"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

A címet nagyon halkan és lassan mond ki, szinte csak leheld.

A szójáték, amely itt olvasható, talán nem véletlen, bár a játékossága a címnek sokkal jobban mosolyra fakasztó, mint maga a kép, a képi világ, a képi tárgyi környezet. Természetesen beállított műtermi helyzetet látunk, egy fénytani kísérletet és egy formai kísérletet is, olyan tárgyakkal, amelyek önmagukban, a maguk környezetében mindenütt, hogy azt mondjam, szokványosnak lennének tekinthetők. Maga a borospohár, a gyertyatartó, a drapériák, az étkezéshez használt nyers hús. Azonban ebben a szituációban, ebben a helyzetben ahol magában a pohárban éppen annyi bor található meg, mint amikor egy poros pohár kiömlik, fölborul és kiömlik belőle a bor, és aztán amennyi megmarad az öböl szélén éppen annyit láthatunk itt. Egy nyers hús vöröses színe dominál ezen a képen, mellérakva egy szakrális eszközt, egy mécses-szerű gyertyatartót - nagyon fura asszociációkat indít el a kép. Ha megfigyeljük, akkor a kép furcsasága, vagy abszurditása avval is erősödik, hogy ezt a poharat valószínűleg nem itt döntötték fel, azt lehet érzékelni a megvilágításból, hogy aránylag egy nedvszívó felület lehet az a drapéria, amely itt szépen elmozog, és ezen meg kéne jelennie a vörös foltoknak amennyiben itt történt volna valami olyan helyzet, olyan akció, olyan szituáció, amely a poharat fölborította volna. Nem ez látható. Tehát mindenféleképp a képet nagyon erős szimbolikának kell tekinteni. Itt ez egy elég visszafogott színvilág, ami a háttérre, vagy a pohár anyagára utal, de ebben a visszafogott színvilágban az arany, a barnás színű aranyszín, ez a sárgaréz, a bor vöröse, amely lehetne ugyanakkor fehérbor, és ez a hosszúkás húsdarab ez nagyon erős ellentétpárban van. Tehát minden visszafogott, ahhoz képest, ami a hús színét, ami a vér színét jelzi. Ebből azt kell kimondanunk, hogy tulajdonképpen ennek a képnek az egyik lényeges eleme nem csak felületként, nem csak formaként maga ez a feldolgozásra váró, talán sejtésem szerint disznó, vagy marhahús. Itt mégis, mivel a konyhai környezetből 100 százalékosan kiragadott szituációban van, kap egy egészen abszurd hangulatot, amely kinek-kinek kényére-kedvére, vagy tapasztalatára, vagy emberi megélt helyzeteire nagy mélységekben indíthat el asszociációt, vagy esetlegesen egy 100 százalékos elutasítást. Mindenesetre a kép üzenete mellett nem tudunk elmenni úgy, hogy egyszerűen csak azt mondjuk, hogy van itt egy kép, van rajta egy-két dolog és köszönöm szépen. Nagyon erőteljesen ott van mögötte egy közlési vágy, és a közlési vágy mögött is ott van az, hogy az alkotó mindenféleképp szeretne fölkavarni, vagy szeretné fölhívni a figyelmet azokra a tartalmakra, amelyek neki a világgal kapcsolatban kérdéseket okoznak. Nincsenek lezárva ezek a kérdések, ránk vannak bízva az asszociációs kötések, egészen tág határok között, gondolva itt a szexualitásra, a párkapcsolatra, a nőiségre, férfiasságra, akár Bergmanra és sok minden mást is lehetne itt mondani. Az biztos, hogy mint gondolati játék, nagyon izgalmas képet látunk. Az más kérdés, hogyha a csendélet feladatköréből tekintjük ezt, akkor egy borzasztó nehéz helyzetet választott Szilvi, mert ahhoz, hogy ez a fajta Almodovar-féle, vagy például, mondjuk a spanyol filmvilágban meglévő Carlos Saura-i fojtott érzékiség, érzelmek megjelenjenek, tökéletes pontossággal kellene létrehoznia a világítást, a fényeket, a fénytani tanulmányokat. Azt tudom neki javasolni, hogy amennyiben majd még az Estiskolának sikerül Marafkó Bálintékkal egy következő kurzust létrehoznia, mindenféleképp fontos lenne ezekben a fénytani tanulmányokban, a fénytani megfigyelésekben részt venni. De az ötlet, a kezdeményezés az nagyon izgalmas, nagyon meglepő. Én erre megadnám a két disznót. Azért nem a hármat, mert mondom fénytani szempontból még evvel nagyon sokat kellene foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Egy lépcsőházi bejárat látható a képen. És ennek a lépcsőházi ajtónak, amely felülnézetből, vagy félig felülnézetből, valószínűleg egy nagylátószögű optikával, picit torzítva tükröződik, van egy fontos felülete, ez a bizonyos tükörkép. A tükörképben sejthetően valamilyen sötétszínű szőnyeg átsejlik az ablakon, de jól látható a csempézett lépcsőfokozat és magának a fotósnak a lába. Két szimmetrikus sötét árnyékfolt, és ugyanúgy szimmetrikusan az ajtókon tükröződnek, talán kívül-belül útbaigazító feliratok esetleg, itt a képen foltokként, négyzetes foltokként és két kör alakú kis foltként jelenve meg. Szinte szimmetrikus a kép az ajtókilincset leszámítva, de az szimmetrizál a tükörképben, és igazából az optika tengelye az, ami egy picit balra húzza a képet - nem elsősorban jobbra-balra döntve, hanem a fotós függőleges tengelyében való elfordulással. Magyarul a gép nem párhuzamosan helyezkedik el a tükröződéssel, ettől van az egésznek egy csavarodása. Nem tudom, hogy vakuval készült-e a kép, van két oldalt egy ilyen félkörív, amely a fölső felületeket besötétíti. Sejthetően a képet kétféleképp értelmezhetnénk. Egyrészt ezek a szimmetrikus folthatások és az ezekkel való játék, de a kép ezt teljességgel nem használja ki. Gondolok itt az előbb említett fehér köröcskékre, vagy a négyzetlapocskákra, vagy akár a fényképész, sejthetően a fényképész lábára. Az a véleményem, hogy ezekkel lehetett volna egy picit manipulatíven játszani. A lábakat a közép osztatú fatengely mellé két oldalra helyezni, vagy még jobban aszimmetrizálni. Mind a két út lehetséges lett volna. Az is, hogy valamelyik tükröződésbe helyezni erőteljesebben egy fikciót lábakkal, tárgyakkal, szoknyákkal, bármivel. Esetlegesen a kompozíciót fölfelé dönteni, hogy ezek az absztrakt kör és négyzetformák nagyobb hangsúlyt kapjanak, mert most tulajdonképpen egy szoció és egy ritmusjáték között mozog ez a kép. Mivel a kettő közötti utat érzékelhetjük a képen, az én meglátásom szerint nagyon sokat segíthetne egy ilyen helyzetben az emberi jelenlét, vagy az emberi jelenléttel valamilyen akció, valamilyen játékos, filmes helyzet, szituáció. Az ajtók mindig nyílnak, záródnak, kizárnak valakit, hívnak valakit. Olyan ez az egész, minthogyha egy nagyon jó szituáció, nagyon jó ötlet jelenne itt meg, amely mint meglátás, mint érzékelés izgalmas és nincs végigvezetve. Azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a munkánál határozottan és erőteljesen kimondódik a mondat eleje, és aztán hiányzanak belőle az alanyok és az állítmányok. Azért egy disznó, mert Bara nagyon erőteljes és jó munkákat tett már le az asztalra. (szőke)
értékelés:

Hé, nem halljátok, valaki, hahó, engedjetek már ki innét.

Megint az Ádám játékossága az amit itt látunk, kifeszítem a határaimat, kitolom a kereteimet, erre látunk egy játékos helyzetet. Azt kell hogy mondjam, hogy a jobboldali kéz és a plafont tartó kéz tökéletesen megoldott, ugyanakkor ezt meg kéne majd még egyszer próbálni - ez egy pantomimes, egy színészi helyzet - a baloldali kezet is akár egy kontroll monitorral nézni kéne, oda kéne helyezni a kerethez és egyszer már azt a jó papucsot, amit már nem tudom hányadik kép óta nézek, vagy levenni, vagy avval a papuccsal ugyanúgy tolni itt a baloldali falat. Amíg ez nincs megoldva, addig erre nem adok pontot. Várom a hármas lecke egész alakos portré javítását. Énszerintem Ádám ezt meg tudod csinálni. (szőke)

Azt hiszem nagyon jól érthető az a vizuális játék, ami az operatőr által, vagy a modell által olvasott könyvet mutatja be. Ehhez gesztusként alkalmazva van a mutató tenyér, a nyitott tenyér. Ugyanakkor beszéltünk már erről többször, hogy mit jelent az előtér, középtér, háttér - mivel itt egy nagyon kis távolságra helyezett történetről beszélünk, a nyitott tenyér felületéről, ahol most, jelen pillanatban ezek a térbeli előrehaladások nem jól láthatóak. Kiterül az egész tenyér síkba, amiből kinyúlnak ezek az ujjacskák. Ennek csak egyetlenegy apró problémája van, és ezt nagyon könnyű lenne megoldani. Ha esetleg megismétled, hogy az a szórt fény, ami jobbról érkezik és a könyvnek is ad egy oldalsó megvilágítást, de aránylag egy szórt fény, emellé kellene még egy fényforrást használni, ami a kéznek egészen, a kéz síkjához mélyre helyezve egy oldalsó megvilágításból akár ugyanúgy jobbról kapna egy oldalsó fényinformációt, amitől ezek a kis gödröcskék a tenyereken egyből árnyékokkal térbelivé válnának. Ezt még meg kéne próbálni, és akkor megvan a három disznó, így most azt gondolom, hogy ez egy egydisznós kép. Várnám ennek az ismétlését. (szőke)
értékelés: