Az estiskolára nagyon sok kép érkezik, nagyon sokféle, és őszinte, néha zavarbaejtően őszinte kép érkezik az alkotóktól. A múlt hétvégén néhányan össze is jöttünk bulizni, táncolni, együtt lenni, beszélgetni, és sok élmény volt, mély, emberi helyzetek is voltak. Emlékszem, itt ültünk a nagyasztalnál, és Mariann mondta, hogy őt zavarja, és furcsa, hogy miért nézik az emberek az ő szemét. És most, itt ugyanaz történik számunkra, az estiskolára látogatók számára, hogy Mariann megtisztelt minket azzal, hogy a vágy leckére ezt a képet beküldte, és mi ha akarjuk most tíz percig, ha akarjuk akármeddig az ő szemét nézhetjük. Milyen furcsa a képzőművészet és az internet mágiája, hogy mindaz, ami itt látható a Mariann szemében, a szeme világában, az egyetlen felületen ami ezen a képen színes, az az életet adó szemvilág, az itt most a nézők számára élvezhető, használható, látható, miközben az életünkben közvetlenül ez védekezésre sarkall bennünket. És mind e kettő között az egyetlen dolog, ami ezt lehetővé teszi, elkülöníti a kettőt, az a virtualitás. Virtuálisan mi benne vagyunk az ő terében, megteszi a gesztust nekünk, hogy jelzi az élete egy szegmensét, és mindez ezen a furcsa eszközrendszeren, az interneten keresztül hozzáférhető. Miközben a valóságban ez elképzelhetetlenül nehéz lenne. Mert az valós. És azért is fontos ez a kép, mert ugyan hamarabb jött, mint az itteni helyzet, amiről beszéltem, mégis valami kimondatlan leszűrődésének érzem, mert ezen a képen azon kívül, hogy színes a szem, nincs sok mellébeszélés. Nincs sok körítés, hanem egyszerűen itt vagyok, én vagyok, ilyen vagyok, szevasztok. (szőke)
értékelés:

Nagyon érdekes, olyan mintha valami szűrő lenne rajta, mintha valami furcsa fátyolszerű festőisége lenne. Miközben azt várná az ember, hogy ezek a tüskés gallyak, a színek, hogy olyan dramatikus lesz, és mégis van benne valami egészen hihetetlen furcsa, álomszerűség. És ebbe a foltszerű hatásba, hogy még jobban ott legyen a tortán a díszítés ott van a kutyus, akin szintén ott vannak ezek a pici foltocskákkal, éppúgy mint az egész kép tele van foltokkal, felhőpamacsokkal, bokorfoltokkal és nagyon furcsa, álomszerű az egész. A házi kedvenc kategóriával mindig is voltak gondjaink, a barát kategóriába jött sok háziállat, és onnan jött, hogy legyen nekik egy új kategória, de nem tudtuk jól elmagyarázni, hogy át kellene léptetni ezt is azon, hogy van egy cica, kutya, papagáj, hanem hogy legyen ez is egy más minőség. És azért is örülök ennek a képnek, mert ezen ez a más minőség ott van. Jeff Koons jut eszembe, aki porcelánból csinált meg sok őrültséget, szobrot, és nekem ez a kutya itt olyan, mintha egy porcelánkutya lenne. Nagyon érdekes, hogy milyen nagy a kontraszt. A porcelán ugye a giccs, a nippek világa felé mozog el, és érdekes megnézni, hogy ez a kutyus mitől ilyen abszurd itt, ahogy jelen van a térben. Nem a formák, hanem a fények miatt ilyen abszurd, az egész képnek van valami valóságfeletti, valami üvegbura alól látható atmoszférája, és ezt avagy valami optikai előtéttel éri el az alkotó, vagy van olyan helyszín, itt Dörögdön is van pl. a falu fölötti Tikhegy, és ez kap egy olyan furcsa fényt, amitől a térelhelyezés, a bokrok-előtér megszűnik, és az egész leöntést vagy mit kap, nem negatív értelemben. Emellett az ilyen kutyusokról az az asszociációnk, hogy a városban, a lakásban, a parkban sétálnak, és ez meg egyszercsak itt van a Bakonyban. Nekem pont az jutott eszembe, hogy milyen izgalmas lenne ezt a kutyát berakni a kocsiba és elvinni ilyen helyszínekre. Hogy ő hogy mutat a különböző környezetekben, és akár elindulhatna egy ilyen sorozat. (szőke)
értékelés: