Két óra közötti szünetben... Ő a Fülöp-szigetekről jött. Én Magyarországról. Németországban találkoztunk. Angolul beszélgetünk.

Egy profilos képet látunk és itt kezdi kimutatni a foga fehérjét az alkotó, ugye mostantól kezdve elkezdünk vigyázni. Itt ugye a nagy naivitásban és a nagy fiatalságban úgy tűnik, esik le a lepel és kiderül, hogy az alkotó nagyon is gondol valamit a vizualitásról, nagyon is van véleménye a síkokról, a felületről és a ritmusokról. Ugyanis a félköríves kapucnis felület, amely egyszerre félig betakar és reflexel az emberi arc jobb oldali járomcsont felületénél, ugyanez a kapucnis szerkezet mint fénytani eszköz gyönyörűen oldja meg az emberi arc éleit, az orrot, az ajkakat, az állkapcsot, a szemet és gyönyörű szépen emeli ki a fekvő formátumú képnél jobbra nyitó merengő pillanatot. Ez egy professzionális kép, nagyon is rutinos alkotóval, ahol tudatosan az állkapocs, az állcsúcs fölött metszi a képet azért, mert az a ritmus érdekli őt, ami a baloldali szemöldök, orr, orrhegy, ajak formái egy fekete háttérrel kiemelődnek. Hármas osztható a kép. Függőlegesen szeletelve is. Ugye itt a bal oldalon ezzel a félárnyékos felülettel, az arc szép fényeivel és a kapucnis zárással, majd ott egy külön háttérben lévő fehér szegmenssel. Ez egy három disznós kép a barátom kategóriára. A következő lépés az, hogy pontosítsd magadban a leckét, és arról mesélj, mit jelent neked a barátság fogalma - ez mindenkire vonatkozik, aki eddig a barátom leckére küldött egy portrét a barátjáról, mert ez az egyszerűbb megfogása a leckének, a bonyolultabb, de talán személyesebb az, ha a konkrét személytől elvonatkoztatunk. (szőke)
értékelés:

Azt meglátni egy síkra redukált felületen, hogy a ősz vöröses levelei foltjaiban nagyon hasonlók, mint a piktogram jelzésén, ahol a felnőtt ember, és mellette az ufoszerű kisgyerek ugyanolyan foltokból áll össze, mint amilyen foltok övezik ezt a képet amilyen foltokból áll, töredékekből, apokrifekből áll össze az egész életünk, szóval, hogy ennek a kettőnek a párhuzamjátéka - míg a levelekre azt mondhatnánk itt, hogy az őszi szél teljesen magától érthetődő ösztönös rendszerében hordta össze a kép sarkára mindezt, addig a talajon odafestett citromsárga felületre azt mondhatnánk, hogy ugyanúgy tűnik spontánnak, mégis a kellő odafigyelés eredményeként azt érezhetjük, hogy valójában ember által alkotott absztrakt formaként sejthető a kisfiú figurája. Ha mindezt a szimbolikát próbáljuk összerakni és kapcsoljuk hozzá a címet, igenis ott van megint egy látszólag egyszerű sík felületen ritmikákkal létrehozott, kevés piktogrammal ízesített állóformátumú képben az üzenet, Juhász Dániel nagyon is jól érthető üzenete. A család kategóriában a Segíts címmel, és mindazzal, ami talán a félrekapart levelek közül a kis figurát jelzi. Igen, lehet, hogy ez a kis figura maga a Dani. Ezt a képet én őszintének tartom. Nem egy szórakoztató kép és azt gondolom, hogy három disznós képet küldött a Dániel. (szőke)
értékelés:

Konyhában. A szobából szólt a "Szőke rádiózik" - épp a Roncsfilmből... Odakint esett a hó. 4 fok volt. Bent 21. Nem dohányzom.

Egy furcsa beállítást látunk, ahol látszólagosan nyitott, sőt meglepően kihívó pózban látható a szereplő a képen. Ebben a beállításban ugye megjelennek a privát tér nagyon kevéssé jelentős formái, a szék, az asztal, egy doboz cigaretta, a konnektor, a lábazat, a csempe szegélye és valószínűleg jobb oldalról érkezhet be az ablakon keresztül egy aránylag szórt fény, és ez a szórt fény, amely reflexként megjelenik a székek körül is, a háttér által fölerősíti, szinte sziluettesíti a modellt. Egy látszólagosan spontán, melankolikus pillanatot látunk, amely nyitottnak is tűnhetne, még annak ellenére is, hogy keresztbe rakott lábbal látjuk a modellt kicsit lezser módon, szabadon hagyva a derekat, a farmernadrágot, ahol az emberi test kikandikál, és az emberi archoz, az emberi kézhez képest ez az egyetlenegy felület, ami szabadon marad, ami mutat valamit a személyből, és tulajdonképpen ebben a háromnegyedes állóképben furcsa módon a középpont az arc felé szeretne mutatni, amely persze nem középpontban helyezkedik el, még tengelyben sem, valahol a váll, a jobb váll sötétje, amelyen megpihen és így egy kicsit lekanyarodik a haj vége, oda komponálódik valahol ez a kép, és olyan erőteljesen kap egy világos hátteret a fal szempontjából, ahol ugye a részletek eltűnnek ezen a fekete pulóveren és mint egy ilyen fény nyomat, vagy kiégett felület jelentkezik az emberi test felső felülete. Ezáltal a képnek van valamilyen víziószerű, álomszerű szürreális íze, mégis valahogy olyan, mintha egy ordítás előtti állapotot látnánk, ahol az emberben meglenne a szándék, az, hogy most kikiáltja magából mindazt a fájdalmat, feszültséget, sértettséget, bármit mondhatnánk, és nem meri megtenni. Ott van valahol a szája szegletében a düh, az energia és mégis ez valahogy az összeszorított állkapcsokkal bent ragad. Evvel azt szeretném mondani, hogy nagyon érdekes és tehetséges mindaz, amit most a Barbara mutat a személyiségéből, mégis azt érzem, hogy visszatart és egyelőre nem tudja elszánni önmagával szemben és nem velünk szemben magát, hogy valójában hagyja, merje nem a racionalitásával, hanem az érzékenységével működni azokat a vallomásokat, amelyek valójában nem csak nekünk, hanem az ő saját maga szellemi fejlődésének, érzelmi fejlődésének is fontos. Ettől függetlenül a három disznó megvan a képre és várjuk a további munkáid. (szőke)
értékelés:

Igazából zavarban vagyok. Mert ugye oda van zárójelben írva, ugye, hogy önportré és javít. Én pedig itt megakadtam, mert ugye a javítások akkor szoktak beérkezni ide, amikor valamit elrontunk, és azt mondjuk, hogy megpróbáljuk megismételni, megpróbáljuk jobban elkészíteni. Szerintem pedig a Varázslat című képnél nem egy javítás jött létre, hanem ugyanabban a feladatkörben az újabb és újabb mondatok, az újabb és újabb megméretések, az újabb és újabb befelé és befelé lépkedés ezen a furcsa belső folyosón, mélyebbre és mélyebbre halad az emberi lélekben az alkotó, és én úgy érzem, hogy magával a fotózás nyelvezetével ő nagyon is biztonságosan halad, miközben a bizonytalansága inkább a külvilággal jelentkezik, ahogyan ugye azt mondja időnként, hogy hát mostanában nem is megy úgy a fotózás, miközben a fényképek egyre jobban azt jelzik a Bara világában, hogy nagyon is jól és nagyon is pontosan közlekedik abban a belső rendszerben, de nyílván kell a külvilág jelzése, nyilván kell a külvilág visszajelzése, bókja, odafigyelése és ez szerintem egy teljesen természetes dolog. Így innen az Estiskola kiközösített területéről, ahol a Pedellus és az Osztályfőnök lakik, hiszen ott csak mindig egy ilyen kis ablakon keresztül így odanézhet rátok, ahol ti olyan boldogok vagytok nagy közösségben és alkottok együtt, mi pedig itten elemezgetünk, és ettől magunkat kitiltjuk a ti együttlétetekből, hát nem tudunk mást tenni, mint hogy azt tudjuk mondjuk, hogy természetesen Bara biztonságosan halad az útján és természetesen ez a kép nem egy javított kép, hanem egy újabb alkotás és ez az alkotás egy három disznós munka. És hogy nem is véletlen, hogy ennek a Varázslat a címe. (szőke)
értékelés:

Én lennék. Az önportré témakörben nem nagyon vagyok otthon, így sikerült, de föl lehet ismerni róla. :)

Egy majdnem négyzet alakú, picit álló formátumú képet látunk, ahol profilos megoldásban egy virágmintás háttér előtt látható a női arc. Nagyon-nagyon szép fényekkel, szép színekkel, nagyon életszerű, jó választás háttérnek ez a gobelin-szerű motívumrendszer, ami kellőképpen kiemeli, feldíszíti az arcon lévő fényeket, a szemöldök íveit, a szempilla sötétjét, az ajkak vonalát és nagyon szép, ahogy a kis áll ív a nyakkal találkozik, és ahogy a kis póló szürkéi jelentkeznek. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy sejthetően az a kis lófarok, vagy az a kis hajfelület, a nyak nagyon szép ívei a lánccal, ahonnan erőteljes fény érkezhet a baloldali részről, jót tett volna ennek a képnek nagyon szép lenne látni a csuklyás izom, a váll, a nyak fény íveit és ahogy ehhez kapcsolódik az emberi koponya mögött a haj ívének folytatása a lófarokkal. Tehát lehetséges, hogy egy jó döntés lett volna, hogyha ebből a képből egy fekvő formátumú alkotás születik, de nagyon szép, nagyon lírai, nagyon megejtő az egész képnek a hangulata. Van valami, nyilván a háttérdíszítés miatt is, van valami 20-as évekbeli, van valami nagyon regényszerű történetiség az egészben, úgyhogy reménykedve várjuk a további alkotásokat, és nagyon örülünk, hogy Viktória egy ilyen szép képpel jelentkezett. (szőke)
értékelés:

Nekem tulajdonképpen egy régi film, egy játékfilm, mely Frida Kahlo festészetéről szól jut eszembe, az a fajta érzékiség, az a fajta vibráció, ami Frida világában, különleges gondolatvilágában és személyiségében megjelenik. Igazából azt kellene mondani, hogy még látszólag egy üres terem látható ezen a képen mindenfajta sallang, rekvizitum nélkül, csak az ajtók, csak a falak, csak az üres felületek, mégis tökéletesen belakott és tökéletesen teletűzdelt formanyelvileg az egész kép, és az az érdekes, hogy mindez közvetíti is azt a személyiséget amit Camilla eddigi munkáin láttunk. Ebből pedig számomra az következik, hogy lassan kezdünk, kezdetek eljutni az Estiskolán arra a pontra, ahol nagyon is jól érzékelhető az, hogy a szín dramaturgiája, a forma dramaturgiája, a képkivágások, a kompozíciók, a kamera mélységélessége, mind-mind nagyon is kapcsolódhatnak az alkotó személyiségéhez. Nem csak a konkrét formák, a konkrét – bocsánat, hogy így mondom - szájbarágós információk jelezhetik mindazokat a történeteket, amelyek bennünk zajlódnak, hanem a látszólag attól teljesen idegen, vagy más közegben létező fények, formák, színek is. Itt úgy gondolom, hogy az a paszteles, vörösbe hajló, sötét barnás, bordós, fojtott levegőjű, budoár-szerű világ nagyon is hoz egy, hát igazából déli, latinos, vagy akár a görög képzőművészetben megtalálható formanyelvet, színvilágot, és nagyon is jól adaptálódik a látszólag jelentéktelen formákon keresztül a belső személyiség és a belső érzelmi világ. (szőke)
értékelés: