Vasárnap, madarak, csicsergés, pléd, park, olvasás. És egy tappancsrészlet. Ez is én vagyok. Részben.

Üdvözöljük a Barbarát, nagyon örülünk, hogy idetalált az oldalra. Egy nagyon jó első leckei megoldást talált a Barbara, ahogy itt átnézzük az estiskolát, lassan már két éve jönnek az anyagok, nem mindig egyszerű most már annak, aki új, hogy vajon milyen testrészünket, milyen pózban vagy hogyan próbáljuk megmutatni – bár szerintem innen kezd el izgalmas lenni a lecke megoldása, és hozzáteszem azért a régiek is elkezdhetnék az első leckét újraértelmezni, mert kíváncsi is lennék rá – de ami ebben a leckében nagyon erős, az pont azok a kapcsolódások, azok a kis pontok és fényjátékok, amik az emberi testen, a talpon, a talpat körülvevő pokrócon, nadrágon ezeknek a különbségeiben meg tudnak jelenni. Azért nagyon érdekes lehetett lefényképezni saját magát, hátrafordulva, maga mögé exponálva, szerintem ilyen akrobatamutatványként is. Ami nekem nagyon tetszett azok a kis fényfoltok a talpon főleg, a jobb lábfejen, ott a nagylábujj környékén a bőr redői ahogyan megjelennek ezek a nagyon is fontos és hozzánk tartozó jelzések. Én nagyon köszönöm, és várom, hogy a Barbara hogyan próbálja majd megoldani a többi leckét.
Annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ha megtehetitek, akkor a Barbara alkotásait nézzétek meg az ő weblapján, hogy egy merőben más beszédstílusban küldte el ide hozzánk a fotóját, mint amiket ő eddig prezentált a külvilág számára. Ez nagyon fontos, hogy sejthetően ide készült ez a lecke, nem csak elővett valamit az alkotó. Mi ezt megtiszteltetésnek vesszük, hogy foglalkozott ezzel az oldallal, és idő elküldött egy képet, holott elővehetett volna egyet máshonnan, hiszen látszik, hogy folyamatosan foglalkozik fotóval. (szőke)
értékelés:

Galaxis útikalauz...

Érdekes, ahogyan az István ezekkel a manószerű, obeliszkszerű, fallikus figurákkal foglalkozik, és ezekkel a különböző prizmaszerű tükröződésekkel, árnyékokat vetve, az árnyékokkal még jobban ráerősítve a fallikus ábrázolásra, sziluettesen színezve meseivé alakítják át ezt a kis termékenységi szobrot. Az egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Ha a címet nézem, és az Anita mostani munkáit, akkor ez az irdatlan mennyiségű csuhé már egy sajátos csuhéfilozófiát vagy a csuhé, mint tudatmódosító szer kérdéskörét is felveti, de én ezt igazából egy öniróniának tartom, és egyetértek, néha én is be szoktam csuhézni. Ez mindenkivel előfordulhat, legfeljebb én nem csuhénak mondom. Magáról a képről egy afrikai termékenységidol hangulat jön le, és még így, ebben a szűk változatban is jól látható, hogy ilyen koronaként van megfonva, felrakva ez a fejfedő, ami felerősíti a szemöldököket, az arcot, a nyakon lévő árnyékokat. Alapvetően én ezt a képet szeretem, talán még jobban belenéztem volna a kamerába, és ez a nagyon közeli kép ami majdnem nagylátószögűnek tűnik az optika, még erősebben megforgatta volna a képet a középpont körül, ami a kép felső harmadában a jobb oldali szem körül van - így Szőke.
Nekem van egy kis problémám azzal, hogy ennyire szűken van vágva - mondja Hegyi. A kéz is olyan furcsán van vágva, a csuhé tetejéből is lehetett volna több – bár ez nem biztos, hogy jó lett volna meglátni fent, hogy meddig tart ez a rafiaszerűség. Másfelől meg a test miatt is nem biztos, hogy lehetett volna többet mutatni; nem véletlen, hogy takarja a felületeket. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy átlós kompozíciót látunk, amiben a fényekkel próbálja az alkotó érzékeltetni azokat a formai kapcsolódásokat, ami a kép üzenete, a fő irány, és amit a cím is sugall, hogy kapcsolat. Ugye látunk két darab biciklistát, és az egyik a másik árnyékában halad, és ez az árnyék az, ami kiemeli a kép alsó részén, hozzánk közelebb eső biciklikereket, míg a másik kerékpáros az maga az árnyék felső részén helyezkedik el. Az talán még segített volna a kép elkészülésében, ha egy kicsit kevésbé szűkre van komponálva, tehát többet kapunk akár a felső, akár az alsó kerékpárosból, merthogy így a fő hangsúly az árnyékon van, de az is el van vágva, miközben a képi értelmezést segítené, ha többet kapnánk a többi formából is. Tehát szerintem ha ez egy vágott verzió, akkor az eredetit, a nyers változatot jó lenne megnézni, ha meg nem, és adódik egy hasonló szituáció, akkor próbálja meg a Jóska, sőt még azt is, hogy mi van akkor, ha egy kicsit lejjebb kerül a kamera, és nem ennyire fentről exponálódik a történet. Úgy a két kerékpáros között méretkülönbség is fellépne, ami a perspektívát, azon keresztül a haladást, a haladást irányára jobban tudna utalni. De maga a meglátás, a fények, a formák nagyon szépek, én azt mondom, hogy két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Anita sokszor - és ezt fontos dolognak tartom, hiszen sokat kritizáljuk - áll neki újragondolni a munkáit, és ennek én nagyon örülök. Érdekes kihívás az ahogyan ezzel a rafia vagy valami szárított anyaggal a test találkozik, védelmezően, mint egy Masaccio-képen Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, ez egy elég híres kép, amin a reneszánsz után az egyház újrafesteti az intim testrészeket, amik egészen addig a híres festő munkájában fedetlenül és esendően ábrázolja Ádámot és Évát, tehát ott a kettős emberi alakoknál hasonlóan ezt a kicsit előrehajló pozíciót láthatjuk. Sőt, talán még az arcot is, ami hasonlóan mozdul ki. De amíg a Masaccio-féle festményen ennek a testkódnak látjuk a teljes motívumkörét, itt a kép baloldalán a jobb felkarba belevág a keret, és az Anita behajol ebbe a kompozícióba. És itt, ennél a szituációval az fedetlen emberi test védelme az, amire ez a növényi anyag felhasználódik, mintegy védekezésként, mintegy ruhaként. Ez egy érdekes jelzés, hogy megmutatom magam nektek, de mégis védekezek előttetek. Ugyanakkor attól, hogy a tekintet nem felénk irányul, nem az arc, hanem a szem, tulajdonképpen olyan az egész, mintha egy városi műteremben egy beállított fotót látnánk éppen, ahol T. Dezsőné elkészítteti a fotóssal a családnak a képét. Talán jó lett volna a tekintetet felénk mozdítani, és én még tovább játszanék ezzel a történettel; ha van még az a tér, a tengerihántás, ha jól sejtem, hogy ez egy pajtában van, akkor ebben egy picit elbújnék, és egy picit többet adnék a test és a csuhé kapcsolatából, és ha már az ágy házi feladatra érkezett ez, akkor ebből a szituációból nem következik a békességes, puha ágyam a csuhéhegyek, amit ott sejteni is lehet a háttérben. Természetesen tudom, hogy csupasz testtel az a száraz csuhé nem egy szórakoztató dolog – de ha már az ágy leckére érkezett ez a kép, kénytelen vagyok ezt elmondani, ahogy a test formáinak csonkolását is. Tehát egy disznó, és esetleg ha tud még, akkor ezzel még foglalkozzon. (szőke)
értékelés:

Örökké tartó álom?

Szintén egy hosszú expozíciós képet látunk, ahol az alkotó egy egészen speciális, egészen intim világú történetet mutat be, saját magáról, és talán mondhatom, hogy hasonlatos ez egy picit ahhoz a meglátáshoz, ami a Hegyinek a ágy leckéjénél volt látható. Mégpedig azért, mert egy olyan pillanatot figyelt meg magán, arra volt kíváncsi, amit nagyon ritkán láthatunk magunknál, hogy hogyan alszunk, hogyan mozgunk, hogyan vándorlunk álom közben az álomban. Ráadásul színben is egy nagyon jó, nagyon hozzáillő, jó irányt mutató színvilágban van ez tartva. Annyit mondanék csakhogy ha a kamera egy picit lejjebb billen, akkor talán a vállrészből többet kapunk, és nem ilyen furcsán van befejezve a kép alsó része. Nyilvánvalóan ha ez valóban egy ilyen álomperiódus, akkor ezt nehéz egyből behatárolni, de ha őt ez a fajta meglátás, megoldás izgatja, akkor érdemes még próbákat tenni, de ezt a kis kompozíciós problémát leszámítva egy nagyon határozott, és nagyon erős és személyes üzenetet kaptunk. Én ezért megadom a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés: