Természetvédő Érdi Rettenthetetlen Diákok
Természetvédő Érdi Rettenthetetlen Diákok
Egy beszámolót kapunk egy baráti társaságról, akik elmennek a természetbe és úgymond, szabadidejüket áldozva a természetvédelmi munkára, tulajdonképpen bemutatkoznak nekünk. Azt tenném azért hozzá ehhez a megoldáshoz a jövőre nézvést, most ezt nagyon köszönöm és nagyon örülünk ennek a bemutatkozásnak, hogy tulajdonképpen súlypontok hiányoznak nekem ebből a filmből. Azok a súlypontok, amik ezt a történetet tulajdonképpen dramatizálják. Most a dramatizálás alatt nem azt értem, hogy valami horror történetnek kéne ebben létrejönni, hanem olyan kapaszkodókat, olyan mérőpontokat helyezünk el, amihez képest aztán a történetmesélésnek az üteme beállítható. Most, mint hogyha minden egy sebességgel, egy fontossági sorrendben lenne. Ha fotóról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy a mélységélesség nincs jól beállítva. Tehát valahol nekem, mint dokumentáló alkotónak tudnom kell azt, el kell döntenem, hogy ezzel a történettel miről beszélek, hova teszem a történetben a fókuszt. Hogy ott most az a fontos, hogy ez milyen vidám kis társaság, az a fontos, hogy mit csinálunk, az a fontos, hogy közben a Béla elcsúszott az avaron, az a fontos, hogy utána milyen jó volt leülni egy pohár sör mellett, tehát, hogy valamilyen, valami legyen ennek a kifutása. Ezt most én nem érzem annyira erősen eldöntöttnek, tehát én azt mondom, hogy három disznó erre a filmre. (szőke-hegyi) értékelés:
Egy rövidebb film arról a helyzetről, ami az előző nap következménye lett, mert azzal, hogy a patak felső folyását kitakarítottuk, az átfolyó az út alatt eltömődött, a másik oldalon meg egy jó kis susnyás mocsár lett. De megoldottuk, Andor és András hősiesen nekivetkezett.
Kis csapatunk nekiállt kitakarítani - pontosabban kiásni - a dörögdi patak medrét. A film péntek reggel készült, a csapat még tetterős és nem tudja, mi vár rá a híd túloldalán. Aztán ebéd előtt megálltunk pihenni, és kávézni. Ebéd után is folytatódott a munka, aztán felmentünk a Baksára.
Nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon szeretem azt, hogy a Bara ezeket a mikró világokat folyamatosan kibontja nekünk. Nagyon jó az árnyék és a kávéspohár viszony. Nagyon jó a kávéspohárnak a ritmikai törései ott, ahol duplázódik a kanál, és hogy megragyog a fény a kanál nyelvében. Talán annyit jegyeznék meg, hogy ezek a fajta kávéspoharak, amiből talán még a Radics Béla is ihatott, ezeknek gyönyörű a fölső formavilága, tehát maga ahonnan iszunk és kár, hogy ez most egy kicsit esetlegesen van levágva. Az árnyék mutatja és bizonyítja, hogy a kávéspohár fölső íve az jelen volt az exponálás pillanatában. Én avval még egy picit játszottam volna és akkor ez a tengelydőlés, amit most lehet érezni a kávéspohárral kapcsolatban, lehet, hogy az is helyrehozható lett volna. De szeretem ezt a képet, két disznó azért megvan, mert az irány és a kiválasztás nagyon jó. (szőke)
értékelés:
Ezt a fekvő formátumú képet így, fekete-fehér formájában azért tartom fontosnak, mert nagyon sok alkotást láttunk mostanában a házi kedvencekkel. Különlegesebbnél különlegesebb állatok. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő időben azért nem fogunk sűrűsödni mondjuk kígyókkal és oktopuszokkal, mint házi kedvencekkel. Szóval nagyon sokféle állatfotót láttunk ennek a házi feladatnak kapcsán. A Gabi munkáját azért szeretem, mert ugyan erőteljesen predesztinálva van az élőlény, mint sztármodell, hogy itt maradjon az optika előtt, elsősorban a Gabi balkezével kapcsolatban, de éppen az ember, akinek a társa a háziállat, az ember jelenléte miatt válik különlegessé ez a kép. Másrészt pedig a pozíció, ahogy a cica szemszögébe van elhelyezve ez a kamera. És bár elég határozott döntés, hogy most pedig fényképezkedünk Micikém, itt ők ketten megjelennek ezen a képen, de Vincze Gabriellától, vagy a gazdától válik ez különleges üzenetté. A tulajdonos üzen nekünk és a tulajdonos üzentet az oldalánál lévő kis állaton keresztül és így a szemek, a macska és a szereplő szemei is egész különleges ritmust kapnak. Én ezt egy nagyon jó adaptációnak gondolom a hatos lecke házi kedvenc feladatánál, tehát úgy gondolom, hogy ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:
fiam a ligetben
A kép egy jó választás, egy játék rögzítése. Ugyanakkor sejtésem szerint a fotós nem csak ezt az egy pillanatot töltötte el itt a játékpályán, hanem hosszabb időn is jelen volt a gyerekek között és ebből véleményem szerint az is következhetne, hogy ez a biciklizés ez nem csak itt ez az egy pillanatnyi produkció volt, hogy fölemelkedtek a kerekek, hanem nyilván ahhoz, hogy ez elérhető legyen többször kellett körözni ezen a bitumenes pályán. Ez pedig azt jelenti, hogy esetlegesen, ha a bicikli első kerekeinek az emelése többször történt meg ezen a helyszínen, érdemes lett volna egy picit kivárni, vagy más beállításból fényképezni mindezt, mert most ez a csepp formájú, türkizkék háttérfelület, és ezek a vonalak, és sok minden más itt a képen gyöngíti azt az izgalmas akrobatikus látványt, amit a szereplő végez. Ez az egyik, amire érdemes ilyenkor, amikor riportfotózást készítünk odafigyelni. A másik pedig, hogy nem feltétlenül magán a főszereplőn található most itt az élesség, hanem a háttéren, ezt igazából én nem érzem indokoltnak. Attól, hogy maga az esemény gyorsan zajlik le, ha az ember ezt megfigyeli, tudja, várja mint riportfotós, régi futballfotózásoknál volt ez, és kiszámítható, hogy hova fog érkezni a szereplő és az élességet már előre be lehet állítani. Én áttenném szorgalmiba ezt a képet. A kamera szemszögének, tehát a horizontnak a megválasztását is átgondolandónak tartom, mert most a felnőtt nézi azt fentről, ahogy a gyerek játszik, nincs benne ebben a játékban. (szőke)
Egy belsőt, enteriőrt látunk emberi alakkal, sejthetően, feltételezhetően a test bizonyos részei ott a valóságban fedetlenek voltak, és az a beeső fény, amely az utcai ablakon, az utcára tekintő de most lezárt ablakon keresztül beérkezik ide a belső világba, és kapcsolódik a csend kategóriához, ezt az ellenfényességet egy picit elmozdítani lehetett volna. Nagyon jó a megfigyelés, hogy az emberi alak, és ez a szórt fény kapcsolódik. Ez a belső, fojtott, kimondatlan idővárás itt jelen van ezen a képen. Nagyon keveset kellett volna a kamerával elmozdulni akár bal oldali irányba, hogy a váll-felkar-könyök-alkar, vagy akár a haj egy pici élfényt kapjon, vagy valamilyen reflexeszközzel (tükör, alufólia, fehér lap) a jobb oldali váll-haj szakasznál egy picit kellett volna megvilágítani, és az az előtér és háttér viszony még jobban kirajzolható lett volna. De úgy gondolom, hogy a két disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés:
Béla képénél az asszociáció, az asszociáció indítása az jónak tűnik, ahogy talán kő, vagy fa odva, vagy valamilyen üreg, járat mögé helyezi el a szereplőt, és ráadásul a szereplő egy gesztussal még rá is erősít erre az üregjáratra rácsodálkozva. Nem gondolnám, hogy a vaku, vagy ez az erős fény ennek a perspektivikus szituációnak jót tesz. Az egészet drasztikussá teszi, és mindenfajta játékosság, amely ugyanakkor a címnek kéne utalnia, a köldök és a gyermek álomhangulatára, arra ez a vakutechnika nem alkalmas. Én emiatt mondanám azt, és mert a Bélától lehetett már nagyon jó képeket látni, hogy a tizes lecke köldök házi feladatot ismételni kellene. (szőke)
A képet átteszem a mozgás leckéből az épített környezetbe, azért, mert ennek a képnek az arányritmusai megintcsak a strukturált építkezés és hozzá tartozó szocio elemek arányaira tolódik el, és ebben nem számottevő, vagy szinte csak karcolatnyi, leheletnyi az, ami a nyolcas lecke mozgás kategóriával kapcsolatos. Ugyanakkor az épített környezetben a megfigyelése Barának az egy nagyon jó irány, jó, hogy járja a várost, mint annak idején Klösz mester, talán az Estiklopédiában érdemes egy picit utánanézni, hogy azt hiszem 1898-ban, amikor Klösz elkészítette Budapest különböző épületképeit, hogy ezeknek milyen hangulata van. Az jó, hogy a Barában van egy ilyen áldozati szerep, ahogyan jár folyamatosan a nagyvárosban, és a nagyvárost megpróbálja magán átszűrni, és ezeket rögzíteni, hiszen ezek pillanatokon belül megváltozó helyszínek, amelyek valószínűleg egy-két év múlva már nem ilyenek lesznek, egyáltalán nem biztos, hogy létezni fognak. Ezek korlenyomatok, ebbe a sorba tartozik ez a kép is. Az épített környezetben ez a házi feladat csak azért kap két disznót, mert azt gondolom, hogy a Barának viszont előbb-utóbb el kellene kezdenie valamilyen módon sarkalatosabban jelen lennie ezekben a munkákban. Én úgy érzem, hogy mint távolságtartó képeket ezeket a képeket ő már nagyon jól elkészíti, és ha akar önmagával kapcsolatban továbblépni, akkor amit már talán két hónappal ezelőtt is mondtam, több bátorság kellene önmagával szemben. Ezeket a döntéseket kívülről nem lehet meghozni, sem én, sem a Pedellus, sem a többiek nem hozhatják meg, meg kell hagyni azt a szabadságot, hogy amikor ott az ideje, akkor a Bara tegye meg ezt, a Barának viszont el kellene fogadnia, hogy mivel hosszú ideje tisztel meg engem azzal, hogy a képeit elküldi, és meghallgatja azokat a hozzáfűzéseket, amelyeket eddig megtettem, és nyilván nem ok nélkül, akkor ha meghallható ez, én azt kérném, hogy maga felé legyen egy picit határozottabb. Bocsánat, hogy ezt mondom az üzenet végére, most egy kicsit sika-mika van. Bara ennél többet tudna. Épp az előző munkák, az eddigi munkák alapján merem ezt mondani. (szőke)
értékelés:
Ez a leckeszám, a harmincas lecke, ez egy magas sorszám, amely azt is jelenti, hogy talán a kezdésekhez, az indulásokhoz képest, ahol az alkotók, több olyan estiskolás van már, aki sokszorosan ismételt, tehát elkezdenek dolgozni. Én úgy gondolom, hogy a harmincas lecke, az mindenféleképp egy összetettebb üzenet. Érdemes megnézni az oda tartozó házi feladat leírásokat. Véleményem szerint az itt látható alkotás nem a harmincas lecke akt házi feladathoz tartozik. Én nem tudom, hogy milyen japán, vagy milyen ázsiai történethez kapcsolódhat a cím, azt hiszem talán nem elvárható, hogy minden irodalmi alkotást vagy filozófiai alkotást ismerjen az ember, nem tudom, ki Sadako. Azt látom, hogy egy gesztuskép az, amit most itt elküldött az András. Ennek ellenére kompozíciós szempontból nem tartom teljesen pregnánsnak, olyan, minthogyha egy játékfilmből, vagy egy mozgóképből egy képet kiragadnánk. Maga a szereplő, és a szereplő gesztusai azok érdekesek, érdekes a színvilága a képnek, de én ezt az itteni munkát hevenyészettnek tartom. Azt nem csak az Andrásnak, másoknak is próbálnám mondani, hogy igyekezzünk úgy házi feladatokat elkészíteni, vagy alkotásokat, hogy arra ne egy filozófia rá legyen erőltetve és rá legyen húzva, szinte ostorral, hanem mindenféleképp az legyen adekvát ahhoz a látványhoz, amit láthatunk. Tehát én ezt a harmincas leckét visszaadnám ismétlésre. A következő akt tábornak pontosan az lesz a továbblépési iránya, hogy ha kitalálunk egy történetet, azt valósíttassuk meg a modellel. Itt az történik, hogy a modell ad egy gesztust, amit a fotós lefotóz, aztán utána ráhúzza ezt a történetet. Fordítva kell csinálni. (szőke-hegyi)
Egy zseniális képsor és egy zseniális, majdhogynem szürreális gondolati kapcsolódás, amit az Ági itt három képben megpróbál mesélni. Nagyon jó az, amire ő rájött, nevezhetnénk Piroska kosarának, vagy a mágikus kosárnak. Nagyon izgalmas, ahogy a kosár szemszögéből egy történet létrejön. A megoldás is megtalálható a három képi üzenetben, méghozzá az első képen, ugyanis az első képet ha megfigyeljük, akkor parányi felületen, de látható a kép jobb felső sarkán a kosár tulajdonosának az ujja, vagy a kezéből egy picike kis darabka. Mintha a kamera tulajdonképpen a kosár szemszögéből nézne a világra. Ettől válik olyan nagyon furává az első kép. És ha ilyen értelemben figyeljük meg a második és harmadik képet, akkor tulajdonképpen pofonegyszerű lenne egy zseniális képsort létrehozni, mert csak annyit kellett volna tenni a második képnél is, hogy a kamerát a kosarak vásárának világában az ő szintjükre kellett volna emelni. Nem az emberek szemszögéhez, hanem oda, ahol ez a rengeteg kosár, mintegy rituálé, egy felvonulás, mintegy transzparens itt jelen van. Az első képnek a főszereplője a kosár. A második képnek is a főszereplői a kosarak lennének, csak a kamerát kellett volna a föld közelében elhelyezni, és a kosarak gazdái valójában beosztottjaivá válnának a kosaraknak. Hiszen ebben a második képben pont az az izgalmas, hogy ezen a rögtönzött vásáron vagy bemutatón az emberek világát, szocióját, történetét láthatjuk a kosarakon keresztül. Ez a, hát, úgymond világjárt kosár koronázná be az ünnepi asztalra odaérkezvén ezt a történetet. Ez azt is jelenti, hogy itt is változtatni kellett volna a fényképész nézőpontján, hogy végig megmaradjon a kosár, mint főszereplő. A harmadik képnél is tulajdonképpen majdnem álló pozícióból, fölülről egyszerűen leirat szintjén kapjuk meg ezt a látványt, pedig ez ennél sokkal több. Szinte egy pöccintésre voltunk egy világcsúcstól a három képnél, de úgy gondolom, hogy mivel az ötlet rögzítése egy nagyon fontos dolog, az Áginak a három képre megvan a két disznó, csak azt kérem tőle is, hogy mindig az alkotások elkészítése előtt, legyen az mozgókép, legyen az állókép, legyen az rádióműsor, fogalmazzuk meg az üzenetünket magunkban. Mi az, amit szeretnék a külvilágnak üzenni?
Közbeszólok egy dolgot csak – szól közbe Zsolt -, hogyha egy gyertya szerepel ezen a képen, énnekem azért az akár az András nézőpontját követjük, akár ezt a tárgyszerű nézőpontot, ez a gyertya most nincs szerepbe hozva. Nem él. Az látszik, hogy már egyszer meg volt gyújtva, de most nem világít. Tudom én, hogy a napközbeni helyzetben a gyertya fényére plusz világítóforrásként nincs szükség, ugyanakkor a gyertya dísze, a gyertya értelme, a gyertya lelke az a láng. (szőke-hegyi)
értékelés:
Ehhez a képhez, megsúgom, volt egy technikai leirat, hogy nagyon-nagyon erős teleobjektívvel készült fotográfia. De én ezt a technikai leiratot úgy vettem, hogy ez nekem egy üzenet, tudom, hogy nem biztos, hogy ez teljesen így volt, de azt gondoltam, és ezért elnézést kérek a Bélától, hogy nem kell leleplezni magát a technikát. Pontosan azért, mert nem a technika az, amiről itt most akarunk szólni, és itt nem arról van szó, hogy egy objektívtesztet mutatunk be, tehát igazándiból ezek a technikai leiratok olyanok, mint rádióamatőr újságokban a kapcsolási rajzok, hogy csináld utánam, ha tudod. Ennek a képnek nekem az az erőssége, hogy attól, hogy talán a párának, talán a forróságnak, és hát az objektívnek is köszönhetően ennyire erősen jelentkezik ez a festői hatás, a térgörbülés, ezek a szinte már pointilista szintre eljutó ábrázolások; nagyon is erősen hoz egy fülledt nyári kora délutánt mondjuk, vagy késő délelőttöt, és igazából egy nagyon jó képi üzenetet kapunk. Hogy ez miért lett a huszonhetes rezonancia leckébe beküldve, azt nem igazán tudom dekódolni, merthogy ha ezen a nyomvonalon indulok el, és két fiatalembert látunk ezen a képen félig sejthetően, egy nagyobban és talán egy kisebbet, akkor én azt mondom, hogy számomra ez sokkal jobban beszél a gyerekkorról. Tehát hogyha egyetért ezzel a Béla, akkor én ezt áttenném a gyermekkor leckébe. A rezonancián egy picit kéne még gondolkodni, de én azt gondolom, hogy ez elég magas számú lecke ahhoz, hogy talán célszerűbb lenne az alacsony számú leckéket gyakorolni, és azokra megoldásokat küldeni, hogy tudjunk róla beszélgetni, eszmecserélni, és erre a képre pedig azt gondolom, ha áttehetem a gyermekkor leckébe, akkor megvan a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:
Véleményem szerint az egy jó irány, ha Bara képeit megnézzük, hogy keresi folyamatosan a strukturális felületeknél a geometriát. A képen látható kihúzható ruhaszárító rendszer nagyon hasonló tengelyben fut, mint a háttérben látható hat- vagy tízemeletes bérházépület. Majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy a két perspektivikus vonal összehozható. Ebben a képben igazából véleményem szerint ez a titok, a geometria térbeli összekapcsolása. Ehhez csak egy parányi beleavatkozásra lett volna szükség, ami például a ruhaszárító körülbelül két centiméterrel felénk való elmozdítása, és abban a pillanatban a tengelyek összekapcsolódtak volna, és a függőleges zsaluzott vasbeton fel, amiről pattognak le a meszelt felületek ritmikai játékot hozott volna létre. Úgy gondolom, hogy a tizenhármas lecke épített környezetben Barának egy nyolcvanöt százalékos megoldási képlete került ide, majdnem tökéletes a kép. Csak így súgva jegyzem meg, hogy ha az a szárító egy nagyon picit felénk van húzva, akkor a jobb alsó sarokban látható árnyékfelületek is egyből játéklehetőséget kapnak. Tehát ez, és nem azért, mert a Bara képei nem szeretem, hanem sarkallva ezzel az intenzívebb munkára, ez egy egydisznós kép, és várom a további képeit. (szőke)
értékelés:
A ’70-es, ’80-as években létezett például az Ország Világ, Új Tükör, és más olyan sajtóorgánumok, amelyek az akkor Magyarország nem csak mindennapi eseményeit közvetítették, hanem kis színeseket is lehetett ezekben az újságokban látni fényképek formájában. Egy ilyen ironikus megközelítést látunk itt is. Az, hogy a fényképész észreveszi a kép helyszínét és a kép helyszínében rejlő abszurditást a madáretetővel kapcsolatban, az egy nagyon jó dolog, ugyanakkor maga a helyszín kiválasztása, maga a kamera elhelyezése az némi kívánnivalót hagy maga után, mert attól függetlenül, hogy nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy mint egy bútorraktárban, össze van itt minden zsúfolva. Gondolok itt Oláh Ferencné keresztjének a ferde léczárására, amelyből jobb oldalon egy kis kereszt lóg ki, nyilván egy másik sírdomb kapcsán, a háttérben lévő ipari környezet, a ferdén belógó gyárkémény, a bukszusok és minden, amiket most fölsorolhatnék. Nekem ez egy kicsit kaotikus. Ez azt jelenti, hogy vagy időpontbeli megfigyeléseket kéne létrehozni hajnalban, éjszaka, másmilyen időszakban ugyanezt a képet adott esetben feldolgozni, vagy más pozíciót keresni. Most nekem az ötleten túli hirtelen kattintásnak tűnik, és bár nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy nem átgondolt a kép, zavaros. Ismétlés. (szőke)
Egy szituációs, tulajdonképpen majdnem játékfilmes helyzetet látunk, amelyhez a cím is megpróbál ugyanilyen regényes módon kapcsolódni. Azért mégis egy kicsit bátortalanul azt mondanám, hogy esetlegesen a cím az többet próbál üzenni ezen a képen keresztül, mint ami esetleg a kép egészében jelen van. Gyakorlatilag egy szobabelsőben egy érdekes fénytanulmányt és egy kicsi enteriőrt játékosan megfogalmazva látunk itt. Én azt mondanám, hogy ha már a drapéria, mint eszköz felhasználásra került egy romantikus hangulatú képnél, akkor talán a drapérián átsejlő fény, vagy a drapéria és test kapcsolatával létrejövő félig áteresztő felületekkel lehet, hogy egy picit játszani kellett volna. Jelesül esetleg ez a vászonkendő vizes és a testfelületet, a test elforgásait, a takarást a kézzel jobban jelzi. De alapvetően egy jó irányú munkának gondolom, ugyanakkor az ötös lecke vágy kategóriájában azt javasolnám a Gergelynek, hogy akkor van meg a két disznó, ha magán a vágy házi feladaton önmagával kapcsolatban is többet próbál megfogalmazni. Tehát magát a házi feladatot visszaadnám ismétlésre, és kettő disznó. (szőke)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…