Mit csináljak, ezt is szeretjük. :-) Bara valami nagyon fontosat kezd megtalálni a saját kommunikációban. Azt, hogy könnyed eszközökkel is nagyon súlyos üzeneteket tudunk küldeni. Dethlefsen azt mondja, hogy amikor pl. a betegség, fájdalom fogalmáról beszél, hogy az egy nagyon fontos dolog az ember életében, mert kényszeríti arra, hogy az állapotával egyedül maradjon, miközben nem szeretjük ezt a szituációt, de a betegség kényszerít minket arra, hogy magunkkal foglalkozzunk. És azt mondja erre, hogy vannak olyan lépések, amiket a mindennapok sodrásában – mert ez a feladat, az a feladat, ki kell fizetni, tovább kell menni, meg kell venni – tehát pörög előttünk egy lineáris idő, aztán egyszercsak jön egy pont, amikor nem vesszük észre, hogy sok mindent félreraktunk, és a betegség ilyen, hogy akkor elkezdünk magunkkal foglalkozni, történéseket, helyzeteket átgondolni, letisztázni, sűrítés. És ez másfelől azt is jelenti, hogy az elválás, a történetek visszatekintése az egyrészről egy fájdalommal teli, melankóliával teli, másfelől egy új szakasz kezdetét, egy új életet is jelenti. Ha ezt a képet tekintjük, akkor a szellemiség sűrítését is, hiszen egyértelmű, hogy most a Bara képeiből, hogy valamilyen szemléleti és hozzá kapcsolódóan valami minőségi változást jelentkezik. Mert lehetne itt is mondani, hogy de nincs is annyi tárgy, ott az a kerítés, meg a lépcső, amin az előbb ült, de érdekes módon az, hogy ezek a tárgyak más-más szemszögből rögtön egy új üzenetet kapnak és egy új történetet mesélnek, mert van története a Barának. Ezek a képek attól erőteljesebbek, a pihenő, lépcsős a szabadsághoz is kapcsolódhat, nagyjából ugyanott lehettek ezek fényképezve, és teljesen másfajta rendszerrel, de mindkét kép nagyon sűrített, mert van mit mesélnie magának és nekünk is. És ez a sűrítés ez nyilvánvalóan egy drámai helyzetből fakad, hogy szembesülnie kell saját magával, és értelmezéseket hajt végre saját maga és az élet viszonylatában. Van egy grafikus, Orosz Istvánnak hívják, aki a térnek ezekkel a furcsa játékaival foglalkozik, a lépcsőkkel, ahogyan egymásból nyílva egészen más struktúrákat adnak, mint egy Möbius-szalag, és itt is nagyjából azért látjuk, hogy van itt egy lefelé haladó lépcső, ennek van egy árnyéka, ezen ül egy madár, egy érdekes térjátékot látunk, de ez nem Orosz Sándorral kezdődik, volt ez az Escher nevű alkotó, aki ezeknek a lehetetlen térszerkezeteknek, tér és perspektívajátékoknak az atyja. És ne felejtsük el, hogy ez a lecke a gyermekkorra érkezett, és a szabadság a címe. Van egy zárt terük, amit keretezünk a korláttal és a lépcső árnyékával, és van egy árnyékunk, és az árnyékot megformáló alak ezen a kereten kívül van, és ez a szabadság üzenetét adja, erősíti, és a gyerekkorból is ez az érdekes, hogy az emlékezetünkben már csak egy tűnő árnyék, vagy egy gondolatként jelenik meg, és ez nagyon jól meg van fogalmazva ezzel a képpel. (szőke)
értékelés:

Én azt gondolom, hogy ezekből az utcákból, szűk középkori valóságokból egy egészen komoly virtuális várost összehozhatnánk; a Vera követi azt a határozottan működtetet vonulatát, hogy megpróbál naivan, vizuálisan rácsodálkozni a külvilágra, és itt az izgatja különösen, hogy két sokemeletes régi épület között itt kikukkant az égetően fehér ég felé ebből a környezetből, amiben mi mozgunk, és az a képválasztása, amit elküld nekünk azzal is játszik, hogy olyan szinten zsugorít és választ el fényfolt és falfelület a dolgoktól, hogy a kép baloldalán azokat a nyitott ablakokat eltüntetnénk és nem látnánk a kép címét, akkor nem biztos, hogy nézőként rájönnénk, hogy itt régi épületeket látunk alulnézetben. Megmutat tehát egy olyan perspektívát, ami nem a megszokott tradícióink alapján működik. Amit én tennék, az az, hogy a kép baloldalán egy picit az elvágott zsalugáter, vagy felül a félbevágott zsalugátert kompozícióban nyithatóvá lehet-e tenni, vagy picit szűkíthető. Nekem egy nagyon fontos üzenete a képnek az, hogy ugye két épületet látunk, és az egyik az egy pusztulófélben lévő, a másik meg egy viszonylag jó állapotú épület, és ő a pusztulót választotta hangsúlyosan, kétharmadáig nagyobbra, mint a másik, újabbat, tehát nem az ég érdekli, nem az ami az új és szép, hanem a kettősség, de úgy, hogy a pusztulón van a hangsúly. De azért az is ott van, hogy a kép címe az a kilátás, és hát itt nincsenek jó esélyeink a kilátásra, azért valljuk be erről a képről, és sok minden ott van ebből az alkotói üzenetről. És ha ez így van, ha ez akar az üzenet lenni, akár azzal is, amit a Zsolt mondott, akkor én még határozottabban csinálnék valamit a baloldallal. Nyitnám vagy szűkíteném, de pontosabban kellene fogalmazni; ott fentről jön le a fény, itt lenn szaladgálnak a picimicimackók és pont. Picit pontosítanék, ezért két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Köszönjük a csapatoknak, a támogatóknak és a szervezőknek a finom ebédeket! Jövőre veletek ugyanitt!

Olyannyira lehelletszerű ez a párás pohár, talán pezsgővel, hogy az is felmerült bennem, hogy a kőfalra helyezett pohár egyáltalán ezen a képen van-e, vagy egy motázseljárással került rá. Ez a kép is a 60-as évek képeslapstílusában készült el, a karácsonyi-szilveszteri lapok szokásos helyzetei. Gondolom, hogy a pohár ott lehet ezen a kőfalon, és ha ez ebben a térben jelent meg, akkor az egy olyan izgalmas dolog, olyan szinten válik le a háttér életlenségéről, Tisza Sanyi éppen belépő alakjáról, a vöröskeresztesek éppen dolgozó kis csapatáról, hogy itt is értelmezési problémákat érzek, azt a szürrealizmust, amit a deres vagy párás pohár gyöngyöző felületein létrejönnek, azt vagy meg kellene erősíteni fénytanilag, hogy még jobban váljon le erről a szocio-környezetről, ami a háttérben van, vagy a kettőt egy olyan helyzetben kellett volna fotózni, ami jelzi, hogy ezek egy térben vannak. Most igazából két üzenete van ennek a képnek, kettészakad, egy ilyen álomszerű pezsgősbuborékos pohárra, és a háttérben egy tapétaszerű, de önmagában jelentéktelen eseményre. Csak azoknak értelmezhető a háttér, akik konkrétan tudják, hogy kik lehetnek azok a személyek, akik ott dolgoznak. Önmagában, aki nem volt ott, annak nem biztos, hogy ez a kép üzenni tud, és ugyan ez csak szorgalmi, de a szorgalmikat is ugyanolyan komolyan kellene venni, mint a házi feladatokat. (szőke)

Egy tengerparti kövön hagytam ott, ha csak ideiglenesen is, a lábam nyomát. Akkor jólesett végre kimászni a szúrós-kavicsos tengerből egy nagyobb sziklára; elég hideg volt a víz.

Nórától már egyszer kaptunk egy talp leckét, amikor a vízparti homokba tette a lábát, és annak az elmosódott lenyomatát kaptuk, arra utalhat ez, hogy a Nóra szeretheti a vizet, az ilyenfajta játékokat, aztán az is eszembe jutott, hogy ez olyan, mint amikor, nem tudom, ki játszott ilyent, amikor a kéz élét bekentük tintával, és ezzel, mint egy bélyegzővel lehetett a papírra ilyen lábnyomot nyomdázni, és aztán az ujjunk hegyével csináltuk meg hozzá a lábujjakat. Ez ilyen szempontból egy érdekes és jó meglátás. Nekem az a bajom vele, hogy nagyon ki van szakítva a reális környezetéből, ugyan sejtjük hogy ez egy kő, hogy ennek a kőnek van valami térbeli kiterjedése, de semmi támpontot nem kapunk, és ettől az egész nem tud másra támaszkodni, mint erre a képi jelre, ami a talplenyomat. Ez a lenyomat viszont a kő struktúrájából adódóan szaggatottan, tépetten, töredezetten jelenik meg; a kő struktúrája a láb-talplenyomat struktúráját modulálja, befolyásolja, alakítja. Ugyanakkor ennek a módosulásnak nem kapjuk meg az értelmező környezeti ábrázolását. Ettől az ember elkezdi magát a formát kritizálni; miért van megszakadva a baloldalon, miért nem jók a lyukak a lábujjaknál, mik azok a fekete izék – azaz elkezdünk kritizálni egy történetet, ami ha nagyobb képkivágást használunk, akkor minden kérdésre választ kapnánk, úgyhogy szerintem ezeknél a helyzeteknél valamennyit mindig mutassunk meg a környezetből, hogy értelmezni tudjunk. Szerintem a talp leckére ez egy tökéletesen jó meglátás, és megfejtés, de a kivitelezésben van egy ilyen baki, tehát az irány jó, és ez kap egy disznót, és azt mondom, hogy ha nincs túl hideg még, és van mód ezzel kísérletezni, akár azzal, hogy különböző időpontokban tesszük oda a láblenyomatot, és a nap ereje felszívja ezt, de mindenesetre érdemes lenne ezzel tovább foglalkozni. Még az ősember barlangrajzait is idézi ez a fajta felismerés, de érdemes lenne ezzel többet foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Magyarul: feleségem talpa

Nem tudom, hogy mit jelent ez a kifejezés. Le van fordítva, ez a számomra ismeretlen felirat – angolul van fonetikusan átírva? – a feleségem talpa, van ideírva megjegyzésként. Textíliák, sokféle paplanok és egyéb díszített textíliák között, egy ismételt, erősített jelzéssel egy emberi talp látható, egy bal láb. A vörös, ami az egyik paplanon van, mint egy kis vér-ér, egy vöröses-barnás nyomként végighúzódik mellette, és az árnyékba forduló formával meg is erősíti a talp alsó ívét. Jól, a majdnem szemből, illetve balfelől de nagy szögben érkező fény, és a kis íveket, gömböket megmutatja, amelyek a talpon látszanak. Eléggé naturális a színe a talpnak ezen a képen, nagyon eltér a fehérrel tört drapériafelületektől; kivéve azokat az árnyékokat, amelyek a talp fölött balra jelentkező háromszög, vagy a kép jobb felső sarkában lévő árnyékfoltok. Mivel ez feltehetően egy nyugodt helyzetben elkészült kép, feltételezhető, hogy lehetett figyelni rá, én azt gondolom, hogy ezeket az árnyékokat a drapériák elmozdításával lehetett volna csökkenteni, hogy még jobban erre a furcsa kifliforma felületre tudjunk koncentrálni, ahogyan ez a talp kibukkan innen az ágyneműk közül. Annyi kérdésem, ill. javaslatom lenne, hogy szerintem nagyon fontos a fordítás, amit ír az alkotó, és nagyon fontos, hogy igenis kapcsolódik az üzenet ehhez a megjegyzéshez, és azon keresztül az alkotóhoz. Az alkotóról kapunk itt egy plusz képet; a feleségem talpa. Ha ezt mint történetet próbálom elfogadni, és azt nézem, hogy a képnek közvetíteni kell ezt az üzenetet, akkor egy személyes territóriumon, határon belül léptünk, és egy intim, személyes világban vagyunk, még lehet, hogy dolgozni kellene ezen, mert jó az irány, de ugyanúgy lehetne ez a talp Szabó Dezső vagy Kovács Jolán talpa is; nem érzem azokat a vizualitáson keresztül láttatott jeleket, amelyek abban az értelemben, amit a szöveg üzen, közelebb juthatnánk vagy bizonyítható lehetne. Nem arról beszélek, hogy dedikálva legyen a feleség talpa, de azt kérném, hogy ahogyan eddig is nagyon mélyértelmű dolgokat is létre tudott hozni, úgy próbáljon ebbe is elmélyülni és foglalkozzon ezzel a témakörrel tovább, és próbálja ezt a témát kevésbé szemérmesen, de személyesebben megfogalmazni. Egy disznó és várjuk a talpra a további megoldásokat. (szőke)
értékelés:

"Már értelek. Mit érsz vele? A mult
tüntető menete elvonult,
a lomb lehullt
s a fájdalom ágai benned,
mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évszázadok,
rétegek, szintek és tagok
óriási nyomása alatt."
(József Attila)

Ebből a képből így arra lehet következtetni, hogy Vera talán maga ez a fa? Vagy a Vera egy nagymama lehet, aki ültette ezt a fát? Igazából nem lehet tudni, mert a kép több segítséget nem nyújt. Egy alsó gépállásból egy halott fa látható, de igazából a tájkép nincs annyira elemelve, hogy azt véleményezzem, hogy a barátom kategóriába egy szimbolikus üzenetet látunk, hanem továbbra is megmarad a tájkép, az utazási-nyaralási kép szintjén a kép, ezt én nem tudom elfogadni a barátom leckére, ez itt csak egy nyári tájkép egy halott fáról, és még a hozzá leírt hosszú verssel együtt sem tudom elfogadni. (szőke)