Ólomüveg

Szeretjük, persze, főleg Tandori Dezső lenne boldog a sok madárral, ez a kép is rendben van, de most már arra kérünk, hogy a madaraktól szakadjunk el. (szöke)
értékelés:

Miután kikeltem.





Miután kikeltem, és egy csomó minden, ami azelőtt történt.

Mártinál többször fölvetődik, hogy van egy történeti elgondolás, mese, és még akkor is érezhető a történetiség, ha a kép aláírása tömör, mert a képi utalások beszédesek. Mindkét kép értelmezhető külön, beszédes, a felső kép sokkal koncentráltabb, az alapvetően fotószerű, ott van egy könyv is, a féldrágakövek csehszlovák listája, vagy hogyan tarotozzunk kövekkel maori szemlélettel, vagy valami hasonló karácsonyról ott maradt füzet, de folthatásában nagyon fontos ez a személyes információ. A fölső kép azért is koncentráltabb, mert itt az ember jelenléte és hiánya együttes üzenet a képen, a két párna kapcsolata, a gyűrődések, a fölhajtott paplan, mind az ember nélküli, de mégis arra utaló történetszerű ábrázolását mutatja. A másik kép sokkal dokumentumszerűbb, egy lakás enteriőrje a maga kaotikus életszerű történetével, ami azt üzeni, hogy mi itt élünk, ez a privát terünk, nem véletlen, hogy ez a házi feladat feladódott, pontosan azért, hogy az estiskolán lévő személyes jelenlétünk, személyes vállalásunk, a nevünk és arcunk megmutatása és a személyes kapcsolódásaink még erősebben manifesztálódjanak, ezzel segítve egymást a megszólalásban és a kommunikációban. Úgy gondolom, hogy mivel a két kép együtt érkezett és következtethetünk a szivacs színének és párnák színvilágából, hogy ugyanazt az ágyat látjuk, ez is mind azt erősíti, hogy történetekben gondolkodik Márti, és ha a történetiségben próbálunk továbbhaladni, akkor mindig felvetődik a kérdés, hogy a klasszikus egymásra építkező alapszint, bevezetés, tárgyalás, befejezés, ez megvalósul-e egy ilyen üzenetben. Anélkül, hogy bele szeretnék szólni a sorozatba, a személyes sejtésem az, hogy ha egy ilyen sort látunk és látjuk az emberi teret, hogy épp most mentek el, ez az én életterem, akkor mind az, amitől ez a személyes élettér drámai és kitárulkozó, mégiscsak szemérmes, mert az ember nem jelenik meg. Ha én készíteném ezt a sorozatot, akkor azt mondanám, hogy kezdünk egy közelivel, majd egy tágabbal, és esetlegesen a harmadik kép a paplanok tárgyak nélkül maga az emberi test abban a kitekeredett pozícióban, amire következtetni lehet ebből a takaróból és lepedőből. Miért nehéz ilyen javaslatot tenni? Mert ez az emberi test lehet a valós, fiatal, a szerethető, a férfi, a nő, érzelmes, kisgyermek és az anya, a gyermek és gyermek, az öreg, elmúlásra készülő ember, tehát nem tisztem egy harmadik képet javasolni, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a két kép viszonylatában most egy nagyon jó irányt érzek, egy jó üzenet-magot, aminek nincs lezárása. A variációk, amiket mondtam, miért az emberi testre vonatkoztak? Azért, mert az a folyamat, hogy egy közelebbi majd egy tágabb tér megjelenik és az emberi test jelenlétének hiányából építkezik ez a belakott környezet, annak egy erős következő lépcsője valószínűleg maga az emberi test lehetne, vagy a teljesen üres szoba - elköltöztünk. Azt nagyon szeretném megköszönni, hogy nem egy berendezett műtermi helyzetet, hanem a saját privát történetet kaptuk, ezt ugyanabba a bátorság kategóriába sorolnám, amit a pedellusnál az álom animációjában láttunk. Ha a harmadik kép is elkészül, az is egy disznó. (szőke)
értékelés:

Mi történik az udvaron?

Színvilágában kellene emelni valamit - élességben jó, kompozícióban jó, bár jó lett volna, ha a veréb feneke is látszik - ugyanis ez a színvilág nem emeli ki a verébnek a jelenlétét. (szőke)
értékelés:

Ez egy régi balatoni képem. Lacinak ajánlom, hátha kedvet kap a kevésbé szűk kompozíciókhoz is.

Nagyon jól használja az alkotó a lazúrt, a szürkék árnyalatait, szépek az arányok, jól érződik ezzel az óriási térrel a természethez kapcsolódó emberi figura parányisága, jól van elhelyezve a kép kompozícióban is. Három disznó lenne, ha nem szorgalmi lenne. :) (szőke)
értékelés:

Ezen a képen tulajdonképpen tárgyfotót látunk, egy bábut és egy labdát egy bábszínházi helyzetben, mintha egy légüres térbe helyeződne a baba és a labda, miközben a baba a varrott szájával mosolyogni próbál, mégis van ebben valami ridegség, legfőképp a fekete és szürkék játékában. A labda is olyan, minha egy furcsa bolygó lenne és a baba ebben a térben repülne. Ez azért történik, mert a háttér homogenitása miatt a tér nem érzékelhető. Amennyiben ez a lebegés szándékolt, akkor a kép elérte ezt a célt, de bár fucsa mód minden rendben van, mégis a kép nem tud megnyugodni, mert a figurák nem ülnek. Talán ha a címet is megnézzük, akkor azt mondom, hogy mindenre lehet gondolni, csak arra nem, hogy ez a labda nekem van lökve, hogy én visszadobjam. Ahogy Feri képéné is, itt sem érzem eldöntve, hogy ez a kép vidám akar lenni, vagy drámai, miközben az alkotás pontos. Ezért fontos, hogy mielőtt képbe öntjük a feladatot, tisztázzuk a gondolatainkat. (szőke)
értékelés:

Már kiszőrösödött az ég is, de én még mindig nem látom, hogy mi rögzíti a fényt...

A formai megoldásokkal egyetértünk, a kör forma és a torzítások is egy humoros helyzetet mutatnak, ami felszabadító hatású lehet, de a gesztus, ami az arcon megjelenik, az nem ehhez a formához illő gesztus. Van egy olyan érzésünk, hogy ez a nagyító lencsén keresztül mutatott arc önmagában is felnagyítja az arcon lévő gesztusokat. Ha ezt egy 1968-as cseh ironikus filmben látnánk, akkor ezek a figura játékok helyére kerülnének. Most pedig inkább az van felnagyítva, hogy van egy tanácstalanság és elutasítás az arcon. Mivel ezt a képet látjuk, így azt feltételezzük, hogy az alkotónak ez is volt az üzenettel a célja, hogy ezt az elutasítást vagy flegma nézést közvetítse felénk. (szőke)
értékelés:

A kéz témát Michalangelo már "lelőtte" a Sixtus-kápolnában előttem. De azért remélem, én sem hiába nyújtom ki kezem...

Egy testrészletet látunk, ahol olyan közeli képről kell beszélnünk, ahol szinte milliméterek is számítanak az élességgel kapcsolatban és egyértelműen a négy ujj egymáshoz való viszonya, egy tengelyen való elhelyezkedése okozza, hogy végig ezeken van az élesség. Bár azt tudjuk, hogy egy emberi kéz sok mindent, inakat, ízületeket, tenyérpárnákat, vonalakat is tartalmaz, mégis a kép erre a négy ujjra utal, annyira, hogy a többi szakasz életlensége miatt ezek elkezdenek önálló életet élni. Négy testvér, imádkozó figura lenne, ami különválik a tenyértől. Mivel ilyen közel van a kamerához és az élesség így lett meghatározva, le is válnak a képről, a tenyér meg hajóformára vált, amiben ezek a kis emberek ülnek. Érdemes lett volna a kép alján befejezni a formákat, hogy az ujjak rájuk jellemző formái, elhajlásai is értékelhetőek legyenek. A leirat szövegből azt sejtjük, hogy a kép filozófiája több szeretne lenni, mint ami, mert az ilyen képet egyszerűbben fogalmazva stúdium képnek hívjuk. Amennyiben ez egy mozgás anatómia vagy kéz megfigyelésre elkészített kép lenne, úgy azt mondanám, ha abból indulunk ki, hogy bizonyos nézetekben a fotó a valóság leképezése, akkor viszont a kéz állapotai, a tenyérpárnák, a kéz alsó gyöke együttesen kellene értelmezhetőek legyenek, most ezek foltjaiban különválnak. Talán ez azért is lehet, mert a stúdium fogalmát nem ismerjük eléggé. A stúdiumrajz is lehet ugyanolyan fontos és szakrális dolog, mint egy filozófiai témával foglalkozó kép, de azt kell tudni felvállalni, hogy azt mondjuk, hogy egy parányi ötlet is, egy tenyér leképezése is lehet csúnyán mondva világbajnokság. Ez most nem volt pontosítva, így a kép alsó harmada értelmezhetetlenné lett, nem érezni a tenyér perspektíváját sem. Ami a gesztust illeti, ha mégis megpróbáljuk kihámozni a képből ennek az üzenetét, akkor a Sixtus kápolna ábrázolásának említése és a kép címe furcsa ellentmondásba kerül, hisz filozófiailag nagyon nem mindegy, hogy valaki értünk nyújtja a kezét, vagy mi várunk arra a kéznyújtásra, arról nem is beszélve, hogy a felfelé tartott tenyér a befelé hajló ujjakkal sokkal inkább utal arra, hogy ne egy másik kéz nyúljon felé, hanem a tenyérbe valami tárgy belekerüljön. (szőke)
értékelés: