Ez még a Művészetek Völgyéből való kép. Egy szobában aludtunk mi hárman, Ágival és a pedellussal. Esténként amíg a pedellus a "mekintosát" nyomogatta, mi Ágival "vágyakoztunk".

Kedves Tamás, jó látni, hogy a völgymunka mellett együtt is tudtatok játszani, dolgozni. Lám, nem csak filmben tudsz te mesélni. (szőke) értékelés:

Az utolsó nap
Egy kép a csendélet leckéhez. Mert Hegyi pedellusunk szerint nem az erősségem.:)

Kedves Feri, szép csendéletet küldtél, de igazából nálunk túl sötéten jelenik meg. Nem tudom, hogy ez volt-e a cél, de így most elvesznek a részletek, miközben az ég, a napfény tónusa igényelné, hogy maradjon részlet a lekonyult napraforgóban is. (szőke)
értékelés:

Imádom a természetet, a gyalogtúrázást, néha csak leül az ember és fény... fű... szél...

Kedves Norbert, köszöntünk az iskolában. Izgalmas képet küldtél, jól osztottad be az előteret, középteret, hátteret. A kép dekomponáltsága az amúgy akár unalmasnak is nevezhető tájat működésbe hozza. Bővebben a filmben. (szőke) értékelés:

Egy rendkívüli embert sikerült megismernem az ősök házában, Tisza Sándor személyében. Sajnálom, hogy rövid volt az együtt töltött idő.

Lehet, hogy azért gondolom így, mert nagyon szívesen mentem volna művészetek völgyébe, meg estiskolás találkozókra, de két választásom volt: vagy dolgozom, és nem megyek, vagy nem dolgozom, és nincs pénzem, amiből elmehetek... (Zene: Belga - Lotto /köszönöm az engedélyt)

Kedves Balázs, Nagyon jók a megfigyelések, nagyon jó a szubjektív kamera, szimpatikus ez az egész kis etűd, de két eset van: vagy ahogy a Belgát is megkerested és engedélyt kértél, megkeresed a beapplikált idegen fotók tulajdonosait is, vagy saját fotókat készítesz hozzá és azt használod a filmben. Tehát három disznó, de ugye Balázs cserébe kicseréled a képeket sajátra és úgy újravágod a filmet, ugye, oké? (szőke) értékelés:

Szerelmes-pár esőben

Kedves Ági, tudsz te, ha akarsz. Látod? Van benned szív, lélek, érzelem. Nagyon szép kép, énnekem legalábbis, és mivel eddig is rám volt hagyva, hogy szubjektíven döntsünk, bár nem is értek a fotózáshoz, nekem ez egy nagyon kedves és nagyon szimpatikus kép. Azt nem tudom eldönteni, hogy ez egy ellesett pillanat, vagy egy beállított pillanat, ha ellesett, akkor nagyon jó megfigyeléseid vannak, ha beállított, akkor azért jó, mert hogy egy ilyen beállítás valakiben felötlik. Lehetne benne hibákat találni, meg keresni, de kérem, hát olyan történet zajlik itt, olyan film, olyan idő... ez egy korhatáros kép. Nem azért, amiért mások korhatáros dolgokat szoktak csinálni, hanem ehhez meg kell érni egy-két évet, hogy az ember tudja, hogy ez az üzenet miről szól. És ezért mondom azt, hogy nem fogom nézni, hogy az a függöny például hol van elmetszve, meg hogy mér akkora fölsővel, meg billen a kamera, mert hát ez egy jó kép, története van. (szőke)
értékelés:

máskép

Kedves Tamás, valószínűleg egy egész falunak a disznóvágása utáni eseményt látunk itt, (ha jól látom, ezek disznó fogak, álkapcsok) vagy gyűjtitek, vagy indián népzenével foglalkozol, ott a csörgőket szokták ilyen fogakkal megcsinálni. És belesejlik az egészbe, mintegy a pokol tornácáról Tamás alulról megvilágított, félelmetesen az optikába néző portréja. Ez a kettő így együtt küldi az üzenetet. Ott van a valóság szembe velünk, rettegünk - de megmondom őszintén, nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Passz. Most akkor kiderült, hogy Tamás egy ördög, vagy mi? Nem tudom. Bocs. Zsolt majd kitalálja. (szőke)

Kösz András... Zsolt első ránézésre annyival van könnyebb helyzetben, hogy volt szerencséje beszélni Hermann Nitsch-csel, amikor a kiállítását csinálta a neten, így tehát első kézből ismeri a misztériumjátékok egyik atyjának hitvallását. No de Nitsch-nél a befogadó is be van vonva a játékba. Itt pedig eldönthetem, hogy rémülök, vagy sem. Zsolt a kép üzenetéről ennyit tud mondani. Ami a formai megvalósítást illeti, nem értem, a kép széleinek világos foltjait, mert az a figyelmet szétszórja. A fejed is nagyon föntre került, kompozícióban nem indokolt az, hogy a fejtetődből vágsz. Hogy összességében is szóljak: két réteg, két layer, két filmkocka van egymásra téve, de ez a két réteg nincs kapcsolatban. Az egyik is egy önálló munka, a másik is, és mégsem igaz a matematikai képlet, hogy 1+1=2. Itt nem lett kettő, mert nem képeznek egységet, nem erősítik egymást, nem hoznak létre új, tágabb értelmezési kört. Ez volt az előző képednél is a helyzet. Ahhoz képest mindenképpen előrelépést látunk, mert kevesebb a zaj. Talán most az a feladatod, hogy ezt a matematikai képletet is létrehozd a munkádban. Aztán majd az, hogy 1+1=3. Az a végcél. (Azért egy disznó, mert a múltkori kettő volt, de ez azon nem lépett igazán túl. Dolgozni, dolgozni, dolgozni - várjuk az új munkáid.) (hegyi)
értékelés:

kutya

Van olyan kutya amelyik szereti a vizet...

kutya

és van, amelyik nem.

Kedves Norbert, tudom, hogy a két képet mint ellentétpár küldted be, de én a másodikat rossz iránynak gondolom, ezért arról csak annyit mondanék, hogy én nem szeretem azt, és etikailag is problémám van vele, ha egy nekünk embereknek kiszolgáltatott állatot olyan szituációba kényszerítünk, ami neki nem jó. Nekem is van kutyám, egy labrador, és nem szereti a vizet. Ezt én tudom, és nem hoznám olyan helyzetbe, még egy poén kedvéért sem, ami neki tudottan rossz. A fölső kép viszont önmagában nem értékelhető, mert az állatból szinte semmi se látszik. A feladat a kedvenced bemutatása. Ez a két kép rólad szól. Ha gondolod, ismételd meg ezt a leckét, de ne sürgesd vele magad, akkor fényképezz, amikor a kutyád is kész az együttműködésre. (hegyi)

A trehány
Ez a kép egy misztikus helyen készült! Számomra a világ legkedvencebb kanapéján!

Kedves Norbert, egyrészt ez a kép nem portré, de nem is egész alakos bemutatkozás. Másrészt a kép nem csak címében trehány, hanem megfogalmazásában is. Ezt most nem elemeznénk, mert nem tudunk olyan fogódzkodót, amin elindulva ezen a beállításon segíteni tudnánk. Tessék felállni a kanapéról és normális világítással és átgondolt képszerkesztéssel újrafogalmazni a hármas leckét, amennyiben teljes alakos bemutatkozást szeretnél. (szőke)

Azzal az elhatározással készülődtem itthon a Völgy felé, hogy valami ajándékot is viszek magammal, lehetőleg olyat, aminek más is örülhet, nem csak én. Valahogy így juthatott eszembe a sör, és azok közül is főleg a barna Kozel, ami után nyilvánosan vágyódott több alkalommal is a Pedellus a virtuális jelenlétemben.
   Szóval keresgetni kezdtem, de amellett, hogy ez Magyarországon nem kapható semmilyen formában, szembesülnöm kellett azzal, hogy itt is csak üvegben, dobozban egyáltalán nem. Ezért azon kezdtem gondolkozni, hogy hány üveg sör az, ami általam elvihető. És akkor először arra gondoltam, hogy egyet viszek, mint szimbólikus ajándékot. Aztán meg arra, hogy ezt nem tehetem, egy sör az nem sör, egyet nem vihetek, ígyhát találgatni kezdtem, hogy mi lehet az a szám, ami a sörről úgy általában az ember eszébe jut, és már azt mondja: Ah! És akkor arra gondoltam, hogy ez a szám sörből elsősorban a tizes, mint ahogyan pénzből például az egymillió. Igen. Tíz üveg sör, egymillió forint, ezek olyan alapegységek, amikkel kapcsolatban lehet álmodozni.
   Aztán kipróbáltam a bevásároló kosárban, és marhára nem bírtam el tíz üveg sört kényelmesen, úgyhogy abban egyeztem meg magammal, hogy lesz négy üveg barna kozel, a többi 6-os csomagolású, valami más dobozos, akkor is, ha most emiatt vacakolós izének fogok tűnni.
   Tehát megvoltak a sörök, Budapestre, sőt Oroszlányra viszonylag könnyen eljutottam velük, csak a lépcsős részeken, - ahol nem lehetett húzni a bőröndöt - jutott eszembe, hogy az álmodozáshoz szükséges sörmennyiség igazán lehetne valami kisebb szám is.
   Dörögrde viszont már bőrönd nélkül mentem, kértem aputól egy cekkert, abba pakoltam a tíz sört, és fogtam a pöttyös ridikülöm, amibe minden egyéb cuccom belefért, és elindultam reggel, korán, busszal Dörögre. Fehérvárig minden szuper volt, ezen a buszon kevesen utaztak, élveztem a szép tájat, meg a légkondit, és próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz ez az egész. Fehérváron viszont át kellett szállnom egy veszprémi buszra, ami sajnos Pestről jött, és már eleve tele volt, nem sok esély látszott a felférésre, de végül sikerült úgy helyezkednem, hogy elnyertem a sofőr meletti utolsó helyet a lépcsőn, egy ünneplőruhás néni hatalmas virágcsokra alatt. Végig álltuk az utat, a néni néha rezegetette a virágját, én meg néha csörgettem a söreim. De örültem ennek is, jó hely volt. Ilyen tisztán még sosem láthattam magam előtt az utat, pont mint egy autóversenyzős videójátékban, ahol sem a kocsi orrát, sem a műszerfalat nem kérem a nézetbe.
   Veszprémből már csak Kapolcsra kellett eljutni valahogy, de itt is nagy tömeg várakozott ott, ahova remélték a buszajtó érkezését. Itt volt egy szimpatikus fiatalember, nagy bőrönddel, aki rámmosolygott és mondott valamit, és én hirtelen nem tudtam, hogy ő most csak úgy simán kedves, vagy valaki olyan, akit nekem ismernem kéne-e, és ha igen, akkor kire hasonlít, és hirtelen más nem jutott eszembe, mint a Szilárd, de neki meg a neve nem jutott eszembe, csak az, hogy a testsúlyával mutatkozott be a kisfilmjében, és akkor gondoltam, megkérdezhetném, hogy mondjuk: Szia, te hány kiló vagy? Mert lehet, hogy ismerjük egymást. De végül nem mondtam semmit, mert ha nem ő az, akkor túl sokáig tartott volna elmagyarázni, hogy ez valójában egy heylénvaló kérdes volt, mindenféle hátsószándék nélkül. (Ha a mégiscsak a Szilárd volt, akkor üdvözlöm!:) Innen két buszt is küldtek, felfértem simán, megint ülhettem, szuper volt.
   Kapolcsról a Völgybusszal tervezetem továbbutazni a maradék 4 kilométeren. Meg is néztem a menetrendet, és örömmel láttam, hogy csak 10 percet kell várni a következő körútra. A menetrend a buszmegállóban ki volt akasztva, egy lánnyal álltunk ott ketten és türelmesem vártunk. Egyszer csak a szemközti megállóba jött egy ilyen feliratú busz, de mi emitt vártuk, és csak akkor lett teljesen világos, hogy ez lett volna az, amikor befordult a dörögdi útra. Ezután már nem sok reményünk maradt, gyalog indultunk el porszkálva az egyéb célú járókelők között. Itt már igen nehéznek, és a világ leghülyébb ötletének tartottam a sört, mint ajándékot, és az is baromságnak tűnt, hogy a tizes az bűvös szám. Aztán kicsit stoppoltunk, de mivel én ugyan fel nem vennék senkit, nem sok reményt fűztem hozzá, hogy más másmilyen ebből a szempontból. De azért mégiscsak felvettek, és egészen elvittek a falu szélére. Itt úgy éreztem, hogy bűvös szám és ajándékkompozíció ide, vagy oda, én ennek a lánynak adok egyet a Pedellus söréből. És adtam.
   Na, akkor már csak az Ősök házát kellett megkeresnem. Egy templomocska mellett találtam rá, és a bámészkodásba belefeledkezve lassan haladtam előre, és egyszer csak hallottam egy hangot, amint azt mondja: Menj már ki a képből! És akkor odanéztem, és láttam, hogy valószínűleg nekem szóltak, és közben nevettek, és én még néztem őket egy kicsit, és közben beléptem a kertkapun, aminek magas vasküszöbe volt, és én abban megbotlottam erőteljesen, szinte beestem a kapun, és akkor mégjobban nevettek, én pedig pontosan egy völgymunkás lány orra elé toppnatam be billegve, aki a téglamúzeumot őrizte, és nem tudom mi lehetett az arcomra írva, de a lány azt mondta: Semmi baj, másokkal is megesik!Hát így érkzetem meg a célohoz. Kedvenc kalandjaim csak ez után következtek.

Találkozás a Pedellussal

...tehát beértem a kertbe, és akkor elindultam megkeresni a Pedellust. Nem volt nehéz, már számtalanszor láthattam videón, rögtön észre is vettem, ahogy a bográcsok körül sündörgött videókamerával a kezében. Nem szóltam neki, hanem úgy próbáltam helyezkedni, hogy benne legyek a képében. Gondoltam, így hamarosan felfedezi a nyilvánvaló jelenlétem. De tojt a külvilágra, csak a bográcsokat filmezte. Jól van, ezt még elnéztem neki, dolgozik. Akkor még egy kicsit arrébb mentem, hogyha felpillant, akkor mindenképpen észrevegyen, és segítségként kidüllesztettem a söreim. És akkor kisvártatva a Pedellus tényleg felnézett, de úgy rajtam keresztül el, valahová máshová, mintha ott sem lennék. Ez megtörtént mégegyszer, utána fogta magát, elfordult és elindult a pulykaudvar felé.
   Na! - gondoltam, és - hegyizsolt! - mondtam, de úgy látszik túl halkan, mert mint a gólem, csak ment előre süketen. Úgyhogy kénytelen voltam utánacsörögni az üvegeimmel és hangosabban rászólni: HEGYIZSOLT! Na, akkor végre visszafordult, és megismert, de csak abból az apropóból szerintem, hogy aznapra már nem vártak mást.
   Aztán ez az alaphelyzet végigkísérte az egész ottlétem. Egyszer megmondta kerek-perec, hogy nem hasonlítok a képemre, amiről én inkább nem kérdeztem semmiféle részleteket, hátha olyat is mondana, amit egyáltalán nem akarnék igazából hallani, de ő mégis képes lenne őszintén megosztani velem, másszor pedig megesett, hogy megkért, hogy 4-re legyek az Ősök házában, mert kezdődik valami program, és én szófogadóan oda is mentem a Déneséktől, akiktől elbúcsúztam, hogy "Akkor nekem most muszáj mennem, még be kell vágodnom a Pedellusnál!" És akkor elmentem bevágódni, és meglepetésemre Lukács Béla előadás volt, amire örömmel ültem be a többi tíz fő közé, és láttam a Pedellust is, ahogyan a Bélának segít a grafikonjai bemutatásában, és néha feláll, és visszaül, aztán nézelődik, rámnéz, aztán máshová, és egyszer csak kimegy, és kisvártatva csörög a telefonom, és kiszaladok, hogy felvegyem, és kiderült, hogy a Pedellus keres, hogy hol vagyok már. Hát mondtam, ott ültem bent veled, amíg ki nem jöttünk telefonálni.
   Ilyenek estek meg velünk. De nem aggódtam nagyon, mert úgy tűnt szórakozott ember egyébként is. Például olyat csinált, hogy amikor bepakoltunk az autóba a cuccainkat, és elmentünk máshová, akkor kinyitotta, amikor meg visszamentünk, és be akartunk szállni, akkor meg bezárta a távirányítójával. Egyébként olyankor, amikor megismert, olyankor mindig kedves volt. Például szendvicseztünk, meg kóláztunk együtt, és kaptam nagyon sok szép Balla Demeter képeslap-képet, aminek nagyon örültem.

Képek

Egy pulyka a baromfiudvarban, akinek ernyedten csüng egy lilás-kékes, rücskös bőrrész a csőre felett, és ezt türelmetlenül himbálja jobbra-balra. Aztán ugyanez a pulyka, ahogy felszippantja, feltornyozza ezt a dolgot egy kis kupacformába a csőre tetejére.

Az Ősök háza hátsó kertjében álló fa, amelyiknek az ágaira mintha köralakú tükrök volnának akasztva, és ahogy fúj a szél, a fény néha a szemembe villan. Olyankor feltűnhetene benne olyasvalakinek az arca, akit nagyon szeretnék látni. Vagy épp ellenkezőleg, olyané, akitől félni lehetne. De ez inkább kisfilm részlet lenne. Sokáig semmi, és egyszer csak egy arc a szélben forgó tükörben.

A kéményen a piros fazék, amit kéményestül lefényképeznék, a képet megfordítanám, és ez volna a világ teremtése Taliándörögdön.

És saját magam, ahogyan állok az udvaron egy pokróccal a hónom alatt és egy pöttyös ridiküllel a kezemben, kicsit tanácstalanul.

A Dénesék sátorhelyére egyik este sötétben érkeztünk a Pedellussal, két korsó sörrel a kezünkben. Mielőtt a tábortűzhöz mentünk volna, nekem még sürgősen be kellett ugranom egy titkos helyre, ezért gyorsan a zsoltu kezébe nyomtam a söröm, a karjára akasztottam a pöttyös ridikülöm, és megkértem, hogy énekeljen valamit, majd magamra csuktam az ajtót. És akkor most jön a kép: kérem képzeljük el, ahogyan a Pedellusunk mindkét kezében sörrel, a karján pöttyös ridiküllel magányosan ácsorog egy számára idegen kert közepén éjszaka, amikor egyszercsak odalép hozzá az előzményekből semmit sem sejtő házigazda, és megkérdezi: Segíthetek valamiben?

Hát ezeket nem fényképeztem le.

És még két dolog, ami nagyon tetszett

Az egyik, Kocsis Levente grafikákból álló kiállítás a dörögdi református templomban. Egy egészen kicsi templomot képzeljetek el, a fehér falain pedig fehér lapon fekete grafikákat, olyan törött, néha szálkás, egyenes, szögeltes vonalú ábrákat, és hozzá vidám, franciás zenét. Amikor bementem, olyan szerencsém volt, hogy két fiú éppen valami ilyesmi dalt próbálgatott játszani a templomi orgonán (vagy valami olyasmi hangszeren) és érdekes volt az a sérült, fekete-fehér törött képi világ ezzel a vidám, táncos, élő és élni akaró zenével együtt. Véletlenül kikerekedett ott bent a világ.
   A másik pedig a plébánián egy zsákutcafolyosó, ami imazsámollyal volt lezárva a vége előtt, és erre térdepelve lehetett betekinteni a hajdani pottyantós vécé üregébe, ahonnan tükrök szórták felénk a fényt. Ez volt a kedvencem.

Nyomok a homokban
Egy ló sétált el a tengerparton és még frissiben, mielőtt a hullámok elmosták volna, lefotóztam. Nekem nagyon megtetszett, remélem, másnak is.

Kedves Erika, ez egy szimpatikus kép, szorgalmiként egy disznót adunk érte, szép absztrakt formákat figyeltél meg, a struktúrákat is jól mutatod. (szőke)
értékelés: