Hív az út

El kell fogadnom a tényt, hogy nekem az ilyen képek tetszenek. Az út, meg az ember nyoma a természetben. Erőszakolhatom én magam, hogy portré, meg koncepció, azt valahogy sosem érzem a magaménak - és emiatt nem is jók. Engem az ilyen képek fognak meg, és ezeket az érzéseket szeretném megmutatni másoknak.

Előbb a leirathoz. A kép mikor és mitől lesz jó? Idő, gyakorlás és türelem. Enélkül nem lesz jó, legfeljebb véletlenül. A portréhoz sok idő kell, megismerni, elfogadni és elfogadtatni, kitalálni és megcsinálni. Adj ehhez magadnak időt. Várom is az önportréid. A képről. Az van, hogy ez az egész benned épül fel, mert te ott vagy 3D-ben, sőt, négyben, mert az idő is fontos tényező az élményhez. A fotó kevesebből dolgozik. Emiatt kell sűríteni. Ahhoz, hogy ez az út hívjon, kell találnod olyan időt, amikor már kevéssé sok fény jön át oldalt a fákon, ágakon, mert ezek most ritkásak és az ember meg úgy van összerakva, hogy mindig a világos részekre figyel fel, és ha az nem a kompozíció lényege, akkor elviszi a figyelmet mindez. Most ez a gond abban jelenik meg, hogy az út így, itt nem izgalmas. Lehetne akárhol, nincs benne egyedi. Neked lehet, mert te valahonnan valahová tartasz rajta, de nekem, aki ezt az egy állóképet kapja, ez csak annyit mond, hogy valahol császkálunk valahová, kintről átjön a fény, azt nézném, az út maga csak leküzdendő akadály. Érdemes olyan helyet keresni, ha hívogató utat akarsz, ami zártabb helyszín, ahol az út több fényt kap, és ahol van valami várakozásteli izgalom. Ismételj majd kérlek. (hegyi)

Orchidea és angyalOrchidea és angyal

Nos, majd a többihez is írogatok, de a kezdethez gondoltam hosszabbat. Színes vagy FF? A színes azért jó, mert életszerű a levél, látszik, hogy nem beteg és ez jó, izgalmas az is, ami a gyökerein van színben, de nagyon kopog attól, hogy ennyire kontrasztos a fény. A ff verzió baja az, hogy a levélre került olyan vetett árnyék, ami zavarossá teszi ott, ami elviszi a figyelmet. Összességében is az az igazság, hogy ez a növény alkalmatlan arra, hogy ennyire kontrasztosan mutasd meg. A levele túl szimpla, a gyökérzet meg túl bonyolult ehhez a fényhez. Lehet ilyet is, de akkor fogni kell egy elemlámpát és még festeni hozzá fényeket. Amúgy meg a kockásfülű nyúl jut eszembe, a mese. Szóval ha én csinálnám, fényben dolgoznék és világos háttérrel, ne a feketeségben akarjon ez lebegni, mert így kopog az egész, és félelmetesebb is, hanem fehérben, világosban, az jobban illik az orchidea finomságához. (hegyi)
értékelés:

Majdnem jó lett

Olvastam a kommenteket, az oszlopok kellenek, amin dolgozni kéne még, az egyrészt az objektív torzítása, ami miatt picit hordószerű az eredmény, másrészt ha ez megvan, akkor a horizont egyenesbe tétele, és végül a színek, mert most olyan 70-es évek ORWO világa ez. (hegyi)

Emlékezés mesteremre, Balla Demeterre Máriássy Ferenc Vallomások című filmjének részleteivel.

Hármashatár

Hármashatár-hegy tetején készült, állványt most használtam először. Zavar, hogy éles a kép, de nem tudom miért. Fujifilm x-t20, 35

Jártam én itt azt hiszem körülbelül ugyanilyen fényviszonyok között, csak nyáron. Lenyűgöző helyszín. És hát igen, én is elkövettem azt a hibát, hogy sötétben akartam esti képet csinálni. Márpedig a helyzet az, hogy esti képet a demerungban, vagyis a sötétedés előtti pillanatban kell csinálni. Ez néhány percnyi, fel kell rá készülni, mert gyorsan elszáll. És hát igen, a havas város is segíthet. A lényeg, hogy ne csak a fénypontok rajzolják ki a képet, hanem némi derengés legyen az épületeken is, mert a képrögzítés érzékenysége és felbontóképessége messze alul marad az emberi szemnél, és emiatt sok lesz a veszteség. Ráadásul, ha világosabb van, azt lehet sötét felé tolni, de ha sötétben fotózol, abból már vissza nem lehet hozni sokat. (hegyi)
értékelés:

Napozó

Én azzal tisztában vagyok, hogy ez ma menő, hogy ellesett pillanatokat kapunk keresetlenül, eszköztelenül, mintha mi lennénk ott, de nekem ez amúgy, általánosságban is inkább egy alkotói póz, nem gondolom ezt a trendet időtállónak, azoknak jó ez, akik amúgy is képtelenek megcsinálni egy képet jól, hát akkor legyen ilyen picit dőlős, koszos a cucc. Olyan ez, mint a kis mélységélesség mindenáron, vagy ételfotóknál az, hogy dől az egész valamerre, szóval le fog ez remélem csengeni. Elnézést érte, ez szigorúan az én magánvéleményem, de abban maradtunk, hogy őszinték vagyunk. A fekvő alak, a kerítés, a két autó, a papucs, a mögötte álló srác jó lenne, de minek dől, és minek oda a mászóka ilyen brutálisan betolva, ezeket nem értem igazán valójában. De örömmel veszem, ha kapok ebben segítséget. (hegyi)
értékelés:

Park

Nagyon jó ez a komponálás, ahogy az alakok a képen megjelennek, de nekem fura ez a színszűrőzés, ami okán a zöldek így vakítanak. Persze lehet mondani, hogy így egy emléknyom, egy felidézés történik, de ettől még fura marad technikailag a dolog. Azért mondom, hogy technikailag, mert egyébként jó lenne, csak mivel ezt globálisan és nem lokálisan használtad, így az arcok is furák lesznek, azoknak pedig nem kéne. (hegyi)
értékelés:

Csend és nyugalom

Van mit még gyakorolni, de ezért vagyok itt. Praktica bx20 (Film)

Jó szituációt találtál, a helyszín nem igazán játszik a kezedre, de hát ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet, és a tehenek nem nagyon jól instruálható állatok. Annyi segítene, hogy jobbra a csipkebokrot javarészt levágni, és az égből is lehet, és akkor közelebb kerülnek az állatkák. Ha zoomos az objektív, ez ott megoldható, mert ahogy látom épp a bokrok miatt nem lehetett közelebb menni. Ennyi talán, ami javasolható. (hegyi)

Búcsú Balla Demetertől

Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a Nemzet Művésze temetésére 2017. november 21-én 14.30-kor kerül sor a Farkasréti temetőben.

A barátok és pályatársak nevében Donáth László evangélikus lelkész és Kincses Károly fotómuzeológus búcsúzik a ravatalozó Makovecz-termében.

A megjelentek egy szál rózsával róhatják le kegyeletüket.

Hegymászó

Tehát... kb már harmadjára próbálkozok feltölteni. Szét vagyok csúszva. Nos, tegnap vettem meg első DSLR-em, ez a fotó azzal készült. Régebben próbálkoztam SLR-er amit itthon túrtam össze, majd még is csak a zenét választottam. Elővettem pár hónapja, és kattogtattam egy párat, majd abból is szeretnék feltenni, csak még hívják elő. Akkor rájöttem, hogy a fotózás áll közel hozzám, és az analóg "vasak". Fura is volt, hogy itt rögtön látom a dolgokat.

Ha már technika, értem én, jó az analóg, persze, az az alap, de tanulni könnyebb a digittel, pont amiatt, mert gyors a visszajelzés és egyből lehet korrigálni, de legalábbis nem kell várni a hívásra, nagyításra. Annak örülök, hogy a kép fekvő, így benne lehet a környezet is, de ha fekvő és a motor ugye széles és nem magas, szóval akkor az segítene ennél a képnél, ha a barátod rátámaszkodna a nyeregre, közelebb kerülne a motorhoz, hogy abból is kapjunk még. Vagy, ha ez nem kényelmes, akkor álló formátum, mégis. (hegyi)
értékelés:

Olyan művész feje van ennek

Sziasztok! Répa vagyok. Tizenöt éve zenével foglalkozom, de ezt a kaput bezártam egy időre. Fotózás elég kiskorom óta érdekel, és így 23 évesen eljutottam oda, hogy inkább ebbe fektessem be az összes energiám. Itt vagyok, és itt leszek. Úgy érzem veletek tudok fejlődni. Sose szerettem a lencse túlsó végén állni, remélem látszik.

Üdv itt a téren, és így gyorsan a kezdésnél mondanék neked egy javaslatot, ami persze a többieknek is szól, akik most kapcsolnak rá a fotózásra. Kezdd a fekete-fehérrel! Ugyanis úgy könnyebb építkezni, ha biztosak az alapok és azt a ff-rel jobban ki lehet gyakorolni. Formák, tónusok, kompozíció. Írod a zenét, ez a fotózásban a skálázás. A kép beállítása jó lenne, van személyessége, de a szemeid árnyékban vannak, azt érdemes vagy derítéssel előre, vagy utómunkával visszahozni. És egy kis jókedv, vagy legalább valami bizalom jó, ha van a képen. Hajrá, kérek még önportrét. (hegyi)
értékelés:

Befejezetlen kép

Adj neki, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék neki!

Balla Demeter (1931-2017)

86 éves. És már nem lesz 87. Szerettem és szeretett. Nem atyaként, nem fiúként, nem a huszadik század magyar fényképművészetének egyik meghatározó alakjaként és nem a fotóival sokat foglalkozó fotómuzeológusként. Hanem Balla Demeterként, aki bonyolult, összetett személyiségének olyan részébe engedett szabad bejárást KK-nak, ami sokak előtt zárva volt. Ebben a részben a féltés, a szeretet, a minőség tisztelete, a bizalom és a feltétel nélküli elfogadás lakott, és ahová nekem hosszú ideje saját kulcsom volt. Most tompán és zsibbadtan ülök, mantrázom magamban, hogy elveszett az életem egyik meghatározó embere. Évtizedekig láttam, hogyan él, hogyan lesz azzá, aki lett, hogyan lesz belső világa egyre zártabb és ugyanakkor letisztultabb, s ez miként jelenik meg időskori fényképeiben. Olyan fotókat csinált ekkor, melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember – bármely sokat is gondoljon magáról – mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után. Maga után? De hát tegnap még élt, beszélt és ma már csak a múlt idő és a hagyaték? Rossz ebbe belegondolni.
Belülről kifelé sugárzó személyiség volt, s ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédét, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott be, hogy beleszédült. Még élete utolsó heteiben is nyitva állt háza mindazok előtt, akik meg akarták tölteni saját félig telt korsójukat Demeter kiapadhatatlannak látszó kútjából. Ennek vége. Ennek vége? Talán valamennyi átmenthető különféle áttételeken keresztül fotográfiáiból, könyveiből, verseiből, de azt már nem ő adja, hanem nekünk kell elvenni mindabból, amit itt hagyott.
Demeter. Köszönöm, hogy voltál, hogy adtál és elfogadtad, amit adtam.
(Kincses Károly)

Cuha

Utána kellett néznem, mi ez a Cuha, egy patak, vadregényes hely lehet. A kép egy kisvasút síneit és alagútját ábrázolhatja, azonban a helyzet az, hogy azzal, hogy ennyire kicsi mélységélességet hagytál, nem lett szerethető a helyszín, inkább zavaró ide az orrom elé tolva ez a vasdarab. Csínján kell ezzel bánni. Szuper, ha van egy fényerős objektívünk, amin 1.4 vagy akár 1.2-es blende az alsó érték, de ez nem arra szolgál, hogy megbolondítsuk a térélményt egy realista helyzetben, hanem hogy legyen elég fény a beállításhoz és az exponálásnál. Szóval meglenne a hangulat, de a technika most ellene dolgozik. (hegyi)
értékelés: