ünnepnap és hétköznap

Berecz István képét, akinek végig lehet nézni a munkáit, ezt a képet nem vagyok hajlandó elemezni. Azért nem, mert ha elemezném, akkor azt kellene mondanom, hogy az ünnep kategóriájára a Berecz egy három disznós képet küldött be és azt gondolom, hogy nem fair a Berecz Pista eddigi dolgait visszanézve is a hattal vagy héttel ezelőtti beküldött anyagokhoz képest is most beküldeni ilyen fotót, mert az a kérdésem, hogyha a Berecz tud ilyen képet, akkor mit csinált eddig? Mit csinált fél évvel ezelőtt? Mit csinált abban a filmben, ahol a faragós nem tudom mi lett bemutatva? Tehát a Berecz István úgy tud képriportot küldeni egyetlenegy képben, úgy tud ünnepről küldeni, úgy tud egy életrajzot elküldeni, úgy tud vallomást küldeni, hogy belerakja egy ilyen képbe, de hát akkor mit csináltunk eddig? Ezért mondom, azt hogy én nem vagyok hajlandó ezt a képet elemezni. Mivel nem vagyok hajlandó elemezni, ezért jogom van hozzá, mivel az elemzéseknél ugye az a szabály, hogy három disznó, de mivel nem elemzem, ezért jogom van hozzá, hogy öt disznót adjak erre a képre, mert nekem ez a kép nem állókép, hanem egy film, ezért öt disznó. (szőke)
értékelés:

Azt mindig tudtuk kedves Pista, hogy őrültek vagytok, tehát ebben a kőporban ott kint ülni ilyen szimatszerkezetekkel és a hidegben integető kezeket faragni sarokköszörűvel, hát nem egy egyszerű dolog, de ez a vicces része. Amit a képhez szerettem volna hozzátenni: nem tudom, hogy mitől imbolyog ott fönt az a fóliasátor vagy mi, amivel ez ott körbe van kerítve, nyilván, hogy a por ne menjen ki az utcára. Ez egy jó szociotörténet, amit fotóztál, az azért kérdéses nekem, hogy ha a modelled, a szobor keze és a tárgyak mind balra nyitnak, akkor miért van levegő jobbról a modell mögött hagyva, vagy miért nem lehetett ezt egy fekvő formátumú képben megmutatni, mert így most a barátod mellett az a csiszológép, az is lemarad a képről, az integető gipszkéz is balra menne ki a képből, és nemcsak azért, mert a barátod sem egy sovány fiú, de az egész kép balra dől, bukik. Tehát ha lehetne a keretezésen változtatni, akkor én azt mondanám, hogy otthon próbálj már meg egy másik kompozíciót keresni. Én visszaadnám ezt ismétlésre, noha jónak tartom a képet, és várom, hátha lehet ezen javítani. (szőke)

Panel mumus áldozatát lesi, trafóháznak álcázza magát és mindig pisaszaga van.

Egyrészt azért kap a Berecz három disznót erre a képre, mert ha a korai bereczeket megnézzük, akkor egész szép fejlődésen megy át Pista. Még a végén megérjük, hogy Berecz Pista avantgarde képzőművész lesz, tehát sok minden furcsaság történhet itt az Estiskolán. Igenis festői ez a kép, nagyon szeretem. Másrészt az öniróniáját szeretem Berecznek, úgyhogy a három disznó megvan a képre a Panelmumusra - és egy disznót kap a Panelmumus irodalmi adaptációjához, tehát amely így szól: Panelmumus áldozatát lesi, trafóháznak álcázza magát és mindig pi-sa-sza-ga-van -, erre a nagyon szép veretes költői szövegre és kap egy malacot, tehát összesen négy disznó. (szőke)
értékelés:

Azt fontos megemlíteni, hogy szerintem ez a képsor egy manipulált, tehát egy színpadi játék, ami jó lehet, és az jó, hogy a Pista nem a fényképezőgéppel manipulálja a valóságot, hanem úgymond belsőépítészetileg, a valóság és az épített környezettel, és ezek amilyen térbeli faragott felület amivel dolgozik. Azaz itt egy térbe, egy parkba helyezi el a faragott, közeliben női anyókának kinéző, de közben erőteljesen idős embert ábrázoló faragott szobrot, ami közben elég erőteljesen egy termékenységi, fallikus szimbólum is. Tehát ezzel dolgozik a három képen, kihelyezi ezt a külvilágba, ezt a szimbolikus üzenetet. A szobor sötétjei, naiv megmukálása egy sűrítés, mint egy felkiáltójel van jelen egy őszi tájban, egy szürkés, pasztellekből építkező háttérben. Ugyanakkor ez a sötét, fallikus szimbólum ahogy megjelenik a természetben, a termőföldön, ehhez képest kevés az a jelszimbolika, amit a beton virágtál, a tégla szoborpihenő, az ülőpad, ami talán túl közel van letéve, ahol a háttérben a buszmegálló látszik, vagy a fák, azaz talán túl sok minden van a szobor környezetében, miközben nagyon jó az a ritmikai játék, ami a három képben az István által megszólal – csak eltotyorogja, elzavarja annyi minden kerül rá mg a képre, hogy nem biztos, hogy az a néző, aki először találkozik az alkotó filozófiájával, az elsőre meg tudja érteni, hogy miről szeretne ez a kép szólni. Miközben nagyon jó az indítás, amit ő el szeretne mondani a szobor és a környezet viszonyával, de rendetlen és zavaros attól, hogy a képbe belógnak és ottmaradnak mindenféle rekvizítumok. Pl. az utolsó képen mit keres az a büdöskékkel beültetett beton virágtál, amiben már a büdöske nem is virágzik? Arrébb kellene menni egy kicsit vagy arrébb rakni mert nem kapcsolódik sehogyan sem a kép mondanivalójához. És ha már arrébb megyek, azt az öntöttvas padot azt így kell fényképezni, hogy a szobor szoknyájába belelógjon a karfája? A buszmegálló sárgája a néni fejéből kell, hogy kiinduljon? Ha már a szimbólum a néni az utolsó képen kell nekem, és a háttérben jó az a két nyárfa, talán nem kellene egy kicsit jobbra mozdulnom, hogy a néni feje a két fa közé kerüljön? Pista! Nem lehetne a második képnél kicsit jobban legugolni, hogy a néni ne felső gépállásból legyen fényképezve? Itt is ott van az a betonkád is, úgyhogy én nagyon szeretném ezt a képet, ha ezeket a pontatlanságokat kijavítanád. Egy disznó. Ismétlés. (szőke)
értékelés:

"De a kocsma bezzeg hangos!"

Én inkább azt mondanám most, hogy bár van megjegyzés a képhez, hogy megpróbálok a Berecz Pista képeire figyelni, és az ő vicces világát most elfelejteni, és azt mondani neki, hogy hála a jó istennek a kép jó, és a leiratot és egyáltalán Petőfi világát, akit én nagyon szeretek, mégsem kapcsolnám ehhez a képhez. Mert ez nem erről szól. Remélem, hogy ez a Pista készítette ezt a képet, és az ő érzékenysége, szenzitivitása líraisága, meseisége jelenik meg rajta – de teljesen más módon, mint Petőfinél, és hála istennek, hogy ez egy ilyen képet adott nekünk, amit én nagyon szeretek, elsősorban azért, mert ezt a kis tanyasi épületet, ahol talán még a konyhában egy kis fény világít, és ezt a párálló mezei csatorna mellett ez a kis fénypászma teszi rendbe ezt a demerungos, fél-éjszakai tájképet. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy a fotóknál tényleg hallanánk a hangokat, maga az a kis házikó azzal az emberi létezéssel bennünk hozza létre a hangot, azt a viszonyítást, ahogyan ott vacsorázgatnak, nevetgélnek, a család beszélget, de mindez mibennünk zajlik le, mert a kép néma marad, a tapasztalata is néma marad és hogy megkockáztatom, hogy maga a csend fogalma még reális történeteknél is mindig a viszonyulásból jön létre. Ha megnézünk olyan filmes helyzeteket, ahol cellákat, börtönöket vagy feszült helyzeteket látunk, akkor észrevehetjük, hogy a csend jelenléte mindig viszonylagos; utalnék itt Bergmann Csend című filmjére, hogy az igazán fojtó csend úgy jön létre, hogy előtte-utána-mögötte valamihez képest dialektikusan vagy dinamikájában valamihez képest lefojtódik a helyzet. Tehát pl. egy börtöncellában is a külső beszűrődő zajok, messziről érkező zajok erősítik fel a belső csöndet, és ez a kép szerintem ezért jó, mert ezt a fajta asszociációs rendszert használja a képi jegyekkel, akár azzal a kis világító házikóval. Kompozíciójában az az érdekes, hogy első nekifutásra számon kérhetnénk a horizont dőlését (ott fenn az a zsineg az nem kéne...), mindaddig, amíg nem jelenik meg a képen a sárga fényeivel a kis házikó, mert az billenti helyre ezt a dőlést, hiszen ez adja a dinamikát, feszültséget is a képnek. (szőke)
értékelés:

zene hozzá: http://href.hu/x/7dil

Szeretem Pista figuráit, örülök, hogy elkezdte a leckéket újra, remélem nem akad meg a sorban most, és végig is vezeti, végig is csinálja a feladatokat. Olyan, mintha a szem tengerében vagy szél, vagy mágneses viharában úszna ez a figura, kifejezetten jó, hogy ennyire elvonatkoztatva, ennyire szétnagyítva jelenik meg a háttérben a szem, mondjuk szerintem figura nélkül is megélne, működne, ki lehetne próbálni, hogy mondjuk most-tól Pista nem a figurái mögé bújik, hanem beleteszi magát úgy emberesen a leckékbe. Hmm? (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy mit jelent a cím, minek a rövidítése, de ez mindegy is akár. Egy fotómontázst, vagy dupla expozíciós képet látunk, ami jól láthatóan két részre osztódik, az alkotó és a munka tárgya, vagyis a kép bal oldalát és közepét egy perspektivikusan ábrázolt tárgy foglalja el, amin határozott keresztirányú fénycsík halad át, kiemelve egy kakas vagy galamb formát, az árnyékosan hagyott felső harmadban még a munka szerszámát is felfedezhetjük - és ez az átlós fény az, ami irányában mintegy rámutat az árnyékból felsejlő szellemalakra, a fekete-fehérben megjelenő alkotóra. Ha ez az oldalról bekúszó fény nem lenne ennyire vidám, akkor ez akár egy mementó is lehetne, az arc, a mimika, a kompozíció arra mutat, mintha egy félbemaradt alkotást látnánk, amire a hálás utókor így emlékezik meg, felidézve az alkotó szellemét. Tehát jó a megoldás és az elgondolás, de a kivitelezésnél nekem picit túl zajos az arc, a faragáshoz képest túl nagy a kontraszt minőségben, és méretben is talán lehetne az arc nagyobb. (hegyi)
értékelés: