Ez egy nagyon finom kép, ezek a kis növénykék és az árnyékuk egészen lenyűgöző, tehát ha kép témáját veszem alapul, akkor minden pontos és kellően érzékeny. De ha a képkivágást is figyelem, akkor az az érzés van bennem, hogy valami nincs megnyugtatóan rendezve, nincs a helyén, nem értünk a végállomásra. Mit is akarok mondani? Azt, hogy a kép határait mint egy képkeretet vesszük és mozgatjuk képzeletben, nem mindegy, hogy ezt a mozgást mikor állítjuk meg. Azt most nem tudom neked megmondani, hogy fentről és jobbról, vagy lentről és balról kellene vágni, merre kéne eltolni ezt a képkeretet. Talán akkor járok legközelebb a megoldáshoz, ha azt mondom, hogy erről szól az aranymetszés, matematikailag ezt írja le a Fibonacci számsor. Erre nem tudok neked jó megoldást adni, mert ez érzésre megy nálam, ami abban érdekes, hogy egy matematikai és geometriai képlet az emberben miképpen fordul át esztétikába és érzelmekbe. (hegyi)

Jó ez a kameratartás, megadja azt az érzetet, ami a tüköraknás gépek jellemzője volt, és hát lássuk be, ez nem csak arról szól, hogy máshogy fogjuk a gépet, hanem arról is, hogy teljesen más a kép atmoszférája is attól, ha a masina nem fejmagasságban, hanem hasnál van, ezen kívül az is jellemzője ennek a módinak, hogy megmarad a szemkontaktus lehetősége a modell és a gépkezelő között. Ezt az úgymond Leica stílus felülírta, én nem tudok olyan kisfilmes gépről, ami gyakorlatban alkalmazta volna a tüköraknát, filmes masináknál a roll volt alkalmas erre, nagy előd a Rolleiflex.
   A képre azt tudom mondani, hogy izgalmas az a világ, ami Ágnesnek, mint Alice tükörországa megnyílik itt most, talán alul lehetne vágni valamennyit, de igazán ez sem lényeges, bár az valós, hogy ha a sallangot leszedjük, mindig segítünk a koncentrációban. Azt gondolom, hogy érdemes lenne, hogy foglalkozz ezzel, és én tudom, hogy az amatőr világ sokszor olyan, mint egy virágos rét, ahol a kankalintól a büdöskéig minden ott van, de talán érdemes lenne egy témakört kiszemelni, és arra komolyabb erőforrásokat aktivizálni, egy picivel több időt, mert ha vetésforgóban bele-belekapunk dolgokba, akkor bár az örömünk megvan abban, hogy nem unjuk meg a dolgot, de mire újra felkapunk egy régebbi témát, az ottani tapasztalás már a múlté. Tudom, ezzel nem vagyok nagyon népszerű, nem is szokás megfogadni, de azért én elmondom, mert nem adom fel a reményét annak, hátha valaki kipróbálja. Szóval összefoglalva ez is jó találat, ahogy a láncos is, ki tudja, melyik lenne az, amit csinálnod kell, mind más és más, én valami mellett letenném a voksom. Ez persze nem csak Ágnesre igaz, aki már túljut a bekapcsolás problematikáján és kezére áll a kamera, ott érdemes elgondolkodni talán ezen. (hegyi)

Örülök ennek a képnek, mert azt sugallja, hogy Ágnes felfedezett magának valamit, és ez baromi fontos, mert ha kitartó vagy, akkor ezen a nyomvonalon el lehet indulni. A rétegek, a fátylak, az előtér, középtér, az áttörések, ezek azok, amik miatt ez a kép fontos. Az másik kérdés, hogy a tömegelhelyezés ennyire kontrasztos témánál nem elhanyagolható, mert most kérdezem én, mi az ellenpontja a fekete flekknek? Azt nem lehet így hagyni, mert tömegében kurva súlyosan nyomja az egészet, és nincs, ami visszahúzza. De ezek kigyakorlhatók, sőt, ez is a feladat, hogy ezeket gyakorolni tessen. (hegyi)

Nyilván, amikor készítetted, a szemednek más az átfogása, ezért nem láttad a sötétek bebukását és a tartó túlvilágítását abban az arányrendszerben, amiben itt most megjelenik, ez gyakorlással majd megjön, hogy mi mennyit jelent a képen majd tónusban, ahogy a kommentet olvasom, te is érezted, hogy sok lesz az a fény ott. Ilyenkor az a megfejtés, hogy oda mérünk, ami a sok fény, az árnyékos résznél meg derítéssel emelünk a fényen, és akkor kompenzálódhat a különbség, belül kerülhetünk az átfogóképességen. De nekem más a problémám. Azt mondod, ez a virág ott lett felejtve a balkonon. De hol a balkon, mert ez most a lépcsőháznak tűnik, de nem nagyon tudom jól azonosítani a szitut, azaz külön életet él a virág és külön életet az ablak, a kettő most nem kapcsolódik össze. Így a két tömeg sem kötődik, billeg, nem lesz közük egymáshoz, tehát valamit a kompozícióval kellene kezdeni, hogy egy világba kerüljön a két dolog, mert úgy érzem, hogy ebből a nézőpontból most ez nem oldódik meg. (hegyi)

Az van, hogy ez is esetleges a vágásokat illetően, formák vannak ad hoc jelleggel szétszakítva, de legalább a dolog értelmezése könnyebb, ki kivel van, mit csinálnak és hol. Meggyőződésem Ágnes, hogy az idő, amit ráfordítasz egy képre, meghálálja önmagát, és mindig azok a képeid a legjobbak, amikre vagy a készítésnél, vagy az előkészítési gondolati fázisban hagytál magadnak időt. Tudom, hogy ez kurva nehéz, de akkor, amikor fotózol, akkor te vagy a főnök, se isten, se ember nincs más, amíg nem érzed, hogy kész, addig minden más várhat. Na, ez a 2015-ös tanácsom. :) (hegyi)

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az, ami miatt számomra ez a kép nem tudja átadni az üzenetet. És arra jutottam, hogy a fényviszonyok azok elsősorban, amik szétverik az egészet. A sok apró árnyék, fény betörés zaklatottá teszi. Sokszor mondtam, hogy a káosszal nem ábrázolunk káoszt, ez itt fokozottan érvényes. És ha már kinyitottam a közhely batyut: a kevesebb több lenne. A háttérben a függőágyak nagyon izgalmasnak tűnnek, azoknak még jót is tenne ez a kemény világítás. (hegyi)