Elhiszem Zoli, hogy ez hajnalban készült, és ez a határ, de az a problémám, hogy ami a valóságban történik, azt valahogy le kell tudni képezni a fotó eszközeivel úgy, hogy tudomásul veszi az ember, hogy bizonyos dolgok a technikából adódóan el fognak veszni. Az a fajta finom remegés, ami ilyenkor a levegőben van, elveszett, és helyette egy ilyen szürkés fátyol került az egészre. Ez a szürkés fátyol viszont nem tesz ennek az egész dolognak jót. Ha engem kérdezel, akkor az utómunkánál valamit biztos, hogy korrigáltam volna. Ez az egyik. A másik, hogy önmagában annyira nem izgalmas most ez a helyzet, hogy olyan sokáig akarjam nézegetni. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor itt, ami ebben izgalmas lehetne, az tulajdonképpen a kép egynegyedénél megtörténik, a többi már nem tartozik ehhez hozzá. Ami az égen történik, az így, ebben a koszos formában nem biztos, hogy sokat ad a dologhoz, az előtérben is eléggé problematikus nekem ez a szürkés árnyalat. Ahogy ez az egész átfordul ebbe a vöröslő ritmusba, az a szép, ehhez jó lenne ez a zöld, már ha megkapnánk azt a zöldet, és az égen lévő felhők is beleférnek még ebbe, de ez majdhogynem csak egy ujjnyi rész, vagyis nem sokkal több. Mindez nem gondolnám, hogy mint történet, elvinné a vállán ezt az egészet. Valamit ebbe még, mint színpad, be kéne hozni, mint szereplő, mert így most a színpad oké, de nem látom azt, hogy mi az, amibe a szememmel kapaszkodjak, tehát, jár ide-oda a szemem, mint a tekegolyó, csak nem tudom, hogy hol fog ebbe megnyugodni. Olyan nagyon határozott kontrollpontok sincsenek, hogy valamilyen ritmust úgymond elkezdjek bejárni ezen a képen. Céltalanul bolyongok, és ez nem biztos, hogy jó. Visszaadnám továbbgondolásra. (hegyi)

Jó ez a kép, a színvilágával azonban vitatkoznék egy kicsit. Van egy meleg, barnás tónusa, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az esti hangulat az, ami ezt az egészet nagyon jól tudná ritmizálni. Tehát, van ebben a színben némi lemondás, kicsit fáradt ez az egész. A szerző azt írta, hogy talált helyzet, és ezzel vitatkoznék, mert a talált helyzet valamilyen rendezésre csak került a gombákkal az előtérben, ami nem baj, sőt, én nagyon örülök neki, ha akár titkosan is, de belenyúlunk egy-egy munkába, mert az fontos, hogy a saját kézjegyünket, és névjegyünket elhelyezzük. Az irány jó. Azért, ha ételfotóról beszélünk, akkor legközelebb egy recept azért nem ártana, még akkor is, ha ez egy bolti cucc, mert akkor is lehet azt mondani, hogy mivel javítottam fel, mert ugye a bolti pizzákat fel kell javítani ahhoz, hogy ehetőek legyenek. Szóval a lényeg az, hogy maga az irány, az jó! Nagyjából egyetértek az exponálással is, kicsit nekem a széle az, ami nagyon speciális. Én szeretem az égett kaját, de nem vagyok abban biztos, hogy mindenki így van vele. Úgyhogy annak a hangsúlya, ami az ívnél ez az égett rész, lehet, hogy másnak egy picit sok. De az ötlet miatt nekem megvan a 3 csillag, kicsit billeg a dolog, olyan 2.5 csillag lenne, de legyünk kicsit engedékenyebbek, és előlegezzük meg ezt a 3 csillagot. (hegyi)
értékelés:

Zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy mi az, ami ezt a képet ihlette. Látok egy képcímet, hogy Megálló, én keresném, de nem nagyon látom. Lehet, hogy az a kis padka akar az lenni a partnál, látok egy viszonylag határozottan csonkolt fát, valami háromszög belóg a kép jobb alsó sarkánál, látok egy vízfelületet egy viszonylag homogén vízzel, de nem nagyon tudom, hogy mi ebben a speciális, mi az, amiben ez a kép másabb helyzetet mutat, mint ami bárhol máshol egy vízparti helyzetben lefotózható. Az indokot keresem a kép elkészítésében, hogy miért készült ez a kép el, nem tudom. (hegyi)

Az a kérdés, ami bennem rögtön felmerült, hogy mitől ünnep ez? A terítőtől, mézeskalácstól, tányértól? Mi az ami nekem itt az ünnepre kellene, hogy utaljon? Mutatsz egy álló képformát, de ezzel, hogy ez egy állóképforma lesz, megint egy nagyon kis mélységélességgel dolgozva, elmossuk a hátteret. Ettől még a háttér formailag jelen van és ezekben a formákban felerősödik a formák és a tónusok által létrehozott dinamika. Magyarán, kopog az ott hátul elég rendesen és ez a kopogás nem ad konkrét üzenetet. Ha ez egy fekvő kép lenne, akkor esetleg lehetne egy viszonyrendszert kialakítani azzal, hogy ami most itt a képen ezzel a tányérral és mézeskaláccsal történik, az hogy viszonyul magához az ünnephez. Például be lehetne kapcsolni olyan tárgyakat, amelyek konkrétabban tudnak üzenetet kapcsolni ehhez az egészhez. És még egy dolog. Hiába ez a nagyon kicsi mélységélesség, nem biztos, hogy ez fogja megteremteni a személyességét a képnek. Tehát én a Zolit keresem ezen a képen. Nem tudom, hogy itt most miről akar ez a kép szólni. A cím arra próbál utalni, hogy ez egy olyan elmélázó helyzet, amikor belefáradunk egy kicsit az ünnepi készülődésbe, közben már ott van a már majdnem a gőzölgő húsleves az asztalon, éppen letöttyedtünk a székre és várjuk azt, hogy megtörténjen a csoda. Igen ám, de ezt most nem biztos, hogy a cím nélkül maga a kép is alátámasztja. Az élesség megválasztásánál is ezért kérdés a kérdés, mert most a villa az éles. De miért a villára fókuszáltunk? Vagy már nem fontos az ünnep? Erre azért egy konkrétabb utalás is kell, nem elég a cím. Ahhoz, hogy ezt az egészet magyarázza, a képnek ezt sokkal erősebben kell megjelenítenie. A cím midig finomít egy kicsit, orientálhat, de önmagában nem elég. Tehát kell ide valami, amitől ez az egész beindul: sztori. (hegyi)
értékelés:

Ahogy nézem ezt a képet, két dolog vetődik fel bennem. Az egyik, hogy nagyon finom, ahogyan ezek a vörösek megjelennek a képen - ugyanakkor határozatlan, ahogyan ezek a háttérhez viszonyulnak. Tehát ebben a tónusrendben, amiben most dolgozol, ki vannak lágyítva a szürkék, ezzel a vörössel inkább dekadens érzést, egy hanyatló érzést hoznak. Ez az egyik része a dolognak. A másik, hogy keresztülfut a képen egy növénynek a szára és nekem ez azt a finomságot, amiről ez a kép beszél, tönkre vágja. Valamilyen úton-módon el kellene érni azt, hogy a két levél megjelenhessen, az a szár, amennyire csak lehet, eltűnjön erről az egészről . Nyilvánvalóan nem utómunkára gondolok, mert elég pepecs dolog lenne kiretusálni. Ha ezek a tárgyak még megvannak, én azt mondom, továbbgondolásra visszaadom. Most maga az ötlet és témafelvetés rendben van. A kivitelezéssel vannak problémák, azon túl, hogy megint ezzel az eszméletlenül kicsi mélységélességgel dolgozunk, ami hátrány, mert most nem csak előteret és a hátteret választottad le egymástól, hanem magát a főszereplőt is. Életlenben tartod és az ember dörzsöli a szemét, nem tudva, hogy azért, mert még kora reggel van, vagy a képpel van valami probléma. (hegyi)

Egy érdekes konverziót látunk itt, abban a tekintetben mindenképp, hogy nagyon hatásos az a tónustartomány, amiben ez a kép mozog. Amire szeretném felhívni a figyelmet, az az esztétika. Ezen a képen látunk egy kert részletet, vagy parkot (ez tulajdonképpen mindegy), amiben van egy előterünk, középterünk és hátterünk. Az előtérben elhelyezkedik egy kis fácska, amire valószínűleg lámpával, vakuval vagy más technikai eszközzel egy nagyobb fény került és ezért határozott a jelenléte. A középtérben függőleges, kis vonalak vannak (sejthetően eső v. hó esik). A háttér pedig tulajdonképpen részben a park részleteit mutatja, részben pedig az eget. A háttér önmagában, azt gondolom, egy elfogadható rendszer és egy elfogadható tónustartomány. Azért azt hozzátenném, már magához a háttérhez is, hogy ott is van olyan eszköz és tárgy, mely értelmezésre várna. Itt van példának: a képnek rögtön úgy nagyjából a bal középső részén van egy valami, madáretető vagy nem tudom mi, nem értem hogy az micsoda, aztán ha egy kicsit beljebb haladunk, nagyjából a kép közepén egy kis fácska, ami önmagában hát úgy érdekesen áll, árválkodik, szintén nem tudom az mi akar lenni. De ha a kép egészét nézem, akkor ezek még nagyjából benne vannak abban az úgymond tűréshatárban, amik elfogadhatóak mint háttér. Jó az is, ahogy létrejön ez az elhúzott vonal-forma, azzal, hogy valami csapadék hull, talán hóesés lehet és a hosszabb expozíció miatt ezek a hópelyhek úgymond csíkot húznak maguk után, melyek nagyon érdekesen dinamizálják ezt az egész képet. Van az előterünk, amiben áll ez a fácska. Ami problémám van, az pont ő vele van: a főszereplő. Egyrészt valamiért ő kiszorult a kép jobb oldala felé, miközben ha ezt mint folthatást nézzük, mint tömegelhelyezést figyeljük ettől olyan, mint hogyha kifutott volna ebből a képből. Tehát van ennek egy mozgásélménye, és ez a mozgásélmény kifele tart a képhatárból. Várnánk, hogy befejeződjenek ezek a vonalak. Tehát ez az ág, ami a kép jobb közepe felé kifut a képből egy nagyon határozott vonal. Az valószínű hogy ott valahogy folytatódott, de ezt most nem kapjuk meg, miközben ennek a vonalnak lefelé úgymond a horizont felé mutató részén van egy ág. Ezen van még három levélke, az meg nagyon határozottan van jelen. Tehát ez a három levélke úgymond kiugrik ebből az egészből, tónusban elviszi a figyelmet. Aztán valószínűsítem, amennyire a kép adott méretéből ki tudom venni, mintha össze lennének kötve ágai, ha ez gyümölcsfa akkor értem hogy ne törjön le, de valami ott a törzsnél majdnem vízszintes vonalként megjelenik. Abból a rendszerből, amit a fa ágai képviselnek, ez kifelé visz bennünket. Tehát ennek a rendszernek a rendezetlensége az, ami ezt az egészet valahogy olyan furcsává teszi. Tehát, másképp megfogalmazva olyan, minthogyha ez az egész egy véletlen helyzet lenne - megérintett az amit látok a hóesésben és létrehozok egy képet - csak hát a főszereplő azért nincsen a maga csúcspontján. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért van az, hogy ő bele ilyen durván belevágtunk, miért van ő kiszorítva a képnek a képhatáron túli részére is akár, miközben a kép bal oldalánál hagytunk neki teret és nagyvonalúak vagyunk, tehát ellátunk a főszereplő mellett, de miért? Magyarán ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, nem értem, hogy miért innen lett ez a dolog lefotózva. Hogyha elmozdulnánk jobbra a kamerával, akkor lehet, hogy ez az egész egy olyan exponálást kaphatott volna, hogy ő mint főszereplő megjelenhet, a világítással ki is emeljük a háttérből és a teljes formai valóságával jelen van. Ezeknél a képeknél azt tudom javasolni, hogy mielőtt elkészítjük tudom, hogy ez egy ilyen viszonylag egyszerű technikának tűnik, hunyorítsunk a szemünkkel egy kicsit és lehet, hogy megkapjuk azt a megoldást, hogy lesz ez az egész készen. Mert most ez hiába a technikai megoldás, hiába hogy ez egy jó gondolat, de félkész. Visszaadnám ismétlésre. (hegyi)