Van 9 képünk, de ez a riport nekem nincs teljesen kész. Oké, alakul a kerítés, a leirat is azt mondja, hogy nem vagyunk még vele készen, de azért nekem a végéről hiányzik az, hogy lássam azt, hogy hol tartunk már, és valami ebből mégiscsak felmutatható. Esetleg még a felvezetésnél is érdemes lett volna a régi kerítést, vagy annak a helyét megmutatni. A riportnál ennél szábarágósabban kell dolgoznunk, mert az, ami nekünk evidens, hogy tudjuk, hogy a Marika néniék felőli kerítést kellett lecserélnünk, mert lerohadt a festék róla, az nekünk evidens, de a nézőknek nem. Itt nem lehet ebből kitalálni, hogy most magamnak csinálom a kerítést, vagy a keresztlányoméknál dolgozom fusiba, vagy mi történik, olyan finomságokról nem is beszélve, hogy lelkesen épül a kerítés, vagy utálom az egész huszadik századot. Itt tehát a Riport leckével van problémám. A képek jók, csak hiányos a sorozat. A munkafolyamat is oké, látom azt, hogy hozod a kis deszkát, még mérsz is rajta, precízek vagyunk és pontosak, és aztán állsz neki vágni. Én lehet, hogy ezt fordítva csinálnám, magamat ismerve. Utána látjuk a gyalulásos melót. Van itt nálunk olyan (Berecz Pista), aki ehhez egy rádióadásnál hozzáfűzte, hogy mire kell ügyelni a gyalulásnál, pl. hogy a macskát el kell küldeni, mert hogy ha levágjuk az ujjunkat, akkor nehogy elvigye, mert akkor nehezebben lehet visszavarrni. Ez egy fontos intelem Pistától, tényleg véssük észbe, hogy macskák ne legyenek a környéken a gyalulásnál. Aztán megy tovább a sorozat, nekem egyébként az utolsó előtti kép tetszik, ahol ilyen segélykérően nézel ránk, hogy még mindig nézitek, hogy mit csináltok, nem jönnétek inkább segíteni? Ez a csúcspontja ennek az egésznek. Aztán kapunk egy werkfotót, hogy hogyan készült ez az egész, milyen állvánnyal, én ezt most nem érzem annyira fontosnak itt, szép állványod van, de nem látom, hogy ennek most mi itt a szerepe. Kicsit kusza ettől a sorozat, befejezetlen, kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Zoli, ezt azért nem tudom dekódolni, mert annyira elvont lett attól, hogy életlen, hogy a formák ettől nem jellemzőek, hogy nem tudom megfejteni. Ez egy dolog, mondhatni kel kötelező tudni, mi a kiindulási alap. De ha csak formákkal játszunk, akkor ha azok ilyen éles tónushatárral rendelkeznek, akkor valaminek valahol élesnek kell lennie, mert így most maszatolva van a kép, hasonlatosan ahhoz, mint amikor a vetítőből kifelejtjük az optikát és a villanykörte huzalja vetít a falra. Szóval az absztrakt, a makró azért csak látszólag könnyű terep, mert csak és kizárólag a pontosság az, ami az egészet igazolhatja. Enélkül bármit, bárhogy bárki bármikor bármivel exponálhat... de kép lesz? (hegyi)

Gondolom eléggé a leckehatáron van ez a kép, tán átlóg a tárgyfotóhoz...

Jól érzed, de nem a leckehatár a bajos, hanem a képhatár, vagyis nem a tárgyi képhatár, hanem hogy mi az, ami kép és mitől lesz az, és mi az, ami bár képileg mutatkozik, de mégis kevés ahhoz, hogy elindítsa a nézőt azon az úton, amit te bejártál már. Így most az a párhuzam, ami a korona és a kereszt ezen megfogalmazása, akármennyire is szeretném, de nekem erőltetett, inkább verbális, mint képi. (hegyi)

Szeretem a közvetlen, lényegretörést, de lehet, hogy ez túl egyszerűre sikeredett.

Az egyszerűség abban a tekintetben nem rossz és nem baj, hogy nem kell a néződnek köröket futnia, hogy értelmezhesse, amit lát. Szomorúság, fáradtság, és érdekes, a két arcfél különbözőségének árnyalatai adnak értelmezési utakat is, mert elég jól elválik a bal arcfél, ami inkább a szomorúságé és lemondásé, és a jobb arcfél, ami a kitartásé és erőé. Ez abban a tekintetben fontos megfigyelés, hogy mindig van a portrénál domináns arcfél, és azzal, hogy a két arcfelet milyen müódon mutatjuk, ezt a dominanciát vagy kiemeljük, vagy hátrébb soroljuk, tehát az alkotói eszköztárnak ez fontos eszköze. Köszönöm, várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Nem az igazi, de foglalkoztat ez a téma.

Jó ez a megoldás itt, ha jól értem, akkor a kép előterében van valami egészen homályos belőled, és ez jó, hogy ezzel a gondolatkörrel játszol, hogy maga az eszköz, miközben a képet készíti, és miközben ekkora helyet foglal el, mégsem ő a főszereplő. Nagyon furcsa érzés ez, hogy itt van ez a Canon fényképezőgép, de sikerült azt elérned, hogy létrejöjjön ez az érdekes trükk. Én örülök annak, hogy ez sikerült, és az első lecke is megvan ezáltal, várom a folytatást. Hajrá kettes, hármas lecke! (hegyi)
értékelés: