Az ötlet is jó, a helyszín is, de kár, hogy a lányok nem egymással vannak elfoglalva, hanem azzal, hogy nehogy rátapossanak apa drága gépére. Nem mondom, hogy könnyű helyzet, esetleg tükröt is használhatsz és abból fotózni, vagy valamivel védeni a masinát, de fontos lenne, hogy a modellek ne a kamerát nézzék, mert ettől ránk figyelnek, vagyis nekünk játszanak, ami szerepléssé válik. Azt gondolom, hogy a jó képek java beállított kép, akkor is, ha spontánnak hat, viszont fontos, hogy egy spontán módon ható jelenet ne bukjon le. Kérhetek ebből ismétlést, ugye? (hegyi)

Az a helyzet, hogy a részletekben lakik egy kép ereje, de ott is bukik el, ha valami nem egy irányba mutat. Sokadszori megnézésre is fennakadok a pólón. Mi lehet rajta? Venezia? Hortenzia? És míg ezzel foglalkozom, elmegy a hajó. Az élesség ha jól látom, akkor a kézfejnél van, tehát a fontossági sorban előre hoztad, ami a kislány kezében van, és ez elfogadható. Ugyanakkor annak a hangulatnak, amit a kéz és a kézben tartott textil és füzér mesél, ellentmond az összefogott haj, a póló és a viszonylag szűkre szabott mozgástér. Az is feszültséget kelt, hogy maga a test tömegében ki van mozdítva a nyugalmas középpontból, ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a mozgás jobbról balra történik, azaz időben visszafelé, akkor mindez izgalmassá teheti a képet. Igen ám, de az egész kép nyakon lett öntve ezzel a sárgás szósszal, vagyis az összes kompozíciós feszültség, amit sikerült összehozni, és ami izgalmassá tenné a képet, vissza lett rántva, vissza lett vonva, ettől olyan érzete keletkezhet a nézőnek, hogy minden szép, jó és helyénvaló akar lenni, de mégsem lehetünk biztosak abban, hogy ez a valóság, vagy annak mímelt másolása, vagyis hogy valóban idill és nyár és szabadság, vagy menekülés, keserűség és egyedüllét az, ami a kép valódi mondanivalója. Attila, az érzések fontosak, de ha belül nincs valami tisztázva, akkor ez kívül is létre fog jönni, akkor ez a valami korrodálni fogja a szépen felépített szerkezetet és végül mint bizonytalansági tényező ellene fog hatni a munkádnak. Tehát miközben ez egy nagyon izgalmas kép, nem tisztázott számomra, hogy tudatosak-e azok a lépések, amik efelé az izgalmas szitu felé vittek, vagy mindez valami belső helyzet kivetüléseként jelenítődik meg, akár az alkotó számára is meglepetésszerűen? Attila, kérlek dolgozzunk azzal az első három leckével, mert most nem tudom, hogy mire adom a három csillagot, ha érted. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet szerettem volna eredetileg feltölteni ehhez a leckéhez. Szóval ez az ami egy torna verseny utáni vidám sorversenyen készült...

Milyen érdekes az ember, ha egy asszociáció beugrik, utána már nagyon nehéz azt kitenni az fejünkből. Nekem ez a kép minden erénye ellenére inkább taszító, és ez annak az asszociációnak köszönhető, ami a bal oldali szereplő mozgásából adódik, hogy ő valamiért kapar, esik, valami fura koordinálatlanság érzetét adja. Ilyen küzdelmi helyzetben szerintem az arcok tudnak nagyon izgalmasak lenni, mind az a fenti részben futó két lánynál is sejthető, de sajnos nagyon picik a képen. Szóval az ötlet érthető, de valahogy ez nekem nem olyan erős ügy most. (hegyi)
értékelés:

Itt egy másik fickó van, az előző vad, szinte Gojko Mitic-hangulatú képhez egy most egy teljesen lírai megközelítés, itt előjöttek Attila érzelmei, ezt erősíti az a póz is, ahonnan a kép elkészült, ez az alávetettség, ahogy fölfelé nézek esdeklően. Olyan a hangulata, mintha egy zongoravizsga lenne, és szegény tanuló nem biztos, hogy felkészült arra, hogy most Liszt Ferencet kell neki játszani, és kicsit kérlelőn néz a tanárra, hogy nem lehetne esetleg egy egyszerűbb mazurkát, de azért elkezdi, és meglátjuk, hogy mi lesz a vége. Nagyjából ez jön erről a képről nekem le, érdekes és jó megoldás a harmadik leckére, tetszik, megvan a három csillag. Itt újból mondom, hogy az első három leckére szeretnék kérni még megoldásokat, hogy egyrészt egy kicsit jobban megismerjünk, másrészt, hogy mélyebbre tudjunk menni ebben a leckesorban. (hegyi)
értékelés: