1. Önportré, önábrázolás

Azt hiszem azzal kezdeném, hogy nem ismertem a Látszóteret ezelőtt. Akartam készíteni egy új profilképet a social media profiljaimhoz és ehhez gondoltam keresek ötletet, tippeket stb. Így jött velem szembe a Tér. Nézegettem az oldalt és elgondolkodtatott, hogy milyen önportrét is "érdemes" készíteni. Nyilván az első kérdés az, hogy mit akarok mondani a képemmel. Őszintén szólva először valami "trendi", elegáns,városi önportrét akartam készíteni amit az ember esetleg büszkén rak ki a face-re meg instára. Nem feltétlen gondolkodtam olyan önportré készítésében ami inkább őszinte mint "fancy", hisz a social media felületekre akartam új profilképet. Viszont egyre jobban megrémít a social media hatása, az amikor már azt látni, hogy rengeteg fiatal mindennapos kommunikációját, életét alakítja át egy abszolút teátrális personal brand-é. Ami mögött sokszor komoly munka van, viszont ez a munka felemészti az embert és az őszinteséget. Így kedvet kaptam szar önportrét készíteni. Technika: Nikon D3100, Sigma 70-300mm

Első képem az oldalon, de azt hiszem nem vagyok teljesen idegen, néhány történetemet már ismerhetitek. Technikai adatok: 13", f/5.6, 42mm, ISO 200

Sziasztok! Első képem a látszótéren, mellyel megkezdem itteni virtuális utamat is. Régóta érlelődött bennem az önportré elkészítése, de ma jutottam el a megvalósításig, miután YT-on láttam egy amerikai srác videóját, aki városban -modellek híján- magáról készít felvételeket, méghozzá nem is akárhogy. Szóval meghozta a kedvem és sokat fogom még gyakorolni! :) A kép címe: "Been there, done that" mely sok szempontból is elég kifejező rám illetve az életemre nézve. Na nem mintha annyira idős lennék, csak eddig elég sok mindent kipróbáltam -több kevesebb sikerrel- és a fotózás is valahogy így indult: egy újabb hóbort amit majd megunok. Nem így lett. Értelmezés: a farönkök szimbolizálhatják mindazt amit az életemben tettem és elrontottam. Viszont ezekből mindig tanultam, felálltam és mentem tovább. Volt részem újrakezdésben is, mellyel az erdők, fák folyton szembesülnek. Mindig meg kell újulniuk. Mindig a következő célt tartom a szemem előtt, ahogy most sem a kamerába nézek, hanem már a távoli horizontra összpontosítok, ahol a következő feladat vár. Sosem késő valami újba fogni és kezdeni, főleg ha az kellő örömmel és motivációval tölt el. Az én életemben kissé megkésve, de eljött a fotózás is ami iránt a kedvem az idő múlásával nem hogy csökkenne, hanem folyton több és újabb kihívásra vágyom. Valamint ne felejtsük el azt sem, hogy az életben végső soron nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Legyen az göröngyös, sok buktatóval, de én örömmel vágok neki! Technikai infó: Canon Eos 4000D + Canon EF-S 24mm f/2.8 STM + Rollei Compact Traveler No. 1 Carbon Tripod + Szigetközben készült naplementekor. Utómunka = Lightroom.

Egész nap gyönyörű idő volt,ezért úgy döntöttem,hogy számomra az egyik legkedvesebb helyen szeretném elkészíteni ezt a képet magamról.A fényviszonyok és a bizonyos technikai korlátok(fix 50es obi) miatt nem lettem teljesen elégedett a képpel,de a végeredménynek azért így is nagyon örülök,mert nem volt annyira könnyű elkészíteni,mint azt gondoltam... :)

Egy olyan éjszaka után készítettem a képet, amelyen Hegyi pedellus videókat nézegettem sorban a youtube-on. Aztán másnap délelőtt nekiálltam elkészíteni, mivel a Látszótéren tartózkodás egyik elengedhetetlen kelléke egy önportré. Van a lakásban egy tapétás fal, amit kinéztem háttérnek, és ott pont oldalról érkezik egy ablakon a természetes fény. Van egy Yongnuo 568EX rendszervakum, amit kioldóval állványra tettem magam mellé, ahonnan a természetes fény is érkezik, és a plafonra villantottam. Softbox-om még nincs, de ha lett volna, azt használom. A gépem, Canon800d, canon 50mm 1.8 II objektívvel állványra került velem szemben, és ráraktam egy távkioldót is. Fókuszálni nehezen tudtam, többször oda-vissza járkáltam a fal és a gép között. Beállítások az alábbiak voltak: 50mm f/2,0 1/125 ISO100 a vaku 1/16-on 50mm zoom RAW formátumban. Az elkészült képet előbb Lightroomba hívtam be, ahol a vágást, a lencsekorrekciót, és az alap világossági beállításokat végeztem, majd átküldtem a Photoshop-ba, ahol arcretust próbáltam csinálni, és kicsit kiemelni a szemeket. Talán ennyi, Így készül nálam jelenleg egy kép.

Elég sokáig húztam az első leckét. Eleinte csak lustaságból, meg hogy rólam jó képet nem lehet készíteni. Kicsit jobban belegondolva a lustaság mellett bennem volt egy kisebb félelem is hogy én ezt úgy se tudom megcsinálni. Igazából nagyon nehéz ez a feladat. Borzasztó nehéz! Előkészül az ember és beül nyugodtan a "másik" oldalra. Néz, gondolkodik, milyen arcomat mutassam, milyen pofát vágjak, hogy is nézek ki valójában? Milyennek szeretném látni magamat a kész képet. Majd megszületik az első. Huh, hát ez borzalmas. Készülnek a képek, sorozatban, arc torzul, megy a fejkörzés milyen is lenne a legjobb pozíció. Láttam én a könyvekben, meg hát olvastam is róla. Mégse megy. Kicsit megnyugszik az ember és látja. Majd megszületik az amit az elején is tudtál csak még nem láttál tisztán. És innentől már mennek a dolgok. Exportálod a képet. Újra megnyitod. Keresed a hibát, hibákat keresel, de nem találsz, mert még kezdő vagy, majd egy elégedett csettintés után feltöltöd. Bocsánat ezért a hosszú írásért, de úgy éreztem ez valahogy kell a kép mellé, mert így lesz teljes számomra.

,,Tartsd vissza a könnyeidet, tegyél úgy, mint aki jól van. Vagy zokogj a zuhany alatt - a víz a könnyek terepszínű álcázása."

Ezt a képet egy régi Huawei telefonnal készítettem és szelfi bottal. Ettől függetlenül szerintem ez inkább önportré, ugyanis szimplán csak magamat szeretném vele megmutatni azt aki én vagyok, és ami nekem a legfontosabb a motorozás és a természet.

Mikor az ember lánya unatkozik és van nála némi festék, meg egy telefon. Eredetileg színes volt a kép, de úgy véltem fekete-fehérben hatásosabb.

Délután, vihar után. Caterpillar S41 mobillal készítve, időzítővel.

Szia Pitsa, látom, hogy élsz, ez jó dolog. Első lépésnek ez oké, hozza azt, amit tőled kapni szoktunk, a kérdés az, hogy tovább is van? A nagy nekidurálások jó dolgok, de kellene a folytatás is. Szóval köszi, látom, hogy élsz, ez jó dolog. Első lépésnek, ez hozza. (hegyi)
értékelés:

Valójában mindannyian önmagunk múzeuma vagyunk. Ápoljuk mindazt, amit elértünk, mindaddig, amíg meghalunk, sűrűn feltéve a kérdést: mi értelme? És mivel jobb választ nem találunk a létre, hát próbáljuk karakterünkhöz hűen játszani a szerepünket az élet szinpadán. De a színjátszás se nyújt igazi örömöt. Tovább keressük önmagunk: vajon a múltunk az, ami meghatároz? Vajon van sorsunk mielőtt meghalunk? Vajon változtathatunk? Ha nem tudjuk az irányt, miért akarunk változtatni?

Csak az érdekesség kedvéért. Helyszín a Korondi Aragonit Múzeum. Korondon mindaddig bányásztak aragonitot, amíg a diktatórikus rendszer nem akarta dinamittal felgyorsítani a termelést. Az első robbantással apró szilánkokra tört a Korondi Csigadomb és azóta nem lehet megmunkálni az aragonitot.

Jó a sztori, amit megosztottál a kép alatt Korondról, a filozófiai értekezés is érvényes, de a képhez nem tudom igazán kötni, mert saját magadról épp hogy alig mondasz valamit, mert takar a gép. Érdekelne majd egy olyan önportré, amiben ez az elmefutam jobban érzékelhető. Ettől még működik a kép, csak egy dolgot nem értek, miért nem vágtad el úgy, tartva az arányokat, hogy ne legyen ez az objektív torzítás miatti görbület fenn és lenn. Nem vonna le a képből, pontosabban nem ad hozzá, hogy látom, hogy vitrin lehet, viszont ez a két ív fura így, talált, befejezetlen hatást kelt. (hegyi)
értékelés: