20. Akt

szenvedély

Egy szobabelsőben egy textil drapéria és emberi alak kapcsolatával egy tanulmánynak képzelem el ezt a munkát. Ugyanakkor számomra nem eldöntött az, hogy itt elsősorban a drapéria, az emberi test és a drapéria kapcsolata az, ami elsősorban fontos, vagy az emberi test, vagy az emberi test gesztusai. Az nyilvánvalóan látszik, hogy a modell folyamatosan próbál kommunikálni a kamerával, de számomra nem egyértelmű, hogy mi az üzenete ennek a képnek. Még egyszer mondom, hogy egy pontos tanulmány a bársonyszerű anyag szerkezetéről az emberi testtel, vagy az emberi test, amelyet félig-meddig takar ez a felület. Nekem ez sem arányaiban, sem kompozíciójában nem egyértelmű. Én elsősorban nem a környezettel, a modellel vitatkoznék, hanem a döntésekkel és nekem az se egyértelmű, hogy a három kép az milyen sorozatelven alapszik. Mi az, ami egymásra építi, mik a sorszámok, hova fejlődik ki ez a képsor. Én ezt egy egydisznós képnek gondolnám. (szőke)
értékelés:

Tanulmány

Nagyon szépek azok a ritmusok, amelyet a Mariann a kép jobb fölső részén a váll, nyak, kulcscsont, csuklyásizom mögötti háttérrel és ugyanez reciprokaként baloldalon nyak, csuklyásizom, váll háttérrel játszik - a klasszikus képzőművészetben, a portréfestészetben ezt nagyon sokszor látjuk. A sötét háttér tehát jobbról, az oldalról megvilágított nyak fényei, a fejbiccentő izommal, talán oda egy picit több fény mehetett volna. A baloldali árnyékban tartott nyakrész és a mögötte picit világosabb szürkés háttér, ennek a négyes ritmusa ez nagyon szépen jelen van. Érdekes, ahogyan ezt így egy teljesen klasszikus tanulmánynak tekinthetjük és emiatt, mondjuk például a portré, az arc erről a fél alakról lemarad. Ez itt nem gond. Sőt, inkább azt mondanám, hogy mindaz, ami a két váll viszonylatában látható, a két vállforma, a két vállív az nagyon is jót tett volna ennek a képnek. Nem kellett volna itt félni attól, hogy mondjuk ez egy elnyújtott, hosszúkás, panorámaszerű kép, ugyanígy megtartva diszkréten a mellkas alsó vonalánál való keretezést, de mind a két oldalon meghagyva a váll, karok íveit, azt esetleg megtartani. Ez úgy egy panno-szerű üzenet lett volna. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy a 30-as lecke akt házi feladatra megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

szeplőtelen fogantatás

Az én meglátásom András előző munkája kapcsán is, mert ott is próbáltam egyszerű módon kifejezni, hogy elindult egy jó irányba. Ezek fénytani és ritmikai megfigyelések, amelyekbe éppen finom leheletként, fűszerként, ha akarjuk fátyolként, minthogy ezen a képen is, használ konkrét utalásokat. Ez a konkrét utalás a nőiség, a nőiség szépsége, a nőiség megfigyelése. De alapvetően a fénytani munkák most elsődlegesen a kutatásai, elemzései központja. Én ebből a szempontból ezt a képet jónak tartom. Azt is elmondtam, hogy a Gimesi féle üzenetekkel mindig akkor tudok jól azonosulni, amikor azt érzem, hogy a Gimesi nem helyez el valamilyen védekezést, valamilyen még egy megerősítést. Az előző képnél azt mondtam, hogy a bohóc maszkja, vagy a bohóc sminkje nincs ott védekezésnek. Hogy érthető legyek: ennél a képnél én a címet érzem erőltetettnek, a címet érzem egy nyolcszoros megtekerésnek, megint túl van biztosítva valami, ami tökéletesen érthető a képben. Kérem az Andrástól, hogy bízzon abban, hogy mindazok, amik benne zajlanak azok vállalhatóak, nagyon is érzelmesek és nem baj, ha tudunk érzelmesek lenni, nem kell külön ráerősíteni. Nem azt szeretném itt mondani, hogy a cím valamilyen módon rossz lenne, hanem a megszületés, az alkotás folyamatának a belső irányára szeretnék evvel utalni, hogy én úgy érzem, hogy a címválasztás a képhez nem ad egy plusz segítséget, hanem egyfajta védekező jelleg, "hogy biztos értsétek majd, amit meséltem nektek". Tehát ez a kép egy három disznós kép, ugyanakkor a cím miatt azt mondanám, hogy legközelebb jó lenne a címre is ügyelni, mert egy nagyon konzekvens úton kezdett el lépegetni. (szőke)
értékelés:

sugarak és kanyargók

András képénél egyrészről nagyon fontos megjegyezni, hogy a nőiség, a női báj a néző számára meglévő csoda, a női test érzékisége az nagyon szépen és fűszer ízként jelenik meg, ennek nagyon örülök, hogy a Gimesiben lévő romantika, a Gimesiben lévő érzelmesség, a Gimesi valójában létező, élhető sebezhetősége, időnként talán melankóliája is úgy jelenik meg ennél a képnél, ahol nincs rárakva geg, nincs rárakva külön flikflak és a bohóc maszkja, hanem csak egy kis finom adalékként, mintegy kis zárójeles megjegyzés ott van a kép egészében a nőiség üzenete, mintegy kis háromsoros versben. És ez éppen annyira kell, amennyire ugyanakkor a szintén Gimesi által nagyon szeretett ritmusok, formák, ellentétpárok és színek elkezdhetnek játszani. Tehát abban a pillanatban, ha a konkrét és értelmezhető emberi alak üzenetet leemeljük erről a képről, amely nélkül ugyanakkor megszokott ritmusjáték lenne, amit kapunk, de ha ezt leemeljük, akkor ugyanúgy oda lyukadunk ki, hogy azért a Gimesi féle képeket az Estiskolán megtekintve, amikor egy kicsit a Gimesi összeszedi magát, akkor jól láthatóan tapasztalható az, hogy szépen, megfontoltan halad a ritmika, a fénytani megfigyelések útján. És ez ebbe, a Gimesi féle haladási irányba helyezhető ez a kép is. Szerény, nyugodt módon, nem túlcsavarva az üzenetet - egy nagyon jó tanulmánynak gondolom ezt a képet - természetesen ösztökélve az Andrást arra is a kép kapcsán, hogy ugyan az aktfotó táborban készült alkotásáról van itt szó, hogy a tábor az arról is szólt, hogy segítsen bennünket a továbbhaladásban, a mindennapi életben és a környezetünkben való elemzésben. Én ezt a képet egy három disznós képnek gondolom és remélem, hogy mindazok a megismerések, tudások, amelyek ott egy modell, vagy több modell segítségével a táborozók számára megadatottak, azok majd átemelhetőek lesznek a saját Gimesi féle világba és az a kamera, amelyik eddig is pásztázta a Gimesi birodalmat, ott fog kiemeléseket végezni. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés:

Sadako dühe

Ez a leckeszám, a harmincas lecke, ez egy magas sorszám, amely azt is jelenti, hogy talán a kezdésekhez, az indulásokhoz képest, ahol az alkotók, több olyan estiskolás van már, aki sokszorosan ismételt, tehát elkezdenek dolgozni. Én úgy gondolom, hogy a harmincas lecke, az mindenféleképp egy összetettebb üzenet. Érdemes megnézni az oda tartozó házi feladat leírásokat. Véleményem szerint az itt látható alkotás nem a harmincas lecke akt házi feladathoz tartozik. Én nem tudom, hogy milyen japán, vagy milyen ázsiai történethez kapcsolódhat a cím, azt hiszem talán nem elvárható, hogy minden irodalmi alkotást vagy filozófiai alkotást ismerjen az ember, nem tudom, ki Sadako. Azt látom, hogy egy gesztuskép az, amit most itt elküldött az András. Ennek ellenére kompozíciós szempontból nem tartom teljesen pregnánsnak, olyan, minthogyha egy játékfilmből, vagy egy mozgóképből egy képet kiragadnánk. Maga a szereplő, és a szereplő gesztusai azok érdekesek, érdekes a színvilága a képnek, de én ezt az itteni munkát hevenyészettnek tartom. Azt nem csak az Andrásnak, másoknak is próbálnám mondani, hogy igyekezzünk úgy házi feladatokat elkészíteni, vagy alkotásokat, hogy arra ne egy filozófia rá legyen erőltetve és rá legyen húzva, szinte ostorral, hanem mindenféleképp az legyen adekvát ahhoz a látványhoz, amit láthatunk. Tehát én ezt a harmincas leckét visszaadnám ismétlésre. A következő akt tábornak pontosan az lesz a továbblépési iránya, hogy ha kitalálunk egy történetet, azt valósíttassuk meg a modellel. Itt az történik, hogy a modell ad egy gesztust, amit a fotós lefotóz, aztán utána ráhúzza ezt a történetet. Fordítva kell csinálni. (szőke-hegyi)

Ülő torzó

A Margitot lelkesíteni szeretném, hogy az a munka, amellyel a test fénnyel való kapcsolatát, az emberi testet elkezdte megfigyelni, ez egy nagyon-nagyon nehéz út. Lelkesíteni szeretném, hogy haladjon tovább, dolgozzon ezzel az egésszel. Továbbra is azt szeretném elmondani, amit az előző képnél is, hogy több bátorságot kérnék tőle, ugyanis a fölső vízszintes képszél megint a mostani értelmezésben nem kompozíciós eszköz, hanem egy intimitást védő, anonimitást segítő komponálási módszer. Olyan most így a kép, éppen attól, hogy nem a ritmika, hanem a védekezés okozza ezt a szűkített komponálást, minthogyha egy társkereső oldal egy képét látnánk. Nagyon fontos ezeket önmagunknak kimondani, és a szabadság a mi kezünkben van, hogy a fényképezőgépet hova helyezzük el, hogy az a része is érvényes legyen ennek a munkának, mert természetesen az elfogadható, hogy az ember nem egy manifesztumot szeretne elkészíteni saját magával kapcsolatban, tehát úgy elhelyezni a gépet, hogy a saját magunk szemérmessége meg tudjon maradni, ugyanakkor pedig kompozícióban is működjön a képzőművészeti alkotás. Ez most itt, ennél a képnél is úgy érzem, hogy abból az okból nem valósul meg, hogy egyszerűen váll környékén a fejet levágtad. Javasolnám ismétlésre ezt a munkát. (szőke)

Akt

Majdnem álló formátumú képet látunk, picit hosszabbra van méretezve, mint egy négyzet alakú forma, és ebben egy szimmetriára irányuló kompozíciós rendet látunk. Az egész képet alapjában véve a vörösek, vagy a vöröshöz kapcsolódó narancssárgák, és ezek a tüzes színek jellemzik. Mindenféleképpen az érzelmek felé, a dinamizmus felé mozdítja el ez a színvilág a képet, amelynek a középpontjában a test, a testen megjelenő fényformák beszélnek. A szimmetria nyilvánvalóan egy tanulmány felé is próbálja elmozdítani ezt a munkát, a test megfigyelésének tanulmánya felé. A világításból adódó árnyékképződések ritmusaival foglalkozna elsősorban ez a kép. Egyrészt amennyire itt megállapítható, van valamilyenfajta élességprobléma, azt én nem tudom megmondani, hogy miért. Ha ezt eszköznek tekintjük, akkor ez az eszköz azt szeretné elősegíteni, hogy ezeknek a színeknek, folthatásoknak a ritmikája az, amivel foglalkozzunk, tehát az egynegyed vörös posztó vízszintes felület, és az abba beleékelődő aranysárga fényfelületek, ugyanakkor maga a kép ebben a kompozíciós helyzetben kellően konkrét ahhoz, hogy ne csak egy ritmikai játékot, hanem az emberi testet és a hozzá tartozó intimitást is egy fontos üzenetnek fogadjuk el. Természetesen ehhez az úgynevezett privát motívumok is társulnak, például a csípő tájékán látható valamilyenfajta tetoválás vagy testfelületen lévő rajz, amit ezen a képen nehéz értelmezni, de valamilyenfajta tetoválás látható itt a testen, amely olyan, mint egy kis pecsét, vagy szignó, amivel azonosíthatóvá válik ez a kép a többi hasonló akt-tanulmány között. Nekem elsősorban a problémám ezzel a képpel az, hogy nincs igazából eldöntve az anonimitás mellett a kompozíció mérete, és az, hogy ennek a képnek az érzékiségen keresztül van személyes üzenete, avagy egy forma- és színtanulmányról beszélünk. A kettő között lavírozik a kép. Egyszerre szégyenlős, nyilvánvalóan, mert ez a harmincas lecke egy nagyon nehéz házi feladat, és egyszerre szeretne valamilyenfajta stúdiummunka is lenni. A fénytani és formaelrendezési tanulmányhoz véleményem szerint pont azért, mert a kép fölső vízszintes része ott vágódik, vagy ott tagolódik, ahol a lapocka kezdődik, nem száz százalékos döntésként mozdul el az absztrakt felé. A kép nem csak a formaritmusokkal foglalkozik, hanem egy picit belecsúszik a személyesbe. Ahhoz pedig kellően szégyenlős, hogy ezek a mondatok sem pontosan hangozzanak el. Tehát miközben én jónak tartom ezt az irányt, amit a Margit most jár, picit több bátorságot javasolnék neki, vagy pedig azt, hogy mielőtt elkezd dolgozni, és elkezd a testtel foglalkozni, döntse el, hogy melyik utcába lép be, melyik ajtót nyitja ki, a színtan, a formatan felé mozdul el, vagy pedig mindezt felhasználva a belső önmegismerés felé és a belső vallomások felé mozdul el. Nyilvánvalóan a második lehetőség az egy nagyon nehéz választás. Én úgy gondolom, hogy ha a bátorsága meglesz hozzá, akkor ugyanakkor sikeresebb, eredményesebb rendszert fog tudni működtetni a maga számára. Én ezt egy kétdisznós képnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egyedül

Egy előző képnél, amely egy másik házi feladatra érkezett, de a Margit képe, én azt mondtam, hogy nagyon fontos az a terem, az a lépés ahova ő ezt megtette és amerre elindult és most még jobban azt mondom, hogy nyugalom és bátorság, jó az irány, ha tavaly novembert, vagy tavaly október végét nézzük, és nagyon drukkolok neked, hogy legyen hozzá kitartásod. Nem a feliratként megjelenő lecke szót szeretném használni, mert ezek itt tényleg nagyon kemény leckék és nagyon büszke vagyok rá, hogy ezeket a vallomásokat, ezeket itt az Estiskolán teszed meg nekünk. Tudom, hogy ezek nagyon, nagyon nehéz feladatok, kitárulkozni, mesélni érzelmekről. Ez egy vörösben, okkerben, aranysárgában, bíborban tartott színvilág, tele érzelemmel. Érdekes, hogy mostanában több olyan alkotó alkotás van, ahol a magány az erős érzelmi töltésekkel van megjelenítve. Picit súgva mondom, hogy ha nem csak egy úgymond nonprofit és független és amatőr oldal lennénk, itt az amatőrt pozitív értelemben mondom, akkor akár időnként egy-egy képnél gondolati szinten talán már azt is lehetne mondani, hogy képesek lennénk bárhol kiállításokon megjelenni, és ez csakis, kizárólag nektek köszönhető, nem a mi kettejünk hozzáfűzéseinek, hanem a bennetek lévő bizalomnak és a bennetek lévő elmélyültségnek. (szőke)
értékelés:

Lesiklópálya
A tekintet lesiklik újra és újra, eleinte keresvén, hogy hol is van tulajdonképpen.

Én csatlakoznék egy régebbi elemzéshez, amit a Hegyi Zsolt kollégám mondott el egy előző képnél, csak azt szeretném továbbra is deklarálni a Gimesi Andrásnak, hogy jó az út, amin halad és nem kell kétkednie ebben, ez a kép jó. Fantasztikusan erősek a viszonyok, a bíbor és ezek a sötétek és a test és az érzelmek. Minden rendben van. Nem kell görcsölni külön, hogy valami blikflangos cím legyen az egészhez. És ez azért fontos, hogy a címbe belekötök, mert azt érzem, hogy a belső, a lelki bizonyosság nincs meg. András, jól érzel, jól gondolsz. Nagyon mély dolgok vannak benned. Nyugodj meg, hogy evvel minden rendben van, és nem kell bizonyítanod. Abban a pillanatban minden helyre fog kerülni, hogyha jobban bízol magadban. A képre adom a három disznót, nem erre az idétlen címre. Akik voltak táborban tudják, hogy ennél a tábornál meghozódott a szervezők, nevezetesen a Hegyi által egy olyan döntés, hogy ezt a vörös függönyt, ezt lehozta a táborba, aztán ebből lettek mindenféle konfliktusok és utána azt kértük, hogy ezt a lepedőt ne használjuk, vagy ha igen, akkor fekete-fehérben. És meglepő, nagyon pozitív értelemben meglepő élményt jelentett, hogy a Gimesi tudott úgy transzponálni, színdinamikában tudott találni olyan ellentétpárt, olyan társat ehhez a vöröshöz, ami érvényessé teszi, és ami ezt az egész őrületet, ami ott történt ezzel a vörössel helyzetbe hozza és megoldotta a problémát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Felfedezés
Egy járat...?

Juszt sem vagyok hajlandó humorosan elemezni, mert a Gimesi erre vár. Egy olyan nézőpontot választott az alkotó, amiből sokféle asszociációs lehetőség adódik. Ő erre játszik rá. Én azért itt azt mondom, hogy nem biztos, hogy ezzel a beállítással, ezzel az asszociációval a kép leiratánál rá kell játszani. Önmagában ez a kép mindenféle humoros hozzáfűzést ledob magáról, azért mert önmagában a kép működik. Működnek ezek a formai párhuzamok és elgondolkodtatja a nézőt, hogy tulajdonképpen mi is van ott, és keresi a megoldást. Hogyha én erre még egy fokkal, még egy szintet rá akarok tenni, azzal gyengítem a hatását. Ezt az Andrásnak tanácsként mondom. Bízzon már magában, hogy működik ez önmagában is. A másik, hogy egy jó megfigyelés, hogy fölső gépállásból készített fotográfiát, aminél a fények és árnyékok játékával a közeli, a távoli nagyjából egy szintre hozásával egy egészen különleges megoldást talált az András. Én arra bátorítanám, ha lehet hogy ha az aktnál érzi azt, hogy mitől működik egy kompozíció, próbálja meg ezt magában tudatosítani, hogy ez önmagában is működőképes. Én szeretem ezt a képet. Nem az én világom, azért azt hozzáteszem. Volt egy ilyen műsor, Lehet egy kérdéssel több? , Vagy Játék a betűkkel, nem tudom, vagy valami ilyesmi műsor, ahol volt a Dalai Láma lúdtalpbetétje. Ez egy picit tőlem távol álló, de mégis azt mondom, hogy egy jó megoldás és én akt leckére is el tudom fogadni, hiszen ha az ember megtalálja a barlangból a kijáratot akkor rájön, hogy ez mégis egy akt. A formai játéka működik a képnek, de a célja nem értelmezhető, hogy a formai játékon túl micsoda. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ádám és Éva 2000
Az örök pár napjainkban.

Nem, nem fogadom el aktra a házi feladatot, pont a Csaba érdekében nem. Azért, mert a Csaba a táborokban nagyon jó munkákat végez, nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ezért tudom azt is, hogy a Csaba foglalkozott az akt témakörével már, és nem is rosszul. Tehát azt kell feltételeznem, itt elsősorban nem csak a mi kettőnk viszonyában, hanem az Estiskola többi tanulója és az Estiskola szemléletében is, hogy Csaba, először meg kellene lépni a konzekvens lépéseket, és aztán kellene ezekből a fogalmi kérdésekből parafrázisokat létrehozni. Hogy az a pop-art kategóriájában, hogy az az absztrakt kategóriájában, hogy az az asszociáció kategóriájában lesz-e, az egy szabad döntés, de úgy gondolom, hogy először a házi feladat feladatát kéne ellátni, és véleményem szerint a házi feladat feladásánál, hogyha azt most visszanéznénk, akkor magunkhoz mérten próbáltuk a legközérthetőbben megfogalmazni, hogy mi a harmincas lecke. Tehát azt kéne először végrehajtani, és utána aztán foglalkozhatnánk a különböző "megkerülésekkel". Én azt látom, hogy a nagy többség azon agyal, hogy hogy lehet ezt a házi feladatot kikerülni. Sehogy. Úgyhogy ismétlés. Nem kötelező különben elkészíteni ezt a házi feladatot, de ha nekiugrotok, akkor tessék megcsinálni rendesen. Az én véleményem különben, amit ennek a képnek kapcsán szeretnék elmondani, az az, hogy az Estiskola tanulóiból nagyon szépen vannak, akik haladnak ezzel a nagyon nehéz feladattal, hiszen megtiszteltek azzal, hogy megmutatták a képeiket, munkáikat. Azt látom, hogy mások számára időnként értetlenség övezi ezt az egész feladatot. Egyetértek vele, hiszen az emberi test magunk számára, az európai ember számára egy iszonyatos krízis, ami egy iszonyatos öngyűlöletből is fakad, nem vagyunk megbékélve magunkkal, de én nem tudok mást tenni, mivel erre kértetek, hogy próbáljuk az oldalon a saját magunk megismerésében kitalálni a feladatokat, úgyhogy azt mondom, hogy ugorjunk neki. Én ugyanannyira félek ettől a feladattól, de becsületemre legyen mondva, hogy én is elkezdtem tizenakárhány év után újra küzdeni ezzel az egésszel, és én is, mint egy kisdiák, elkezdtem ennek a házi feladatnak a feldolgozását. Az is igaz, hogy én még nem tettem fel a házi feladatomat, pedig több, mint kétszáz képen vagyok túl, szeretnék olyan felrakni nektek, amivel benneteket is meg tudlak tisztelni, de ettől még a feladat az ott van. Attól még, hogy nekem is beletörik a bicskám, mint Szőke Andrásnak, ettől még a feladat számunkra ott van. A harmincas lecke akt az egy feladat, nem kötelező megcsinálni, de ha nekiállunk, akkor viszont tessék küszködni vele becsületesen. (szőke)

Akt

A kiválasztás a Marianntól történt ehhez a leckéhez a táborban készített aktfotográfiák közül. Azt kell, hogy mondjam, hogy én nagyon is egyetértek azzal a döntéssel, amit a Mariann meghozott, hogy márpedig ez a kép az, amit ő a saját munkáiból szeretne a leckék között értékelésre beküldeni. Zárójelben mondom, hogy akik már voltak táborban, azok tudják, hogy ezeket az értékeléseket a táborban is meg szoktuk tenni, nyilvánvalóan picit más az a helyzet, amikor ezt így az internet felületén tesszük meg. A kép egy nagyon érdekes térjátékkal és nagyon érdekes perspektívajátékokkal dolgozik, mindkettővel egyszerre és mindkettő egyszerre, plusz még a világítás is, ugyanabban az irányban próbál hatni a nézőre, tehát nyilvánvalóan egy döntési helyzetet próbál megmutatni. Ez arról szól, hogy a kép előterében van egy kéz, és ez a kéz van élesben tartva, míg a képnek a hátterében lévő gyönyörű test, az akt tárgya úgymond, az életlenben van tartva. Ezt segíti a perspektíva torzítása, tehát az, hogy egy viszonylag közeli nézőpontot választott az alkotó, ezért az objektív torzításából a kéz óriásivá válik, összemérhetővé válik a test méreteivel, és ettől a hangsúly nagyon erősen a kézre helyeződik. Ugyanezt teszi a világítás, ami egy ellenfényes világítás nagyon szépen derítve a modell arcánál. Ennél az ellenfényes világításnál is tulajdonképpen a konkrétságot és a formaiságot lényegíti át valamilyen grafikai helyzetté az, hogy az élfények ilyen gyönyörűen kirajzolják a kéz formáit. Hogyha filozófiájában szeretném megérteni ezt az üzenetet, nyilvánvaló, hogy az akt és a női test itt nem a fő szenzáció, és nem az a kérdés, hogy mennyire tudom anatómiailag ábrázolni a test hajlatait, elfordulásait, egy beállítást, egy kontraposztos beállítást, vagy akár egy statikus megnyilvánulást, hanem itt az a helyzet, hogy ez csak egy díszítés, ez csak egy ízt ad az egész történetnek, és a kéz felől kell megközelítenünk magát ezt a mesét. Ez a mese mindenféleképp egy nagyon fontos történés a Mariann munkái részéről. Hogy ki milyen megfejtést idéz ehhez hozzá, azt nyilvánvalóan ő a nézőre bízza, ennyiben nagyon örülök annak, hogy nem valamilyen direkt megfejtést kaptunk ehhez az alkotáshoz, merthogy így a történet a nézőben el tud indulni. Talán egyetlen egy kérdés van számomra, mégpedig az, hogy ha úgy döntöttem, hogy a női test a háttérben csak illusztráció, arra nem ártott volna talán egy pici figyelmet fordítani, hogy a kép bal oldalán a női modellnek a jobb keze, jobb karja az tulajdonképpen csonkolódva kifut a képből, és mint ilyen, nem egy befejezett, nyugalmas formát ad, hanem viszonylag határozottan túlmutat a kép határain kívülre. Tehát ez egy olyan dinamikai mozgást is bekapcsol a képbe, ami nem biztos, hogy erősíti ezt a fajta kapcsolatot a kéz és a háttérben történő események között. Tehát erre talán lehetett volna egy picit instrukciókkal rásegíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Otthon
Csacsogó vízfolyam, andalgó habsziget, ölelő gyertyafény, símogató tekintet.
(tábor után szabadon)

Az most már azt hiszem, hogy előbb-utóbb kimondható Csősz Gergelyről, hogy bár itt a tábor ideje alatt a Gergő egy csöndes és visszahúzódó személy volt, van humora és van iróniája. Ha csak a harmincas lecke akt fogalmát megnézzük, és el is fogadható az érvelése a Gergelynek a kép kapcsán, határozott elképzelése van, mert a meztelen kádat és a meztelen csempét mutatja meg, az ember díszítésével. Ez egy nagyon szép költői vallomás. Lehetne azt mondani, hogy a kád sarka és az ikeás üveg gyertyatartó széle miért nem ér be a képbe, de én úgy gondolom, hogy Gergő párja, szerelme, szíve választottja, aki itt tulajdonképpen valószínűleg csak Gergőre tekint, és a Gergőé mindez az érzelem, de Gergő szeret bennünket, és ezt a csodát az ő kameráján keresztül felénk is tárja. Szerintem ez egy jó kép, és nagyon gyorsan meg fogom mondani, hogy nekem mitől akt. Attól, hogy a fejemben be tudom fejezni a képet. Tehát hogy segít bennünket, a mesében visz bennünket tovább. Hiszen mit látunk? Igen, azon az estén, amikor Gergő hazament, leült a kis hokedlire a párja mellé, kezében volt a kis szivacs, amiből csurgott a szappanos víz, és csutakolni kezdett volna, de közben a nadrágjára folyt ennek a szivacsnak a vize, és még kezében volt az a kamera, amivel innen a táborból hazaérkezett, egy történetet hallgatva a párja abban az illóolajokkal finoman megbolondított meleg vízben nyugodtan és szeretettel hallgatta őt. Ettől válnak a képek sokszor a kereteken kívüli mágikus történetekké. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

A Fény ígérete

Nagyon örülök, hogy Camilla folyamatosan küzd és dolgozik a feladatokkal, nagyon örülök, hogy nem adja fel, és sokat foglalkozik ezekkel. Ennél a képnél is nagyon szép a gesztus, a táncos gesztus, amit a modellen keresztül látunk. Ennél a képnél viszonylag érthető és elfogadható a technikai manipuláció, de azok a képei igazán erősek, ahol mer néha a valósággal foglalkozni, és ezek azt is bizonyítják, hogy nem kell mindig egy ilyen szégyenlős védekezés miatt állandóan ezt a kiégetést használni. Ezek a hatások éppen azért jelentkeznek, hogy minden egy picit legyen elrajzolt, és akkor a részletekből semmi se fog kiderülni. Megvan a három disznó, de azt kérném, hogy ha elfogadja a Camilla azokat, amiket mondtam, akkor legyen szíves az akt dologgal is foglalkozni, és kérem, hogy ezeket a kezdetektől jelen lévő szolarizált, roncsolt ügyeket, ezeket ha lehet, akkor felejtsük már el, mert ez által nem jönnek át azok a nagyon érzékeny, nagyon finom dolgok, amik neki köszönhetőek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Édenkert

Delacroix világát idézi ez a beállítás. Mindenféleképpen a festészet, a XIX. századi festészet kapcsolódik ehhez a képhez. Nagyon nagy divat volt Berlinben, Bécsben, Párizsban úgynevezett olyan híres festőműtermekben, olyan műteremrészeket létrehozni, ahol akár természeti tárgyak, természetes anyagok voltak, sőt időnként még épületrészeket is megépítettek és ott valamilyen historikus helyzetben, modellekkel beállítva, bevilágítva, trükkösen megvilágítva ezeket a képeket elkészítették. Nagyon szépek a fényei a képnek. Nagyon jó ritmusban helyezi el a formákat – diszkréten – és azt gondolom, hogy nagyon sokféle kép jelenik meg az Estiskolások beküldött anyagaiban, és néha el kell tudni azt is fogadni, hogy a kutatásokban, a tanulásokban, a kísérletezésekben a klasszikus módszerek is előtérbe kerülnek. Ebben a harmóniában – mert ez egy harmóniára törekvő kép – ebben a háromszögek, a női test ívei, a testformák ebben a picit szórt fényben, de egy sötét háttérrel nagyon szépen kapcsolódnak. Ez egy három disznós kép. Annyi csak, hogy az előtérben ez a rafia, vagy valamilyen csuhé anyag nem mindenütt kapcsolódik konzekvens módon az emberi testhez, az édenkert felirat fölött függőlegesen ott bekandikál három vagy négy ilyen rafia darab, ami a hát nagyon szép formáját, ívét, azt egy kicsit ott összekarcolja, összezavarja. Ugyanakkor én azt sejtem, hogyha itt valamilyen időzáras munkával készítette el a alkotó a képet, nyilván nem volt egyszerű itt visszafutkosni és aztán igazítgatni, de egy ilyen klasszikus megoldásnál ezekre azért érdemes odafigyelni. Három disznó. (szőke)
értékelés: