20. Akt

Az én meglátásom András előző munkája kapcsán is, mert ott is próbáltam egyszerű módon kifejezni, hogy elindult egy jó irányba. Ezek fénytani és ritmikai megfigyelések, amelyekbe éppen finom leheletként, fűszerként, ha akarjuk fátyolként, minthogy ezen a képen is, használ konkrét utalásokat. Ez a konkrét utalás a nőiség, a nőiség szépsége, a nőiség megfigyelése. De alapvetően a fénytani munkák most elsődlegesen a kutatásai, elemzései központja. Én ebből a szempontból ezt a képet jónak tartom. Azt is elmondtam, hogy a Gimesi féle üzenetekkel mindig akkor tudok jól azonosulni, amikor azt érzem, hogy a Gimesi nem helyez el valamilyen védekezést, valamilyen még egy megerősítést. Az előző képnél azt mondtam, hogy a bohóc maszkja, vagy a bohóc sminkje nincs ott védekezésnek. Hogy érthető legyek: ennél a képnél én a címet érzem erőltetettnek, a címet érzem egy nyolcszoros megtekerésnek, megint túl van biztosítva valami, ami tökéletesen érthető a képben. Kérem az Andrástól, hogy bízzon abban, hogy mindazok, amik benne zajlanak azok vállalhatóak, nagyon is érzelmesek és nem baj, ha tudunk érzelmesek lenni, nem kell külön ráerősíteni. Nem azt szeretném itt mondani, hogy a cím valamilyen módon rossz lenne, hanem a megszületés, az alkotás folyamatának a belső irányára szeretnék evvel utalni, hogy én úgy érzem, hogy a címválasztás a képhez nem ad egy plusz segítséget, hanem egyfajta védekező jelleg, "hogy biztos értsétek majd, amit meséltem nektek". Tehát ez a kép egy három disznós kép, ugyanakkor a cím miatt azt mondanám, hogy legközelebb jó lenne a címre is ügyelni, mert egy nagyon konzekvens úton kezdett el lépegetni. (szőke)
értékelés:

Ez a leckeszám, a harmincas lecke, ez egy magas sorszám, amely azt is jelenti, hogy talán a kezdésekhez, az indulásokhoz képest, ahol az alkotók, több olyan estiskolás van már, aki sokszorosan ismételt, tehát elkezdenek dolgozni. Én úgy gondolom, hogy a harmincas lecke, az mindenféleképp egy összetettebb üzenet. Érdemes megnézni az oda tartozó házi feladat leírásokat. Véleményem szerint az itt látható alkotás nem a harmincas lecke akt házi feladathoz tartozik. Én nem tudom, hogy milyen japán, vagy milyen ázsiai történethez kapcsolódhat a cím, azt hiszem talán nem elvárható, hogy minden irodalmi alkotást vagy filozófiai alkotást ismerjen az ember, nem tudom, ki Sadako. Azt látom, hogy egy gesztuskép az, amit most itt elküldött az András. Ennek ellenére kompozíciós szempontból nem tartom teljesen pregnánsnak, olyan, minthogyha egy játékfilmből, vagy egy mozgóképből egy képet kiragadnánk. Maga a szereplő, és a szereplő gesztusai azok érdekesek, érdekes a színvilága a képnek, de én ezt az itteni munkát hevenyészettnek tartom. Azt nem csak az Andrásnak, másoknak is próbálnám mondani, hogy igyekezzünk úgy házi feladatokat elkészíteni, vagy alkotásokat, hogy arra ne egy filozófia rá legyen erőltetve és rá legyen húzva, szinte ostorral, hanem mindenféleképp az legyen adekvát ahhoz a látványhoz, amit láthatunk. Tehát én ezt a harmincas leckét visszaadnám ismétlésre. A következő akt tábornak pontosan az lesz a továbblépési iránya, hogy ha kitalálunk egy történetet, azt valósíttassuk meg a modellel. Itt az történik, hogy a modell ad egy gesztust, amit a fotós lefotóz, aztán utána ráhúzza ezt a történetet. Fordítva kell csinálni. (szőke-hegyi)

Majdnem álló formátumú képet látunk, picit hosszabbra van méretezve, mint egy négyzet alakú forma, és ebben egy szimmetriára irányuló kompozíciós rendet látunk. Az egész képet alapjában véve a vörösek, vagy a vöröshöz kapcsolódó narancssárgák, és ezek a tüzes színek jellemzik. Mindenféleképpen az érzelmek felé, a dinamizmus felé mozdítja el ez a színvilág a képet, amelynek a középpontjában a test, a testen megjelenő fényformák beszélnek. A szimmetria nyilvánvalóan egy tanulmány felé is próbálja elmozdítani ezt a munkát, a test megfigyelésének tanulmánya felé. A világításból adódó árnyékképződések ritmusaival foglalkozna elsősorban ez a kép. Egyrészt amennyire itt megállapítható, van valamilyenfajta élességprobléma, azt én nem tudom megmondani, hogy miért. Ha ezt eszköznek tekintjük, akkor ez az eszköz azt szeretné elősegíteni, hogy ezeknek a színeknek, folthatásoknak a ritmikája az, amivel foglalkozzunk, tehát az egynegyed vörös posztó vízszintes felület, és az abba beleékelődő aranysárga fényfelületek, ugyanakkor maga a kép ebben a kompozíciós helyzetben kellően konkrét ahhoz, hogy ne csak egy ritmikai játékot, hanem az emberi testet és a hozzá tartozó intimitást is egy fontos üzenetnek fogadjuk el. Természetesen ehhez az úgynevezett privát motívumok is társulnak, például a csípő tájékán látható valamilyenfajta tetoválás vagy testfelületen lévő rajz, amit ezen a képen nehéz értelmezni, de valamilyenfajta tetoválás látható itt a testen, amely olyan, mint egy kis pecsét, vagy szignó, amivel azonosíthatóvá válik ez a kép a többi hasonló akt-tanulmány között. Nekem elsősorban a problémám ezzel a képpel az, hogy nincs igazából eldöntve az anonimitás mellett a kompozíció mérete, és az, hogy ennek a képnek az érzékiségen keresztül van személyes üzenete, avagy egy forma- és színtanulmányról beszélünk. A kettő között lavírozik a kép. Egyszerre szégyenlős, nyilvánvalóan, mert ez a harmincas lecke egy nagyon nehéz házi feladat, és egyszerre szeretne valamilyenfajta stúdiummunka is lenni. A fénytani és formaelrendezési tanulmányhoz véleményem szerint pont azért, mert a kép fölső vízszintes része ott vágódik, vagy ott tagolódik, ahol a lapocka kezdődik, nem száz százalékos döntésként mozdul el az absztrakt felé. A kép nem csak a formaritmusokkal foglalkozik, hanem egy picit belecsúszik a személyesbe. Ahhoz pedig kellően szégyenlős, hogy ezek a mondatok sem pontosan hangozzanak el. Tehát miközben én jónak tartom ezt az irányt, amit a Margit most jár, picit több bátorságot javasolnék neki, vagy pedig azt, hogy mielőtt elkezd dolgozni, és elkezd a testtel foglalkozni, döntse el, hogy melyik utcába lép be, melyik ajtót nyitja ki, a színtan, a formatan felé mozdul el, vagy pedig mindezt felhasználva a belső önmegismerés felé és a belső vallomások felé mozdul el. Nyilvánvalóan a második lehetőség az egy nagyon nehéz választás. Én úgy gondolom, hogy ha a bátorsága meglesz hozzá, akkor ugyanakkor sikeresebb, eredményesebb rendszert fog tudni működtetni a maga számára. Én ezt egy kétdisznós képnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

A tekintet lesiklik újra és újra, eleinte keresvén, hogy hol is van tulajdonképpen.

Én csatlakoznék egy régebbi elemzéshez, amit a Hegyi Zsolt kollégám mondott el egy előző képnél, csak azt szeretném továbbra is deklarálni a Gimesi Andrásnak, hogy jó az út, amin halad és nem kell kétkednie ebben, ez a kép jó. Fantasztikusan erősek a viszonyok, a bíbor és ezek a sötétek és a test és az érzelmek. Minden rendben van. Nem kell görcsölni külön, hogy valami blikflangos cím legyen az egészhez. És ez azért fontos, hogy a címbe belekötök, mert azt érzem, hogy a belső, a lelki bizonyosság nincs meg. András, jól érzel, jól gondolsz. Nagyon mély dolgok vannak benned. Nyugodj meg, hogy evvel minden rendben van, és nem kell bizonyítanod. Abban a pillanatban minden helyre fog kerülni, hogyha jobban bízol magadban. A képre adom a három disznót, nem erre az idétlen címre. Akik voltak táborban tudják, hogy ennél a tábornál meghozódott a szervezők, nevezetesen a Hegyi által egy olyan döntés, hogy ezt a vörös függönyt, ezt lehozta a táborba, aztán ebből lettek mindenféle konfliktusok és utána azt kértük, hogy ezt a lepedőt ne használjuk, vagy ha igen, akkor fekete-fehérben. És meglepő, nagyon pozitív értelemben meglepő élményt jelentett, hogy a Gimesi tudott úgy transzponálni, színdinamikában tudott találni olyan ellentétpárt, olyan társat ehhez a vöröshöz, ami érvényessé teszi, és ami ezt az egész őrületet, ami ott történt ezzel a vörössel helyzetbe hozza és megoldotta a problémát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az örök pár napjainkban.

Nem, nem fogadom el aktra a házi feladatot, pont a Csaba érdekében nem. Azért, mert a Csaba a táborokban nagyon jó munkákat végez, nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ezért tudom azt is, hogy a Csaba foglalkozott az akt témakörével már, és nem is rosszul. Tehát azt kell feltételeznem, itt elsősorban nem csak a mi kettőnk viszonyában, hanem az Estiskola többi tanulója és az Estiskola szemléletében is, hogy Csaba, először meg kellene lépni a konzekvens lépéseket, és aztán kellene ezekből a fogalmi kérdésekből parafrázisokat létrehozni. Hogy az a pop-art kategóriájában, hogy az az absztrakt kategóriájában, hogy az az asszociáció kategóriájában lesz-e, az egy szabad döntés, de úgy gondolom, hogy először a házi feladat feladatát kéne ellátni, és véleményem szerint a házi feladat feladásánál, hogyha azt most visszanéznénk, akkor magunkhoz mérten próbáltuk a legközérthetőbben megfogalmazni, hogy mi a harmincas lecke. Tehát azt kéne először végrehajtani, és utána aztán foglalkozhatnánk a különböző "megkerülésekkel". Én azt látom, hogy a nagy többség azon agyal, hogy hogy lehet ezt a házi feladatot kikerülni. Sehogy. Úgyhogy ismétlés. Nem kötelező különben elkészíteni ezt a házi feladatot, de ha nekiugrotok, akkor tessék megcsinálni rendesen. Az én véleményem különben, amit ennek a képnek kapcsán szeretnék elmondani, az az, hogy az Estiskola tanulóiból nagyon szépen vannak, akik haladnak ezzel a nagyon nehéz feladattal, hiszen megtiszteltek azzal, hogy megmutatták a képeiket, munkáikat. Azt látom, hogy mások számára időnként értetlenség övezi ezt az egész feladatot. Egyetértek vele, hiszen az emberi test magunk számára, az európai ember számára egy iszonyatos krízis, ami egy iszonyatos öngyűlöletből is fakad, nem vagyunk megbékélve magunkkal, de én nem tudok mást tenni, mivel erre kértetek, hogy próbáljuk az oldalon a saját magunk megismerésében kitalálni a feladatokat, úgyhogy azt mondom, hogy ugorjunk neki. Én ugyanannyira félek ettől a feladattól, de becsületemre legyen mondva, hogy én is elkezdtem tizenakárhány év után újra küzdeni ezzel az egésszel, és én is, mint egy kisdiák, elkezdtem ennek a házi feladatnak a feldolgozását. Az is igaz, hogy én még nem tettem fel a házi feladatomat, pedig több, mint kétszáz képen vagyok túl, szeretnék olyan felrakni nektek, amivel benneteket is meg tudlak tisztelni, de ettől még a feladat az ott van. Attól még, hogy nekem is beletörik a bicskám, mint Szőke Andrásnak, ettől még a feladat számunkra ott van. A harmincas lecke akt az egy feladat, nem kötelező megcsinálni, de ha nekiállunk, akkor viszont tessék küszködni vele becsületesen. (szőke)

Csacsogó vízfolyam, andalgó habsziget, ölelő gyertyafény, símogató tekintet.
(tábor után szabadon)

Az most már azt hiszem, hogy előbb-utóbb kimondható Csősz Gergelyről, hogy bár itt a tábor ideje alatt a Gergő egy csöndes és visszahúzódó személy volt, van humora és van iróniája. Ha csak a harmincas lecke akt fogalmát megnézzük, és el is fogadható az érvelése a Gergelynek a kép kapcsán, határozott elképzelése van, mert a meztelen kádat és a meztelen csempét mutatja meg, az ember díszítésével. Ez egy nagyon szép költői vallomás. Lehetne azt mondani, hogy a kád sarka és az ikeás üveg gyertyatartó széle miért nem ér be a képbe, de én úgy gondolom, hogy Gergő párja, szerelme, szíve választottja, aki itt tulajdonképpen valószínűleg csak Gergőre tekint, és a Gergőé mindez az érzelem, de Gergő szeret bennünket, és ezt a csodát az ő kameráján keresztül felénk is tárja. Szerintem ez egy jó kép, és nagyon gyorsan meg fogom mondani, hogy nekem mitől akt. Attól, hogy a fejemben be tudom fejezni a képet. Tehát hogy segít bennünket, a mesében visz bennünket tovább. Hiszen mit látunk? Igen, azon az estén, amikor Gergő hazament, leült a kis hokedlire a párja mellé, kezében volt a kis szivacs, amiből csurgott a szappanos víz, és csutakolni kezdett volna, de közben a nadrágjára folyt ennek a szivacsnak a vize, és még kezében volt az a kamera, amivel innen a táborból hazaérkezett, egy történetet hallgatva a párja abban az illóolajokkal finoman megbolondított meleg vízben nyugodtan és szeretettel hallgatta őt. Ettől válnak a képek sokszor a kereteken kívüli mágikus történetekké. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: