20. Akt

Le a kalappal Éva előtt abban a tekintetben, hogy következetesen halad egy úton - még akkor is, ha ez számára sem biztos, hogy tudatos -, és nagyon határozott lépéseket tesz az önmegismerés feladatában. Ráadásul nagyon örülök annak, hogy nincsenek előítéletei a feladatokat illetően. Ez azért jó, mert nem jelenti azt, hogy nincsenek előképei, vagy gondolatai, vagy megfigyelései, tulajdonképpen ezekből építkezik, és én ezt nagyon fontos útnak tartom. Sőt, talán fontosabbnak tartom annál, hogy mi a végeredmény. Ebben a tekintetben a közös problematika nekem az, hogy hogyan is vágunk egy-egy történetet, tehát, hogy mibe vágunk bele, mint forma, és mit hagyunk meg. Hozzám legközelebb a 3. kép áll, a maga teljesen absztrakt nézőpontjával és kimetszéseivel. Még egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmet, mindamellett, hogy a legnagyobb elismerésem az alkotónak, hogy a 4. képen vannak olyan gyűrődések a bőrfelületen, amik adódhatnak műtéti sérülésekből, én is begyűjtöttem már ilyet, de adódhatnak abból is, amit a fehérnemű csinál (gumírozás), ami képes úgy megnyomni a bőrt, hogy idő kell ahhoz, hogy a bőr kisimuljon. Erre minden egyes helyzetben, amikor aktfotózásról van szó felhívom a figyelmet, tökéletesen mindegy, hogy ki a modell, akár magunk, akár valaki modellel dolgozunk, hogy érdemes arra időt szakítani, hogy egy laza öltözéket vegyünk fel, akár csak egy házikabátot, és ezektől a gumírozott szerkezetektől, fémcsatoktól megszabaduljunk, hogy ezeknek a lenyomatai már ne legyenek a bőrön. 10-15 perc alatt megtörténik ez a kisimulás, és utána nem kell majd ezzel különösebben vacakolni. A mellnél a melltartó, a bugyi széle meg tudja nyomni a bőrt, és nem esztétikusan jönnek létre ezek a formatorzulások. Visszatérve a képsorra, nagyon izgalmas ez az egész, a kötött forma mellett is nagyon felszabadult üzenetsor. Arra szeretném bíztatni Évát, hogy folytassa ezeket a megfigyeléseket. A továbblépés az egyrészt az elmondott technikai felkészülésnél fog bekövetkezni, másrészt pedig annál, hogy az egyes formák, mint geometriai üzenetek hogyan kerülnek a képre, mit hagyunk le, mit emelünk be, hol határozzuk meg a képhatár általi vágásokat. Mindenféleképp szeretném bíztatni Évát, hogy mindazzal együtt, hogy ez a képsor nem tökéletes, de fontos az üzenete. Úgyhogy a 3 csillag megvan.
   És még valamit hadd mondjak, mert itt felmerült egy kérdés a kommentároknál az aktot illetően, hogy mi az értelme, vagy hogy egyáltalán mi a szerepe, hogy ez vajon tényleg csak annyi, hogy kielégítsünk valamilyen kukkolási, megfigyelési vágyat, vagy más a cél? Én azt gondolom, hogy egyértelmű, hogy mi a különbség az akt, a szex-kép, az erotikus fotó és a pornó között. A különbség itt rejtezik, hogy milyen céllal, milyen esztétikai megfejtéssel készülnek a képek. A pornónak, a szex-képeknek, az erotikus fotózásnak az első fő ismérve az, hogy primeren ki akar hozni a nézőből olyan ösztönöket, olyan vágyakat akar kielégíteni, amik abszolút elsődleges ügyek, tehát kielégülésre szolgálnak, ennek tulajdonképpen eszközei. Ha egy szóval akarom megfogalmazni, akkor a pornó, vagy a szex-kép, az eszköz. Az akt tökéletesen más megközelítés. Az akt nem vált ki és nem elégít ki primer vágyérzetet. Ott a testről van szó, formákról van szó, líráról van szó, és az aktnál, függetlenül attól, hogy mennyire szembesítő erejű egy aktfelvétel, mert ez is abszolút elfogadható, mindezzel együtt a fő szerep az esztétikáé. És az esztétika nem azonos, az adott kor elvárásával, divatirányzataival. Nézzük meg a reneszánsz kort, hogy mi volt az ideál, nézzük meg a mai kort, hogy akár pl. a divatmagazinok oldalain mit látunk, nem kötelező ezeket a trendeket elfogadni, sőt, én azt gondolom, hogy ha most belemehetek egy témába még, és ez az aktnál szintén fontos, ez a szőr, és a szőrtelenség kérdése.
   Ugyanis divat, és biztosan van higiéniai oka is, vagy legalábbis képzelt higiéniai oka annak, hogy az emberek igyekeznek megszabadulni a testszőreiktől, és sajnos már a férfiak, nők egy irányba mennek, és mindenki próbálja magát úgy beállítani, mintha ez valami bűnös, vagy tisztátalan dolog lenne, miközben pedig én azt gondolom, hogy egyrészt hozzánk tartozik, másrészt ha aktról beszélünk, akkor sokkal kritikusabb a szőrtelenség kérdése. Ugyanis ne tessék elfelejteni azt a párhuzamot, ami a kisgyermekkorral, vagy a nagyon idős emberekkel vonható meg a szőrtelenség tekintetében. Ez a két életkor az, amikor ez fellép. A kisgyerek még nem, az idős ember már nem rendelkezik szőrökkel az intim testrészeinél, de akár a hónaljat is mondhatjuk erre példának. Tehát itt most nem arról van szó, hogy én bárkinek divattanácsokat akarnék adni, hanem egyszerűen arról, hogy egy kép, és annak a látványa milyen asszociációkat indít be. Márpedig, tetszik, vagy nem tetszik, ez az asszociációs irány nem elhanyagolható. Ezt most azért mondom, nem is ennél a képnél elsősorban, de azért az is fontos, hogy ha megtörténik egy ilyen borotválkozás, akkor rögtön utána nem készíthető fotó. Ezeknek a sebeknek, amit a borotva okoz, ezeknek a mikrosebeknek be kell gyógyulniuk, meg kell nyugodnia a bőrnek. Megint azt mondom, hogy az aktnál ez egy fontos kérdés, hogy mennyi időt hagyunk a bőrnek a regenerálódásra. Azért mondom el ezt itt, hogy legyünk egyértelműek a képeknél, tehát ez egy fontos dolog.
   És még egy harmadik dolgot hadd mondjak: a hőmérséklet szerepe. Ha nagyon hideg van, az ember libabőrös lesz, ami nem biztos, hogy esztétikusan tud megjelenni egy felvételen. Lehet ennek szerepet kölcsönözni, ha a történet, amit el akarok mesélni, az a félelemről, az ijedtségről, a kiszolgáltatottságról szól, akkor ennek lehet szerepe, de azért általánosságban azt mondom, hogy érdemes erre odafigyelni, hogy megfelelő hőmérsékletben dolgozzunk. Már csak azért is, mert egy beállítás eltarthat viszonylag hosszabb ideig is, és akár mi vagyunk a modellek, akár más, az nem jó, ha utána megfázunk. Köszönöm. Ha bármi kérdés van, lehet, hogy érdemes lenne a fórumon nyitni egy topicot az akt témakörnek, és beszélgessünk erről. (hegyi)
értékelés:

Éva, azt gondolom, hogy ez egy nagyon határozott és átgondoltan végigvitt képi ötlet, a reluxa árnyékjátéka mint megfigyelés jól lett átültetve a képre és a női test ehhez kiválóan alkalmas vászon. Nem baj, hogy néhol a gerincoszlop és a reluxa elcsúszik, nem kell ezt didaktikusabban csinálni, hiszen a cél nem az, hogy valamit tűpontosan imitáljunk, hanem hogy formai játékként egy olyan esztétikai rendszert hozzunk létre, ami egyszerre valós és álomszerű, egyszerre tény és utalás, egyszerre vágy és forma. Egyetlen dolog, hogy a kép fölső régiójában a képhatár általi metszések kicsit problematikusak, vagy határozottan vágni kell, ha nincs a képen a far teljes íve, vagy ha megvan, akkor azt érdemes lett volna megmutatni. De ez egy három csillagos leckemegoldás, ami nem jelenti, hogy erre ne küldj többet, sőt - hiszen megelőlegezett ez az értékelés abban, hogy arra csak az idő ad rálátást, hogy ez mennyiben lesz majd később megismételhető teljesítmény. (hegyi) értékelés:    

Ágnes nagyon fontos, hogy kinyitottál egy ajtót, hogy beléptél ebbe a szobába és kíváncsian, érdeklődően nézel körbe, azaz fontos, hogy az önmegfigyeléseidet kitartóan folytatod, mert ezen az úton olyan alapélményekhez juthatsz, amik nem csak magadhoz visznek közelebb, de ezáltal a külvilághoz való alkotói viszonyulásodban is jelentősek lehetnek, pontosíthatnak gondolatokat. A fény, a fény, a fény. A környezet, a főszereplő, minden akkor fog összeállni és egységbe kerülni, ha a fényeket figyeled és tudatosan használod. Az "úgy ahogy", a talált helyzet jó kiindulási alap lehet, de ahhoz, hogy majd később végállomásként üzenetet is hordozhasson, ahhoz az kell, hogy a klasszikusabb irányt is magadévá tedd. Ha javasolhatok ilyet, tedd félre a kortársakat, egyrészt azért, mert sok bennük a blöff, másrészt azért, mert ahol valódi érték és üzenet van, ott amit mint kortárs, mondhatnám úgy is, hogy experimentális vagy kísérleti vonal megtalálhatunk és láthatunk, ahhoz adott alkotó is javarészt a klasszikusok ismeretén át és a klasszikusok megfigyelésével szerzett tapasztalatok által jutnak el. Egyszerűbben fogalmazva fel kell építeni egy olyan alapzatot, ami mint esztétikai bázisélmények tömege az építkezés alapja is lehet, ahonnan majd el lehet rugaszkodni. Az aktban sok kísérletezési lehetőség rejlik. Az önmegfigyelés azért segít, mert úgymond ingyér juttat hozzá anatómiai ismerethez, a magam megfigyelése és használata által tudhatom, hogy ha erre hajlok, így gyűrődik a bőr, ha arra, úgy, és ez is fontos ahhoz, hogy mindez majd később, amikor modellel dolgozik az ember, úgymond élményként a kisujjában legyen. A klasszikus festészeti vonalat javaslom tanulmányozni, szánj rá időt, hogy amit tudsz, élőben, eredetiben, nagy méretben és térben lásd, azaz amit lehet, múzeumban nézz meg. Itt kilóra kell menni, nem az a fontos, hogy művészettörténetileg is képben legyünk, hanem hogy minél több kép befogadása által feltöltsük a képi akkumulátorainkat. (hegyi)

A leirattal én nem nagyon foglalkozom, megnéztem ezt a NU projektet, én nem tartom annyira fontosnak, hogy ezzel foglalkozzak, már ezzel az utalással, mert annyira nem érzem erősnek azokat a képeket, mindig vannak ilyen divatirányzatok, amikor nekiállnak ilyenekkel foglalkozni emberek, ettől még ezt érdemes csinálni, ki lehet próbálni, csak számomra nem hordoz akkora erőt.
   Amit viszont a képhez tennék hozzá, nagyon jó az, hogy ezzel a párásodással, ezzel az egészen érdekes lágyító hatással dolgozol, de most azért arról nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy miért a fényképezőgép meg a kezed, meg a fali szárító az, ami ebből kimarad. Nem nagyon értem, hogy ezek miért maradtak élesek. Egy olyan helyzetet lenne érdemes ebből létrehozni, amikor maga az üvegfelület párás, és utána tudatosan valahol letisztítani a kezeddel, de arra oda kell figyelni, hogy hol tisztítom ezt le, hol nem engedem a párásságot, hol akarok a konkrétságról beszélni, hol akarom az üzenetet élesíteni. Most nem nagyon értem, hogy miért ez a helyzet. A fényképezőgép ebben a helyzetben egy szükséges rossz, most a gép kár, hogy ott van. Ezt azért mondom, mert fontosak ezek az önelemzések, de ez az első lépcső, amikor kényszerűségből az ember ábrázolja a gépet is. Majd érdemes lenne valahogy úgy dolgozni ezzel, tükrökkel, hogy a gép ne szerepeljen a képen. Most az, hogy ezt ide föltetted az arcodhoz, a szemérmességét túlerősíti ennek a dolognak, bujkálunk, miközben az üzenet nagyon erős lenne. A melleiddel kapcsolódó ív is jó, de én erről is lemondanék, mert a karoknak és a melleknek a ritmusa is fantasztikusan jó lenne és elég lenne. Ezen érdemes lenne gondolkodni, hogy hogyan tudunk majd ebből egy következő lépcsőre lépni. Szép lassan itt lenne az ideje egyrészt a világítással, másrészt a formákkal, foltokkal foglalkozni, és minél inkább kizárni azokat a dolgokat, amik nem oda valóak. Belekezdtél te a Csendélet leckébe, aztán félbemaradt az a dolog. Kicsit úgy érzem, hogy elkezdesz dolgokat, és mintha elmenne tőlük a kedved, és belekezdesz valami másba. Lehet, hogy az lenne a jó, ha nem ennyi hangot akarnál egyszerre lenyomni az orgonán, hanem megpróbálni előbb dallamokat kitalálni hozzá. Jó lenne ha ezt a lépcsőt meg tudnád lépni, mert azt gondolom, hogy kész vagy már rá. Most a technika viszonylag ott van a kezedben, gyakorlással ez erősíthető, viszont az egész üzenetnek az esztétikai megjelenésén és erősségein jó lenne, ha tudnál egy kicsit hangolni. Jó az a piros folt, nincs vele problémám, ha folthatásban lenne meg, akkor jó az a lila is a másik irányban. Ezek pont azáltal válnak elfogadhatóvá, hogy ez az életlenítés a pára által létrejön. Most én úgy gondolom, hogy van egy olyan része ennek a képnek, a kép fölső régiójában, ami szintén megérdemelte volna ezt a lágyítást.
   A kérdés az, hogy akt-e ez a kép. Én azt gondolom, hogy igen. Nem csak az az akt, amin a szőrszálak megszámolhatóak. Akkor is aktról beszélhetünk, amikor az egész csak egy ritmikai, vagy fénytani, vagy formai játék. Az aktnak a lényege nem a valóságnak az ábrázolása, talán ez különbözteti meg az erotikától, vagy az egyéb szexuális tartalmaktól, hogy nem a valóság húsbavágó realitásáról akar mesélni, nem az a fő kérdés, hogy hány centis mellem van, vagy milyen derekam, meg hogy feszül a fenekem vagy a combom, és ez mennyire és hogyan hat primer módon a nézőre, hanem itt az az elsődleges kérdés, hogy ezekből milyen ritmusok állnak elő. Ehhez képest ez a kép tökéletesen rendben van. Ez egy kettő csillagos kép, és szeretném, ha Ágnes reagálna. Nem csak egy jóval vagy egy igennel, hanem hosszabb gondolatokkal, és az én felvetésemre az övét is megkaphatnánk. (hegyi)
értékelés:

Ennél a képnél fogom elmondani azt, hogy nagyon örülök annak, hogy egymás munkáira reagáltok, és azért érdekes ez, mert tulajdonképpen mint egy gondolatolvasó, úgy működtök, merthogy azon jár már egy ideje az agyam, hogy hogyan lehetne jól létrehozni egy olyan szekciót a szakkörön belül, ami arról szól, hogy egymásnak labdákat dobálunk és egymás munkáira reakciókat küldünk. Volt erre egy régi próbálkozásunk a Láncreakcióval, de bevallom férfiasan hogy sem technikailag nem éreztem ezt megoldottnak, sem tartalmában és ezért egy ki is múlt mint próbálkozás. Keresem azt, hogy ezt hogyan lehetne jól megcsinálni, hogyha bárkinek van ötlete, esetleg erről beszéljünk a fórumban.
   A kép maga nekem elsősorban nagyon szűkre van vágva – annyira izgalmasak és érdekesek lennének a formák amik létrejöttek, hogy engem zavar, ahogy be van zárva ebbe a kalitkába ez az egész. Úgy az egész mellé adnék még egy ujjnyit végig minden oldalon. Tökéletesen egyet tudnék érteni a színmódosítással, a tónusvesztéssel, ezzel a rajzossággal, abszolút jó lenne, amit látok, ha ez nem egy utólagos módosítás lenne, hanem fényekkel, világítással oldottad volna meg. Ráadásul ezen felül még erre rákerült egy ilyen textilutánzatú hatás is, ezt a lépést én nem léptem volna meg, esztétikailag nekem ez problémás, szájbarágós, formailag is bekapcsolt valami olyat, ami – főként egyébként a lábon, a combon – olyan hatást kelt bennem, mintha a modell csalánnal lenne összeverve. Másképp fogalmazok. Olyan érzetem van, hogy fejben megfogalmazok egy mondatot, amit ki akarok mondani, meg is csinálom képben, aztán amikor viszontlátom a monitorok, hátrahőkölök, és elkenem az egészet az effektekkel. Szabad ezt nekem? Kimondhatom ezeket a szavakat? Megrajzolhatom ezeket a formákat? Szembesíthetem magam és a nézőm ezzel az egésszel? Erre a válasz az, hogy igen! Úgyhogy én azt gondolom, hogy amíg erről nem tudunk érdemben kommunikálni, addig az elemzést megállítom és nem haladok tovább, azért nem, mert egy nagyon érzékeny területen járunk és azt hiszem, hogy ezt te is tudod, én is tudom és a látogatóink is tudják – akt, férfiakt, az egésznek van egy kortalansága és ez mind, mind, mind nagyon kényes terület lehet. Ezen a területen nem lehet mellébeszélni, ha mellébeszélek, akkor azzal nem segítek, hanem ártok. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, és pont az érzékenysége miatt válik ez a terület nagyon nehezen elemezhetővé azért, mert nagyon sok sérülést okozhatunk egymásnak óhatatlanul, akaratlanul, ezért nagyon nagy szükségem van nekem is arra, hogy az alkotótól konkrét visszajelzéseket kapjak. Kérem tehát Tamást, kapcsolódjon be a beszélgetésbe. Vannak komment lehetőségek és valamit próbáljunk meg ebből tovább folytatni, mert azt szeretném, ha előre tudnánk lépni, de ez egyedül nem megy. (hegyi)