Elmúló idő

Vasaló

Öreg faszenes vasaló új szerepben...

Egyszer már volt egy ilyen kép az Estiskolán, de akkor még nem volt ilyen lecke. Tehát ez abszolút indokolja nekem azt, hogy ezt a technikát megkapjuk újból, ami úgymond egy ilyen hússütési trükk. Azt nem tudom, hogy régen nagyanyáink idejében is a nagymama vasalójával vajon lehetett-e húst sütni, vagy lehet, hogy fejbevágott volna érte, ha azt látja, hogy a flekkent az ő vasalójával súlyolom le. De hát ma már ezek a vasalók nicsenek a saját funkciójukban használatban, és hát így keresnek neki egy funkciót. Ez nagyon szimpatikus számomra, mert az, amikor egy ilyen használati tárgy már csak szobadíszként működik, az nekem nem annyira szívem csücske. Én nem nagyon szoktam olyan tárgyakkal körülvenni magam a saját döntésem szerint, amik csak egy régvolt funkciót hordoznak, de nem tudom azt utána a hétköznapokban használatba helyezni. Tehát még egyszer mondom, ez nagyon tetszik. És hát a kép megfogalmazása is jó. Lehet, hogy én még egy picit mozdultam volna a kamerával az óramutató járásával ellenkező irányba, mert most egy picit rövidülésben van ez az eszköz. Nem azt mondom, hogy nagyon profilból kell ezt fotózni csak, és csak onnan érvényes, de egy picit talán lehetett volna még mozdítani. Ráadásul még az a kevésbé átsült szelet, ami a képnek most a jobb oldalán van, az sem kerül akkor a képre. De lehet, hogy Nóra tudja azt, hogy miért éppen innen kellett, lehet, hogy ott állt valami vendég, aki várt a maga húsára, és ezért kellett innen fényképezni. Az külön tetszik, hogy egy olyan pillanatot talált Nóra, hogy a sülő ételnek, a párája, gőze, füstje ennyire erősen van jelen, ugyanis ez nem csak azt segíti, hogy a nyelvemen érezzem az ízt is, amit ez a hús képvisel, hanem azt is segíti, hogy egy kicsit misztikussá teszi, elemeli abból a környezetből, ahol ez a valóságban megtörténik. Tehát lehet, hogy ez valami összejövetel, fesztivál, és én annak örülök, hogy nem az történik, hogy találunk egy ilyen helyzetet, és nem nagyon foglalkozunk azzal, hogy közben a Jancsi bácsi meg az Ilonka néni ott van a háttérben, hanem a lehetőségeihez képest Nóra megpróbálta ezt úgy kimetszeni, hogy zavaró tényezők ne legyenek. Úgyhogy én ennek különösen örvendek, három csillag. (hegyi)
értékelés:

Emlékek

Egyedülálló Erzsi mamámnak már csak az album a társa, de szívében a gyász, a szeretet, a tisztelet örökre megmarad.

Nagyon intim, szemérmes, tisztelettudó képet kaptunk, amit a mélységélesség megválasztásával ért el az alkotó. A leirat annyiban segítség a kép értelmezéséhez, hogy az album és az egyedüllét jelen állapotában ebből a képből kevésbé értelmezhető. Talán, ha Erzsi mama félprofilból látszana, az orr, az ál ívei is szerepelnének a képen, erősebb lenne ez által a személyes jelenlét, vagy ha ebben a formában marad a modell, akkor lehet, hogy a mélységélesség fókuszpontja az albumon kellene hogy legyen. Mert a kéz, amely lapozza ezt az albumot erős üzenet lenne, ehhez az életlen, de felismerhető hajkorona őszes színei adnák a lírai többletet. (hegyi)
értékelés:

eltűnő világ

Tata Eszterházy Pezsgőgyár

Képsort látunk, vagyis hát képekből három darabot. Mindenik önmagában izgalmas tud lenni, és én ezt most szét is választom. Az első képnél nagyon szépek a színek, ezek a fád, fakó kékek, sárgák, és nagyon jó, hogy ezt Gabriella észrevette. Bár ezzel a ferde horizonttal, meg ezzel a dőlő világgal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy ez miért van, erre azért egy kicsit oda kéne figyelni. A második kép valószínűleg egy padlás, amin egy május elsejei táblát látunk, amit a felvonulók vittek magukkal, és ez egy nagyon jó dolog, hogy ezt ő megtalálta. A környezet nem eléggé jellemző, a tábla oké, a portól látszik, hogy ez nem egy mai darab, csak hát lehet, hogy a környezetben lehetne olyat találni, ahol ez jobban élne. Ez az olajos hordó nekem nem olyan erős. És itt a harmadik kép, egy ablakboltívvel, nagyon szép fényekkel, nagyon intim belső térrel, és ezt az intimitást nekem megtöri az ablakban hagyott zacskó és az a féltégla, amit az ablakban hagyott valaki, lehet, hogy azzal volt kitámasztva szellőzésnek ez a pince. Azért mondom mindezeket el, mert ezeken ott helyben jó dolog, ha az alkotó változtat, módosít, mert nem egy nagy dolog odamenni, levenni azt a téglát, hogy ha lehet, és máris jobban működik ez az egész dolog. Valahogy azt gondolom egyébként, hogy az irány, amelyben elindult Gabriella, az nagyon jó, és neki aztán különösen nagy palettája lehet abból, hogy az Eltűnő világgal dolgozzon, mint leckével. Igaz, hogy pont ettől a bőségtől van nehéz helyzetben is, mert neki, mint régészettel foglalkozó embernek, könnyedén adódik az, hogy közel kerüljön olyan tárgyakhoz, dokumentumokhoz, amik a régi világot tükrözik. Ebből kell neki kiválasztania azt, hogy mi az, ami rá is érvényes, és én nagyon örülök annak, hogy ő nem ezt az egyszerűsített világot kereste, hanem egy másik irányban próbált elindulni. Én arra biztatnám, hogy hajrá Gabriella, az irány az abszolút jó, kicsit tessék a megvalósításra koncentrálni. Kettő csillagot adok rá, biztatásképpen, és várom a további munkákat. (hegyi)
értékelés:

Egy pantomimes helyzetet látunk, régi filmeken vannak ilyen helyzetek, amikor a főszereplő gesztusokkal mutat valamilyen helyzetre például. Itt most a mi kis modellünket látjuk ennél a graffitinél, és a mozdulat, a testhelyzet azt mutatja, hogy itt valamilyen drámai szituáció van, véleménye van a szereplőnek erről a helyzetről. Olyan mint egy szembesítés, hogy "Na kislányom, meg tudod-e mondani, hogy melyik bácsi volt, aki elvitte a táskádat, vagy eltolta a biciklidet?" És akkor egy ilyen helyzetben, mint egy ilyen szembesítésnél, ez a gesztusrendszer abszolút létrejöhet. Azt nem teljesen értem, hogy miért éppen az Eltűnő világ leckébe van ez beadva. Nyilvánvaló, hogy a graffiti az már csak ilyen, hogy egy ideig megtalálható, aztán szép lassan fölülírják más rajzok, vagy elbontják azt az épületet. Nekem egy nagy szívfájdalmam az, hogy az Örs vezér térnél, a Sugár melletti egyik aluljáróban, ami az áruháznál van, ott nagyon hosszú ideig volt egy graffiti, ami a Piedone-t ábrázolja egy kis krapekkal a karján, és én azt nagyon szerettem azt a stencilt. Ez hosszú hosszú évekig, évtizedekig ott volt, aztán valamelyik barom elkezdte ilyen tagekkel, betűjelekkel felülfirkálni. Hogy ennek mi az értelme, nem tudom, hogy ha minőségben nem tudok olyat létrehozni, akkor miért kell a graffitinél is a rongálásnak, a marhaságnak létrejönnie. Ez most egy ilyen zárójeles megjegyzés volt, de azért tartom fontosnak, mert a graffiti önmagában is egy megosztó műfaj. Én azt gondolom, hogy igenis történik értékképzés, bizonyos szituációkban nagyon is odavalónak és helyénvalónak tartom ezt a fajta kifejezési formát, ugyanakkor borzalmasan értelmetlennek és buta dolognak tartom ezeket a betűrajzolásokat, úgyhogy azt gondolom, hogy a kettő nem egy kategória semmilyen szinten. De vissza a képhez: nem igazán tudom, hogy miért az eltűnő világ, dehát nem firtatom, lehet, hogy ez az épület lesz lebontva pillanatokon belül. Szeretem, ezért elfogadom Bara döntését, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Új élet

Az egyediségét keresem ennek a képnek, hogy mitől más ez, mint bármi más ilyen helyzet, amikor kicsit omladozik a vakolat de van előtte egy fa. Mert most nagyjából ennyit látunk. Omladozik egy kicsit, lejött azért már onnan a plezúr, de azért ott van egy fa is. Igen, ezt lehet így is értelmezni, hogy új élet, óva intek mindenkit, hogy az MGTSZ betűszót mögé tegye, de ennél azért nagyon sokkal többet most én ebből nem kapok, megint azt mondom, hogy az Eltűnő világ leckének a felhívását tessék megfigyelni, hogy miről is szól. Én örülök, hogy ebbe az irányba elkezdtünk keresni, de azért egy picit a személyesség ehhez kell, tehát nem lehet teljesen elvonatkoztatni attól, hogy most akkor minden vakolathiányos fal alkalmas arra, hogy demonstrálja ezt az élményt. Ez sajnos nem így van. Ebből most nekem nem nagyon jön át Eszter. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Azok a régi szép idők

Egy régen épült háznak a részletét láthatjuk oszlopfőkkel, kis előtetővel, és egy láthatóan félbehagyott munkálattal, amikor egy vakablak készülne egy régen meglévő ablakból. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon izgalmas rátalálás, de annyiban szeretnék segíteni Eszternek, hogy szeretnék bátorságot önteni belé, hogy egy picit lehet ilyenkor a döntésben bátrabb lenni, és azt mondani, hogy eldöntöm, hogy ebből az egész helyzetből engem mi izgat. Merthogy egyszerre van most jelen az a fajta lepusztuló környezeti helyzet, ami erre a házra jellemző, a málladozó gipszdíszek, az oszlop aljánál levert vakolat, és maga ez a vakablak rész is. Most ez így egyszerre szól, egyszerre van jelen, és így most a néző nem biztos, hogy jól el tudja dönteni, hogy mit szerettél volna ezzel most üzenni. Hogyha letakarom, hogy ez melyik leckére érkezett, akkor a néző számára nem egyértelmű, hogy az Eltűnő világ kérdéskörét akarja feszegetni. Tehát nagyobb bátorságot szeretnék adni ahoz, hogy a döntésednél a felesleges sallangokat nyugodtan le lehet hagyni. Nem kell, és nem kötelező. Lehet közelebb menni, és azt mondani, hogy márpedig ebből csak egy rész érdekel, és abban a részben találom meg az egészet. Ez az egyik irány. A másik irány természetesen az, hogy ha ez a ház önmagában is képvisel értéket, vagy önmagában is megmutatja azt a szépséget, ami itt elpusztulóban van, akkor viszont hát távolabb kell lépni, és az egészet mutatni. Tehát én most egy picit bizonytalan vagyok, mert a kettő között vagyunk félúton. Én erre most adok egy csillagot, és azt kérem, hogy ha ez megoldható, akkor ebbe a leckébe próbáljunk meg érzelmileg picit jobban belemászni, mert most nem biztos, hogy teljesen jól látom, hogy Eszternek ebben mi a személyes üzenete. Keresd meg benne önmagad! (hegyi)
értékelés:

Koós Árpád háza

Régebben az egész nyarat kint töltötte.

Egy képsorozatot kapunk Gábortól, ami öt képből áll, és mint képsorozat, akár felfoghatnánk riportnak is, viszont Gábor az Eltűnő világ leckébe küldte, és én ezt abszolút el tudom fogadni. Jó meglátás, és örülök, hogy ilyen régi épületekre, régi történetekre rá tudunk csodálkozni. Az első kép a természeti környezetében ábrázolja ezt a, talán vadászlakot, talán valami kis vidéki házikót. Adottak ugye a fényviszonyok, adott az a helyzet amiből ki tudunk indulni, tehát tulajdonképpen nagyon nem lehet a szemére vetni semmit. Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, akkor hogyha verőfényes napsütésben vagy egy lemenő napnál fényképezné, dehát ez most egy ilyen szórt fényben készült fotográfia. A második kép igazolja úgymond a kép címét, látjuk ezt a fába karcolt nevet, abszolút egyetértek ezzel a képpel is. Aztán látunk egy ilyen kis ablakocskát, ha jól tudom, majd cáfoljatok meg, az oroszoknál ezt hívták fortocskának, nagyon szép ez a struktúra, nagyon szépek ezek a régi pántok, látszik az, hogy aki ezt készítette, szeretettel foglalkozott ezzel a famunkával. Gábor rácsodálkozik ezekre a szép illesztésekre, ezekre a nagyon is precíz munkákra, még akkor is ha ezekhez a munkákhoz nem állt rendelkezésre a 21. század legújabb gépparkja. És ezt is el tudom fogadni, bár itt ennél a negyedik képnél azért jó lett volna ügyelni arra, hogy éles-e mindenütt ez a kép. Egy ilyen közelinél, ezek az életlenbe futó oldalak nem biztos, hogy annyira szerencsések. Majd látunk a sorozat befejezéseképp egy hasolóan szép sarokrészét ennek a háznak. Egyetlenegy problémám van: hogy azon kívül, hogy a képsor indításánál látjuk ezt a helyzetet abban a valóságban, ahogy ez a természetben fellelhető, utána ráközelítünk ezekre a közelikre, és Gábor annyira beleszeret ezekbe a közelikbe, hogy több totálképet, vagy több hangulatképet a házról már nem is nagyon kapunk. És én ezt hiányolom, mert ha megnézzük az első képet, ott azért vannak részek, amik az előtérnél fellelhetők, ha jól látom székek is egymásra vannak hányva, azok nagyon jól adnák magukat. Én ezt egy picit hiányolom, itt van egy létra, ami szintén látszik, nagyon jól mutatná magát, szóval, ha lett volna ideje Gábornak itt többet elidőzni, akkor azért ezzel még lehetett volna dolgozni. Másrészt azt mondom, hogy nem biztos, hogy minden egyes részletnél optimális az a megvilágítás amit kapunk. Még egyszer mondom én elfogadom, hogy ilyen fényviszonyok voltak, de nem árt ilyenkor ha az embernél van egy ilyen valami kis zsebtükör vagy lámpa, vagy valami, amivel egy kicsit meg tudja ezt bolondítani, mert a részletek (ez egy fotóstrükk) súrlófénynél sokkal jobban érvényesülnek: a fa erezetei, az amit az idő végez a fán, tehát ezek a roncsolódások sokkal jobban megmutatkoznak. De, mondom, nekem a ház hangulatából hiányzik még valami, tehát most nagyon szépen mutatja Gábor azt, ami a kézművesmunkája ennek az épületnek, a hangulatát az épületnek meg kevésbé adja vissza ez a képsorozat. Nem tudom, hogy Gábor fog-e még erre járni, ha igen, akkor én kérnék egy ismétlést, vagy egy kiegészítést. Érdemes lenne ezzel foglalkozni, sőt én azt mondom, hogy egy lényegesen nagyobb anyagot megérdemelne ez a ház, hogy dolgozzon vele. Nem tudom, hogy ez mennyire szabad, mennyire zárt, hogy ennek van-e gondnoka, magyarán, hogy be lehet-e oda esetleg jutni, hogy enteriőröket is meg tudjunk örökíteni, ez is fontos lehetne. Ha nem sikerül ezt megvalósítani, vagy nem lehet oda már legközelebb eljutni, akkor azt mondom, hogy most ez a sorozat nekem kettő csillagra értékelhető. Én szeretném, hogy ha Gábor azt megértené, hogy nekem ez nagyon tetszik ez a megközelítés, és én nagyon örülök annak a fajta tempónak, úgymond, amit diktál ezzel a képsorozattal, csak a hangulat is fontos, hogy a nézőt, aki ott nem járhatott, bevezessük ebbe a történetbe. Most azért nekem egy picit hiányzik, és egy kicsit játékosabbá is tenné ezt a sorozatot, hogy ha mód volna erre, hogy kicsit megbolondítsuk egy-egy tágabb értelmezéssel, vagy egy-egy kevésbé közeli felvétellel. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

ablak

Egy Csabától egészen szokatlan, új megközelítést kapunk, megvillan Csaba rádióból már ismert humora. Egy kicsit meg is ijedtem attól, hogy mi jöhet, ha a Csaba elkezd viccelni, ez egészen fantasztikus tud lenni. Nagyon szeretem ezt a képet, pontosan ezért. Merthogy merte a Csaba az egész történetet átforgatni, átgondolni, és merte azt fölvállalni, hogy ez ennyi és nem több. Találtam egy ilyen kis villanyóra szekrényt, ami lemozdult a falról, és kimozgattam az egész történetet úgy, mintha ő lenne a helyén. Ez filozófiailag is azt gondolom, hogy egy egészen jó üzenet. Még azt is mondom, hogy plakátnak is el tudnám képzelni egy kicsit élénkebb színekkel. Én azt mondom egyébként, hogy adja magát az a kútgyűrű, abban aztán még egy érdekes történet létrejöhetett volna, abban azért el tudnék képzelni, egy habfürdőző gyereket, vagy felnőttet. Szóval hadd ne megint én mondjam meg, hogy mik azok, amik megoldások lehetnek. De az biztos, hogy az egy nagyon izgalmas továbbgondolási lehetőség lehet, mint ahogy az ajtó is, amit látunk. Tehát oda is, hogyha felakasztok valamit és hagyom lelógni. Szóval érdekes, én ezt az egész játékot tovább játszanám, ezt a melyik az egyenes, melyik a vízszintes, az irány maga nagyon jó. Én azért adok most erre három csillagot, mert arra szeretném a Csabát sarkallni, hogy ha már egyszer egy ilyet megfigyelt, akkor kezdjen el ezzel foglalkozni, ne csak egy gesztus legyen, hanem akkor tessék ezt az egész kibillent világot feladatként magunk elé állítani, és ezzel foglalkozni, és megtalálni ebben a továbblépés lehetőségét. Én azt remélem, hogy a Csaba ezt meg fogja tenni, úgyhogy legyen olyan kedves ezt a három csillagot felhívásnak venni keringőre, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

tőke

Ez egy nagyon érdekes képi játék. Gera Mihálynak volt egy ilyen csoportos alkotásra hívó játéka, egy gyökérdarabbal, amit ő valami kirándulásán talált, és aztán ezt odaadta másoknak, hogy fotózzák meg a saját kedvük és ízlésük szerint, és ebből aztán egy nagyon érdekes kiállítási anyag jött létre. Rögtön ez jutott eszembe, mert Demeternél is járt ez a gyökér. Azt kell mondjam, hogy persze ez egy teljesen más megközelítés. Nagyon-nagyon sokféle asszociációt indít el ez a képi megfogalmazás, amit a Csaba itt nekünk megmutat. Azt, hogy miért ebbe a leckébe érkezett, azt nem nagyon tudom megfejteni. Az biztos, hogy maga a kép, az nekem akár még az utazás és hazatérés leckébe is tartozhatna, mert olyan, mint egy nagy útkereszteződés. Nagyon-nagyon tetszik az, hogy a fantáziánkra van bízva, hogy mit látunk bele ebbe a formavilágba. A csomóknál akár egy madárfejet is láthatok, szóval sok minden elindulhat. Nagyon szépen van megfotózva. Talán ott a fölfelé irányuló folytatásnál egy picit sötétbe bukik az egész, ott nagyon ellaposodik és kétdimenzióssá válik az a forma. Oda elemlámpával lehetett volna világítani valamit, hogy ott is kapjon egy kis fényt, de mondom, maga a formai megoldás és ez az ábrázolásmód a szívemnek nagyon kedves, úgyhogy én ezt nagyon szeretem. Azért mondom azt, hogy egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy ez most kettő vagy három csillag, mert azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy ez az eltűnő világba került. De valami magyarázatot Csaba majdcsak ad erre, úgyhogy én most erre megadom a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Amikor én még kissrác voltam...

Mintha egy ezredéve lett volna...

Csupa-csupa öröm, mert ez megint egy olyan irány, amikor én erre, mikor feladtuk ezt a leckét, nem gondoltam. A saját magunkkal való szembesülést látjuk ezen a képen. Attól válik ez jelenkori, „régészeti” munkává, hogy nem egyszerűen fogta, és beszkennelte ezt a képet, és megmutatja, hogy ilyen voltam 18 évesen a kiskutyámmal, hanem egyszerűen egy olyan helyzetet hoz létre, amikor - általam nem teljesen dekódolható – szobabelsőben elhelyezi egy tárgyon, s így fotózza le. Ettől a jelent hozza be, és a jelenhez képest a viszonyítás meg van, még akkor is, hogyha nincs a képen, a jelenkori Nóra. De a jelenkor maga megjelenik, és ez az időtávlat így jön létre. Ezért kell hozzá ez a fajta külső megnyilvánulás. Egy kicsit az zavar, hogy nem biztos, hogy maga a hely, ahol ez megtalálható, most, ilyen kimetszésben értelmezhető. Értem én, valószínűleg, hogy ez a kép eleve ide van téve, és a Nóra gondolom nem akarta onnan leemelni, de én azért lehet, hogy kerestem volna valami olyan helyzetet, amit a néző azonosítani tud. Nem arra gondolok, hogy valami szép blondel keretbe berakni és akkor tartom a kis kezemmel, nem ilyen szentimentális történetre gondolok, de valami felismerhető nem ártana, hogyha lenne a képen. De a három csillag meg van azért, mert nagyon örülök annak, és nagyon tetszik, hogy úgy archaizál, úgy helyez időbe, hogy közben nem elégszik meg azzal, hogy bemutatja magát ezt a fotográfiát, ami ezelőtt mondjuk 10-15-20 évvel készült. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Fiók

Porcelángomb

Azért örülök ennek a képnek, mert amikor ez a lecke feladásra került, akkor az én fejemben egészen más irányok indultak el. És ez attól jó, hogy a Gábor egy egészen új irányt nyitott ezzel a fajta fotográfusi meglátással. Nagyon szeretem azt, hogy a Gábor egy ilyen kis apróságnak is tud örülni, mert az látszik, hogy ő ennek örül, hogy megtalálta ezt a kis fióknyitó gombot. Nagyon szeretem azt, ami ennek a színével, formájával létrejön. A kompozícióval is abszolút egyetértek, és nagyon jól komponál Gábor. Egyetlenegy dolog van, amiért egy csillagot talonban tartok az az, hogy jelen pillanatban nem teljesen értek egyet, és nem teljesen értem azt, hogy miért ez a mélység élesség játék lett kiválasztva, ráadásul nekem ettől olyan, mintha szemészeti vizsgálaton lennék, szemüvegfelírás előtt. Tehát, hogy fókuszálnék én, fókuszálnék én, de valahogy mindig máshova megy a fókusz. Ettől egy kicsit elkezd jojózni a szemem. Gyanítom, aztán a Gábor majd elmondja, hogy mi valóság, hogy ebben azért van egy utólagos, elektronikus belenyúlás. Nagyon úgy tűnik nekem a háttér életlensége, hogy nem optikai, hanem elektronikusan létrehozott életlenedés. Lehet, hogy nincs igazam, de nekem nagyon furcsa ez a mélységélesség kiválasztás. Lehet ezzel játszani, nagyon szépen létrejönnek ezek a dolgok, csak most a képnek a nagyon nagy része ebben az életlenben van tartva. Ugyanakkor az a térélmény, amit ezzel létre lehetne hozni, a vágás miatt nem jön létre, mert ez a fiók, a maga kis össze-visszatöredezett, repedezett felületével megbolondítja ezt a perspektíva játékot. Tehát, amit egyébként el lehet érni, azt épp a vágás miatt nem értük. És még egyszer mondom, nekem nagyon erős ez a lágyítás, ez az életlenné elmosás. (hegyi)
értékelés:

ravatal

Egy fekete-fehér képet látunk, ami nagyon konkrét üzenettel próbál a nézővel kommunikálni, mégpedig egy betonkerítés szegélyen fekszik egy baba, talán lecsukott szemmel, meztelenül, ruha nélkül és erre még plusz ráerősít egy nylon szatyor, ami a baba vállától lelóg erről a betonperemről. Erősíti még ezt a képet az is, hogy ez egy rozsdás, szemmel láthatóan nem gondozott kerítés, a baba is koszos, sáros. Azt nem tudom, hogy András ezt így találta és megörökítette, mint fotográfiát, vagy pedig rendezett is ezen valamennyit. Nekem most ebbe az üzenetbe sok a nylon zacskó. Nem erősíti, hanem kicsit didaktikussá teszi az üzenetet. Nem vagyok benne biztos, hogy értem, hogy mit akar ezzel mondani. Tehát lehetne alkalmazni ezt a zacskót, mint szemfedőt, de akkor ezt használni is kell. Ebbe a formába most kosz, ami ott maradt. Én most ehhez a formához, amit itt a betonszegély és a kerítés képvisel, és ebben ez a stilizált kis emberforma megjelenik, ebben a kontextusban nem érzem most azt, hogy szükség van erre a nylon zacskóra. Meg lehet győzni, hogy használható egy ilyen környezetbarátnak mondott szatyor, mert ugye a jelet azt látjuk, de azért annyira most ez nekem nem jön le, hogy ez miért van ott. Úgyhogy eddig a kép kettő csillag. Ami nekem egy picit kérdés az az, hogy van egy távolságtartás ebben a közlésben. Megint azt mondom, hogy ha megfigyeljük ezt a teret, ahhoz szűk, hogy mint egy szociográfiai helyzetleírás a környezetről, az adott kulturális háttérről, arról az építészeti helyzetről vagy arról a szociográfiai helyzetről, ahol ez fellelhető ez a baba, információkat adjon. Ha ezt elfogadjuk, tehát hogy ehhez képest eleve ez a képkivágás szűk, akkor viszont azt mondom, hogy közelebb kell menni. Tehát nem vagyok meggyőzve arról, hogy a képnek pl ami a jobb oldalán szerepel, mint tömeg, annak bármilyen funkciója lenne. Magyarán nem ment elég közel ehhez a helyzethez András. Nem csak fizikailag egyébként, hanem érzelmileg sem. A fizikai távolságtartás egy kicsit hordozza magában az érzelmi bizonytalanságot is. Azt, hogy az ember nem döntötte el, hogy mi a viszonya ahhoz a történethez, amivel szembesül, hogy ne repüljön el a kis madár, rögzíti a képet, de nem biztos az üzenetben. Én most ezt tudom erre mondani, tehát ez nekem még egy csillagot elvesz ebből a képből, úgyhogy én erre most összességében egy csillagot tudok adni, és azt mondom, hogy András, bátrabban próbálj közelíteni a témákhoz. Attól leszel benne ezekben az üzenetekben, hogy eldöntöd, meghatározod vagy tudatosan vagy élményszinten átéled azt, ami neked ezekben a képekben fontos. Ha ez az átélés megtörténik, akkor meg fogod találni, adni fogja saját magát, hogy honnan, milyen szögből, milyen képkivágással, milyen méretben készíted el ezt a képet, akkor nem fogsz hezitálni azon, hogy kell az a zacskó vagy nem. Ha kell, akkor el fogod rendezni, hogy a képnek szerves része legyen, ha nem kell, akkor megfogod, ki fogod dobni, majd utána megmosod a kezed. Tehát az lényeg az, hogy tudni fogja a néző, hogy miért készült el ez a kép. Önmagában most ez így nincs befejezve. (hegyi)
értékelés:

szakítás

Nagyon-nagyon fontosnak tartom azt, hogy erre a területre is elindul a Bara. Ugyanis erre a leckére általában a gyász volt jellemző, a búcsúzást kevésbé próbáltuk megfogni, holott ez ugye három szóból álló lecke: tisztelet, búcsúzás, gyász. Úgyhogy örülök, hogy a búcsúzás című helyzet is előtérbe tud kerülni, és erre felhívnám a többiek figyelmét is. Nagyon tetszik a kép előtere, a levelek és az ezekből kialakuló rajzolat, egyszerűen fantasztikus. Én a kép fölső részének, akár egyharmadának rovására is ezt jobban megfigyeltem volna, vagy inkább ebből adnék, vagy csak simán vágnék a kép fölső részéből, az nem annyira fontos nekem. Az egy másik kérdés, hogy ha már egy ilyen helyzet van, nem tudom, hogy mennyire voltak ezek a modellek instruálhatóak, mert azért itt izgalmasabb lenne, ha nem csak oldalirányban történne elmozdulás, hanem a képben befelé is. Tehát, hogyha közelebb futna felénk vagy mozdulna el felén az egyik alak, akkor ez dinamikában jobban adná ezt az üzenetet. Úgyhogy kettő csillag azért, mert ez most nem olyan nagyon erős. (hegyi)
értékelés:

Angyalka a temetőben

Pontosítanom kell egy kicsit a lecke értelmezését. Itt arról volt szó, hogy olyan helyzeteket mutassunk meg, amik mint egy leletmentés ma még úgymond köztünk vannak és működnek, de tartunk tőle, hogy elvesznek, és legalább egy fotó vagy film erejéig lenyomatot készítünk róluk. Értem én itt a temetői összefüggést, csak nem teljesen ez, ami a feladat, tehát a feladatértelmezést kéne egy kicsit pontosítani. Lehet, hogy én fogalmaztam kicsit slendriánul a leckefelhívásnál. Ha így van, akkor elnézést és akkor mondjátok, hogyha így gondoljátok, akkor ezen javítunk. Most ez egy picit mellé megy ennek, és nem mondom, hogy ez 10 pontos találata a leckének, de elfogadom. Az öt képből álló sorozatnál én azt mondom, hogy az első képet, mint bevezetőt, abszolút érvényesnek tartom. A második és a harmadik képből valamelyik a kettőből, és itt most azt kell mondanom, hogy talán a harmadik az, ami számomra izgalmasabb. A negyedik kép megint érdekes és jól működik. Nekem onnan még hiányzik egy ötödik megfejtés. Tehát, hogyha ennyi képből dolgozunk, akkor az egyik, mondjuk a második képet kivenném, és ahelyett készítettem volna valami olyan képet, ami egy picit közelebb enged minket ezekhez hamvasztó urnát tartalmazó kis sírhelyekhez. A bejezés nagyon jó, ahogy a főszereplő ránk figyel - hogy ez szendvics megoldás vagy más, nem tudom - de jó zárása a sorozatnak. Tehát még egyszer, az utolsó és az utolsó előtt kép közé kellene nekem ott valami, ott nekem bicsaklik egy picit a történet. (hegyi)
értékelés:

Gyász

Feri, azt kell, hogy mondjam, hogyha ezt a reklám leckére küldöd be, akkor még tudok is vele mit kezdeni, mert egy ruhareklámnak bár egészen extrém, de ott el tudnék képzelni egy sorozatot, amit mondjuk divatfotósok ruhával megoldanak egy temetői környezetben. Izgalmas lehetne a megoldása, hogy feszegetjük a határokat, hogy meddig lehet ebben elmenni anélkül, hogy bárkinek az érzületeit sértenénk. Tehát mondom, reklámra ez egy jó megoldás. A tisztelet, búcsúzás, gyászra nem. És azt is megmondom miért nem. A modell az, aki igazándiból komolytalanná teszi ezt a megoldást. Ugyanis azt lehet mondani, hogy fehér gyász, lehet azt mondani, hogy magyar népszokásban is, külföldön is sok olyan helyzet van ahol a fehér a gyász színe, ezt el tudom fogadni. De az a póz, amit itt látunk ez sokkal inkább egy ilyen divatfotós beállításnak tűnik nekem, mintsem hogy bármi köze volna ehhez a helyzethez a modellnek. Tehát én nem érzem azt az összekötő pontot, ami igazándiból mozgatná ezt a történetet. Beállíthattad volna egy buszmegállóba is ilyen elven. Tehát tulajdonképpen én nem látom azt a kötött formát, ami itt most ezt a gyászt indokolná. Sem az arckifejezés, sem a test gesztusai, a póz, tehát nem tudok ebbe belekapaszkodni. És még azt sem tudom mondani, hogy majd magyarázatot várnék, mert erre most azt mondom, hogy erre sokkal kevésbé találok elfogadható magyarázatot. Azt tudom mondani, hogy itt valamit eltévesztettünk. Mondom, ha reklám, akkor elfogadom, de ez így most, erre a leckére nekem nem megoldás, úgyhogy én ezt visszaadom. (hegyi)