Elmúló idő

Hegyi Zsolt-2011-10-09 19:06

Nem

A 30-as lecke nem könnyű feladat. Mindannyiunknak más és más élménye van, más helyzetek azok, amiket ebbe a kategóriába besorolhatunk. Azért ilyen, viszonylag hosszú is a címe ennek a leckének, hogy Tisztelet, búcsúzás, gyász, mert, bár összetartozó fogalmak, más szintekről beszélnek. Ezért nehéz elemezni is, mert ezek olyan személyes közlések, amiket az elemzőnek tiszteletbe kell tartania, hogy kinek-kinek miben, hogyan nyilvánulnak meg a tisztelet és a gyász érzései. Nagyon nehéz ilyenkor belekötni apróságokba, főleg, de hát fotós oldal vagyunk, és azért vagyunk itt, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk. Ennél a képnél egyetlen egy dolog van, ami nekem kérdéseket vet föl technikailag, ez a jobb kézfejen lévő fénymennyiség, azt én kicsit soknak tartom. Ez azt jelenti, hogy valami takarással ez kompenzálható, hogy a háttéren, az arcon, a hajon megmaradjanak ezek a fények, de az a kézfej kevesebbet kapjon. Itt nem valami éles határvonallal bíró takarásra gondolok, hanem olyan tárgyra, amit a fény útjába helyezve sötétebb tónusban hagyja ezt a kézfejet. Itt is lehet valamennyit módosítani utólag a laborálásnál, de nehéz helyzetben lenne az ember, ha ezt utólag kellene maszkolni, ugyanis a háttérrel néhol úgy találkozik ez a forma, hogy nehéz a háttér nélkül hozzányúlni. Ha példát mondhatok, akkor a másik kéz alkarjának a tónusrendje az, ami egy nagyon szép tónusrend, azt kellene valahogy megközelíteni. Az üzenet érthető, nagyon koncentrált és nagyon jó irány. Ha Ágnes tud ezzel még foglalkozni, akkor hajrá, várom a folytatást, de a leckemegoldás megvan. (hegyi)
értékelés:    

Hegyi Zsolt-2011-10-09 13:46

Az a helyzet, hogy ezt az utat még kell járni tovább, még mindig nem vagyunk a célban. Nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozz, és fontos lenne, hogy eljuss oda, ahova szeretnél, most már jó a háttér, megtaláltad azt, amit keresel, bár, ha jól látom, ez valami pokróc lehet, ami nem ártana, ha olyat választanál háttérnek, amit könnyű takarítani, mert ha mindenféle szöszmösz rajta van, akkor azt utólag kell kiretusálnod a képből. Ami a fő csapásvonalat jelenti, a bélyegek is rendben volnának, de most ennek a képnek a fő attrakciója, a nyele ennek a műanyag nagyítónak. Most a hangsúlyt elvitted afelé az eszköz felé, amit tulajdonképpen csak egy segítség. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, amit a kis cipőnél csináltál a világítással és a mélységélességgel. A bélyegek a fontosak, most itt olyan, mintha semmi nem lenne éles, de a bélyegekre tessék a hangsúlyt helyezni, és a világítással játszani. Ismétlés. (hegyi)

Koponya I.

Nagymamám háza falán.

Van egy Koponya II. képünk is, a két képről most ennél a képnél beszélnék, mert tulajdonképpen mind a két kép hasonló dologról mesél, miközben a kettőből nekem ez az első kép az, ami fotótechnikailag jobban sikerült kép. Nagyon nem mindegy, hogy ezen a szarvon létrejönnek-e tónusok, és ezzel a térbelisége, formája, és struktúrája megjelenik-e, vagy, mint a második képnél, ez egy sötétbarna folttá csökken. Ismerem én is a helyet, volt szerencsém ott járni, ahol Zsófi, és tudom, hogy nem egy egyszerűen megfotózható dolog, mert a nagy pusztaságban van egy tanya, ott ha süt a nap, akkor nagyon sok a fény, meg fehérek is a falak, tehát elég nehéz ezt a dolgot megoldani fénytanilag. Ezt jól sikerült megoldanod, a Koponya I. tökéletesen rendben van, ez egy nagyon jó expozíció. Én nagyjából tisztában vagyok, hogy milyen fotómasinával rendelkezik Zsófi, amit abból a gépből ki lehet hozni, azt itt maximálisan kihoztad. Ami az üzenetét illeti a képnek, az egy nagyon érdekes üzenet, mert nagyon sokrétű üzenet, de annyira szemérmesen fogalmazol, hogy ez csak annak bontható ki az összes rétegét illetően, aki ezt a személyes történetet ismeri. Aki nem ismeri, annak megakad ez a történet az első szintnél, Tisztelet, búcsúzás, gyász, mert egy koponyát látunk. Jóska kiokosított engem, ez egy merino kosnak a koponyája, és az első rétege ez a lecke értelmezésénél. Ezek az állatok, még akkor is, ha nagy számban vannak jelen, ki tudunk alakítani velük valami személyes kapcsolatot, és nyilvánvaló, hogy ha valamiért ez egy házfalra fölkerül, mint díszítőelem, valamilyen köze a háziaknak ehhez a koshoz volt, valamiért pont az ő koponyája került föl, nem véletlenül az övé, aki itt a szereplő. Ez az első értelmezési rész. Lehet sok más is, ebbe én most nem mennék bele, ezekhez az értelmezésekhez azt hiszem, hogy a leirat ad segítséget. Köszönöm szépen, három csillag, rendben van a leckemegoldás. Egyszer adok három csillagot, mert a kettőből, ha választani kell, akkor nekem a Koponya I. az, ami jobban működik, mint a II. (hegyi)
értékelés:

Hársfa
Hársfa
Hársfa

Három képből álló sorozatot kaptunk, én a harmadik képpel nem nagyon tudok mit kezdeni. Én értem, hogy Ágnes szerette volna rátenni magát erre a képre, olyan sokszor mondjuk ezt, hogy legyél benne, hát itt most megkaptuk, benne van Ágnes, de ez valahogy olyan vérszegény, hogy tartom ezt a hársfavirágot, és akkor mutatom a fának, hogy ez leesett rólad, elvesztetted. Ez nekem csinált, mache. Az első két kép rendben van. Az első kép a füvekkel, és ezeknek a ritmusával nagyon izgalmas, azért nem ártott volna, ha a horizont helyén van, a második kép, úgy, ahogy van, kész van, az olyan, mint egy Hokusai-féle fametszet, ebbe egy millimétert nem tudok belekötni, ez egy száz százalékos kép. A két kép külön is megállna, az első mondjuk kettő csillagos kép, a második abszolút három, a harmadik nulla. Így együtt egy csillag, mert tessék eldönteni, hogy mit akarunk csinálni. (hegyi)
értékelés:

mama vasalója

Hasonló vasalónk volt, egy picit ennél modernebb. Egyszer megégettem vele a kezemet, és utána már nem nagyon piszkáltam, nálunk vasalt ruha nem nagyon van most sem. Ez lenne a humorosabb megközelítés. Nagyon tiszteletteljes az a képi irány, amit itt most Mariann mutat, ugyanakkor azt mondom, hogy ha egy picit följebb mozdul a kamerával, akkor nem a gyerek szempontjából nézi ezt, hanem egy kicsit tárgyszerűbben. Most olyan, mintha a nyolc éves kis Mariann állna a vasalódeszka mellett, még föl nem éri, de azért már figyeli azt, hogy mi történik ebben a helyzetben. Ha nincs is meg ennek a vasalónak a zsinórja, vagy esetleg az elektronika elromlott benne, mert ez egy villanyvasaló, egy platnin meg lehet ezt melegíteni, ha meg ez a megoldás, amit most látunk, akkor ez egy nagyon izgalmas dolog lenne, hogy akár ellenfényben, elkészíteni egy olyan képet, hogy egy nedves, akár itatós papírra, vagy bármilyen textilre ráhelyezni, hogy a gőz is szerepet kapjon, mert így egy kicsit halott ez a tárgy. Az irány az jó, tetszik, de én azt gondolom, hogy ezt sokkal izgalmasabban meg lehet csinálni. Visszaadom ismétlésre, ha lehet ezzel még dolgozni. (hegyi)

Ha egyszer fel van dobva...

Egy kép, amihez még nem érkezett adás, egy érdekes szituáció azért, mert már találkoztam ilyen képpel, de akkor sem értettem a megfejtését, aztán a kommentároknál megvilágosodtam, hogy ez deszkás srácoknak a szokása, hogy a használt, vagy már használatba nem fogható cipőjüket összecsomózva a fűzőnél földobják a villanyzsinórra, és ott lóg. Ez egyfajta mementó, emlékállítás annak a cipőnek. Ezt a részét most már értem, nekem ehhez kellett segítség, mert a mi korunkban ilyen nem volt, és köszönöm azt, hogy a kommentároknál ezt megkaptam, talán Viki is hozzátehette volna a leiratban, hogy az éltesebb korosztály is meg tudja ezt fejteni. Ez csak egy kérdés, mert ettől függetlenül is kell tudnunk a képpel mit kezdeni. Jelen pillanatban a kompozícióban lehetett volna ezzel játszani, hogy ezt a két fekete flekket, ami a cipővel létrejön, és a holdnak a formáját valahogy úgy beállítani, hogy ebből valamilyen kompozíció kijöjjön. Most ez eléggé esetleges, de vehetjük úgy is, mintha valaki égifocit játszana, és bele akarna rúgni ebbe a labdába egy láthatatlan test. Ez is egy érdekes asszociációs forma. Nagyon kell az a Hold, mert anélkül értelmezhetetlen lenne, miért ilyen a színvilág, miért kék. Aztán a „feldobta a tappancsot, bakancsot” egy nyelvi kifejezése az elmúlásnak a búcsúnak, és nyilván erre is utalhat ez a kép. A kivitelezésnél pedig figyelembe kell vennünk azt, hogy ki milyen technikai lehetőségekkel bír, az tudja megoldani képileg. Ha jól látom, itt valami kis villantás, valamennyi vaku talán használatba került, mert a cipő talpán is vannak részletek, én ennek örülök, hogy nem csak két fekete flekket látok, hanem valamennyi részlet maradt ebben a képben. Mindez mellett én azt is gondolom, hogy magára erre a Tisztelet, búcsúzás, gyász leckére lehet, hogy valamit még hozzáraktam volna, ami esetleg utal erre a deszkás üzenetre. Így most azon kezd el az ember filózni, hogy most vajon Viki arra a verbális poénra utazott, ami a „feldobta a talpát”c. poén, vagy pedig arra utazott, ami ebből a deszkás gesztusból adódik. Nem tudom, és ezt most nem is tudom eldönteni. Ha problémám van a képpel, akkor ez, mert ez nem egyértelmű számomra, ezzel kellene valamit kezdeni. Szeretném azt, Viki, ha saját élményekkel dolgoznál. Úgy érzem, hogy kicsit óvatosan fogsz ezekhez a leckékhez, és általánosítások jönnek a képekben. Én Vikire vagyok kíváncsi, hogy Viki mit mond, hogy Vikinek mik az élményei ezzel a kérdéskörrel, hogy tisztelet, búcsúzás, gyász. Kevéssé tartom valószínűnek, hogy ez a Viki cipője lenne. (hegyi)
értékelés:

Egyszer volt szabadság

A világ összes fájdalma az arcára van írva.

Érdekes értelmezése ez a leckének. Amikor én ezt a leckét kitaláltam, akkor arra gondoltam, hogy leletmentés, tárgyi emlékek mentéséről, felidézéséről szólhat ez a lecke leginkább. És lám, felülírja Csongor, mert itt látunk egy olyan szenvedéstörténetet, ami leirat nélkül is tökéletesen működik. És igen, nem árt megállnunk néha, és elgondolkodnunk azon, hogy mi, akik birtokoljuk ezt az egész rendszert, amit Földnek hívunk, mennyire törődünk azzal, hogy mi itt a több millióra tehető állatfajtából csak az egyik vagyunk, és mint vírus, élősködünk ennek a bolygónak a testén, miközben az összes többi nekünk kiszolgáltatott állat a mi kényünk-kedvére kerül állatkertbe, vagy bármilyen olyan helyzetbe, ami nem egy természetes viszony. Ez ennél a képnél is elég jól látszik. Nem tudok ehhez sokkal többet hozzátenni, három csillag megvan, de szeretném, ha ezzel a leckével még kicsit foglalkozna Csongor, miközben maga a megoldás is tetszik, hogy ebbe az irányba ment, de ahhoz, hogy azt mondjam, hogy a lecke megoldásra került, várnék még képeket. Annyit hozzáteszek, hogy a metszés, ami fent, jobb oldalt vágja a képet nem szerencsés, nem elég koncentrált. (hegyi)
értékelés:

Memento

Azt tudjuk az Ágnes rádióműsoraiból is, meg az előzményekből is, hogy a családban volt olyan személy, aki fényképezéssel foglalkozott és nyilvánvaló, hogy ez a memento neki szól. Azok a képek, amiket itt most látunk, mint felidézést segítő eszközök, jól összeválogatottak, de a világítással van problémám. Sok minden szerepel ezen a képen, és ez nekem túl sok minden. Összeszedtünk mindent, mint leltárt. Mi kell a fényképezéshez? Kell fényképezőgép, kell negatív, és a végeredmény a képek maga. Azt a fajta személyességet keresd meg, Ágnes, amit annál a képsornál már megtaláltál, amikor a dianézővel játszottál. Ez itt most még nem jött létre. Nem muszáj képsorban gondolkodni megint, egy képen is meg lehet ezt találni, és akkor meglesz a megoldás. Ismétlés. (hegyi)

rip pop

Dani, elmondom konkrétan, hogy mi a bajom: ez egy gesztus, és te ebből hiányzol. Ez egy Gime-féle verbális humor, aminél te jóval konkrétabban szoktál tudni fogalmazni kompozícióban. Most ebből Dani kimaradt, visszaadom ismétlésre. Szerintem ez ott van még, ahol voltál, ahol lefotóztad, próbálj meg valamit kezdeni ezzel úgy, hogy Daniból is kapjunk valamit, hogy most neked ehhez mi közöd van, miért fontos ez számodra. Ismétlés. (hegyi)

Hol vár állott most kőhalom...

A mállott vakolatú fal és a méltóságteljes oszlopok keretezte bejárat mögött szívszorító a valaha hatalmas kastély helyén álló kiserdő...

Nem tudom, hogy hol van ez a kastély, nem tudom, hogy hol készült ez a kép, ebből kifolyólag nem tudom tényszerűen megmondani azt, hogy vajon ebből a homlokzatból mennyi van még, amit lehetett volna mutatni. Nekem a kép teteje az, ami most nem teljesen befejezett. Ezek az oszlopok is mennek föl a semmibe ott elindul valamilyen ornamentika a falon, az sincs befejezve. Valahogy ezt hiányolom. A meglátás tökéletesen rendben lévő, és érthető: van egy építészeti tárgy, és a funkciójához képest, hogy ez egy bebocsájtást engedő kapu, amin egy belső térbe kellene jussunk, ez a belső tér nincs meg, és folytatódik tovább az erdő. A leiratban az szerepel, hogy szívszorító ez az élmény. Itt két eset lehetséges: az egyik az, hogy tárgyiasan közelítem meg ezt a helyzetet, és dolgoztatom a nézőt, tehát megmutatom magát ezt az épületet, amennyire lehet, a maga teljességében, és csak az áttört felületeken látszik, hogy mögötte egy erdő van. A néző dolgozzon vele, nézze, majd csak rájön, hogy mi ebben a lényeg. De ekkor elő kell hívnom magamból a tárgyilagos hírnököt, azt, aki mérnökként dolgozik, és a vízszintesek és függőlegesek mestere, vagyis akkor mint egy szakrajz, törekedni kell a teljesség, a tökéletesség ábrázolására. Egyébként, ha ezt a szívszorító helyzetet akarnám ábrázolni, akkor én egy szubjektívebb, személyesebb kameraállást keresnék, nem a tényszerű közlést. Akkor nem az építész beszélne belőlem, aki az oszlopok és a lépcsősor viszonylatát keresi a boltíveken át, hanem kiválasztanék egy olyan helyzetet, ahonnan még látszik az, hogy ez egy épület, értelmezhető a felület, de csak egy-két boltív látszana, és a kiserdőből mutatnék többet, dőlhet a horizont, mozoghat a kamera, mert a szubjektív élmény ereje helyre fogja ezt rántani. A kettő kapcsolódásáról beszélnék akkor, mert ez így most túl távol van tőlünk. Mind a két dolog érvényes, most úgy tűnik, mintha bátortalan lenne ez a fogalmazás. Érzelmileg föl lehet ebben oldódni, akkor is, ha azok az érzelmek nem boldog és vidám érzések. (hegyi)
értékelés:

buszon

Föladtad a leckét, Viki, mert nem tudom, hogy az eltűnő világhoz hogyan tudok kapcsolódni. Esetleg úgy, hogy a mozgó buszon minden világ eltűnő, mert haladunk egyik helyről a másikra, és amit elhagytunk, az már mögöttünk van. Ez lehet egy filozófiai megközelítés. Ami a képet illeti, ez egy jó háttér, ezt már sokszor elmondtam, önmagában viszont nem eléggé jellegzetes. Ez lehet Körösladánynál, Pécsváradon, Szekszárd felé, bárhol, sem a hely nem jellegzetes, az időpont is olyan, hogy lehet ez egy téli délelőtt, vagy kora tavaszi, de rossz idő, szóval nem igazán látom, hogy miről akarsz mesélni a nézőidnek. Egy hangulat, mint egy dallam, de ahhoz ez nem elegendő, hogy a dalnak szövege is legyen. Ami a kompozíciót illeti: nagyon szépek ezek a lágyított vonalak, amiket létrehoz a busz ablaka, amin keresztül a fotó elkészült, de ez olyan, mintha egy mozgó képből tetszőlegesen kiragadtunk volna egy képkockát. Miért épp ez a képkocka? Mi indokolja, hogy pont ez merevítődik ki? Nem látok a képen erre utalást, hogy ez a négy darab fatörzs lenne, vagy az ágaknak a ritmusa az, ami izgalmas? Vagy keresnem kellene valamit itt is, hogy mi tükröződik az ablakban, amit esetleg nem veszek észre? Visszaadom ismétlésre, annál is inkább, mert a 37.-es lecke másról, leletmentésről szól. Lírai megközelítésekhez is van már épp elég leckénk, első körben jó lenne, ha az alapmegoldásokat próbálnánk átszűrni magunkon. A 37-es lecke, Eltűnő világ arról szól, hogy keressünk olyan dolgokat, amik még ma fellelhetőek a környezetünkben, de lehet, hogy holnapra már hírmondónak sem marad belőlük. Ezek lehetnek tárgyi megoldások is, lehetnek cselekvéssorozatok, sok minden elképzelhető, színes a paletta, de én most ezt a képet ebben a leckében nem tudom értelmezni. Ismétlés. (hegyi)

Csipkeverő
Csipkeverő
Csipkeverő
Csipkeverő

Az estiskola ünnepi csipke-sorozatához járulok itt hozzá. Érdekes, hogy ezeket tavaly szeptemberben készítettem, aztán decemberben teljesen előkészítettem beküldésre és ott maradt, ki tudja miért. Hát most jött el az ideje.

Annak nagyon örülök, hogy Gáborból előhívtunk valamit, egy elfeledett képsort Borsay Márti riportjával, amit a rádióban közöltünk. Nagyon kedves ez a képsor. Nagyon szeretetteljes és emberi. Én hiányolok egy ötödik képet ebből, mert ez most így olyan, mint a Petrocelli háza, hogy sosincs kész. Ez a szegény néni azért csak-csak befejezte ezt a csipkét, ha nem is ezt, akkor másikat, lehet csalni, de azért valami kész terméket nem ártott volna, ha látunk. Jó lett volna. Méghozzá nem is kiterítve egy asztalon, hanem megkérem a nénit, hogy mutasson valamit, ami kész van, tartsa a kezében. Az első kép gyönyörű, ahogy a néni dolgozik, ahogy odafigyel, az a szigorúság, az a gyönyörű ruha, nagyon szép színe van a ruhának. Ez mind nagyon finom, még közelebb jutunk ehhez a történethez, ahol ezeket a bütykös, törődött kezeket látjuk, ezeket a dolgos kezeket, amik nem pihennek, hanem még most is végzik a munkát. Majd nagyon jó, hogy megkapjuk a közelit, hogy tényleg micsoda egy őrület ez a csipkeverés. Utána nagyon jó ez a lírai pihenő, ezzel a két cérnatartó készséggel, és itt nekem mintha egy szünet lenne, kimentünk, iszunk egy kólát, és hogyan folytatódik tovább, nincs befejezve, Gábor. Ez nekem kettő csillagos ügy, ha van kép, amivel befejezhető lenne a sorozat, akkor küldd azt is el, ha nincs, akkor erre figyeljünk legközelebb oda. (hegyi)
értékelés:

Kockák
Kockák
Kockák
Kockák
Kockák

Erről beszéltem, itt van egy olyan sorozat, egy olyan etűd, amit az Eltűnő világ leckébe is tökéletesen odaillőnek érzek, ahol Ágnesnek már köze van ehhez az egészhez. Az első képen témafelvetés van: Ágnes kutatott a családi hagyományban, vagy el akarta rakni a kis házikabátját, és nem volt hely a fiókban, kiborult a fiók, és ideömlött elénk egy csomó üveg nélküli diakeret, S-es méret, magyar szabvány 5531. Zseniális, és ezek a színek is önmagukért beszélnek. Ezek valószínű, hogy a 60-as évek vége, 70-es évek eleje lehet, akkor indult el az, hogy nem csak papír tok van, hanem vannak műanyag tokok is, ráadásul ilyen teljesen valószínűtlen színekben. Gondolom, hogy ennek volt valami dizájn értéke akkoriban. Ez mostanában a szocialista popart. A második kép mutat egy eszközt, zseniális, ez is teljesen autentikus és ez még hagyján, de Ágnes észrevett valamit. Azt, hogy ha kellően erős fényben ábrázolja ezt az egész helyzetet, akkor azon az asztallapon ott lesz egy forma, oda vetítődik. Ez azért érdekes, mert ez egy optikai megfigyelés, viszont ezt a néző, aki nem szakavatott, nem fogja tudni, hogy itt most mit vett észre Ágnes, mert jajistenem mekkora ötlet, de az érzelmi megközelítéshez nagyon is hozzátesz, amihez gratulálok, mert ez egy fontos dolog. Itt már látjuk az első képet, sejtjük, nagyon nézegeti az ember, hogy ott van valami kisember, meg egy nagy ember, de erről aztán utána kapunk ízelítőt is, mert Ágnes belebújtatta a kis kameráját ebbe a nézőkébe, lefényképezte, és itt látjuk a kis Ágnest a kis görbe lábaival húzza ezt az UFO-t valahol. Szerintem egyébként sikerült fordítva betenni ezt a diapozítívot, mert fordítva olvasható a háttérben a felirat. De sebaj, akkor itt szerintem ez Mammucs lesz, és Ágnes. Az a sapka meg a kantáros nadrág még hagyján, de most kiderült, hogy Mammucs tulajdonképpen egy ős-hippi. Az a cipő, a nadrág, a blúz nagyon komoly. Itt már mindent értünk, amikor Ágnesben benne van a kehe, ő honnan örökölte. A következő kép egy vidám fényképfelvétel. Gondolom, hogy egy nagyszülő lehet a képen. Azt nem teljesen értem, hogy miért lett ez ilyen kék, valószínűleg az előhívásnál történhetett valami, és Ágnes ül ennek az idősebb úriembernek az ölében, és vidám a helyzet, az látszik. Előttük az olyan, mintha tekebábúk lennének, de rájöttem, hogy ez padlizsán. Ez egy kerti helyzet, és a hangulat tíz pontos. Utána a következő képen látunk még egy felvételt, talán lehet, hogy ezek nagyszülők, és itt már megjelenik Ágnes keze is. Azt mondom, hogy Ágnes soha még ennyire koncentrált sorozatot nem csináltál, ez az irány az az irány - de szólok, itt most megint úgy jártál, mint régen Anita, vagy Gime, vagy bárki, aki egyszer csak dobott egy tíz pontosat. Innentől kezdve a többi képedre keményebb kritikákat fogsz kapni, mert aki ilyet tud csinálni, az magára vessen, ha ez alatti szinten teljesít ezek után. Ez három csillag, és a 37-es lecke Eltűnő világ is megoldott ezzel, de nem jelenti ez azt, hogy erre a leckére még ne küldhetnél be, de ez mindent visz. Szeretném felhívni itt a figyelmét a nézőknek arra, hogy a négy hozzászólást kicsit keveslem, és megjegyzem azt is, hogy Ágnes itt olyan fotográfusi helyzeteket mutat, ami jóval túlmutat azon, amit egy amatőr szintnek gondolhatunk, mert válogatott a képek közül. Azt is tessék észrevenni, hogy itt gondolom volt miből válogatni, és olyan képeket válogatott ki, amik abban a kompozícióban tökéletesen rendben lévően működnek, amit ő itt létrehozott, mert itt egy új kompozíció keletkezik a nézőke által. A választás is egy fontos dolog, és esztétikai hozzáállást is feltételez, tehát ez sem mindegy, és az sem, hogy ezekkel a kis tárgyakkal, mert ezek nem nagy darabok, ezek mérhetőek Ágnes kezéhez, hogy ezek kicsi holmik. Ezt azért ő megpróbálta számunkra úgy ábrázolni, hogy például az utolsó képet, ha megnézitek, akkor ott egy éles kép keletkezett, nem arról van szó, hogy akkor most ez bemozdult, elbénáztam, hanem igenis arról szól, hogy ő fókuszált arra, hogy a kép a fontos, az üzenet, amit a kép képvisel. Ebben van egy nagy adag tisztelet a régi mesterek iránt, azok iránt, akik ezeket a képeket elkészítették, aziránt a fotográfus iránt, aki ezeket a vetített képeket nekünk most megmutatja. (hegyi)
értékelés:    

Fa-sors

Egy régi leckém ismétlése.

A képet nagyon kedvelem, de nem tudom a Tisztelet-búcsúzás-gyász kategóriába elfogadni, mert teljesen másról szól ez a lecke. Akár a Természetfotó leckébe, vagy bármi másba szívesen áttenném. Én szeretném, ha Ágnes nem akarná megkerülni ezt a leckét, hanem a saját élményeibe próbálna feloldódni, és abból próbálna nekünk mutatni valamit. Viszont a képet én nagyon kedvelem, azért mert úgy indul, mintha egy képeslapot látnánk, és aztán az ember egyszer csak rádöbben, hogy mi is az, ami itt terítékre kerül. Ami egy kicsit a kompozíciónál problémás, és ezen lehetett volna elgondolkodni, hogy melyik utat választjuk, az arány, a kép fölső és alsó része között. Most ez majdnem 50-50 százalékban van, itt a bizonytalanságot a hó vastagsága kelti, hogy most körülbelül 50 százalék-e, de nagyjából sikerült ezt eltalálni. Csak ezzel az a baj, hogy az ilyen helyzeteknél mindig egymáshoz kapcsolódó, de egymásnak ellentmondó világot mutatunk meg, ezért nem árt, ha az alkotó a saját nézőpontját azáltal közli a közönséggel, hogy meghoz egy döntést, hogy engem az érdekel, ami a háttérben történik a fákkal, és elvarázsolnak ezek a havas mesebeli facsoportok, vagy pedig a pusztulás érdekel, ami tulajdonképpen egy bizonyos értelemben természetes is, hiszen az erdők, a fa felhasználása érvényes történet befejezés. Bármelyiket is döntöm, arra kell tennem a voksomat utána. Nagyon szépek azok a játékok, amik létrejönnek ezen a farakáson, főleg ezekkel a hósapkákkal. Én azért nem mondom el, hogy én mit döntenék, mert nem én készítettem a képet. Ezt a döntést Ágnesnek kell meghozni. Itt érzek egy bizonytalanságot. Bármelyik érvényes lehet, és az utána indokolódik is a kompozíció által. Erre most egy csillagot adok, azért mert szeretném, ha ezen elgondolkodnál, és utána ennek valamilyen megoldását küldenéd nekünk. (hegyi)
értékelés: