Elmúló idő

Pedig mindenkinek volt. Most meg...

Gábor egészen kitűnően fogalmaz, és erről eszembe jut a Bikinitől a Ki csinál szódát, már hallom is közben magamban a számot. Nem tudok ebbe a képbe nagyon belekötni, talán egy picit az bánt, hogy a formák egybecsúsznak: a köpője ennek a szódásüvegnek, ahol a csepp, és a cseppben a tenger és a világ, a tükröződésben összegyűlik, ezzel a gyönyörűséges püspöklilás testtel formailag összekutyolódik. Nem túl sok kellene hozzá: egy pár milliméternyi elforgatás, hogy ezek a formák önálló életre tudjanak kelni. Nekem a szódásszifonból mindig az az élmény van meg, amikor betekertem a patront, és kiült rajta a dér, sőt, ha az ember nem figyelt, akkor odafagyott az ujja. De az is igaz, hogy ezek mindig csöpögtek. Mindig maradt alattuk valami kis inkontinencia-jelzés. Nagyon köszönöm ezt a képet, én ezt nagyon jónak tartom, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Egy három képből álló sorozatot látunk. Én nagyon szeretem ezeket a képeket, bár azt kell mondjam, hogy nem száz százalékig értek mindennel egyet. Minimális dolgok azok, amiket most szóvá fogok tenni. Az első képnél izgalmas maga a nézőpont, ahonnan ezt az egész építményt látjuk, és nagyon kedvelem azt, ahogy az a kis figura áll azon a járdán a kis botjával. Valószínűsítem, hogy az is egy szobor, de olyan, mintha egy ilyen kiránduló egyszer csak megjelent volna itt a téren, és bolyong, keresi az útját, hogy most merre van a Mátra. Ugyanakkor ezzel a képpel egyetlen problémám van: valamiért elfordul most az óramutató járásának megfelelő irányban, tehát van egy csavarodás benne. Erre még pluszban rájátszik az is, hogy az objektív is torzít. Ezzel a torzítással sok mindent nem tudunk kezdeni, mert gondolom ennél sokkal magasabbra nem tudott Bara fölmenni, és szerette volna a lépcső struktúráit megmutatni nekünk. Ide beidézném Maurits Cornelis Escher aki ezeket a térjátékokat alkalmazta, mint illúziókeltés, vagy mint optikai csalódás. Ennek egy jó példáját mutatja ez a kép is. Ez nagyon tetszik nekem, de ez az elfordulás korrigálandó lenne, mert most nincs semmi indoka ennek, ez maximum 2-3 foknyi visszafordítást jelent a bal irányba, és máris helyrekerül ez az egész. A második képnél kicsit hasonló a problémám. A tömegelhelyezés majdnem helyrehozza ezt az elfordulást. Itt is az objektív megválasztása az, ami egy képpé tudta varázsolni ezt a fogatlan harcos oroszlánt és a két másik szobrot, ami a képen látszik. Én az objektív megválasztását abszolút helyénvalónak tartom, de az elfordulás ilyen mértékben nem teljesen érthető. Akkor lenne indokolt, ha Bara elmozdult volna egy picit önmagának bal felé. Egy kicsit akkor szétválna az oroszlán és az épület egymástól, és az oroszlán tömege billentheté ezt a súlyt annyira, amennyire most billen. Ha ezt a kompozíciót veszem, és innen készült a kép, akkor ezt is vissza kellene fordítani valamennyit. Lehet, hogy én ennél feszesebben meséltem volna, ha visszaforgatnánk, akkor a képnek a jobb oldalából még vágnék körülbelül egy ujjnyit, és akkor még dinamikusabb ez a tömeg, ami itt ordít. Ez a kiáltás még hangsúlyosabb lenne. A harmadik kép viszont teljesen rendben van, kikezdhetetlen ez a megfigyelői szemlélet, és nagyon örülök annak, hogy megint egy szereplő a képre bekerült. Olyan, mintha megelevenedett volna az első képen lévő vándor, és őt láthatnánk akár. Ez egy teljesen rendben lévő kompozíció, nagyon szeretem. Lehet, hogy dinamikailag megfordítottam volna a sorrendet, ezt tettem volna középre, és a második képet tettem volna a végére, és akkor van egy erős húzása ennek az ügynek. De így is el tudom fogadni. Az elfordítások és a tömegelhelyezések egy kis pontosítást igényelnének. Saját magához mérem Barát, hogy amikor ő azokat a téli meg talán tavaszi tájakat lefényképezte a garázsfeljárókkal, akkor ennél lényegesen pontosabban fogalmazott. Azt a precizitást várom most is tőle, úgyhogy én erre most csak kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Mindent értek, és mindent el is fogadok. A kép meglátása is teljesen rendben van. Amiért én egy csillagot le fogok vonni az a bindzsi. Miért kellett a környezetet kivenni fekete fehérre? Akkor is működne a kép, ha meghagyod a színeit. Az a kőtömb, amin átnézünk, valószínűleg egy homogén szín lehetett, mindehhez képest maga a képkivágás, ami létrejön a kereszt által a virágból, már eleve a koncentrációját és a fókuszát megadja a képnek. Az pedig, hogy színesben hagyod a háttér részt, vagyis az egész képet, és ezzel a kereszt-kivágásban látható hátterek is színesek lesznek, akkor mi van? Ez, hogy levitted fekete-fehérre, egy szépelgés, és elviszi az erejét. Vannak ezek a selyem-szerű anyagra rézkarc hatású gyásztáviratok, azoknál van ez a fajta megoldás. Ez is abba a kategóriába esik ettől. Nem tudom mennyire érthető, amit mondani akarok: maga a téma eleve olyan, amihez nehezen nyúlunk hozzá anélkül, hogy szentimentálisak ne lennénk. De a szentimentalitása gyöngíti ezt a témát. A Tisztelet-búcsúzás-gyász lecke akkor működik, ha kikapcsoljuk a szentimentális érzéseinket. Ha nem tudjuk ezt megtenni, akkor az leönti az egészet egy szirupos mázzal, ez nem tesz neki jót, érzelgőssé tesz. Ez nekem ennek a képnek is a hibája. (hegyi)
értékelés:

Szeretem ezt a képet, a kép tetejéből itt is vágnék, felesleges ennyi ég. Nem tudom, hogy ezt hogy lehetne elérni Ágnesnél, mert most az elmúlt 3-4 képénél mindnél ez a probléma, hogy fölöslegesen vannak nagy flekkek a kép tetején, ezt hívjuk égnek, de nem annyira jelentős, nincsenek rajta felhők, semmi drámai nincs rajta, le lehet vágni. Viszont jó a meglátás, jó a Dacia, jó a lovacska, én lehet, hogy az utca másik oldaláról exponáltam volna, vagy elévetem magam a Dacianak, talán nem üt el, mert most, mivel a három fő képalkotó elem közül egyiket sem célszerű mozgatni, mert még megvernek, egyedül a Dacia az, ami mozog. Én azért mentem volna az út közepére ki, vagy a másik oldalra, hogy ne legyen ekkora nagy térbeli különbség e között a három motívum között. Még egyszer mondom: a meglátás zseniális, az ötlet is rendben van, minden egyéb mással egyetértek. És ebből a képből sokkal többet nem is kell, de nem is lehet kihozni, csak meg kell találni azt a pontot, ahonnan fényképezel. Egyébként az is egy másik megoldás lehet, hogy hozok egy döntést a három közül, hogy hozzám melyik áll közel, és most nem csak fizikailag veszem ezt a mondatot. Igaz, hogy ez utána a fizikai megvalósulásban kell látszódjon. Ha én a traktoros lány vagyok, akkor úgy kell fotózni, hogy a traktor kapja a nagyobb hangsúlyt. Most valamelyest a ló kapja a nagyobb hangsúlyt, ezek szerint Ágnes szereti a lovakat, és ha így van, én ezt el tudom fogadni, csak utólagos labortechnikával lehet ezt helyrehozni, hogy a fénytani helyzet egy picit javuljon a lovak javára. Az ötlet rendben van, a képszerkesztéssel nem teljesen értek egyet, kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Már nem divat, van aki nem ismeri, mégis van, aki még készít egyedi viaszpecsétnyomókat.

Nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon tetszik az, hogy ilyeneket észrevesz Eszter. Én egyébként csináltam magamnak ilyen kis pecsétet, mert volt, hogy az volt a munkám, hogy okleveleket kellett csinálni, és akkor szereztem pecsétviaszt, már az sem volt egy egyszerű történet, és akkor arra pecsételtem egy régi jelvényből kivett figurával. A lényeg az, hogy nagyon jó, hogy ilyeneket meglát Eszter, én ennek nagyon örülök. Megint egy picit szűkre van komponálva az egész. Azokat az íveket tessék kicsit tiszteletben tartani, mondjuk ott magánál a viaszpecsétnél például. Miért van az ott elvágva? Ezt nem nagyon értem, miközben a másik oldalon meg otthagyunk egy négy-öt millimétert. Ha ott meg tudom hagyni, akkor körben is meg tudom hagyni. Nagyon feszes ez így, túl van feszítve. A másik, hogy egy zsebtükörrel azt a fényt, ami egyébként itt a képen már megjelenik, valahogy rá lehetett volna veretni a lepecsételt sarkaiba, abba a másik oldalba, ami most sötétebben van maradva. Akkor talán jobban érthető ez a dolog. Ha itt most azt akarom mutatni, hogy mi az eredeti, és mi az, amit ezzel már pecsételtünk, akkor mind a kettőnek jót tesz, ha élesek lesznek. (hegyi)
értékelés:

Nagymamám még készített nagyon hasonlót. Én már nem fogok.

Az ötlet nagyon jó, és ezt nagyon fontos iránynak tartom. A környezetünkben lévő tárgyakat is jó, ha fel tudjuk mérni, de azokat a történeteket is érdemes megmutatni, amik ebben a népies világban sodródnak az eltűnés szélére. Ezek a fali terítők, vagy fali képek, amiken ezek az áldások, rigmusok rögzítésre kerültek, ezek a régi kor lenyomatai. Annyit hozzáteszek, hogy volt ennek egy nagyon izgalmas folytatója, vagy újraélesztője, ha jól tudom, Szabó Eszter Ágnes. Az ő falvédője egy időben nagyon sokat körözött az interneten, a szövege úgy szól, hogy "Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowie-val". Azért érzem ezt fontosnak elmondani, mert amit most látunk, az is egy újraértelmezés ezen a képen, hisz ezek a fali képek ezeket a szövegeket mint illusztráló szöveg tartalmazták. Ezekhez általában valamilyen képi világ, ornamentika tartozott, most pedig ezeken a képeken ez már egy újkori értelmezés, magát csak a szöveget tartalmazza, viszonylag kis sorközzel, elég nagy betűkkel, hogy jól lehessen olvasni a lakás távolabbi pontján is. Ha az eltűnő világról beszélünk, akkor ez egy köztes állapot. Vagy valamilyen átértelmezést kell találni, ami már az eltűnő világot mégiscsak életben tartja, mint ez a David Bowie-s falvédő, vagy pedig tényleg az eredetit kell megkeresni. Ez a kettő között van, és olyan nagy vizuális plussz ebben nincs, sőt, azt gondolom, hogy az eredeti falvédőkhöz képest ez egy utánzat. Tehát vagy megtalálom az eredetit, vagy pedig ennél erősebbet keresek. Ez most a kettő között van. Mindeközben értem azt, hogy Eszter ezt miért tartja fontosnak. Ha őt érdekli ez a fajta tárgyi világ, akkor érdemes lenne egyfajta gyűjtést készíteni, felkeresni olyan helyeket, amik ezek eredeti környezetükben föllelhetőek. Az lenne a legszebb és legizgalmasabb feladat, ha ezeket nem csak az adott környezetben mutatná meg, hanem valamilyen szinten mint portrét. Tehát az a néni, vagy bácsi, akinek a szobájában ez a textíl föllelhető, az is le lenne fotózva. Ez egy izgalmas út lenne. Ebben az Eltűnő világ leckében elég sok anyag van, ebből elég jól el lehet indulni. Ha komolyan vesszük, akkor ebből jó sok munkát ki lehet magunknak szakítani. Még egy olyan feladatmegoldást is kaphatunk, ami a későbbiekben kiállítási téma is lehet. Ha az ember nekifog egy ilyen gyűjtésnek, akkor lehet, hogy egy kiállítási anyag is összejön. Mint megoldás azt gondolom, hogy ez a fotó jó, külön tetszik az, hogy átsüt rajta a nap. Itt az időpont és a kamera helyének a megválasztása is fontos. Én érzek egyfajta véleményalkotást is a képen, azáltal, hogy pont ezt a két kvázi népies motívumot találta meg magának. Én erre mindenféleképpen meg tudom adni a három csillagot, azzal, hogy ha ez érdekli, akkor elkezd ezzel komolyabban foglalkozni. (hegyi)
értékelés: