Elmúló idő

Sándor, az a bajom (most megint a bajommal kezdem), hogy a formát értem, hogy miért hozott lázba, és miért készítetted el a képet, és tényleg egészen érdekes, ahogy a háttérben lévő házak és ez az egész épített tető, meg ez a nagyon szabályos formára nyírt fa azzal a szociografikus megfigyeléssel együtt a képre kerül, amit te megoldottál, de a kép előtere nekem most sok. Én megelégednék azzal az ívvel, ami a járda melletti rész, és az úttest részét én már nem hoznám, mert az ott már nem gusztusos. Azok a foltok, az eldobált vackok már nem szépek, ráadásul ez a szürkés-kék tónusban is kivisz ebből a játékból. A másik dolog az, hogy nem vagyok most meggyőzve arról, hogy ez fényben a legjobb pillanat volt. Nyilván itt nehéz helyzetben van az ember, mert vagy túl sok szereplő lesz a képen, vagy túl kevés, nem mondom, hogy ez egy könnyű dolog, de most a kép előtere nekem túlságosan sötétben van hagyva. A leletmentés részét értem, a kompozícióval én még dolgoztam volna. (hegyi)
értékelés:

Mennyire érdekes az a különbség, ahogy a belvárosi vagy külvárosi ember szembesül ezekkel a halálokkal. Mi a kertben szoktunk találni tetemeket, ha ez télről tavaszra fordulólag történik, akkor van esély, hogy a macskák nem szedték szét, akkor ez a lenyomatszerű jelleg jobban megvan. Tavaszi vagy nyári tetem nem sokáig marad meg, de abból is maradnak nyomok, foltok, biológiai graffitik. Ez a kép is azért izgalmas, mert a lenyomat jellege fantasztikusan hasonlít egy graffitis technikához, a stencil technikához, amikor a negatív formát kivágják a papírból, és festékszóróval belefestenek. Akkor jönnek létre ilyen érdekes kontúrok, mint ami most a fejnél, a faroktollaknál vagy a szárnynál például megjelenik. Persze mindez a felületből adódik, abból, hogy ez egy koszos üvegtető. Árnyjáték jellegű a helyzet, és ettől drámai, hogy a halál pillanata ennek a lény számára kinyújtja, és végtelenné teszi. Az enyészet meg dolgozik ezen a tetemen, és lakmároznak belőle a többi kis állatkák. A ritmus is nagyon tetszik, és az is, hogy a kereszt ferdén megvan a képben, katedrálüvegnek a kis kockái, sejtjei is jó ritmusok. Egyszerű eszközök, tudom, hogy mit akarok mutatni, és onnantól kezdve a forma már adott. Az már adja magát, hogy hagyom-e ezt aranymetszésben, és nyugalmat akarok sugározni, vagy mint ahogy most Timi tette, kimozdítom ebből a pontból, és azzal, hogy a kép bal oldalán egy nagyobb üres foltot hagyok középszürke tónussal, egy filozófiai fölvetést indítok el a képben képi nyelvvel: az ellentétpárját a halálnak, a pusztulásnak, mégpedig a semmit, az üreset, de az újrakezdést is. Ez az egész valahogy itt ritmizál nekünk, billeg ezen a felületen, ettől lesz ereje, dühe, ettől sűrűsödik be az egész. (hegyi)
értékelés:    

Egy vallomással tartozom: mindig irigyeltem azokat, akik kellő bátorsággal és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy a nyakukba vegyék a fényképezőgépet és a várost, és akár a rutinnal bejárt útjukon, akár idegen helyeken készítsenek portrékat. Itt a portrén van a hangsúly, ez egy kettős portré. Egy leletmentés. Nagyon jó, hogy ebbe a leckébe került, mert nagyon érdekes az a világ, amit úgy gondoltunk, hogy eltűnt, és abban reménykedtünk, hogy hamar magunk mögé tudjuk hagyni. Nemrég láttuk a Goodbye, Lenin c. filmet, amit azért hozok ide példának, mert az a film is egy vidám filmnek készült, biztos az ifjúság annak is értékeli, de aki megélte ezt az egészet a saját bőrén, az hamar elkeseredik. Most, főképp a mai helyzetből, a mai világból visszagondolni azokra az évekre, amikor akár a nyócker, akár a tizenharmadik kerület a virágkorukat élték, felettébb érdekes, mert a nyomorúság körbeér. Erről szól ez a kép is, hogy mindig megtaláljuk a magunk menekülési útvonalát, itt is erről van szó, túlélünk, és van, akinek az egész élete nem szól másról, mint a túlélésről. Miközben ez egy nagyon szomorú tendencia és helyzet, aközben megvan ennek a tartása és a romantikája is. Mások a játékszabályok, mások a törvények, és azon belül kell a betyárbecsületnek működni, és ez ad tartást a labdával, vagy a cigivel, vagy a felirattal a háttérben. Tulajdonképpen vélemény, és nagyon örülök, hogy ott van az anarchia jel. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Végül is nem tudom, hogy az én hibám, vagy egybe lett küldve a két kép, én bevallom az első az, amivel tudok mit kezdeni, a második ezzel a szelektív vacakolással nekem nem működik. Az elsőn minden rajta van, aminek kell, a tanítvány, a közönség, az előadás, a kulissza felfedése, tehát egy képbe sikerült a teljes palettát sűríteni. Ez jó. A másodikat nem használnám, mert primer módon akar hatni, de ez így csak vadászat. Az elsőé a 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

István, itt most a helyzet az, hogy a dokumentálás megtörtént, de az érzelmi döntést nem hoztad meg, hogy mi az, ami téged ebben érdekel. Ha ez megvolna, akkor az már adná magát, hogy honnan, milyen képkivágással, milyen tónussal, hogyan fotózd meg ezt a falat, így most a szürkés fátyol, a pontatlan perspektíva elviszi a figyelmet, ráadásul abban se vagyok biztos, hogy ez a kép éles. Ha megvan, mit akarsz ezzel mondani, kérek ismétlést. (hegyi)