Feladatmegoldás

Szépség, nyugalom, mulandóság

Megadjuk a három disznót, de ha a kamerát picit mozdítod, akkor a rózsák és az árnyékuk nem ér össze, mert az, ahol most összeérnek, az nagyon zavaros. Ha élesebb lehetne az árnyék, akkor még azt is meg lehetne próbálni, hogy a fő tárgyakról az élességet elviszed az árnyékra, mintegy a hangsúlyt áthelyezve ezzel. (szőke)
értékelés:

Itt egy szokásos bemozdult képet látunk, és ha a kezünkkel letakarjuk a kiégett felső részt, egyből élni kezdenek a szemek, az emberek. Ez egy egyszerű technika akkor, ha valamivel kétségeink vannak, hogy működik-e a kompozícióban. Az a baj ezekkel az elkapott, esetleges képkészítésekkel, hogy ha a végcélt vesszük figyelembe, ami kompozícióban és mondanivalóban telitalálat, akkor igen kicsi az esélye, hogy a véletlen mindenben a kezünkre játszik majd. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy előre készítünk próbákat, hogy a nagyobb problémákat még az élesben ellőtt kép előtt lássuk. Szóba kerülhet ezzel szemben a spontaneitás, a fotósok szeretik, ha a kép spontán módon hathat, spontán pillanatnak tűnhet. De mi, akik képeket készítünk, tisztába kell legyünk azzal, hogy a végeredmény a fontos és nem az az út, ahogy oda eljutunk, mert a néző a végeredményt fogja látni, annak kell rá hatni. Tehát ennek érdekében, még ha ellentmondásnak is tűnik, úgy kell komponálnunk, beállítani a felvételt, hogy spontánnak hasson, de ezt igencsak tudatos munka kell, hogy megelőzze - vagy nagyon sok képet lövünk, valamelyik csak sikerül, de akkor meg a tudatosság válik kérdésessé, hogy a gép készíti a képet, vagy a fotográfus? Szőke még azt is mondta, hogy divat a bemozdulás, amúgy aranyosak a csajok, de a kamerát ő is tudja rángatni, és akkor mi van? :) (hegyi-szőke)
értékelés:

Egy darab kő

Szóba kerültek itt néha különböző filozófiai megközelítések. Egy picit vissza kell utalnom, mert ennél a képnél talán újra a japán akvarelleket, vagy kínai képeket, azokat a bizonyos híres akvarelleket, ahhoz a világhoz nagyon közelít a kép, elsősorban azért, mert sűrítetten dolgozik és ez indokolja, hogy nem kell, hogy a háttérből lássak valamit, hegyeket, repülőket, felhőket, tornyokat, és a madár, és az ő biztonságát jelentő kiindulási és elrugaszkodási pont, ez a vessző, akár mintegy föld ez teszi költőivé, meseszerűvé a képet, miközben az absztrakt, tehát a ritmikai nyelvezetnek is megfelel a kép, nagyon jól van ritmizálva a kismadár foltja és a kép alsó részében elhelyezkedő festői gally, ami olyan, mintha egy vastag ecsetvonással húzott vonal lenne. Működik mint egy gesztus kép és működik realizmusában is, hisz látjuk, hogy ez madár, ami készül leszállni. Nagyon jók az arányok és a ritmusok. (szőke)
értékelés:

Szenvedélyes dohányzó vagyok. Eddig azért nem szoktam le, mert nagyon nehéz volt rászokni. :)

A világítással vannak problémáink, a kompozíció és a mondanivaló rendben van. Nem kiegyenlítettek a fények, a tónusok, a bal váll és a háttér szinte kiég, míg a többi rész sötétben van tartva. Ezt el kell dönteni, mert lehet az egész kép úgymond low key, azaz fekete a feketében, sötét a sötétben és csak a sötét tónusok adják ki a formákat, viszont ha a képen már a világos tónusokat is beengedjük, akkor annak a kép egészén helyet kell találni. Egyik esetben a kontúrok játéka ad struktúrát, a másik esetben a formák már térbeliségükkel is jelen vannak. Ez most itt vegyesen jelenik meg. (szőke)
értékelés:

"Fának dőlve álmodozva..."

Kedves Barbara, egy jó elgondolást látunk a képen megvalósulni, azért engedd meg, hogy néhány szóban rávilágítsunk arra, mi az, ami számunkra nem tűnik eldöntöttnek. Amikor portrét készít az ember, akkor a beállítást, a fényeket, a sminket és a díszítéseket együtt kell számbavenni ahhoz, hogy a bemutatandó személyről képet alkossunk. Két választási lehetőség van. Az egyik, hogy egy reális, minden tekintetben a valóságon alapuló beállítást választunk, ehhez igazítjuk a fényeket és az alany elhelyezését. Ha ezt választjuk, akkor ebbe beleférhet egy tágabb képkerettel akár az az enteriőr is, amit hozzá szeretnénk kötni a modellhez, a ruházat, a szemüveg, cigaretta, egy könyv, vagy más, ami utal esetleg a modell szakmájára, ami rásegít, hogy a portrén szereplő embert megismerhessük. Van egy másik út is, amikor elvontabban, kevésbé tárgyszerű módon ábrázolunk, vagyis amikor a fotós részben elvonatkoztat a modell valódi, hétköznapi megjelenésétől és egy általa idealizált, vagy torzított, módosított szerkesztést alkalmaz. Ahogy Feri zöldhájogos képénél is, a szemüveg most ezt eldöntetlenné teszi, mert ha a kép lírai mondanivalóját tekintjük elsődlegesnek, és a képen minden egyéb ebbe az irányba visz, akkor a szemüveg egy olyan manifesztum, ami a tárgyiasságával, konkrét, határozott vonalával elmetszi a szemed, az arcod, nem enged a finomabb jelzésekre, a szemöldökben lévő karikára, az ajkad alatti kis fémgombra, vagy a nyakláncodra elég figyelmet fordítani. A másik, amire fel szeretnénk hívni a figyelmed, hogy anatómiailag talán szerencsésebb lett volna, ha a fejtartáshoz olyan törzsfordítást alkalmazol, hogy a nyakadnál ne jelenjenek meg ilyen erős vonalak, ráncok, gyűrődések. Ami a világítást illeti, talán egy kicsit ha a blendén állítasz, akkor több részlet jelenhet meg az arcodon, a szürke tónusaival, árnyalataival plasztikusabbá tehető a forma. (szőke)
értékelés:

merev állapotban:)

Egy nagyon érdekes képet látunk, és izgalmas bemutatkozást - de itt megint arra kell rámutatnunk, hogy a címadásnál a szerző más irányt mutat, mint amiről a kép beszél. Hisz ez a kézjel, ez a forma inkább utal egy táncra, egy jelképre, mint a statikára. Ami miatt csak két disznó, hogy a kéztartás, az ujjak, legfőképp a hüvelykujj állása ebben a rendszerben nem erősít, ellentmond a többivel. Várjuk a további képeid. (szőke)
értékelés:

va-lóban izgalmasabb (az előző javítása)

Köszönjük, megvan az elmaradt egy disznó az előzőhöz. (szőke)
értékelés: