Feladatmegoldás

Én azzal tisztában vagyok, hogy ez ma menő, hogy ellesett pillanatokat kapunk keresetlenül, eszköztelenül, mintha mi lennénk ott, de nekem ez amúgy, általánosságban is inkább egy alkotói póz, nem gondolom ezt a trendet időtállónak, azoknak jó ez, akik amúgy is képtelenek megcsinálni egy képet jól, hát akkor legyen ilyen picit dőlős, koszos a cucc. Olyan ez, mint a kis mélységélesség mindenáron, vagy ételfotóknál az, hogy dől az egész valamerre, szóval le fog ez remélem csengeni. Elnézést érte, ez szigorúan az én magánvéleményem, de abban maradtunk, hogy őszinték vagyunk. A fekvő alak, a kerítés, a két autó, a papucs, a mögötte álló srác jó lenne, de minek dől, és minek oda a mászóka ilyen brutálisan betolva, ezeket nem értem igazán valójában. De örömmel veszem, ha kapok ebben segítséget. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó ez a komponálás, ahogy az alakok a képen megjelennek, de nekem fura ez a színszűrőzés, ami okán a zöldek így vakítanak. Persze lehet mondani, hogy így egy emléknyom, egy felidézés történik, de ettől még fura marad technikailag a dolog. Azért mondom, hogy technikailag, mert egyébként jó lenne, csak mivel ezt globálisan és nem lokálisan használtad, így az arcok is furák lesznek, azoknak pedig nem kéne. (hegyi)
értékelés:

Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a Nemzet Művésze temetésére 2017. november 21-én 14.30-kor kerül sor a Farkasréti temetőben.

A barátok és pályatársak nevében Donáth László evangélikus lelkész és Kincses Károly fotómuzeológus búcsúzik a ravatalozó Makovecz-termében.

A megjelentek egy szál rózsával róhatják le kegyeletüket.

Tehát... kb már harmadjára próbálkozok feltölteni. Szét vagyok csúszva. Nos, tegnap vettem meg első DSLR-em, ez a fotó azzal készült. Régebben próbálkoztam SLR-er amit itthon túrtam össze, majd még is csak a zenét választottam. Elővettem pár hónapja, és kattogtattam egy párat, majd abból is szeretnék feltenni, csak még hívják elő. Akkor rájöttem, hogy a fotózás áll közel hozzám, és az analóg "vasak". Fura is volt, hogy itt rögtön látom a dolgokat.

Ha már technika, értem én, jó az analóg, persze, az az alap, de tanulni könnyebb a digittel, pont amiatt, mert gyors a visszajelzés és egyből lehet korrigálni, de legalábbis nem kell várni a hívásra, nagyításra. Annak örülök, hogy a kép fekvő, így benne lehet a környezet is, de ha fekvő és a motor ugye széles és nem magas, szóval akkor az segítene ennél a képnél, ha a barátod rátámaszkodna a nyeregre, közelebb kerülne a motorhoz, hogy abból is kapjunk még. Vagy, ha ez nem kényelmes, akkor álló formátum, mégis. (hegyi)
értékelés:

Sziasztok! Répa vagyok. Tizenöt éve zenével foglalkozom, de ezt a kaput bezártam egy időre. Fotózás elég kiskorom óta érdekel, és így 23 évesen eljutottam oda, hogy inkább ebbe fektessem be az összes energiám. Itt vagyok, és itt leszek. Úgy érzem veletek tudok fejlődni. Sose szerettem a lencse túlsó végén állni, remélem látszik.

Üdv itt a téren, és így gyorsan a kezdésnél mondanék neked egy javaslatot, ami persze a többieknek is szól, akik most kapcsolnak rá a fotózásra. Kezdd a fekete-fehérrel! Ugyanis úgy könnyebb építkezni, ha biztosak az alapok és azt a ff-rel jobban ki lehet gyakorolni. Formák, tónusok, kompozíció. Írod a zenét, ez a fotózásban a skálázás. A kép beállítása jó lenne, van személyessége, de a szemeid árnyékban vannak, azt érdemes vagy derítéssel előre, vagy utómunkával visszahozni. És egy kis jókedv, vagy legalább valami bizalom jó, ha van a képen. Hajrá, kérek még önportrét. (hegyi)
értékelés:

Adj neki, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék neki!

86 éves. És már nem lesz 87. Szerettem és szeretett. Nem atyaként, nem fiúként, nem a huszadik század magyar fényképművészetének egyik meghatározó alakjaként és nem a fotóival sokat foglalkozó fotómuzeológusként. Hanem Balla Demeterként, aki bonyolult, összetett személyiségének olyan részébe engedett szabad bejárást KK-nak, ami sokak előtt zárva volt. Ebben a részben a féltés, a szeretet, a minőség tisztelete, a bizalom és a feltétel nélküli elfogadás lakott, és ahová nekem hosszú ideje saját kulcsom volt. Most tompán és zsibbadtan ülök, mantrázom magamban, hogy elveszett az életem egyik meghatározó embere. Évtizedekig láttam, hogyan él, hogyan lesz azzá, aki lett, hogyan lesz belső világa egyre zártabb és ugyanakkor letisztultabb, s ez miként jelenik meg időskori fényképeiben. Olyan fotókat csinált ekkor, melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember – bármely sokat is gondoljon magáról – mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után. Maga után? De hát tegnap még élt, beszélt és ma már csak a múlt idő és a hagyaték? Rossz ebbe belegondolni.
Belülről kifelé sugárzó személyiség volt, s ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédét, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott be, hogy beleszédült. Még élete utolsó heteiben is nyitva állt háza mindazok előtt, akik meg akarták tölteni saját félig telt korsójukat Demeter kiapadhatatlannak látszó kútjából. Ennek vége. Ennek vége? Talán valamennyi átmenthető különféle áttételeken keresztül fotográfiáiból, könyveiből, verseiből, de azt már nem ő adja, hanem nekünk kell elvenni mindabból, amit itt hagyott.
Demeter. Köszönöm, hogy voltál, hogy adtál és elfogadtad, amit adtam.
(Kincses Károly)

Utána kellett néznem, mi ez a Cuha, egy patak, vadregényes hely lehet. A kép egy kisvasút síneit és alagútját ábrázolhatja, azonban a helyzet az, hogy azzal, hogy ennyire kicsi mélységélességet hagytál, nem lett szerethető a helyszín, inkább zavaró ide az orrom elé tolva ez a vasdarab. Csínján kell ezzel bánni. Szuper, ha van egy fényerős objektívünk, amin 1.4 vagy akár 1.2-es blende az alsó érték, de ez nem arra szolgál, hogy megbolondítsuk a térélményt egy realista helyzetben, hanem hogy legyen elég fény a beállításhoz és az exponálásnál. Szóval meglenne a hangulat, de a technika most ellene dolgozik. (hegyi)
értékelés:

Próbáltam olyan személyes tárgyakat találni, amiknek összerendezése is ad valami érzelmi töltést a képnek. Ezt a két vázát nagyon szeretem, mert a szögletes és kerek formáik a férfi-nő párosát adják vissza. Színükben és méretükben is harmonikusak, viszont a rossz fényviszonyok miatt nem jöttek ki a színek, ezért változtattam fekete-fehérre.

Én kedvelem ezt a tárgyi világot, jók a vázák, a virágok, a kettő együtt is, szóval minden megvan ahhoz, hogy ez így jó csendélet legyen. Viszont a probléma az, hogy most annyira körbe van vágva, be van szorítva ez az egész, hogy nincs levegője, nincs tere. Az alapvetően nem baj, ha szűkítesz a téren, hogy feszültséget kelts, de ez a tárgyi világ épp nem erről szól, ez egy páros kép, férfi és nő vagy testvérek, mindegy, de hordoz üzenetet, viszont a tér ahhoz kell, hogy a néző ne érezze magát kellemetlenül. (hegyi)
értékelés:

Gondoltam, hogy könnyű lesz, de nem. A kanapén ülve készült a kép, állványról időzítővel és az összes lámpa felkapcsolása mellett. Nem akartam teljesen frontális igazolványképszerű képpel indítani, ezért kicsivel fejmagasság fölé állítottam be az állványt, hogy felfelé nézzek. Nikon D70S gépem van 18-55-ös obival.

A kép beállítása jó, az ötlet is jó, hogy felfelé nézel, mert jobban érezni így, hogy valóban ránk figyelsz. Azt elhiszem, hogy felkapcsoltad az összes létező fényt, de valami okán mégis sötét a tónus, a színhelyességgel is van némi probléma. Ha állványon van a gép, akkor nyugodtan ilyenkor lehet akár 15-öd záridő, vagy még hosszabb, legfeljebb picit bemozdulsz, de az nem baj, viszont lesz elég fényed. Várom a folytatást és üdv a téren! (hegyi)
értékelés:

Jó a meglátás, a helyzet, egészen érdekes az, ahogy létrejön ez az árnyjátékszerű szitu, kifejezetten tetszik. De van egy dolog, ami már nem először fordul elő, és ez valami utómunka probléma. Mintha nem lenne éles, mintha túl lenne húzva a kontraszt, vagy az élesítés, nem tudom, de valami nem stimmel. Ettől még 3 csillag, de Feri, járjunk ennek utána, mert a végeredmény akkor szuper, ha az utómunka is rendben van. (hegyi)
értékelés:

Hát, ami miatt tükröződés lehet - ha ez mondjuk lift, akkor a lift tükre - az nincs a képen, de ez alapvetően nem baj, mert a portré tetszik. István világgá megy. Bár még nem biztos, de a lakásból így lépett ki. Még meggondolhatja. (hegyi)
értékelés:

Ő az ORVOS, csupa nagybetűvel, aki a kezem operálta, és akiről az Operációm története című műsoromban meséltem már. November 7-én élőben beszélgettünk, bemutattam őt a Garázsmenetben. Ha meghallgatnád, kattints.

Örülök, hogy a hónap képe lett a képed, és épp az indoklás az, ami elindított bennem egy gondolatot, hogy minden mellett mi az, ami mégis valamiféle hiányérzetet hoz nekem. Kezdjük az elején. A ferdeséggel valamit kéne kezdeni, úgy érzem, nem csak ferde, de hanyatt is dől a géped, emiatt esik hanyatt picit a kép is. De ez korrigálható legközelebb, vagy ha ez egy képkivágat, akkor akár az eredetit újra kézbe véve most is. A problémám tartalmi inkább. Ugyanis ez látszólag egy street photo, utcafotó, ami számomra olyan kategória, ami a digitálissal tört elő, előtte a szocio volt az, ami ezt a területet is felölelte. Utcafotó. Aminek a lényege az, hogy ellessen pillanatokat, hogy az ember és a város viszonyrendszerét mutassa, vagy olyan helyszínt, ami önmagában is valamiért eltér az általánostól. Ahhoz, hogy ez utcafotóként működjön, minden adottsága megvan, jó a helyszín, kábé az is, ahol állsz, de két dolog lehetne még jobb. Az egyik az, hogy a négyzetesről le kéne mondani. Túl szűk és ettől túlzottan a középpontra koncentrál. A másik pedig a szereplők. Itt most tökéletesen esetlegesen mozog a képen három személy. Nem egyedi, nincs sztorija, sem valami egyedi gesztus, sem a kapcsolódás a szereplők között, ráadásul a kép középtere üres, ami ha van sztori, jó is lehet, de így most épp emiatt nézek el a szereplők között hátra valahová. A varázsszó a türelem. Kell várni, hogy olyan szereplő érkezzen, aki érdekessé teszi a dolgot. Trükkje az, hogy ha nincs türelem, viszel magaddal szereplőt és instruálod. Persze, akkor mondhatod, oda a spontaneitás, de a spontán dolgok ritkán jók, ahhoz igen nagy szerencse kell a türelem mellett. (hegyi)
értékelés: