Feladatmegoldás

A mosogató körüli spontán rendezetlenség felett megül a csend.

Egyrészt leszedtem a szürke fátylat róla, mert ez a komorság nem szerethető, a tárgyak, a zsizsgése a képnek meg nem indokolja azt, hogy ennyire komor legyen a megoldás. De a nagyobbik kérdés az, hogy ha a leirat pontosan fogalmaz, márpedig úgy tűnik, konkrét érzés volt, amit meg akartál osztani, akkor miért nem az van a képen? Mit is írsz? A rendezetlenség fölött megül a csend. Szép. Akkor nem kell ennyi a fiókokból, a füles rész alul már bőven lehagyható, viszont akkor kéne fenn az a bizonyos csend. Tér. Az, hogy legyen valami mihez képest érzet. Az a virág, erika vagy hanga, vagy mi a neve, az jó lenne, ha még felette lenne tér, legalább annyi, mint amit lent levágunk. És még valami. A káoszt is kell rendezni. A flakonok nagyon nem illenek ebbe bele. Oda lehet tenni fejjel lefelé két tárnyért. A virágnak kell a hangsúly. Tudom, sokan hisznek a talált képben, és valóban, kiindulási alapnak jó lehet, de szinte soha nem úgy jó, ahogy azt a véletlen összehozta, kell hogy a fotós rendező is legyen. Enélkül esetlen, esetleges és zavaros lehet az eredmény. Kérnék egy ismétlést, ha lehet, rendezve ugyanezt az érzést. És a vízszintes, tudod. (hegyi)

Első fényképezőgépem.

Az a helyzet, hogy kevés volt a fény, a tárgyra még kellett volna adni, és azt is gondolom, hogy lenn több tér kéne. Jó ötlet ez a vörös fényjáték, ad neki egy ünnepi hatást, és nem sok kell, hogy a kép jó legyen, utómunkával is lehet valamennyit javítani rajta, csináltam is egy verziót belőle. Persze nyilván amit a valóságban lehet megoldani, azt jó ott megcsinálni és nem utómunkára bízni. Ha gondolod, mivel kedves tárgy neked, várnék egy ismétlést is. (hegyi)
értékelés:

Sziasztok! A képet az első lecke megoldása miatt készítettem, de közben szerettem volna hitelesen, valódi önmagamat és jelenlegi lelki állapotomat tükrözni a fotón. Úgy érzem sikerült bár a kivitelezés és a technikai dolgok nyilván messze nem tökéletesek. Kutyusom Brenda elvesztése nagyon mélyen érintett és nehezebb feldolgozni mint gondoltam. Egy igazi barát volt számomra vagy ahogy én becéztem a kislányom. Rengeteget tanultam tőle és minden vele töltött perc egy ajándék volt. Első képnek talán jó lesz és remélem ebben a leckében is sikerül majd jobb képet hoznom. A fotót egy Sony A6000-es vázzal és egy SEL50f18-as objektívvel a nappalinkban szemben velem az erkéllyel.. A fényképezőt pedig a telefonommal vezéreltem. Köszönöm, hogy itt lehetek!

Köszöntelek itt a Téren, én ezt egy igen jó első leckének, bejelentkezésnek tartom, és várom a folytatást, a képeid. Nyugalmas, merengő, érzelmes kép, de leginkább az tetszik, hogy kimozgattad a szokványos középpontból, és az, hogy elnézel a kamera mellett, nem csak szemmel, de a testeddel is kimozdulva, ez ad neki sztorit. Nyilván amit leírsz, az jórészt neked van meg, a kép kevesebben tud mondani, egyszerűen azért, mert az ember a formákat egyszerűsíti fejben és próbálja valami igazolható és megélt dologhoz kötni, és akinek nem volt kutyája vagy ilyen labda a kezében, annak ez akár egy mandarin is lehet, és azt inkább emeli a szájához az ember. Ennek ellenére mégsem idegen nekem ez a testtartás, de oda valami más tárgy kéne. Nem sokkal bonyolultabb, és most nem tudok javaslatot se tenni, még az is lehet, hogy csak egy picivel nagyobb labda kéne - oké, tudom, az nem az ő labdája lenne. De egy képnél ahhoz, hogy meséljen, néha kegyesen, de túl kell rajzolni valamit, akár csak annyit, hogy nagyobb, labdaszerűbb labdát hozunk. (hegyi)
értékelés:

50mm-n készült kép, különösebb utómunka nem történt csak vágás. A pad elhelyezését illetően vagyok bizonytalan, és erre szokta Zsolt mondani, hogy nem véletlen :D ..

Nem voltam ott, így csak találgatni tudok. Az biztosnak látszik, hogy valami nem kerek. Mintha egy fél képet látnék, balról rendben, jobbról kifut minden, nincs befejezve, határolva. A tónusaid kiválóak, nekem kicsit kevesebb élesítés is megtenné, viszont ahogy látom, a pad mögött is voltak fák és a fák között valamennyi hely, útnak is lehet nézni. Azaz mi lett volna, ha a padot nem szokványosan használod képelemként, azaz előtte hely, hogy le lehessen ülni, hiszen senki se ül rá, üres, hanem kiteszed a jobb szélhez, az a képhatár kábé, és mögötte vagyunk, tehát így egyfajta dekomponálásban lenne a pad, csak a másik irányba, több feszültség lenne benne, és talán kevésbé lenne gyenge a kép jobb oldala így. De ez csak spekulálás, mert fene se tudja innen, a szobából megmondani, mi lehetett volna akkor a kép közepe, bal széle. Van ám olyan is, hogy egyszerűen valami úgy, ahogy van, úgy nem adja magát és nem lesz belőle kép. (hegyi)
értékelés:

Kíváncsian várom Viki megoldását, ő hogy finisselte volna ezt a képet, én is megcsináltam a magam verzióját róla. Az biztos, hogy ferde, de emellett a ferdeségét az is adja, hogy nem álltál pont középen és a kamera sem volt síkjában azonos a kép síkjával, vagyis perspektivikusan is van benne korrigálnivaló. Az alap tehát jó, de kell, hogy egyrészt ott a helyszínen is adj időt magadnak, hogy lenyugodj és úgy készüljön a kép, kontroll alatt, másrészt otthon, a laborban úgymond szintén kapja meg azt, amit érdemel. (hegyi)
értékelés:

Feri, leszögezem, a kép alapja, maga a profilod jó lenne. A sakk engem kurvára nem érdekel ebben a mache rámásolt értelemben, ha már számba akarsz rágni, akkor vegyél egy vetítőt és vetítsd a fejedre, vagy legyél annyira ügyes az utómunkával, hogy csapj be vele, de ez így ront az alap képen. Viszont ide, ehhez a képhez fogom leírni az általános gondolataim is arról, amit tapasztalok nálad.

Előtte kis sztori. Demeter lánya, Juli tanult fotózni, elleste az apjától, hogy hogyan csendéletezik és elkezdett azzal bíbelődni ő is. Órákon át basztatta a beállítást. Demeter meglátta, odament, szétverte az egészet a picsába és mondta, hogy ezt azonnal hagyja abba. A lány sértődötten felment a barátnőjével a hegyre, vitte a gépet, pár ruhát, és mire lejött, csinált egy képet, ami a sajátja volt, nem az apja, és a rossz útválasztásnak vége lett. Most én is szeretném összetörni azt a bindzsit és azt a világot, amit építgetsz, hogy utána a romokat félresöpörve nekifogj a saját utadnak. Ennek értelmében írom az alábbiakat.

Feri, kapod az elemzéseket, meg beszéltünk is, meg a zártosztályra is mondtam, mit csinálj, szóval igyekszem körülírni, mi lenne a feladat. De te nem azt csinálod. Én most azt kérem tőled, hogy tedd meg nekem, hogy ezt a képet ismételd meg a sakkos machinálás nélkül. Nem azt kérem, hogy töltsd fel az eredetit, a másolás nélkül, hanem hogy csinálj új képet. Kérlek, ezt csináld, és ne mást. És ez alapvetően is igaz, hogy próbáld meg azt, hogy ha valami irányba segítenélek, akkor ne találj ki hozzá még valamit, hanem lehetőleg maradjunk abban, amit kérek. Ez a vonalkódos dologra is igaz, kértem valamit, de nem azt csinálod. Dől, meg ff, meg a fene tudja mi jöhet még. Az van ugyanis Feri, hogy ha valamerre el akarunk mozdulni közösen, ez olyan, mint egy tánc, vezetlek, de te meg hagyd, hogy vezesselek. Ha mondjuk a keringő helyett elkezdesz diszkótáncolni, akkor én állok ott majd, mint fasz a lakodalomban, oszt csókolom, várom, míg esetleg lenyugszol és megcsinálod azt is, amit kérek. Ne vedd ezt baszogatásnak, mert jó szándék vezérel, hogy kimozdulj a gödörből, ahová belekormányoztad magad, azzal is, hogy túlzásba viszed a képi humorizálást, azzal is, hogy azokat a lépéseket, amin haladhatnánk, nem tartod fontosnak. Önportré. Ez a feladatod. Önkép. Itt is, de főleg a zártosztályon, oda kérek az ünnepek alatt önképeket, ahogy megbeszéltük anno pár hónappal ezelőtt. Ne mást, ne akarj bele csavarokat tenni, mondanivalót, öreg istent, jézuskát és géppuskát. És kösz a megértést. (hegyi)

Izgalmas lenne, meg örülök is, hogy végre képet küldesz, de Gáborom, kevesebb buki, közelebb menni, és akkor értem is. És hát ja, a középtónusok is be vannak buk(iz)va. Nekem meg egy tasli a szóviccért. Ha jársz még arra, esetleg egy képriport? (hegyi)
értékelés:

Annyira szép lenne ez fekete-fehérben, miért színesben van? Így most a tárgyszerűsége erősebb, és ettől hiányérzetem lesz, ha FF lenne, mindez nem lenne ennyire jelen, mert líraibb lehetne. Nagyon érdekes, hogy ugyanaz a kép színesben üres, FF-ben meg rendben van. A képzeletbeli FF verzió kapja a 3-at. (hegyi)
értékelés:

Nos, ennek már inkább van története, érzékelhető a köd is, a távolság is - én még lejjebb mennék a kamerával - valami megmagyarázhatatlan okból nekem a hatvanas évek hangulata jön vele, szóval minél tovább nézem, annál erősebb a meggyőződésem, hogy lentebbről lenne jó, és én, vess a mókusok elé, de annyit torzítanék a perspektíván, hogy az oszlopok ne boruljanak össze, főleg ha lejjebb megyek. Vagy, ha igen, akkor jobban. Egészen Tarr Bélai lehetne, ha egy fokkal az alja a tónusnak sötétebb. És olvastam Mészi írását, igen, van benne valami elkeféltség-érzet. Olyan magyarosan. (hegyi)
értékelés:

Tamás, nekem ez most nincs egyensúlyban. Forma és tömeg tekintetében sem, de hogy is mondjam, történetében sem. Pontosabban valami hiányzik. Balról. Hogy ez egy kerékpáros, aki kikerekezik a képből már, vagy mifene, nem tudom, de így ez most nekem kevés. Hangulat van, vagy utal ráa kép, hogy lehetne, de történet nincs. (hegyi)

Vörösmarty tér, állvány, fuji X-T20, ki akartam próbálni milyen B-vel fotózni.

Nem tudok sokat mondani, csak ismételni magam. A szelektív színezés csak arra jó, hogy a magad bizonytalanságát, hogy elég érdekes-e a téma, elfedd. Nem, nem elég érdekes, zavaros, és ezen nem segít, hogy a kis égők vagy micsodák színesek lettek. Ha ezzel azt akarod nekem mondani, hogy a nagy sötét masszából már csak a kis lámpácskák maradtak, az egész vásár idegen, és a léleknek nem marad kapaszkodó, vagy valami hasonló Oravecz-Coelho, akkor sírva fakadok. Távol vagy a történéstől, ezért nem történik semmi. Van egy feleslegesen nagy előtér, valami háttal történik nekünk, de ez így, ebben a sötétben értelmezhetetlen. Ha B-vel akarsz fotózni, kell fény attól még, demerung, sötétedés előtti időszak, vagy akár ebben a taknyos időben még korábban is, lerekeszeled és hadd szóljon. Ha nagyon sok a fény így is, kell venni szűrőt, hogy csökkentsd. De mindenek előtt meg kell figyelni, mi történik, ha elég érdekes, akkor kitalálni, hogy azt honnan lehet meglőni és úgy nekifogni. (hegyi)

Ez a mozis nézet ez nagyon idegen, ráadásul kurva nehéz ám ezt jól komponálni, hogy értelme is legyen, hogy miért nem a hagyományos 3:2-es képarányt használod. Csináltam egy verziót. Egyrészt balra azt a házat le lehet hagyni, mert csak a távolságot növeli a témától. Másrészt utómunkában javítani kell a jobb szélén levő részt, ott azt az utcát is érdekessé, hívogatóvá kell tenni, ehhez meg az kell, hogy ne legyen bebukva ennyire. És a templom színhőmérsékletét is közelebb érdemes hozni a kép egészéhez. Hát, valahogy így. Jó az alap, de kérlek, ezt a nagyon szélesvásznú képarányt egyelőre hanyagoljuk, mert csak nehezíted vele a dolgod. (hegyi)
értékelés:

Az van, hogy nem szerethetőek a tónusok. Ez elsőre hülyén hangzik, tudom. Azt értem ez alatt, hogy van egy falatnyi csúcsfény, ami éget, a többi meg be van bukva. A tónusgörbével kéne játszani, hogy meglegyen, mi ez. Mert így most találgathatok, de az ember meg olyan, hogy ami rejtvényként kerül elé, ahhoz nincs mindig kedve, hogy kitalálja, mi is az valójában. Ahhoz meg, hogy absztrakt legyen, túl konkrétak a részletei, és lásd mint fent, koszos hatású az egész. (hegyi)

Ellentétben a nálam "megszokottal", most a kép látványa/hangulata gyengébb, de legalább van történet benne (vagy csak én látom bele). Meg így legalább van honnan elindulni a fejlődéshez.

Erénye a képnek, hogy lementél a gyerek szintjére és ott dolgoztál. Fentről ez nem lenne jó. A tornatanár azokkal a függőleges oszlopokkal vagy mikkel elég lenne, ott a széle a képnek. No meg hát van az a helyzet, amikor akármennyire jót akarunk, de maga a helyszín, az elrendezése nem dolgozik a kezünkre. Szóval ha még lejjebb jössz és amennyire lehet, még hátrébb, jobban lehetne érzékelni, mi is a cél, ahová be kell fusson a gyerek. Szóval most ennyit tudok mondani, nem voltam ott, ezért a helyet nem ismerve, nehéz javasolni. (hegyi)
értékelés: