Keresem mindig a mögöttes vagy fölöttes, belső információkat, üzeneteket, és ez valószínű az én hibám, hogy ott is keresem, ahol nincs, vagy ahol nem kell legyen. Van egy ritmusunk, ezt a kamera létrehozta a négyszerezéssel, tulajdonképpen ezt Zsuzsa kihasználja, és én ezt értem, egy nagyon jó ritmus jön létre. Hogy kócos vagy sem, az nekem inkább akkor lenne igaz, ha egy készült volna, és nem négy, mert ez így most inkább egy fűrész, egy cápa fogsora, nekem ez így együtt mást ad. Igaz, én nem tudom ilyenkor külön értelmezni az egyes csíkokat, pontosabban akkor jövök igazán zavarba, amikor külön a csíkok érdekesebbek, izgalmasabbak annál, mint amit együtt kiad. Nekem képhatártól képhatárig tart a kép, tehát attól még, hogy ez négyfelé van szeletelve, attól még ez egy kép marad. Akkor itt van ez egy fűrészfog, ami egy jó ritmus, szépek a tónusai, miközben a barátságos fényviszonyokat ez a nagyon határozott cikkcakk-forma eléggé zárójelbe teszi, tehát a kettő dinamizmusa az, ami fontos lehet, hogy van egy nagyon határozott agresszív vonalvezetés, és ehhez egy kellemes környezet társul. Lehet, hogy ennyi a megoldás, nekem nem kell többet keresnem ebben. (hegyi)

Érdekes ez, hogy együtt nyaraltok Ágnessel. Nem mondom azt, hogy ez teljesen kompozíciójában a kedvemre való kép lenne, de mégis azt mondom, hogy ha a két Szent Anna-tavas dolgot összevetem, akkor itt volt egy voksolás arra, hogy mi az, ami engem érdekel. Zsuzsa nem elégedett meg azzal a helyzettel, hogy ott van most egy szituációban, és távolról, mint egy szegény kisgyerek, akit nem engednek a strandra, nézi, hogy a többi mit csinál, hanem ő ebben a helyzetben benne van. Nem értek egyet azzal, hogy ennyire szélre lettek komponálva a szereplők, mert ezt nem hozza vissza a fönti részben lévő fény, és ha ez a szélre komponálás játszik, akkor viszont a bal oldalból ettől függetlenül mégiscsak vágnék, nem azért, mert az az alsó füves rész lenne sok, hanem azért, mert a felsőnél a fény kevés. Jobb lett volna, ha a kamera egy kicsit kifordul, mert akkor az a kő is lemaradhatott volna onnan, mert az eléggé furcsa, olyan, mintha egy halott-tetem lenne, furcsa asszociációkat ad. De a lényeg, hogy ami miatt ez a kép értékes számomra, az pont az, hogy ad egyfajta jelenlétet a nézőjének. (hegyi)

Van annak valami bája, ahogy az a kesztyű oda rákerült arra a drótvégre, gondolom, arra akarja figyelmeztetni az embereket, hogy jobb, ha nem fogják meg azt a zsinórt, mert esetleg bele is halnak. A leirat kellően szarkasztikus saját magaddal szemben, úgyhogy én már ehhez nem fűzök hozzá semmit. Nekem föntről vágható lenne simán egy téglányi, arra nincs nagyon szükség, ettől laza lesz az egész, ott nem történik semmi, miközben alul nagyon szűkek vagyunk a házszámtáblánál, amit megint nem értek, hogy miért van. Legalább másfél téglányit lejjebb billentettem volna a kamerát. (hegyi)

Értem én, hogy a fák nőhetnek ferdén is, meg a horizont is lehet ferde, de itt nekem ez olyan, hogy a két ferdeség valahogy nem hozza egymást egyenesbe, nem dekázza jól ki. Abban az esetben, ha a környezetből nem következik evidensen az, hogy mik voltak itt a valós viszonyok, akkor nekünk kell ezt önkényesen újra kineveznünk, berendeznünk. Igen, a kép jobb oldalán láthatóak függőlegesek, és az adhatna támpontot, de mégis az egész valahogy olyan, mintha el lenne tekeredve az egésznek a perspektívája. Azt hiszem, hogy az vezetne célra, hogy ha itt egy perspektíva korrekció történne. Drágább gépeknél ezt a hátfal döntésével meg lehet oldani, nekünk itt a digitális technikánál az adatik meg, hogy ezt az utómunkánál csináljuk meg. Azért lenne erre szükség, hogy ne érezzem azt, hogy ez ilyen kúpszerűen összeszűkül a fölső régió felé, mert ettől valahogy nem tudom magam elvonatkoztatni. A másik a tónusrend: mivel kalibráltuk a monitorodat, ebből kifolyólag nem nagyon tudom, hogy mi lehet az oka annak, hogy elég sok esetben bebukik a kép, amit csinálsz. Hogy ez most azért van vajon, mert fényes nappal csinálod a képkorrekciót, amikor a tükröződő kijelző miatt becsapod magad, vagy pedig eleve te magad akarod ilyenre, ezt nem tudom. Érdemes lenne ezt átgondolni, mert így most a részletek elvesznek. Annyira nem markáns a beszűrődő fény, hogy az magában elvigye ezt az egészet, a törtnet szép lenne azzal a bal oldali kis fénnyel, amire rávetül, de ehhez nem kellene a jobb oldalon a fa. Szóval valahogy ez most lötyög kompozícióban, és tónusában is, miközben maga a meglátás jó lenne, tehát, amit észrevettél, az fontos. (hegyi)

Aki ismeri a környezetünket, az láthatja, hogy Zoé vendégművészként nálunk is fotóz, én igyekszem, hogy ne legyek jelen, vagy ha jelen vagyok, ne szólaljak meg, ne adjak instrukciókat, pontosan azért, mert azokat a tapasztalásokat, amiket ő most megél, saját magának kell megszereznie. Ez a kép is egy ilyen dolog. Azt tudom mondani, hogy elég sok mindent figyelembe szerettél volna venni a kép készítésekor, és ez jó, a helyszín önmagában elég sok kihívást ad, mert nagyon sok tárggyal van telezsúfolva, ezért a klasszikus komponálást nehezíti az, hogy mindenhol belógnak dolgok. Ezt tudomásul kell vennünk. Ami a mostani képelrendezésnél nekem problematikus az az, hogy a kép jobb oldala eléggé üres lett. Ha ezt az egészet rendezni akarjuk, akkor valahogy érdemes lett volna hozzányúlni például ahhoz, hogy ebben a tányérban a szőlőszemek egy nagyobb fürtöt képezve kerüljenek bele, és akár kifolyva a tányérból nyúljanak el a kép jobb oldala felé, akár úgy, hogy az asztalon van a szőlő egy része. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy hozzányúltál a tárgyakhoz, ezt láttam, ez dicséretes, nyilván ez a képből nem jön le, ez egy háttérinformáció, hogy ezek a fügék be voltak csomagolva egy muffinos papírba. Szóval ez egy jó meglátás, hogy onnan kivetted, azt világításnál neked kell kikísérletezni, hogy ne bukjanak ennyire be feketébe a tárgyak, vagyis valami minimális derítés ehhez kellene, hogy a térbeliségüket megőrizzék a gyümölcsök. (hegyi)

Kettő problémám van a képpel, miközben a kompozíció maga rendben van, és tulajdonképpen az üzenet is, amit ezzel mondani akarsz, az érthető. Az egyik problémám az, hogy túlélesítetted ezt az egészet, egyszerűen bosszantóan éles minden. Ez abszolút ellene dolgozik az üzenetednek, ebben semmi finomság, lágyság nincs, ez olyan kemény, mint a vídia, szinte grafitceruzával van belekarmolva a felületbe a kép. A másik, hogy erre még rájátszottál azzal, hogy elmentél egy ilyen HDR-es irányba. Ez elég veszélyes játék, mert könnyű beleszeretni, és nehéz róla leszokni. Minden előzetes híreszteléssel szemben nagyon ritkán lehet használni. Talán templombelsőkben, meg nagy tereken, ahol nagy tónusátfogást kellene produkálni, ott ennek lehet értelme, de külső térben nem sok. Pont azért, mert egészen szürreális, és a valóságtól elrugaszkodott grafikai helyzet fog létrejönni belőle, de te fotográfus vagy. Ha te ezt megrajzolni akarod, akkor vidd ki az állványodat, ülj le a kisszékre, és rajzolj, biztos meg tudod csinálni, de ha te fotográfusként állsz ehhez a történethez, akkor én ezt úgy akarom érezni, azt, amit a fotó tud. Ez, amit most látunk, ez nem a fotográfia terepe. Ezt azért érdemes magadban helyretenni, mert a testidegen eszközhasználat mindig a néződ és közéd fog állni. Van, akinek be fog jönni, de nagyon megosztó, hogy akinek nem, annak nagyon nem, és tartok tőle, hogy akinek bejön, annak azért jön be, mert mint fotóval nem tudna vele mit kezdeni, és megkönnyítetted neki a dolgát azzal, hogy elvitted egy olyan terület felé, ami könnyebben befogadható. (hegyi)