A másik barátom. Ő gigász, és az óriás ismertetett össze minket.

A képaláírást elfogadom, megértem, sejtem a szándékot is, ugyanakkor ez a fotó tulajdonképpen a csendélet kategóriáját próbálja megcélozni, de rendezetlen benne a formavilág és ritmus, olyan most a látványunk, minthogyha valamilyen nagy képből egyszercsak egy program random módon kiválasztott volna egy közel négyszög alakú kivágást és ez sikerült volna. Nem érzem az üzenetet, azt én értem, meg el tudom fogadni, hogy Mozart nevei látszanak a cédéken, de ez nem áll össze egy kompozícióvá, olyan ez, minthogyha egy hirdetményt látnék, nem tudunk erre adni disznót. (szőke)

Álmomban repülni szoktam, ha ráeszmélek, hogy álmodom. Erre vágyom ébren is...

Ugye Malevicsről már sokszor beszéltünk, az ő képei megint szóba kell, hogy kerüljenek, bár itt egy egész konkrét és határozott üzenet is jelen van a képen, nem csak a meghatározhatatlanul absztrakt, teljesen üres ég, hanem az alkotó portréja is extrém verzióban, alsó gépállásban, talán az optika is torzít, ettől elrajzoltabb az ajak, az orr, a felső ajak és a homlok, mintegy karikatúrában. Ha már egy picit megint festői dolgokat próbálunk áthúzni, érdemes megnézni Henri de Toulouse-Lautrec képeit, amelyek nagyon sokszor karikatúraszerűeknek tűnnek, holott valójában nagyon intenzív, nagyon dinamikus, de drámai részlet megfigyeléseket láthatunk Lautrec képein. Itt ennél a képnél is biztos, hogy az alkotó nem véletlenül választotta az alsó gépállást, tudta, hogy ezzel elrajzolja a saját arcvonásait és ettől sebezhetővé válik mindaz, ami az ő arcán keresztül itt jelen lehet, és nem véletlen, hogy a képnek az alsó sarkába helyezte magát és nem középre, mindez a képen keresztül, hogy egy óriási nagy semmi mellett van egy előretekintő arc a tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot is erősíti. Az óriási felülethez képest az arc parányi, és ugyan szabadon mozoghatna a térben ez az arc, mégis be van nyomba a jobb alsó sarokba, tehát minden azt mutatja, hogy valahol egy készültségi vészhelyzet van, amiben megvan a szabadulás vágya, de egyelőre ez mégiscsak be van a keretek közé szorítva. Jó és őszinte, nem csak önironikus képnek tartom. (szőke)
értékelés:

Gondolkoztam rajta, hogy jó lenne-e a háziállatos leckére, de talán a barátom nem örülne neki. Ha a barátos leckére tölteném fel, akkor meg az eb haragudna meg, ezért marad ez a kép a szorgalmik között. :)

Igen. Igen. Hát... Köszi Feri, igazándiból ez nekünk nem áll össze képpé, persze, kutya, ember guggol, fényképez, akinek furcsa lett az árnyéka. És akkor? (szőke-hegyi)

Macsek portré

Egy szép macskaportrét látunk, az alkotó szeretettel fordul a modell felé, ami nagyon fontos szempont embernél, állatnál, tárgynál is. Talán a cica jobb szeme kaphatott volna egy picit több fényt. (szőke)
értékelés:

Talán nem elég jó kép, de jobban nem ment.

Úgy tűnik, hogy a mozgás leckének feladása óta eltelt idő most kezd beérni, hogy amikor ez a lecke elindult, mint feladat, először nagyon konkrét módon próbálták megközelíteni az alkotó a mozgás fogalmát és a fogalmat próbálták megközelíteni és nem az élményét, nem mindazt, ami sűrítődik a nyugalomhoz, statikához képest. Nóra képéhez kapcsolódóan azért mondom ezt el, mert mintha most kezdenének el beérkezni a mélyebb szintű alkotások, amik nem a kötelező megközelítését, hanem az igazábóli élmény jellegét adják ennek a feladatnak. A képet elsősorban az teszi izgalmassá, hogy végig a festőiség uralja, ahol az expresszió, az elsődleges elmosódott színek, elrajzolt formák, egymásba olvadó tónusok - az egész kép olyan, mint egy őszi szobabelsőben mozgó függöny, és ez a teljesen porpasztell hangulat és érdekesen vibrál azzal a konkrét és a hatvanas évekhez köthető hegyesorrú cipővel és a két női lábbal. A kép a két kivillanó lábfej nélkül absztrakt kép lenne és úgy is izgalmas lenne, de attól, hogy ez a két nagyon konkrét és üzeneteket hordozó, emlékbeli nyomokat hordozó, asszociációkat képező forma látszik, nagyon erősen aláhúzza a kép mozgással és absztrakcióval kapcsolatos játékosságát. Ugyanakkor a konkrét jelzései a képnek az alsó harmadba egész mélyre vannak lenyomva és ettől van az embernek folyamatosan egy nyomott, melankólikus érzése a képtől és ezt nem a színek idézik elő. Talán hogy a hatvanas évek sejlik fel az egész hangulat láttán az lehetséges, hogy maga ez a szoknya formája, ami olyan, mintha egy női kalapot látnánk felülnézetben és ez az asszociációja a képnek a lábakkal egy furcsa tér elmozdulást is generál.Másrészt ez a gúlaszerű forma, amiből a két kis láb kivillan, olyan, mintha egy harang a harangtoronyban és a harangnyelv látszana együtt. Talán érdemes ideidézni Cseh Tamás dalát: Harangszoknyák két oldalát harangnyelvként veri a láb. Azt nem tudom, hogy az alkotó mennyire tudatosan küldte ezt az üzenetet, de külsődleges megközelítőként, nézőként, nagyonis átgondoltnak tűnik a kép, ez a képe a magányosságról szól, nincs ott a pár, a táncos, a legény, a csizmaszáras, és egy szőnyegpadlón táncol ez a két láb, az egyedüllétről is szól, ezeket talán a színek jelzik, és mivel olyan az egész, mintha egy színpadi enteriőr lenne, mindenképp egy zárt, belső térben, mintegy óraszekrényben látnánk valami furcsa mesei történet egy részét, de nem egy oldott, lebeő szabadságérzetet látunk a mozgás ellenére sem. Nagyon szeretjük ezt a képet. (szőke)
értékelés: