Köszöntünk a Látszótéren kedves Vera. Neked is mondom, ne várj az elemzésre, küldd a képeket, igyekszem behozni a lemaradást. Az üzenet elég érdekes, azért mert úgyis mondhatnám, hogy high-key megoldás és, hogy ha ezt az irányt elfogadjuk, akkor azáltal, hogy ez még ráadásul ki lett lágyítva, ki lett gyengítve a képhatár felé, úgy a semmiből dereng föl ez a szem, van ennek egy elég szuggesztív hatása ettől. Lehet, hogy azért, mert a szemöldök abszolút eltűnt. Érdeklődéssel várom a folytatást, úgyhogy kérném a képeket. (hegyi)
értékelés:    

Anita elkezdett egy sorozatot és én ezt a filmet ezért tartom fontosnak és ezért az öt csillag mindenféleképp megvan és érdemes lenne erre a sorozatra a többieknek odafigyelni. A tervei szerint időről időre küld majd ilyen filmet, amiben egy-egy kézműves technikával elkészíthető kis ajándék vagy kis kedvesség sorra kerül. Amihez otthon megtalálod a hozzávalókat vagy legalábbis nem bonyolult beszerezni. Én azt gondolom, hogy ez azért is fontos, mert egyrészt díszíthetjük vele a környezetünket, másrészt azért is mert a kapcsolati, közösségi helyzetet is erősíti. Jó lenne, ha aki ezt elkészítette az be is küldené. A filmre pedig annyit, hogy nagyon erős a szubjektív hatása, ez a mellmagasságba tett kamera ez mindent visz. Nyilvánvaló, hogy bele lehet kötni a technikába, vannak sutaságai a filmnek, de azt gondolom, nem ez a kérdés, hanem az hogy meg tudjuk belőle csinálni ezt a pitypangot vagy nem. Azt gondolom, a film alapján ez megvalósítható. Ezt én egy jó dolognak tartom és drukkolok Anitának, hogy csináljon ilyen filmeket. Egyébként másnak is mondom, hogy ha van kedve bármilyen dologban, akár origami hajtogatásban vagy bármiben úgy érzi, hogy ő tudna a többiek segítségére lenni, akkor csináljon ilyen filmeket. (hegyi) értékelés:    

Volt már egy ilyesmi kép itt a látszótéren egy eseményről, nem olyan rég tőled, és annál a képnél is azt mondtam, hogy fontos, hogy van-e kapcsolat a néző és a szereplő között. Itt sincs kapcsolat. Ráadásul egy olyan pózba merevítetted őt ki beszéd közben, ami nem optimális. A tekintet, nyilván abból adódóan, hogy pislogott, nem nagyon erős, a szájtartás elég fura, ráadásul hanyatt is dől ez az egész. Azt mondom, hogy az első három leckével dolgozzunk, mert könnyebben lehet elemezni egy olyan képet, ami rólad szól, már csak azért is, mert nem a modellt akarom kritizálni. Tudom azt, hogy nem egy egyszerű dolog egy előadás közben fényképezni valakit, amikor beszél, gesztikulál. Sok fals képkocka is elkészül ilyenkor, ezt szinte lehetetlen kiküszöbölni. Mégis érdemes válogatni ezek között, annak ellenére, hogy néha megy az egész a levesbe, mert nem cél, nem lehet cél az, hogy az ember egy másik embert csakis azért ábrázoljon, hogy vicces helyzetbe hozza, az ő tudta nélkül. Tudom, hogy az internet képi bugyrai javarészt ebből élnek, hogy úgy csinálnak bohócot valakiből, hogy egy rosszul kimerevített pillanatot közölnek, és azt mondják, hogy na, akkor most ez a politikus mondjuk ütődött, tulajdonképpen rásütik arra a szereplőre azt, hogy ő olyan. Miközben ez nem igaz. Mindenkinek a gesztusaiban, ha mint filmkocka kiveszünk egy villanást, föllelhetőek ezek a helyzetek. Én ezt azért tartom fontosnak, hogy gondold végig újra. Lehet, hogy ő egy kisdobos, aki kidobolja a híreket, én ezt el tudom fogadni, a leiratot is, hogy ő valószínűleg ezt mondta épp, hogy „ma este mulatság tartatik”, de ebből a képből ebben a szűk kivágásban ez nem jön ki. Nem értem, hogy ha ő egy hírvivő, akkor miért ezt a nagyon szűk kivágást választottad. Miközben valószínűleg van nála valami kis dob vagy valami más eszköz, amivel felhívja magára a figyelmet, ezáltal máris nem kéne magyarázni az egész szituációt. Visszaadnám továbbgondolásra, nem ismétlésre: továbbgondolásra. (hegyi)

Összességében egy pozitív, kellemes képet látok, szimpátiát ébreszt a szereplő iránt.
   Szigorúbban vizsgálva azonban úgy találom, hogy a képkivágás kicsit szűk, a mélységélesség is határon mozog, bár ekkora méretben nehéz megítélni, hogy a szemre került-e még, vagy a szemöldök síkjában ér véget, de innen nézve úgy tűnik, hogy sajnos a szem már éppen kicsúszik belőle. Kellemes a kép tónusvilága szerintem, a ff konverzió jól sikerült. A test-, fejtartás instruált modellre utal, a világítás viszont ehhez képest pontatlannak tűnik, ez alapján inkább spontán képnek gondolnám. A kettő határán mozog nálam a kép, mindenesetre érezni, hogy a modell megnyílt a fotós előtt, és erről a fotósnak sikerült is egy majdnem tökéletes képet készíteni, azért ezt nagy dolognak tartom.
   Összességében egy pozitív, kellemes képet látok, szimpátiát ébreszt a szereplő iránt. (Borsay Márti)

István, az a helyzet, hogy itt több dolog mond ellent annak, ami a fotográfiánál alapkövetelmény lenne, és ez nem más, mint az esztétika. Ha kiragadunk egy tárgyat a környezetéből, azaz nem szociografikusan ábrázolunk, tehát nem a valóságról, a tényekről akarunk beszélni, hanem átvitt üzenetet akarunk közvetíteni, akkor azoknak a tárgyaknak kellően sematikusnak, de mégis esztétikusnak, ugyanakkor valamilyen módon egyedinek kell lennie, amit a képen szerepeltetünk. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt mondom, hogy a nejlonzsinór az nem kenderkötél, az már egy mű dolog, abszolút nem azt a hatást kelti, amit az ember elvárna. Ez a karabiner is olyan, hogy vannak azért ennél úgymond macsóbb, vagy jobban ipari jellegű karabinerek, tehát erre is azt tudom mondani, hogy lehet találni ennek a tárgynak olyan válfaját, főképp, hogy ha kellően használt, leharcolt, de ez a festett felület nekem nem teljesen működik. Ha elvonatkoztatok az egésztől, akkor a színdinamikát is hiányolom a képről, mert a háttér is egy ilyen fád, fáradt formában jelenik meg. Még egy dolgot megkérdeznék: Oké, de miről is van szó, mit is akarunk itt most elmesélni?

Kedves Ernő, üdvözlünk a Látszótéren! Már most az elején megmondom, hogy a lecke megvan, tehát a 2. leckét megoldottad ezzel a képpel. Azért szögezem ezt le a legelején, mert minden, amit mondani fogok a jövőre nézve érvényes. Egyrészt, hogy rögtön úgy lépünk be, hogy cím nélküli képet adunk, az egy kicsit laza, és azt gondolom, hogy ennek nincs még itt az ideje, próbáljuk meg megerőltetni magunkat, hogy elkezdünk a cím és a tartalom kontextusában gondolkodni. Aztán egyszer csak eljön annak az ideje is, hogy elengedhetjük ezt, ha nagyon muszáj, de ne rögtön az elején kezdjük így. A másik, ami szembeötlő nekem - bár a drámaiság abszolút érthető az alsó megvilágítással -, hogy ha megnézed, akkor most a legvilágosabb rész a torkod. Ezt is el tudom fogadni, ha van jelentése, hogy miért pont a torkod, mi fog ott történni, miért ezt nézzük? Ha ez a rész az, amit te a legvilágosabbra veszel, akkor viszont azt gondolom, hogy ahhoz túlságosan tónustalan. Ha egy megfeszített, kiáltáshoz közeli állapotot hozol létre, akkor a nyakizmok, akár még a nyaki erek is ki tudnak emelkedni ebből a struktúrából, és egy erősebb felületet hoznak létre. Nyilvánvaló, hogy ez csak akkor igaz, ha a mondanivaló, amit közölni szeretnél, párhuzamban van ezzel. A harmadik része a dolognak a testékszer. Látunk egy extrém fülbevalót, aminek jelentése van, viszont a megvilágításnál nem alkalmaztál olyan fényeket, amivel ez értelmezhetővé válik, még azt is gondolhatnám, hogy valaki fejbelőtt, és ott jött ki a vége annak a nyílhegynek. Ez is lehet cél, de nem egyértelmű. A pontosításnak ott kell szerepelni, ahol valamit az átlagtól eltérő módon akarunk közölni. Ha fontos a fülbevaló, akkor ahhoz a fül is fontos, hogy tudjam, hogy az egy fülbevaló. Ha az a fontos, hogy ez egy illúziókeltés legyen, akkor viszont azt kell tökéletesen megcsinálni. Ettől függetlenül az üzenet teljesen rendben van, abszolút hozza azt a horrorfilmes, thrilleres formát, ami szerintem itt a cél volt. Stephen King jut róla az eszembe, vagy akár még a Ragyogás című filmet is mondhatnám, szóval az üzenet érzelmi része működik. Formailag van még mit pontosítani, de azért vagyunk itt, hogy ezt megtegyük, úgyhogy várom a folytatást. Ne várj az elemzéseimre, tessék küldeni a képeket nagyobb ritmusban, én is igyekszem. (hegyi)
értékelés: