Még mindig nem csillapodott
Ez a fotó a Csillapíthatatlan vágy című képem amolyan javítása. Az előbb említett képre megkaptam ugyan a három disznót, de azzal a feltétellel, ha ennek a képnek a beállításával, a csokival vagy akár mással, de megcsinálom úgy, hogy jobban figyelek a fénybeállításokra. Hát én maradtam a csokinál – ahogy azt látjátok – és ezt lett belőle, nem égettem ki a szemem.

Ez a kép teljesen más lett az előzőhöz képest; drámaibb lett, filmszerűbb lett az üzenet, mintha egy filmkockát láthatnánk, nagyon érdekes az a kettősség, ami megjelenik a csoki és a szereplő között, mintha technikában is teljesen más lenne ez a történet, sokkal kiegyensúlyozottabbak ezek a fények, azt zárójelben jegyezném meg, hogy Mariann nem azt a leckét ismételte meg, még ha a szereplők ugyanazok is, mert egy teljesen új kontextust hozott létre a világítással. Teljesen más történet, a világ, a hangulata, hidegebb, riadtabb a történet, tehát sokkal több drámaiságot is hordoz. És ez a színvilág miatt is van, ha megnézed, nem a meleg színek felé mozdul el, hanem egy sárgás-zöldesebb, akár fémszínű hangulatot is kapott, akár az ötödik elem egyik szereplője is lehetne ugye a Luc Besson filmjéből. Még az előző képnél nekem az feltűnt, hogy az a csoki, ha fogyasztásra alkalmas is volt, de nem volt túl étvágygerjesztő, a bűn jele volt abban a csokiban, és ez itt most pont ez a jó. Ez a színvilág igen, ez ezt erősíti, nem az érzékiség felé megy el, bár a tekintetekben ott van valahol, hanem ez a bűn van ott a hidegsége miatt is, mert ezek a csokik hát nem teljesen vágykeltőek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kukoricaszedés

Álló formátumú kép, amiben megvan az előtér-középtér, háttér, háttér alatt értve a naplementét, formailag izgalmas ez a sziluettes hangulat, mégis azt mondom, hogy ennek a szólótáncosa, a primadonnája, a magányos kukoricaszár megérdemelte volna, hogy kapjon egy kis színpadi főfényt, ahol elénekelheti azt a bizonyos dalt, és ezáltal minden sziluettessé válik, pedig lennek itt részletek; és én ezt el is fogadnám, ha ez egy fény-árnyék ellentétpárra épülő történet lenne, de ehhez ez a háttér, az ég, a lemenő nap fényei túlzottan is realisztikussá teszik ezt a világot, és vágyunk arra, hogy a mi kis primadonnánkat, azt a kis magányos hőst láthassuk, hogy közelebb kerüljön hozzánk, és ne olvadjon bele abba az utolsó őszi jelzésbe, hanem megkapja a maga kis primadonnaszerepét, tehát itt azt mondom, hogy meg kell figyelni a jelenségeket, meg kell figyelni a fényeket, tisztázni a gondolatokat, tisztázni az üzeneteket, jó az irány, pontosabban, precízebben megfogalmazni, hogy: ki a kukoricaszár, mit mesél, hogy táncol, mennyire jó lenne ha mi lennénk a kukoricaszár, ha figyelnénk ránk. Ő egy sztár. Ezen a képen nem. (szőke)
értékelés:

Mese

Egy ízig-vérig popkultúrát, pop-artot idéző szimbolikát látunk, ami tulajdonképpen Mariann és a farkas, Mariann és a Csipkerózsika, Mariann és a szörnyeteg, és egyéb verziókat verbálisan, az amerikai popkultúrát átemelve egy magyar verzióba, tehetjük is ezt már, hiszen a nyugat-európai ideológia színvilágában is jelen van, és én azt mondom, hogy ez egy jó keresés, egy jó keresgélés, amelyben továbbra is várnám, hogy a Mariann személyisége, a Mariann egyénisége az nem egy védőfüggönyön keresztül, áttételesen jelenjen meg, hanem ezt a félelmet gyűrd le, gyere közénk, próbáld ezt megélni, nagyon remélem, hogy az elkövetkező tábor, ha azon jelen tudnál lenni, az segíteni fog ebben a fajta képzőművészeti szégyellősségben. Ugyanakkor az irányt jónak tartom, és egy disznó. (szőke)
értékelés:

On The Road

A sebesség közben exponált külső tér, és a fényképezőgéphez nagyon sokszor akciófilmekben láthatunk ilyen beállításokat, fix kamera, az elhaladó autón, a 70-80-as években szerettek ilyen beállításokat használni üldözéses jelenetek környékén. Ott azért azt láthatjuk, hogy az élesség 99 %-ban a kamera és a hozzá tartozóan fix autó dekomponált felülete és az elhaladó táj viszonylatában van jelen. Ha jól látom, itt talán az élesség az elhaladó út távolabbi részén, a fák környékén van, viszont ez nem tagozódik kellően, a hármas síksorban, a háttérben lévő fák, a középtérben az elmosódott, elhagyandóban lévő fák, és a mozgásban lévő autó dekomponált jobboldali részénél. Nincs tisztázva pontosan ez a három térsík. Jó az irány, és nyilvánvalóan ez abból is adódhat, hogy nagyon nehéz egy mozgásban lévő autóból kihajolva, kézből visszafelé fotózni, ez rengeteg spontaneitást is hoz, pl. a kép baloldali függőleges részénél legalább kétujjnyit el lehetne hagyni a képből. Az irány jó, érdemes ezzel a gondolatmenettel foglalkozni, éppen ezért, mivel jó az út, de kellene még ezt mélyíteni, egy disznó, és várjuk még a további alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Fapó
Babos Anitának

Az Anitának küldi a Csaba ezt a képet, és én nagyon örülök annak, amikor így üzentek egymásnak, megpróbáltok egymás ízlésére, üzeneteire reagálni, reflektálni, ráhangolódni, és jó maga a kép, a megfigyelés is. (hegyi)
értékelés:

Alkony

Szeretem ezt a képet, főként azért, mert a tükröződő felszínen megfigyelt formák és jelenségek egy nagyon jó példáját látjuk. Ugye a képen valamilyen épített környezetet látunk, amin egy lépcsősor, a lépcsősor korlátja utáni lezáróelem díszei, aztán a baloldalon ez a lépcsősor folytatódik tovább, itt egy csapadékvíz által létrehozott pocsolyát látunk, ami tükröződő felület, és ebben látjuk egy lezáró vagy díszítőelemnek egy másik darabját, ami azért érdekes, mert az alkotó úgy döntött, hogy ezt az elemet a maga reális formájában elvágja; több irányban is vágva van, azaz a felső sarokba kerül – de nem foszt meg minket ettől a vizuális helyzettől, hanem a vízben tükröztetve megismétli, ami ettől egy izgalmas helyzetet hoz. Ráadásul felfedezte azt, hogy grafittisek ennek a gömbnek festettek szemet-orrot-szájat, és alá is írtak valamit, de nagyon jó felfedezés, úgyhogy ebben a tekintetben a kép nagyon jól működik. Ami megint mintha - szintén a Barának egy előző képénél is felmerült, hogy hol húzzuk meg a kép határait, mivel itt is a normál mérethez képest egy vágást látunk, azaz ha már vágunk, akkor ennek a vágásnak határozottnak és jól átgondoltnak kell lennie. Itt megint azt mondom, hogy a képnek a baloldalával van gondom, hogy az a lépcsősor ott folytatódik, és nem biztos, hogy a néző szemét nem akarom arra elvinni, márpedig nem lett volna rossz, ha akarta volna arra továbbvinni, hogy lemegyünk a lépcsőn, de megállunk közben megszemlélni ezt a tükröződést. Úgyhogy nekem ezzel van egy pici problémám. Hogy az ötös lecke, vágy kategóriába tartozik-e ez a kép, arra azt mondanám, hogy a Barának nem ártott volna ebbe a képbe belesűríteni azt, hogy mi a vágy tárgya? Mi a vágy célja, vagy merre mutat ez, úgyhogy ha a Bara megengedi, én ezt az épített környezetre áttenném, és ha akarja, és megteheti, akkor érdemes még ezekkel a formákkal foglalkozni. Így a két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Alien Nation
Idegen civilizáció

Idegen civilizáció... egy nagyon érdekes képet látunk, engem egy kicsit a Pirx kapitány kalandjaira emlékeztető megoldás, amikor tudjuk, hogy a televíziózás korai korszakában készített sci-fi volt, amiben a hajszárítótól kezdve a sótartóig a film alkotói mindent megpróbáltak háztájiból felhasználni, hogy ezeket a tárgyakat más kontextusba, más megvilágításba helyezve létrehozható az az illúzió, mintha az űrben vagy a jövőben járnánk már. Kicsit ezt érzem ennél a képnél is, mintha akár a Hold felszínén [telehold van ma, tudtad?] egy űrjármű próbálná felfedezni ezt a közeget, tehát egy nagyon jó játékot hoz létre az alkotó ezzel a képpel. Ami számomra egy picit kérdéses, hogy ha megfigyeljük ezt a helyzetet, és eljutunk oda, hogy kiválasztjuk a helyszínt, a szereplőt, akkor ahhoz, hogy az illúzió tökéletes legyen, minden olyan zavaró elemet ki kell tudnunk venni, ami esetleg most ennél a képnél megjelenik. Gondolok itt a jobb felső sarokban lévő törött formára, az íves formák stadionszerű megnyilvánulásánál a kép közepén áthúzódó egyenes valami faágdarabra – tehát ezeket a problémás helyzeteket ki kell tudnunk már a kép készítése előtt szedi ebből a környezetből. Ennyi manipulásása a környezetnek szükséges lehet, hogy az az üzenet jel/zaj viszonya javuljon. Egyébként a kép az nagyon tetszetős – bár nem igazán tudom eldönteni, hogy miért a mozgás leckére érkezett, persze lehet azt mondani, hogy ez a hangya ez mozog a képben, de én ezt a szorgalmiba áttenném, és úgy az egy disznó megvan rá. Én azért a Nórát arra sarkallnám, hogy próbálja meg ezt a világot magában feldolgozni, mert ahogy a munkáit nézem, őt izgatja ez a fajta helyzet, de akkor pontosan az előkészületek koncentrálásával kell úgymond a gyakorlással segíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Grimasz 2

Látszik, hogy a Hanna felfedezett ott valamit, és átnézett ott ezen a fémkarikán vagy min, és Bara meg megfigyelte azt, hogy a szájtartása nagyon hasonlít a formára, amin átnéz. De a vágás az itt is egy picit sok nekem, jobbra is, felfelé is, nagyon erősen vágta Bara ezt a kompozíciót. Meg ez a szájtartás nem tudom, hogy mennyire természetes, én értem, amikor az ember pl. félszemmel belenéz a kamerába, érdekes arcot tud vágni, ezt láttam már magamról is... de nem tudom, hogy ez közel hozza-e hozzánk a modellt. Van bennem egy pici idegenkedés ettől a gesztustól. (hegyi)

Szállj!

Gyagilev talán régebben már szóbakerült, és ha rosszalkodnék, akkor a Picasso kalandjait mondanám elsőre, mert abban a csodálatos svéd filmben van a balett filozófiája van olyan bájjal és filozófiával kezelve, gondoljunk csak a káposztaevés híres jelenetsorára, ami a mozgással, és az egész orosz avantgarde-dal olyan pontosan megfogalmazódik. És azért hívtam be ide ezt a filmet, mert minden melankóliája, romantikája, minden női bája mellett rettenetesen szarkasztikus maga a kép, a kompozíció és az egész kiválasztás. A kövekkel, az elcsúszott foltokkal, és a kőlépcső ritmusai által létrehozott törött árnyék ritmusával, amiben egyszerre van benne a csodálatos spanyol táncosnő-szerű, Fado-hangulat, és benne vagy egy staccatos, széttöredezett, ezer szálon működő önirónia, ahol ott van mindennek a megválaszolhatósága és annak az ellentétpárja is. A Roncsfilmet említve az ottani főhősnővel kapcsolatban a narrátor valami olyasmit mond el, hogy nagyon is érzéki, különleges, csak sánta. Ezt a képet én nagyon jó vallomásnak tartom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Zsu

Nagyon izgalmas az a fajta megközelítés, amikor a gesztusokat csak a szemre koncentráljuk, és valamilyen takarással vagy vágással a többi mimikai közlési formába belevágunk vagy takarunk. Egyébként tudjuk, hogy a világ nagy részén a nőknek ilyen arcfátylat kell az arcuk elé tenni, hogy a vágykeltés és a kommunikáció az ellenkező nemmel megszűnjön, persze itt érdekes kérdés, hogy a szem is elég sok mindenről tud beszélni. Ennél a képnél nekem az a problémám, hogy túl szűkre van vágva. Szépek az ívek rajta, csak nincsenek befejezve. Főleg a homloknál zavaró ez a vágás, hogy miért ilyen erős ott a vágás. Ha pedig azt választjuk, hogy ennyire szűkre szabunk valamit, akkor ott azt kell nagyon megtalálni, hogy mi az, ami képalkotó elem és mi az, ami nem, jelen esetben akkor viszont jóval lejjebb kellene vinni a felső margót, vagyis a homlok nem képalkotó elem, önmagában elviszi a kép ötödét, miközben egy homogén szürke felület. A haj izgalmasabb lenne a száj előtt, tehát ha meghozok egy döntést, hogy én ennyire koncentrált üzenetet akarok, kevés eszközzel, akkor ki kell zárni a nem fontosat és be kell hozni azt, ami lírát közvetíthet. (hegyi)

Utazás

Talán sejthetően egy gyerekjátszótér, sokszor látott, ismert, de itt eddig keveset látott belső csőrendszerét láthatjuk itt most sejtésem szerint. Egy kisgyerek csúszik le az emeleti indulóhelyről, és talán maga a fényképész is veszi a bátorságot, hogy ezen a hatalmas ércsatornán lecsússzon és átélje felnőttként mindazt a gyermeki lét eufóriáját. De mivel a képet önmagában és a házi feladat kategóriájában kell elemeznünk, fontos megjegyezni, hogy a kép teljes egészét tűzvörös, nagyon is dinamikus, egészen leegyszerűsödő, hiszen nagysebességű zuhanást érzékelünk, a vörösek működtetik a képet. Azok a vörösek, amelyek talán meglepő módon, de mégiscsak kapcsolódhatnak a köldök kategóriájához, annál is inkább, mert a köldök asszociációjában annó el is hangzott a kötelék, csatorna, kapcsolódás is, itt a meglepő erre a leckére az az, hogy itt a csatornát nem kívülről, nem összefoglalóan, hanem egy belső érzelmi állapotban, valahová a mélybe érkezés közben láthatjuk. Talán nem nagyon radikális vagy sokkoló, hogy nem véletlen, hogy nem csak egyszerűen ezt a belső űrt, ezt a lefolyót vagy őskutat látjuk itt, hanem egy pici emberke megjelenik ebben a térben, a középpontban. Hovatovább könnyedén asszociálva igenis a születés, az anya, a kimondhatatlanba, az élet kezdetébe is visszacsatolhatnánk. Ha ez elfogadható, akkor az a kérdés merül fel, hogy mi az a két folt, mi az a két hártya, ami oda van varrva, szegecselve – igen, tudom én, hogy azok a játékcső kis ablakai, amin grafittik is látszanak, de ebben a kiválasztásban, mert ha a fotós vár, és két méterrel lejjebb exponálja mindezt, akkor nyilván ezek nem kerülnek bele a képbe. De itt megvannak, és szimmetrikusan, mint a világra látó jelzések, stigmaként jelentkeznek, naiv, természeti népek jelzésmódját idézően vannak ott jelen, hovatovább ezen a képen ezek egyáltalán nem pozitívak, hanem mint egy sebesülés, és azon a sebtapasz, és a vörösek egész világot átfogó üzenetéről ledobódó furcsa, szürkésfehér foltokként jelennek meg. Mintha a véráramban két amőba, két idegen test kúszna ebben az örvényben. El kell, hogy fogadjuk, hogy ez tudatosan választott helyzet, ha mindez igaz, akkor pedig innentől nincs más megoldásunk, mint a kép egészét, folthatásait kell, hogy vizsgáljuk, és azt kell, hogy mondjuk, hogy igazából a ritmikai elhelyezés itt a kérdéses. Természetesen itt középpontos a kompozíció, és valahová az ősbizalomba húzódik le a filozófia, de a két fehér folt az a képet ritmikailag nem ebbe a forgásba mozdítja el, hanem egy picit megbolygatja, billegést hoz létre, és ezáltal a kép ritmikai szemlélete megborul, és mindazt a lüktetést, azt az érzéki dinamikát stagnálásra készteti, ’kisebesíti’, ezért szerintem nagyon meglepő, nagyon radikális a kérdésfelvetése, ami látszólag csak egy könnyed ügy a képnek, de itt is azt mondom, hogy mondd végig a mondataidat, elemezd végig a kérdéseidet, térj vissza, akár többször is a feladataidhoz, hogy pontossá váljanak igazából a végszavaid. (szőke)
értékelés:

Ősz
...majd felöltözik ha virrad reggele, a kikelet...

Ez is leckére érkezett, és azért került ide, mer ugyan az ősznek megvan a maga líraisága, és örülök, hogy ez a kép nem egy nagyon direkt történetet mutat, de nekem nagyon hiányzik belőle az Anita személyessége. Jó ez a víztükör, a levelek, a fa ritmusai ebben, de ez alkalmas lenne, és ez hiányzik nekem egy másik sík, a vízfelület maga, és ezen is történhetnének valamik, és ez lehetne a személyes irány. (hegyi)

Sarokbaszoritva

Egy valószínűleg egy kisvasúton utazunk, ahol ez az öntöttvas keret az ablak széle, és innen tekintünk ki a tájra, tehát ez egy erdei kisvasút lehet. Bár tudom, hogy van vagy volt olyan villamos is, ami hasonlóan mesebeli környezetben járt, és csak egy kocsiból állt, sajnos nem tudom, hogy hol vagy milyen számú, egyszer ültem rajta véletlenül életemben. Nagyon jól keretez maga ez az oszlop és a csavarozott díszelem a képen, és jól határolja le a teret, és az István technikai lehetőségeihez képest megvan az élesség, a mélységélesség is, és a mozgásnak az arányai is megmaradnak. Tulajdonképpen a mozgást ez az egyetlen egy keretező forma értelmezi számunkra, és ez segít a hely meghatározásában is, tehát ilyen szempontból ez egy nagyon jó meglátás. Ilyenkor persze részben a véletlen műve is, hogy a bemozgásban mi az, ami létrejön, az ember ebbe bele tud avatkozni kicsit az expozíciós idő megválasztásával, merthogy minél hosszabbat exponálunk, annál elmosottabbak, annál foltszerűbbek lesznek a tájak, vagy a helyzetek. Ugyanakkor a véletlennek meg ott van egy szerepe, hogy mi az, ami itt véletlenül megjelenik a képen. De ezt a véletlent bizonyos határok között kiszámíthatjuk. Most ezek a pici fenyő vagy milyen fák lehettek, ezeknek a struktúrája kicsit konkurál ennek a kisvasútnak a jellegzetességével, tehát nagyjából hasonló függőlegeseket látunk. Az érdekes kérdés, hogy ez a konkurenciaharc mennyiben hátráltat vagy mennyiben segít. Mert egy út lehet az is, hogy ezek a függőleges vonalak azok, amik engem izgatnak. Csakhogy ebben az esetben a kép jó felét uraló bokorrendszer gyengíti ezt a fajta párhuzam-állítást. Lehet az is a helyzet, hogy engem a kint-bent érdekel, de ekkor viszont egy olyan tájelemet kell megvárni, ami talán majd a képen egy érdekes, elmozdult, torzított látványt fog adni – ekkor viszont ezek a függőleges ismétlések nem kellenek, mert ezt ezek gyengítik. Tehát itt picit bizonytalannak érzem a témafelvetést, hogy melyik irányt akarta az alkotó erősíteni, de a két disznó az megvan a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszi fa

A pointilizmus és az expresszionizmus egyik nagyon jó kis stílusgyakorlatát lehet itt látni, nagyon jó az, hogy a teret ilyen bátran kiégetve, a valóságot könnyedén elhagyva, talán egy fa, egy fa levelei, az ősz színei egészen extrém módon beforgatódnak. Nagyon el tudom fogadni, az ősz kategóriájára ezt a képet, de nekem még akár a mozgás leckére is elférne; mindkettőre elfogadhatónak tartom. Talán picit jó lett volna ha azt az alsó gombóckát, ahol elforog a kamera, ott a jobb alsó sarokban, azt még jobban érzékelhetném, hogy mihez képest forog el ez az egész világ. (szőke)
értékelés:

Elmúlás

Mostanában többször kellett, hogy ezt mondjam, itt is mondom; nagyon jó az irány, amit megfigyel – az előtérben makró, ami éles, a háttérben látható csatorna és virágtartó műanyagdarabok – mégsem válik le a mikrokörnyezet és a háttér, és ennek elsősorban fénytani okai vannak. Meg kell keresni hozzá, figyelni kell hozzá a megfelelő fényt. Jó az út, amerre halad, de Bara, fényeket figyelni, és előtér-középtér-háttér [mantra] előtér-középtér-háttér, előtér-középtér-háttér. És ez akkor jön létre, ha nem kattintgatjuk folyamatosan a gépet, hanem leülünk, lassítunk, beszívjuk a teret, beszívjuk a fényt, figyelünk, átéljük, megszűrjük. (szőke)
értékelés: