Szakkör | Page 723 | Látszótér

Leopold Bloom nyomában
referencia: James Joyce: Ulysses

A talp kategória egy olyan folyamatnak a része, ahol azt a belső, személyes attitűdöt keressük, ahol az alkotó belső világát keressük. Itt is van egy ilyen szándék az alkotó részéről. A síkra redukált, valamiféle talplenyomat, képzőművészetileg valamiféle csempeformában megoldva, oda léphetett nyilván a Nagy Lajos király vagy nem tudom ki, de ez egy képzőművészeti alkotás, és ezek mellett az emberi jelenlét, a saját láb és a barátoké talán is jelen van. Én azt mondanám, hogy a házi feladat szempontjából súlypontozni – és ez valamilyen nagylátószögű optikával felvett kép, és arra súlypontoznék, ami a valós emberi történetet jelzi. A kirándulók cipői, sőt, még egy ilyen nyíl is mutat a csíkos fehér cipő felé, tehát van egy egész jópofa, játékos, elkezdett megoldási rendszer, de a kép kompozíciója szempontjából talán az a másik cipőnyom is erre a fehér cipőcskére mutat, tehát van egy játék, ami elkezdődik, de ez az ötlet az egy kicsit zavarosan van megoldva, mert a harmadik ember, a kép bal felső részén ebből kilóg, nem tud ebben a furcsa szürreális játékba belekapcsolódni. Én értem, hogy fontos ez a kő, mert elmentünk oda valahová, nem az a kép valódi megfejtése, mert most oda van komponálva, és azért nem, mert nem az az erős, nem az izgalmas, hanem ezek az olcsó cipők, ezek a cipőfűzők, a farmernadrágok gyűrődései, az ennek a képnek a fontos, életszerű üzenete; de a kép nem arra van súlypontozva, tehát szerintem értelmezési problémák vannak és ez alatt azt értem, és azt javasolnám, hogy az alkotónak legyen meg a bátorsága, hogy ezeket a döntéseket a saját világa felé mozdítsa el. Két úton halad a kép, egyrészt egy útikép-beszámolónál, hogy ott is voltunk, ki van pipálva, másrészt meg ami sokkal izgalmasabb, ez a nyíl, kis cipő, fehér cipő, saját cipő, stb típusú történet – de nem az van kibontva, ezért a talp leckére az üzenetet értem, mégis azt mondom, hogy a talp leckére ezt visszaadnám, ha az alkotónak van kedve hozzá még foglalkozni vele, egy disznót azért adok rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Oda-vissza
A délutáni nap fénycsíkjai elbúcsúztattak és haza is vártak a reptéren.

Azt kell, hogy mondjam, bizonyos tekintetben ennek a történetnek egy klasszikus értelmezését láthatjuk, hiszen ez vagy egy repülőtér, vagy egy vasúti pályaudvar, ahol az utasok mozognak, és volt egy film, Központi pályaudvar a címe és Walter Salles rendezte, tehát nagyon érdekes viszont az az alkotói döntés, hogy ezt a történetet ezekben a fényviszonyokban ábrázolja az alkotó. Azért mégpedig, mert az elutazás és a hazaérkezés az mindig egy érzelmi attitűd, egy érzelmi hozzáállás, egy viszonyulás is. Vagy nagyon várjuk, hogy mehessünk, vagy nagyon várjuk, hogy hazaérjünk, mindenféleképpen van egy érzelmi hullámzása, ritmikája ezeknek a történeteknek, és ez a képi megfogalmazás pontosan ezt a fajta viszonyulást segíti, mivel nagyon drámaiak ezek a fények, pontosabban maguk a fények reménykeltőek, melegek ezek az aranyló sárgák, de maguk az alakok a férfi-női pár, akik együtt cipelik ezt a csomagot, és még a nejlonzacskóban a tax-free shopban vásárolt italok is ott vannak, de mégis ezek az alakok sziluettként jelennek meg, fekete formákként, negatív formákként, és ugyanígy az épületből is az alkotó úgy döntött, hogy nemcsak a fényekkel foglalkozik, hanem arányítja a kép felső hatodában, az ajtók fölött lévő, fekete vagy nagyon sötét tónusú épületrészhez, amin ugye elolvashatjuk, hogy kijárat, meg vannak piktogramok mis, de mégis, ez a nagy fekete forma kiemeli azt az irányt, és súlypontban egyensúlyozza azt az üzenetet, amit a hívogató fény jelent. (szőke-hegyi)
értékelés:

Főztünk
Az alkotó kéz.

Ezt a képet is áttesszük a barátom kategóriába, mert ez nem riport, mert a barátom leckére tud működni. Nagyon érdekes a mélységélesség, a háttérben a gesztus, nagyon jó ritmusú a kép, de nem a riportban tudjuk elemezni. Abban az esetben, hogy ha ez átkerül a barátom kategóriájába, a kép értékelhető, szerethető, és három disznós. (szőke-hegyi)
értékelés:

Régmúlt idők

Hát ez egy régi ablak, még azt is el tudom képzelni, hogy ez az egyik fotósétán készült de végülis mindegy. Igen, szóval az ablaküvegek tükröződéseinek van egy ilyen hatása, amivel – főleg mivel itt az ablakkeret éles, és pontos – akkor az ablaküveg mindig torzít, életlenít, lágyít azon a képen, amit tükröz, és itt is ez az, ami egy ereje, ill. egy segítsége Barának, aki a múltidézés eszközeként jól használja ezt a technikát. Annyi megegyzésem volna, hogy a jobboldalon szereplő figura valamilyen torzítás hatására megkettőződik, de ez megbontja a kompozíciót, tehát én ott, annál az ismétlődésnél vágnám ezt a képet, és máris feszesebb lenne ez a történet, de egy szép képet látok. (hegyi)
értékelés:

Vidám fickó

Azért vagyok egy picit zavarban, mert egy nagyon jó megfogalmazást mutat az István ezzel a dekomponált képpel, ez egy ’klasszikus’ dekomponált kompozíció, ráadásul a mozgást, a szereplő talán mozgékonyságát is ez a fajta kompozíció erősíti, és a nézőnek ezzel dinamizáljuk is a képet, mert várjuk, hogy visszabillenjen a kép középpontja felé, tehát ez a várakozás hordoz egyfajta dinamikát magában a néző számára. De. A huszas lecke a riportról szól, szeretném elmondani, hogy a lecke leiratában is szerepel, hogy a riport értelmezhető filmben, és fotográfiában is, de a kettőben nagyon más módon kell tudni megközelíteni. A riportnak van egy speciális válfaja, amikor egy szöveges riporthoz illusztrációt készít a fotográfus, és aztán azt a szerkesztő a lap terjedelmének függvényében beemelnek, és egy vagy több képpel illusztrálják a riportot. Ilyent a napilapokban gyakran láthatunk. Ami viszont a lecke leirata, amit mi keresünk, az a mai magyar fotográfiában sajnos már háttérbe szorult műfaj, és kihalófélben van, amikor egy fotóetűdben, egy képsorozatban dolgoz fel valaki akár lírai formában még akár szoció helyzeteket is, az alkotó. Amihez után maximum képcímben kerül hozzá felirat, mert a képsor egésze önmagában képes elmesélni egy történetet. Ezt fontosnak tartom elmondani, mert egy képpel akármennyire jó is, nem fogunk tudni történetet mesélni. Egy képpel be lehet mutatni egy személyt, enteriőrt, helyzetet, és ezzel nagyon sok mindent be tudunk mutatni, és a néző ehhez nagyon sok mindent hozzá tud képzelni, de viszont a riport kategóriában a történetiség a képek egymásutániságával, egymásra épülésével keletkezik, tehát a riporthelyzet ezáltal jön létre. Azaz a 20. lecke egy magasabb szint, amikor a fotográfus akár hosszú idő alatt is, tehát nem feltétlenül egy délután, kattintgat el öt képet, feldolgoz egy történetet. Hogy mi ez a történet... pl. Benkő Imrének van egy nagyon jó ózdi történet-feldolgozása, ő ezt egy egész könyvben tudta publikálni, de ahhoz, hogy egy képsor riportként tudjon működni ahhoz először, mielőtt a képeket elkészítem, el kell gondolkodni azon, hogy mit szeretnék üzenni vele. A képriportnak nagyon fontos része az üzenet. Az a fajta kritika vagy elmesélő, elbeszélő hozzáállás, ami a fotográfustól megkívántatik. Tehát ebben a helyzetben az a járható út, hogy találok egy történetet, megfigyelem ezt a történetet, és innen két út van a fotós előtt, az egyik, hogy együtt él a történettel, és ebből stációkat, pillanatokat fényképezve létrehozza ezt a riportot, vagy megfigyeli a helyzetet végig és aztán ezt manifesztálja valamilyen később elkészített formában, tehát a megtörtént eseményektől akár időben távolabbi megfogalmazásban. De mindenféleképpen nagyon fontos az egy képriportnál, hogy a képek egymásutánisága, a képek közötti kapcsolat és ritmus fontos szerep. Merthogy akkor tud létrejönni az üzenet, ha vannak a képek, amiket a néző meg tud nézni, és vannak a képek közötti szünetek, és az egész a néző fejében áll össze a hiányokkal együtt. De ehhez több kép kell, hogy a közöttük lévő szünetekkel együtt kiadják a riportot, az üzenetet, értelmezhetővé válhasson – egy szó nélkül, ami értelmezné ezt a riporthelyzetet. Ezt a képet áttesszük a barátom kategóriába, mert ez nem riport. Ott viszont megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lámpa

Én nagyon szeretem ezt a képet, ugyanis a Bara már nem először olyant fedez fel, amivel lehet, hogy egy átlag néző vagy sétáló az utcán csak elmegy mellette, észre sem veszi. Mégpedig ezeket a tükröződéseket, és a tükröződések játékait. Itt most ugye a képen egy ajtót látunk, és egy korban hozzáillő, régi, karos lámpát. És ennek a tükröződései megjelennek az ablaküvegen, és mivel ez egy duplaszárnyas ablak, a belső üvegen is egy harmadik formaként megjelenik a lámpa. A kép maga két átlós síkra bontódik, és az egyik egy nagyon jól értelmezhető, az ablak felsődeszkájának a síkja, és van egy másik átlós, ferde sík, ami enyhébb lejtésű, maga a lámpák között. Ez a két sík egy X-ként fogható fel és nagyon jó ezeknek a ritmusa, és nagyon jó ez a megfigyelés, amit a Bara tett ennél a képnél. Talán egy pici megjegyzés, hogy ha a képkeretet képzeletben megfognánk, és lefelé elcsúsztatnánk, hogy a lámpatest fölött az az 1 centinyi rész már nem fontos, viszont az alul megjelenhetne, akkor dinamikusabb lenne ez a kompozíció. De a három disznó szerintem így is megvan erre a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lemezjátszó

Nekem van azért ezzel problémám. Itt megjelenik két forma, az egyik a lemezjátszóból ez a gramofontölcsér, a másik meg a mechanikai szerkezet, amin maga a lemez forog. De az nincs eldöntött, hogy ezt a gyönyörű virágforma vagy akár női jelzés, szimbólumformát akarja arányítani magához ehhez a szerkezethez, ehhez a kalapdobozhoz, vagy pedig a sziromformán megjelenő fénypászmákkal, csillogásokkal akarna foglalkozni. Most ez egy kicsi ebből is meg egy kicsi abból is. Egyszerűbben mondva, ennek a képnek ezzel a sziromformával, ezzel a női formával, ezzel a vörösréz tölcsérről és a fényeiről kellene szólnia, és mindarról, ami még bele van komponálva a képbe, arról nem kell szólnia, az túl sötét, túl kevéssé izgalmas, és én értem, hogy ott van a gramofontest a kép alján, de éppen a képből adódóan az nem fontos, ahhoz pedig, hogy a gramofon tölcsérjeinek a ritmusai működjenek, nem jól van vágva a kép. Ha ez a gramofon otthon, családi környezetben megvan, akkor ezzel érdemes lenne ezzel a formával foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Hős utca
A Hős utcában mindig ősz van. Negyven fokban is fenyeget a tél. Ősszel sokkal inkább ősz van, mint máshol.

Egy híres, emblematikus helyszín, elég ha csak a Mária-Valéria telepre gondolunk, a Mozgó Világ számai, nagyon fontos újság volt a 70-80-as években, a Hős utca egy ilyen emblematikus helyszín, ami még létezik Budapesten, a többi ilyennel ellentétben, pl. a Mária-Valéria telep már nincs meg. Ez a cím egy szocio-állapotra utal, lásd azt a fülkét vagy mit, amire spray-vel felírtatok vannak, és a kisfiú, aki itt kikönyököl. Ősz kategóriába küldte az alkotó ezt a képet, és én ezt helyénvalónak is érzem, bár nem tudom mit lehetett volna változtatni magán a szoción, mert nagyon fontos a kisgyerek, aki itt les kifelé. Nem tudom, hogyan lehetne azt megoldani, hogy noha minden fontos itt, a száradó gatyákkal és amit a Hős utca szimbólumrendszerével, a lepusztult gangokkal, a bejárati ajtóval, mindent hordoz az üzenet - de ennek a képnek a kisfiú lenne a főszereplője. A kisfiú, aki nincs piedesztálra emelve, hanem egy tárgyi elem, fel kell fedeznünk, hogy ott rejtőzik egy fontos része az egésznek. Ő az ember, aki a jövőt jelenti, és a kép nem oda van ritmizálva. Még egy problémám van, hogy az egész kép dől, borul az egész kép, nincs egy egyenes jó helyen. Két disznó, és érdemes lenne oda visszamenni, és még foglalkozni ezzel. (szőke)
értékelés:

Emlék

Szeretem ezt a képet, sok képen, elsősorban az első lecke motívumrendszereiben jelentkezett már az árnyékkal való kapcsolat, nagyon jó az, hogy az épített környezetet használja fel a fénnyel való munkában, és a külső, valós fény, a Nap fénye, ami árnyékokat hoz létre, és ezt használja egyedi fényforrásnak, és az így megjelent árnyékok játékát, ezeket az absztrakt formákat használja fel a valós felületeken. Fúziós képről kell, hogy beszéljünk, ez itt azt jelenti, hogy nem elsősorban tájkép, de nem is absztrakt kép, hanem a kettőnek a fúziója, dokumentummegfigyelés, és egyben átlép azon a kategórián, hogy egyszerűen csak dokumentáltam valamit, bizonyítja ezt az a bátorság, hogy az épület valós felületeiből az alkotó nem használ fel, azt mondja, hogy az árnyék üzen annyi tartalmat, amiből egy teraszt, egy korlátot, a fotós emberi alakjának formáját egy füves területen jól látjuk. Véleményem szerint tehát ez a fúzió itt jól működik, mert a fotós tudatosan átszűrten, jól átgondoltan kezdi a látványelemekben a filozófiát, és a valóságot összhangba hozni. Ezért a 18. lecke, nyár kategóriájában ez egy háromdisznós kép.
Volt egy hosszú vita a kommentekben erről a háromszögről itt, mert van aki azt mondja, hogy ezt Photoshop-pal kivéve el lehetne tüntetni, merthogy ez hiba. Oda tart ez a lámpaoszlop. Oda mutat minden, és ez jól visszafogja ezt az egészet a másik oldalon. Éppen az a jó, hogy ott nincs fű, hanem oda mutatnak az irányok és sematikussá válna a felület. Éppen azért, mert a számítógép manipulatív eszköztára ami segít nekünk, az nagyon sokszor éppen a valóságban rejlő rendezetlenséget-játékosságot azt tünteti el. Ha elvesszük azt a járdát vagy mit onnan, akkor elvesszük a szocio-tartalmát is. Rendezett lesz, korrekt lesz, szalonképes lesz, de elveszik minden, amitől a szerelmeskedés is egyedi, és jólfésült lesz. Az jelzi ott, hogy a valóságban vagyunk. (szőke)
értékelés:

Árnyjátékok

Egy kompozíciós történetet látunk, akár Moholy-Nagyra is gondolhatunk itt vagy más, kortárs művészek munkáira is. Lehet, hogy pont egy ilyennek az árnyjátékát fotózta le most a Bara. Én mondjuk itt most nem igazán értem, hogy miért van kettő kép, nekem egyébként az alsó az, ami erősebb és izgalmasabb kompozícióban, de nem értem, hogy miért van megkettőzve. De az ötletet jónak találom, és ha ezek az árnyjátékok izgatják a Barát, akkor ebben talán mehetne tovább. (hegyi)

Ahol az élet az úr
Így élünk mi emberek!

Két irány is jelen van a képen, egyrészt az épület pusztulása, romlása, az emberi jelenléttel, a múlttal való kapcsolat, másrészt a természet, ami mindezt birtokba veszi; lásd Thaiföld, Angkor Vat, ahol a dzsungelben ezek a gyönyörűszép épületek, ahogyan megjelennek, tehát ez rengetegszer fel van dolgozva a fotóművészetben is. Mégis azt mondom, hogy a képen nem eldöntött, hogy a bodzabokrok, amik körbefogják az épületet és újra visszaveszik a természetnek az ember alkotta absztrakciót, visszamorzsolják, ez a kép üzenete elsősorban; vagy az, hogy egy elhagyott, halott épület az emberi létezés nyomait mutatja, és ez a halott struktúra bemutatása a cél. A kettő között hezitál ez a munka, és mivel ez nincs eldöntve, ezért a kompozíció billen. Első ránézésre ezen az alkotáson az üres, tátongó szobába betekintő ablakrés az, ami a nézőt izgatja; de a kép nem így van komponálva, és ezek a bizonytalanságok azért jönnek létre, mert maga az alkotó sem tisztázta le magában, hogy a kép miről szóljon. Miközben a cím egyértelműen jelzi, hogy melyikről van szó. Itt, a kép tetején van egy képelem, egy növény, ami jelzi az ember által átalakított természet és a természet harca, ennek a prioritásnak a minősítése jelentkezik a címben; ahol az élet az úr, azaz ahol a természet az úr – de nem oda van ez a kép ritmizálva. (szőke)
értékelés:

Kukuccs

Ugye van barátom leckénk és van házi kedvenc leckénk. A barátom lecke szerintem azért ennél több személyességet kíván meg. Hol van ezen a képen az Anita és a barátja kapcsolata? Ez a kapcsolat megjelenhet a kis állat szemében, megjelenhet a szerzővel való közös foglalatosságban, de jelen pillanatban ez a macska nem a kamerába néz, kifelé, valami teljesen más történetre figyel. Ugyanakkor tudjuk, hogy a macska jelleméből adódóan tökéletesen tudja, hogy az Anita ott van tőle 20 centire a fényképezőgépével, azaz kapcsolatban van a fotóssal, hiszen ez egy nagyon közeli kép, de az igaz, hogy valamilyen módon az alkotónak kellene megjelennie ebben a képben, hiszen a házikedvenc, mind a barátom kategóriáknál ott van a különbség, hogy az elsőnél bemutathatjuk önálló cselekvés közben azt az állatot, de a barátomnál kell a kapcsolat. Ha pedig áttesszük a házikedvenc kategóriába, akkor viszont az önálló cselekvésnél kérdés az, hogy miért van vágva a macska lába, feneke, azazhogy ő-e a főszereplője ennek a képnek. A tevékenységnél meg érdekelne az, hogy mit néz a macska, mit csinál, hova irányul. El tudom fogadni azt, hogy az Anita a bujkálást, ami a macskák egy jellemző tevékenysége, akarja bemutatni, de akkor meg lehet, hogy nem ez a pozíció az, ami ezt a legjobban mutatná. Tehát itt én több témát is érzek, hogy igazából nincsenek eldöntve. Itt is azt mondanám az Anitának, hogy azok a képei erősek, jók, ahol többszöri nekifutásra átgyúrja magában a témát, értelmezi, megvan a dramaturgiája, megvan az üzenete. Sarkallja magát arra az Anita, hogy a gondolati egysége az sokszorosan kiérlelt legyen, mielőtt az exponálás megtörténik. (szőke)
értékelés:

Lovasi ritmus
kompozíciós gyakorlat

Izgalmas, hogy a Jóska a fekete-fehér absztrakt ritmikájával játszik, és ebben olyan képi szimbólumokat is használ, mint pl. a kereszt, az ablakrések, a tetők ferdéi, amelyek behoznak egy historikus megközelítést is, az absztrakton túllépve is. Ugyanakkor egy monotípia nyelvezetet használ, ez nagyon jó, hogy egy ilyen leegyszerűsített formanyelv van jelen ezen a majdnem négyzetes képen. De érvényesnek tartom most is a fekete-fehér ritmusokra, az alsó és a felső háromszögek, amiből az alsó a torony csúcsából adódik, az ezt a jobboldali szakaszt priorizálja, hogy az elképzelt és a feltételezett horizont kérdése felvetődik. Ugyanis ha a horizont nem vízszintes, azaz a fényképezőgép jobbra billenése balra mégiscsak egy picit szintezne, akkor talán nem bukna ez a kép ennyire jobbra. Tehát ha esetleg szabadna javasolnom, a Jóskának, hogy a kép, a kamera, a szemsík beállítására próbáljon meg tüzetesebben, jobban figyelni, mert ezeket az arányokat ezzel rendbehozhatja. (szőke)
értékelés:

B(h)alszemoptika
...avagy egyik szemed tartsd mindig az utasokon!

Először is üdvözlünk itt az estiskolán, és bár a lecke kiírása azt mondja, hogy portré arc nélkül, de mégis mondjuk el tudjuk fogadni azt, hogy a szemüveg a fő arcformát kitakarja. A cím szójátéka a halszemmel foglalkozik, bár nem tudom, hogy ez valójában halszem-e, a halszem az itt a napszemüvegre utal, és ugyanerre utal a bal szem is, hiszen a bal szemben van az a fontos esemény, amiről beszélünk. Tehát ha megfogalmazódik a portré arc nélkül házi feladat, akkor valójában ha a címet komolyan veszem, akkor az kétszeresen is a bal szemre utal. És mi lett volna, ha szűkítem a képet, és azonnal az első leckét teljesíti. Mert jelenleg nem is halszemoptika, és nem is a bal szem a fontos üzenete a képnek, hanem egy teljes arc. Tehát ha ezt a képet függőleges irányban, középosztatban a baloldali szemüveg orrnyereg-tartójánál vágnánk, akkor tökéletesen teljesítené a kategóriát, és a címhez is teljesen adekvát lenne. De ettől függetlenül a két disznó megvan, és Gergely, nagyon várjuk tőled a további alkotásokat, annak is nagyon örülünk, hogy magát a megfogalmazást a barátaidon, ismerőseiden keresztül használtad, és megkockáztatnánk a felőled felénk áradó büntetést, ahogyan azt az izgalmas, jó baráti társaságot te a távolba helyezed, és nem adod ide nekünk. Reméljük, hogy a későbbiekben az üzeneteiden keresztül abba a társaságba, miliőbe mi is elérkezhetünk; nyilván ha te ezt megengeded majd nekünk. (szőke)
értékelés:

Az utolsó portrém sok vérrel és agyvelővel.

Egy színházi, színpadi helyzetet látunk, egy manipulatív szituációban, tulajdonképpen mint egy filmes standfotót küldi be az alkotó ezt a kreált helyzetet, amit dokumentumszituációt sejtet, nyilván mondom, hogy sejtet, mert ha itt egy baleset vagy bármi atrocitás történt volna, akkor a gerincoszlop a hetedik csigolyánál a vállak kapcsolódása az nem így stabilizálódott volna, a végpont után ennél a helyzetnél a fej elcsuklana, ezek olyan apróságok, amiket az ember színházi, filmes módon rekonstruálja, felépíti, ezt érdemes tesztelni. Nyilván nem így kell értelmezni ezt az üzenetet, hiszen ez egy sokkoló kép, az alkotó sokkoló gegje. Gondoljunk itt a becukrozott hajra, nekem ilyenem nincs, én nem tudnám megcsinálni ezt a taréjt, ez egy gesztusüzenet, a zsaluzott vasbeton lépcsőkön a borospincében vagy valahol ahol az alkotó megpihen. Ennek egy gesztusüzenete van, ezt vagy elfogadjuk, vagy nem. Ugyanakkor a baloldali kéz, ami szintén fontos része ennek az összességnek ujjakban vágva van, nem igazán indoklódik, hogy az miért van ott elmetszve, a jobb váll íve és az úgynevezett teherautósbarnulás, amikor a sofőrök karja barnul le, itt a nyak körül látjuk ezt a naturális barna foltot, talán ott egy szúnyogcsípés is megjelenik vagy nyolc is megvan az, és mindezek egy rendőrségi dokumentumfotóban fontos motívumok lennének, a kép baloldali függőleges felületén viszont ezt vágja az alkotó. Én azt mondom, hogy ha az ember veszi a bátorságot, és csinál egy kvázivalóságos helyzetet, akkor ezeket mindent le kell modellezni, tehát szerintem van egy irány, egy elég meglepő irány, ha elfogadjuk, hogy az alkotót ez az irány érdekli, de ehhez ugyanaz az alázat szükségeltetik, pontos, precíz szerkesztés, vezetés egy ilyen képnél is, ami bármi másfajta képnél is várható.
Én két alkotót hívnék ide be, Tony Kaye Amerikai história X című filmje, abban van egy hasonló jelenet Edward Nortonnal (aki zseniális a filmben), és én javaslom, hogy nézzétek meg, bár nagyon kemény film, de az erőszakról szól, és a rendező ezt naturálisan ábrázolja, mint itt az alkotó, de ott nincs mellébeszélés. A másik pedig Gerhes Gábor festőművész, aki fotográfiákban álmodik meg beállított helyzeteket, de ő bevállalja, hogy ezek attól lesznek tragikusak és komikusak, de egyben nagyon erőteljesek és drámaiak is, hogy csináltak a helyzetek, tehát létrehoz egy történetet, és a modelljét abban úgy állítja be, hogy nincs kétségünk afelől, hogy az egy csinált helyzet. Itt pedig a kettő között vagyunk; csinált a helyzet de mégis valós akar lenni, és ezt a döntést kellene meghozni, ha a laci ezzel még foglalkozni akar. Én erre egy disznót adnék. (szőke-hegyi)
értékelés: