A kommentárok alatt ment egy filozófiai vita, hogy a vattacukor a fontos, vagy a vattacukor-készítés; én ragaszkodom ahhoz, amit ott is írtam, hogy nekem a vattacukor sosem volt a kedvencem, de a készítése a mai napig is elbűvöl, és még most sem értem teljesen, hogy hogyan készül. Ugyanakkor mivel a döntés a képnél ugyanerre vonatkozik, hogy a vattacukor készítése a fontos, gondolom a Ferit is gyerekkorában izgatta ez az egész, ezért fontos az, hogy ezt a tevékenységet hogyan ábrázoljuk. Itt látunk egy nyolcszögletű készüléket, és ez a készülék nagyon esetlegesen van vágva, semmi nem párhuzamos semmivel, tehát még véletlenül sincs kiválasztva egyik oldala sem, hogy na akkor ahhoz képest fogjuk a képhatárokat beállítani. És igazából ez nem indokolt, tehát a tevékenység nem megy olyan gyorsan, hogy ha egyszer odaengedte a bácsi a Ferit, akkor már be lehetett volna ezt állítani rendesen. A másik meg az, hogy ugye ennek van egy folyamata, és nem tudom, hogy az-e a legjellemzőbb, amikor a fehér vattacukor a fehér háttér előtt beleolvad. Ezt viszonylag gyorsan forgatják, és annyira elég hosszú az expozíció, hogy ezt érzékeljük is, és ez jó, hogy vannak bemozdulások ezen – de annyira beleolvad a háttérbe, hogy a struktúrája nem jön ki. Nem tudom, hogy ha feljebbről fényképezi a Feri, akkor ez mennyire jön ki, de nem biztos, hogy ennek a tevékenységnek a legjobb pillanatát kapta el. Úgyhogy én ezt a gyermekkor leckére abszolút elfogadom, mert visszavisz minket élményében a gyermekkorba, engem legalább húsz évvel – höhöhöhö [Szőke] – na jó, harminccal [Hegyi], de a megoldás az nem tökéletes, azaz egy malacot tudok megadni. (hegyi-szőke)
értékelés:

A barátom leckére jött a kép, ami nem egy porcelánbaba, hanem egy műanyag vagy kaucsukbaba, amit itt látunk, mint ahogyan a fején a roncsolódás sem valódi sérülés, hanem egy fotosop trükk, de ezzel semmi baj nem lenne, ha én, a néző magyarázatot kapok, hogy ez miért történik. Tehát itt van ez a sokkolónak szánt üzenet ezzel a babával, ugyanakkor ez a baba ez szép, persze a szépségnek is vannak stációi, de mondjuk, hogy ez szép, és akkor rá van téve ez a roncsolódás, ami azért nem tud szervülni, mert ha ennek a babának ténylegesen be lenne horpasztva a feje, akkor nem ilyen csillogóan nézne ki az ő szeme, tehát ha ekkora ütést kapott volna a fej, akkor az egyéb sérülést is okozott volna, tehát ez leleplezi ezt a geget. A másik az, hogy oké, vegyük úgy, hogy ezzel nem foglalkozunk, de akkor sem értem, hogy a baba mit akar ezzel nekünk mondani. Érzem, hogy sokkolni akar, csak nem tudom, hogy miért. Nem fogalmazódik meg a képen az üzenet. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Abszolút egyetértek az üzenettel, amit küldesz. De egyrészt ha az édesapa és gyermeke látható a képen, akkor fontos az, ahogy az apa, aki olyan, mintha egy nagy, erős és biztonságot adó manifesztum lenne – és az, hiszen feltekintünk rá, egy alsó gépállásból van fényképezve ez a páros, akkor talán az apának a homloka, a koponyatető is fontos lenne, hogy ne vágjunk bele így. És ugyanúgy ha megfigyeljük alul a babát óvó jobb kezet, az ujjakat, annak ellenére, hogy egy erős testalkatú férfit látunk itt, aki a babát öleli, mégis nagyon finom és gyengéd, óvatos védelem van ebben a kéztartásban. Azaz ha tágabb lett volna a kompozíció, akkor az apa negyedik ujját is láthatnánk, ami valószínűleg külön áll a többitől, hiszen ezt a pici babát, aki valószínűleg alszik, odabújik az apa mellkasához, még jobban érzékelnénk, hogy mennyi finomság van a mozdulatban, mennyi gyengédséggel öleli a babát. Ez egy fontos mozzanata a képnek, amibe a kamera belevág. Picit tágabbnak kellett volna ennek a képnek, és esetleg balra egy kicsit tengelyben el lehetett volna mozogni, hogy a háttérben az az ember ne zavarjon be, ne koszolja össze ezt a nagyon szép, talpán álló háromszög-kompozíciót, aminek a csúcsa az apa arca, ezzel a furcsa napszemüveggel. Tehát én egy picit bővítettem volna ezt a képet. Ezek a manifesztumok, mint a napszemüveg, ezek kordokumentumokká válhatnak idővel, és ha ez egy tudatos döntés, akkor én el tudom fogadni; de ha ez egy kapcsolatról akar szólni, és az a címe, hogy szeretlek, akkor ezt a napszemüveget levetetném, vagy ha más nem, fel lehet tolni apának a homlokára, hogy lássuk a tekintetét. Visszaadjuk ismétlésre, hiszen a modelleket biztosan rá lehet venni a fotózásra megint, és a kép üzenete megéri a pontosabb fogalmazást. (szőke)

a biciklit...is

Én nagyon szeretem ezt a képet, és pl. azért, mert olyan emlékképeket is előidéz bennem, mint Jiri Menzel korai filmjei, ahol artisták és akrobaták és különböző figurák jelennek meg a régi időkben, de ettől a hosszú árnyéktól a varázsbiciklitől – ami olyan, mint egy velocipéd - válik meseivé az egész, mert az emberi figura egy ilyen elrajzolttá válik, ettől mesei, ez erősíti fel a háttérben a napraforgók vörösét, ezt a naplementés hangulatot, nagyon jól ízesül az a fajta próbálkozás, ami sok estiskolás képen már látható volt, az árnyékok. Annak örülök, hogy az árnyékkal való dolgozással egy egészen új üzenetet tudtál létrehozni. Nekem ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Izgalmas dolog, hogy egy felső gépállásból, egészen felülről, mint egy elemző gépállásból látjuk a gyermeki testeket, ezt a kis műanyag fürdőmedencét, a tégla járdát és nagyon szép, ahogyan a műanyag medencén átszűrődik a fény és a víz varázslatos mozgásai az emberi testek mellett ezeket a kis fodrocskákat és egymásba fonódó kis köröket ragyogtatja, létrehozza. Ha lehetőség lett volna rá, én egy kicsit bővebbet adtam volna ebből a körformából, ami izgalmasan kapcsolódik, mint egy ilyen absztrakt üzenet ezzel a balra dőlő téglajárdával, akkor talán erősebb tudott volna lenni a kép, de megadom rá a két disznót. (szőke)
értékelés:

Egy kedves Baráti gesztus :)

Nagyon szeretném ezt a képet, fiatal kora ellenére vannak bizonytalanságok bennem, hogy talán édesanyja vagy nem tudom kinek a ruhásszekrényéből varázsolódott elő ez a szemüveg, még akkor is, ha ezt most így lehet megvásárolni, erőteljesen idézi nekem az hatvanas-hetvenes éveket, és őrületesen karakteres lesz ettől az arc. Meg attól az optikától, amivel fényképezhette ezt a jelenetet. És a szituáció is, a szereplők beállítása is tulajdonképpen jónak mondható, bár egy kicsit többet is lehetett volna adni a pusziból, úgy, hogy a félprofilos főszereplőhöz közelíteni, és újra pusziltatni az arcot, ez más szempontból is lehet, hogy fontos lett volna. Ezért mondom, hogy a filmforgatás és a fotózás az sokszor az életben létrejövő vágyakat is orvosolni tudja. Felvehetted volna a fiúval mégegyszer, mondván, hogy a fotó nem sikerült eléggé, és akár egy kapcsolat is elmélyülhet még jobban. Tehát ott jó lenne, ha jobban látszódna az a csücsörítés, de a nagyobb problémám az az, hogy szerintem ez a szemüveg az egy nagyon rekvizítuma ennek a képnek, tehát én nem vágtam volna bele a szemüveg felső íveiben, és ugyanúgy a kis álladba vagy az állatok mindkettőtök álla is jó lett volna ha bennemarad. Ettől még ugyanúgy meg tudna maradni ez az egészen hosszú, húzott, majdnem panorámaképszerű keretezés – alul-felül én többet hagytam volna meg. De szerintem a két disznó ettől még megvan a képre. Vagy ha már vágunk, akkor az állból még lehetett volna vágni. Mert most ez pont a határon van. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nyár, Nyíregyháza, Vidor fesztivál.

Ez egy képsor a talp leckére, és igazából én értem, hogy ez egy képsorozat, hogy a talp köré van szerkesztve, értem, hogy a középső képpel kapcsolja össze, ezekkel a rajzkrétákkal, táblakréták ebben a dobozban, és mégis ebből a hármas sorozatból az utolsó vagy az első kép az, ami értékelhető, vagy próbál ennek a leckének megfelelni. Mostanában nagy divat ez a dekomponáltság, hogy mindent dekomponáltan komponáljanak az alkotók, és a hármas tagolásnál is azt érzem, hogy ez a triptichon is egy dekomponált triptichon, és nekem nem áll össze ez a sorozat. Még akkor sem, ha tudom, hogy a rajzkréták vannak a középpontban, és a leirat mondja a nyíregyházi Vidor fesztivált, és én elég sokszor léptem fel ezen a fesztiválon, és azt a hangulatot, ami ott volt, amit az nekem adott, azt itt nem fedeztem fel. Nem tükrözi azt az élményt, ez nekem lehetne bárhol is, és a talp házi feladattal ha akarsz még foglalkozni, akkor ezt visszaadnám ismétlésre. Nem érzem azt, hogy egy történet épülne itt, hogy ha elfogadom az első-második kapcsolódását, akkor a harmadik ehhez nem megy, tehát a két széle ennek a triptichonnak nem lép tovább. (szőke)