szitakötő
szitakötő
szitakötő
szitakötő

A lépcsőházban találtam ezt a szitakötőt. Egy pók hálójából szedtem ki, már halott volt. Mielőtt eltemettem, alaposan megnéztem, lefényképeztem. Nem, nem daraboltam szét. Lehet hogy a képek morbidnak tűnnek, engem pusztán a kíváncsiság vezérelt. Még sosem láttam ennyire közelről ezt a csodálatos élőlényt.

Mariann rendszeresen küld makrofotókat, én ennek nagyon örülök, mert olyan dolgokat mutat meg, amiket a hétköznapi szemlélő lehet, hogy nem figyel meg. Ez most egy szitakötő, az én kedvenc kis nünükém, nagyon szeretem őket, szerencsére most visszatértek a tóhoz, úgyhogy nálunk is vannak ilyenek. Az első kép egy nagyon szép lenyomatként jelenik meg, még azt is mondhatnám, hogy Dürer nyomatai azok, amikre emlékeztet ez a fajta beállítás. Van dolog, amit nem teljesen értek: egyrészt picit túl van exponálva a szárny, miközben ennek a rovarnak a szárnya az, ami igazán nagy szépsége, ezek a hártyák, ehhez képest most ez túl sok fényt kapott, és van valami teste végénél, ami nem tudom, hogy micsoda. Azt se tudom, hogy ő egy élő állat volt-e, vagy már preparátum, de valahogy olyan kis kuszák a lábai. Ha preparátum, akkor ezt ki kell dolgozni rendesen, bár természet- és makrofotónál jó, ha igazival dolgozunk, és nem valami preparált valamivel, mert aki ezt ismeri, azt mondja, hogy már halott, és borzasztó, szóval ezzel lehetnek érzelmi problémák. A következő kép közelről mutatja ennek a kis lénynek a fejét, és olyan, mint egy ilyen NASA pilóta a kis sapkájával, miközben félelmetes kis lábai vannak, tehát nem is annyira barátságos innen nézve. Aztán jön egy váltás, egy más háttérrel dolgozunk, ismételjük a fenti képet, csak egy másik beállításban, aztán kapunk egy részletet az állat törzséről, ami azért érdekes, mert olyan, mint egy afrikai rituális totemoszlop. Amit nem teljesen értek az, hogy miért kellett változtatni közben a háttéren. Ha már valamelyik döntést meghoztuk, egyébként én a fehérre szavaznék, akkor tartsunk ki az mellett. Azért szavaznék a fehérre, mert ennek a textilfelületnek a bolyhai bezavarnak, elviszik a fókuszt. Másrészt itt is fontos a történetmesélés. Ha elindulunk a teljes ábrázolásból, akkor lépésről lépésre jussunk el valahová, most fölvázolódnak dolgok, kettő nagyjából ismétlődik is. Például, ha már a kis testét és a fejét megmutatom, mint érdekesség, akkor a szárnyát is érdekesnek tarthatnánk. Én ezt visszaadom ismétlésre, mert ennél összefogottabb meglátásokat kaptam eddig Marianntól. (hegyi)

Fent

Szépek ezek a felhők, szépek a fények, nagyon szép rajzolatokat mutatnak. Értem az élményt, és azt az érzelmi töltöttséget is érzem, amit Eszter ezzel a képpel kapcsolatban megélt, mégis azt gondolom,hogy itt vannak fölvázolva formák, és ez most még olyan nekem, mint egy tanulmány, hogy majd a következőkben ezen gondolkozzak el, hogy hogyan fogom ezt egy képre rakni. Most ez nem sikerült, de azért a jelzés megvan, hogy van egy szép egünk a naplementével, ez hoz egy spleent, hoz egy fáradtabb, melankolikusabb élményt, ez már alapvetően meghatároz egy hangulatot, van egy természeti formánk, aminek a sziluettjét adjuk, ami szintén ebbe az irányba mutat, és ott van ennek ellenpontja, a fűszerezése a lámpaforma. Az ötlet nagyon jó, az irány is jó, de jó lenne, ha úgy tudnának ezek arányaiban megjelenni, hogy ez összekötődjön, és egy ritmusra járjon. Most egy kicsit az ég olyan, hogy külön ott van, a természeti formák, mint sziluett, zavarossá válnak azáltal, hogy pont ott elindul egy sötétebb felhőréteg, és a szegény kis lámpaoszlop áll ott magányosan. Nekem ez most nem állt össze, Eszter, visszaadom ismétlésre. És Eszter, nagyon várnám a képeid, főleg az első három leckére, vegyük fel újra a fonalat. (hegyi)

A hegyekbe fönn

Vágyok már egy szép téli sízésre.

Egyrészt örülök, hogy István újra aktivizálta magát, nagyon köszönöm neki azt, hogy újból megtalált minket. Egy téli képet küldött a nagy nyári forróságban, ez külön egy öröm. Én ritkán tudok vágyakozva tekinteni egy téli képre, de az elmúlt hetek ezt is elérték nálam, már arra is gondoltam, hogy már most jó lenne egy olyan helyre elmenni, ahol tél van. Ha egy kicsit billentünk a kamerán, akkor az arányok tisztázódnak, mert most van egy rész, ami a természeti résszel foglalkozik, ez a középső rész, van egy rész, ami a közösségi élményről szól: barátok együtt vagyunk, síelünk, vagy új kapcsolatokat szerzünk azáltal, hogy várunk a sífelvonóra, de van egy harmadik rész is: az ég, aminek itt most nincs képformáló szerepe. Azt az egynegyedet, amire az égre adtál, én a közösségi részre adtam volna. A kép fölső része elég lett volna, ha a hegy csúcsáig ér, és a többit odaadtam volna annak a résznek, ami az embereket mutatja. Izgalmasabb lett volna úgy a kép számomra. (hegyi)
értékelés:

Ha egyszer fel van dobva...

Egy kép, amihez még nem érkezett adás, egy érdekes szituáció azért, mert már találkoztam ilyen képpel, de akkor sem értettem a megfejtését, aztán a kommentároknál megvilágosodtam, hogy ez deszkás srácoknak a szokása, hogy a használt, vagy már használatba nem fogható cipőjüket összecsomózva a fűzőnél földobják a villanyzsinórra, és ott lóg. Ez egyfajta mementó, emlékállítás annak a cipőnek. Ezt a részét most már értem, nekem ehhez kellett segítség, mert a mi korunkban ilyen nem volt, és köszönöm azt, hogy a kommentároknál ezt megkaptam, talán Viki is hozzátehette volna a leiratban, hogy az éltesebb korosztály is meg tudja ezt fejteni. Ez csak egy kérdés, mert ettől függetlenül is kell tudnunk a képpel mit kezdeni. Jelen pillanatban a kompozícióban lehetett volna ezzel játszani, hogy ezt a két fekete flekket, ami a cipővel létrejön, és a holdnak a formáját valahogy úgy beállítani, hogy ebből valamilyen kompozíció kijöjjön. Most ez eléggé esetleges, de vehetjük úgy is, mintha valaki égifocit játszana, és bele akarna rúgni ebbe a labdába egy láthatatlan test. Ez is egy érdekes asszociációs forma. Nagyon kell az a Hold, mert anélkül értelmezhetetlen lenne, miért ilyen a színvilág, miért kék. Aztán a „feldobta a tappancsot, bakancsot” egy nyelvi kifejezése az elmúlásnak a búcsúnak, és nyilván erre is utalhat ez a kép. A kivitelezésnél pedig figyelembe kell vennünk azt, hogy ki milyen technikai lehetőségekkel bír, az tudja megoldani képileg. Ha jól látom, itt valami kis villantás, valamennyi vaku talán használatba került, mert a cipő talpán is vannak részletek, én ennek örülök, hogy nem csak két fekete flekket látok, hanem valamennyi részlet maradt ebben a képben. Mindez mellett én azt is gondolom, hogy magára erre a Tisztelet, búcsúzás, gyász leckére lehet, hogy valamit még hozzáraktam volna, ami esetleg utal erre a deszkás üzenetre. Így most azon kezd el az ember filózni, hogy most vajon Viki arra a verbális poénra utazott, ami a „feldobta a talpát”c. poén, vagy pedig arra utazott, ami ebből a deszkás gesztusból adódik. Nem tudom, és ezt most nem is tudom eldönteni. Ha problémám van a képpel, akkor ez, mert ez nem egyértelmű számomra, ezzel kellene valamit kezdeni. Szeretném azt, Viki, ha saját élményekkel dolgoznál. Úgy érzem, hogy kicsit óvatosan fogsz ezekhez a leckékhez, és általánosítások jönnek a képekben. Én Vikire vagyok kíváncsi, hogy Viki mit mond, hogy Vikinek mik az élményei ezzel a kérdéskörrel, hogy tisztelet, búcsúzás, gyász. Kevéssé tartom valószínűnek, hogy ez a Viki cipője lenne. (hegyi)
értékelés:

Fent

Izgalmas az a képi megoldás, ami ezt a betonformát a természettel összeköti, a meglátás is jó, és nagyjából a beállítás is jó lehetne, miközben azt gondolom, hogy az arányokkal van egy kicsi problémám. Ha mérlegre tesszük azt, hogy hány deka ez a betonforma, és hány deka a zöld és az ég, akkor most egy picit el van ez állítva, több kellene ebből a betonból ahhoz, hogy ez az aránypár jól fölálljon, avagy, egy más kivágásban, ha ezt az arányt tartjuk a betonnál, akkor kevesebb is elég lenne a fából. Most elkezdem nézegetni a fát, elcsodálkozom rajta, hogy milyen szép formája van, tényleg gyönyörűek ezek a növények, nem tudom, hogy ez milyen típusú fenyő, de nagyon szép. Aztán utána meglátom, hogy ott egy alak a párkányon, őt is nézegetem, hogy mit csinál, reggelizik-e, vagy meditatív tevékenységet folytat, nézelődik, vagy durcás lett, és oda fölmenekült, ezt ebből a formából most nem tudom eldönteni. Mivel vidámak a színek, most azt gondolom, hogy fáradt egy kicsit, és pihen, nézelődik, de hogy ezt egyértelműen a magányhoz tudjam sorolni, most ebben a beállításban nekem nem sikerült. A színek miatt ez nekem eltolódik egy vidámabb történet felé, nem érzem itt a magányt, nem annyira konkrét, nem fókuszálunk rá. Itt két történet van, de nincs összekapcsolódva a tömegelhelyezés miatt. Formailag nagyon szép, hogy ez az átlós növényforma rímel az átlós falformára, ezt jól meglátta Ágnes, de ez a történet nekem mégse indul el most. (hegyi)

Isten középső ujja

Igen, ezt is bele lehet gondolni ebbe a képbe, Isten középső ujját, vagy bármi más testrészét. Erről már egy másik képnél elmondtam a véleményemet, hogy az ember rá is szokott csodálkozni, esetleg el is készíti, mint kép, de aztán jó esetben a megmutatás előtt alkalmaz egy fajta kontrollt, és azt mondja, hogy ez a fajta asszociáció csak nekem jön le, nem annyira erős. Nem is mindenki képes ezeknek az asszociációknak a megfejtésére, nem mindenkinek van erre rezonálása, erre a képre azt mondom, hogy elég kis vékonyka humor, Gimesi-féle humor, nem nagyon erős, átteszem a Szorgalmiba. (hegyi)

Buchhandlung

Fogalmam nincs, hogy mit jelent a kép címe, én ezen a nyelven nem értek, látok egy ablaksort, szép virágokkal, és látok egy feliratot, nagyjából ennyi, ami az én üzenetem. Ebből nekem most az jön le, hogy Ágnes találta ezt a ritmust, és azokkal a függőlegesekkel, vízszintesekkel, és azokkal a kemény, kopogós formákkal, ami létrejön, ellentétbe tudta állítani ezt a virágkompozíciót, és ez az, ami megragadta az ő figyelmét. Ennél sokkal többet ehhez a képhez nem tudok hozzátenni, építészetileg nem gondolom annyira jellegzetesnek, szépek ezek a virágok, de hát akármerre elindulunk Nyugat felé, azért találunk mi ilyen giccses virágkompozíciókat, ott az utcadíszítésnek hagyománya van, nálunk ez még nem annyira erős, idő és pénz kérdése, hogy ez nálunk is gyökeret verjen, de körülbelül ennyi, nem nagyon értem, hogy miért készült el ez a kép. Mint épített környezeti kép, talán a háttérben, az ablakban tükröződő forma segíthet minket ebben, de ez se nagyon történik meg, dől hanyatt az egész, perspektíva nincs korrigálva, elindul valami alsó forma csíkozással, valaminek az előtetője lehet ez, aztán fönt van valamilyen korlátszerű rész, ami lehet talán panzió, de az sincs folytatva, tehát nincsen szituációba helyezve ez az ablaksor. Így nem tudom beazonosítani, hogy ez micsoda. Ágnes, én ezt áttenném a Szorgalmiba, erre a leckére ezt nem tartom egy erős megoldásnak. (hegyi)

Barátság

Viki a képeihez rádióműsorokat is készít, ez nagyon nagy segítség az értelmezésben, de nem mindenki hallgat rádióműsort. Van, aki csak a képpel szembesül, és a képnek önmagában is működnie kell. A kérdés az, hogy itt látunk egy helyzetet, egy kerti szituációt, és ki hogyan értelmezi ezt a képet. Nyilván itt abból kell kiindulnunk, amit Viki megmutat, tehát látunk egy férfit, aki egy hintában ül, cigarettázik, és valószínűsítem a kézmozdulatból, hogy telefonál. Látunk egy kutyát, aki nagyon nem vesz tudomást a gazdáról, de azért mégis ott van vele, de ő is a maga szórakozását keresi. Van még egy megfigyelő is, aki ezt a helyzetet lefotografálta, az ő helyzete is jelen van a képen, ha csak szimbolikusan is. Ennél a képnél nekem az a problémám, hogy ha a barátság a telefonálással kapcsolatos dolog, ha a főszereplő férfi, nevezzük Bélának, olyan mértékben erős kapcsolatot ápol valakivel a telefonján keresztül, hogy nem vesz tudomást arról, hogy őt most itt fényképezik, arról sem, hogy a kutya mit csinál mellette, arról sem, hogy leszakad-e ez a hinta, vagy sem, akkor ez működhet, de nem vagyok benne biztos, hogy minden gesztusa nagyon jól értelmezhető. Talán, ha hevesebben magyarázna, vagy maga ez a telefonálás jellegzetesebb lenne, akkor jobban értenénk ezt a kapcsolódást. Szerintem a barátságot ez próbálná szimbolizálni, de most ez a szimbólum kevésbé erős. Lehet, hogy érdemes lett volna több időt fordítani erre, és várni, ha ez egy hosszabb telefonálás, hogy hátha vannak ebben dinamikai csúcsok, ahol érdemes az expozíciót elkészíteni. A másik az, hogy ha már ezt a gesztust nézzük, ez egy hétköznapi szabadsággesztus, hogy ülök ebben a lógó fotelban, és a szabadban dohányzom, akkor fontos lenne, hogy a láb, a kéz, minden forma bent maradjon a képhatáron belül. Ha egy kicsit tágítunk ezen a horizonton, akkor lehet, hogy az az elkülönülési vágy, amit érzékelek a nád- és fakerítéssel, jobban érzékelhető lenne, és akkor ez is hozzásegítene minket ahhoz, hogy, bár van egy kertem, de a külvilágot kizárom, mert a szomszédokkal nem akarok kapcsolatot tartani, de valaki mással a telefonon igen. A dinamikát kellene kicsit fokozni, és akkor ez jobban működne. Viki, ez most kap egy csillagot, és aztán szeretném, ha ez esetleg ismétlődne, vagy átértelmeződne a kép. Az irányt jónak gondolom, de a megoldással nem mindenben értek egyet. (hegyi)
értékelés:

Summer
Summer
Summer
Summer
Summer
Summer
Summer
Summer

Pacsai emlék.

Nyolc képből álló sorozatot kaptunk, számomra érdekes, hogy hogyan jön ki pont a nyolc, de ezen most ne akadjunk fönt. Az egész olyan nekem, mint egy 90-es évekbeli alternatív mozi. Történetmesélés van, nagyon erős képekkel dolgozik Sándor, van egy szociografikus vonala is ennek a munkának. Amit nem biztos, hogy el tudok dönteni az, hogy mennyi ebben a munkában az esztétizálás, az a formakeresés, ami a tartalom mellé olyan beállításokat rendel, amikkel, mint üzenettel, az alkotó keresi azt az esztétikai utat, amivel a közlés erősebbé válhat, avagy a spontán elkészült és bemutatott képek iránya. Tehát a kettő között nem tudom, hogy milyen az arány. Az első kép egy nagyon jó kompozíció, szépek ezek a fények, és nagyon jók a formák, amik létrejönnek a képen, a második kép olyan, mintha egy balettet látnánk, vagy egy pantomimes műsorból lenne bemutató. „A VIP torreádor” lehetne a kép címe, de szép a gesztus, és jól megfogott pillanat. A harmadik kép abszolút a filmes vonalat erősíti: a három férfi a tóban keresi a felfrissülés lehetőségét, és férfias, nemes harcokat vívnak. Ennek folytatása a következő kép is, tipikus 70-es, 80-as évekbeli strandjelenet lehetne, erre mondtuk régebb azt, amikor ilyen beállításokat láttunk, hogy "nézd, micsoda gúnár!", persze akkor a csuklónak a másik irányba kellene néznie. Aztán ez a feszengés folytatódik ennél a bányatónál, majd látunk egy hölgyet, aki pihen a parton, majd megint a történetmesélés erősödik föl azzal, hogy ez a társaság szintén keresi ezt a pihenési helyzetet, és próbál strandolni. Az utolsó kép nekem megint kilóg a sorból, mert itt megint egy esztétikai útkeresést látok, a férfi és a nő lábának mozgásán lehet látni. Ha egy bekezdésben kellene a véleményemet elmondani, akkor az élmény maga nekem Délegyháza. Az a strand volt nekem ilyen furcsa hely, ahol az ember, még a szocializmus idejében, szembement a trendekkel, az elvárásokkal, szabályt szegett, és a freikörperkultúrnak adózott, miközben lehetett ott vizslatni is a csajokat, érdekes helyzet volt. Kicsit ehhez is hasonló ez a beállítás, mintha egy titkos társaság életébe pillantanánk be, de valahogy nem sütődik el az a pisztoly. Megmutatunk valamit, de nem érzem azt a csattanót, nem látom, hogy mire fut ki a mese, azon kívül, hogy emberek itt jól érzik magukat viszonylag furcsa környezetben. A nagyon szép tónusú fekete-fehér képekkel ez el is van emelve a valóságtól, tehát tudatosan nem dokumentálása történik egy helyzetnek, nem emlékképeket készítünk, miközben a beállításokban néhány kép mégis ezt az irány mutatná. A leirat is ezt mondja, hogy Pacsai emlék, mondom, nagyon izgalmas és érdekes, de számomra ebből a képsorból, ha feszesebbre komponálnám, akkor jobban, erősebben működnének ezek az üzenetek. Amit én megtartanék: az első, a második, a negyedik, a hatodik, és esetleg a hetedik kép, a többi nekem nem annyira erős. Lehet, hogy viszi a történetet, de akkor nincs a mese befejezve ezzel az utolsó képpel, ezzel a félgyertyaállással. Nem tudom, Sándor, hogy mit gondolsz erről, én itt most valamit hiányolok ahhoz, hogy ez a történet kerek legyen. (hegyi)
értékelés:

Kedd reggel

Avagy: mindenkinek megvan a maga keresztje.

Rajzos, erős kontrasztot mutató fényviszonyokat talált Rozi, és ebbe komponálta bele a felsővezetékeket, és mivel az expozíciót a felhőkhöz igazította, így a fák, az autók és egyéb tereptárgyak sziluettes formában vannak jelen. Ez abban is segít, hogy el tudjunk a valóságtól vonatkoztatni, és a tömegelhelyezés is egyértelmű lesz. Egyetlen javaslat, hogy a kép alsó részéből a középső nagy méretben jelentkező autót levágnám, mert a ritmushoz és tömeghez elegendő a sok kis parkoló kocsi és az azokon lévő fényjáték, ez a nagy tömeg megosztja a figyelmet. (hegyi)
értékelés: