Feri ezt a képet Szorgalmiba küldte, én voltam az a gonosz, aki ebbe a leckébe besorolta. Sok vitánk volt Ferivel a csendéletet illetően, és én még mindig várom tőle a klasszikus megoldású csendéletet. Azért tettem ezt a képet ebbe a leckébe, mert szeretnék Ferinek abban segíteni, hogy elindulhasson ezen az úton. Itt már lehet érzékelni a klasszikus csendéletet, még akkor is, ha vitatkoztok azzal, hogy, na de az körte, szőlő, halálfej, meg írótoll. Persze az is klasszikus csendélet, és meg lehet belőle tanulni a klasszikus kompozíciót, de ezt nyugodtan össze lehet állítani mai tárgyakból is. Itt az a timpanonjelleg, ami az ablaknál létrejön azzal a háttérrel, ami ott megtörténik, az üveg és a pohár helyzete, ennek a térbeli elhelyezése, nagyon izgalmas. Én ennek nagyon örülök, hogy Feri ezt elküldte. Gondolom, hogy ő ezt tanulmányként fogja föl, és én is azt mondom, hogy ez az a csendélet témakörében, de jó irány lehet. Abból a fajta megközelítésből, ami a virágcsendéleteire jellemző Ferinek, hogy szeretné kiszolgálni a nézőt abban, hogy a karosszékben hátradőlve megélhesse a saját érzelmeit, ebből most kilépett ennél a képnél, és nem akar megfelelni. Ennek én nagyon örülnék, ha ez erősödne Feriben, és ezt az irányt egy kicsit elkezdené piszkálni. (hegyi)
értékelés:

A tükör mögé bújva.

Örülök annak, hogy Csongor Csengét megmutatja nekünk egy képen, és a saját értelmezésében megkapjuk ezt a képet. Ami nekem izgalmas, az a tükröződésekkel való játék, és az, hogy azzal a mélységélességgel, amivel dolgozik, az egész egy képeslapszerű üzenetté válik, főleg azzal, hogy itt a tónusok is roncsolva vannak, tehát mindez olyan, mint egy régi képeslapból, egy régi korból egyszer csak ez a vagány kisember ide bekukucskálna. Nagyon érdekes, és nagyon furcsa ez az egész dokumentatív jelleg. A 90-es évek, és az ezredforduló angol filmművészete az, ami eszembe jut nekem, mint párhuzam. Jó az irány, abszolút tetszik, meg is adom rá a három csillagot. Az az egyetlen problémám, hogy diktáljunk egy nagyobb ritmust, mert ha ilyen nagyok a kihagyások, akkor a lyukakat nehéz lesz betömni. Várom a munkákat, a kisebb számú leckékre is. (hegyi)
értékelés:

Egy olyan sorozatot kapunk, ami olyan, mintha állandó kérdésfeltevésben lenne az alkotó. Kérdéseket tenne föl, amire kitérő válaszokat ad, aztán megint kérdés, megint kitérő válasz, tehát körbeírja azt, amiről beszélni akar, de mégsem mondja ki a végső mondatot. Van itt egy főszereplőnk, de hol egy bemutató tábla zavar minket abban, hogy szemlélhessünk, vagy a belógó zsinór, vagy az, hogy az alkotó saját magát belefotózza ebbe, és közben a fából csak egy részletet ad, ami jó ötlet, mert a magam pirinyósága ehhez a nagy fához képest érzékelhetővé válik, és utána kapunk egy harmadik képet, ami egy templomtorony. Ezt nem is teljesen értem, hogy miért kellett ehhez a dologhoz kötni, mert ennek a templomnak sok köze nincs a fához, ez a fa önmagában érték, nem a templomtól válik azzá, nem a templom része. A templom mellé ültettek egy fát, aztán ez jócskán túlélte a templomot is, mert, ahogy látom, a templom egy felújított valami, tehát a fa lehet, hogy többet látott, mint ez a templom, a mostani formájában. Itt hiányolnék valami átfogóbb képet is, amiben kevesebb a trükk. Ismétlés. (hegyi)

A fénytani helyzet izgalmas, amit itt Gime létrehoz, remélem, hogy segít majd a többieknek abban, hogy elmeséli, hogy hogyan készítette el ezt a képet, hogy ez többszöri expozíció, vagy milyen megoldás, esetleg zoomolás, vagy bármi más történet, lehet, hogy csak koszos volt a lencse. Sok minden lehet, ami a megoldást elősegítheti, de ez csak azért lehet érdekes, mert mint egy oktatási projekt, esetleg tanulhatunk egymástól az ilyen megfejtésekben. Ami a kompozíciót illeti, az is elfogadható és izgalmas, bár ez a nagyon centrális megközelítés, ezzel a vignettálós hatással nehezen köthetővé teszi a dolgot, de ugye ismerjük azokat az úgynevezett ezoterikus megközelítéseket, amik halál közeli élményként a fényt és az alagutat mutatják, és mesélnek róla. Valami ilyesminek a megoldását kaphatjuk itt, ennél a képnél is. Szubjektív lesz, amit mondok: hozzám ezek a megoldások azért nem állnak túlságosan közel, mert a szavatossági idejük nem túl hosszú. Nézegeti az ember, nézegeti, aztán eltelik egy hét, két hét, és lehet, hogy utána ez már annyira nem is érdekes. Lehet, hogy ez csak nálam van így, de itt az eszközhasználat az, ami izgalmas, és erről lehetne beszélni, a képi megoldásnak a mondanivalós részéről én nem nagyon tudok mit hozzátenni. Olyan, mint egy kaleidoszkóp, mint egy vásári mutatványos bódéja, de a Fény és árnyék leckére egy tökéletesen rendben lévő megoldás, úgyhogy a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Indiai zenés esten jártam Budapesten, tetszett a zene és az előadó is. Olyan festői volt az egész.

Nagyon szép ez a kép. Nagyon festői fényekkel, nagyon plasztikusan ábrázol. Egészen fantasztikus. Tessék megnézni azt a fekete, talán brokát inget, tessék megnézni az arcot, hogy mennyire plasztikus, mennyire térbeli, a fények, ahogy megcsillannak a bőrön, hogy mennyire adják a bőrnek a struktúráját, a hatását, a fejfedő, a háttér, a dob. Azt kell mondjam, hogy tökéletesen rendben lévő portrét kapunk, és az az átéltség, ami az arcon látszik azzal, hogy egy picit hosszabb expozíciót használ Mariann, és a ritmust ütő két kéz bemozdul, ezzel az egésznek megvan a dinamikája is. Ami nekem még ráadásul pozitív az, hogy egy pici humort visz bele: a zokni. Minden maximális hőfokon van, benne vagyunk a ritmusban, benne vagyunk abban a transzállapotban, amit ez a dobos létrehozott, és közben a zokni kikacsint ebből a történetből. Nagyon örülök ennek a képnek. Mariann, ilyen portrékat kell csinálni, ennyire oda kell tudni figyelni. Nagyon jónak tartom ezt a képet. (hegyi)
értékelés:    

Kedvelem ezt a képet azért, mert egy szokványos, hétköznapi helyzetet ábrázol nem szokványos formában. Ahogy én itt érzem, ez egy hosszú expozíció, és szerencsére Ferinek sikerült úgy kitartania a gépet, hogy megmaradtak a formák, és az elmosódottsággal ezek a lámpasorok, és maga a konkrétsága a képnek csak, és kizárólag annyira változott meg, hogy festői hatást ért el Feri. Gondolom, hogy a kapaszkodóra tehette a gépét, oda támasztotta, és így készült el ez a felvétel. Olyan, mintha egy falanszterbe mennénk lefelé a különböző bugyrokba, és benyeli az embereket ez a szörnykapu. Nagyon furcsa meglátás. Amivel én vitatkozom, de ezt Feri tudja, ez a vignettálás. Én ezt itt is észreveszem, és nem alkalmaztam volna, mert ezek a széttartó sugárirányú vonalak egyébként is összerántják a kompozíciót, akkor is, ha nincsen vignettálva. De megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Erdő vs. Város

Érdekes ez a párhuzam, amit Ágnes itt észrevett, hogy a kétféle virággal nagyjából hasonló színeket talál. Itt is meglátjuk azt, hogy az a színprofil, amit Ágnes kénytelen használni ezzel a fényképezőgéppel, kicsit vaddá teszi ezt a rózsaszínt, meg a zöldek is eléggé túl vannak nyomva, nem tudom, hogy ez mennyiben lesz korrigálható ezen a kis gépen, próbáltunk mi ezzel dolgozni, hát a technika ennyit tud. Ami érdekes, hogy össze is komponálja ezt a két utat: az egyik úton szerencsére még két ember is sétál, ezt hiányolom az első képről is. Valakiket oda kellett volna csődíteni, hogy sétáljanak ott is. Ennyi tudatosság kell a fotográfusban, hogy ha már egy ilyen ötletet látok, akkor csináljam meg, hogy meglegyen a párhuzam, akár jó lett volna ugyanazzal a két emberrel megcsinálni. Ez így is működik, de sokkal erősebb lett volna úgy. Ezzel együtt a megoldás rendben van, az Évszakok leckére is, úgyhogy megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés: