Pipacs és búzatábla. Nekem ez jut elsőként eszembe a nyárról.
Attól, hogy a nyár-lecke üzenetét bográcsozás közben vettük fel, még ugyanolyan komolyan kell venni, vagy szeretnénk, ha ugyanolyan komolyan vennétek, mint ahogy a többi leckénél is ezt tettétek. Anita leírja, hogy neki a nyár a pipacs és a búzatábla. Ez így rendben is van, de ezen a képen nemcsak pipacsot és búzatáblát látunk, hanem egy nagy kuszaságot. Látunk itt mindenféle növényet, fűt, fát, bogarat. Én azt gondolom, ha neked a nyár a pipacs és a búzatábla, akkor erről a kettőről kell beszélni. Itt nem búzatáblát látunk, hanem két búzakalászt, és látunk egy pipacsot, ami mint rekvizítum rendben van, de a megoldásával még kéne foglalkoznod annál is inkább, mert a beküldött képeid között is van olyan, ami a foglalkozásod gyakorlása közben ábrázol téged, és amikor a csuhébabákat készíted, akkor is foglalkozol vele, hogy azok statikában is, mindenben elfogadhatóak legyenek, megálljanak a lábukon. A fotó sem más, ugyanezzel kell foglalkoznod, hogy formában, úgymond, megálljon a lábán. Ezért ezt a nyár leckét szeretném visszaadni ismétlésre nem kötelezően pipaccsal és búzával, mert el lehet ennél egy kicsit jobban is vonatkoztatni, úgy hogy abban az Anita is megjelenjen, mert itt erről a képről erősen hiányzol. (szőke)
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…