Szakkör | Page 767 | Látszótér

Jövünk-megyünk
Sőt megyünk, mendegélünk.

Egy képsorozatot látunk, és a legfontosabb erénye, hogy a fotós felfedezte egyrészt a saját árnyékát, másrészt egy kompozíciós helyzetet, a kapcsolatot, ami a saját árnyéka és a távolból érkező alakok, apafigura között létrejött. Még egy fontos dolog, a közeledéssel válik értelmezhetővé, hogy mi történik, mert ha megnézzük, az első képen látunk egy emberi alakot, de azon a képen, ha nagyon jól odafigyelünk is, az, hogy mi lóg az apa nyakában, hogy az egy útitáska, vagy mi, egy kis ember van a nyakában, de nem világos teljesen hogy mi micsoda, elől, a zsákban mi lóg. És a következő képen válik egyértelművé, hogy egy nagyon szoros családi helyzetet látunk, a kislány az apa fejét fogja, és nézi a postaládát, tehát a közeledéssel egy új kompozíciós helyzet lép elő, mivel a fotós marad ugyanúgy a jobb alsó sarokban, a modell bekerül a középső részben, és a kislány felerősödik, mint kompozíciós elem, és ugyanúgy a postaláda is, amire a tekintetet odavonzza, azaz létrejön egy ilyen háromszög, és egy dinamikus szemmozgást követelő képi forma. A képsorozat utolsó képén pedig csak az anya, vagyis hát a fotós látható, amiből már a modellek elhaladtak, és így is létrejön a kompozíció, a perspektíva miatt is, és mert az előző képek értelmezik a teret. Az alak helyére mint kompozíciós elem belép az autó, a postaládát értelmezte az előző kép, tehát maradt egy erős képi forma, és az árnyalak is kiadja ezt a háromszöget. Ha viszont az estiskola szemszögéből nézem, ez egy olyan történet, hogy mindig kérjük, hogy az üzenetek szűrődjenek át rajtatok, mindazok a filozófiák amik az életetekből származnak, hogy ennek van egy nagyon pontos dramaturgiája, mert jövünk-megyünk-mendegélünk, a család, a szent család, ha akarom, de az utolsó kép nagyon fontosan zárja le ezt a történetet, mert mégis csak az üzenetet közvetítő, akiben ez a történet lezajlik, és hiába az életünkben nagyon sokat vagyunk együtt, a fontos döntéseinkben mégis mindig egyedül vagyunk hagyva, nekünk kell felvállalni a döntéseket, és az utolsó képen már nincs senki, a fotós sem, csak az árnyéka, aki megélte közvetítette, üzente ezt a történetet, rajta keresztül szűrődik át ez a történet, ami egy nagyon fontos történet, hiszen az apát látjuk, az apán a gyerekeket, ez a közös történet, de az utolsó kép ebben a fejlődési sorrendben egy nagyon fontos zárókő, hiszen minden megtörtént már, a múltba elhaladtak már mind, és csak a fotós maradt, aki a történetet üzeni. A család belső dinamikájáról is hírt kapunk, a szereposztásról, nemrég beszéltünk a Diane Arbusról készült filmről, az ő képeiről, ahogyan azokban létrejön egy harmonikus történet, majd egyszercsak létrejön az az ember, aki megtalálja a maga identitását, akár azáltal is, hogy változnak körülötte a körülmények, az az egyén, az az egyszemélyes filozófus, az küldi. Ezért fontos a harmadik kép, mert ezt adja, ez keretezi ezt a kis anzixot. Abszolút három disznó, és én örülök, hogy úgy érzem, hogy van fejlődés a dolgokban. (szőke)
értékelés:

Régi nyári kút

A kép, ha kell, gyerekkori emlékeimet idézi, a fal a nagymamám házának fala.

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_2.mp4|image=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_2.jpg]

A kép elemzése videón látható, András vette fel, Zsolt mondja. (szőke-hegyi)
értékelés:

és a kicsi virágom.

A kép elemzését videón küldjük a kompozíciós meglátásokkal. (szőke) értékelés:

10 malacot osztunk hárommal, ha jól értem, ebből körülbelül kerekítve átlagban 3 malac jön ki. értékelés:

Egy öreg tükör egy öreg házban - hiába várja már a gazdáját.

A képen egy szobabelsőt látunk, egy részletét, csendéletbe foglalva, ezen növények szerepelnek, mint indák, amik összekapcsolják a formákat, de akár azt is mondhatom, hogy ezek szabdalják is a teret, látszik egy tükör, amin tükröződik egy festmény, gondolom a szemközti falon, szerintem maga a meglátás az nagyon erős érzelmi töltetet hordoz magában; amiben én pontosítanék, mert a tükör is nagyon pontos, a kép ami tükröződik is nagyon pontos, és a tükörben tükröződő növényi formák is pontosak, ami egy kicsit visszahúzza ezt a realitás szintjére, az a valós térben megjelenő növényi formák és kaspók világa, tehát ebben lehetne egy kicsit javítani. Másfelől tükröt az ember mindig azért használ, hogy valamit kiemel, kiválaszt vele, azért használták a középkortól kezdve, a fürdőszobákban, mert felnagyít vagy szembesít, tehát az egy másik tér, mint a valós tér, és itt a fekete-fehér, a kompozíció és a környező növényi világ miatt az az érdekes, hogy ezen a képen így összefolyik az egész struktúra. A tükör tükörsége, szürrealizmusa, megintcsak mondanám René Magritte képeit, nem jön létre, nem érzékelem ezt mágiát, ami a látható és a tükröztetett közötti párhuzamokkal játszik, beleolvad ez a felület, nagyon kellett néznem, hogy hol van ez a tükör, a festmény képkeretén belül, vagy hol. Ez szerintem kamerabeállítás, fények keresése, ha ugyanezt a felületet akarjuk használni, tehát a kamera mozgatása, más fények megvárása, kellene, hogy legyen, mert az, amivel kísérletezel az jó irány, tehát jó lenne megismételni. (szőke)
értékelés:

pista.2
nemazigazi

Azt kell, hogy mondjam, a pista 2 portré kategóriában, fekete-fehérben a szobrász és a szobra, a valódi arc, ami beletekint az optikába és a szobor, aminél nem látjuk a szemgolyót nagyon érdekes párhuzam és nagyon érdekes, hogy egészen a háttérbe húzódva, nem túl erős fényekkel, majdnem tapétaszerűen az alkotó, a mágus a háttérbe húzódik. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy a bal oldalon az alkotó arcából akár a neki jobb oldali részét ki lehetne takarni, és még jobban látszana ez a jövőbe nézés, még drámaibb lenne, mert most olyan érzésünk van, hogy ez a gipsz vagy agyagszobor mosolyog, valamiféle furcsa mosoly kunkorítja a bajusz szélét, míg az alkotó egy szomorú fájdalommal tekint felénk, és ez lehet, hogy még erősebb lenne, ha kevesebb látszana belőle. Tudjuk, hogy ez egy ismétlése egy feladatnak, és nagyon örülünk, hogy foglalkozott vele, de még visszaadnám ismétlésre, azzal, hogy három disznót adok érte, ha ezzel még tovább foglalkozik. Van egy technikai kérdésem, hogy Pista, te tényleg biciklit vettél azon a pénzen? Ez tényleg mobiltelefon? Mert lehet, hogy jó áron el lehetne adni azt a biciklit és venni egy fényképezőgépet. Miért is? Mert akkor részletgazdagabb lenne, élesebb lenne; és az a fotóeszköz nem áll olyan rosszul a te kezedben, nem kellene lenyomni magunkat, hogy nekem nem kell fényképezőgép, mert úgysem tudok – dehogynem. Fog ez menni. Vegyél egy fényképezőgépet és biciklizzél is. (szőke)

Kicsi
Ahol ez a kiccsávó van ott körülötte tankok, csatahajók, repülőgépek, bombák, fegyverek ölték egymást halomra a gyermekrajzuniverzumban. Ő volt az egyetlen nem harcoló figura, vidáman, elkülönülten. Én meg azonosulni próbáltam vele. Belépve a burokba ami körül vette.

Magamhoz ragadom a szót, mert azt akarom erősíteni, hogy szerencsénkre a maga módján ez egy vizualitással foglalkozó oldal. Másként: nagyon sok mindent összetettebben, jobban fogalmaztok meg, mint amit megszoktunk a mindennapi verbalitástól. És ez szerintem nagyon jó, mert képekben láttok, nem néztek, hanem láttok már. Én a hozzáfűzött megjegyzést nem olvasom el, beleolvastam, de nem olvasom el, mert nagy szerencsére a felülnézetben fotózott repedezett aszfalt, a krétarajzocska egy emberkefigurával, egy gyerekrajz, és ez a körberajzolt territórium, felület, ami baleseteknél szokott megjelenni, hogy itt volt, itt feküdt, ekkora volt, nagyon hasonlónak érzem ezt a fajta látványt, amelyben az alkotó belelép a képbe, és azt mondja, hogy én látom, én mondom, rajtam keresztül foglalódik össze ez az üzenet. A felnőtt fiatalember sziluettje sem részletgazdag, hiszen csak egy árnyék, hasonlóan a gyerekrajzhoz, ami csak a láb, egy nyak, ami a has is, és egy furcsa fejet ábrázol. Az árnyék is egy ugyanolyan szűkített, de pontos jelzés, az emberre és ez a kettő párhuzamba van állítva, egyrészt mert a kompozíció olyan, hogy ez a körberajzolt határvonal összekapcsolja az árnyékot és a gyermeki lét furcsa, barlangrajzra emlékeztető piktogramját. Ez nekem sűrítettebben jelentkezik a gyermekkor és felnőttkor kapcsolatáról, és arról a fajta látleletről, ami a poharas képen is jelentkezett, sőt, ez egy érett üzenet, aminek nincs szüksége a szövegleiratokra, sőt az semmit nem tesz hozzá, hála a jó istennek, hogy azok nincsenek rajta a képen, amik ott vannak, mert akkor egészen máshogyan kellene elemezni a képet, és nem is biztos, hogy három disznót tudnánk adni. Nekem az a mese is eszembe jut ahol a plakátfiú mindig lelépett a plakátról, valami rajzfilm volt. (szőke)
értékelés:

Tüzesvizöntő
Személyre szabott szatmári szilvák szenvtelen szimulákruma.

A Danitól már láttunk ezzel a két pohárral egy játékot, egy kompozíciós megfigyelést, ami egy nagyon pontos megfigyelés volt. Ez a kép csak egy tárgyi leltár szerint azonos kép, mert itt is látunk két poharat, de egy teljesen más érzelmi hátteret, üzenetet hordoz. Nagyon provokatív ez a kép, és érdekes, hogy a Dani felfedezte ezt a játékot, hogy amikor egy pohárba folyadékot töltünk, az optikaként működik, tehát mint egy tükör vagy egy lencse. Ugye a háttérben látjuk az arcot direktben, életlenül, és a pohárban a folyadékban látjuk tükröztetve az arc eltolódott verzióját, és tulajdonképen ez a kép lényege, mint egy furcsa, szürreális vasutas, akinek mint a vadakat terelő juhász úgy ragyog a szeme, és csillog, és ott van a torzulás miatt az átélés, hogy az előző poharat már megitta, és hú de nehéz ez a probléma amit a boszorkány feladott nekem ezen az életúton, megyek az üveghegyhez. Van egy olyan mondás, hogy az optimistának félig tele a pohár, a pesszimistának meg félig üres, és ő akár akarja, akár nem eljátszik ezzel a gondolattal, hogy van egy tele és egy üres poharunk, ami egy küzdelmi helyzet, dinamikus, mert egy történet közepén találjuk magunkat. Érezzük, hogy itt nagy dolgok történtek, és még nagy, drámai helyzetek is fognak, de ez egy öniróniával van kezelve, a színeket meghagyta, azok drámaiságát, és nem véletlenül helyezte a poharat, a fejét oda, ahová, mert gondolom nézegette ezt és nem egyből hörpintette ki azt a poharat, és egy olyan helyzetet választott, ahol horizontálisan elmozdult a feje, kettévált a feje, és az egyik feje csücsörít, a másik az néz felénk. Nézegette ő, mert ha a másik pohárból kiissza ezt az italt, akkor ennek a történetnek vége, mert azért azt sejthetjük, hogy ez egy alkoholos pohár, ez az egész álomszerű világ abban van benne, ami a másik világban egy tökéletesen hétköznapi, racionális környezetben, az OSB lapon könyökölve, egy ember kihörpint, és a mágia, a varázslatos világ ebben a pohárban van benn, és erre mondom, hogy a kompozíció ezt jól teljesíti. Egy dolgot áruljon el a Dani, hogy a szimulákruma az micsoda, mert én nem szoktam inni, biztos valami rum, amit szimulákkal kevernek, és a szatmári szilvának az egyik verziója, mert van kisüsti és van a szenvtelen, mert nálunk pl. az van kiírva a ház oldalára, hogy sör-bor-pálinka korlátlan kimérése, tehát van ilyen is, mivel ma már nem azok laknak ott, így nem tudom, milyen a korlátlan kimérés. (szőke)
értékelés:

Ez nem hely, ez egy eltűnt beszélgetés
Mindenbe belegázolok

Itt kaptunk a képhez egy megjegyzést, ami nagyon sok mindent felvet, és ígéretesnek is tűnik, de ha ezt nem kapuk volna meg, azt kellene mondanom erre a képre, hogy 1983-ba Bulgáriában az Európa kempingben az oldalsó bográcsfőző helyen egy turistakép. A lánc szétvágja a modellt, dekomponált az egész, belelóg egy ember feje, oldalt ott van felrakva egy bordó pulcsi, sötét folt van a jobb felső sarkon, azaz ha csak a képet látom, akkor azt mondom, hogy jó, hát valaki ezt a képet beküldte, kezitcsókolom. Ha elolvasom a leírást, és az alapján akarom értelmezni, akkor azt mondom, hogy persze, leírhatunk egy kép mellé azt, amit gondolunk, hogy ott zajlottak, de a fotósnak az a dolga, hogy ezt a képen megfogalmazza. Márpedig itt a leírás köszönő viszonyban sincs azzal, amit a képen látunk. Ha tudok valamennyit segíteni, akkor azt mondanám, hogy eszközökkel, a képi nyelvvel, a képi elemekkel kell kifejezni azt, ami zajlik benned. Mert itt a kettő nem összeilleszthető, a kulcs itt a zsebedben maradt. Ismétlés. (szőke)

Rövidfilm a barátságról

Egy furcsa barnás tónus van jelen a sorozaton, ami olyan, mintha egy múltidéző anzix lenne, egy régies képsor. Ha képsorként tekintünk erre a kilenc képre, és benne van az is, hogy ezt rövidfilmként definiálta az alkotó, de mindegy is, mert ha ez egy film, akkor ezek snitthatárokat jelölnek, és akkor is fontos az, hogy melyik snitteket hagyjuk meg. Én végigmennék szívem szerint ezeken a képeken, hogy melyiket hagynám meg a sorból.
Az első kép értelmezi a helyzetet, tehát ez egy fontos kép. A második képet nem érzem ebben a helyzetben elég erősnek, de a harmadikat meghagynám, ami jól értelmezi a két ember helyzetét, ugye ráközelítettünk erre a témára. A negyedik kép is erős, közel került egymáshoz a két figura, az ötödiket nem tartom ebben igazán továbblépésnek, a hatodik megint erős, a két figura külön helyet keres magának a pecázáshoz, a következő a kutyával egy új figurát beléptetve, megbontva ezt a kapcsolatot megint egy erős kép, és utána a következőt megint kihagynám, az utolsó pedig megint maradna, mert megint nyugalom van, és pecáznak a gyerekek. Tehát egy szűkebb, pontosabb dramaturgia, és én feladnám ezt a barátság-témát még, hogy foglalkozzunk vele, mert a két gyerek kapcsolatát látjuk, és jól értelmezzük, de azt kell, hogy kérdezzük, hogy ebbe hol kapcsolódik az alkotó, hol van ebben a Vedres Ági? Mint kívülálló, mint vágyakozó, aki mindig is vágyott egy ilyen történetre, szóval azért mondom a dramaturgiát, hogy ezek legyenek először fejben letisztázva, hogy ki vagyok én ebben a történetben? Két disznó és ismétlés. (szőke)
értékelés:

A hely, amit mindig is szeretni fogok
Ez leckének készült, de nem lesz lecke. Ez az én csendéletem, az enyém, de nem akarom, hogy azt higyjétek ki akarok bújni. Nem akarok. Nem kell disznó. Az kell, hogy megmutathassam.

[hosszú csönd, sóhajok] Vera adott egy leírást a képhez, és én ezt komolyan veszem. De amilyen konkrét és kemény a leírás, én ugyanilyen konkrét szeretnék lenni, mert elfogadom, hogy ez neki csendélet, és legyen is neki csendélet, és nem kritikaként nem fogadom el csendéletnek, hanem én azt mondom, hogy ez – és nagyon meg fogtok most lepődni – ez egy portré. És akkor ez portré arc nélkül vagy akár bemutatkozás. Természetesen ez a vélemény akkor elfogadható, ha egy folyamatot szemlélünk a képek által, amiket a Vera megmutat. Ebben a kontextusban szemlélve egy én-üzenetet kapunk, amiben fontos, hogy ezek a gombafejek ezek a szemünk előtt lebegnek, és csak egy szükséges felfüggesztés ez a rostély, amin vannak, azaz egy fontos kritika, kritikai helyzet amit látunk. Lehetnének akár hangjegyek is a kottán, sokfelé elindulhatok, asszociációként, de ennél nem szeretnék többet mondani, mert nekem ez így megfejtődött. Még annyit tennék hozzá, hogy kaptunk egy parancsot, hogy nem adhatunk rá citromdisznót, pedig adnánk rá hármat, de ha nem, hát nem, de ebből nem csinálunk rendszert, hogy árván hagyjuk a malacokat. (szőke)
értékelés: 3 disznó lenne

Kis tavaszi munka

Már unom ezt a sok fűnyírást.

Hááát... meg akar dolgoztatni minket a Feri, egy új irányt próbál venni, a humor felé elmozdulva és én nem vagyok annyira meggyőzve. Az irány az jó, ha a humorral is akar foglalkozni, ha az a szándék, hogy az új Mácsai Feri kezd kialakulni, nyilván nem rögtön lesz tökéletes, de az irány az jó. Ha azt veszem, hogy a gép le van téve a földre, és a fűnyíró közeledik felé, akkor ez egy fenyegető helyzet, hogy szegény gép, jön a nagy gonosz fűnyíró és bekapja, de ha erre akarok utalni, akkor a fűnyíróval kellene valamit kezdeni. Tehát ha egy picit megemelem a fűnyíró elejét, vagy ha itt, a fűnyíró sérült részénél lenne valamilyen fényforrás, ami elmosná, hogy a háttérben egy kis felújított nyaraló van, és hogy a figurának a háttérben le van vágva a feje, tehát valami, ami az előtérbe hozna minket. Ha megnézzük a mélységélességet, tulajdonképpen az első fűszáltól a házig minden éles. Tehát egy elég széles mélységélességi spektrummal dolgozik a kép. Minden egyformán fontos. A fűnyíró, az azt toló ember, a háttérben az ég, a kisház, pedig nem kellene, a többi ebben az üzenetben nem fontos, csak illusztrálja a térbe helyezi a helyzetet. Tehát lehet még egy képet készíteni, a mélységélességgel játszva. Sajnos a fű az ilyen Feri, az nő, azt kell még nyírni, úgyhogy adódik még lehetőség. A másik pedig az, hogy itt látunk egy alakot, aki tolja a fűnyírót. Azaz ez egy tudatos döntés, amiben a vágásnak is szerepe van. Annak a vágásnak, hogy mit mutatok meg ebből az emberből, és mit nem. Most ugye a az a helyzet, hogy az arcot nem mutatom meg, mert az elvinné a közlést, és ez egy jó meglátás, mert ez nem is fontos. De akkor azt kell, hogy mondjam, hogy akkor a nyak se fontos, a váll se fontos, csak a két kar, ami tolja a fűnyírót, és esetleg még egy kicsi ing. De a többi már kifelé viszi a formát, egy formai probléma keletkezik ezzel a vágással. Úgyhogy Feri nyírd a füvet, és ha ez érdekel, akkor örömmel várjuk még a javított verziót. (szőke)

A hely, amiben elveszem
Görcsösen féltem, amim nincs.

Jan Van Eick egy németalföldi festőművész az egyik, nagyon ismert alakja, de mások is akkor dolgoztak a fénnyel, akár a gyertya, akár a tűzfényével, és a képen ha jól látom, mert bemozdult kép, egy tűz fényét lehet látni, ami körül sejthetően emberi alakok láthatóak, és a tűz fénye világítja meg az arcokat. Rembrandt utolsó korszakában az igazán fontos és érett képei elkészültekor már nagyon rosszul látott, és azok a képek és portrék hihetetlenül sűrítetté válnak attól, hogy az a mester, aki csodálatosan pontosan térbelien tudott festeni, pl. a Vágóhíd c. képén szinte tapinthatóan vannak fent a festékfelületek a képen, az időskori önarcképei valami hasonló elrajzoltságot mutatnak, hoznak létre, és ezeket a képeket azért akartam ideidézni, mert olyan mértékben szólnak az idő múlásáról, éppen azért, mert látszólag nem pontosak, nem a kézzelfogható, a listázható, hanem az egységes érdekli, és tulajdonképpen ennél a képnél is ez megtalálható, attól, hogy a kép a hosszú expozíció miatt vagy a helyzet miatt bemozdult, és ettől sűrített az egész látvány, nem tudjuk kik azok, akik ott vannak, talán csak az, aki ott volt tudná azonosítani, de nem is fontos ez, mert a kép sokkal jobban és erőteljesebben szól a kezdetről, ami a középpontban helyezkedik el, nevezhetném szemgolyónak, tűzgolyónak, völgynek, kútnak, köldöknek kiindulásnak, és megérkezésnek – és ekörül foglalnak helyet az úttörők, Timur és csapata, a kerekasztal lovagjai, hogy minél több és minél zavarosabb kapcsolódás legyen ehhez az üzenethez. Mindezt félresöpörve az látszik a képen, hogy ez egy kis közösség, egy kis csoport van jelen, egy emlékképben, és ez a csoport közösségként van jelen, és az éjszaka, ami itt nem is feketékkel, hanem egészen sötét barnákkal, és az abból visszafestődő, visszavilágosodó arany-okkerekkel, világosabb barnákkal és kevés vörössel jelenik meg a tűz körül, amiben még egy kis zöldessárga is van, és ettől még pluszban elválik, plusz értelmet nyer ez a ha akarjuk tojásforma, ami kiragyog a képből. Mint egy féldrágakő, ami érdekesen ereszti át magán a fényt. A képnek tehát az az elsődleges ereje, hogy nem csak ritmikai elemként használja a helyzetből eredő bemozdulást, hanem mindezt sűríti, az üzenetet, ami a címhez kapcsolódik, a helyhez, amit szerettem. Az, hogy múltidőben fogalmazódik meg a cím, az is erre „boldog békeidőkre” utal, amiben megjelenik a közösség, és megjelenik benne a biztonság, a harmónia, mivel a megfogalmazás is múltidőre utal, és a kép is egy ilyen anzixszerű képet mutat, még egy vetülete van, hogy mi mindezt az üzenetet a jelenben fogadjuk be, ami akár akarom, akár nem, arról szól, hogy akkor most hol van az a hely, amit szeret? És mi van azzal az állapottal, ami most zajlik benne? Hol van ez a biztonság és hol van ez a békesség és ez a közösség? Ezért tartom én ezt egy nagyon fontos híradásnak. (szőke)
értékelés:

Táposcsirke
jaj a ...

A címből arra következtetünk, hogy egy szándékolt humorral állunk szemben, és a mozgásszínházi produkció, ami egyértelműen egy beállított kép, az is ezt erősíti. Ugye a testkódokból, a mérlegből is arra lehet következtetni, hogy a szereplő hátával valami nagy baj van. Ennek ellentmondani látszik az arcjáték, ami olyan, mintha egy folyamatnak csak egy pontját látnánk, és nem azért, mert fellép erre a mérlegre, a tekintete az nem azzal a létállapottal foglalkozik, amire a gesztus és a humor irányul, hanem mint egy kicsit csibészesen ki akarna tekinteni, hogy vajon a fényképezőgép elkattintotta ezt a képet, vajon a fotóalbumba belefér-e ez a vicces anzix, hogy a raktárajtón belül munka után Berecz Pista megmutatta nekünk, hogy ő egy dolgos magyar ember. Istvántól láttunk már nemegy animációs filmet, ahol ő dolgozott már a humorral és az öniróniával, és saját magához hasonlítom, amikor azt mondom, hogy az a humor és önirónia, amivel azok dolgoztak, az sokkal koncentráltabb volt, és drámaibbak is, tehát egy összefogottabb és egységesebb üzenetet hordoztak. Itt a humoron kívül nagyon nem látok továbblépést, és a humor forrása is eléggé egyszerű eszközökkel van vázolva, tehát nem azt mondom, hogy ez a kép nem lehet egy portréja az alkotónak, de az az ember, akit eddig megismertünk, Berecz István lényegesen szélesebb skálán mozog, mint ez a kép, ami egy nagyon vékony szeletet mutat belőle. Úgyhogy én azt mondom, hogy egy disznó, és ismételni is lehetne. (szőke)
értékelés:

Rost
Szerettem volna egy jó képet csinálni poharakról, de mikor elkezdtem, rájöttem, hogy ma csak az asztal hagyja megmutatni magát.

Nagyon örülök, hogy a Juhász Dani küldött egy ilyen képet, már a sztendapokból ismert helyzetekben a Badárral én sokat meséltem már az OSB filozófiájáról, itt ebben a helyzetben, mivel felülről látjuk az OSB-t, ami egy kültéri felületen helyezkedhetett el hosszabb ideig, és a korrózió a hosszú idő, talán egy év alatt nagyon megbontja ezeket a rostokat. Az OSB a magyar szabadidős kultúra elsősorban hétvégi házak, szabadidős helyzetekben előszeretettel használja, pl. itt Taljándörögdön a Katica büfé egy kultuszhelyszíne az OSB-nek, gyakorlatilag akár az én házam egy részét is ilyen helyszínként említhetjük meg. A hülyéskedést félretéve egy olyan oldalfényforrást látunk, ami ezt a rusztikus, sérült részt megmozdítja az oldalárnyékokkal. Erre utal a rost cím is, hogy ezek a farostok teljesen szabálytalan rendszerben adnak egy nagyon érdekes hátteret, amin a két felület, az üres, de elborított üvegpohár és a folyadékkal, talán alkohollal teli kispohár nagyon szép, geometriai árnyékokat hoz létre. Az álló pohárnak a nagyítási fókuszán még a fókusz középpontját is látjuk megcsillanni ezen a farost felületen. Énszerintem nagyon jó ritmusú a két azonos tárgy másféle módon történő elhelyezése, és ezen a képen való párbaállítása, ami igazából a zenéhez, és menüettszerű ritmushoz, ujjgyakorlathoz hasonlítanám, és örülök annak, hogy nem is akar ennél többet a kép, nincs hozzá választva egy plusz blikkfang, egy fekete-fehér tónusvilág van hozzá választva, és ez a kép igenis mélyet merít, és a Danitól eddig látott képek, és a Dani személyisége, előtörténete bizonyíték arra ezen a képen keresztül, hogy két egyszerű tárggyal és egy hétköznapi felülettel is lehet mélyen beszélni azokról a folyamatokról, amelyeket hosszan és bőbeszédűen, képsorokkal is meg lehetne építeni, hogy ki voltak ott, mikor jöttek oda, hányan voltak, hétvégén ez hogy zajlik, mi a folytatás... miközben itt egy négyzetes felületen összesűrűsödik és lenyomatként jelentkezik. És elvárom, hogy a Juhász Dani ezen a megkezdett útján ezzel szenvtelenséggel, ilyen fajta a rideg racionalitással álljon szembe magával, és ha lehet, kérem, akkor ezeken a szinteken küldje a munkáit. (szőke)
értékelés: