Vasárnap
Hezitáltam, hogy a pedellus tegyen-e föl leckét is, de végülis történt már ilyen. Ez egy régebbi kép még 2000-ből, Henrik csendéletéről jutott eszembe, hogy nekem is van vasárnapom.

Sajnos erről a képről nem tudunk beszélni, 3 disznó. (szőke)
értékelés:

vörös helyett lila
Úgy döntöttem, hogy kipróbálom a lila hajat is. De persze csak gondolatban, és ezen a képen.

Kedves Renáta! Értékelés közben most többen is nézzük a képed, és mindannyiónknak a 60-as 70-es éveket idézi - ezt értsd pozitívan - és mindenkit megérint ez a kép. Filmes vonatkozásában Antonioni Nagyítás című filmje, vagy Formantól az Egy szöszi szerelme kívánkozik ide, valószínű a tónusvilága és talán az a meghatározhatatlan sapka, ami a fejen elhelyezkedik, annak a ritmusai utalnak ezekre a hangulatokra. Nagyon szép ahogy erősen, szinte kiégve találkozik az arcél és a haj, van az egészben valami Janis Joplinos is. Amit viszont szeretnék megjegyezni a képhez, hogy nagyon fontos helyet foglal el a tekintet és a száj, valamint az arc két felülete, az ablaktól megvilágított arc bal oldali része és az árnyékban fekvő jobb oldali rész. Ezek nagyon jó ritmusban működnek. Én esetlegesen tágabb kompozíciót használtam volna, ahol az áll csúcsa és annak az ívei a hajjal, nyakkal, garbóval vagy sállal kirajzolódnak. Talán kis figyelmetlenség a jobb oldali zöld kosz a kép középső szélén. (szőke)
értékelés:

Vasárnap délutáni csendélet
Egy kis műanyag lencsével készült csendélet. Szeretem a hangulatát is.

Kedves Henrik, alapvetően a kép 3 disznós, nagyon szimpatikus a témaválasztás is és az egésznek van valami japán filmekre emlékeztető hangulata, lásd Kurosawa, Oshima akiket javaslunk megnézni, emellett annyit szeretnék megjegyezni, hogy a legizgalmasabb a vizespohár fényjátéka és tükröztetése, és a hamutál. De a hamutál feketéje és árnyék sötétei nagyon egybecsúsznak, amit talán laborálással lehet igazítani. Ez akkor nem lenne probléma, ha a hamutál térbeliségéből semmi sem lenne érzékelhető. A hangulat és szándék nagyon szimpatikus. (szőke)
értékelés:

psycho tappancs
Karácsonyi hangulatot probáltam még régen viszonozni de kicsit másképp sikerült.

Kedves Renáta, légy üdvözölve a csoportban. Itt is, mint pár képpel ezelőtt az vetődik fel bennem, hogy folyamatosan ritmikákkal is és figurális üzenetekkel is játszotok, ez azt jelenti, hogy színekkel, formákkal folthatásokkal és értelmezhető felületekkel egyszerre. Itt egy zoknit is láthatunk, meg valami szőnyeget. Érdekes, hogy a lábfej formánál erősebben jelen van a szín, ez a világos zöld, és a háttér sötétje, ami kirajzolja a zoknit. Mivel ennyire dinamikusak a tónusok, így kénytelenek vagyunk a vonalvezetésekre figyelni és ezekből jó variációkat látunk. Ilyen a sarok, vádli és a szürkés háttér, ezeknek a néhol kivehető, néhol lágy találkozása, de ugyanilyen érdekes a talp, nagylábujj összetett forma és a fekete-sárga találkozása. Az ívek és formák szempontjából jó döntés, hogy saroknál benne hagytad a formát, szintén jó, hogy a nagylábujj íve benne marad a képben, de a kép fölső részén lévő folttal a kompozíciót elvágtad. Így tehát a sötétek és világosak határvonalán végighaladó krokiszerű ív értelmezés nélkül vágódik el és nem fejeződik be. Ha ezt elfogadjuk és azt mondjuk, hogy ez így jó, akkor viszont nem eléggé absztakt a kép ahhoz, hogy el tudjak vonatkoztatni az emberi lábtól. Ha viszont egy valódi emberi lábat nézek, akkor úgy gondolom, meg kell adnom a tiszteletet, hogy ezt a kompozíciót ne vágjam el. (szőke)
értékelés:

Azt nem mondanánk, hogy mostantól minden hónapban pontosan ilyenkor lesz, de törekszünk arra, hogy havonta egyszer mód nyíljon egy személyes találkozóra is. Az első, Turay kiállításon történt ismerkedési délutánt követően tehát a második összejövetelre

2007. június 8-án (péntek) 17 órától 19.30-ig kerül sor.

Mivel az időpont viszonylag közeli, így kérünk benneteket, hogy jelezzetek vissza, hogy tudtok-e jönni, valamint az is nagy segítség lenne, ha olyan helyet is ajánlanátok, ahol viszonylag zavartalanul le tudunk ülni beszélgetni egymással. Minden regisztrált tanulónkat várjuk szeretettel, és ha van olyan képetek, munkátok, amit szeretnétek személyesen megmutatni, beszélgetni róla, elemezni, akkor azokat is hozzátok magatokkal.

Ákos jóvoltából a hely is biztosított a kertjükben - tehát a cím és az elérhetőségek: Budapest, XI. kerület, Túrkeve utca 3. Megközelíthetőség: 41-es és 250-es busszal az Etele térről (cca. 15 perc), valamint 141-es busszal a Kosztolányi Dezső térről (cca. 25 perc) és a Torma utcánál kell leszállni. A megközelítéssel kapcsolatos kérdésekben keredssétek Gulyás Ákos osztálytársunkat az estiskola kukac gulyasakos pont hu mailcímen. Arra gondoltunk, hogy mivel péntek is van, meg oda is kell érni, így Ákos már körülbelül 4-től vár mindenkit, hogy 5-re tényleg oda is érjünk. Képeket hozzatok.

Ákos készített egy szuper képes útitervet is a gulyasakos.hu oldalon, tessék megnézni.

köldököstül rácsodálkozni a világra
Első házim. Mutatkozzak be úgy, hogy valamelyik testrészem szerepel a képen, és jellemezzen is.

Kedves Noémi, üdvözlünk az osztályban. Azt egyértelműen megállapíthatjuk, hogy nem a hetvenes-nyolcvanas évekből származó képet látunk, vagyis egyszerűbb megfogalmazással nem a fazonigazítás előtti időkből, de ez természetesen személyes hozzáfűzésem. A kép a játékosság kategóriájába tartozik, például Krump korai képe, amely hasonló vonulat a testtel való játékkal. De ehhez az itt látható képi geg játékhoz szeretném hozzáfűzni, hogy az ötlet nagyon jó. Valószínű ez a rajz téged ábrázol. Azonban többet kellene foglalkozni a grafikai elemekkel és a fényméréssel. Ennek a játéknak a testfestés és a grafikai elemek más módon való használata a lényege, és az, hogy a képi üzenet jól működhessen, nagy odafigyelést és alázatot igényel. A csodálkozó száj formát, szemeket és orrot talán még részletgazdagabban és hatékonyabban lett volna érdemes elkészíteni. Még egy fontos észrevétel: mivel a felület, amire festve van, egy térbeli forma, így első ránézésre úgy tűnik, hogy a fényképész az élesség állításnál nem döntötte el, hogy hova helyezi el az élességet. Ahhoz, hogy a kép jól működjön, a nézőnek segíteni kell, hogy mi az, amire koncentráljon: a szemekre, az orra vagy a szájra. Márpedig itt a legerőteljesebben, legdramatikusabban, mint egy afrikai grafikánál, szobornál a szem van megfestve. Tehát elvárhatjuk, hogy a szemek legyenek élesek. (szőke)
értékelés:

***
Az ofő közeli képeket kér tőlem. Tessék egy közeli portré.:)

Kedves Feri! Remélem, hogy a nyári Ősök Háza programon Pesovár Annával és Tisza Sándorral találkoztok egymással, és abban is reménykedem, hogy Annáék is előbb vagy utóbb küldenek képeket. Ha nem tudnám, hogy Mácsai Feri küldte ezt a képet, és nem láttam volna az előző képeit, és nem tudnám hogy az Estiskola egy magyar nyelvű oldal, akkor rögtön azt gondoltam volna, hogy valahol Észak Amerikában egy indián rezervátumban járunk, ahol egy nagyon sok mindent megért cserzett arcot látnánk... Szimpatikus munka és jók a ritmusai, nagyon jó ez a sötét hangulata a képnek. Én, ha tehettem volna, az állkapcsot és az álkapocs játékát, ami a véleményem szerint az arc íveihez és az orr melletti két nagy ránchoz tartozik, teljes rimusában használtam volna, és nem vágtam volna bele, már csak azért sem, mert a nyak, váll találkozása és a háttérben lévő világos szürke, ami kiemeli az arcot, még erősebb ritmusban jelentkezett volna. (szőke)
értékelés:

Megint esik

Kedves Vera! Ha jól sejtem, egy többszörös tükröződést lehet érzékelni: valamilyen Obiban, vagy Baumaxban vásárolható szép olasz padlócsempe, plusz valamilyen télikertben, vagy teraszon, vagy valahol kaktuszoknak és virágoknak az árnyéktükröződései keverednek a képen. Egy hosszú, szinte festett japán akvarellre hasonló formát választottál, így nem a megszokott fotó arányt látjuk, ami jót tesz a képnek és bátor válllalkozás, hogy ilyen tapétaszerű szeletben látjuk ezt a rendszert. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha merészen mertél vállalni egy ilyen hosszú szeletet, akkor ehhez képest már csak egy pici döntés lenne, ha a kép jobb oldali részén látható hosszú szárú egyenes kaktusznak a lazúros árnyákát vagy teljesen kihagynád a képből, vagy nagyobb jelenléttel használnád, mert így most a kép legfontosabb üzenetét mutató virághoz képest – mivel ugyanabban a tónusvilágban jelentkezik a kaktusz – gyengíti annak az öszetett formavilágát. Bár nagyon izgalmas az alsó felületen lévő folthatás, mégis a jobboldali árnyék megbillenti a képet. Az nagyon elgondolkodtató döntés, hogy a padlócsempe ferdéi és a nagy sötét háromszög érdekesen tartanak kívülre, ez egy izgalmas ritmusfelvetés. De ezeknek a foltoknak a játéka nem végiggondolt. Ebből adódik, hogy a kép a figurális és az absztakt határán billeg, a kétféle közlési vagy beszédmodor között, és ettől bizonytalanná válik a kép egésze. (szőke)
értékelés:

147. nap
Szerintem a legszebb csendélet az élő csendélet. Talán ezért nem is szeretem a "vázás" csendéleteket.

Kedves Feri, igazad van a kép mellékletében leírtakban, de valami mégis kellene, amitől a kép kap valami pluszt, valami truvájt.
értékelés:

Roland ritmusára
Csendélet a háztetőn, Roland csendéletére, az árnyékok ritmusára küldöm.

Lacipapa, küldj olyat, amin lehet vitázni. Ez 3 disznó. Nem ehhez szoktam hozzá, hogy nem tudlak kritizálni. (szőke)
értékelés:

oázis

Márti képe kapcsán szeretnénk ismét megjegyezni néhány dolgot a többieknek is. A tájkép a középkor előtt nem jelenik meg önálló fogalomként, nem kap hangsúlyt, a festészeti eljárásokban háttérként jelenik csak meg. Onnantól tekinthetjük a tájkép fogalmat meghatározónak, erősnek és szuggesztívnek, hogy a képen megjelenő különböző jelek között a táj kapja a legnagyobb hangsúlybeli arányt. Ez ugyanúgy érvényes a csendélet fogalmára, hogy a csendéletben elhelyezett élő vagy élettelen tárgyak kompozíciós rendjükben a képben dominánsak, irányító erővel rendelkeznek, és a körülöttük elhelyezkedő látvány, hátér, táj, szobabelső arányaiban kisebb hangsúlyt kap. Így akár egy tájban fényképezett virág is lehet csendélet, ha a hangsúly a virág formán van, és egy tájban fényképezet virág is lehet tájkép, ha a táj felé tolódik el a hangsúly. Visszatérve Márti csendéletére, itt egyértelműen a növények formái, ritmusai az irányadóak, másrészt egy tárgyon keresztüli tükröződés, amelyben kissé látható a háttér, az épületek torzult falai, így itt nagyon is elfogadható a csendélet meghatározás. Jó a rozsdavörös szín, jóval határozottabb, mintha szépia lenne, vagy hideg kék. Ez a szín még jobban fokozza a látvány mellett a hangulati közlés erejét is. (szőke)
értékelés:

Portré
Ez egy ki nem dobott kép. Azon a napon, amikor ide akartam portrét készíteni magamról, aznap végül nagymamámat fényképeztem le a meszeléshez kipakolt szobában. Ez egy olyan kép, amikor előtte kipróbáltam, hogy jó lesz-e a fény, meg hogy működik-e a kölcsön kapott vaku. A kép letörlése helyett azért tettem ide (miután a széket és az állványt a képen messzebbre „toltam” magamtól), mert arra gondoltam, egyfajta őszinteség, ha olyan képet teszek fel, amiről a kép elkattanásának pillanatában nem gondoltam, hogy bárki is látni fogja.

Kedves Ákos, elsőként is azt kell tisztázni, hogy ez inkább nevezhető enteriőrnek, mint portrénak, nem csak azért, mert szinte a teljes alak látszik, hanem azért, mert a kép alanyáról nem sokat mond el ez a beállítás. Nem tudhatjuk, hogy te vagy a fotós vagy te vagy a modell, nem érzékelhetőek a gondolatok, tehát a testi hasonlóságon kívül nem sokat tudunk meg rólad általa. Ami pedig technikai kérdés, hogy a háttér és a főalak szinte egy tónusban van tartva, vagyis ezzel a világítással az eredmény térbelisége nem érzékelhető. Mégis három disznós a kép, mégpedig azért, mert hiányosságai ellenére (amik miatt két disznós lenne) érzékelhető egyfajta fejlődési ív a munkáidban és ez mindenképpen dícséretes. (szőke)
értékelés: +

Kedves Dénes, nagyon jó színészi munkát látunk, ez egy különösen nehéz feladat, hiszen szinte csak arccal, arcmimikával oldottál meg csomó mindent, a reflexiókat a háttérben létvő tévé képernyőre. Öt nagy részből épül fel a filmed. Egy bevezető, majd egy mese, egy zene, még egy zene, és egy befejező rész. Mindegyiket nagyon jónak tarom, de ebben az aránykapcsolódásban a Frank Zappa részekből kevesebbet hagytam volna, mert a többi szegmens is csak egyszer van kiemelve. Vagy ha játszani lehetne ezzel a gondolattal, akkor a legutolsó rész, hiszen ott valódi társaiddal valódi jelenet látható, sokkal jobban izgatna, sokkal jobban arányosítanám, mint a zappa anyagot. (szőke) értékelés:

Nyáresti sznes, kerti árnyak

Kedves Ákos, ügyes képet látunk, ügyes képmódosító manipulációnak tűnik, ami ha nem vesszük észre, nem baj ("Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak..." - mondta Arany). Mindemellett a kép szép, bár kompozíciójában hagy némi kivánnivalót maga után, mégis két disznós. Az egy másik kérdés, hogy szeretnénk kérni azokat, akik a barátom leckére fákat, bokrokat, növényeket küldtek be megoldásnak, ugorjanak neki ennek a feladatnak mégegyszer, mert ennyire nem kellene egyszerűen megúszni ezt a leckét. :) (-szőke-)
értékelés:

Be vagyok havazva...
Sok a munka, nincs időm semmire, de nem akarok begyűjteni egy-két igazolatlan hiányzást. Szóval csendélet...

Kedves Tamás, a képed kapcsán - és ez szinte az összes ezután következő csendélet témára küldött képre érvényes - szeretnénk a témaleírást pontosítani. Ide csatolnánk a csendéletnek és a tájképnek a leírását.

A tájkép az ember természeti vagy maga alkotta környezetének sajátos megjelenítése a festészetben és a fotográfiában, amelyen az emberi alak legfeljebb csak mellékesen jelenik meg. Tárgya a táj, a művész érzelmeinek, gondolatainak közvetítő médiuma, amely különösen alkalmas az érzelmek kivetítésére, láthatatlan dolgok láttatására. A táj – mint a természet egy darabjának – ábrázolása elsősorban attól függ, hogy a kultúra, a kor a természetnek milyen jelentőséget tulajdonít, hogy miféle viszonyban van az ember a környezetével; az ábrázolás maga pedig szorosan összefügg a térfelfogással és az alkalmazott térábrázolási módszerekkel, valamint a tájábrázolásokon látható valós táj változásával is.
   Az antik művészetben alig volt szerepe, a középkori európa sem ismerte. Az önálló tájkép műfaja csak a 16. század legvégén alakult ki, viszonylag későn jelentkezett az a felismerés, hogy a táj sokféle eleme egy egységes természeti környezet része. A közvetlen tapasztalásból így jutottak el az elvonatkoztatásig, az általánosításig, és így kezdték a tájat mint az emberi élet és tevékenység színhelyét ábrázolni. Eleinte a tájképek "montázsok", intellektuális, mesterséges konstrukciók, amelyekben lehetőleg a természeti valóság mindenféle motívuma (föld, levegő, fák, víz) együtt szerepel, "tipikus" formában. A táj statikus, szimmetrikusan építik fel a kompozíciót, hangsúlyozva a középrészt. A 17. századi Hollandiában egyre gyakrabban hangsúlyozza a művész, hogy "a természet alapján" dolgozik. A két véglet, az idealizált és a leplezetlen hűséggel, portrészerűen ábrázolt természeti kép között számos változat, átmeneti forma született. A tájképfestészet Németalföldön talált először jeles művelőkre, itt alakult ki a tengeri tájképfestészet is. A 18. században tűntek fel a városi látképek, a rokokó idejében pedig idilli pásztorjeleneteket ábrázoltak. A klasszicizmus és a romantika új motívumokat dolgozott fel. Új fejlődési útját a barbizoni iskola, és az impresszionizmus nyitotta meg. Az expresszionizmus a tájat mint motívumot csak kiindulópontnak tekinti a művész lelkivilágának ábrázolásához.

A csendélet a tárgyi világ motívumait, a tárgyak csoportját ábrázoló műfaj. Egyik jellemző sajátossága a kompozíció, a beállítás megtervezettsége, az elrendezés. A csendélet az élettelen tárgyak mellett a természetes környezetükből kiszakított élőlényeket, növényeket, gyümölcsöket tárgyi minőségükben szerepelteti. Gyakori kiegészítő motívumok a madarak, halak, rovarok, vagy akár emberi figurák. A csendélet a történelmi korszakoknak megfelelően nyerhetett szimbolikus vagy dekoratív értelmet is, illetve irányulhatott a látvány pontos megragadására. A tárgyak önmaguk jellemzésén túl a környezet, a milliő hangulatával az emberi tartalmakra is utalnak. A csendéleti motívumok már az ókori Kelet és antik művészet kelléktárában is fellelhetőek voltak. Önálló műfajként az itáliai és flamand reneszánsz festészethez kötődik, amikor az érdeklődés a valóság konkrét megragadására irányult. A 18. században a többi műfajjal szemben a csendéletet a "natura morte" (halott természet) negatív jelzőjével illették. A 19. században a posztimpresszionisták a világ tárgyi valóságát viszgálták általa. A 20. századtól a művészeti útkeresések irányát szolgálta, a francia Fauves (Vadak) a tárgyakon keresztül a tiszta színek intenzitását, a kifejezés hatását, a kubisták a tárgyak síkokra bontásával a tér és forma új lehetőségeit keresték.

Mindez azért, hogy pontosan érthető legyen a meghatározásbeli különbség, és ez nem azt jelenti, hogy a kép önmagában esetleg nem értékelhető, de mégiscsak valamilyen stílust és feladatkört próbálunk körbejárni. Érdemes elolvasni a meghatározást, de innentől nem ez szerint értékelünk.
   Fontos kérdés, amit már más alkotásnál is láttuk az Estiskolán, hogy a valódi képkereten belül díszítésképpen, esztétikai megerősítésként használtok egy plusz belső keretet is. Többé-kevésbé az az érzésünk, hogy ez az egész kép témájával, konstrukciójával kapcsolatban próbálja a bizonytalanság érzetét palástolni, azt, hogy az alkotónak nincs meg a kellő bátorsága az itt látható homogén feketét vagy nagy sötétben látható fát kevés információval közölni. Magyarul hasonló kérdés vetődik fel nekünk, mint amit az előző hetekben már írtunk, hogy megvan-e a kellő bátorság az alkotói üzenet azonmód való tálalására, vagy pedig mivel az alkotó nem mondta ki ezt kellően bátran magának, ezért egyfajta esztétikai kisegítés zajlik? Ez a kettős keretezés látszólag összerántja a kompozíciót, de ez csak látszat, mint amikor a némafilmnél zenét teszünk alá. A kép ettől függetlenül szép, a redukált, kontrasztos ábrázolás erős üzenet. A színről, a barnáról, szépiáról inkább egy másik kép értelmezésénél fogunk beszélni. (-szőke-)
értékelés: