Nocsak, jól látom, megújul az Estiskola?! Akkor hát: sziasztok idejárók! Tóth-Fábián "estiskola" Buda vagyok, e képeken éppen 22 hetes.

Három kép Tóth-Fábián Estiskola Budáról, aki köszönt minket, és integet. Az időzítést nem Béla szúrta el, hanem mi, de dolgozunk az ügyön. Mint ilyen kedves kis felhívásként abszolút jól működik ez a képhármas. Abban nem vagy száz százalékig meggyőződve, hogy Béla szeretné-e, ha fotográfiaként is elemezném ezeket a képeket, de mivel leckébe küldte, így óhatatlan, hogy ez meg fog most történni. Ha jól emlékszem, Béláék ott voltak a világítós táborban, és ott elég sok minden elhangzott, és sok mindent ki tudtunk találni. Ehhez képest most, főleg az első kép, kicsit a második kép is hagy némi kívánnivalót maga után a világítás tekintetében. Ha megfigyeljük, akkor a háttér él, működik, látszik, hogy egy nyári helyzet, ahol Béla fényképezett, de Buda az arcába csak egy kis szórt, fád fényt kap, és az egészen van egy fátyolszerű, szürkés érzet. Ezzel nem lehet nagyon sok mindent csinálni, nyilvánvaló az utólagos laborral lehetne ezen egy kicsit módosítani, de az lett volna a jó, ha akár egy kis alufóliával, vagy valamivel egy kis fényt odacsalunk a gyerkőcnek az arcához. Nem kell szembevakítani, mert az nem tenne jót a képnek se, meg a gyereknek se, de azért valami kis fény kellene ehhez. A gesztusok abszolút a helyén valóak, mint egy kis Cousteau kapitány integet nekünk a hajójának a fedélzetéről. Tehát mind a három kép abszolút rendben van, a világítással van bajom. A három csillag megvan, amit főképp Buda kap, és nem Béla. Bélától világításban egy picit erősebb megoldást várnék. (hegyi)
értékelés:

A véletlen úgy hozta, hogy Ágnesnek a javítása, és Bélának a Smaragdvárosa egymás fölé-alá került. Ez azért is érdekes, mert a két kép nagyjából hasonlatos egymáshoz, és egy csomó kérdésre, amit nekem most az elemzésben kellene elmondanom, választ is ad. Nem szoktunk összehasonlítani semmit egymással, mégis Béla eléggé gyakorlott fotográfus ahhoz, hogy azok az üzenetek, amiket küld, kell a nézőben is valamilyen visszhangot tudnia verni. Most a Smaragdváros felé, mint cím, nem ad elég segítséget ahhoz, hogy értelmezni tudjam, hogy miért lett lefényképezve ez a völgy. Nem egy nagyon jellegzetes hely, ez bárhol lehetne Magyarországon, ahol van fű, fa, meg bokor, ezt most így nem nagyon értem. Biztos van Bélának ehhez valami érzelmi kötődése, de azt rá kellene tudni tenni a képre. Most ez nem került rá. Úgyhogy Béla, ezt most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Az utalás, ami a képcímben van, csak verbális utalás. A világhálóra nem nagyon látok kapcsolódást. Az élességgel is kellett volna dolgozni még egy kicsit, mert most nekem úgy tűnik, hogy ez nem száz százalékosan éles. De amit Béla meglátott, és ami ebben izgalmas az az, hogy olyan fénytani állapotban tudta lekapni ezt a pókhálót, ami egyébként nagyon dinamikus és esztétikailag is rendben van. A háttér is, és a színek is nagyon beszédesek. Az élesség lenne ennek a képnek a lényege, úgyhogy emiatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

A képen szereplő modellel mi már dolgoztunk Estiskolás táborokban, akit érdekel, az Táboroknál, az Akt táborok menüben megtalálja ezeket a képeket. A mostani felvételnél az irányt én elfogadhatónak tartom, és izgalmas az a kérdés, amit itt Béla felvet, de ha a tábori, úgymond tanuló irányon egy kicsit túllépünk, és azt mondom, hogy na jó, én ezeket ott megfigyeltem, dolgoztam vele, most egy picit továbblépek, mivel Béla is jelen volt ezekben a táborokban, akkor már szigorúbbnak kell egy picit lennünk. Megmondom mire gondolok: az irány azért jó, mert a női test formáit ezekkel a régies formákkal, amit a karosszék itt mutat, jó dolog összehasonlítani, közös térbe helyezni. A háttérben lévő csíkok abszolút kiemelik ezt a formai játékot, tehát nekem ez az irány elfogadható. Az is tetszik, hogy Béla nem egy színes fotográfiát küldött, hanem egy fekete-fehéret. Nagyon szépen lehet a tónusokkal játszani, bár itt a középtónusoknál mintha valami kicsit elmeszelődött volna, lehet, hogy a színkonverziónál valami hiba történt. De az irány jó, sőt azt mondom, hogy ha a modell hajlandó Bélával tovább dolgozni, akkor ezt az irányt kéne tovább folytatni, mert a képet vissza fogom adni ismétlésre. Azért mert szeretném, hogy ha Béla a tanultakat, az elsajátított, ellesett helyzeteket, amiket a táborokban megfoghattunk - gondolok itt akár a Világítós táborra is, ott vannak a képek, lehet őket nézegetni - jó lenne, hogy ha alkalmazná a gyakorlatban. Mondom tehát felsorolásszerűen azokat, amikkel problémám van azzal együtt, hogy a megoldásokat is próbálom hozzá megadni. Ez ne azt jelentse, hogy akkor ezt kéne elismételni, amit Hegyi mond, csak a most kapott képnél próbálom ezeket elmondani. Az egyik maga a póz és a beállítás. Azért kérdéses számomra, mert részben torzó, azáltal, hogy a kép bal oldalán és alján egy erőteljes vágást használ az alkotó, de a helyzet, a beállítás nem indokolja ezt a torzót. Akárhogyis nézem, ez egy klasszikus, archaizáló beállítás, a fények is abszolút klasszikus, megfigyelői helyzetet mutatják, nem valami artisztikus félhomályt kapunk, hanem azért jól telibe van ez világítva. Ebből kifolyólag a test teljes felületére szükség volna. Be lehet állítani olyan pózokat, amiknél instuáljuk a modellt, és azt mondjuk, hogy húzd fel a lábad, tedd ide, tedd oda, ebből kifolyólag viszonylag jól lehet a képhatárokat úgy is feszesen tartani, hogy közben nem vágtunk le semmit a testből. Ha Béla mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy vágásokat használjon, akkor a modellel is tudatni kell, hogy az a kezed nem lesz rajta, tehát azt tessék kinyújtani valamelyik irányba, hogy a vállnál ne legyen egy ilyen pukli. Tehát ha amputálok, akkor amputáljak úgy, hogy az formailag ne okozzon kérdéseket. De ez a világítás, és ez a környezet leveti magáról a torzót. A másik kérdés számomra az, hogy ebben a képben most a köldök piercingnek a szerepe most stílusidegen. Én nem gondolom, hogy abban a korban, amibe Béla ezt helyezi, ez ott szerepelt volna. Tehát én azt szoktam mondani, hogy az aktfotózásnál ritka helyzet az, amikor ezeknek az ékszereknek helye van, az akt nagyonis kényes téma ahhoz, hogy ne menjünk el a pornó vagy a szexfotók irányába, és ezek az ékszerek, (és nem csak a piercingre gondolok, hanem akár fülbevalókra vagy ruhakiegészítőkre), mindig kérdésessé teszik azt, hogy mennyire lesz tiszta a fogalmazás. Márpedig azt gondolom, hogy ennél a klasszikus beállításnál, főképp abban a helyzetben, amiben most talán Béla instruálta a modellt, nem hiszem, hogy a vágykeltés lenne az elsődleges célpont. Nekem a cím is nagyjából ezt igazolja. A harmadik kérdés a világítás kérdése. Most a mell alatt eléggé érdekes háromszögek jöttek létre. Ettől a mell ívét ez bizonytalanná teszi. Ott lehetett volna deríteni, egy kicsit mozdítani a lámpán, mert ez a világítási probléma a nyaknál éppúgy megjelenik. Én nem azt mondom, hogy szemből le kell fényezni a modellt, de mindenféleképp célszerű lett volna ezeket az árnyékokat valahogy gyengíteni. Aztán a másik kérdés az a modell gesztus-rendszere. Mivel dolgoztunk már Vikivel, ebből kifolyólag ismerjük azt, hogy Viki, hogy ha a fotós nem elég határozott, akkor ő maga a saját kis ridikülljéből előveszi azokat a számára biztonságot nyújtó, és jól bevált kliséket, amiket az aktmodell munkái során már megtapasztalt. Eléggé határozottnak és keménynek kell lennie a fotósnak ahhoz, hogy Vikit ebből az állapotból kibillentse. Itt van egy póz, amit beállítottak, és van egy arckifejezés, ami egy színházi megfejtés. Jelen pillanatban ez az arckifejezés nem erősíti azt a beállítást amit Béla mutat nekünk, ugyanis ez egy mímelés, és ez nagyonis látszik az arcon. Viki figyel, összeszedett, figyel arra, tudja, hogy egy lehelletnyit ejteni kell az ajkakon, ne szorítsd össze a szád, mert akkor csúnyább lesz, ő tudja, hogy ez a szemnél is igaz, hogy ha lehúnyom a szemem, akkor épp csak egy picit érintse a szempillám a másikat, mert ha szorítom, akkor ráncok lesznek. Ezekkel ő pontosan tisztában van, és ezeket ő alkalmazza is. De adott esetben ez a hátrányára megy a kép összhatásának, mert nem elég az, hogy a háttér és a berendezés archaizál, de még közben egy színészi gesztust is kapunk. Ettől idegenné válik a kép. Ha ezt a beállítást alkalmazza Béla, hogy megfigyelem, hogy a kedves hogy szenderült el a szalonban a vasárnapi ebéd után, akkor ennél természetesebb arcmimikát kéne alkalmazni. A következő kérdés számomra az, hogy amikor a hajat eligazították, és beállították ebbe a pózba, akkor mennyire volt tudatos, hogy a hónaljhoz ebből a hajzuhatagból viszonylag nagy mennyiség hozzácsapódik. Én preferálom, amikor a másodlagos nemi jegeket hordozó szőrt és testszőrzetet meghagyjuk úgy, ahogy azt a jóisten adta, azért mert az is hozzánk tartozik, és nem kell valami rosszul értelmezett babapózba kényszerítenünk magunkat és nekem ez igaz az aktra is, én tudok ezzel mit kezdeni, hogy ha kell, ugyanakkor jelen pillanatban ez most úgy tűnik, mintha oda valami nagyon erős hónaljkutya lenne nőve. Számomra ez is egy kérdés, hogy ez mennyire volt tudatos, vagy mi volt az ok, ami miatt takarni kellett ott a hónaljnál. Megint zárójelben jegyzem meg, hogy azért jó, és az első lépésekben azért is könnyebb hosszú hajú modellekkel dolgozni, mert a haj maga bizonyos kérdéses helyeket, anyajegyeket, bőrsérüléseket, akár tetoválást, ezt-azt jól el tud tűntetni. Ha valami nem illene a képhez, akkor a hajjal, mint eszközzel tudunk dolgozni.
   Nagyjából én ezeket tudnám elmondani, hogy itt most ez egy nagyon jó irány, ami fele Béla elindult. Nagyon nehéz dolga lesz a modellel, mert nagyon határozottnak kell lenni vele, nagyon céltudatosnak, és a belső elképzeléseit határozottan le kell tudni rombolni ahhoz, hogy ezt az eszköztárat elfelejtve, utána már instruálva, a modellből ki lehessen hozni azt amit a fotós szeretne. Még mielőtt valaki azt mondaná, hogy ez most egy olyan helyzet, hogy én kritika alá vonom a modellt, nem erről van szó, mert az egy nagyon fontos helyzet volt a táborokban, hogy a kezdeti, bizonytalan, szemérmes lépéseknél igenis legyen határozott a modell, mert át tudta segíteni a fotóst azokon a helyzeteken, ahol megremeg a kamera, és nem is biztos, hogy az az expozíció elkészül, merthogy úristen, én még nem fotóztam aktot. Mindkét modellünknek, akikkel dolgoztunk, nagy köszönet érte, hogy saját kedvességükkel, közvetlenségükkel és szakmai rutinjukkal, segítettek nekünk. Amikor elkezdünk egy önálló munkát, tehát nem egy ilyen tábori helyzet van, akkor ez a szakmai rutin az, amit le kell tudni vetköztetni a modellel. Minél nagyobb a szakmai rutin, annál nehezebb dolgunk lesz, már ha a saját akaratunkat akarjuk átvinni a képre. Picit hosszabb lett ez az elemzés, elnézést érte, de azt gondolom, hogy a téma nagyon fontos, és szeretném azt, ha elindulna egy munka az aktokkal. Azt is fontosnak tartom, hogy amikor egy ilyen helyzet van, akkor őszintén tudjunk erről beszélni, mert szerintem csak annak van értelme, és csak abból tudunk tanulni, ha ezek a problémákat az ember föltárja. Ha egy mondattal kéne ezt az egészet minősíteni és értékelni, akkor azt mondom, hogy ez a kép tökéletesen rendben van abból a szempontból, hogy Béla végre újból nekifogott az aktnak. Jó lenne, ha egy picit tovább tudnánk ezen az úton haladni, én kérném Bélát az ismétlésre. (hegyi)

Én most elárulok egy nagy titkot ennél a képnél, aztán majd röhögtök rajtam, nem baj. Amikor ezt megnéztem, úgy voltam vele, hogy tök jó, hogy Béla kiment a teraszra, és csinálta ezt a fotót erről a pohárról, és milyen izgalmas az, hogy az az ember integet ott a háttérben, és attól, hogy ilyen kicsi a mélységélesség, az ilyen furcsa szellem-formának tűnik. Aztán idővel leesett, hogy nem erről szól a kép, de az első élményem ez volt, hogy valaki ott bábozik a háttérben. Bocsánat. Szóval visszatérve a képre: én nagyon kedvelem ezt a képet, de ez a kép még nincs kész. Én azt szeretném, ha Béla ezt a képet megismételné. Azt is megmondom miért: valahogy nekem ezt a terítőt (egyébként ugyanilyen terítő van a varrógépen nálunk, meg nagyanyám ilyent használt függöny gyanánt is), még el tudom fogadni, mert ez lehet valami régies utalás, ez lehet valamilyen jó alap, de a poharat azt nem. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene ott lennie a pohárnak, merthogy ha Béla szereti ezt a fajta párhuzam-állítást, akkor én ezt el tudom fogadni, csak valahogy ez a pohár olyan kis esett. Most azt nem akarom mondani, hogy ide valami nagy kristálypohár kell, ami súlyos, cirádákkal teli, de mindenesetre az biztos, hogy ez a kis pohárka (egyébként szerintem ilyen poharunk is van otthon, lehet, hogy Béla titokban az én nagymamám régi házában járt) nekem valahogy nem hozza azt a fajta élményt, amit a test szépsége hoz. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon pórias ehhez a környezethez képest. Ha pedig az lett volna az irány, hogy érintetlen kelyhek, tehát itt valószínűsítem, hogy valami itt arról is akar szólni, hogy ez itt valami kezdeti helyzet, már úgy értem, hogy a szüzesség, vagy az úgymond felnőttkor határán lévő nőiség megélése is párhuzamba kellene, hogy állítódjon a tárggyal, akkor meg azt mondom, hogy ennél mégkevésbé díszes poharat kellene használni. Annyit még hozzátennék, hogy azt a helyet meg kell találni, hogy a kép maga úgy készülhessen el, hogy a perspektíva játékból adódóan ezt a poharat ne érezzem úgy, hogy eldől. Azért vagyok nehéz helyzetben, mert az ötlet maga zseniális, és a terítő és a háttérben húzódó női test látványa abszolút jó arányokban van jelen, abszolút jól érthető és tényleg nagyon finom. Ez a pohár valahogy a helyén sincs, sem formailag nem stimmel, tehát nekem a pohárral van bajom. Én ezzel még játszanék egy kicsit, hogy ezzel a pohárral mi történjen. Nem tudom, Béla, egyetértesz-e azzal, amiket mondok, most azért vagyok bátortalan, mert én nagyon szívesen adnék erre három csillagot, és meg is adom, de valahogy mondom ezzel a pohárral nekem bajom van. Lehet-e egy olyan alkut kötnünk, Béla, hogy én megadom neked a három csillagot, te meg csinálsz egy ismétlést? Lehet ilyet? Mert ez nagyon jó lenne, ha meg lenne rendesen csinálva. (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy Béla azt mivel érte el, hogy ilyen furcsák a színek, hogy itt valami torzítást állított elő a fotosoppal, vagy valami lámpával rávakuzott, mindenesetre nem is firtatom, mert ez így, ebben a formában rendben van. Kicsit olyan Transformers jellege van a képen látható villanypóznának, tehát hozza azt az élményt, amit Béla a címben is szerepeltet. Szóval a képet elfogadom, és Épített környezetben is egy jó megoldás. Zárójelben annyit hozzáteszek, hogy ez azért nem egy olyan égbekiáltóan nagy dobás, tehát láttunk már ennél bonyolultabb összefüggéseket is Béla képein. Abban sem vagyok biztos, hogy Béla ezt a képét olyan túl sokszor fogja mutogatni, de rendben van, megoldotta a leckét. (hegyi)
értékelés:

Először is annak nagyon örülök, hogy ebbe a leckébe egy ilyen képet kapunk, mert szeretem azt az értelmezést, ahogy ezt Béla saját magán átszűri, a köldök, mint kapcsolat, mint kapcsolódási helyzet, mint családi kötelék -nagyon jól asszociál erre ez a munka. Egy abszolút jól dinamizáló formát látunk, nagyon szerethetőek ezek a gesztusok, amik nyilvánvalóan az emberben a méretkülönbségekből adódó élményt hozzák. A kicsi embert nagyon jól érzékelteti itt az, hogy ez az apai dolgos tenyér képbe kerülhet. Van egy pici bajom, mégpedig az, hogy a kis Budánál a kis ujjánál ott azzal a körömmel kellett volna valamit reszelgetni. Tudom, hogy ez ilyen apróságnak tűnik, de folyamatosan azt nézem, hogy szegénynek ott le van rágva a körme, vagy nem tudom. Úgyhogy ezekre azért érdemes odafigyelni, mert nem tudok elvonatkoztatni tőle. Tényleg azt mondom, hogy nagyon rendben van, egy picit azért hiányolom apa hüvelyujját, nem lett volna annyira ciki, hogy ha ő a hüvelykujját benntartja a képben, és akár megérinti ezt a kis kezet. Mert most olyan, hogy apának is csak négy ujja van, meg a gyereknek is csak négy ujja van. Ez egy négyujjú család örökletesen, pedig hát a valóságban ugye nem erről van szó. Szóval én most erre adok kettő csillagot, és Bélát arra szeretném sarkallni, hogy folytassa ezeket a munkákat. Azért annyit hozzáteszek, hogy ezek a fajta játékok, ezek a fajta képi megoldások az emberben azokat az élményeket hozzák vissza, amikre azt mondom, hogy alap és közös élmények. Nem tudom, hogy ezt hogy fogalmazzam úgy, hogy jól érthető legyen, hogy ennél egy picit lehet majd emelni a lécet, mert hát azért ezt a fajta megoldást sokan megcsinálták már, hogy kicsi ember, nagy kéz, kis ember sétál, nagy ember sétál. Szóval én azt mondom, hogy Bélában van ennél több, hogy ezt megmutassa. Én láttam az ő képeiben erre utaló nyomokat, úgyhogy a folytatásban biztatom Bélát, hogy csak így tovább, csak emelje ezt a szintet. (hegyi)
értékelés: