Szép a kép, szépek a színek, a ritmusok, bár én kicsit szűknek érzem a vágást, mert ezek az átlós vonalak, meg maga a körgyűrű, ami a vízben a hullámokkal létrejön, ahogy úszik ez a madár, ezek a ritmusok jó lenne, ha nagyobb lendületet tudnának adni, mert ezek a vízben fodrozódó hullámok adják az egésznek a mozgás- és a térélményt. Ha nagyon szűkre vesszük, akkor már elkezd felerősödni, hogy biztos-e, hogy ez az optimális nézőpontja egy ilyen kacsának? Ebben a rövidülésben a saját teste takarja azt, ami a legfontosabb formai jegye: a hosszú csőr, a fejforma, a farktollak, itt most egyik se szerepel. Ha most ilyen szubjektív ábrázolást veszünk, akkor a környezetnek a szerepe jelentősebb kell legyen. Amivel nagyon nem értek egyet, az a lekerekített képsarok. Ez olyan, mintha édesanyám fotóalbumát mutatnám, ott voltak ezek a képtartó papír háromszögek, amikbe be lehetett bújtatni a képeknek a sarkait. Most nagyon ezt az élményt hozza, csak nem nagyon látom ennek az értelmét, hogy mi az oka. Esztétikailag nincs magyarázat rá, semmi nem indokolja, ráadásul ahány oldal, annyi féle háttér, itt most a mi szürke hátterünkhöz képest ez a fehér kiugrik, olyan, mintha egy műköröm lenne, szóval idegen, nem tartozik a képhez, én nem javaslom ennek a használatát. Tehát az ötlet jó, a vágással nem értek egyet, ez most egy egy csillagos megoldás. (hegyi)
értékelés:

Ebben a lépcsőházban lakom. Ott, legfelül. Szinte sosem találkozom senkivel. Csönd van, és félek.

Nagyon szép ritmus, tulajdonképpen nem rossz a kompozíció, bár a tömegelhelyezéssel vannak problémáim. Azt nem tudom, mert nem voltam itt, hogy mekkora hely van a képnek a bal oldalán még. Az első megközelítésem az lenne, hogy a kép bal oldalához kellene még valamennyi, hogy ez a nagy szürkébe forduló terület a sötét felülettel egy kétharmad–egyharmadhoz jobban húzó ritmust hozzon ki. A másik pedig az, hogy ha ott nincsen hely, akkor viszont vágjak precízebbre, akkor hozzam meg úgy a döntést, hogy ahogy a korlát árnyéka a falon rajzolódik, ahol az kifut a képből, ott lehet egy vágást hozni. Esetleg még a másik irányba is el lehet mozdulni, hogy csak jelzésértékű legyen ez a világosabb rész, és a nagy sötétséget, magát a félelmet ábrázolni jobban, nem tudom, mennyi hely van itt a tető alatt, abból többet adnék. Itt most kicsit billeg ez a kompozíció. Ahogy olvasom, itt lakik Mariann, ezzel még lehet játszani, lenne is értelme, az árnyékokkal még létre lehet hozni érdekes dolgokat, akár rajzolni is lehet az árnyékokkal a falra, tehát egy mesét el lehet indítani a falon a lámpa és a vetett árnyékoknak a kihasználásával. Én ezt most azért adom vissza, mert érdekes lenne még ebbe az irányba kicsit jobban elmozdulni. Mindenféleképpen várom a folytatását ennek a történetnek. Ismétlés. (hegyi)

Az ágyam. Elég nevetséges azokkal a plüssállatokkal, de ez van. Ez is én vagyok.

Ha van kérdésem, akkor nem a plüssállatokkal kapcsolatban vannak, hanem azzal, hogy a képhatáron belül megjelenő formák zaklatottak. Van egy könyvformánk a kép előterében, meg van vágva, oké, nem baj, el tudom fogadni. Aztán van egy margarétás ágynemű, ami betolakszik a képbe, amiben ez a rénszarvas lakik, még ez is oké. De a kép bal oldalán, leginkább a közepe felé belógnak könyvek, meg van egy csésze is, és ez a forma tömegében nem hoz egyensúlyt. Most vagy azt csinálom, hogy fordítok a kamerán, és a könyvvel és ezzel a rénszarvasos ágytakaróval hozok létre egy formai játékot, ez egy viszonylag nyugalmas kompozíció lehet, vagy pedig bekapcsolom ezeket a formákat, amik a kép bal oldalán most elindul, de akkor a tömegelhelyezés szempontjából hasonló mennyiséget kell tudnom létrehozni, mint amennyi most az ágytakaróból belóg. Most a kettő között vagyunk, és ettől ez az egész billeg. Föl lehet úgy tornyozni ezt az ágytakarót, hogy a radiátort kitakarja. Ott megint elindul egy forma a kép jobb fölső sarkában, ami nyugtalan. Az egész helyzet nem egy nyugalmat sugárzó ágy és hely lesz ettől, hanem egy zaklatott formai világ. Ráadásul ellenfényes az egész, gondolom, a radiátornál lehet az ablak, onnan jön a fény, ami nincs visszatükrözve, tehát az a zug, ami létrejöhetne, mint kellemes, bújós helyzet, az most sötétben van tartva. Ezzel kellene még dolgozni, aztán az is eszembe jut, hogy hol tud itt elférni Mariann? Akár mennyire is ügyesek a nők, hogy kis helyen is elférnek, de azért én ide most nem tudom őt elképzelni. Hol van az ő helye? Hol szokott ő ebben az egész térben elhelyezkedni? Nem kötelezően kell egy embernyi helyet kihagyni, de valamilyen szinten ábrázolni kell ezt is. Nincs eldöntve az, hogy itt mire menjen ki a fuvar, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

A kép a munkahelyemen készült, tegnap délután. Igazából a dupla üvegajtón feltűnő tükröződés ragadta meg a tekintetem.

Teljesen friss kép, ma délelőtt készült, erre a leckére.

Igen, tudom azt, hogy Mariann húzta a nyakát, hogy rajta vannak ezek a csíkok, és megint a filmszerű hatás az, ami itt a lényeg. Ha ez egy filmből kivágott képkocka lenne, akkor azt mondom, hogy oké, és közben jön Tatjána, átlibeg a háttéren, és egy szerelmi jelenetbe ütközünk majd a következőkben. Ennél a képnél ez nem annyira erősen van jelen. Értem, hogy miért van a filmcsík hatás, de a kompozíciót kilóra kell megnézni, hogy megvan-e. A képnek a bal oldalán áttűnik a nap, kilágyítja ezt az ügyet, és ott kikönnyűl az egész. Ha megnézed, még annyiban is segít a kompozíciód, hogy ezt a mérleget egészen vizuálisan el lehet képzelni, hogy a középső levél osztja a képet, tehát mi van az egyik oldalon, mi van a másik oldalon. Most a másik oldalon egy kuszaság van, tehát abszolút elbillen az egész. Ez a kuszaság nem csúnya, nincs ezzel baj, szép az az ív, ami ott keresztülfut, szép az árnyék, ami a levélre kerül, de ehhez a kuszasághoz a képnek a bal oldalán óriási teret kellene még hagyni, másfél-kétszer annyit, mint ez a kuszaság a jobb oldalon. Akkor ez az egész dolog ritmusban helyretalálna. (hegyi)
értékelés: