olyan érdekes a világ.

Nagyon tetszik az, amiket Mariann észrevesz, mert közel hoz hozzánk egy olyan világot, amivel ritkán találkozunk mi, városi emberek. Jók ezek a meglátások. Nem tudom, hogy a technika, vagy a helyzet, vagy mi okozza azt, hogy itt az élességgel van némi problémám, de ez nem olyan nagyon fontos kérdés, a kép mondanivalójából olyan sokat nem von le. Viszont ez a négyzetes forma azt hozza, hogy belekomponálódik a kép fölső részén egy olyan sáv, ami a felhő, az egek, a horizont. Nem baj, le ne vágjuk, de ennek a negyede is elég, az biztos. Csak annyi, hogy kis pontokként jelenjen meg a felső rész. Ha megpróbáljátok a böngésző oldalsávjával addig mozgatni az oldalt, hogy a teteje levágja a kép fölső részét, akkor meglátjátok azt, hogy lenyugszik az egész, és elkezdenek a belső ritmusok működni. Elkezd működni az a ritmus, ami ezzel a kalásszal van, a háttérben lévő párhuzamos barna csíkkal, amire jól ritmizál az ellentétes irányból másik két zöld csík, közben van egy függőleges oszlopszerű valami foltunk, és erre a kis állatkának a csápja is jól tudnak ritmizálni. Ha megvan a kép fölső része, akkor nézek oda fölfelé, és onnan várok még valamit, tehát elviszi a fókuszt. (hegyi)
értékelés:

Rügy-korában is imádtuk, mostanra kivirágzott, Ő a kedvenc cicánk, Anonimus.

Elolvastam a kommentárokat, előbb erre reagálnék. Ez bizony egy módosított kép, itt nem arról van szó, hogy az élesség ennyi lenne, ezt utólag kezdted el variálni, hogy hol legyen éles a kép, és hol ne. Ez azért problematikus nekem, hogy ha ezzel elkezdtél játszani, akkor nem teljesen értem, hogy miért a macska mellénél találjuk az élességet, és miért nem a pofájánál. A bajusz résznél kellene lenni az élességnek. Ezt a nagyon kis mélységélességet létre lehet hozni akkor is, ha egy olyan objektívet teszel föl, aminek a blendéje 1,8 vagy 1,4, és akkor 1-2 milliméteres élességi sávot találsz csak. Igen ám, azért bukik le a kép, hogy ez egy utólagos manipuláció, mert akkor ez az élességi sáv abban a síkban végig megvan. Ott és csak ott éles, de ott végig éles. Most, ha megnézed, akkor a fal résznél nincs meg az élesség sehol, viszont a macska bajsza mögött furcsán van meg az élesség. Ez a különbség az elektronikus játék és a valóság között. Mindezt azért mondom el, mert Mariann, te kérdezted, hogy mi a manipuláció, és mi nem. Ez manipuláció. Ez nem baj, csak tudni kell azt, hogy az ilyen utólagos manipulálás mit hoz létre. Ez alapjában csak úgy tud csinálni mintha a mélységélesség ott lett volna kiválasztva, ahhoz, hogy ez hihetően működjön, az életlenítési terület pontos kiválasztásával lehet közelíteni a valóságoshoz. Ami a képet illeti, nagyon érdekes és izgalmas játékot látunk, és nagyon jó a dinamikája ennek a képnek. Jó a kép szerkesztettsége is, a négyzetes forma is, ez a ferde átló, ami itt keresztülhúzódik a képen, amire rárímel az, hogy a macska kicsit elbillentette a fejét. Érdekes az is, ahogy itt ők ezeket a tárgyakat elfoglalják. Nálunk is virágcserépben szokott ülni a macska, én úgy hívom ezt az állapotot, amikor ennyire maguk alá húzzák a lábukat, hogy térdel. A megfigyelés tehát nagyon kedves és jó. Történt valami a színtónussal is, valószínű ez a lágyítás miatt is van, ettől van egy kis szomorúsága is az egésznek, és a macska ábrázata sem egészen vidám. Ez egy kicsit spleenes kép, de jó. Nekem megvan rá a három csillag, nincs ezzel olyan nagy baj, csak tudjuk, hogy mit miért használunk. (hegyi)
értékelés:

Egy pillangó mászkál a fényképezőgépem szíján.

(Két képből raktam össze, nem akartam igaziból könyvet égetni. Technikailag meg még nem tudtam jobban megcsinálni.)
Még most is 220-al megy a szívem, pedig azt hittem, már túl vagyok rajta. A történet csak annyi, hogy már iskolás korom előtt megszállottan szerettem olvasni, és ezt a szüleim nem nézték jó szemmel. Mert ilyenkor nem láttam és nem hallottam a környezetemből semmit. A mai napig nem tudom és nem értem, apu mért tépte ki a kezemből a könyveimet és miért hajította őket bele a cserépkályha lobogó tüzébe. És mire kérdezni mertem volna, már nem volt kitől...

A film forog, visszatekerődik, és újból éljük az emléket. Abban biztos vagyok, hogy ezzel még fog dolgozni Mariann, és én azt is javaslom, hogy dolgozzon. Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre, de nem azért, mert a kép rossz, hanem azért, mert kell ezen még munkálkodni ahhoz, hogy kiforrja magát a megoldás abban a tekintetben is, hogy amikor megvan az a belső pont, ahonnan ez az élmény kiforgatható a sarkaiból, akkor a technika is, és a kompozíció is már önmagától össze fog állni, elő fogja magát hívni. Most didaktikus a megközelítés: lángokban elpusztult könyveket ábrázolok szendvicsnegatívként, egy tűz képeit összemixelve a gyermek mesekönyvekkel. Én abszolút értem azt, hogy miért nem szeretne Mariann elégetni a könyveket, én is ezzel nagyjából egyetértek, bár az alkotói szabadság mindent megenged, ott nincsenek kötöttségek. Ott egy képért bármit meg lehet tenni. Ezek a fékek társadalmi elvárási, és nevelési fékek, ugyanakkor a megélt élményhez szükségesek. Hermann Nitsch-et hoznám példaként, a galériában láthattok egy misztériumjátékát, aki pont azt mondja, hogy menjél oda, vegyél rajta részt, vérezd össze magad, kend össze magad azzal az anyaggal, ami egy disznóvágásnál, vagy bármilyen szertartásnál létrejön, legyél részese, és éld meg azt a misztériumot, azt a csodát, ami aztán, mint katarzis, felszabadít. Tehát értem az okot, de mégis azt mondom, hogy nem biztos, hogy egyetértek vele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ennek a képi megoldása csak és kizárólag az lehet, hogy gyerekkönyveket égetsz, de valahogy közel kellene jutnod az élmény újraéléséhez, mert akkor fog a kép megszületni. Itt most az úgy csinálni, mintha az nem elég, az emlék didaktikus ismétlése nem segít se az alkotónak, se a befogadónak. Ismétlés. (hegyi)

Mielőtt megettem volna, muszáj volt lefényképeznem.

Első benyomásom a képről az volt, mint párhuzam, hogy a Pink Floyd-nak a Fal c. filmjében van egy olyan rajzképsor, amikor kalapácsok mennek egymás után, és ez a párhuzam lehet, hogy a sorbaállított gyümölcsök és a száron lévő kis kocsányoknak a látványából adódik. A gondolat, ami fölvet Mariann, nagyon érdekes. Érdekes az a színvilág, amiben tartja ezt a kompozíciót, és mozgalmas a kép. Mindennel egyetértek, amit látok, tökéletesen rendben lévő formai játék. Az élességet érdemes lett volna kontroll alatt tartani. Én most azt látom, hogy az első cseresznye szárára lett állítva az élesség, már amennyiben ez cseresznye, most itt vagy a nagyanyám-féle korai cseresznyéről beszélünk, vagy egy nagyon érett meggyről. Én az élességet inkább arra a formára állítottam volna, ahol az ablak fénye megcsillan, és a vízcseppek láthatók a gyümölcsön. Ez mégjobban fokozta volna a hatást. Talán nem is az élességet kellett volna átállítani, hanem picit nagyobb mélységélességet használni, hogy a szár is és a gyümölcsnek az eleje is éles legyen, és utána a többi már életlenben tartva tökéletesen működött volna. Most ezt hiányolom, de ez annyira nüansznyi, technikai kérdés, hogy nem igazán von le a kép erejéből. Nagyon izgalmas az, hogy ezt a kompozíciót összerakta Mariann, megvan a három csillag a csendélet megoldásra. A leckemegoldásra én még várnék egy-két variációt a csendélet témakörére. (hegyi)
értékelés:

Nyár.

A mélységélesség kiválasztásával sikerült egy olyan képet létrehozni, ami ezzel a kis gyermek kézzel, aki nyújtja nekünk a virágot, jó értelmezést ad ennek a leckének, pluszt ad hozzá az, hogy nem csak egy természeti megfigyelést adunk, ráadásul ezek a személyes történetek azok, amik felébresztik a nézőben az együttérzést, és ez egy fontos eszköz. Ami most ellene dolgozik ennek, az a háttér. Ha ezt lehetne, akkor azt mondanám, hogy ismételjük meg azzal a megkötéssel, hogy figyeljünk arra, hogy hol zajlik ez a jelenet. Mindennel egyetértek, az is jó, hogy életlenben van tartva a kéz, de amennyiben a modellel tudunk ilyen játékokat még játszani, akkor én azért mondanám, hogy ismétlés, mert rendezettebb háttér előtt ez a gesztus még erősebb tud lenni. A másik az, hogy most a kép vágásánál, a fölső résznél és a bal oldalnál, hogy belevágunk ezekbe a virágokba, ez most nem annyira szerencsés. Pont a kis esettségében kellene ezt a pár leszedett virágot ábrázolni ahhoz, hogy ez a gesztus működjön. Nem csak ez a két élesben tartott virág kell ehhez, hanem kiegészítésként a társak is. Ismétlés. (hegyi)