kiálló csavar

Mérleghintáztam, és ezen a csavaron sikerült fennakadnom.

Annak a leiratnak a történetét, amit kapunk, nem adja vissza ez a kép, hogy ez egy mérleghinta, ahol Mariann mérleghintázott, és még fönn is akadt, a kis nadrágja elszakadt a fenekén, lett egy karmolás, és akár a vére is kiserkent, könnyes lett a szeme, és hazament a játszótérről. Ez most nem jön le. Itt látunk két csavart, és te azt mondod, hogy ez egy mérleghintának a csavarja, én meg azt mondom, hogy lehet, te azt mondod, hogy fönnakadtál, én elhiszem neked, de a kép erről nem mesél, nem tudok vele mit csinálni. (hegyi)

ég a vízzel összeér

Első pillanatra nem volt érthető számomra ez a rezonálás, dehát persze a cím megmagyarázza, hogy az ég és a víz az, ami most itt rezonál. Én ezt például a Csend leckébe sokkal erősebbnek gondolnám, mint a Rezonancia leckébe, de elfogadom. Kicsit nekem kevésbé erős leckemegoldás, mintha a Csend leckébe kaptam volna, de a kép maga fantasztikusan jó. A színtorzítással együtt, a képkivágással együtt az egész egy nagyon-nagyon finom játék. (hegyi)
értékelés:

a fűben hasalva

olyan érdekes a világ.

Nagyon tetszik az, amiket Mariann észrevesz, mert közel hoz hozzánk egy olyan világot, amivel ritkán találkozunk mi, városi emberek. Jók ezek a meglátások. Nem tudom, hogy a technika, vagy a helyzet, vagy mi okozza azt, hogy itt az élességgel van némi problémám, de ez nem olyan nagyon fontos kérdés, a kép mondanivalójából olyan sokat nem von le. Viszont ez a négyzetes forma azt hozza, hogy belekomponálódik a kép fölső részén egy olyan sáv, ami a felhő, az egek, a horizont. Nem baj, le ne vágjuk, de ennek a negyede is elég, az biztos. Csak annyi, hogy kis pontokként jelenjen meg a felső rész. Ha megpróbáljátok a böngésző oldalsávjával addig mozgatni az oldalt, hogy a teteje levágja a kép fölső részét, akkor meglátjátok azt, hogy lenyugszik az egész, és elkezdenek a belső ritmusok működni. Elkezd működni az a ritmus, ami ezzel a kalásszal van, a háttérben lévő párhuzamos barna csíkkal, amire jól ritmizál az ellentétes irányból másik két zöld csík, közben van egy függőleges oszlopszerű valami foltunk, és erre a kis állatkának a csápja is jól tudnak ritmizálni. Ha megvan a kép fölső része, akkor nézek oda fölfelé, és onnan várok még valamit, tehát elviszi a fókuszt. (hegyi)
értékelés:

Egy óriás lába - részlet

Az erdőben botlottam bele - olyan nagy volt, fel se mertem nézni.

Szubjektív történetmesélés jön: gyerekkoromban néha elmentünk a szüleimmel erdőbe. Anyám volt az, aki mondta, hogy: "és nézd, Zsoltika, hát ez nem olyan, mint egy manónak az szája? Ez nem olyan, mint egy óriásnak a lába?" Én akkor néztem ki a fejemből, és gondoltam magamban, hogy "nem, anya, ez egy fa". Ez most nem arról szól, hogy az embernek van-e fantáziája, vagy nincs ezeket belelátni, de ezek számomra olyanok, amik nagyon ritkán megoszthatók mással. Én magam úgy látom, mintha, aztán nagyon kevés az olyan helyzet, amikor ez jól indokolhatóan másnak is hozza ezt az élményt. De azt is mondom, hogy és ha olyan, mint egy óriás lába, akkor mi van? Itt elvisz téged ez a formai hasonlóság. Ha ez egy mesekönyv illusztráció, akkor azt mondom, hogy oké, de akkor is nagyon le van vágva, ez maximum egy óriás lábfeje. Lehet, hogy ez most belőlem hiányzik, de én ezzel most nem tudok mit kezdeni, bocsánat. (hegyi)

Virágmacska

Rügy-korában is imádtuk, mostanra kivirágzott, Ő a kedvenc cicánk, Anonimus.

Elolvastam a kommentárokat, előbb erre reagálnék. Ez bizony egy módosított kép, itt nem arról van szó, hogy az élesség ennyi lenne, ezt utólag kezdted el variálni, hogy hol legyen éles a kép, és hol ne. Ez azért problematikus nekem, hogy ha ezzel elkezdtél játszani, akkor nem teljesen értem, hogy miért a macska mellénél találjuk az élességet, és miért nem a pofájánál. A bajusz résznél kellene lenni az élességnek. Ezt a nagyon kis mélységélességet létre lehet hozni akkor is, ha egy olyan objektívet teszel föl, aminek a blendéje 1,8 vagy 1,4, és akkor 1-2 milliméteres élességi sávot találsz csak. Igen ám, azért bukik le a kép, hogy ez egy utólagos manipuláció, mert akkor ez az élességi sáv abban a síkban végig megvan. Ott és csak ott éles, de ott végig éles. Most, ha megnézed, akkor a fal résznél nincs meg az élesség sehol, viszont a macska bajsza mögött furcsán van meg az élesség. Ez a különbség az elektronikus játék és a valóság között. Mindezt azért mondom el, mert Mariann, te kérdezted, hogy mi a manipuláció, és mi nem. Ez manipuláció. Ez nem baj, csak tudni kell azt, hogy az ilyen utólagos manipulálás mit hoz létre. Ez alapjában csak úgy tud csinálni mintha a mélységélesség ott lett volna kiválasztva, ahhoz, hogy ez hihetően működjön, az életlenítési terület pontos kiválasztásával lehet közelíteni a valóságoshoz. Ami a képet illeti, nagyon érdekes és izgalmas játékot látunk, és nagyon jó a dinamikája ennek a képnek. Jó a kép szerkesztettsége is, a négyzetes forma is, ez a ferde átló, ami itt keresztülhúzódik a képen, amire rárímel az, hogy a macska kicsit elbillentette a fejét. Érdekes az is, ahogy itt ők ezeket a tárgyakat elfoglalják. Nálunk is virágcserépben szokott ülni a macska, én úgy hívom ezt az állapotot, amikor ennyire maguk alá húzzák a lábukat, hogy térdel. A megfigyelés tehát nagyon kedves és jó. Történt valami a színtónussal is, valószínű ez a lágyítás miatt is van, ettől van egy kis szomorúsága is az egésznek, és a macska ábrázata sem egészen vidám. Ez egy kicsit spleenes kép, de jó. Nekem megvan rá a három csillag, nincs ezzel olyan nagy baj, csak tudjuk, hogy mit miért használunk. (hegyi)
értékelés:

Nehezen tudtam eldönteni, hogy a "gyermekkor" vagy a "fény és árnyék" lecke képe legyen-e. Az utóbbi mellett döntöttem. A kép története: barátnőm kislányával olyat játszottunk, hogy mindenféle árnyékot találtunk ki magunknak.

Érdekes kiterjesztése a leckeértelmezésnek. Minden rendben van, de a kép aljánál nekem most szűk, nekem ott alul fojtogatóan kevés - de izgalmas az, amit látok. Fontos kapcsolati helyzet. Akkor is rajta van ezen a képen Mariann, ha az ő árnyékát nem látjuk, mert egyértelmű, hogy a játék neki szól, a kamerának, neki mesél a kislány. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Elhúzta a csíkot

Humoros megoldás a mozgásra, viccek kicsit elcsépelt poénja a csiga sebessége, ennek illusztrációját kapjuk. A csiga annyira nem gusztusos, valószínűleg ez egy meztelen csiga, őt annyira nem szeretem, ha már csiga, akkor legyen neki háza, de ez az én személyes problémám. A geg jó, a humor jó, a leckét megoldja, de hiányzik nekem ebből valami, ami miatt én ezt a falamra akarnám akasztani. Jó poén, egyszer megnéztem, de ennél nem sokkal több. Nem akarok visszatérni a képre újból megnézni, mert egyből levettem, hogy oké, csiga, húzta a nyálát, és látszik, hogy merre kolbászolt. Mariann, ennél menjünk mélyebbre. (hegyi)

fájdalmas gyermekkor - emlék

(Két képből raktam össze, nem akartam igaziból könyvet égetni. Technikailag meg még nem tudtam jobban megcsinálni.)
Még most is 220-al megy a szívem, pedig azt hittem, már túl vagyok rajta. A történet csak annyi, hogy már iskolás korom előtt megszállottan szerettem olvasni, és ezt a szüleim nem nézték jó szemmel. Mert ilyenkor nem láttam és nem hallottam a környezetemből semmit. A mai napig nem tudom és nem értem, apu mért tépte ki a kezemből a könyveimet és miért hajította őket bele a cserépkályha lobogó tüzébe. És mire kérdezni mertem volna, már nem volt kitől...

A film forog, visszatekerődik, és újból éljük az emléket. Abban biztos vagyok, hogy ezzel még fog dolgozni Mariann, és én azt is javaslom, hogy dolgozzon. Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre, de nem azért, mert a kép rossz, hanem azért, mert kell ezen még munkálkodni ahhoz, hogy kiforrja magát a megoldás abban a tekintetben is, hogy amikor megvan az a belső pont, ahonnan ez az élmény kiforgatható a sarkaiból, akkor a technika is, és a kompozíció is már önmagától össze fog állni, elő fogja magát hívni. Most didaktikus a megközelítés: lángokban elpusztult könyveket ábrázolok szendvicsnegatívként, egy tűz képeit összemixelve a gyermek mesekönyvekkel. Én abszolút értem azt, hogy miért nem szeretne Mariann elégetni a könyveket, én is ezzel nagyjából egyetértek, bár az alkotói szabadság mindent megenged, ott nincsenek kötöttségek. Ott egy képért bármit meg lehet tenni. Ezek a fékek társadalmi elvárási, és nevelési fékek, ugyanakkor a megélt élményhez szükségesek. Hermann Nitsch-et hoznám példaként, a galériában láthattok egy misztériumjátékát, aki pont azt mondja, hogy menjél oda, vegyél rajta részt, vérezd össze magad, kend össze magad azzal az anyaggal, ami egy disznóvágásnál, vagy bármilyen szertartásnál létrejön, legyél részese, és éld meg azt a misztériumot, azt a csodát, ami aztán, mint katarzis, felszabadít. Tehát értem az okot, de mégis azt mondom, hogy nem biztos, hogy egyetértek vele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ennek a képi megoldása csak és kizárólag az lehet, hogy gyerekkönyveket égetsz, de valahogy közel kellene jutnod az élmény újraéléséhez, mert akkor fog a kép megszületni. Itt most az úgy csinálni, mintha az nem elég, az emlék didaktikus ismétlése nem segít se az alkotónak, se a befogadónak. Ismétlés. (hegyi)

pörgettyű

Mindig visszatérek magamban ugyanoda. Apa halálához. 12 éves voltam. Visszapörgettem az időt. Akkor és ott véget ért a gyerekkorom.

Elolvastam a leiratot is, ami lehet, hogy még többet is megérne, mint magát egy fotográfiát. Csöndben jegyzem meg, hogy nyitva áll a kapu a rádiózás előtt. A rádiózás sok mindenről szól, nem csak vidám történetek meséléséről, hanem olykor-olykor nagyon mély gyónásokat kapunk a műsorkészítőktől, és szerintem fontos az a kiegészítő szerep, ami a rádióé a mi közösségünk életében. Ezt most csak mondom Mariannak, hogy ha gondolja, akkor szívesen vesszük azt, ha csatlakozna a rádiósok táborához. A kép nem tud ennyire konkrét lenni, hogy "Apa halála, 12 éves voltam", de mindeképpen benne van egy utalás a gyerekkorra, benne van a valós helyzet ábrázolása, a fájdalom, az elmélkedés, a merengés, az utazás, és így, ebben a formában, ahogy ezt megkaptunk, egy nagyon érthető üzenet. Azt is látom, hogy technikailag elkészült egy módosítás a képen az életlenséggel, azt gondolom, hogy ez azon a határon van, amit még el tudok fogadni, azt, hogy ki vannak lágyítva a kép külső határai. A színvilág is tökéletesen rendben van, ezek a puha testszínek uralják a képet, és ez a zöld pörgettyű az egyetlen, ami nem csak, hogy központban van, de színében is hatással van a nézőre. Egyetlen egy dolog, amivel nem teljesen értek egyet, hogy a háttérben, ha jól látom, van egy másik pörgettyű eldölve. Ha úgy érzi Mariann, hogy kompozícióban erre szükség van, akkor ezt valahová nekem most a kép jobb oldalán lévő pulóverrészhez helyeztem volna, mert így most formailag egy picit zavarossá teszi azt az egyébként nagyon szép ívet, amit a pörgettyű létrehoz. Kicsit bele is zavar a kézbe, amin a fejét nyugtatja, talán enélkül tisztább lenne. De, mint üzenet, tökéletesen érthető, ha gondolod, Mariann, dolgozzunk még ezen az úton. (hegyi)
értékelés:    

mielőtt megenném

Mielőtt megettem volna, muszáj volt lefényképeznem.

Első benyomásom a képről az volt, mint párhuzam, hogy a Pink Floyd-nak a Fal c. filmjében van egy olyan rajzképsor, amikor kalapácsok mennek egymás után, és ez a párhuzam lehet, hogy a sorbaállított gyümölcsök és a száron lévő kis kocsányoknak a látványából adódik. A gondolat, ami fölvet Mariann, nagyon érdekes. Érdekes az a színvilág, amiben tartja ezt a kompozíciót, és mozgalmas a kép. Mindennel egyetértek, amit látok, tökéletesen rendben lévő formai játék. Az élességet érdemes lett volna kontroll alatt tartani. Én most azt látom, hogy az első cseresznye szárára lett állítva az élesség, már amennyiben ez cseresznye, most itt vagy a nagyanyám-féle korai cseresznyéről beszélünk, vagy egy nagyon érett meggyről. Én az élességet inkább arra a formára állítottam volna, ahol az ablak fénye megcsillan, és a vízcseppek láthatók a gyümölcsön. Ez mégjobban fokozta volna a hatást. Talán nem is az élességet kellett volna átállítani, hanem picit nagyobb mélységélességet használni, hogy a szár is és a gyümölcsnek az eleje is éles legyen, és utána a többi már életlenben tartva tökéletesen működött volna. Most ezt hiányolom, de ez annyira nüansznyi, technikai kérdés, hogy nem igazán von le a kép erejéből. Nagyon izgalmas az, hogy ezt a kompozíciót összerakta Mariann, megvan a három csillag a csendélet megoldásra. A leckemegoldásra én még várnék egy-két variációt a csendélet témakörére. (hegyi)
értékelés:

Rovarlesen
Rovarlesen

Közönséges zengőlégy (Syrphus ribesi): kb. 1 cm hosszú. Fekete-sárga gyűrűs potroha darázsra emlékeztet. Ártalmatlan. Képes egy helyben lebegni - ezt szerettem volna lefotózni, de nem engedte. Vagy az objektívem körül keringett, vagy a sárga virágokra szállt le. Így maradt az utóbbi verzió. Azért sikerült egész jól összebarátkoznunk.

Egészen érdekes, hogy úgy sikerült ezt lefényképeznie Mariannak, mintha ez valamilyen preparátum lenne, ez főképp a második képre igaz. Az első képen örülök, hogy a szárnymozgás miatt kicsit elmosódottabb ez a dolog, mert ettől látszik, hogy ez élő állatka. Itt megjegyzem, hogy nem kell mindig a tökéletességre törekedni, ezt az első és második kép viszonylatában mondom, a második képen olyan rövidre sikerült a zársebességet megválasztani, hogy befagyott ez az egész. Ettől nagyon szépen látszanak az erezetek a szárnyon, de a hitelessége egy kicsit csorbul. Kompozícióban az első képpel értek inkább egyet, a második képnél ez a nagy virágfej az előtérben engem zavar. Nyilván, ha most odamész, és ezt letöröd onnan, akkor a kis állatkánk is elrepül, de ha választani kellene, akkor inkább az első kép, aminek a fölső részéből egy fél centit vágnék, ott nekem sok van fölül. (hegyi)
értékelés:

virágszedés

Nyár.

A mélységélesség kiválasztásával sikerült egy olyan képet létrehozni, ami ezzel a kis gyermek kézzel, aki nyújtja nekünk a virágot, jó értelmezést ad ennek a leckének, pluszt ad hozzá az, hogy nem csak egy természeti megfigyelést adunk, ráadásul ezek a személyes történetek azok, amik felébresztik a nézőben az együttérzést, és ez egy fontos eszköz. Ami most ellene dolgozik ennek, az a háttér. Ha ezt lehetne, akkor azt mondanám, hogy ismételjük meg azzal a megkötéssel, hogy figyeljünk arra, hogy hol zajlik ez a jelenet. Mindennel egyetértek, az is jó, hogy életlenben van tartva a kéz, de amennyiben a modellel tudunk ilyen játékokat még játszani, akkor én azért mondanám, hogy ismétlés, mert rendezettebb háttér előtt ez a gesztus még erősebb tud lenni. A másik az, hogy most a kép vágásánál, a fölső résznél és a bal oldalnál, hogy belevágunk ezekbe a virágokba, ez most nem annyira szerencsés. Pont a kis esettségében kellene ezt a pár leszedett virágot ábrázolni ahhoz, hogy ez a gesztus működjön. Nem csak ez a két élesben tartott virág kell ehhez, hanem kiegészítésként a társak is. Ismétlés. (hegyi)

pszt, neked megmutatom!

" - pszt, neked megmutatom!" - egy barátság kezdete. Büszke vagyok erre a mondatra. Egy hatévestől "kaptam", miután közösen tanulmányoztunk egy hangyabolyt.

Képcímmel, leirat nélkül is tökéletesen érthető a kép. Én értem, amit itt a kommenteknél írtok, hogy miért nincs ott a gyereknek az ujja, igen, lehet mondani, hogy ez hiányzik, de ezt a megközelítést is el tudom fogadni, hogy itt most a dinoszaurusz a fontos, hogy mit is mutat ez a kis ember, mi az, ami az ő nagy kincse. Látszik, hogy ő ezt a zsebében tarthatta, hogy ez egy nagyon fontos darab, mert viseltes, mert mint egy kincset mutatja, hogy neki van egy dinója. Valószínű, hogy ez neki nagyon sokat jelent ahhoz, hogy a maga fizikai valóságában is a történetét úgy tudja megélni, hogy bármi történik, bármilyen gond vagy baj ér, de nálam van egy dinó. Ez nagyon jó ebben a képben. Nyilván ezek a pillanatok nem olyan könnyen instruálhatóak, hogy „jól van, kisfiam, örülök neki, hogy bizalmadba fogadtál, és mutatod nekem a dinót, de állj már egy kicsit odébb, mutasd már jobban, meg ha egy kicsit forgatnád a kezed, akkor jobb lenne”, tehát ezek az instrukciók, ha elhangzanak, akkor lehet, hogy a gyerek elszalad. Én azért nem cincálnám jobban szét ezt a kompozíciót meg ezt a képet, nekem megvan a három csillag a Barátság leckére, fontos az üzenet. A Barátság leckéd is megvan, de ezt azzal a kicsi félsszel mondom, hogy ugye folytatod ezt a leckét? (hegyi)
értékelés:    

állni látszék az idő

Tisztelt Balla Demeter (bácsi), láttam a kiállítását, megvettem a megkapható fotóalbumait és azóta hajt a vágy: képekkel kifejezni azt, amit szóban nem mindig sikerül elmondani.

Megint egy versidézet, megint egy verses megfejtés, mint képcím, ugyanakkor azt mondom, hogy ahogy az előző képénél Mariann a József Attila idézettel egy nagyon jó párhuzamot talált, és hullámokat vert a képi megfogalmazásban is a versidézet, ez egy jóval visszafogottabb párhuzam. Tökéletesen egyetértek vele, főképp akkor, ha a verset magamban folytatom. „A kisszobába toppanék, röpült felém anyám”, és ha nem mondom tovább a verset, akkor is elkezdjük érteni, hogy milyen rezdülés az, amit ez a virágkompozíció, és ennek a fényképen szerepeltetése, ebben a színvilágban, kompozícióban és fényben mutat. Mondhatnánk azt is, hogy, itt látunk egy asztallapot, rajta van valamilyen tányér, abban van valami virágcsokor, és ennyi. Igen, és mégis azt mondom, hogy jelentése van annak is, ami nincs a képen. Jelentése van annak, hogy nincs a képen terítő, hogy nincs mellette jegyzettömb, kis tollal, vagy szemüveg, nincs más tárgy. És az is látszik, hogy nem arról van szó, hogy ezt most Mariann itt lepakolta, és gyorsan rendet csinált, mert a virágpor, ami lepergett a virágról, az ott van azok a fa felületen. Nagyon szépen, egységben tartott a kép, tónusrendben is, és ezzel az egyszerűséggel nekem valahol visszahoz egy falusi, nagyon kisgyerekkori élményt, ami nem is a saját életünkből való, mert mi falun is tulajdonképpen városi életet éltünk, mert anyám pesti lány volt. Vitte magával azt a térrendezési szükségszerűséget, hogy, bár kis faluban laktunk, de mégsem az a környezeti hatás volt a jellemző arra, ahogy mi a lakást rendeztük, ami egy falusi házra jellemző. Itt ennél a képnél ez az élmény jön vissza, nagyon furcsa, hogy részben visszajön a gyerekkornak valamilyen lenyomata, részben egy olyan falusi élmény, amit nem én éltem át. Ezt nem tudom ennél értelmesebben elmondani, elnézést kérek, és nagyon örülök annak, hogy Mariann eljött a Demeter kiállítását megnézni, és annak is örülök, hogy foglalkozott ezzel az élményanyaggal, amit ott kapott, és képben hozott egy reakciót. Ha megfigyeljük, akkor én, aki ismerem Demeter virág csendéleteit, azt mondom, hogy azok nagyon is férfias csendéletek. Teljesen más, amikor egy nő a virágvázába tesz egy csokor virágot, akár kertben szedte, akár kapta valakitől, mint, amikor ezt egy férfi teszi. Más az odafigyelése, más a gondossága, ha megfigyeljük, ez nagyon is női csendélet, térrendezés. Ahogy a virágok elhelyezkednek, ahogy ez kiad egy körívet, és ebből néhol egy-egy kis ágacska ki tud törni, tehát az egészben benne van az a gondosság, ami egy női kéz munkája, még akkor is, ha ezt a csokrot nem Mariann rakta össze. Ez még akkor is így van, ha nem tudható, hogy ki volt az alkotó, ugyanis a megfigyelés a fontos, az, hogy ezt a csokrot ebben a fényben, ebben a beállításban, ezekkel a tónusokkal, és ebben a színvilágban mutatja meg nekünk Mariann. Nagyon örülök ennek a képnek, és annak meg különösen, hogy módom volt Demeternek is megmutatni, aki hozzá is fűzött egy kommentárt. Érdekes, hogy nem beszélgettek a képekről. (hegyi)
értékelés: