Átteszem az Absztrakt leckébe, tudom, abban maradtunk, hogy nem pakolgatunk képeket, de azért annyit engedjetek meg, hogy ha valamit a saját megítélésetek szerint ti szorgalmiba tesztek, azt én beemelhessem leckébe, mert ez az absztrakt leckének egy nagyon jó példája lenne. Olyan ritmusok vannak benne, olyan képi meglátások, amik attól zseniálisak, hogy a valóságban ezekkel a visszatükröződésekkel és a fal mintáival olyat figyelt meg Mariann, ami egy nagyon szép ritmus és dinamika lett. Én ennek nagyon örülök, és kifejezetten azért tartom jónak, mert azt a négyzetes ábrázolást, ami akár az op-art képviselőjének lehet egy képe, nagyon jól oldja az ablakban visszatükröződő körökből létrejött formai játék. Én ezt egy nagyon jó ötletnek tartom akkor is, ha Mariann egy picit becsapott minket, és itt egy grafikai ismétlést hozott létre az alsó és a felső képpel, tehát magát a fölső képet ismételte meg lent. Ez egy jó ötlet pontosan attól, hogy dolgoztatja a nézőt. Köszönöm, ebben a leckében megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:    

De hívhatjuk még így: csipke, csitkenye, hecsedli.

Amennyire zseniálisan látod ezeket a makrofelvételeket, amiket az utóbbi időben küldtél, abból a szintből nem kellene engedni. Most itt nem áll össze nekem a kép, sem kompozícióban, sem esztétikában, sem színdinamikában. Kompozícióban azért, mert billen a tömegelhelyezés: a kép közepénél és a kép jobb oldalán van elhelyezve a tömeg, és ezt nem húzza vissza a kép bal oldala. Ehhez a tömegelhelyezéshez a kép bal oldalán lényegesen nagyobb teret kellene hagyni, kb. kétszer ennyit, és akkor az az üres tér akár helyrebillentené a mérleg egyensúlyát. Esztétikában ezek az elszáradt részek nem hordozzák most azt a formai megoldást, ami gusztusos lenne. Az elszáradt levél, az ép levélen lévő betegségeknek a jelei nem nagyon szépek, és ez a vörös olyan szinten kiabál, amit most nem húzunk vissza. Körülbelül ugyanebben a dinamikában kellene a zöldeket is tartani, de ezek fáradt zöldek, hozzájuk képest ez a vörös most kiugrik a képből. Ismétlés. (hegyi)

Javítás. Végleg a múltba tevés.

Az előző képnél már leelemeztük ezt a formát, itt most már csak annyiról szeretnék mesélni, ami az utólagos roncsolás. Ettől ez az egész, ahogy Mariann jól le is írja a leiratnál, véglegesen a múltba kerül, tehát itt nem csak az a történet utal a múltra, ami a sírkővel létrejövő kapcsolat, hanem már maga a szereplő is a múltba kerül, tehát olyan az egész, mintha már ő is a múlt része lenne. Ez technikailag jó megfigyelés, ugyanakkor én azt gondolom, hogy abból a tekintetből mégiscsak tévedés ez az út, hogy ez a lány szereplő itt van közöttünk, őt nem kell betenni ebbe a múltidéző helyzetbe, ráadásul anyáink, nagyanyáink képalbumait idézi ez az egész, ahol szamárfülesen, sérülésesen megjelentek ezek a képek, beragasztva, vagy a képtartó háromszögekbe berakva, és a sok nézegetéstől, lapozgatástól elkoptak ezek a képek, megfakultak. Ezt a hatást próbálja imitálni, de itt az imitáción van a hangsúly, és ez az, amivel én nem teljesen értek egyet. Létrejöhetnek ilyen helyzetek a valóságban is, hiszen az előbb elmondott képekből akár a mai digitális technikával készíthetünk reprodukciót, avagy szkennelést, más a valóság, és más annak a másolása. Én nem gondolom, hogy ez most ennél a képnél segített volna. Ez nem jelenti azt, hogy én végképp roncsolás vagy képmódosítás ellenes lennék, csak meg kell találni azt a helyet, ahol ez hozzáad ehhez az üzenethez. Itt most félreviszi a nézőt, olyan érzést kelt, mintha minden üzenet, ami a képen jelen van, visszakerült volna 20-30 évet időben. (hegyi)

Zsófi (lányom) és Anonimusz (cicánk).

Ebből a képből fölkerült közben egy ismétlő feladat, nem én mondtam, hogy ismételj, mert ennek a képnek, ha van problémája, akkor nem az, hogy milyen színű. Én el tudom fogadni ezt a zöldes-kékes árnyalatot is, nincs nekem ezzel semmi bajom. Ha megengeded, akkor ezt a képet és az ismétlést egyszerre elemezném. Annyi, ami a fekete-fehér mellett szól, hogy időtállóbbak azok az üzenetek, amiknél nincsenek színmódosítások, de el tudom fogadni, bár szépelgés egy picit. Ami ennek a képnek nagy erénye az, hogy létrejön egy kapcsolat, ahogy a hölgy a macskával kommunikál, ahogy birizgálja a fülét-fejét, ahogy a macska ezt hagyja, ez zseniális. Itt a formák azok, amik most nagyon szűkre vannak véve fönt és lent. Ez az üzenet akkor is erős, ha alul és fölül még egy ujjnyi hozzákerül, és akkor a macska farkánál nincs ilyen érdekes vágás, és a hölgy hajánál sincs ez a nagyon éles vágás. Mint leckemegoldás, és házi kedvenc, és kapcsolat ez egy nagyon jó megfigyelés, nagyon tetszik. Megvan a három csillag és a lecke is. Én nem erőltetném ezt a színezést. A Mariann saját képi világával kapcsolatban mondom ezt, hogy legyél magadba biztos. Amit csinálsz, az jó. Jó az irány, nincsen szükség arra, hogy azzal próbálj érzelmi hatást elérni, mintha valami általad vélt közízlést ki akarnál szolgálni, hogy azt mondod, hogy ez egy szép és érdekes helyzet, érzelmileg mennyire fontos, mindeközben lehet, hogy ez másnak nem annyira erős, mert nem annyira szereti a macskát, akkor ráteszek még egy színt is, és ezzel még megfűszerezem. Ez nem kell ehhez. Legyél határozott. (hegyi)
értékelés:    

"ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég,
ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
Ha hull a hó, nézegetem."

/Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz - részlet/

Gyönyörű a vers, bár nekem ez a kép önmagában, vers nélkül is abszolút működik. Fantasztikus. A tömeg, a mozgás, az, ahogy az egész minden húz minket jobbra, nagyon dinamikusan ennek ellentmond a mozgás iránya, szinte bezuhan a képbe ez a gyerek, nagyon erős ez a kép. A színvilág is rendben van, mert hozza a kort, egy régi ORWO filmes hangulatot hoz, mintha egy albumból egy sárguló képet kapnánk. Nagyon tetszik, nagyon jónak tartom, megvan a három csillag, és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Utolsó népszámlálós estémen bandukoltam hazafelé. Sötétedett és ijesztően kihalt volt minden. Fáradtnak és elárvultnak éreztem magam, mint az a kosárpalánk a háttérben.

Antonioni Nagyítás c. filmjének hangulatát hozza nekem ez a kép. Olyan élmény, mint ebben a filmben is kapott az ember, függetlenül attól, hogy itt fekete-fehérre van redukálva a dolog, ott vannak a tónusok, és szinte érzi az ember az avar illatát, és érzi azt az ősz atmoszférát, ami oly meghatározó tud lenni ezekben a parkokban. Ez a kép gyönyörű lenne önmagában is, akkor is, ha nem lenne ott az a kosárpalánk. Viszont ettől van az egésznek egy filmszerű jellege, olyan a hatása, mintha valami történetet várnék, hogy itt most mi fog történni. Ez a feszültség az, ami miatt azt mondom, hogy a Nagyítás c. film jut eszembe, mert ott is egy nyugalmas helyzetben egyszer csak a fotós fölfedezni vél valamit azon a képen, készít nagyításokat, és kiderül, hogy egy bűncselekményt fotózott le akaratlanul. Nagyon köszönöm azt, hogy ez a plusz jelentésréteg rákerül erre a képre, és nem csak primér módon ábrázolunk egy évszakra jellemző hangulatot. (hegyi)
értékelés: