10. Házi kedvenc

Jelenleg nincs háziállatom, így a Pedellus leckéjére csak egy régi, ámde számomra annál kedvesebb képet tudok küldeni. Pityu, a papagáj közel 8 évig élt velünk családtagként. Számítógépfüggő volt. Leginkább a monitor tetejének kellemes melegében szeretett szunyókálni, de a billentyűzetet sem vetette meg, és igencsak meg tudott sértődni, ha én számára érthetetlen módon gépelésre akartam azt használni.

Pityu egy nagyon érdekes, informatikával foglalkozó, a pannon csiga és valami festékbe esett állat keveréke, amelynél ritmikában a klaviatúra billentyűzete, a sötét háttér és a papagáj színe jó kapcsolódásban látható. Ugyanakkor az a szép, szinte spirális összetekeredés, amely látható, nem tud érvényesülni, mert túl szűkre van vágva a kép jobb oldali része, olyannyira, hogy talán a papagájnak a tollába is belevágtunk. Ha a kép még nyújtottabb formátumú, akkor a madár kapna egy még erősebb ritmizálást, vagy talán a bal oldali feketékből egy részt metszeni is lehetne, ezt így most nehéz meghatározni. Azt is feltételezem, hogy ebbe számítógéppel is belenyúltál, úgyhogy a súlypontokkal lehet majd játszani tovább. (szőke)
értékelés:

A Pedellus leckéjének ismétlése.

Ezt szeretem ezt a képet. Hájom disznyó, mej nadon szép, olyan ajanyos kiskuta, (hát eztet ha te legépeled, hogy hogy mondtam...), hát annyira kis pici kutája, dönölű, hogy néz a macikája, hát nem elemzem! (szőke) A Hegyi annyit mond, hogy a súlypont! Hol a súlypont Norbi? A fánál. És még? A kutya fejénél, meg még hátrébb. És akkor mi van a kép bal oldalával? Az könnyű lett. Tehát? Felborul a kép. Mi a megoldás? Kutya lába képszélig, fa mögüle balra elmozdul, kutya hátából is többet picit és máris máshogy alakulnak a súlyok. (hegyi)
értékelés:

Egy fél éves, félénk póni számomra érdekes hókával.

Szép lenne ez a kép, ha egyrészt nagyobb levegőt hagynál a lónak, hogy ha már ilyen sejtelmesen bukkan elő a sötétből, akkor anak a sötétnek legyen tere, egy ekkora állatnak legyen honnan kilépni. Másrészt, fontos lenne, hogy a monitorod és az eszközeid jobban legyenek beállítva, ha ilyen szélső határokon mozgó képeket készítesz, mert kellenek a különbségek az árnyékokban is. Így most tökig tekert fényerőnél is elveszik a ló füle például. (hegyi)
értékelés:

Kedves Emese, köszönjük az Öreg néne őzikéje illusztrációt, persze tudjuk, ez kecske. Mégis van egy távolságtartás abban, ahogy felülről, felnőtt szemszögből exponálsz, a modellektől is távol. Ha lejjebb guggolsz és kicsit a kecske felé mozdulsz, akkor az esemény erősebb lenne. (szőke)
értékelés:

Kedves Erika, és többiek, akik gyereket, kutyát, családot fényképeztek, szeretném felhívni a figyelmeteket két igen fontos dologra, ami ezeken a fotós területeken sokszor okoz félreértést vagy gondot. Az egyik, hogy a gazda szeme, a szülő szeme másképp, kevésbé kritikusan szemléli a portré alanyát, mint egy kívülállóé. Tehát könnyen kerül ki kevésbé szerencsés beállítású, az alanyra nézvést nem előnyös kép is a szerető fotós keze közül. A másik, hogy a szeretet, rajongás túlédesíti a fényképet, mint egy cukormáz, fogyaszthatatlanná téve azt. Családi fotóalbumokba így kerül be a félig lemaradt, vizes kutya, vagy az üvöltő, spenóttól csuszpájzos gyerek éppúgy, mint a régi korok beállított, nagy masnis, grübedlis, kisvonattal a hóna alatt álló kislány, vagy a gombolyag mellett édesen alvó kiscica. Egyik se jó irány, és nehéz helyzetbe hozza azt, aki kívülállóként kénytelen a képet nézni, arról nem beszélve, ha véleményt is kell róla mondania. Márpedig abban maradtunk veletek, hogy az Estiskolán akkor tanulunk egymástól a legtöbbet, ha kertelés nélkül elmondhatjuk a véleményünket. Természetes, hogy senkit nem áll szándékunkban megbántani.
   Ennél a képnél több tipikus hiba is van. Az egyik, hogy lemaradtak alkatrészek a kutyáról, a lába, a szőrvégek, emellett nem lett a fényképezésre felkészítve az állat. Gondolom rohangált a kertben, aztán a nagy melegből befutott a konyhába, ahol platty, elfeküdt, és most piheg szegény. Ráadásul a szeme is be van gyulladva. Na de akkor miért fotóztad le? Úgy tűnik, itt is vakut használtál, pedig nem egyszer elmondtam, hogy nem szabad vakuzni az állatot. Ha nem vaku, akkor valami erős műfény lehet, ezt te tudod. A póz, amiben fekszik, nem mutatja meg a testi adottságait, a lábait, a formáját, nem előnyös. Ha együtt vagyunk egy állattal, ismerjük, tudjuk, mikor van jó formában, mikor alkalmas arra, hogy megörökítsük. Ilyen képet a családi albumba se csináljunk, mert ez egy rossz pillanat. Biztos van olyan helyzet, amikor a kutya élénkebb, ki lehet vinni a fényre, ha van kert, vagy egy parkba, ahol természetes fényben és környezetben szebben mutat. Ha pedig egy állat már nagyon öreg, beteg, akkor ne fényképezzük, vagy nagyon figyeljünk arra, hogy a képen, amit készítünk, ne legyen szánalmas, vagy visszataszító. A fénykép megörökít egy pillanatot, ez nagyon kifejező szó. Az a pillanat örökké tart (vagy amíg a fénykép). Nem lehet tudni, hogy mi volt előtte és mi lesz utána, hogy baleset érte a kutyát, és felkelt-e valaha is arról a konyhakőről. Én most erre nem adok disznót. (hegyi)

Kedves Norbert, tudom, hogy a két képet mint ellentétpár küldted be, de én a másodikat rossz iránynak gondolom, ezért arról csak annyit mondanék, hogy én nem szeretem azt, és etikailag is problémám van vele, ha egy nekünk embereknek kiszolgáltatott állatot olyan szituációba kényszerítünk, ami neki nem jó. Nekem is van kutyám, egy labrador, és nem szereti a vizet. Ezt én tudom, és nem hoznám olyan helyzetbe, még egy poén kedvéért sem, ami neki tudottan rossz. A fölső kép viszont önmagában nem értékelhető, mert az állatból szinte semmi se látszik. A feladat a kedvenced bemutatása. Ez a két kép rólad szól. Ha gondolod, ismételd meg ezt a leckét, de ne sürgesd vele magad, akkor fényképezz, amikor a kutyád is kész az együttműködésre. (hegyi)