10. Házi kedvenc

Nos, egy sokkal szerethetőbb macskaportrét látunk, mint a kék macskást, ennek a képnek is az az erénye, hogy András nem akarja a labdát átdobni a kerítésen, csak készít egy fotót. És így máris beindul a történet, száz év magányban a gazda mellett ül a macska, Hemingway macskája, a szeme élénk, vadászik fejben, a póz a kívülállónak nyugalmas, de a gazda tudja, hogy a macska bármely pillanatban ugorhat, és a madárnak annyi. Talán a feszültséghez még egy kicsi fekete a jobb oldalon kéne nekem és alul is, de így is izgalmas kép, gratulálok. (hegyi)
értékelés:

Van nekem egy hasonló képem Fifiről, a macskámról, kaptam érte hideget-meleget, majd felteszem a szorgalmiba - azért mondom mindezt, mert én kedvelem nagyon ezt a macskaperspektívából elmesélt történetet, ahogy igen szuggesztíven mászik ki a képből Asterix. Neki elege van ebből, enni se adtak, megy akkor világgá, a kis zsákjába majdcsak tesz valaki hamuba sült pogácsát... Jó az a mozgalmasság, ami a képen van - remélem Feri nem vakuval stoppoltad le a cicát és nem azért hunyorog ennyire, mert tartok tőle, hogy igen, és ugye tudjuk, kutyát, de főleg macskát, sőt, gyereket se fotózunk szembe vakuval, mert nem tud felkészülni rá és főleg a macskáknál a vaku fénye az ő érzékny szemberendezését erősen igénybe veszi. Vissza a képhez. Ha már vágtál - egyetértek - akkor jobbról egy picit még lehetne vágni, nem fontos a bajusz se, ott van az a másik oldalon, de a napernyős képeslap és egyebek miatt nem a cica lesz erős, hanem ezek az elvarratlan szálak viszik ki a tekintetet, ettől a macska kigyaloglása a képmezőből erejét veszti. Szóval szeretem ezt a képet, nyugtass meg, hogy nem vaku volt. (hegyi)
értékelés:

Örülök, hogy Viktória kitart a felfedezett színvilágnál, annak is, hogy nem a szokványos állatfotót látatjuk. De azt se tagadom, hogy nem vagyok elégedett ezzel a képpel. Tudom, nem könnyű állatokat fotózni, mert nehezen instruálhatók, de most ezen a képen van néhány olyan elem, ami a kutya gazdájának jóllehet fel se tűnik, de egy kívülálló számára furcsa vagy idegen. Nem elvárható a nézőtől, hogy tisztában legyen a fajtajelleggel. Itt a szem fehérje, a fényben visszatükröző szembogár, a - ha jól látom - nyelv, mind olyan forma, ami elidegenít, amit bár a jólnevelt néző nem tesz szóvá, de ettől még zavaró. Igen, sok munka kivárni a pillanatot, szerencse is kell hozzá, most itt ez a helyzet a kutya szempontjából nem biztos, hogy előnyös. (hegyi)
értékelés:

Az már eleve egy nagyon fontos dolog, hogy az András házi kedvencre egy különleges, és szinte filmszerű ötletet küld el, mint egy szélesvásznú furcsa, misztikus film egy kiragadott részét. Itt valamilyen egymásra exponálás történhet, amiben egy macska vagy valamilyen fura, szinte pszihedelikus élőlény besuhan berebbenve ebbe a legénylakásba, és mint egy félelmetes vízióként van jelen. Közben ez az egész szőrmelény valamilyen kedvességet is hordoz magában. Azért szerethető ez a kép, mert ebben van érzelem és humor, jól olvasható a meséje, története. Úgyhogy én ennek a házi feladatnak nagyon örülök és szerintem jó döntés, hogy fekete-fehérben hagyta a képet. Színesben egész biztos, hogy elvitt volna másfelé, egy ilyen pop-artos hangulat felé a munka. Én ezt egy jó vállalkozásnak tartom és itt is megjegyezném, hogy akkor miért nem várható el ugyanez az összerendezett gondolkozás Gimesi András többi házi feladatánál. Ha ilyenek el tudnak készülni, akkor tessék ugyanúgy koncentrálni a többi leckére is. Annyi megjegyzés lenne, hogy a kompozíció most a bal oldalon a függöny miatt kifut. Erre jobban kell figyelni. (szőke)
értékelés:

Dömper a kiscicám éen nyugalmi állapotban

Egy úgynevezett házi macskát, vidékiesebben szólva cicát látunk. Egyértelmű, hogy a kamera olyan közelségbe merészkedett, természetesen értem ezalatt az operatőrt is, ahol az állatok, a házi állatok intim szférájába kerülünk be. Ezáltal manifesztálódik az állat, az állat figyelme. Azt is jelenti, hogy valószínűleg a fotós olyan kapcsolatrendszerben van ezzel a kis állattal, amely lehetővé teszi számára az ilyen közeli és szemérmes megfigyelést is. Mert általában az állatok csak úgy, idegen fotósokat nem nagyon szoktak ilyen közel engedni egymáshoz. Például mondjuk az elektronika miatt is, mert akár a lovak, akár a macskák, kutyák tökéletesen érzékelik ezeknek a berendezéseknek az elektromos rezgéseit és nem nagyon szeretik. Tehát azt mindenféleképp el kell mondani, hogy az úgynevezett instruációs szintje a képnek, amelyet a fotós hoz létre az jól működik. Kellő helyzetet teremt, közel mászik, fekszik, bújik a kisállatához, amíg eljut egy olyan pontra, ahol az exponálást létre tudja hozni. Ezáltal ez a kis állat valójában manifesztálódik és egy nagy oroszlánná válik, poszterszerűvé. Ez az egyik erőssége ennek a képnek a pici, belső parányi világ felerősítése. És ettől válik az egész üzenetrendszerében nem a házi kedvenc kategóriájává, hanem az emberi üzenetté. Majdhogynem azt tudom mondani, hogy Varga Katalinná. Anélkül, hogy ismernénk őt, tudnánk róla, a kép mégis azt sugallja, hogy ez a pihenés, ez a kettős együttlét a fotóssal tulajdonképpen egy tükröződése, egy tükröztetése, egy érzelmi tükröztetése magának a fotográfusnak. Tehát mi erre a képre megadjuk a három disznót, de azért azt nagyon kérnénk elsősorban a makro és közeli felvételeknél ugyanúgy ügyeljünk az élességre. Itt a cica tekintetében a szemek nagyon fontosak lennének. Vagy a szemre, vagy az orra fontos lenne élességet állítani. (szőke)
értékelés:

Aki rendszeresen olvassa az elemzéseket tudja, hogy a Szőke az nagyon szereti Gimesi Andrást, különösen a születésnapi üdvözlete még jobban fölerősítette mindezt, de azt is tudja, hogy állandóan a Szőke egy ilyen ostorral ostorozza Gimesit és mindig mondja... ezzel a képpel ez a baj, azzal a képpel az a baj, srattarattarattaratta. Most annyi szerencsés helyzetünk van, hogy ezt a képet is Szőke elemzi, tehát nem szólhat bele más, nyilván olyan, aki a képzőművészethez jobban ért, úgyhogy itt most Szőke csak azt tudja mondani, hogy gyakorlatilag úgy érzi, hogy ezen a képen a két albínó guppi, vagy bocsánat, tapogató harcsa, azok akik ott meglapulnak ezeken a leveleken, akár lehetne Szőke és Gimesi. Attól, hogy ilyen közelségben van az akváriumi képben megmutatva ez a pihenő helyzet, az egész átlép egy picit a normál akváriumi képek hangulatán és költőivé tud válni. Jók a ritmusok, jó az alsó házmester harcsának az íve fölött megjelenő levélforma, jók ezek a színek, ahogy ez az őrületes román-plüss-bugyirózsaszín halfelület evvel a nedvzölddel párhuzamba van állítva. Talán ha a világítós tábor élményei erősebben nyomot hagynának, ha a mélységélesség jó lenne, talán ha Gimesi nem a gyorsan megcsinált konzervleckéket próbálná "eladni". (szőke)
értékelés: