10. Házi kedvenc

Ime

Nagyon szeretem ezt a képet. Annyi problémám van, hogy ezt a kezet, a mutató kezet, a prezentáló kezet más módon kéne bevonni. Vagy jobban be kéne tolnod a képbe, vagy...
- Nagyon egyszerű – mondja Zsolt a megoldást – ez egy fekvő kép és állóba kéne megcsinálni.
- ...vagy az élességet kellene az ujjak elejére hozni, mert megmondom őszintén, hogyha most tudná az ember hasonló beállításokból, hogy itt egy prezentáló, mutató balkezet látunk, így most ebben a formavilágban nem, azt mondja a Zsolt, hogy egy csomag virslinek tűnik, de ez amiatt van, mert a fények, az árnyékolás nem adja ki a térbeliségét az ujjaknak. Nagyon fontos szerintem ahhoz, hogy asszociáljunk a kézre, a tenyérnek is meg kéne itt jelenni. Tehát nagyon jó amit ő kitalált, csak itt a kézzel kellene foglalkozni. Ismétlés. (szőke)

Én és Gizi
"Gizi a cicó" javítása

Ugye arra kértük Barát az előző etapban, amikor a macskája bekapcsolódott az Estiskola munkájába, hogy valamilyen módon saját magát is próbálja meg ehhez hozzátenni, mert nagyon elidegenítő, nagyon távolságtartó volt az a közlés, ahogy a macska megjelent nálunk. Azt tudni kell, hogy a Hegyi az macskás, úgyhogy kicsit nehéz dolga van a macskákkal kapcsolatban, mert vagy túl szigorú, vagy túl engedékeny. Én nagyon szeretem ezt a képet, mert itt van, ezen a képen van két macska. És az egyik az benéz ott a jobb fölső sarokba, és nagyon aranyos, ahogy ott bekukkant, a másik meg fekszik az ágyon és figyel. Úgyhogy ez a kapcsolati helyzet nekem nagyon jól kijön. Azt azért mondom, hogy a Bara majd most már ott fog tartani lassan, hogy számon fogjuk kérni rajta az utólagos labormunkának nevezhető, mondjuk így, maszkolást, amivel például segíteni lehet azon, hogy ne legyen ekkora tónusbeli különbség az egyik szereplő és a másik között, de mindettől függetlenül én három disznót adok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Stefi
A nagyobbik fiam pacsizik a kutyával. Ez egy elsietett kép, de a szemkontaktus miatt siettem el.

Azokra a típusú képalkotásokra is igazak az alapvető szabályok, ahol valamilyen emlékképet, valamilyen memoárt próbálunk elkészíteni, visszaemlékezést talán, hiszen ezek a típusú képek amiatt fontosak, hogy majdan évek múltán a kertünkben, a környezetünkben, a privát létezésünkben olyan fénykép alapján, olyan jelzések, olyan üzenetek maradnak, ami alapján majd a képet sok-sok évvel később megtekintjük, fel tudunk idézni fontos érzelmi pillanatokat. Ez tulajdonképpen egy ilyen kategóriájú alkotás. Azonban ha az Estiskola szempontjából az eddigi kifejezések szempontjából is nézzük, azt kell mondanom, hogy a Stefi című kép ugyanolyan fontosnak kell, hogy legyen kompozíciós szempontból, képalkotási szempontból minthogyha egy valamilyen művészeti, vagy valamilyen ritmikai alkotást küldenénk be. Ez azt is jelenti, hogy ugyanolyan szigorúan kell tekintenünk egy ilyenfajta üzenetet is minthogyha beállított modellel létrehozott, megvilágított, stúdió körülmények között készült képnél járnánk el. Az itt látható kép az egy home-fotó sok olyan rekvizítuma van, például az előtérben látható műanyag kerti szék, a talán valamilyen köteleket, vagy valamilyen szárítórendszer tartó zöld oszlop, a bokrok mögötti takarófal, mind-mind olyan apróságok, amelyek a home-fotó kategóriájába sorolják ezt a képet. Két út között billeg maga a megfogalmazás. Egyrészt hogy egy olyan úgynevezett talált fotót látunk, vagy egy olyan ellesett helyzetet látunk, ahol akár semmi nem illeszkedik egymáshoz, dőlnek benne a tengelyek, a formák, a figurák félig dekomponáltak, félig metszettek, ugyanakkor maga a kép mégsem annyira határozottan dönt e felé az irányvonal felé, mert mégiscsak pontosan a kép szereplői miatt a nagyobbik fiú, vagy akár a kutyus miatt mégiscsak valahol egy rendes vizsgafeladat is szeretne lenni, hogy a kutyus is, a kisfiú is látszódjék ezen a képen és az a szituáció is, a mancs és a kéz találkozása is meglegyen a képen. Tehát egyszerre szeretne egy klasszikus fotó lenni a maga szabályaival, amely nyilvánvalóan azt követelné, hogy az emberi figurának a koponya része, a hát, és az egész meghajolt test látszódjék, ez a fleur szék vagy nem tudom, ez a műanyag szerkezet ne takarja őt ki, mert ez azt is jelenti ezek alapján, hogy nem tiszteljük annyira a modellt és a kutyust, hoyg teljes formájában megmaradjanak, a támaszkodó mancsával például, ahogy a hátsó lábain ül. Ez nyilván azért sikerült így, mert egyik pillanatról a másikra hirtelenjében kellett az embernek, a fotósnak döntenie és gyorsan elkattintania a gépet. Másrészről pedig, hogy érthetőbben mondjam, nem elég vad a rendezetlensége, a kaotikussága ennek a rendszernek. Gondolok itt a középtájékon balra dőlő zöld színű műanyag, vagy talán vasoszlopra, amely furcsa módon pontosan ugyanúgy metsződik a kutyus feje környékén, hogy ha egy láthatatlan vonalzóval és egy rostironnal továbbhúznánk ezt a ferdülő vonalat, akkor a kutyus testén keresztül a kutyus jobb lábánál folytatódna ez a láthatatlan vonal és így ketté is vágja a képet. Ezek mind valószínűleg véletlenszerű események, mint ahogy véletlenszerű az is, hogy a képet jobb oldalról határolja ez az életlenben tartott előtérben lévő szék, véletlen az is, hogy a fiút kitakarja ez a kerti alkalmatosság. Én mégis azt mondom, hogy az iránynak, annak a fajta érzelmességnek, annak a fajta romantikának, amelyet ez a kép képvisel és azon belül Rolandot, az iránynak örülök. Ugyanakkor azt kérném, hogy amikor ilyen döntéseket meghozol, hogy exponálsz és egy házi feladatra elkészítesz egy munkát, a két irány között legyen egy döntésed, hogy rendesen és szépen szeretnél mesélni és meglépni lépcsőfokokat, vagy játszani és zabolátlanul rendszereket felrúgni. Úgy érzem, hogy ez a kép a hezitálásról szól azon túl, hogy mit látunk a modellekkel. A hezitálás egyik fele, hogy szalonképes szeretnék maradni, a hezitálás másik fele pedig az, hogy igen, vállaltam így ezt a kompozíciós rendet, mert hogy szeretnék formabontó dolgokkal is foglalkozni. A maga a fotózás és az itt látható fotó az egy forma, annak a létállapotnak a segédeszköze, hogy mi zajlik bennem. És én azt mondom, hogyha magadban le tudod tisztázni a formát, abban a pillanatban meg fogod találni, hogy egy lázadó és avangard képet, vagy egy nagyon is szabályokkal, ritmikákkal fölépített alkotást hozol létre. Tehát én egy disznót adnék, de kérném, hogy esetleg ezzel a házi kedvenc házi feladattal foglalkozz még. (szőke)
értékelés:

Gizi a cicó

Jó, hogy a Bara is mer néha teljesen egyszerű helyzeteket használni témául. Ugye itt egy kis háziállatot látunk, ő a főszereplője ennek a képnek. Már a magát ezt az ágyat, ez egy galéria lehet gondolom, láttuk máshonnan, és a cica itt mint egy ilyen komoly főhős, szépen a külvilágot figyelve ő itt nekünk pózol. Ugyanakkor magára a beállításra ugyanaz jellemző, minthogyha egy emberi profilos portrét készítenénk. Itt egyértelműen látszik, hogy a macska szeme viszi, irányítja a mi tekintetünket is. Jobbra tekint ki a képből. Az egész kép ettől jobbra komponálódik miközben a cicának a majdhogynem a füle, vagy a fül alatti rész, vagy ott a szem és a fül közötti szakasz van középre komponálva. Én ebből a képből baloldalt függőlegesen vágnék, az alsó szintjéből is vágnék, hogy az egész cicafej balszélre kerülhessen több levegőt hagyva így ennek az X alakú galériakorláttal, kispárnával és fénnyel és akkor úgy gondolom, hogy ebbe a kis portré kategóriába ez tudna működni, ez az egyszerű kép. Hát én ezt így...
- Hát én akkor most mondok valamit. – szól közbe Zsolt – Visszaadom ismétlésre. Azért adom vissza ismétlésre, mert az engem nagyon izgat, hogy mi van akkor, amikor Bara és a cicó van, a Gizi, tehát, hogy Bara és Gizi. Én nagyon kíváncsi lennék Barára, aki macskázik, mert ez nekem egészen új fejezet. Tehát ismétlés, és akarom látni Gizit és Barát. Bocsánatot kérek, hogy nem elégszem meg az állatosba ezzel a történettel, hiszen teljesen igaza van Andrásnak, lehetne ebből kreálni akár ollóval egy szuper macskaportrét. De ez a macska Bara lehetne akár, szóval ha ezt el tudja Bara fogadni, hogy érdemes lehet ezzel tovább játszani, akkor ismétlés. (Ha nem, akkor szomorúan adok két malacot mint állatportré... de reménykedem.) (szőke-hegyi)

Zsurmi cica
Vadászösvényének fontos állomása a karnis.

Ha lenne cirkuszi akrobatikai házi feladatunk, akkor Zsurmi cicát oda kéne átrakni. Én, hogy mondjam, minden elismerésem a gazdáé aki hát ugye sokat dolgozott azon, hogy az IKEA függönykarnis szépen fölkerüljön, a függönyök és Zsurmi cica gondolom, hogy éppen egy kocsonya főzés után zsíros, szőrös háttal végigmegy a gyönyörű széprefestett plafonon. Tehát minden tiszteletem a macskatulajdonosoké. Megértem ezt a drámaiságot a képben, elfogadom a vadászösvények fontos állomását is. Láttam én már ilyet, hogy komplett életművek borultak le a pócok legtetejéről, ahol Cili cica ugyanígy fölmászott és riasztók indultak be a plafonok környékén, úgyhogy én ezt egy jó képnek tartom. Bárha Zsurmi cicát lehetne idomítani annak úgy örültem volna hogyha egy ciccc elhangzott volna és Zsurmi cica vadászás közben idenézett volna ránk. Úgyhogy, hát egy két disznó megvan azért a képre. Te hányat adnál? – kérdezi az Osztályfőnök a Pedellust.
Én is kettőt és azt mondanám azért ide hozzáfűzésnek a Margitnak, ennél a képnél szerencsére nem okoz problémát, mert kellő távolságra van a modell és a fényképezőgép között, de belső térben se használjuk vakut amikor állatot fotózunk, ezt 25-ször mondom el, állattulajdonosoknak nagyon fontos tudni, mert az ő szemük lényegesen érzékenyebb mint a miénk és nem tudnak felkészülni arra az iszonyatos fény robbanásra, amit a vaku okoz. Tehát NE fotózzunk vakuval. Ennél a képnél ez nem probléma, mert nem néz a fényképezőgépbe a cica, de ha ez a ciccc elhangzik és akkor vakuval szembevakuzzuk az állatot, az elég durva élmény lesz annak a szerencsétlen kis állatnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Budapest

Mivel még egy kép érkezett ide Budapest Villalobos Venagas Camilla 6-os lecke házi kedvenc, azt sejtem, hogy, Budapest maga ez a plüss kutyuska lehet, és őróla látunk itt két képet. Innentől kezdve pedig azt kell mondanom, hogy mivel a két kép egymás után van, Budapest szempontjából, meg a szituációk szempontjából is, bár más címe van a két képnek, hogy hasonló filozófiai rendszer az, amiben Budapesttel találkozunk. Nem érzek igazából a házi kedvenc kategóriában úgymond fejlődést a két képhez képest, tehát nekem egyrészt egy döntést kell hoznom, és a két kép közül az egyik képet fogom tudni elemezni, a másik képnél pedig azt tudom mondani, hogy az egyik képben megtörtént a megoldás és a másik kép igazából nem tesz ehhez hozzá. Mivel nekem kell döntenem itt, most a 6-os lecke házi kedvenc kategóriában, a Budapest nevűt preferálnám jobban, hiszen Budapest portréja, Budapest testgesztusai, Budapest bizonytalan tekintete és Budapest nem mosolygó, hanem kicsit elhúzott szája jobban közvetíti Budapest létállapotát, és azon keresztül természetesen az alkotóhoz kapcsolódó asszociációkat, hiszen nyilván nem feltételezhetjük, hogy Budapest a Budapest nevét magától választotta, mert ő nem egy élőlény. Én úgy gondolom, hogy formavilágában a fonott kis kosár, amiben egy pléden Budapest lakik, és ezt itt láthatjuk részben, minden azt mutatja, hogy egy az élettelen tárgyakból létrehozott tárgycsoport az életről mesél, az érzelmekről, tehát ezen keresztül az alkotóról is, az alkotó környezetéről is. Ezt ironikusabbnak, pontosabbnak érzem a Budapest nevű képnél, és úgy érzem, hogy abban, mivel többnyire ha megnézzük a házi kedvencekre valamilyen élőlényt küldtek be az emberek, megvan a pontos helyzetleirat, tehát én ezt egy három disznós képnek tartom, és azt gondolom, hogy ehhez jelen pillanatban a rúdon gondolkozó Budapest mindennap edz című kép nem tesz pluszban hozzá. Tehát én azt mondanám, hogy a 6-os lecke házi kedvencben a Budapest című Villalobos Venegas Camilla kép a három disznós, és a másik képet nagyon szépen köszönöm, azt kérném szépen áttenni a szorgalmiba. (szőke)
értékelés:

Frank
Újabb kisérlet bemutatni nektek Franket.

Gábor, elfogadtuk a képet mint javítást, köszönjük. Én szeretem ezt a képet, mert olyan, mint egy sci-fi, vagy Boris Vallejot tudnám még ideidézni, aki egy grafikus vagy festő, hiperreális technikával fest, de szürreális történeteket, és annó az IPM magazin címlapján nagyon sok grafikája jelent meg, előszeretettel használták őt fantasy és sci-fi történetek illusztrációihoz is. Ez a kép is nagyjából ezt a fajta erőt és ezt a fajta színvilágot hozza, úgyhogy nagyon érdekes. Még fontos elmondani, hogy nagyon jó, hogy a Gábor az ékszerteknőst vagy mit, de ezt a parányi állatkát úgy fotografálja, hogy monumentálissá válik. Pont itt az előző kép, amit elemeztünk – bár nem szoktunk összehasonlítani – de ott ugye ő egy tudatos felső gépállást használt, itt pedig az alkotó egy alsó gépállást használt, amivel a modellt emelte fentre, piedesztálra helyezte. Itt az egésze egyfajta olyan rácsodálkozás, ahol felnagyítódik minden. (szőke)
értékelés:

Beni
Benő a szomszéd cica, de egészen a magaménak érzem, ő pedig az ágyamat érzi a magáénak. Sajnos a kép telefonnal készült, így a minősége nem a legjobb.

Amíg a Viktória előző házifeladatában erre a kategóriára sok mindent elmondtunk, addig lehet, hogy pont azért, mert itt a kismacska, és a körülötte lévő felületek, a textíliák színvilága, ezek a vörösek, amelyek reflexelnek a macska szőrfelületére, és amiből a háttérben is kapunk egy hasonló ritmust valamilyen ajtó felületén; ezek a vörösek nagyon jót tesznek ennek a képnek. Ami kérdésessé teszi ezt a helyzetet, ami miatt azt mondom, hogy csak félig történt meg a transzponálás, az az, hogy ez a korlát vagy rács, vagy mi ezek a kék színű csíkok nagyon másfelé mozdítják el a képet. Tehát ha a géppel el tudok mozdulni valamilyen módon, hogy ez a rácsozat mögötti tér a lakkozott szekrény a könyvekkel ne vigye el másfelé, a privát tér felé a kép üzenetét, tehát ha tudna egy ilyen beállítást találni az alkotó, akkor ez a kép teljességgel azt az élményt, amit a házi kedvenc jelent a Viktóriának, és egy érzelmi megközelítésben, azt tökéletesen hozná ez a kép. Én azt mondom, hogy erre a képre megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Havas nózival
Sajnos nem az én házi kedvencem, de nagyon aranyos kiskutya.

Ugye itt aránylag egy korrekt és egyszerű megoldást látunk, egy kutyust, aki nyilván az alkotóhoz tartozik, róla látunk egy fényképet, hellyel-közzel jól aránylik a kutya nyitottsága, tekintete amerre fordul amerre több levegőt kap a kép, arra fordul, arrafelé figyel az állat. Ugyanakkor ha eltekintünk attól, hogy egy albumképet látunk, amit a házi kedvencünkől készítettünk, tehát keressük azt az élményt, akár képzőművészetileg, akár az alkotásban azon túl, hogy a hozzánk közelálló kutyát lefényképeztem, vajon képzőművészetileg hogyan értelmezhető. Én azt mondom, ha megtesszük azt, hogy hunyorítva nézünk a képre, akkor a háttérben lévő sötét, ami lehet akár egy erdő akár, annak a sötétjei nagyon hasonlóak a kutya fején lévő sötétekkel, és van egy átlósan balra lefelé tartó nagy sötét ritmus, míg lent a hó fehérje és a kutya szürkéi hasonló ritmusúak, tehát egy A-B osztatra válik szét a kép, és ugyanazok a fények, amik megjelennek a kiskutyán, és amik térbelivé, az előtérbe kerülővé hozhatná a képet, fénytani szempontból, azok nem nagyon valósulnak meg. Most azt lehet látni, hogy az előtérben lévő modell a kutyus nemhogy közel nem kerül hozzánk, de majdnem beleolvad a hátsó, sötét felületbe, és így az igazán ilyen foltoknak a furcsa játékává válik. És ha ehhez hozzávesszük a címet, a havas nózit, ami a kép gegforrása, a havas orr, ami lehet bájos, humoros, meglepő, mindez ebben most, bár mondom, kompozícióban jól van elhelyezve, de ez nem derül ki. Vagy mert szórtabbak a fények, vagy esetleg deríteni kellett volna, nyilván mozgó állatnál ez nem olyan egyszerű. De az, amiről a kép, a cím szól, az nem teljesen élvezhető, mert mást exponált a gép. Én azt mondom, hogy a kép mint egy albumkép működik, de a Viktória házi kedvenc leckére, ahol, mint a többi leckénél a magunk a világgal való viszonyát keressük, azt a kép nem teljesen teljesíti. Egy disznó, és várnám, hogy ha a Viktória ezzel a leckével tud és akar, akkor még dolgozzon egy picit. (szőke)
értékelés:

Hagyj egy kicsit!
Ő lenne Andor, a basset hound.

Andor nagyon jó modell, és azt gondolom, hogy ez egy jó beállítás, amit a házi kedvencünkről készíthetünk. Talán csak annyi, hogy ha szeretnénk másnak is megszerettetni ezeket a kis állatokat, amelyek az életünk részei, annyira azért kellett volna egy picit ügyelni, hogy biztos hagyta volna Andor, hogy a jobb szeménél azt a csipát ki kellett volna onnan törölni, megért volna annyit ez a kép, de két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Kalapos
Évek óta oroszlánokat fotózok, Ő itt "Kalapos", azon igyekszem, hogy legyenek végre megfelelő körülmények a házi macsekunknak, akkor hazavisszük.

Abban a tekintetben mindenféleképpen egy nem megszokott üzenetet látunk, hogy nem a kiscica, kiskutya van a képen, mondjuk cica ez is, de nem kiscica, hanem egy oroszlán, egyszóval nagymacska. Azt viszont láthatjuk a képen, hogy ez egy rezervátumban vagy állatkertben van. Annak örülök, hogy az alkotó megvárta, amíg a kicsit sértetten a hátsó felét mutató oroszlán idefordította a fejét, és így visszamordul tulajdonképpen, hogy mi a francot akartok már, hagyjatok engem békén. Annak kevésbé örülök, hogy annak az állatnak van egy farka, ami most kilóg a képből, amit nem látunk, úgyhogy azt jó lett volna úgy komponálni, hogy ez is benne legyen. Lehet egy állat részlete is tökéletes megfejtés a házi kedvenc kategóriára, de akkor az egy portré, vagy olyan helyzet, aminél ez indokot. Akkor nem, amikor csak véletlenül levágódik egy alkatrész, mert ez is fontos része ennek az állatnak. Az, hogy ő most mennyire tekinthető házikedvencnek és a Camilla történetének részének, ebből a leiratban valamit kapunk, hát ha ebből jól sejtem, ő szeretne otthonra egy jó nagy cicát, ez számomra kérdés, hogy valóban egy oroszlánt akarhat-e tartani otthon, mondjuk ilyen vágyaim nekem is voltak, csak én pl. pumát vagy leopárdot akartam szerettem volna, tehát ilyen nagy foltosokat, aztán mondták, hogy amíg kicsik, addig aranyosak, de ha megnőnek, akkor engem is meg fognak vacsorázni úgyhogy ez nem biztos, hogy most itt lennék, ha ez valóra válik. Hegyinek van négy macskája, egyik sem ilyen nagy, bár a Cilike viszonylag igen. Tehát ez rendben van, kicsit kevés a személyesség, ha a Camilla évek óta fotózza az oroszlánokat, hát akkor kommunikáljon a fotóssal és rajta keresztül velünk egy picit az a cica, és legyen meg a farka. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ágyam
Nincs is jobb a puha szalmaágynál igaz cica?

Én szeretem ezt a leckét, bár ezt átteszem a házi kedvenc kategóriába, mert az ágy lecke az teljesen másról szól, annál mi a személyes érintettséget keressük, azaz abban a leckében mi a Csilla ágyára vagyunk kíváncsiak és nem egy átvitt történetben arra, hogy egy cica hogyan vackolta magát be valahová. Ezzel nem azt mondom, hogy a kép nem jó, hanem nem azt a kategóriát teljesíti. Ezeket a kategória leiratokat és filmeket tessék megnézni, és a filmben még pontosabban próbálunk fogalmazni. Ha ezt átteszem a házi kedvenc leckére, akkor ott azt mondom, hogy egy nagyon jó és nagyon kedves megfigyelés, tudom, hogy ezeket a helyzeteket a véletlen kreálja, és ha belenyúlok, elvenni azt a kis gazt, pöszmöszöket a macska feje elől, akkor ez a macska felébred és felriad és elfut; úgyhogy én ezt megértem, hogy így van, mert így alakult. Teljesen a véletlen szülötte az a talpára állított háromszög is, ami létrejött a képen, és mégis, egy nagyon jó szimbólum, a nyugalmat, a stabilitást mutatja, és ez jól rímel a kép mondanivalójára is. Nagyon szeretem azt is, hogy a lehetőségekhez képest a mélységélességgel is játszott, és bár látunk az előtérben egy macskamancsot is, de az alvó cicára tudunk koncentrálni. Én ezt a házi kedvenc kategóriában háromdisznósnak gondolom, és az ágy leckét viszont szeretném ha a Csilla megismételné. (szőke)
értékelés:

Alex

Nagyon érdekes, olyan mintha valami szűrő lenne rajta, mintha valami furcsa fátyolszerű festőisége lenne. Miközben azt várná az ember, hogy ezek a tüskés gallyak, a színek, hogy olyan dramatikus lesz, és mégis van benne valami egészen hihetetlen furcsa, álomszerűség. És ebbe a foltszerű hatásba, hogy még jobban ott legyen a tortán a díszítés ott van a kutyus, akin szintén ott vannak ezek a pici foltocskákkal, éppúgy mint az egész kép tele van foltokkal, felhőpamacsokkal, bokorfoltokkal és nagyon furcsa, álomszerű az egész. A házi kedvenc kategóriával mindig is voltak gondjaink, a barát kategóriába jött sok háziállat, és onnan jött, hogy legyen nekik egy új kategória, de nem tudtuk jól elmagyarázni, hogy át kellene léptetni ezt is azon, hogy van egy cica, kutya, papagáj, hanem hogy legyen ez is egy más minőség. És azért is örülök ennek a képnek, mert ezen ez a más minőség ott van. Jeff Koons jut eszembe, aki porcelánból csinált meg sok őrültséget, szobrot, és nekem ez a kutya itt olyan, mintha egy porcelánkutya lenne. Nagyon érdekes, hogy milyen nagy a kontraszt. A porcelán ugye a giccs, a nippek világa felé mozog el, és érdekes megnézni, hogy ez a kutyus mitől ilyen abszurd itt, ahogy jelen van a térben. Nem a formák, hanem a fények miatt ilyen abszurd, az egész képnek van valami valóságfeletti, valami üvegbura alól látható atmoszférája, és ezt avagy valami optikai előtéttel éri el az alkotó, vagy van olyan helyszín, itt Dörögdön is van pl. a falu fölötti Tikhegy, és ez kap egy olyan furcsa fényt, amitől a térelhelyezés, a bokrok-előtér megszűnik, és az egész leöntést vagy mit kap, nem negatív értelemben. Emellett az ilyen kutyusokról az az asszociációnk, hogy a városban, a lakásban, a parkban sétálnak, és ez meg egyszercsak itt van a Bakonyban. Nekem pont az jutott eszembe, hogy milyen izgalmas lenne ezt a kutyát berakni a kocsiba és elvinni ilyen helyszínekre. Hogy ő hogy mutat a különböző környezetekben, és akár elindulhatna egy ilyen sorozat. (szőke)
értékelés:

Ez a kép ma reggel készült. Nincs semmilyen háziálatunk, viszont egy hete észrevettük, hogy egy egér garázdálkodik a garázsban. Mivel minden életet tisztelek, megpróbáltam élve elkapni, de tegnap este bejött a lakásba, és a feleségem konkrétan frászt kapott tőle. Jöhetett a karma próba. Egymás mellé lerakva egy élve fogó csapda és egy klasszikus egérfogó. Ha a csapdába esik, reggel megnéztük volna a gyerekekkel, azután elengedtük volna a kertben. Ehelyett a kukába került. A karma elől nincs menkvés. Ha gyilkos vagy, légy profi gyilkos.
Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a fénykép nincs beállítva, a sajt a szájában volt az egérnek, kicsit meglepődtem. Sajnálom azért, jobb ha tudjátok...

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez a kép a leckék közé egyáltalán felkerüljön-e, vagy a szorgalmi kategóriába tegyem be, de végülis azért döntöttem így, hogy ide kerüljön, mert szeretnék róla beszélni, és nem kompozíciójában, bár ott is lehetne hibákat találni, abban, hogy eldöntjük, hogy minket a történetből mi izgat; ez a kép a leiratával együtt egy mesei történet, még ha ez a mese drámai is, csak azt szeretném mondani, hogy ez így nem elég, ez csak egy illusztráció így, nem elég, ha egy történetnél a kép csak az illusztráció szerepét tölti be, merthogy a képnek önmagában kell teljesítenie ezt a történetet. A másik meg az, hogy nagyon óvatosan kell bánni azokkal a történetekkel, ahol bármi, akárha csak egy ilyen kis rágcsáló is az életpályája végét mutatjuk be, mert ez csak akkor vállalható, elfogadható, ha tartalmazza az alkotói attitűdöt is. Mire gondolok: Valamilyen viszonyba mindig kerülünk egy ilyen helyzetnél azzal a történettel, ami itt lezajlik. És ezt a viszonyt meg kell mutatnunk, ezt a humánus hozzáállást tudni kell bemutatni. Én megértem, hogy teljesen más szerepe van egy terráriumban tartott kis egérnek mint mondjuk annak, aki a mi felhalmozott javainkat dézsmálja, és más a szerep, és nem kell szépelegni, hogy ezeknek a kártevő egerek útjának a vége bizony az egérfogó. Ez a rész megvan, ezt el lehet fogadni. De ezzel a történettel valamilyen viszonyunk mégiscsak van, és ezt ábrázolni kell tudni, mert ha ez nem kerül ábrázolásra, akkor ez a történet önmagáért való, még a leirattal együtt is, mert a képen az nem szerepel. Ezt szerettem volna elmondani, és ezek miatt én nem is adnék erre a képre disznót, de az oktatási helyzet illusztrációjának ez fontos, hogy itt legyen. (szőke-hegyi)

gatyáskakas: "Na mi az, vazee?!"
(Mentegetőzés ;-): a kép egy tök idegen baromfiudvar lakóival való "ismerkedés" során készült, így a lényeg a tökéletes beállítások helyett a pillanat elkapása volt.)

Értem én a mentegetődzést, megértem, csak halkan mondom, hogy a beállítás kontrolljára mindig törekedni kell, még akkor is, ha kerget a kakas. Lesz még ennél abszurdabb szituáció is, és azt mondom, hogy ott is helyt kell állni, nem ér levágni a kakas lábát például. Jónak tartom a háttér megválasztását, ha egy picit feljebb kerül a kamera, akkor ebben a helyzetben is marad annyi ágacska, hogy ne égjen ki az ég és a kép felső része gond nélkül vágható legyen az ágak felett. De annyit mindenképp figyeljünk meg a leckéknél, ezt nem győzöm mondani, és nem adom fel, hogy eljussunk odáig, hogy a személyesség, az, hogy mi a fotós köze az adott témához, verbális rásegítés nélkül is meg tudjon jelenni. Nem adok ötleteket, mert nem én fotóztam, ez András témája, és neki az a dolga, hogy velem, nézővel elfogadtassa azt, hogy biza Andrásnak ez a kakas a háziállata, akár házőrzője, vagy kis bugyurgatni való kedvence. Szóval a feladat adott, a leckét kérem ismételni, ez most így egy malac. Azt a koncentráltságot várom, ami a szkenneres filmben létre tud jönni. (hegyi)
értékelés: