10. Házi kedvenc

Barokk házi kedvencek

Lecce, Apúlia, Itália, 2002.09.20.

Sándor, erre szokták mondani, hogy „én értem a humort, csak nem szeretem”. Látom, hogy miről van szó, nagyon szépek ezek a képek, gyönyörű a világítás, nagyon plasztikus, tíz ujjamat megnyalom azokért a fényekért, amik itt látszanak, és amik ezt a felületet ennyire jól mutatják ebben a három képben. Tényleg nagyon szépek, a leiratból látom, hogy ez nem Magyarországon van, itt ennyire tiszta és rendberakott középületet ritkán látni, de azon kívül, hogy ez egy nagyon szép dekoráció, és jól van megfotózva, azon kívül nagy tisztelet annak, aki ezeket az épületdíszeket megcsinálta, meg annak is, aki ezt felújította. Érdekesek ezek a szörnyek, a sárkány, griffmadarak, stb., de engem nem az az építész érdekel, aki ezt megcsinálta, ez egy építészeti könyvben gyönyörű képsor lenne, mint illusztráció, de engem Sándor érdekel. Én elfogadom ezt a képsort, és kapsz rá egy csillagot, mert Házi kedvenc leckébe került, és ez Épített környezetbe lenne első osztályú, de várnám azt, hogy megoldd a 6-os leckét. (hegyi)
értékelés:

Végre megvagy!

Pocito, az én drága kis keverék csivim. Azért őt választottam mert a család állatai közül ő a legnagyobb egyéniség! A mindene a labdázás!

Látunk itt egy kutyust, aki valamivel játszik, és ez egy nagyon jellemző pillanat, amikor ők ilyen nagyon elmélyedve játszanak valami tárggyal. Ahogy látom, ő szét is szedi ezt a labdát. Renátó nagyon helyesen felfigyelt a tükröződésben rejlő játékra, hogy megismétlődik ez a kép, viszont nagyon szűkre vágta ezt a kompozíciót. Ettől a kutyának a fülei, amik jellemzőek, és a méreteket is behatárolják, nincsenek a képen, de nem csak ez nincs a képen, hanem a tükröződésben is viszonylag keveset kapunk ebből a helyzetből. A labda, a mancsok, az orr ismétlődik, de például a szem, a fejforma nem. Ha lehetne mondani valamit, ami nekem problémám, akkor ez, hogy nagyon szűk a kompozíció. (hegyi)
értékelés:

Virágmacska

Rügy-korában is imádtuk, mostanra kivirágzott, Ő a kedvenc cicánk, Anonimus.

Elolvastam a kommentárokat, előbb erre reagálnék. Ez bizony egy módosított kép, itt nem arról van szó, hogy az élesség ennyi lenne, ezt utólag kezdted el variálni, hogy hol legyen éles a kép, és hol ne. Ez azért problematikus nekem, hogy ha ezzel elkezdtél játszani, akkor nem teljesen értem, hogy miért a macska mellénél találjuk az élességet, és miért nem a pofájánál. A bajusz résznél kellene lenni az élességnek. Ezt a nagyon kis mélységélességet létre lehet hozni akkor is, ha egy olyan objektívet teszel föl, aminek a blendéje 1,8 vagy 1,4, és akkor 1-2 milliméteres élességi sávot találsz csak. Igen ám, azért bukik le a kép, hogy ez egy utólagos manipuláció, mert akkor ez az élességi sáv abban a síkban végig megvan. Ott és csak ott éles, de ott végig éles. Most, ha megnézed, akkor a fal résznél nincs meg az élesség sehol, viszont a macska bajsza mögött furcsán van meg az élesség. Ez a különbség az elektronikus játék és a valóság között. Mindezt azért mondom el, mert Mariann, te kérdezted, hogy mi a manipuláció, és mi nem. Ez manipuláció. Ez nem baj, csak tudni kell azt, hogy az ilyen utólagos manipulálás mit hoz létre. Ez alapjában csak úgy tud csinálni mintha a mélységélesség ott lett volna kiválasztva, ahhoz, hogy ez hihetően működjön, az életlenítési terület pontos kiválasztásával lehet közelíteni a valóságoshoz. Ami a képet illeti, nagyon érdekes és izgalmas játékot látunk, és nagyon jó a dinamikája ennek a képnek. Jó a kép szerkesztettsége is, a négyzetes forma is, ez a ferde átló, ami itt keresztülhúzódik a képen, amire rárímel az, hogy a macska kicsit elbillentette a fejét. Érdekes az is, ahogy itt ők ezeket a tárgyakat elfoglalják. Nálunk is virágcserépben szokott ülni a macska, én úgy hívom ezt az állapotot, amikor ennyire maguk alá húzzák a lábukat, hogy térdel. A megfigyelés tehát nagyon kedves és jó. Történt valami a színtónussal is, valószínű ez a lágyítás miatt is van, ettől van egy kis szomorúsága is az egésznek, és a macska ábrázata sem egészen vidám. Ez egy kicsit spleenes kép, de jó. Nekem megvan rá a három csillag, nincs ezzel olyan nagy baj, csak tudjuk, hogy mit miért használunk. (hegyi)
értékelés:

BandiTA

Ez kifogyhatatlan... :D

Gyönyörű modelled van, Gime, és nagyon élvezi ő ezt a kommunikációt, ha te is benne vagy, nagyon látványos példánya ő a maga csoportjának. A fényképpel annyira nem vagyok kibékülve. Rákerült erre is az a kiégett, túlvilágított technikai játék, amitől elmeszelődik a mancsa, a feje teteje, még az orránál is furcsa az első tappancsa, ez nem nagyon tesz ennek jót. Amikor azt mondom, hogy csinált, akkor azt értem, hogy attól, hogy megtaláltál magadnak egy fénytani helyzetet, amit reprodukálsz. Ha ez a reprodukció didaktikusan folyik, tehát egy szoftver, amit beállítottál magadnak egyszer, és kikísérletezted, utána ha törik, ha szakad, rákerül a képre anélkül, hogy utólagosan kontrollálnád, hogy a végeredménnyel mi történik, és saját maga csak azért igazolja magát, mert többedszer használod, akkor ez modorossággá fog válni. Én ettől óva intelek. Van, ahol ez rendben van, ott, amikor a saját önportrédat készítetted el a parkettánál, akkor ez nagyon rendben volt, ennél a képnél nincsen. Indokolatlan, esztétikailag problémás. A másik az, hogy ennél a képnél a központi helyzet a két mellső mancs és a fej, viszont a test tömege, és a nagy hátsó tappancs a kép elején ebben a rövidülésben nem előnyös. Mivel együtt laktok, én nagyon remélem, hogy még fognak születni képek, azt írod, hogy "ez kifogyhatatlan", úgyhogy én nyugodt lelkiismerettel adom vissza ismétlésre, fontold meg, hogy biztosan kellenek-e ezek a mache manipulációk. ismétlés. (hegyi)

Csöpi

Akinek mindent szabad, akinek akkor is van mit ennie, ha a gazdájának nincs.

Annak örülök nagyon, hogy végre elkezdünk oda jutni, hogy a saját magunk megfogalmazásai után eljutunk a házi kedvencekkel való filozófiai megközelítésekhez, hogy mit jelent általában az embereknek a házi kedvencük, és hogy ebben milyen helyzetek jöhetnek létre. Most itt egy szélsőséges helyzetet látunk, és ebbe az az izgalmas, hogy ehhez a figurához, akit itt látunk ebben az őrületes színű ingben, és sapkában, ha el is tudok képzelni valami kutyát, valami másfajta jutna eszembe. Bár szokták mondani, hogy a kutya és a gazdája előbb utóbb egymáshoz idomul kinézetben is, és ebben is van valami, mert tessék megnézni azt a tekintetet és arckifejezést, ami a bácsinak van, és valami hasonlót vélek felfedezni formában is a kutyus arcánál. A párhuzam tényleg zseniális. Annyit engedj meg, hogy mondjak, Gábor, hogy engem a barna ajtó kevésbé izgat, mint az a függöny, meg az a helyzet, ami ott lehet a függönynél. Abból most nem adtál, mert irigy vagy, hanem ide kintre raktad a bácsit, ehhez az ajtóhoz. Nem tudom, hogy a helyzet mennyire engedte meg azt, hogy itt valamilyen instrukció elhangozzék, ezen jó lett volna kicsit módosítani. (hegyi)
értékelés:

Pötyikém

Ő az én kis házi kedvencem.

Volt nekem is akváriumom, és volt benne házmester hal. Az, amikor az üvegről szedegeti le a szöszöket, akkor eléggé félelmetes szája volt, de tényleg egy izgalmas darab. Nem egy könnyen fotózható halacskáról van szó, nem az a bambulok, és úszok a vízben, és élvezem a sodrást, hanem egész nap teszi a dolgát, amikor meg pihenőre elmegy, akkor el is bújik. Tehát vagy munka közben tudod lefotózni, vagy sehogy. Ha munka közben van, akkor azt eléggé egzaltáltan csinálja, ezért nem könnyű helyzet vele dolgozni. Egy kicsit a színvilág az, ami nekem távolságtartó, ez a zöldes fátyol. Lehet, hogy ez az akvárium világítása miatt van így, ezen kicsit módosítottam volna. Dóra, ez kérdés nekem, mert ez távolságtartóvá tesz, kicsit bizalmatlan így ezzel a zöldes árnyalattal. Ettől ez a halacska még jobban beleolvad a hátterébe, persze ők védekeznek is ezzel a beleolvadással, de ezen talán kellene egy kicsit segíteni. Az ötlet jó, bár a hal, mint házi kedvenc tőlem mindig távol állt, mert nem nagyon hagyják magukat simogatni, és a testi kontaktus fontos nekem a házi kedvenchez, de ez az én nyavalyám. Megvan a három csillag, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Buksi

Ő az első.

Az előző kutyás képnél is halszemoptikás megoldást kaptunk, és most is egy ilyen vizuális trükköt alkalmaz Tamás. Ennél a felvételnél sokkal indokolhatóbb, és sokkal jobban összerántja a kompozíciót. Ha összehasonlítom az előző kutyás képet ezzel, egyből látszik a kettő közötti különbség, hogy amíg az előző kép egy távolságtartó megközelítés, a kutya és a csontja, ennél a képnél, azzal, hogy az alkotó arra a szintre ment le, ahol ez a kutya fekszik a kövön, az egész egy izgalmas, személyes kommunikációs helyzet lett. Egyetlen egy dolog zavar: az az oldali szeme a kutyának furcsán mutatkozik, amelyik oldalon fekszik, mert csukva is van, meg kevesebb fény is jut rá. Ha kicsit kommunikálok a kutyussal, akkor talán mozdít annyit a fején, hogy ez a gyűrődés ne ebben a formában jöjjön létre. Egyébként a kép rendben van, és a személyessége miatt nagyon szeretem, úgyhogy három csillag, megvan a lecke is. (hegyi)
értékelés:

Kecskebak

Kecskebak, de úgy viselkedik, mint egy kutyus. Figyelmet követel magának.

Eszter, itt az a bajom, hogy ami az előző képnél, Marcipánnál működik, abból most itt semmit nem látok. Látok egy állatot, az én ismereteim, mint pesti csávó, odáig mennek, hogy valószínű kecske, ha te mondod. Miközben a nézőpont megválasztása, a plán megválasztása abszolút személyes irányt mutatna, ez a személyes kontaktus mégsem jön létre. Nem csak azért, mert nem ránk néz ez az állat, hanem valahogy nem mentünk tovább, nincs ez a helyzet eldöntve, hogy mit akarunk ezzel mondani. A kecske elég sok mindent megrág, de ennek is most csak egy jelzése van a képen a zöld levéllel, ez csak illusztrációként van meg. A háttér is egy kicsit zavaros, visszaadom ismétlésre. (hegyi)

cica fátyolban

Ha ez a te cicád, akkor eléggé el lett maszkírozva, leginkább az jut eszembe róla, amikor lovagi filmekben, mint például a Gyalog Galopp, különböző szereplők voltak beöltözve lónak, és kókuszdiókkal csinálták a lópata hangot. Itt is valami ilyen maszkírozás történik, hogy ebből a cicából egy bikaszarvú állat lett, ami izgalmas, ez egy jó dolog. A macskaságnak valami olyan jellemzőjét sikerült itt Andrásnak megtalálnia, ami egyrészt a bujkálás, másrészt a terület felfedezés, a terület őrzése, és az, hogy mindez formailag párhuzamba került azzal, hogy csak a sziluettet adom, és a macskának mi a jellemzője: a fejformája és a füle. Ez megvan, úgyhogy köszönöm, három csillag. Ebben a képben már az érzelmek is szerepelnek, úgyhogy ennek örülök. (hegyi)
értékelés:

Marcipán

Nagyon illik rá a neve, tényleg olyan, mint egy kis puttó, a Szamos Marcipán üzleteiben lehet kapni ilyen kis kutyafigurákat, nagyon komolyan mondom, hogy vettünk is egy ilyet, teljesen így néz ki, úgyhogy a meglátás zseniális a névadásnál. Az egy másik dolog, hogy ráadásul kompozícióban is izgalmas, hogy ez a két kis árvácska, ami valószínűleg nem oda lett tervezve, hanem vadon nőtt, nálunk is van ilyen, hogy kipergett a mag az edénytartóból, és elvitte a szél, és egyszer csak egészen lehetetlen helyen elkezdett virágozni a növény. Nagyon jó, ez ad egy átlós irányú dinamikát a képnek, és ebben helyezkedik el a kutya, a maga nyugalmával. Ez mindenképpen jót tesz ennek a munkának, én nem nagyon tudok kivetnivalót találni, úgyhogy megvan a három csillag, köszönöm. Ha úgy gondolod, Eszter, akkor megvan a leckemegoldás is, ettől még persze várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Dzsara

Ő a második.

Nagyon kedves kutya, ő a második, ahogy ezt a leiratból megtudtuk. Tamás ezzel a halszem optikához hasonló torzításokat létrehozó képalkotó technikájával egy érdekes játékot hozott létre, ugyanis azok a szőlőkarók, amik a képnek a jobb oldalán vannak, azokkal a kép bal oldalán lévő beton flekk tud feleselni, ez így önmagában jó. Egyetlen egy problémám van, és ez nem kis probléma az én esetemben: az, hogy ha csak oda ciccegsz a kutyának, akkor fölemeli a fejét. Értem én, hogy ő most azzal a csonttal van elfoglalva, de akkor legyen elfoglalva teljesen azzal, birtokolja valahogy, valami történjen. Most egyelőre csak szuggerálja, ez nem a legjellegzetesebb pillanat. Pontosabban, ha ezt a pillanatot akarom rögzíteni, akkor viszont a kutya szintjére menjünk le. A kutya is olyan, mint egy gyerek, és a gyerekfotónál is nagyon ritkán vezet eredményre az, ha a felnőtt attitűdjéből fotózunk, abból a magasságból, ahol mi vagyunk, mert ezek a mi társaink alacsonyabbak nálunk, és ezek miatt a távolság nő meg. Nem tudom, hogy ez most mennyire érthető, így ettől egy kicsit leltárszerű, és azt mutatja, hogy én vagyok a főnök, és nézem a kutyát, hogy ő most mit csinál. A főnök és a kutya között kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat, ha van, akkor az jó, ha rákerül a képre. Tamás, ugye nem haragszol meg, ha ezt visszaadom ismétlésre? Szeretném, ha erről a kutyáról többet megtudhatnánk, a jelleméről, a viselkedéséről, és a kettőtök kapcsolatáról. Ismétlés.

Kormi

Hát ő itt Kormi. Igazából nem az enyém, hanem anyunak egy kedves ismerősének a cicája, de imádom. :) A szemei pedig csodálatosak.

Nagyon vad ez a tekintet, és a helyzet is ezt erősíti, miközben ez a kép a bizalomról szól. Akinek van macskája, tudja, hogy ezt a felvételt csak úgy nem lehet elkészíteni, ha a macska nem akarja. Egy kicsit szűknek érzem, a lábakat meghagytam volna. Ha mindenáron változtatni akarok, akkor talán egy kicsit elmozdulok a tengelyemtől bal felé, és akkor még erősebb lenne ez a portré. Most a fű elég sokat betakar, a csodálatos szemeket is, de magáról a helyzetről jól tájékoztat. Abban érzem a bizonytalanságot, hogy most hova van téve a macska-tömeg. Talán valamerre kibillentettem volna, hogy elkezdjen ez forogni, pörögni, kicsit táncoljon valamilyen irányban, ehhez kellene, hogy tágabb legyen a kompozíció. (hegyi)
értékelés:

kurvamacska

Ez egy jó kép, ismerem ezt a cicát, volt szerencsém vele találkozni. Nagyon nem tudok vitatkozni a kép címével sem, mert ez a póz mindent elmond. Ez az állatnál a kényelem és az érzelmi túlfűtöttségnek az állapota, jó ez a harántcsíkolt beállítás is, szóval jó kép, nem nagyon tudok ehhez mit hozzátenni, a megfigyelés pontos. Ha már nagyon kritizálnom kellene, akkor annyit, hogy a két mellső láb most ebben a fényviszonyban csonkoltnak is tűnhet annak a nézőnek, aki nem ismeri a macskákat, hogy hogyan tudnak ezekbe a pózokba belefeledkezni, de mi macskások tudjunk, hogy itt minden rendben van, őfelsége kelleti magát a napsütésben. (hegyi)
értékelés:

Andor

Andorról már nagyon sok mindent tudunk, rádió-főszereplő is lett, az ő viselt dolgairól is vannak információink, ezek főleg a lakásban, a családi környezetben elkövetett kis bakik. Ennél a képnél egy abszolút felszabadult helyzetet mutat az alkotó, Andor élvezi azt, hogy kiszabadulhatott a négy fal közül, és rohangálhat. Nagyon jó gesztus ez a leffegő fülekkel, a fölcsapott farokkal, a tátott szájjal, még a nyelve is, mint a füle, hasonlatosan lobog a nagy tempótól és a nagy igyekezettől. Varázslatos az, amikor a velünk élő háziállatok lehetőséget kapnak arra, hogy a saját, habitusukhoz illő környezetben felszabadultan tudjanak mozogni, játszani. Pontosan az ebben az izgalmas, hogy ők nagyon is ragaszkodnak hozzánk, és a kedvünkért sok mindent eltűrnek abból, ahogy mi az életünket éljük, de azért mégis csak ők szabadban élő állatok leszármazottai. Minden egyes lakásban fölvett képhez képest a szabadságot jobban tükröző üzenetek tudnak készülni külső térben. Ezért most nem vonok le csillagot, de itt is nagyon fontos az exponálás ideje. Ha Muybridge-t megfigyeljük, akkor ő sorozatfelvételekkel próbálta elemezni az ilyen mozgásfázisokat. Nem kell nekünk már megcsinálni ezeket a sorozatfelvételeket, mert ő már megcsinálta, pontosan lehet tudni, hogy melyik láb melyik után hogyan mozdul. Ha ezt az ember tudja, az exponálásnál figyelembe lehet ezt venni. Lett volna egy anatómiailag még inkább jellemzőbb pillanat, amikor a futáshoz előrefelé kinyújtva van a láb. Most mind a két láb a has alatt van, ebből kifolyólag a forma maga nem biztos, hogy annyira jellemző. Itt az is kérdés, hogy igen, de ha előre nyújtja a lábát, lehet, hogy már nem így fog a füle mutatni, de ha figyelem ezt az állatot, akkor rájövök, hogy melyik alkatrésze hogy mozog. Persze itt kell egy jó adag szerencse is ahhoz, hogy az a technikai eszköz, ami rendelkezésünkre áll, akkor és úgy exponáljon, ahogy mi akarjuk. Ha automatikák is be vannak ebbe vonva, akkor ez még inkább nehéz lesz. Ha kicsit Viktória még lejjebb guggol, akkor ez a rövidülés, ami most a képre jellemző, ez nincs annyira jelen. Ebben az is kérdés, hogy mi volt a háttérben, volt-e bármi, amit ki kellett hagyni, és azért komponált így, el tudom ezt fogadni, de kevésbé torzul a tárgy (jelen esetben a kutya) formája, akkor, ha az ő magasságába kerülünk. De a három csillag megvan, nagyon örülök ennek a képnek. (hegyi)
értékelés:

Utcai dorombolás

Egy három képből álló történetet látunk. Tökéletesen érthető üzenet az, hogy miért került a Házi kedvenc leckébe, anélkül, hogy tudnánk, hogy milyen valós háttértörténet van Ágnesnél (nincsen náluk se kutya, se macska). A képsorból ez mind érthető, mert házi kedvenc, és mégis valamilyen utcai helyzetet látunk, és ebben a helyzetben egy ismerkedési fázist. Az első kép tulajdonképpen egy barátkozós helyzet, aminél macska és leendő gazdája keresik egymással a kapcsolatot, majd a cica mindent megtesz annak érdekében, hogy magára felhívja a figyelmet. A harmadik kép az, ahol tulajdonképpen ez a helyzet áttöri a gátakat, és azt a belső fegyelmet és rendet, hogy elmentem a piacra vásárolni, nem macskázni akarok, különben is mit szól hozzá Mammucs, ha hazaviszem ezt a cicát. Mind a három kép jól meséli a maga történetét, és jó ívet ad, és nyitva hagyja a kérdést, hogy mi is a megoldás, mi lett a vége ennek a helyzetnek. Esztétikai kérdésekről kell most beszéljünk. Mivel fekete-fehér képeket látunk, ezért nagyon nem mindegy az, hogy milyen tónusokkal dolgozunk, a szürke milyen árnyalatai jelennek meg a képen. Itt, ha az első képet megnézzük, látunk két sötétszürke függőleges vonalat, nevezhetjük lábnak is, látunk egy henger-formát szintén sötétebb szürkével, hívjuk ezt macskának, és van egy amorf formánk világosabb-szürkés, fehér színekkel, tételezzük föl, hogy ez valamilyen nájlonzacskó. Mindez egy közép-szürke háttéren van. Ha ezeket megfigyeljük, akkor a macska-forma is, és a lábak is jól elkülönülnek a háttértől, értelmezhetőek a formák, és ez abszolút rendben van. Mind a két képalkotó elem kompozícióban is helyén van, és jól szerepel. Az első két képnél ami számomra kérdéses, a nájlonzacskó szerepe. Igen, az nem baj, hogy az ember érzékelteti azt, hogy itt egy vásárlási helyzet van, hogy nem kifejezetten a macskával akartam én foglalkozni, de ez akkor tud jól működni, ha esztétikailag az a forma is helyén való, amit ez a nájlonzsák képvisel. Most, ha megfigyeljük főleg az első képet, akkor ez, mivel centrálisan van elhelyezve a képen, ezért nagyon elvonja a figyelmet, határozottabb, jelentősebb jelenléte van, mint annak a két szereplőnek, akik körül a történet mozog. Ha ezt a csupán formai és esztétikai megfejtést próbáljuk értelmezni, akkor ez a nájlonzsák nincs a helyén. Ebben a formában, ahol ő a valóságban megjelenik, a szürke árnyalataival tulajdonképpen nem is lesz a helyén, mert ez a fehér forma zavaró és kopogó, elvonja a figyelmet, és akárhova is tennénk a képen, lényegesen erősebb jelenléte lenne, mint bármi másnak, ami a képen szerepel. Ha az ember fölkészül az ilyen helyzetre, és föl kell készülnie, mert nála van a fényképezőgép, akkor nem árt, ha beszerez valami hagyományosabb kosarat, és azzal megy ilyen túrára, mert arra kell számítani, hogy esetleg bármilyen helyzetben a kosárnak lehet, hogy szerepe lesz. Egy ilyen nájlon ronda, vásárlási helyzetben ritkán tudom azt elképzelni, hogy ez esztétikailag és formailag olyan értéket képviseljen, ami üzenetként jól megáll a képen. Tehát tessék beszerezni egy kosarat, és azzal járni vásárolni, piacozni, mert bármilyen helyzetben elő tudod venni, ott maradhat a képen, senkit nem zavarna. A hármas kép az, ami mentes ettől a helyzettől, ami nagyon is személyes üzenet, nagyon szubjektív a kameraállás is, és az egy bemozdult képet látunk egy hosszabb expozíciónál. Itt csak a forma és a mintázat az, ami beazonosítja, hogy ez ugyanaz a cica a szereplő, mert egy amorf formát látunk, és nincsenek rajta semmilyen jellegzetes alkatrészek, nincs szeme, szája, bajsza, füle sem, csak a fejének a hátsó része és a testéből egy darab. Mégis nekem ez a kép fontos ehhez az egészhez, még akkor is, ha nem vagyok benne teljesen biztos, hogy optimális időpontban készült a felvétel, mert kell az a személyes helyzet is, hogy nem maradt Ágnes érintetlen ettől a történettől, tehát érzelmileg őhozzá ez valamilyen szinten közel került, de itt egy picit korábban kellett volna exponálni, arra kellett volna figyelni, hogy a cica a kamerával is próbáljon kommunikálni, mert azzal együtt a nézővel is kommunikál. Most ennél a képnél nem eldöntendő az, hogy most egy barátkozás kezdete van, vagy menekülőre fogta a macska a dolgot. Erre is figyelni kell, hogy mikor exponálok, tizedmásodperceken múlhatnak a dolgok. Összességében véve ez egy jó megoldás, érdekes a felvetés, nagyon izgalmas és személyes. Az a formai probléma, amit jeleztem, egy csillagot mindenképpen levon ennek az értékéből. Kettő csillag megvan, de várnék Ágnestől erre még egy ismétlést úgy, hogy készüljön erre a helyzetre. Ez a cica valószínű, hogy ott lesz még, tehát esetleg előre lehet erre számítani, hogy akkor milyen cipőt, ruhát veszek, hogy az hogy fog kinézni a képen. Nem baj az, ha az ember ezekre előre fel tud készülni, nem minden a talált helyzet. Ebben a helyzetben még akkor is ott lesz az esetlegesség bája, ha készülünk a szituációra. (hegyi)
értékelés: