10. Házi kedvenc

Lecce, Apúlia, Itália, 2002.09.20.

Sándor, erre szokták mondani, hogy „én értem a humort, csak nem szeretem”. Látom, hogy miről van szó, nagyon szépek ezek a képek, gyönyörű a világítás, nagyon plasztikus, tíz ujjamat megnyalom azokért a fényekért, amik itt látszanak, és amik ezt a felületet ennyire jól mutatják ebben a három képben. Tényleg nagyon szépek, a leiratból látom, hogy ez nem Magyarországon van, itt ennyire tiszta és rendberakott középületet ritkán látni, de azon kívül, hogy ez egy nagyon szép dekoráció, és jól van megfotózva, azon kívül nagy tisztelet annak, aki ezeket az épületdíszeket megcsinálta, meg annak is, aki ezt felújította. Érdekesek ezek a szörnyek, a sárkány, griffmadarak, stb., de engem nem az az építész érdekel, aki ezt megcsinálta, ez egy építészeti könyvben gyönyörű képsor lenne, mint illusztráció, de engem Sándor érdekel. Én elfogadom ezt a képsort, és kapsz rá egy csillagot, mert Házi kedvenc leckébe került, és ez Épített környezetbe lenne első osztályú, de várnám azt, hogy megoldd a 6-os leckét. (hegyi)
értékelés:

Rügy-korában is imádtuk, mostanra kivirágzott, Ő a kedvenc cicánk, Anonimus.

Elolvastam a kommentárokat, előbb erre reagálnék. Ez bizony egy módosított kép, itt nem arról van szó, hogy az élesség ennyi lenne, ezt utólag kezdted el variálni, hogy hol legyen éles a kép, és hol ne. Ez azért problematikus nekem, hogy ha ezzel elkezdtél játszani, akkor nem teljesen értem, hogy miért a macska mellénél találjuk az élességet, és miért nem a pofájánál. A bajusz résznél kellene lenni az élességnek. Ezt a nagyon kis mélységélességet létre lehet hozni akkor is, ha egy olyan objektívet teszel föl, aminek a blendéje 1,8 vagy 1,4, és akkor 1-2 milliméteres élességi sávot találsz csak. Igen ám, azért bukik le a kép, hogy ez egy utólagos manipuláció, mert akkor ez az élességi sáv abban a síkban végig megvan. Ott és csak ott éles, de ott végig éles. Most, ha megnézed, akkor a fal résznél nincs meg az élesség sehol, viszont a macska bajsza mögött furcsán van meg az élesség. Ez a különbség az elektronikus játék és a valóság között. Mindezt azért mondom el, mert Mariann, te kérdezted, hogy mi a manipuláció, és mi nem. Ez manipuláció. Ez nem baj, csak tudni kell azt, hogy az ilyen utólagos manipulálás mit hoz létre. Ez alapjában csak úgy tud csinálni mintha a mélységélesség ott lett volna kiválasztva, ahhoz, hogy ez hihetően működjön, az életlenítési terület pontos kiválasztásával lehet közelíteni a valóságoshoz. Ami a képet illeti, nagyon érdekes és izgalmas játékot látunk, és nagyon jó a dinamikája ennek a képnek. Jó a kép szerkesztettsége is, a négyzetes forma is, ez a ferde átló, ami itt keresztülhúzódik a képen, amire rárímel az, hogy a macska kicsit elbillentette a fejét. Érdekes az is, ahogy itt ők ezeket a tárgyakat elfoglalják. Nálunk is virágcserépben szokott ülni a macska, én úgy hívom ezt az állapotot, amikor ennyire maguk alá húzzák a lábukat, hogy térdel. A megfigyelés tehát nagyon kedves és jó. Történt valami a színtónussal is, valószínű ez a lágyítás miatt is van, ettől van egy kis szomorúsága is az egésznek, és a macska ábrázata sem egészen vidám. Ez egy kicsit spleenes kép, de jó. Nekem megvan rá a három csillag, nincs ezzel olyan nagy baj, csak tudjuk, hogy mit miért használunk. (hegyi)
értékelés:

Akinek mindent szabad, akinek akkor is van mit ennie, ha a gazdájának nincs.

Annak örülök nagyon, hogy végre elkezdünk oda jutni, hogy a saját magunk megfogalmazásai után eljutunk a házi kedvencekkel való filozófiai megközelítésekhez, hogy mit jelent általában az embereknek a házi kedvencük, és hogy ebben milyen helyzetek jöhetnek létre. Most itt egy szélsőséges helyzetet látunk, és ebbe az az izgalmas, hogy ehhez a figurához, akit itt látunk ebben az őrületes színű ingben, és sapkában, ha el is tudok képzelni valami kutyát, valami másfajta jutna eszembe. Bár szokták mondani, hogy a kutya és a gazdája előbb utóbb egymáshoz idomul kinézetben is, és ebben is van valami, mert tessék megnézni azt a tekintetet és arckifejezést, ami a bácsinak van, és valami hasonlót vélek felfedezni formában is a kutyus arcánál. A párhuzam tényleg zseniális. Annyit engedj meg, hogy mondjak, Gábor, hogy engem a barna ajtó kevésbé izgat, mint az a függöny, meg az a helyzet, ami ott lehet a függönynél. Abból most nem adtál, mert irigy vagy, hanem ide kintre raktad a bácsit, ehhez az ajtóhoz. Nem tudom, hogy a helyzet mennyire engedte meg azt, hogy itt valamilyen instrukció elhangozzék, ezen jó lett volna kicsit módosítani. (hegyi)
értékelés:    

Ő az első.

Az előző kutyás képnél is halszemoptikás megoldást kaptunk, és most is egy ilyen vizuális trükköt alkalmaz Tamás. Ennél a felvételnél sokkal indokolhatóbb, és sokkal jobban összerántja a kompozíciót. Ha összehasonlítom az előző kutyás képet ezzel, egyből látszik a kettő közötti különbség, hogy amíg az előző kép egy távolságtartó megközelítés, a kutya és a csontja, ennél a képnél, azzal, hogy az alkotó arra a szintre ment le, ahol ez a kutya fekszik a kövön, az egész egy izgalmas, személyes kommunikációs helyzet lett. Egyetlen egy dolog zavar: az az oldali szeme a kutyának furcsán mutatkozik, amelyik oldalon fekszik, mert csukva is van, meg kevesebb fény is jut rá. Ha kicsit kommunikálok a kutyussal, akkor talán mozdít annyit a fején, hogy ez a gyűrődés ne ebben a formában jöjjön létre. Egyébként a kép rendben van, és a személyessége miatt nagyon szeretem, úgyhogy három csillag, megvan a lecke is. (hegyi)
értékelés:    

Ha ez a te cicád, akkor eléggé el lett maszkírozva, leginkább az jut eszembe róla, amikor lovagi filmekben, mint például a Gyalog Galopp, különböző szereplők voltak beöltözve lónak, és kókuszdiókkal csinálták a lópata hangot. Itt is valami ilyen maszkírozás történik, hogy ebből a cicából egy bikaszarvú állat lett, ami izgalmas, ez egy jó dolog. A macskaságnak valami olyan jellemzőjét sikerült itt Andrásnak megtalálnia, ami egyrészt a bujkálás, másrészt a terület felfedezés, a terület őrzése, és az, hogy mindez formailag párhuzamba került azzal, hogy csak a sziluettet adom, és a macskának mi a jellemzője: a fejformája és a füle. Ez megvan, úgyhogy köszönöm, három csillag. Ebben a képben már az érzelmek is szerepelnek, úgyhogy ennek örülök. (hegyi)
értékelés:

Ő a második.

Nagyon kedves kutya, ő a második, ahogy ezt a leiratból megtudtuk. Tamás ezzel a halszem optikához hasonló torzításokat létrehozó képalkotó technikájával egy érdekes játékot hozott létre, ugyanis azok a szőlőkarók, amik a képnek a jobb oldalán vannak, azokkal a kép bal oldalán lévő beton flekk tud feleselni, ez így önmagában jó. Egyetlen egy problémám van, és ez nem kis probléma az én esetemben: az, hogy ha csak oda ciccegsz a kutyának, akkor fölemeli a fejét. Értem én, hogy ő most azzal a csonttal van elfoglalva, de akkor legyen elfoglalva teljesen azzal, birtokolja valahogy, valami történjen. Most egyelőre csak szuggerálja, ez nem a legjellegzetesebb pillanat. Pontosabban, ha ezt a pillanatot akarom rögzíteni, akkor viszont a kutya szintjére menjünk le. A kutya is olyan, mint egy gyerek, és a gyerekfotónál is nagyon ritkán vezet eredményre az, ha a felnőtt attitűdjéből fotózunk, abból a magasságból, ahol mi vagyunk, mert ezek a mi társaink alacsonyabbak nálunk, és ezek miatt a távolság nő meg. Nem tudom, hogy ez most mennyire érthető, így ettől egy kicsit leltárszerű, és azt mutatja, hogy én vagyok a főnök, és nézem a kutyát, hogy ő most mit csinál. A főnök és a kutya között kell, hogy legyen valamilyen kapcsolat, ha van, akkor az jó, ha rákerül a képre. Tamás, ugye nem haragszol meg, ha ezt visszaadom ismétlésre? Szeretném, ha erről a kutyáról többet megtudhatnánk, a jelleméről, a viselkedéséről, és a kettőtök kapcsolatáról. Ismétlés.

Ez egy jó kép, ismerem ezt a cicát, volt szerencsém vele találkozni. Nagyon nem tudok vitatkozni a kép címével sem, mert ez a póz mindent elmond. Ez az állatnál a kényelem és az érzelmi túlfűtöttségnek az állapota, jó ez a harántcsíkolt beállítás is, szóval jó kép, nem nagyon tudok ehhez mit hozzátenni, a megfigyelés pontos. Ha már nagyon kritizálnom kellene, akkor annyit, hogy a két mellső láb most ebben a fényviszonyban csonkoltnak is tűnhet annak a nézőnek, aki nem ismeri a macskákat, hogy hogyan tudnak ezekbe a pózokba belefeledkezni, de mi macskások tudjunk, hogy itt minden rendben van, őfelsége kelleti magát a napsütésben. (hegyi)
értékelés: