2. Építészet, enteriőr

Diszlet

Nagyon hálás és nagyon sokszor használt módszert követ itt az alkotó; ez az olasz falu tükröződik a vízben, vagy nemtudomén a thaiföldi csónakosok eveznek és viszik a rizst, azaz rengeteg helyen láttuk már, a National Geographic c. újságban már és a Life magazinban, és ez egy nagyon hálás játék, és ezt nem kell szégyellni, hogy valaki az utazása alatt stúdiummunkát végez. Ez egy jó gyakorlat, hogy Dénesnek vannak ujjgyakorlatai, ezzel érdemes foglalkozni; a valóság és a tükröződés viszonyával, de talán így most, hogy horizont és a szemben lévő korlát vagy út olyan szinten szimmetrizálja a képet, és olyan párhuzamos, a kép vízszintes felületével, hogy emiatt a kép talán egy picit jobbra borul, ott a hegyek és a házak nagyobb méreteivel jobbra, de azért még szeretjük ezt a képet, bár azért megkérdezzük, hogy vajon a Dénes hol van ebben az üzenetben? (szőke)

Hangya

Itt most sejthetően egy leporellót látunk a Dénestől, és az utazásból láthatunk egy-egy gyöngyszemet, és az előző képnél elhangzott, hogy nem biztos, hogy 100 %-osan sűrített, hogy mit akart kifejezni a fényképész, mennyire letisztázott az üzenet, addig talán ez az őrületes történelmi erő, látvány, ami megérinti az odaérkezőket, gondolok itt arra, hogy talán tudatosan vannak ezek az utcák így építve, amit itt látunk, hogy nagyon erős a díszlet, ami viszi a fotós kezét, a gépet, azért sokkal koncentráltabbnak tartom ezt az üzenetet, mivel maga az utca és a perspektíván keresztül a tornyot, ami ráadásul fénnyel meg van világítva, egy egészen érdekes V alakú ritmust hoz létre, ráadásul úgy, hogy a kereszt, a keresztény szimbólum a kép felső harmadában egy furcsa kis ékszerként jelenik meg. Annyit fűznék hozzá ezekhez az utazási képekhez, hogy ugyan ezek nagyon szerethetőek és jó nézni akár a Dénes útjait is, valahol mindig keresni kellene azt a fotósnyomot, azt a kézjegyet, amitől kimondható lenne később egy Hangya című képen az, hogy az a hangya az a Dénes, aki ezt a csodát láthatja. A címre is még annyit, hogy azért itt a perspektíva valószínűleg itt egy álló ember szemmagasságában jelenik meg, azaz Dénes valószínűleg állt, a géppel és exponált. Lehet, hogy érdemes lett volna lefeküdni a földre, hogy az a hihetetlenül erős perspektíva, amire a cím is utal az még erősebb lenne. Ráadásul a horizont dőlése se válik előnyére a képnek. Én a dénesi kézjegyek hiánya miatt adok csak egy disznót. (szőke)
értékelés:

Kút

Nagyon örülök, hogy a Dénes és családja ezen a nyáron olyan utazásban vett részt, ahol különböző kultúrákat megcsodálhat, és különböző színeket értelmezhet, és ezek egyfolytában impulzusokat adnak neki, és folyamatosan más-más kútból érkezik hozzá a kultúra. Itt ha az ember sejtené, hogy merre járunk, bár ez nem bizonyítható erről a képről, de akár egy olaszos hangulatot is lehetne sejteni. Alapvetően a kép három egységből építkezik, egy ilyen barackszínű tört és szürkés felületű, egységes háttér épületfalakból, Barcsay Jenőnél látunk ezekkel nagyon jó formajátékokat, és mindezt metszetként, ritmikailag a szürkés égháttér nagyon jól zárja. Ha mindehhez hozzá próbálom építeni ezt a furcsa szecessziós jellegű, talán majolika szökőkutat, ahol a galambok isznak és ülnek, és még ráadásul valami café kis sátra is belóg itt a sarokban, én azt mondom, hogy míg az előző kép nagyon jól pontosan átszűrt és sűrítettebb üzenetet tartalmazott, addig itt egy picit eklektikus és zavaros a kódrendszer, ugyanis van egy viszonylag egységesen megláttatott háttérgeometria, és az előtérben ugyanakkor ez az izgalmas kút és a belógó napellenző is megjelenik a képben. Emiatt, hogy picit zavarossá válik a kép, hogy a háttere az lehet, hogy nincs igazán pontosan megfogalmazva hogy ezek a képi szimbólumok, akár a szökőkút, akár a fal és a belső városi tér, zárt falakkal, akár ezek viszonya nincs pontosan végigjátszva, azaz az üzenet lényege nincs tisztázva, és emiatt lehetnek ezek a ritmikai problémák. (szőke)
értékelés:

Tomba

Egy vélhetően földalatti, régi barlangból vagy teremből láthatunk ki, ahol a fényforrás mintegy égi fény az álló formátumú kép alsó egyharmadának közepén csillan be felénk, és mivel reflexhatásként nagyon kevés fényérték jelenik meg ebben a belső térben, a nagyon furcsa ablakmélyedés, és a körülötte lévő fényfoltok határozzák meg a helyzetet. Egy amorf felület, ahol sejthetően térbeli formák vannak, de igazából a sötét és a benne megtörő ablaknyílás az, ahonnan beérkezik a fény, ezek határozzák meg a képet elsősorban. Ebből logikusan következik, hogy nem a realista ábrázolásmód, egy turisztikai kép a lényeges, hanem valamilyen absztrakt, egy ritmikai játék, egyfajta vallásos-meditatív érzülettel keverve, hovatovább akár egy egyházi és nem művészeti weblapon léve ez akkor félig-meddig az istenkeresés vizuális megfogalmazása is lehetne ez a kép. De visszatérve ide, ebben a kontextusban nagyon szépen építi át az építészeti üzenetet egy saját, megismételhetetlen, rá jellemző üzenetrendszerre, így szerintem ez a kép megérdemli a három citromdisznót. (szőke)
értékelés:

Kompozició egyszerű formákkal

Itt elsősorban valószínűleg a reneszánsz egyes elemei vannak a falfelületen, amit a felújításkor meghagytak, majd a következő koroknak a különböző építészeti rekvizítumai látszanak a képen, ami ugyanakkor az ismert városi kultúra jelzéseit is mutatja ezen a pincelejárón vagy szellőzőn vagy légópinceajtón eredetileg itt egy kapubejáró lehetett. Tehát ezekkel a struktúrákkal játszik el az alkotó, az előtérben a macskakövekkel, ezekkel a felületekkel, és a kép jobboldalán egy függőleges esőcsatornával záródik. Az alapvető problémám a képpel az, hogy a megfigyelés és kiválasztás a rátekintés, a megtalálás érezhető, hogy ezek a struktúrák hogyan kapcsolódnak össze, ugyanakkor fényképészeti szempontból mégis azt mondanám, hogy vagy nem túl közeli, vagy nem elég távolságtartó az, ahogyan az épített környezet láttattatása jelenik meg, mert most olyan, mintha egy köztes állapotban lenne. Se nem túl személyesen, közelítve vagyunk benne a struktúrákban, se nem térképészeti távolságtartással nincs kezelve az egész, hanem valahol egy határmezsgyén látható a kép. Ettől igazból nem nagyon tudok érzelmileg mit kezdeni a képpel azon túl, hogy látom, hogy le van fényképezve egy városi struktúra, és az a baj, hogy csak annyi tudok rá mondani, hogy És? Várnám a 13 leckére a további munkákat, és arra biztatlak Bara, hogy jelenj meg valamilyen módon, gyúrjad ezeket a helyzeteket, és jelenj meg benne. Továbbra is egy falat érzek, egy falat, amin keresztül van egy szakmai rutinod, egy szakmai tapasztalatod, de a jelenlétedet nem érzem lenyomatként ezekben a képekben. Pedig úgy érzem, ennél többre vagy képes, ezért én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Végállomás

Fekete-fehér képet látunk, amin egy régi vasúti sín látható talpfákkal és a tilefonnal, ezzel a bizonyos talpfacsavarral egy kavicsokkal ágyazott környezetben. A döntések mindig szabad döntések, hogy melyik házifeladatra külditek be a képeket – ennek nyilván van egy oka, hogy miért a vágy leckére lett beküldve egy olyan kép, amiben a befejezettség, akár valamilyen múlt lezárása – hiszen ez a vasúti sín nem folytatódik - kompozícióként megkeresendő. Anélkül, hogy a kompozícióról beszélnék, én tennék egy javaslatot; hogy ez a kép kerüljön át az épített környezet kategóriába, és a kisördög szól belőlem, de nyilván egy létállapot is szól abból a kiemelésből, hogy a vágy kategóriába miért ez az asszociáció érkezett ide, és ezzel az állapottal szeretnék egy kicsit harcolni is és azt mondani, hogy folytatódnak a sínek, lehet továbbmenni, haladni, közlekedni, és azt szeretném, ha a vágy kategóriára majd küldenél képet, és az épített környezet kategóriába ezt áttennénk, márcsak azért is, mert a munka az mindig egy jó gyógyír, tehát dolgozzunk azzal a vággyal, az érzelmekkel majd még tovább – ha elfogadod, hogy áttegyük ezt a képet, akkor azt mondanám, hogy nagyon érdekes és szép a kompozíciója ezeknek a különböző struktúráknak, jó a perspektívával való játék, talán azzal lehetett volna még játszani, hogy a felső horizontális szegése a képnek, ahol már ott valami fű vagy kisebb növényzet picit belátszik, ha még egy picit emelve és billentve a kamerát, ez a vasúti sín még jobban a jobb felső sarokba húzódna, és ez a fajta V alak, ami a sín és a talpfa perspektívája létrehoz a talpfa iránya is a jobb alsó sarokba ki tudna futni, és egy még összeszedettebb ritmikai játék létre tudna jönni, aminek a középpontja a kép szerint is majdnem középen lenne, ahol ezek a szerkezetek találkoznak, az elmúlást is szimbolizálva. Visszatérve a vágy kategóriára hidd el, mindannyian s én is szeretném, ha az asszociációk és a jövőképek pozitívabbak lennének, és remélem, hogy ez az oldal is segít abban, az itteni beszélgetések, a közösség hogy arra örömtelibb képek érkezhessenek. Nagyon köszönöm ezt képet és ha átkerül az épített környezetbe, akkor természetesen a három disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Létraház
Egy átépítés alatt levő irodaház, amiből előbb-utóbb egy át-épített környezet lesz...

Elolvastam a hozzáfűzést a képhez, meghallgattam, megnéztem a képet, álló formátumú kép, ahol a perspektíva szabályai szerint ezek a vasúti sínek, ezek az oszlopok tartanak valahová, a képen kívülre, ha nem tudnánk, hogy ez egy épület alsó gépállásból, akkor akár egy Vasarely kép is lehetne átszínezve. Ez mind rendben is van. De itt is, továbbra is, azt szeretném megfogalmazni, hogy kedves András, még az épített környezet lecke házifeladatban is keresd magad, keresd a kézjegyedet, nem személyes ez a kép, nem szűrődik át semmi rajta azon kívül, hogy ezt megláttad, a látványt beküldted, hogy mitől válik ez megismételhetetlenül a te munkáddá – és nem tudom elfogadni azt a választ, hogy attól, hogy te kattintottad el a gépet. Azok az egyenesek, amik ott talán az ötödik emelettől még sűrűbben futnak, hogy ott lehetne máshogyan komponálni, tekerni ezt a kamerát, de nem is dolgom megmondani, hogy itt kompozícióban mit kellene tenni, de hogy nem értem továbbra sem, hogy mitől a te képed ez, hogyan szűrődik át a világ rajtad a kép nyelvével, ezt továbbra sem tudom megmondani. Ráadásul már nem az első leckénél tartunk, hanem a tizenhármasnál, ahol azt gondolom, hogy joggal várható el, hogy egy csomó feladatot végignéztél, végigolvastál, hogy szűrd át magadon, jelenjen meg a szellemiséged valamilyen módon a képben. Te választod ki a témát, de keresd a kézjegyedet, és kérném, hogy ezt a leckét ismételd. (szőke)

Klastrom portréval
Klastrom tükörképe, egy általam 20 éve rajzolt portrémon.

Kiemelem, hogy egy jó választás ez a kép az épített környezet leckére. Három felfedezhető síkkal dolgozik az alkotó, amelyben a tükröződést is használja. A klastromrom egyik oldalépítménye, egy grafikai munkát, egy szénrajzot, ami egy önportré, és sziluettszerűen a tükröződésben sejthetően az alkotó is látszik. Nyilván egy önportré kettőződik, mert egy régi szemlélet, a mostani fotós dokumentációja, és egy sérült, múltat idéző felület hármas játéka az, amit látunk. Nagyon szimpatikus az, ahogyan a töréseket felhasználja, hogy a régi épület szinte belemetsződik, szétrepeszti a tudatot, a fejet, azt az arcot, ahogyan a múltból a jövőbe, felénk tekint a modell. Ez érett, felnőtt gondolkodás. Annyit jegyeznék meg, hogy a kép jobb oldali részén ez a számomra nem pontosan értelmezhető keret ezt a hármas egybemosódást profanizálja, megtöri a lebegést, tudom, hogy belevágva ott a fül, állkapocs és nyak formái is sérülnének, tehát nem vágni kellene, hanem mivel ez egy torzított tükröződés, a kamera és/vagy a tükröződő felület elbillentésével ezek a paszpartuszerű keretek eltüntethetőek lennének. Ez a munka nagyon időigényes, millimétereket elmozdítva lehet egy ilyen beállított helyzetet létrehozni, és ez itt megéri, hiszen ez a célja, hogy ezt a hármas összeolvadást megvalósítsa, azt kell, hogy mondjam, a keret ezt a megfogalmazást pongyolává teszi. (szőke)
értékelés:

(Ebben a filmben 1987-ben Tóth Éva és Dévényi Ádám látható és az ő szerzeményét halljátok.)

A leiratot a pedellus tette fel a kép alá az én kérésemre, mivel akkor a Dévényi Ádám lejött Szentesre, az ottani Petőfi filmszínház színpadára, és Tóth Évának, aki ennek a filmnek az egyik szereplője volt, és az Éva ugyanoda járt a szentesi drámaiba, ugyanakkor amikor a Badár Sanyi, ugyanabból az időszakból, Hevesiék, Ternyákék időszakából, ez egy lenyomat. Hogy ez a zene hogy került elő, itt kaptam segítséget, hogy nyilván egy kiskondásért kapott Citromdisznó c. filmből, hogy abból látunk itt egy képi idézetet, és természetesen ez a dal most már örökérvényűen ebben a filmben legalább hallható. Azért mondjuk én nagyon el vagyok keseredve, hogy véleményem szerint egy kultuszüzenet, és itt nagyon sok mindent a huszonegynéhány év távlatából nagyon is látens és pontos üzenetet fogalmazott meg akkor a Dévényi Ádám. Most nem akarok konkrét neveket mondani, hogy hányan és mikor mentek el Ausztráliába, vagy tíz, tizenkét évre Amerikába, mert azt hitték, hogy kint is működik az Albert Einstein - nem mondunk neveket - aztán hazajött mindenki, mert itt vagyunk otthon! És nagyon-nagyon pontosan, hogy itthon vagyunk, kell hozzá New York is meg Ausztrália, és Mikronézia és Polinézia, de itt van a vöröshagyma. Nagyon pontos üzenet ez 1987-ből, nem is 87-es a dal, hanem régebbi, csak megkértem az Ádámot, hogy jöjjön le, és az Évával énekeljék el ezt a dalt. Attól, hogy az Ádám ott csettintget hármat, ez még az ő dala. Egy nagyon fontos zenei alkotónak tartom, és nagyon sok régebbi filmemben használtam. Ezt csak a zenéről, hogy mi is ez.    A Tamás ezzel a zenével egy anzixot, egy útifilmet készített és nagyon jó, hogy ez a szöveg és ez a bizonyos zenei világ ez a walcer vagy micsoda összeáll. És érződik, hogy a Tamás azért írt erről, mert neki is volt több útja, és volt egy első útja, és ez az első útja előhívódik ennek a dalnak kapcsán. És ott lehetne tovább mocorogni ezzel az egész filmmel, hogy mitől tamásosodik meg még jobban, mitől tudja interpretálni, tehát nem egyszerűen a Chopint eljátszani a Bösendorfer zongorán hanem mitől lesz ez Kocsis Zoltános, vagy Schiff Andrásos, mitől lesz Kovács Tamásos ez a film. Másképp mondom. A film úgy építkezik, hogy egy keretes művet látunk, van egy nyitókép, ami tulajdonképpen csak arra működik, hogy az oldalon ez legyen az első képkocka, de egyébként egy keretes mű, a Szőke filmjéből egy idézettel indít és ezzel zár is, és közben van ez a diaporáma vagy képsor felállítva, aminek a ritmizálásához a Tamás ennek az ütemnek a pontjait használja, és ütemre vágja, és az is egy ügyes dolog, hogy mint tudjuk, itt egy élő előadást látunk, mármint a hangban, és ebben vannak ritmikai csúszások, mint minden élő előadásban, ilyen acapella előadásban, és ezt a Tamás megpróbálja lekövetni, és ez egy nagyon fontos dolog. De. Ha már a ritmusnál vagyunk, azt gondolom, hogy a képi alkotó, aki hozzáteszi a maga üzenetét ehhez a képi üzenethez, mert itt egy hármas rétegződését látjuk ennek az üzenetnek, ugye van a Dévényi Ádám szám, van a Szőke András, aki ezt egy filmbe beemelte, és ennek ott egy jelentése volt, és végül van Kovács Tamás, aki húsz év múlva ezt, mint egy régészeti leletet előkaparja, és egy saját üzenetben értelmezné, tehát az első megközelítés az az, hogy ritmusban pl. hozhat ő, ellenpontozhat az énekritmussal, tehát nem kell mindent ebben az iskolás rendszerben lekövetni. Egy. Kettő: Tamás annak, ami ennek a dalnak az üzenete, és ennek a helyzetnek az üzenete amikor ugye a szöveg arról szól, hogy egy nagybácsi Ohájóból hazajön és nagypályázik az itthonmaradottaknak, egy ilyen helyzetben a dal üzenete eléggé széles körben ismert, miközben a kép üzenete a Tamás élményét próbálja meg megosztani velünk, de ebből az élményből nekünk már csak a képek jutnak, mint egy albumnak a képei, ráadásul ez egy szubjektív utazás, merthogy mi után mi jön a képekből az számunkra, akik pl. én még nem jártam New Yorkban, és nem tudom megállapítani, hogy milyen utat járt be az alkotó. Ráadásul a képeken nem jelenik meg Tamás maga, tehát az ő viszonyát ahhoz, ami ott lezajlott vele, nem kapjuk meg. Miközben a dalban [Szőke énekel]: „Ez az első napom, éjszakám, hajnalom” folyamatosan a Dévényi, amire lehívódnak a képek, szubjektumot hoz létre. És a dal a képek nélkül is tökéletesen közvetíti ezt az érzelmet, és ezért nagyon fontos, hogy a Tamás kiválasztotta ezt a dalt, mert ugye valamikor, valahol szóba került itt, hogy egy közös blog, vagy nemtudommi, és talán épp ezért fontos, hogy ez a Dévényi-dal jelentkezik az oldalon, mert éppen arról próbálok beszélni, és ez egy nagyon jó bizonyíték, hogy nem egyszerűen csak arról van szó, hogy szubjektív történetek zajlanak itt, hanem az alkotói önkifejezésben nagyon is kell, hogy ott legyen a szubjektum. És a dalban ez megjelenik. Tehát én annyit kérek, hogy Tamás, a képekben is jelenjen meg ugyanez a dráma, mert ez a Dévényi-dal egy drámai üzenet. Tehát azt kérem Tamás, hogy ezért a filmért megkapod az öt citromdisznót, és azt kérem, hogy mivel nyilvánvalóan megérintett a dal, előhívta a te történeted, keresd abban is a drámát. Akkor adom meg az öt disznót, ha dolgozol még ezzel a filmmel. Ne ezt a filmet vágd át, ez így maradjon, hanem a Dévényi dalra, a Nyújorkra, csinálj egy bátrabb verziót. Én még azt is aláírom, mert a Dévényi Ádám a Kispipábban vagy a Vasút utca végén lévő nemmondokmostneveket, hogy hol és mikor és merre jártunk, írta ezt. Tehát lehívhatsz ehhez képeket abba a szobába, faluba, helyiségbe, ahol vagy, csak a dal drámaisága, sűrítettsége jelenjen meg a képekben is. Még egyet szeretnék mondani, hogy azzal, hogy a Tamás a Dévényi Ádám dalt megpróbálta megfogalmazni, ha úgy látjátok, hogy kedves többiek, hogy bennetek is előhív egy másfajta üzenetet, akkor 17. házifeladatként szeretném most feladni annak, aki úgy gondolja, a Dévényi Ádám dalra a Tóth Évi éneklésével készíthet házifeladatokat. Tamásnak pedig a disznók és ismétlés. (szőke) értékelés:

Eltűnt falu elfelejtett temetője
Egy falut porig romboltak, hogy bányát létesítsenek a helyén. A kép a falu temetőjében készült. Kapuja nyitva maradt. Valaki virágot hozott egy sírra egykor. Aztán elment... Nincs már kéz, ki a kaput gondosan bezárja.

Anita képeiben, a körülötte lévő világban, környezetben, ebben az erősen múlthoz kapcsolódó térben nagyon fontosak ezek a megfigyelések, hogy a természeti értékek megérintik, és ezzel kapcsolatban nagyon sok alkotást küldött be. Ez az irány nagyon jó, ami alapvetően ugyanakkor a leiratban is elhangzik, és továbbra is ezt kérem az Anitától, hogy mindezt, ami benne lezajlik, és látunk egy talán keresztény temetőnek egy obeliszk egy darabját, és egy sírkert-kaput, és ennek a kettőnek a véleményem szerint jól komponált, jó ritmusú fényképét, valahogyan próbálja ebbe az egészbe saját magát beleépíteni, nyomot hagyni rajtuk, anitásítani őket, és ha ez megtörténne, akkor nem lesz szükség mankóra, a leiratok kapcsán. Tehát a kép önmagában egy dél-alföldi vagy országos fotótárlaton bárhol szépen, tisztességgel tudna szerepelni, de nyilván ezt az oldalt, és az oldalon lévő helyzeteket azért próbáljuk együtt csinálni, működtetni, hogy ne egy képmegosztó képeit rakják ki az alkotók, hanem keressük a képeinkben a válaszokat saját magunkra és magunkon keresztül a világunkra. Én ezt kérném, hogy ha tud még foglalkozni ezzel a házifeladat-sorral, akkor mindig tekintse saját magát egy fontos elemnek, hiszen ő az alkotó. (szőke)
értékelés:

Korlátok

A cím többrétű, mert nyilvánvalóan egy tükröző üvegfalon tükröződő lépcsőkorlátra a belógó fényszerkezetekre is utal, és utal mindama küzdelmekre is, amik az alkotóban is lezajlanak. A 13 lecke kategóriájába nagyon jól illeszkedik, mert tényleg egy olyan teret látunk, ami lakott is, gondolom valami intézmény folyosója, valami beszélgetősarok és az épület lépcsői mixelődnek össze. Itt az állapítható meg, hogy nem egy számítógépes mixelésről beszélünk, hanem a valóságban megfigyelt képi összekapcsolódásokat látjuk, ezt én fontosnak tartom, mert nem az alkotó manipulál bele a képbe, hanem a valóság játékos manipulációit figyeli meg, tehát itt nagyon fontos a rácsodálkozás és az azon keresztüli alázat. Mert szerkesztve van az egész kompozícióban, és a rácsodálkozásból eredő megfigyelés, összegzés nagyon fontos lételeme ennek a képnek. A szerkesztettségről még annyit, hogy ahonnan az alkotó fényképez, sejtelmesen még az árnyalakja is látható egy picit a kép baloldali részén, szóval a lépcső, a lépcsőbe beleilleszkedő, másik térben lévő koptató korlát és a formák erre a meghatározhatatlan képre utalnak, ugye azt tudjuk a képekről, ha megint René Magritte alkotásait nézzük, hogy ő szeretett a síkkal úgy játszani, hogy a terek kiszakadnak, és egy újabb térbe és egy újabb térbe visznek el bennünket, ablakokkal, ajtókkal játszva ezt, és itt is, ez a kép elsődlegesen, klasszikusan értelmezhetetlen, mert magában a tükröződésben valamilyen radiátor, vagy valamilyen a kamera mögötti plusz tér még egyszeresen tükröződik, a kép belseje absztrakttá válik, és mégis a lépcső ebbe a falon lévő fotóba, festménybe visz, mert a képkeret elég jól megközelíthető, és ez közel azonos szinten van, mint ahol az alkotó feje, vagy az általa használt horizont. Belekomponálta a képbe, egy új képet hozott létre ezzel a kereten belül, ami ráadásul még ki is lóg, és folytatódik tovább, tehát kitágította a falon lévő kép kereteit. Tehát én ezt a képet nagyon jónak tartom, és örülök, hogy nem külső manipulációval hozta létre az alkotó, hanem figyeli a körülötte lévő világot, és magán átszűrve közvetíti ezt a jelenségrendszert. (szőke)
értékelés:

A hely, amit gyűlölök
Darabokban szakad ki belőlem néhány szikla, ez az egyik, mosatlanul, csiszolatlanul elétek hajigálom, rúgjatok bele, ha úgy tetszik.

A megfogalmazásról pár mondatot. Egyszer régebben talán már beszéltünk arról, hogy káosszal nem lehet káoszt ábrázolni. Ezt a gondolatsort itt folytatnám, hogy a jóisten tartsa meg a jószokásodat, hogy ilyen szeretettel, ilyen figyelemmel, ilyen pontos megfogalmazással ennyi melegséggel tudtad ezt a helyet megmutatni, amit ennyire gyűlölsz. Ha nem lenne koncentráltan a szeretet ebben a helyben, ahol egy tükröződést látunk, a felső erkélyt lent, és az otthont, ill. az otthon hiányát, hiszen az ott lenn egy ágy, egy kidobott pamlag, az árulkodó, ha valaki egy ilyen helyzetet meglát, mert az előtörténetéből tudhat, mert ez nem egy családi tér, egy családi otthon, de még ha az is lenne egy-két hajléktalannak, azok nincsenek ott, ez a tér ez az otthonra utaló tér üres, embertelen. Ha nincs meg viszont az alkotóban a szeretet az üzenete felé, akkor nem tud képet létrehozni a gyűlöletről. Ez egy nagyon fontos dolog szerintem. Tehát maradjon csak meg benned a szereteted a gyűlölet felé, mert akkor jó képeket fogsz csinálni. Ma már nincs az élők sorában egy jó barátom, Ternyák Zoltán, aki a Badár Sándornak volt osztálytársa, színész volt, a szentesi drámai osztályban jártak együtt, és van egy régi-régi film, ez a 69, ahol a Ternyák Óbudán, egy kertben mesél egy történetet, a jó ebédhez szól a nóta és egyéb dolgokról, csak ebben a kertben az akkori grafittisek egy üres épületfalra egy konyhát rajzoltak fel, konyhaasztalt, székeket, talán állólámpát, és a Zoli itt beszél a család melegéről, és én nagyon hasonlatosnak érzem ezt a környezetet. (szőke)
értékelés:

Kimerült locsoló
Egy korábbi képem hibáit próbáltam kijavítani egy korareggeli fotózással.

Kedves Feri. Olyan ez az egész kép, a szélein ezekkel a nem is tudom, talán trükközöl megint, valami lazúrral, ami körben van, mintha valami okulárén vagy régi távcsövön keresztül látnánk valamit Huszárik Zoltán egyik eddig nem ismert filmjéből, megmondom őszintén még budinak is el tudnám képzelni ezt a formát a befutott borostyánokkal, a Mácsai-féle felhőkkel, a Mácsai-féle formákkal, kutakkal. Ami fontos, hogy elkezdtél ragyogni, ott van ez a ragyogás a kúton, elkezdtél színeket és olyan érzéseket használni, elkezdtél bocsánat, ha nem idevágó ötletet mondok, de olyan söröskorsót fényképezni, amin átragyog az őszi napfény, van az egésznek egy furcsa, érett mosolygása, és ennek a képnek ez a legnagyobb ereje, hogy miközben nagyon erősen jelen van az elmúlás, a természet ereje, a visszarendezés, mégis van az egészben valami kiútkeresés, valami jövőképlet. Ezért mondom, hogy ha a Mácsai-féle kutakat, formákat nézzük, akkor itt egy új lépcsőfokkal találkoztunk, és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy magadban küzdesz és harcolsz egy történettel úgy, hogy elkezdtél képeken keresztül megoldási képleteket keresni. Van az Iparművészeti Múzeumban most Péreli Zsuzsának egy retrospektív gobelin kiállítása, amit érdemes megnézni, ha tudjátok, mert ezen a képen van ezekből a kelmeszövők türelméből és van ebből a világból egyfajta utalás, ha megnézitek a képei ott is van ez a fajta trombitafolyondáros helyzet, amikor az idő végtelenségét azzal érzékelteti, hogy a folyondár vagy itt a borostyán benő egy tárgyat, és ennek az örökkévalóságát mutatja, és én érzem ezzel a párhuzamot, ez egy nagyon érdekes dolog. (szőke)
értékelés:

Kilátás-talanság
Azt hittem, ilyen nyomasztó helyek csak régen voltak. Persze hülyeség, hiszen nem bontották le a szocialista lakótelepeket sehol sem, úgyhogy ma is néznek emberek ki ilyen sivár aknákra az ablakukból...

Szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert ezt az átriumszerű, lighthof-szerű helyet, a fekvő kép felső harmadába komponálta az alkotó, majdnem teljesen szimmetrikus a kép, kivéve a kilátáson keresztül látható ég felületén látható kormoskás felhőit. Az a sötét, ami innen az átjárónak a mélyéről érkezik felfelé egy nagyon megerősített keretként is működik, és ettől nemcsak drámaivá, de nagyon szürreálissá válik ez a lyukon kersztüli látvány. Nekem nagyon tetszik ez a négy drót, mert ez a négy drót teszi, emeli ezt a képet oda, ahol azt mondhatjuk már, hogy megszületik egy fotográfia, ez emeli ezen a részen tovább annál, ami egy sematikus üzenet lenne. (szőke)
értékelés:

Totemoszlop
Munkámból kifolyólag gyakran járok lerobbant, lebontásra váró, vagy akár összeomlott épületekben, azok közelében. Mindig, kivétel nélkül megérint, ahogyan ezek a hajdan büszke épületek megadják magukat az idő vasfogának. Ez a vasúti talpfa annyira szinte küzd az elmúlása ellen, annyira áll még, holottt ő aztán sosem állt életében, hogy egyszerűen muszáj volt lefényképezni. Ő mintha új életet talált volna magának, ezt a furcsa totemoszlop-szerepet ott, a romok között.

Két meghatározó formát látunk, egy hidroglóbuszt, és egy valamiféle talán útjelző betonoszlopot, nem tudom mi lehetett a szerepe valójában, de ez talán nem is fontos. A kompozíció is nagyon érdekes, hogy van egy átlós tömegünk az egyik irányban, de ez az átló megjelenik a háttér zöld tömegében a másik irányban is, és a tömegjáték is nagyon érdekes, mert ez a ferde oszlop is képvisel egy tömegértéket, és ezt visszahúzza ez a hidroglóbusz. Egy problémám van, ha ennek a hidroglóbusznak ha meghosszabbítjuk a nyakánál a fák mögül is kisejlő tengelyét, akkor az nem függőleges. Márpedig akkor lenne igazán helyén ennek a felkiáltójelnek a pontja, ha függőlegesben tudtuk volna tartani. Akkor is megmarad ez a dőlés, vagy ha a kamerát hátrafelé döntjük, nem oldalra, akkor is visszább dől ez a hidroglóbusz, tehát ezzel többféle játékot lehetett volna csinálni. De ettől még nagyon jónak tartom ezt a képi ötletet, és nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik, tehát az épített környezetre, mint leckére, ez egy nagyon könnyed utalás, tehát a két disznót azért megadnám. A könnyedségről mondanék még egy mondatot, mert ez nem mindenki számára érthető. Ha Renoir képeit megnézzük (az Estiklopédián is megnézhetitek az impresszionista stílussal kapcsolatban), akkor nagyon sokszor találkozhatunk könnyed technikával. És ezek a könnyed technikák, mint egy akvarell vagy egy porpasztell módszer csak akkor jöhetett létre jó alkotás, ha azok a festőművészek tökéletes technikai vagy tárgyi tudással rendelkeztek. Ugyanis például az akvarell az pár, akár tíz perc alatt elkészíthető kép, azért, mert maga a technika olyan, hogy a víz és az englipapír miatt ami nagyon gyorsan felszívódik, tehát ezzel csak gyorsan lehet dolgozni. Jó ritmusú, arányos, jól elkészített képet pedig gyorsan elkészíteni akkor tudsz, ha mögötte rengeteg apró megfigyelés van, rengeteg szakmai tudás. Tehát a könnyed dolgok mögött mindig hosszú évek megfigyelései állnak. (szőke)
értékelés: