2. Építészet, enteriőr

Alkony

Szeretem ezt a képet, főként azért, mert a tükröződő felszínen megfigyelt formák és jelenségek egy nagyon jó példáját látjuk. Ugye a képen valamilyen épített környezetet látunk, amin egy lépcsősor, a lépcsősor korlátja utáni lezáróelem díszei, aztán a baloldalon ez a lépcsősor folytatódik tovább, itt egy csapadékvíz által létrehozott pocsolyát látunk, ami tükröződő felület, és ebben látjuk egy lezáró vagy díszítőelemnek egy másik darabját, ami azért érdekes, mert az alkotó úgy döntött, hogy ezt az elemet a maga reális formájában elvágja; több irányban is vágva van, azaz a felső sarokba kerül – de nem foszt meg minket ettől a vizuális helyzettől, hanem a vízben tükröztetve megismétli, ami ettől egy izgalmas helyzetet hoz. Ráadásul felfedezte azt, hogy grafittisek ennek a gömbnek festettek szemet-orrot-szájat, és alá is írtak valamit, de nagyon jó felfedezés, úgyhogy ebben a tekintetben a kép nagyon jól működik. Ami megint mintha - szintén a Barának egy előző képénél is felmerült, hogy hol húzzuk meg a kép határait, mivel itt is a normál mérethez képest egy vágást látunk, azaz ha már vágunk, akkor ennek a vágásnak határozottnak és jól átgondoltnak kell lennie. Itt megint azt mondom, hogy a képnek a baloldalával van gondom, hogy az a lépcsősor ott folytatódik, és nem biztos, hogy a néző szemét nem akarom arra elvinni, márpedig nem lett volna rossz, ha akarta volna arra továbbvinni, hogy lemegyünk a lépcsőn, de megállunk közben megszemlélni ezt a tükröződést. Úgyhogy nekem ezzel van egy pici problémám. Hogy az ötös lecke, vágy kategóriába tartozik-e ez a kép, arra azt mondanám, hogy a Barának nem ártott volna ebbe a képbe belesűríteni azt, hogy mi a vágy tárgya? Mi a vágy célja, vagy merre mutat ez, úgyhogy ha a Bara megengedi, én ezt az épített környezetre áttenném, és ha akarja, és megteheti, akkor érdemes még ezekkel a formákkal foglalkozni. Így a két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Titkok háza

Az épületfalak, a rajta lévő grafittik és az előtérben lévő élő növény párhuzamát látjuk egy erősen szűrt, sárgás tónusban; ezt én jó ötletnek tartom, hogy az alkotó az élő növény és az ember által alkotott, de halottá vált környezet párhuzamba állításával dolgozik, térben, hiszen előtér a fatörzs, a háttér pedig a fal a sérüléseivel, emberi nyomaival. Véleményem szerint picit kellene a fényviszonyokkal várni, egy olyan, akár délutáni, akár kora reggeli fényt kellene megkeresni, ahol a fa egy olyan megvilágítást kap, hogy síkjában elválik a faltól; másrészt pedig egy olyan demerungosabb, szórtabb fényfelületet megvárni, elsősorban a falra gondolok itt, ahol pl. a gázóra-bekötés piros kis jelzése nem kap külön pozíciót. Most azért picit zavarosabb a kép, mert ezekben a fényviszonyokban erős impulzusok vannak mind a háttéren, mind a fán. A kettőt el kell tudni választani fénytanilag és ehhez meg kell várni azt, hogy a nap, ami most fentről-jobbról világítja meg a látható felületeket, az egy picit annyira el tudjon haladni, és a sík felület, a fal, és az erkély szórtabb, lazúrosabb összegzést kapjon, és ezáltal a fa és a környezet jobban elválik. Ha az alkotó vissza tud menni oda, akkor én javasolnám ezt, és kompozícióban is ugye, ha már egy ilyen szimmetrikus háttér az előtérben egy aszimmetrikus formával, akkor érdemes az állványunkon – amit ugye használunk?!? – a vízmértéket beállítani, hogy csak akkor dőljenek azok a vízszintesek, ha azokra szükség van. Itt fontos a geometria, tehát nem jó, ha zavarosabb a struktúrarendszere, amiben a függőlegesek-vízszintesek, szögek vannak párhuzamba állítva az előtérben lévő játékos görbékkel. Tehát érdemes lenne a vízszintest pontosan beállítani, és akkor még staccatósabb lenne ez az üzenet, amit itt láthatunk. (szőke)
értékelés:

Soha ne feledd
Auswitz gáz-fürdő-kamra...

Valószínűleg egy utazásnak egy útikép-sornak egy részét látjuk, tulajdonképpen egy színházi beállítást látunk, egy színházi teret, színpadiasan berendezett teret, ami természetesen a hozzá kapcsolódó megjegyzésekkel, aki járt ott az tudja, hogy mi a történetisége ennek, mi ez az egész, ami mindenkit megérint – én alapvetően mégis azt mondom, hogy ugye mivel mi a képeket önmagukban próbáljuk meg értelmezni, a kép akár cím, szöveg nélkül azt az irányt próbálja bennünk elősegíteni, hogy akár egy brechti színházi, színpadi belsőt látunk. Ebben a belsőben egy kicsit jobbra tolódva az opálosan világító plafonlámpák és egy oltár, egy furcsa, fordított oltár, gyertyákkal, virágokkal, egy régi-régi térben, dramatikus helyzetet mutatva, perspektivikusan, fekete-fehérben, ami szintén a drámaiságot erősíti meg. Tehát minden más érintőleges üzenetet a képtől elemelve, kompozíciós rendben volna mit foglalkozni ezzel a képpel. Elsősorban azért, mert a perspektíva az, ami itt kell, hogy vivőkód legyen, hiszen a kép távolabbi részén látunk egy ajtót vagy kinyitva vagy becsukva, ezek a fények, a falak és minden ehhez az ajtóhoz, amin már nem jöhetnek be, ez az ajtó ott középpontosan a kép egyik kódja. Szinte majdnem középen van. Ugyanakkor az aszimetrikusan elhelyezett oltár, a lámpák, és a plafonon lévő fény az pedig az egészet egy picit jobboldalra komponálva – annak ellenére, hogy a padlóösszefolyó megpróbál segíteni a baloldali súlypontokban. Egy picit tengelyben a kamerát mozgattam volna, hogy megtaláljam azt az arányrendszert, hogy a kép ne billegjen. Ez nagyon kevés munkát igényelne az alkotótól, és ha nem is biztos, hogy vissza tud menni oda mostanában, de más alkotásainál a belső pontosítást elvárom a fotóstól, hogy mielőtt exponál, mondja ki magának, hogy miért készíti el a fotót, megerősíteni az érzéseket, és szikárabbá tenni, és az azonnal fog segíteni abban, hogy a kompozíciók, a formavilág jó arányrendszerben jelenjen meg a képen. (szőke)
értékelés:

Képeslap Irországból
Hommage to Escher

Egy útiképet látunk, és mint ilyen, a cím is erre utal, hogy egy képeslapot próbál a szerző átnyújtani nekünk, és archaizál is, öregíti a felületet, nyilvánvalóan olyan, mintha a hetvenes években adták volna fel ezt a képeslapot, csak most ért volna ide, tehát van benne egy ilyen vágy, és ezt jól is teljesíti a kép, ugyanakkor a témája is éppen ilyen fontos, mint az a forma, amit alkalmaz, ami szintén egyrészt egy útikép, másrészt meg a képeslapok kedvenc témája, igaz a képeslapokon ritkán szoktak direkt módon ott legyen egy emberalak is, mert az mindenféle kérdéseket vet fel, de az biztos, hogy egy nagyon érdekes kint-bent viszony, egy nagyon érdekes perspektivikus helyzet, a térélmény megbolondítása szerepel ezen a képen. Ami számomra kérdéses, az a kép bal felső sarka. Én elhiszem, hogy ott az egy rom és ott hiányzik belőle, de talán lehetett volna egy olyan nézőpontot keresni és úgy komponálni, hogy ez a fajta térjáték megmarad, de nem ilyen erőteljes az a lyuk a kép bal felső sarkában, és még az is lehet, hogy ha a fotós egy lépést balra mozdul, akkor az a probléma megoldódik. De azért én ezt egy nagyon jó üzenetnek érzem, két disznó. De a személyesség megint. Ezek útiképek. Valami hiányzik belőlük. Talán azt tudnám mondani, hogy a Nóra küldte be azt a repülőteres képet, meg a dombot a keresztekkel, és ugyanúgy nincs rajta a Nóra, és mégis olyan intenzíven tud kiválasztani valamit ott, határozottan, meggyőzően. Ezekben a képekben, amiket a Nóra legutóbb készített az érződik, mintha megilletődött volna ettől a helytől. (szőke)
értékelés:

Rom

Beszéltünk már talán annál a templomromnál a fényről, az ellenfényről is, és itt nyilvánvalóan a régi kőépület, aminek már csak a szabadkéményei dupla rúd formájában és a falai látszanak, hogy ez a sötét folt uralja ezt a képet, mintha egy hadihajó lenne, ami valaha a tengeren járt, és a tenger visszahúzódásával itt maradt volna a parton. A képet ez a párhuzamosság uralja, középpontozásban, a két kémény, ami kiemelkedik a falak közül, és véleményem szerint szépen vannak vágva ezek a ritmusok a szirtfelülettel, ami mögött hátul a tenger megjelenik, és itt elől ez a házikó megbújik, és sötét falaival itt mesél nekünk. Én ezt egy jó képnek érzem, egy útikép nyilvánvalóan, és ebben a kategóriában megfigyelésként nagyon jó. Azért itt is jelezném, hogy Nóra gyere bele ezekbe az élményekbe, szűrd át magadon, tedd rá a kézjegyedet, blablabla... azt a kategóriát már teljesítetted, hogy jó minőségű tájképeket tudsz készíteni. (szőke)
értékelés:

Stone Age Christ
A kereszt persze nem kőkorszaki, a környezete sem, csak a hangulata olyan.

A képnél a fényforrás ebben a középkori épületromban felülről érkezik, így a faragott korpusz és a keresztforma ellenfényes, azaz a fotós és a fényforrás között helyezkedik el a lefényképezett forma. Ilyenkor az a forma, amit lefényképezünk teljesen részletszegény, sötét, sziluettes lesz, vagy pedig valami körülötte lévő, tejszerű ragyogás egybemossa a felületet. Itt sejtésem szerint a mért fény a kőfelületre történt meg, és emiatt a szobor alsó fele jól látható, a kereszt felső része pedig szinte víziószerű, kiégett, és ez az álomszerű, kiégett hatás nagyon jól működik ebben a múltat idéző környezetben. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy a keresztforma osztódik a háttérben lévő torony szürkés felületével, és a jobboldalon perspektivikusan látható fallal, és a toronyforma az beleosztódik ebbe a keresztalakzatba, ami pontosan középre van komponálva. A háttér az viszont egy aszimmetrikus, háromosztatú ritmikai játék, és a kép szimmetrikus keresztformáján lévő figura is jobbra mozdul el, tehát a kép most egy picit jobbra húz, és egy enyhe kameramozdítással ez a szimmetriára való törekvés helyrehozható lett volna, és akkor talán a torony nem vágja ezt a keresztformát, vagy még jobban a háttérrel együtt játszva jobbra elmozdulva, egy furcsa, fehér-szürke-fehér ritmikai játékot lehetett volna létrehozni. Csak egy nagyon picit igazítottam volna a beállításon, akár jobbra, akár balra, lehetséges, hogy akkor ez a ritmus jobban működik. A kép alsó részén, ahol ezek a kövek össze vannak ragasztgatva, ott látunk egy átjárót, és ez a kompozícióban nem kap hangsúlyt. Ha balra toljuk el a kamerát, akkor lehet, hogy az az átjáró is kap egy hangsúlyt a kép alsó sarkában. (szőke)
értékelés:

Lámpa

Én nagyon szeretem ezt a képet, ugyanis a Bara már nem először olyant fedez fel, amivel lehet, hogy egy átlag néző vagy sétáló az utcán csak elmegy mellette, észre sem veszi. Mégpedig ezeket a tükröződéseket, és a tükröződések játékait. Itt most ugye a képen egy ajtót látunk, és egy korban hozzáillő, régi, karos lámpát. És ennek a tükröződései megjelennek az ablaküvegen, és mivel ez egy duplaszárnyas ablak, a belső üvegen is egy harmadik formaként megjelenik a lámpa. A kép maga két átlós síkra bontódik, és az egyik egy nagyon jól értelmezhető, az ablak felsődeszkájának a síkja, és van egy másik átlós, ferde sík, ami enyhébb lejtésű, maga a lámpák között. Ez a két sík egy X-ként fogható fel és nagyon jó ezeknek a ritmusa, és nagyon jó ez a megfigyelés, amit a Bara tett ennél a képnél. Talán egy pici megjegyzés, hogy ha a képkeretet képzeletben megfognánk, és lefelé elcsúsztatnánk, hogy a lámpatest fölött az az 1 centinyi rész már nem fontos, viszont az alul megjelenhetne, akkor dinamikusabb lenne ez a kompozíció. De a három disznó szerintem így is megvan erre a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ahol az élet az úr
Így élünk mi emberek!

Két irány is jelen van a képen, egyrészt az épület pusztulása, romlása, az emberi jelenléttel, a múlttal való kapcsolat, másrészt a természet, ami mindezt birtokba veszi; lásd Thaiföld, Angkor Vat, ahol a dzsungelben ezek a gyönyörűszép épületek, ahogyan megjelennek, tehát ez rengetegszer fel van dolgozva a fotóművészetben is. Mégis azt mondom, hogy a képen nem eldöntött, hogy a bodzabokrok, amik körbefogják az épületet és újra visszaveszik a természetnek az ember alkotta absztrakciót, visszamorzsolják, ez a kép üzenete elsősorban; vagy az, hogy egy elhagyott, halott épület az emberi létezés nyomait mutatja, és ez a halott struktúra bemutatása a cél. A kettő között hezitál ez a munka, és mivel ez nincs eldöntve, ezért a kompozíció billen. Első ránézésre ezen az alkotáson az üres, tátongó szobába betekintő ablakrés az, ami a nézőt izgatja; de a kép nem így van komponálva, és ezek a bizonytalanságok azért jönnek létre, mert maga az alkotó sem tisztázta le magában, hogy a kép miről szóljon. Miközben a cím egyértelműen jelzi, hogy melyikről van szó. Itt, a kép tetején van egy képelem, egy növény, ami jelzi az ember által átalakított természet és a természet harca, ennek a prioritásnak a minősítése jelentkezik a címben; ahol az élet az úr, azaz ahol a természet az úr – de nem oda van ez a kép ritmizálva. (szőke)
értékelés:

Lovasi ritmus
kompozíciós gyakorlat

Izgalmas, hogy a Jóska a fekete-fehér absztrakt ritmikájával játszik, és ebben olyan képi szimbólumokat is használ, mint pl. a kereszt, az ablakrések, a tetők ferdéi, amelyek behoznak egy historikus megközelítést is, az absztrakton túllépve is. Ugyanakkor egy monotípia nyelvezetet használ, ez nagyon jó, hogy egy ilyen leegyszerűsített formanyelv van jelen ezen a majdnem négyzetes képen. De érvényesnek tartom most is a fekete-fehér ritmusokra, az alsó és a felső háromszögek, amiből az alsó a torony csúcsából adódik, az ezt a jobboldali szakaszt priorizálja, hogy az elképzelt és a feltételezett horizont kérdése felvetődik. Ugyanis ha a horizont nem vízszintes, azaz a fényképezőgép jobbra billenése balra mégiscsak egy picit szintezne, akkor talán nem bukna ez a kép ennyire jobbra. Tehát ha esetleg szabadna javasolnom, a Jóskának, hogy a kép, a kamera, a szemsík beállítására próbáljon meg tüzetesebben, jobban figyelni, mert ezeket az arányokat ezzel rendbehozhatja. (szőke)
értékelés:

Torony szélkerékkel
Ezt a képet csak azért, csak nektek, csak most, mert tudom, titkon szeretitek a műfelhős képeimet.:-)
Valójában ez az első olyan kép amely ff tónusaival elégedett vagyok.

Egy nagyon érdekes megfigyelést tehetünk ezzel a képpel, amit szoktunk mondani, a Leonardo Trattatora della Picturával kapcsolatban, mégpedig a légrétegekről, mint fátylakról, a kép strukturális felépítésében, a mélységek érzékeltetésében fontos eszközről. Ennél a képnél ugye látunk egy hátteret és egy előteret; a háttérben egy történetet és az előtérben egy történetet, ami nagyon határozottan ebben a felfogásban értékelhető így is, mintha rétegeket látnánk. A háttérben látunk egy természeti jelenséget, a Nap fényének a beszüremlése a kamerához létrehoz ilyen sávokat és a képhatár felső részének a középpontjából indulnak el ezek a fénypászmák, és ezek a fénypászmák sugárirányban jelentkeznek a képen. Ez egy nagyon határozott háromszögrendszert hoz létre, ha megfigyeljük, még akár egy perspektivikus dolognak is mondhatnánk. Ugyanakkor a képelem, ami a címet is adja, ebben a háromszögrendszerben is perspektivikusan van ábrázolva, de a két rendszer nem kapcsolódik egymáshoz. Létrejött egy ilyen háromszögstruktúra, vagy kompozíciós helyzet a háttérben a nap fény beszüremléseivel, és egy másik a szélkerékkel és a toronnyal. Az egyik, a háttér állapota egy nyugalmat, stabilitást sugárzó állapot, merthogy azt már beszéltük, hogy a talpára állított háromszögek nyugalmat, stabilitást sugároznak, miközben a torony és a szélkerék az egy nagyon éles, hegyes, a kép jobb felső sarkába mutató kompozíciós rendet ad, és ezzel az átlós kompozícióval tulajdonképpen felülírja ezt a nyugalmas háromszögrendszert a háttérben. Itt van egy dinamikai helyzet, ami megjelenik a képen, de a kompozícióban nem jelentkezik a két rendszer összekötése. Tehát ha ezeket a háromszögeket mondjuk berajzolnánk erre a képre, a két háromszögnek nincsen egymáshoz kapcsolódó szára, egymáshoz kapcsolódó kompozíciós értéke. A háttérben lévő háromszög kitart a képből, a felső képkereten kívülről érkezik, ha pedig odaarányítjuk a két háromszög végpontjait, akkor azok a képet megbillentik. Nem azok a tengelyek billentik el, a fekete vasformákat látjuk, hanem ez a belső tartalom, ez a háromszögkompozíciós rend billenti el a képet, és nem húzza vissza a háttér fátyolháromszöge sem az előtérben lévő nagyon drasztikus ikerformát. (szőke)
értékelés:

Monet
Még 2003-ban a Monet kiállítás idején készült a kép, amit most Berecz Pistának ajánlok szeretettel. A képen nem az én házam és nem az én autóm látható.

Nekem igazából inkább a pop-art, és az USA 60-70-es évei jutnak erről eszembe, de a leiratot is tekintve ez akkor egy popos gesztuskép, ahogyan bár az impresszionizmus és a pointillizmus is szóba került Monet kapcsán, akinek a leghíresebb alkotása a Monet: Manet műterme, azt is mondhatjuk, hogy a popkultúrát nagyon is megelőzte az alkotó, hiszen ez a műve már olyan pop-artos cím, ami arra a híres képre utal, és fejet kell hajtanunk, hiszen Gábor filozófiai rendszere behívja azt a történelmi hátteret, ami ezt a képet, ami itt most egy autó fényezett karosszériáján lévő torzuláson keresztül megmutatja a környező világot. Ezért azon az útvonalon halad, jól és kellő belső humorral, amely a körülöttünk lévő világ személyünkön való átszűrésével értelmezi, véleményt formál, megmutatja ebben a rácsodálkozásban a világot, szemlélteti. Ugyanakkor egy picit megjegyezném, hogy a Gábornak az az alkotása, amelyen családi környezetében, gyermekeivel, akárcsak egy pici lábujjával is megjelenik, és bár fekete-fehér kép, mégis mélyebb és súlyosabb üzenetrendszert tartalmaz a Gerlei Gábor belső világáról, mint az itt lévő, nagyon jó szemmel észrevett és megfigyelt torzulásos játék. Azért mondom ezt, mert látom az ő eddig munkáit, és tudom, hogy mélyebbre is tud ő ennél menni, és ezért noha örülök ennek a képnek, mégis kettő disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

Itt lakom látod?

A film egy érdekes struktúrával foglalkozik, a tükröződéssel, ha jól látom egy autó lemezén tükröződik az Istvánnak a háza, ahogy a leiratban is látjuk és utána ezt az alkotó azzal bolondítja meg, hogy elkezdi locsolni ezt a felületet, és a felületen végigfolyó víz érdekes játékokat hoz létre. Talán a ritmussal lehetne variálni, mert ez a ritmusbeállítás ez nagyon fontos, hogy mennyi bevezetést hagyunk, utána mennyi ideig váratjuk a nézőt a slusszpoénra, és hogy mi is az a poén, ami zárja a filmet. A befejezésnél igazából nincsen eldöntve a filmnek a sorsa, mivel az, hogy a szerző begyalogol a képbe, az maga egy jó geg, utána viszont az, hogy lelocsolja az autót már nem hordoz újdonságot, hiszen a megjelenése előtt is ezzel az eszközzel élt, tehát ha egyszer már locsolta a felületet, utána a saját megjelenését valami más geggel kellene erősíteni. (szőke) értékelés:

Épitett környezet

- Ott van, az az a cipő, a Sylvanos képből. Ott van e. :-)
- Meg ugyanaz a padló, sőt a kutya is ott van, csak mögötte... de nincsen rajta a Mariann... az a pedáns naci ott... [sok érthetetlen, sőt valószínűleg értelmetlen hangulatfestő szóval tarkítva]
- Egyébként én ezt áttenném a vágy, akarom mondani az ágy leckébe.
- Vágysz biztos egy ilyen nyugodt lakásra, ahol rend van. :-)
- Azért itt látunk egy miliőt, egy ágyat, és még a Mariannt is a széken, a ruhával, cipővel és a hátizsákkal, sőt látjuk a Mariannt az ágyon és az éjjeliszekrényen is, úgyhogy ez egy nagyon jó kép, én szeretem. Egy picit nekem olyan, mintha egy nagypapa lenne, aki a szekrény és egy nagymama, aki az ágy, tehát ilyen kétszereplős kép... három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Emlékezés
"Men are haunted by the vastness of eternity. And so we ask ourselves: will our actions echo across the centuries? Will strangers hear our names long after we are gone, and wonder who we were, how bravely we fought, how fiercely we loved?"

"Az embereket megrémíti az örökkévalóság végtelensége. Magunktól kérdezzük hát; fognak-e a tetteink visszhangozni az évszázadokon át? Idegenek felismerik-e majd a nevünket, miután mi rég elmentünk, és fognak-e azon elmélkedni, hogy kik is lehettünk, milyen bátran harcolhattunk, és milyen szenvedélyesen szerethettünk?"
/Trója/

Mivel én tudom, hogy hol készült a kép, felismertem a valós helyszínt, ugye ezt fontos elmondani, hogy a taliándörögdi zsidó temető, ahol hosszú éveken keresztül ifjúsági táborokban próbáltuk ezt a temetőt is annyira megközelíthetővé tenni, látogathatóvá tenni, amit a lehetőségek adtak, és mára ez már ugyanannyira jelen van ezen a kis településen, mint a keresztény temetők. És amit itt látunk, az valójában egy székesfehérvári barátunknak, a Zolinak köszönhető, hogy azoknál a síroknál, amiket megtaláltunk, de már az eredeti sírkő nem volt fellelhető, ott acél formákkal, virtuális formákkal helyettesítettük. Ezek épített formák ebben a környezetben. A Nóra fontos döntése az az, hogy a temetőbe beérkezve a sírkőformák keretein keresztül, hiszen több ilyen van a temetőben – sőt akár ha még egy is lett volna a háttérben, akkor egyfajta utat, belső utat kezdett el ábrázolni, ahol az erős fényben a vasfelületek mélysötétjei egy ilyen álomszerű érzést hoznak létre. Szerintem, én ismerem ezt a területet, de ha nem is ismerem, akkor is nagyon szuggesztív ezektől a fekete ritmusoktól nagyon szuggesztív maga a kép, és az üzenete, ami itt jól van sűrítve, ebben az alkotásban. Én ezt a képet átemelem az épített környezetbe, és talán esetleg a felső felületből lehetett volna egy parányit vágni – bár ha ott vágja, akkor elveszti azt a szép ívet, amit ott a faágak adnak. (szőke)
értékelés:

Titkok kertje

Ugyanazon az irányon megyünk, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire örülök, hogy az András elkezdte ezeket a tereket, helyzeteket felfedezni, itt valószínűleg egy hosszú expozíciót látunk, erre utal a faágak speciális bemozdulása és a barnássá égett ég is, ami jellegzetesen az esti képek sajátja szokott lenni. Nagyon jónak tartom a kompozíciót, nagyon rendben van, hát azzal sajnos nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy a villanydrót ott van, sajnos ilyen a mi épített környezetünk, hogy ilyen hülye drótokkal vagyunk körülvéve. Amit tanácsolnék az Andrásnak, az a megvilágítás és az expozíciós idő megválasztása, hiszen itt két fő fényforrást látunk, ami mesterséges fényt ad, az egyik ennél a lugasszerű résznél van, a kiskapunál, ott van egy nagy reflektor, vagy mi, majd beljebb a kancsót tartó szobor irányában, jóval beljebb van egy másik fény – és talán erre az egészre még rá is segített egy kicsit vakuval. És én azt mondom, hogy egy kicsit kevesebb fényenergia is elég lett volna, mert ezek a terek sejtelmesebbek tudtak volna maradni. Nem tudom, az András hogyan állította elő, de még az is lehet, hogy ezekkel a steklámpákkal rohangált a kertben, de szerintem ha ez az ő kertje, vissza tud oda menni, és addig, amíg még vannak ezek a lombok, hogy kitegye oda a fényképezőgépet, nem zavar vele senkit, és ezzel a fajta játékossággal elkezdjen még vele foglalkozni, és többféle variációt csináljon. Ügyelve a fényekre, hogy azok erősítsék ezt a fajta üzenetet, amit akar mondani. Úgyhogy ez két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: