2. Építészet, enteriőr

Lám, ennyi maradt a csónakázótóból...

Nagyon örülök, hogy egy ilyen emlékkép, egy anzix valahogy felülnézetben, egy látlelet, hogy az átadás-átvételnél 42 darab szék, egy kék műanyag kád, kiugró-beugróval, hátul egy vendéglátóipari egység műanyag alátéttel, stbstb... azt hiszem András, érted, hogy mire akarok utalni, hogy a cím üzenete, ami valami régi emlékképre fájdalommal utal, az nem írhatja felül azt, hogy a képzőművészeti munkánál az élményt meg kell adni, attól tudsz egy drámát létrehozni, hogy a mostani látvány is kompozícióban rendben kell, hogy legyen. Egy picit emiatt a fölső felületből a fáknál, vágni kellene, másrészt pedig ettől még, hogy egy ún. sajtófotó készül egy újságírói munkához, ennek ugyanúgy képviselnie kell a szerkesztés szabályait. Ezért én ezt visszaadnám ismétlésre, de egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Az épületfalak, a rajta lévő grafittik és az előtérben lévő élő növény párhuzamát látjuk egy erősen szűrt, sárgás tónusban; ezt én jó ötletnek tartom, hogy az alkotó az élő növény és az ember által alkotott, de halottá vált környezet párhuzamba állításával dolgozik, térben, hiszen előtér a fatörzs, a háttér pedig a fal a sérüléseivel, emberi nyomaival. Véleményem szerint picit kellene a fényviszonyokkal várni, egy olyan, akár délutáni, akár kora reggeli fényt kellene megkeresni, ahol a fa egy olyan megvilágítást kap, hogy síkjában elválik a faltól; másrészt pedig egy olyan demerungosabb, szórtabb fényfelületet megvárni, elsősorban a falra gondolok itt, ahol pl. a gázóra-bekötés piros kis jelzése nem kap külön pozíciót. Most azért picit zavarosabb a kép, mert ezekben a fényviszonyokban erős impulzusok vannak mind a háttéren, mind a fán. A kettőt el kell tudni választani fénytanilag és ehhez meg kell várni azt, hogy a nap, ami most fentről-jobbról világítja meg a látható felületeket, az egy picit annyira el tudjon haladni, és a sík felület, a fal, és az erkély szórtabb, lazúrosabb összegzést kapjon, és ezáltal a fa és a környezet jobban elválik. Ha az alkotó vissza tud menni oda, akkor én javasolnám ezt, és kompozícióban is ugye, ha már egy ilyen szimmetrikus háttér az előtérben egy aszimmetrikus formával, akkor érdemes az állványunkon – amit ugye használunk?!? – a vízmértéket beállítani, hogy csak akkor dőljenek azok a vízszintesek, ha azokra szükség van. Itt fontos a geometria, tehát nem jó, ha zavarosabb a struktúrarendszere, amiben a függőlegesek-vízszintesek, szögek vannak párhuzamba állítva az előtérben lévő játékos görbékkel. Tehát érdemes lenne a vízszintest pontosan beállítani, és akkor még staccatósabb lenne ez az üzenet, amit itt láthatunk. (szőke)
értékelés:

Hommage to Escher

Egy útiképet látunk, és mint ilyen, a cím is erre utal, hogy egy képeslapot próbál a szerző átnyújtani nekünk, és archaizál is, öregíti a felületet, nyilvánvalóan olyan, mintha a hetvenes években adták volna fel ezt a képeslapot, csak most ért volna ide, tehát van benne egy ilyen vágy, és ezt jól is teljesíti a kép, ugyanakkor a témája is éppen ilyen fontos, mint az a forma, amit alkalmaz, ami szintén egyrészt egy útikép, másrészt meg a képeslapok kedvenc témája, igaz a képeslapokon ritkán szoktak direkt módon ott legyen egy emberalak is, mert az mindenféle kérdéseket vet fel, de az biztos, hogy egy nagyon érdekes kint-bent viszony, egy nagyon érdekes perspektivikus helyzet, a térélmény megbolondítása szerepel ezen a képen. Ami számomra kérdéses, az a kép bal felső sarka. Én elhiszem, hogy ott az egy rom és ott hiányzik belőle, de talán lehetett volna egy olyan nézőpontot keresni és úgy komponálni, hogy ez a fajta térjáték megmarad, de nem ilyen erőteljes az a lyuk a kép bal felső sarkában, és még az is lehet, hogy ha a fotós egy lépést balra mozdul, akkor az a probléma megoldódik. De azért én ezt egy nagyon jó üzenetnek érzem, két disznó. De a személyesség megint. Ezek útiképek. Valami hiányzik belőlük. Talán azt tudnám mondani, hogy a Nóra küldte be azt a repülőteres képet, meg a dombot a keresztekkel, és ugyanúgy nincs rajta a Nóra, és mégis olyan intenzíven tud kiválasztani valamit ott, határozottan, meggyőzően. Ezekben a képekben, amiket a Nóra legutóbb készített az érződik, mintha megilletődött volna ettől a helytől. (szőke)
értékelés:

A kereszt persze nem kőkorszaki, a környezete sem, csak a hangulata olyan.

A képnél a fényforrás ebben a középkori épületromban felülről érkezik, így a faragott korpusz és a keresztforma ellenfényes, azaz a fotós és a fényforrás között helyezkedik el a lefényképezett forma. Ilyenkor az a forma, amit lefényképezünk teljesen részletszegény, sötét, sziluettes lesz, vagy pedig valami körülötte lévő, tejszerű ragyogás egybemossa a felületet. Itt sejtésem szerint a mért fény a kőfelületre történt meg, és emiatt a szobor alsó fele jól látható, a kereszt felső része pedig szinte víziószerű, kiégett, és ez az álomszerű, kiégett hatás nagyon jól működik ebben a múltat idéző környezetben. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy a keresztforma osztódik a háttérben lévő torony szürkés felületével, és a jobboldalon perspektivikusan látható fallal, és a toronyforma az beleosztódik ebbe a keresztalakzatba, ami pontosan középre van komponálva. A háttér az viszont egy aszimmetrikus, háromosztatú ritmikai játék, és a kép szimmetrikus keresztformáján lévő figura is jobbra mozdul el, tehát a kép most egy picit jobbra húz, és egy enyhe kameramozdítással ez a szimmetriára való törekvés helyrehozható lett volna, és akkor talán a torony nem vágja ezt a keresztformát, vagy még jobban a háttérrel együtt játszva jobbra elmozdulva, egy furcsa, fehér-szürke-fehér ritmikai játékot lehetett volna létrehozni. Csak egy nagyon picit igazítottam volna a beállításon, akár jobbra, akár balra, lehetséges, hogy akkor ez a ritmus jobban működik. A kép alsó részén, ahol ezek a kövek össze vannak ragasztgatva, ott látunk egy átjárót, és ez a kompozícióban nem kap hangsúlyt. Ha balra toljuk el a kamerát, akkor lehet, hogy az az átjáró is kap egy hangsúlyt a kép alsó sarkában. (szőke)
értékelés:

Így élünk mi emberek!

Két irány is jelen van a képen, egyrészt az épület pusztulása, romlása, az emberi jelenléttel, a múlttal való kapcsolat, másrészt a természet, ami mindezt birtokba veszi; lásd Thaiföld, Angkor Vat, ahol a dzsungelben ezek a gyönyörűszép épületek, ahogyan megjelennek, tehát ez rengetegszer fel van dolgozva a fotóművészetben is. Mégis azt mondom, hogy a képen nem eldöntött, hogy a bodzabokrok, amik körbefogják az épületet és újra visszaveszik a természetnek az ember alkotta absztrakciót, visszamorzsolják, ez a kép üzenete elsősorban; vagy az, hogy egy elhagyott, halott épület az emberi létezés nyomait mutatja, és ez a halott struktúra bemutatása a cél. A kettő között hezitál ez a munka, és mivel ez nincs eldöntve, ezért a kompozíció billen. Első ránézésre ezen az alkotáson az üres, tátongó szobába betekintő ablakrés az, ami a nézőt izgatja; de a kép nem így van komponálva, és ezek a bizonytalanságok azért jönnek létre, mert maga az alkotó sem tisztázta le magában, hogy a kép miről szóljon. Miközben a cím egyértelműen jelzi, hogy melyikről van szó. Itt, a kép tetején van egy képelem, egy növény, ami jelzi az ember által átalakított természet és a természet harca, ennek a prioritásnak a minősítése jelentkezik a címben; ahol az élet az úr, azaz ahol a természet az úr – de nem oda van ez a kép ritmizálva. (szőke)
értékelés:

Ezt a képet csak azért, csak nektek, csak most, mert tudom, titkon szeretitek a műfelhős képeimet.:-)
Valójában ez az első olyan kép amely ff tónusaival elégedett vagyok.

Egy nagyon érdekes megfigyelést tehetünk ezzel a képpel, amit szoktunk mondani, a Leonardo Trattatora della Picturával kapcsolatban, mégpedig a légrétegekről, mint fátylakról, a kép strukturális felépítésében, a mélységek érzékeltetésében fontos eszközről. Ennél a képnél ugye látunk egy hátteret és egy előteret; a háttérben egy történetet és az előtérben egy történetet, ami nagyon határozottan ebben a felfogásban értékelhető így is, mintha rétegeket látnánk. A háttérben látunk egy természeti jelenséget, a Nap fényének a beszüremlése a kamerához létrehoz ilyen sávokat és a képhatár felső részének a középpontjából indulnak el ezek a fénypászmák, és ezek a fénypászmák sugárirányban jelentkeznek a képen. Ez egy nagyon határozott háromszögrendszert hoz létre, ha megfigyeljük, még akár egy perspektivikus dolognak is mondhatnánk. Ugyanakkor a képelem, ami a címet is adja, ebben a háromszögrendszerben is perspektivikusan van ábrázolva, de a két rendszer nem kapcsolódik egymáshoz. Létrejött egy ilyen háromszögstruktúra, vagy kompozíciós helyzet a háttérben a nap fény beszüremléseivel, és egy másik a szélkerékkel és a toronnyal. Az egyik, a háttér állapota egy nyugalmat, stabilitást sugárzó állapot, merthogy azt már beszéltük, hogy a talpára állított háromszögek nyugalmat, stabilitást sugároznak, miközben a torony és a szélkerék az egy nagyon éles, hegyes, a kép jobb felső sarkába mutató kompozíciós rendet ad, és ezzel az átlós kompozícióval tulajdonképpen felülírja ezt a nyugalmas háromszögrendszert a háttérben. Itt van egy dinamikai helyzet, ami megjelenik a képen, de a kompozícióban nem jelentkezik a két rendszer összekötése. Tehát ha ezeket a háromszögeket mondjuk berajzolnánk erre a képre, a két háromszögnek nincsen egymáshoz kapcsolódó szára, egymáshoz kapcsolódó kompozíciós értéke. A háttérben lévő háromszög kitart a képből, a felső képkereten kívülről érkezik, ha pedig odaarányítjuk a két háromszög végpontjait, akkor azok a képet megbillentik. Nem azok a tengelyek billentik el, a fekete vasformákat látjuk, hanem ez a belső tartalom, ez a háromszögkompozíciós rend billenti el a képet, és nem húzza vissza a háttér fátyolháromszöge sem az előtérben lévő nagyon drasztikus ikerformát. (szőke)
értékelés: