2. Építészet, enteriőr

Nyugalom, béke, szeretet

A szobabelsőben nagyon határozottan két síkkal dolgozik ez a kép. Az előtérben egy gyertya elolvadt, amorf felülete látszik narancssárgákban, és a háttérben valamilyenfajta boltíves üvegajtó, jobbra szintén egy tükröződő másik üvegfelület. A kép fontos főszereplője ez a gyertya, amely egészen kihúzódik balra, és valami miatt nagyon kívánkozna a jobb oldal szélére is valami. Ezt én nem tudom megmondani, hogy mi, mert nem láttam, hogy milyen tárgyak vannak még ott. Ez az egyik, amivel érdemes lenne foglalkozni még egy picit, tehát hogy az előtér ritmusai is helyrekerüljenek, ez az egészen közeli tér. Ilyen értelemben a háttérrel szerintem nincs olyan nagy baj, mert életlenben az adja azt a látványt, amit itt látunk, valamilyen zárt teremből kilátunk egy udvar felé. A másik javaslatom, vagy problémám az az, hogy ugyanakkor az egészen közel lévő előtér és háttér kapcsolatát, vagyishogy inkább elválasztását talán egy pici tükröcskével, zseblámpával, pici fénnyel lehetne érthetőbbé tenni, amely ezt az előtérben lévő formát még jobban egy másik fényviszonyba helyezi. Hogy a hatalmas távlati különbség, akár lehet ez több méter is, még jobban érzékelhető legyen. Hogy ez a mikrokörnyezet, ami itt a gyertya körül történik, egészen közel kerüljön hozzánk, hozhassa a nyugalom vagy a biztonság érzetét, és a háttér, mint egy térképészeti leírás a környezetet mutathassa. Úgyhogy ezt én egy egydisznós képnek gondolom, remélem, hogy ezzel még az alkotó fog foglalkozni. (szőke)
értékelés:

balaton
nyári kép

Itt szeretnék egy dolgot megjegyezni a Sanyinál, hogy nagyon szeretem a képeit, én csak akkor vagyok hajlandó a továbbiakban elemezni, hogyha ez a fekete keret ez esetleg megszűnik. Ezt tényleg komolyan mondom. Mert így az van, hogy az összes képhez képest van valami, ami állandóan, deklaráltan máshogy érkezik be. A kép önmagában működik, a kép ritmusai a japán és a keleti grafikai rendszerben jelenlévő megoldásokkal, a kicsi, a középső, a nagy, és a pici pad ritmusaival egy középsík-felületre fölakasztgatva jó ritmusjátékok talán a Balaton szürkéivel, de igazából ez olyan, mintha vetített háttér is lenne. Egyértelműen pont az árnyékoktól, vagy valamilyen fűritmustól az egész olyan, mint egy grafika. A háttér és az előtér közé behelyezett szinte árnykép. Ez egy jó ritmusgyakorlat, jól működik a kép, mint tájkép, nem vagyok benne biztos, hogy ez csendélet, én ezt tájképnek hívnám. Semmi nem indokolja a keretet. A bizonytalanság az igen, hogy föl kell hívnom magamra a figyelmet, hogy itt van egy alkotás egy egész nagy rengetegben. Ez a munka működik akkor is, ha nincs ott a keret. A keret megint ugyanazokat a sötét tónusokat hordozza, amelyeket az jobb oldali alsó megmetszett kis bukszus dereka és az az alatti fűrészlet is tartalmaz. Tehát a külső keret beleszól a kép belső világába, gyöngíti, zavarja azt. Semmi szerepe nincs ennek a fekete keretnek itt a megközelítésben. A kép átkerül az épített környezetbe. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

my mind is an antique house

Elsősorban épített környezetbe ez egy nagyon szép tanulmány a vályogba rakott kövek, téglák, és a faragott ablakkeret, a meszelt falfelület maradványai. Talán ha nagyon figyel az ember, akkor a tükröződésben valamennyire felsejlik egy emberi árnyék vagy alak. Látható az ablaknyíláson befelé, hogy tetőszerkezet már nincs. Nyilván, hiszen régi felületet látunk, valamilyen múltra tekintő szimbólum ez. Szerintem egy nagyon szép felületmegfigyelés. A kövek, téglák közötti repedések abban az esetben, ha esetleg ezzel még valaki foglalkozni akarna, akkor ha egy picit súrlófényt kapna, akkor ezek a domború felületek, völgyecskék, kiemelkedések még különlegesebb hatást kapnának, nyilván akkor viszont eltűnne a háttérben belátható messzebb lévő felület. Szóval ezzel lehetne még kísérletezni. A kép mint egy ilyen felületrajz nagyon jól működik, semmi nem indokolja, hogy itt is keretezés történjék. A keretezés megint összeszorít, megint kiemelni szeretne. Ha jól látom van egy szürke szpréfúvás megint körbe. Nincs erre szükség. Ez a kép önállóan megáll a maga lábán. Tehát a keret nélkül és a sötét fúvás nélkül is ez a kép egy háromdisznós kép. Áttesszük az épített környezetbe. Azért nem fogadjuk el gyermekkor leckére, merthogy ha én a gyermeki megközelítést kérem számon, márpedig azt kell, hogy mondjam, hogy - már amennyit a Gabriella eddigi munkáiból láttam, ő nagyon is filozófiai kérdésekkel foglalkozó ember és alkotó, akkor én azt mondom, hogy – ilyen apróságokat fogok most mondani: a gyermek sosem egy méter hatvannyolc centi magas. A gyermek az kíváncsi. Miért mondom ezt? A kamera nézőpontjának megválasztása egy felnőtt döntése. Ahogy az is egy felnőtt szemérmessége, hogy nem ment oda és nem nyitotta ki az ablakot, vagy nem tette oda a labdáját, vagy nem tett oda egy csokor virágot, amit szedett a réten. Hogyha mondjuk egy kislányról lenne szó, akkor valószínű ezt megtette volna. Ezek olyan döntések, amik pontosan egy filozófiai üzenetet tudnak erősíteni. Nem kell ezeknek harsányaknak lenni, nem kell ezeknek nagyon csináltaknak lenni, mégis fontosak ezek a döntések akkor, amikor egy lecke által létrehozott filozófiai gondolatrendszert próbálunk feldolgozni és magunkon átszűrni. Tehát épített környezetben jár neki a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Vasfüggöny

Az egy fontos értelmezése ennek a képnek, ahol a méretek, méretarányok, az ember és az épített környezet viszonylatát fejezi ki Gergő. Lehetne egyrészt ennek a kompozíciós ritmikának az összefüggéseit elemezni, de én valami mást próbálnék ennek a képnek kapcsán picit megszólaltatni, és fogadjátok ezt el, hogy esetleg nem a szokványos módon szeretnék két szót mondani erről a képről. Ez pedig látszólag teljesen nem ide kapcsolódó ötlet lesz. Mondom is a megoldást. Madách Imre: Az ember tragédiája. Ha esetleg egy picit az ember itt mindentől eltekint, házi feladattól, eddigi eseményektől, vajon szerintetek nem érzékelhető-e egy kis játékossággal az emberi alak, a férfialak feltekintő testtartásából adódó, fény segítségével létrejövő, falon látható árnyékról az, hogy az egy női figura, egy női árnykép? Nem olyan-e, mint valamilyen kettős történet: a parányi ember a nagy térben, a nagy alkotásban, a nagy kőműves rendszerben, egy nagy gépezetben tekint valahol a sorsa elé? Mert ha esetleg elfogadható ez a furcsa asszociáció, akkor véleményem szerint azért fontos a tizenhármas lecke épített környezetben Csősz Gergely munkája, mert egy nagyon őszinte, de tökéletesen a mostani élethelyzetére rímelő kérdésfelvetés pofonegyszerű eszközökkel való létrehozása. Valójában azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatjuk itt ennek a képnek kapcsán azt, hogy (és van erre már több példa az Estiskolában) a legegyszerűbben, látszólag könnyedén, hosszú-hosszú érlelési munkával létrehozott dolgok a legerőteljesebbek. Tehát én ezt egy háromdisznós képnek gondolom, és nagyon köszönöm, hogy a Gergő nagyon határozottan megy a saját történeteiben. (szőke)
értékelés:

Zakatol a szív. Fehér Vera: Élettér c. képére láncreakció.

Nem tudjuk elfogadni a láncreakcióba ezt a képet, viszont mint külsőt kell értelmeznünk épített környezetként is, merthogy nagyon izgalmas az, amit az Anita megint csak észrevesz. Ez a posztamens, ez a szoborforma, amely ugyanakkor ezzel a disznófóliával le van takarva, ezek a geometrikus nyári filagória-formák az üres székekkel és a mögötte lévő egészen szürreális képzőművészeti tárgy, a ma már nem működő 424-es gőzmozdony. Ez megint csak egy hármas tagozódás, hármas térbeli tagozódás, és újra fölvetődik az, amit most úgy látszik sokszor el kell mondani, hogy ezek a térbeli tagozódások, vagy nevezhetjük három vagy négy sík felület egymás mellé emelésének, ezek akkor működnek jól, hogyha tónusvilágában eltérnek. Nem megfelelő fényviszony van, vagy valamitől nem megfelelő módon érkeznek a fények, nagyon kétdimenziós, és elveszti ezt a hármas tagozódást az egész, és ezáltal a háttér sötétjei egybeolvadnak az előtérben megtalálható sötétekkel. Picit hunyorítva összegezve a képet egy zavaros folthatás jelentkezik. Nincs eldöntve a napszak miatt, nem kapom meg a kép kapcsán az üzenetet. Ezért megint csak mintegy utazáskép, egy elkattintott morzsa marad meg nekem. Úgyhogy én ezt az épített környezetben ismétlésre visszaadnám. (szőke-hegyi)

Biztos lábakon

Nagyon szép az, ahogy az épületrészbe az ablakon beszűrődő természetes fény árnyékait észrevette, a különböző fémszerkezetek kapcsolódásait, ritmikáját, árnyékait és, hogy mindezt egy egészen szokatlan nézőpontból, ilyen kisegér, vagy kismacska pozícióból lentről, a föld közeléből figyeli ezt meg. Mivel egy nagyon hosszúkás, elnyújtott képet látunk, az egésznek van valami moziszerű, valami filmszínházszerű varázsa. És talán a hatvanas évek-beli alumínium és fémszerkezetekből összerakott fényképészlámpa formája is hozhatta, hogy itt a döntés egy fekete-fehér verzió mellett született. Tehát helyénvalónak érzem itt a fekete-fehéret. Nyilván, ha nem ez lenne, akkor bizonyos színek megjelennének. Szürkék, nem tudom milyen a szőnyeg, nem tudom ott a falfelület milyen. Habár lehet, hogy ezt a képet vidámítaná, vagy könnyeddé tenné. De ennek a képnek éppen ez a ritmusjáték, ezek a traverzek, ezek a formák, ez a fontossága, mert például a vélhetően fényképészállvány, a háromlábú állvány átlépései ide az előtérbe, a másik állvány mögött tartott lábak, ezek mind egy érdekes ritmikus táncszerű kapcsolódást hoznak létre, és ez fekete-fehérben jobban érzékelhető. Én ezt egy nagyon jó kis tanulmánynak tartom és örülök, hogy nem akarta az egész formát értelmezni. Pont attól jó, hogy ilyen kihasított módon egy részletét figyeli meg ezeknek az ipari szerkezeteknek. Ez szerintem három disznó. (szőke)
értékelés:

William Blake Nyugalma az Öröklét Hajnalán
a Szerelmek kertje utáni állomás

Egyszerű leszek. Valamit gondolok Blake-ről, nem tudom, hogy a nyugalom az öröklét hajnalán az hogy van, ezzel a részével én nem fogok tudni mit kezdeni, és a szerelmek kertje utáni állomással sem. Azt látom, hogy itt két karosszék van, nekem nem az állomás jutott eszembe erről, úgyhogy ezt a részét nem fogom tudni megfejteni, lássátok, hogy bennem is vannak hiányosságok. A képet önmagában, mint az épített környezetre beküldött alkotást fontosnak tartom. Véleményem szerint inkább az amerikai pop-art stílusú fotókra, elsősorban a dél-amerikai vagy a road movie filmek hangulatára hasonlít a megfogalmazás. Elsősorban azért, mert manipulálva van egészen biztosan a színvilágában. Van az egésznek egy Eastman Color hangulata, és ettől olyan izgalmas, ettől olyan sűrű ez a kép, hogy közben egy deka embert nem látunk. Talán az egy kicsit kérdéses, hogy ott a bal fölső sarokban az a kis ablak, az vajon ennyire kell-e vagy jobban kell-e. Biztos vagyok benne, hogy valami kell belőle ott, mert az tartja ritmusban a képet, csak egy kicsit esetlegesnek érzem a kompozíciós széleket. De a kettő disznó az megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Udvari kert

Ha a bal oldali négy darab autógumit kivennénk a képből, akkor akár egy olimpia karikacsoportot is láthatnánk, sőt, egy egész extrém plakátfotó-ötletet. De hát benne van az a négy kerék. Nem baj, mert ettől van viszont arányban a (Fábry megnyalná a tíz ujját) dizájncenter forma. Mert végül is azt látjuk itt, hogy a nagyvárosban élő ember hogyan teszi szerethetővé, hogyan alakítja át az urbanizált világot maga körül a természet által. Ez egy érdekes megfigyelés. Azt ugyan nem értem, hogy megint itt valami szendvics-szerkezet van, az előző Duna-part van ott. De miért? Szóval én ezt nem értem, úgy gondolom, hogy ehhez a képhez az nem tartozik hozzá, én ezt nem tudtam volna értelmezni, ha nem segít Zsolt benne, de annak örültem volna, hogyha valamilyen ember megjelenik ezen a képen. Az nagyon jó, hogy az egésznek van egy ilyen szürkés, kékes, sötétes tónushangulata. Talán ez a tónushangulat, és hogy most segítettek, hogy ugye a Duna-part tükröződései azok a barna foltocskák, mert azt hittem, hogy tök jó hogy így össze van sprézve a háttérben lévő téglafal, nagyon jó a színvilága ennek a képnek. De valami hiányzik belőle, vagy azért, mert nem annyira embertelen, vagy azért, mert valahol az embernek mint olyannak meg kéne jelennie ebben a játékban. Ez egy szubjektív vélemény, nekem ez a véleményem. (szőke-hegyi)

Parlament függönnyel

Nagyon szeretem ezeket a megfejtéseket, amikor az egyébként jól ismert helyzeteinkben találnak – akár ezt a Domján Péterre is mondhatom, amikor talált egy ilyen híd alatti helyzetet, akár most a Barára –, ugyanis ezek azok a dolgok, amik mellett az átlag földi halandó elrobog az autóval vagy a kerékpárral, és észre se veszi, hogy tulajdonképpen mit lát. Ezek a találkozások ezért is nagyon fontosak, mert nem is a fénykép igazán az, ami ebben magával ragad, hanem az a figyelmesség, hogy valakinek ez fontos. Én ezért mondom azt, hogy nekem erre megvan a három disznó, merthogy elkezdhetnénk most mondani, hogy igen, de miért nincs ott egy pecás fiú, milyen jó lett volna, hogyha még azt is megadja a jó sors, hogy az legyen, vagy miért nem megy rendőr motoros csónak, miért nem szalad egy másik után és akkor az dinamizálná ezt a színházi függöny helyzetet. Mégis azt kell hogy mondjam, hogy én annak örülök, hogy ezt így megtalálta a Bara (szőke-hegyi)
értékelés:

A hőerőmű
A százhalombattai hőerőmű, mikor kiengedik a gőzt.

Megmondom őszintén, hogy Százhalombatta ide, kiengedik a gőzt oda, nem láttam, nem járok át Százhalombattán, de nem nagyon szoktam ezt megfigyelni, de tényleg van ott füst. Ezért azt szeretném mondani, hogy hála a Jóistennek, Százhalombattának semmi köze a képhez, de ahhoz igen, hogy Viktóriában milyen állapotok uralkodnak. Az, hogy tudja szűrni, tudja az egészet sarkítani és drámaivá tenni, ugyanis itt a sárgák és barnák kapcsolatáról és nagyon rajzosan ritmusokról van szó, tele van érzelemmel ez a kép. Itt a gyárkéményfüst és a kéményforma, ez az álló obeliszkforma nagyon is beszédes. Transzpozícióról van szó. Ugyanúgy, ahogy esetleg az előző képnél is érzelem van benne. Az az érzelem, amely bent tombol, vagy bent lobog, ha akarod, vagy bent pulzál Viktóriában. És az előző képhez, amit ő küldött, az előző képhez és az előző úthoz azt tudom mondani, hogy jó irányba kezdett el elindulni és javaslom továbbra is ezt a bátorságot, mert nagyon összeszedettek és nagyon pontosak és hát zavarba ejtőek is ezek a képek, ha az ember igazából meg akarja fejteni a szimbolikáját, úgyhogy ez három disznó.
A Hegyinek egy bátortalan kérdése, hogy ha a maga régi zenekarának mégiscsak készítene cédélemezt, akkor Viktória megadja-e az engedélyt arra, hogy a cédének ez szerepeljen a borítóján? És ha igen, elküldené-e ezt Hegyinek nagy méretben is? (szőke-hegyi)
értékelés:

Londoni hangulat
Két éve készítettem ezt a képet, és mikor most újranéztem az angol táboros fotóimat, újra "belé szerelmesedtem".

Ha a hozzáfűzést is elolvasom, akkor nyilván egy utazás, utazáshoz kapcsolódó állapotot szeretne közvetíteni a kép, különösképpen a mondat utolsó szavai – újra belészerelmesedtem - és Viktóriának azt szeretném mondani, hogy az előző alkotások kapcsán az a bizonytalan sejtésünk van, hogy ez egy nagyon fontos állapot, a szerelem. Többször beszélgettünk erről akár lent a pihenőprogramokon emberekkel, ahol nem átallottam azt mondani, hogy a szerelem, a szerelem létállapota bármennyire is fontos, tulajdonképpen gyökereiben a birtoklási vágy. És ez nem csak egy másik emberi személyre tud vonatkozni, hanem szinte mindenre. Tárgyakra, élőlényekre és akár épületekre is. Nem az elsődlegesen a kérdésem, hogy Viktória szerelme nem erős az ilyen és ehhez hasonló csodálatos időtlenséget sugárzó régi épületekhez. Én magam is nagyon, nagyon kedvelem ezeket a formákat, mert valósan tapinthatóan hordozzák a történelmet. Azonban az oldal és az oldalon megjelenő képzőművészeti munka, az azon keresztüli közvetítés fotóval, filmmel, grafikával éppen azért fontos, mert ha a kép egészében, teljes vizualitásában nem tudja hordozni az alkotó által generált érzelmeket, akkor ez a dekódolás nem is fog működni a néző számára. Ha nem magyarázom el az ABC-t a szövegemhez, bármennyire is üzenetet szeretnék küldeni, nem fogják tudni elolvasni. Ez alatt azt értem, hogy ez a szerelem az épülethez nincs megfogalmazva fotográfiai szempontból. Ezen a képen egy albumképet látunk, ahol tulajdonképpen akár kérdéseket is rakhatnék fel. Hogy a toronyépület miért van elvágva, a talapzati rész miért nem látszik, az épületkomplexum baloldala miért ott és miért úgy vágódik el? De ehelyett, igazából csak azt szeretném mondani, hogy semmi másra nincs szükség, mint arra az érzelmi többletre és sűrűségre, amely szerintem nagyon fontos, hogy én Viktória szeretem ezt a világot, szerelmesen szeretem a köveket, és hogy ez megjelenjék az alkotásomban. Hogy erre mi a megoldás? Hogy az ember alakja, hogy a kövek közelsége, hogy egy kompozíciós pozícióválasztás a megoldás? Ezt azért nem tudom megmondani, mert pontosan az alkotó az, aki dönt a nyelvezethez. Tehát ő, az ő szabadsága létrehozni, hogy ezt még mélyebbről fotózom, vagy közel kúszok a falakhoz, hogy a perspektivikus ábrázolásban a kövek felületei egészen sokkolóan erősek legyenek, még a távolban egyre kisebb formaként látszódik a torony. Ezt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy jelen pillanatban ez a szerelem nem érződik a képben. A lecke tehát pontosan a Viktória érdekében visszakerül a feladóhoz, és nagyon várjuk, hogy dolgozz még ezzel a házi feladattal, éppen azért, mert az eddigi munkáidban is voltak fontos, mély üzenetek. (szőke)

Találkozásom Szőkével
Nem épített, sőt bontott, de újra felépített, nem saját környezetből való, de kapcsolódás van és személyes emlék.

Nyilvánvaló, hogy ebben van egy humor, ha jól tudom az osztályfőnökünket is Szőkének hívják, meg ahogy én itt olvasom ide is az van írva erre a téglára, s ahogy az emlékezetembe ezt visszaidézem valószínűleg az Ősök Házában készült ez a fotográfia, tehát ebből kifolyólag többszörös kapcsolódás van - mondja Hegyi. Igazándiból értem és ez egy jófajta kapcsolat, ugyanakkor mint tárgyfotó, ettől a humortól el kell egy picit tekinteni. Azt kell hogy mondjam, hogy oké, itt vannak téglák, épített környezet, és ha ebben a formában elindulunk, akkor nyilvánvaló, hogy valami olyasmit akar fölvetni az alkotó, hogy az épített környezet egyik alappillére a tégla. Ugyanakkor ezek meg úgy néznek ki, mint egy emeletes ház, vagy egy nagyvárosból kicsippentett részlet. De ha ezt jól látom, ebben erősítsen meg a Laci, akkor viszont a történet második részének, tehát a második jelentésrétegnek kell erősebbnek és kidolgozottabbnak lennie, hogy ténylegesen azt higgyük, hogy ez egy, mittudomén, felhőkarcoló. És akkor működik a dolog. (szőke-hegyi)

Fagyasztva épitett

Nagyon örülök annak, hogy az Ági a térben, a világban, a körülötte lévő világban a természetet és a természet rendjébe ember által beleavatkozott felületeket keresi, ugye itt valószínűleg egy 20-as években épített nyaralót látunk, vagy abban a stílusban felújított szállodaként, vagy vendéglőként funkcionáló épületet, ez adja a hátteret ennek az objektumnak, ami gondolom egy szökőkút és ez most meg van támasztva különböző rudakkal. Nagyon izgalmas a kettőssége ennek az egésznek. De talán valahogy egy picit kellett volna még mozogni evvel a kamerával egyrészt, mert nagyon érdekes az, ahogy ez a háromszög és ez a csúcs oromzat, az épület oromzata háttérként megjelenik ennél a fallikus formánál, de mégis azt mondom, hogy vagy fényben, vagy valamilyen oldalirányban való elmozdulással kellett volna jobban szétválasztani az előtérben, vagy középtérben lévő fagyott formát és a hátteret. Most egy kicsit ez valahogy pont a háttér miatt kaotikussá válik, de az egy disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Spaghettihadsereg (javitás fényviszonyokkal)

Véleményem szerint most a környezet zavaró a motívumokra, a csövekre. Nem érzem átgondoltnak ezt a munkát. Én azt mondom, hogy akkor más módon kell értelmezni mindezt. A lámpaoszlopok, a környezet, a bádog, a bejárati ajtó és minden nagyon zavarja a ritmusokat. Mivel én nem ismerem az alapvető helyszínt, innentől kezdve nem fogom tudni megmondani, hogy honnan, melyik gépállásból kellene megpróbálni, vagy milyen eszközzel kiemelni a geometrikus formákat. Biztos, hogy így ebben a megközelítésben sajnos nem tudja teljesíteni a kép azt, ami itt a geometriákkal kapcsolatos lenne. Zavaros, rendezetlen a folthatásaiban az egész, de nem nagyon tudok rá választ mondani, hogy hogyan lehet megoldani. Azt hadd mondjam még ehhez, hogy természetesen a kiválasztás az a ti szabad döntésetek, hiszen senki nem mondja azt, hogy a Csepel Kossuth Lajos utca 268-as számú ipari épület belső parkolója melletti részt fotózzátok le. Tehát a döntés nálatok van. Onnantól kezdve, hogy ideérkezik ebből valamilyen összegzés, vagy merítés, avval lehet foglalkozni. De itt igazából ezt én passzolnám és azt mondom, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a képpel. Nem azért mert nem épített környezet, hanem azért mert még egyszer mondom, így ebben a formájában nem követhető, hogy mi valójában a célja az alkotónak azon túl, hogy lefotózta ezeket a graffitivel ellátott vascsöveket és erre én nem tudok disznót adni. (szőke)

Szinekjátéka

Egy olyan képet látunk, ahol a leghangsúlyosabb képi alkotóelem az a kép síkjának az eldöntése, ez tűnik a leghatározottabb üzenetnek. Hengerformák, körformák és négyzetesformák uralják ezt a képet. Direkt nem szeretnék belemenni abba, hogy mi az a konkrét képalkotó elem, ami a képen látszik, vagy amik látszanak, mert ez a döntés, hogy a perspektívával, vagy a képnek a síkjával játszom és elforgatom a képet, ez a döntés ezt már eleve értelmetlenné teszi, hogy én a konkrét képi üzeneteket kezdjem el elemezni. Innentől kezdve csak a kompozíció létezik és csak a kompozíció az, amivel foglalkozni tudok. Ha pedig ezt el tudjuk fogadni, akkor azt mondom, hogy miközben ebben a történetben van fantázia, van ami érdekes és izgalmas lehet, nem tud túllépni egy bizonyos határon és ez a határ ez már egy többször megtárgyalt és többször megvitatott határ az, hogy belenyúlhatok-e egy képbe exponálás előtt egy kompozícióba kézzel, vagy pedig nem. Hogy a talált helyzetből kell kihoznom a maximumot, vagy pedig kreatív módon úgymond felhasználhatom a magam kifejezéséhez azokat a helyzeteket, amiket találok és manipulálhatom őket. Mivel, hogy egyébként többször találkozunk azzal a helyzettel, hogy utólag manipulálják a fotográfusok a képeiket akár fotoshoppal, akár laborban, nem érthető az a fajta szemérmesség, hogy a kép exponálása előtt nem nyúlok bele a valóságba. Ha utána bele merek nyúlni, akkor előtte nyugodtan belenyúlhatok. Mire gondolok? Ebből a kútgyűrűből kilóg egy vasdrót, ami számomra teljesen érthetetlen, hogy miért van ott, nem kap szerepet, viszont zavaró. Az oszlop mellett lévő fűcsomó a maga rendezetlenségével vagy nem kap elég hangsúlyt, vagy szintén azt kell, hogy mondjam formailag zavaró. Tehát ezeket kell úgy a kép komponálásában, exponálás előtt helyretenni, hogy minden egyes képelem a helyén legyen és ne legyen kérdés a nézőben, hogy ez vajon mért van ott. Ilyen egyszerű a történet. Aztán persze megcsinálni nyilvánvaló sokkal nehezebb. Úgyhogy én ezt a képet visszaadnám a Barának, azért, mert hogy volt olyan képe, amiben ezek a dolgok tökéletesen rendbe voltak függetlenül attól, hogy előtte kellett-e belenyúlnia vagy nem. Ennél a képnél ez a találat nincs most meg. (szőke-hegyi)