2. Építészet, enteriőr

Nemzeti

Nagyon jó, hogy az Eszter - én nem tudom, hogy Varga Imre, vagy kinek lehet ez a szobra; ugye volt egy időszak, amikor ez nagyon divat volt, hogy a majdnem naturalisztikus szobrok a normál városi élettérben elhelyeződtek – észrevette ezt a bronz figurát és ide rakja a kép előterébe nekünk. Nyilván a szobrot nem lehetett elmozgatni, hanem ő választotta meg ezt a látvány helyzetet. A háttérben pedig ez a… hát enyhén szólva csilli-villinek tűnő épület – nem fogom tudni azt megmondani, hogy ki az építész, ötven év múlva nagyon érdekes lesz, hogy mit fognak mondani stilisztikailag erről az egészről – ebből a nézőpontból, ahonnan látjuk egy cirkuszi valaminek tűnik, de az előtér háttér viszonylatában egy jó kép jön létre. Egyetlenegy probléma van, hogy ezek a talajból érkező halogén lámpák nagyon összezavarják az alsó teret. Ha csak annyi történt volna, hogy fotografálás közben az ujjadat vagy egy kis darab papirkát a fényképezőgép elé csúsztatsz, amely nyilván életlenül jelent volna meg, és kitakarja ezt az optikai beégést, attól még maga a bronz vagy fém szobor megkapja ezeket a fényeket, tehát a helyére kerül, viszont nem töredezik szét a kép alsó súlypontja: a sötétben tartott meg gyep meg járókő. Úgy gondolom, hogy a kettő disznó meg van a képre. (szőke)
értékelés:

Virág

A címből ítélve nyilván a mészkő faragott formák között megtalálható virágszirom a röneszánszból, amelyre az alkotó utal. Ugyanakkor az egész képen, hiszen egy kirándulási munkát látunk, a kovácsoltvas lámpa, a vakolat sérülései, a háttérben az oszlopívek, sok minden megint megjelenik. És miközben van egy nagyon határozott és nagyon jól értelmezhető cím, újra megkockáztatom, hogy ritmikájában, kompozíciójában is túl sok mindent akar elmondani nekünk ez a kép és így a nagyon fontos főszereplőtől, a virágtól messze kerülünk. Ha a kép egészét és motívumrendszerét megnézem, akkor szinte az 1/30-ad része lehet az a virágfilozófia, amire utal a cím, és ezáltal nem tudok eljutni a kép valódi üzenetéhez. Úgyhogy én tudom azt, hogy az Ágnes nagyon jó képeket tud csinálni, visszaadnám a 13-as leckét ismétlésre az Ágnesnek. (szőke)

Épülő Q1 épület

Egy valóságos kép, picit módosítva.

Sok alkotását, munkáját láttam az Ákosnak, nagyon sokat segített az Estiskola eddigi életében, társasági munkában, fesztiválokon, programokon a Zsoltnak, nagyon sok képet lehetett látni az Ákostól, és nagyon sokszor a szándék, a lelkesedés, az alázat megvolt – még egyszer mondom, nagyon sokat dolgozott velünk – , és időnként az a valamilyen plussz az pedig keresés alatt maradt. És azért szeretem ezt a képet nagyon, mert fogalmam sincs, hogy hol készült, fogalmam sincs, hogy a Q1-es épület hol van, és mi az és ki dolgozik evvel, de egy nagyon érdekes színpadszerű - a mai modern német színházi díszletrendszerekben vannak hasonló hangulatú képritmusok – előtér, középtér megfigyelést lehet látni. Itt nyilván középtérben építőanyagok vannak, de ha mondjuk itt egy pillanatra bárki, kisgyermek vagy egy nyúl vagy egy kerti törpe abba a belső térbe belehelyeződne, akkor azt mondanám, hogy ez a Bayreuth-i színházi vagy operai programokban ez egy tökéletes színházi fotó tudna lenni. Ez nem azt jelenti, hogy ettől ez a kép hibás, biztos, hogy még erőteljesebbé lehet varázsolni, de valamilyen módon a szemléletet azt ebből az egészből jól lehet látni. Nem zavar engem, hogy a zsaluzott vasbetonfelületekben azokból a lyukakból mennyit látunk, és hogy a negyedik lyuk az most félbe van vagy nem. Van az egésznek valahogy egy izgalmas bauhaus-os megközelítése. Talán én annyit tettem volna, hogy vagy valamilyen színes fénnyel megvilágítottam volna itt ezt az előteret, ezeket a falakat, a rajtuk lévő különböző vízfolyásokat, vagy pedig még sötétebbre vettem volna az előteret, és így több kiemelést kapott volna a háttér. De én nagyon örülök ennek a képnek és szeretném lelkesíteni, és pont azért adnék három disznót, hogy lendületbe hozzam, hogy minél több mostani munkáját láthassunk. (szőke)
értékelés:

Az otthonom felett

Azok a fajta dokumentumfotók, dokumentum élmények – ilyen például az itt látható repülőgépen való közlekedés – ahol az embert ráébreszti a természetben, a világban mondjuk egy különleges szituációból látható vizualitáson keresztül arra, hogy a világ mennyire élőlényszerű, azok mindig csodálatosak. Tehát nehéz helyzet van itt, mert egyrészt ugye egy város fölötti látképet láthatunk, ahol mint egy érrendszer, mint egy ilyen véredény hálózat mutatja ennek az elő városnak a pulzálását, lüktetését valódi élőlényként, amit ott lent a mélyben a házak között, a beszélgetéseknél, az italoknál, a bevásárlásnál, a szatyroknál, a taxival közlekedésnél ezt nem láthatjuk. Ezek mindig erős élmények: a természet segítségével, amikor valamit összefoglalva érzékelhetünk. Nagyon nehéz ilyenkor ez a helyzet, mert a dokumentumfotó kategóriájában ezekben a helyzetekben annyit lehet rögzíteni, amennyit egy ilyen parányi ablakon kitekintve úti képként az ember meg tud figyelni. Tehát egyrészt azt mondom, hogy maga a megfigyelés iránya az jó, ugyanakkor önmagában a kép tulajdonképpen egy anzix, de az adott helyzetből valószínűleg nem lehetett többet kicsavarni. Én ezért mondanám azt, hogy meg van az egy disznó, de ott van a lehetőség is, mert a gondolkodás iránya, ahogy a Camilla gondolkodik most – amiket ugye jó ideig nem lehetett az ő alkotásaiban látni – az irány az nagyon jó. Én azt mondanám, hogy van időnk, nem kell rohanni a 13-as lecke, Épített környezettel ugyanebben a gondolati mélységben lehet foglalkozni és egészen biztos vagyok benne, hogy a Camilla tud még jobb képeket küldeni erre a házi feladatra. (szőke)
értékelés:

Pápa

Valaki énhelyettem ittmaradt...

Nagyon szeretem Pápát, sokszor szoktam átmenni, most az elmúlt pár évben, keresztül a városon Győr felé. Nagyon jó hangulatai vannak ennek a városnak és nagyon jó ezt látni, ezeket a régi barokk épületeket és régi épületek felújított változatait. Picit nekem ez így, ez a beállítás hangulatában a szentendrei vagy óbudai ízekre is emlékeztet. Nagyon jó az a ritmus, hogy Anita megvárta, hogy esetleg ebben az utcában ne közlekedjenek autók. Ugyanakkor azt sejtem, mivel sokat beszéltünk, tehát ez végül is a képhez kapcsolódó, de nem a képből eredeztethető üzenet, hogy Anitának Pápa nagyon sokat jelent. És ha ezeket a kódokat próbálja az ember megkeresni, akkor sejthetően van is olyan információ a képen, amely ehhez a bizonyos múlthoz, ezekhez a hangulatokhoz, ízekhez kapcsolódhat, mégpedig véleményem szerint a kép bal alsó sarkában történő esemény: az idős néni, aki talán valamilyen kis virágot vagy gallyacskát visz a kezében és ebben a délutáni vagy oldalsó fényben az ő árnyéka megjelenik a falon. Van a egészben valami picit Krúdys merengés. Ugyanakkor a villanyoszlop drótszálai, vastraverzei nagyon erőteljesen benyúlnak a kép jobb felső sarkában, és sokat gondolkoztam mielőtt elkezdtem ennek a képnek az összefoglalását, hogy hogyan lehetne segíteni, hogyan lehetne beszélni erről a képről, merthogy az a hármas ritmika, és még utána szárazbejárásos kapuval az a negyedik cseréptetős épület. Ezek a tetők nagyon érdekesek, nagyon izgalmasak, mint néprajzi anyag, ugyanakkor nagyon érdekes az a jelenség, ami a perspektívával, az út szélével kifut ide a bal alsó sarokra a gyalogossal. Tulajdonképpen én megkockáztatnám a több ellenében a kevesebb felé kellett volna meghozni egy döntést, éppen azért, mert ha Pápa fogalom, amely éppen az aláírás miatt erre a bizonyos múltra utal, akkor azt sejtem, hogy a megoldás kulcsa itt a bal alsó sarokban van. És bár egy szűkebb kompozícióval, egy másmás fajta kompozícióval a néni, az árnyéka a falon, ha erre koncentrált volna jobban a fotográfia – igaz, hogy veszítettünk volna az épületekből, az épületek meséiből – de lehet, hogy valamivel többet kaptunk volna meg ebből a múlt keresésből vagy a múlt üzeneteinek rendezéséből. Ebből nem az következik és nem is azt szerettem volna mondani, hogy a képet úgy kellene megvágni, hogy kinagyítani itt a bal alsó sarkon történő eseményeket vagy éppen azt, hogy a nénit még jobban a bal alsó felé hagyni haladni, kilépni ebből a képből, hanem valahogy az üzenet irányultságát kellene jobban súlypontozni, mert úgy gondolom, hogy az üzenet drámája, az üzenet fontossága felül kell hogy írja az egész jelenséget. Én úgy érzem, hogy az Anita nagyon közel jár a megoldásokhoz, csak valahogy kell majd egy bátrabb lépése, döntése, amikor a fájdalmas melankóliából éppen az alkotás ereje átlendíti és sűrítettebbek lesznek a képi üzenetek. Most szerintem egy ilyen fajta forrás-helyzetben vagyunk, egy ilyen fajta tisztulási folyamatban, aminek ezeket képi vázlatait, elrajzolásait láthatjuk Én arra szeretném ösztönözni az Anitát, hogy próbálja oly módon pontosítani magában a mesék gyökerét, ahogyan például pár nappal ezelőtt, talán a Mikulás-történeteken keresztül az Estiskola Sulirádiójában egy csodálatosan izgalmas és szép monológot, tulajdonképpen rádiójátékot lehetett hallani a papagájjal, a műhellyel, a múlttal, az emlékekkel, az álmokkal kapcsolatban, ami úgy tűnik, hogy már sikerült akusztikailag rádióműsoron keresztül kifejezni egy filozófiát, kifejezni egy gondolkodásrendszert, ezt kellene megtalálni a sokkal szikárabb szűkítettebb formában a fotográfiában, erre szeretném őt ösztönözni, folytassa ugyanezeket a munkákat . Ennél a képnél pedig a két disznó meg van. (szőke)
értékelés:

Ablakom

Ágnesnek volt egy hasonló képe nem sokkal ezelőtt, amin egy hóban eltévedt szúnyogot ábrázolt egy képhármasban, és azért is hozom ide ezt az előzményt, merthogy talán ezáltal érhetővé válik az, hogy ez a kép ahhoz képest – és saját magához mérjük – miért nem képviseli ugyanazt az értéket, mint az a kép, amire képes volt. Annál a képnél egy nagyon egyszerű történetből egy nagyon meghökkentő végeredményre jutottunk. Ez a mutatvány akkor jól sikerült és most is valami egészen furcsa állatkát – biztos vannak köztünk olyan biológiával foglalkozók, akik meg tudják mondani, hogy milyen kis nünüke ez – hát egy ilyen állatkát mutat Ágnes. Viszont olyan szinten redukálta a bogarat, a környezetet – nyilvánvaló azért, hogy meg tudja mutatni ennek a kis rovarnak a szárnyait, meg a kis csápjait, de olyan szinten redukálta magát a környezetet, hogy ez a kiemelés most már nélkülöz mindenféle kötődést, ahhoz a történethez, ami itt a háttérben esetleg megbúvik. A cím arra utal, hogy „ablakom”, tehát ez egy saját szoba lehet, ahonnan mondjuk Ágnes kinéz, ugyanakkor ebből a szobából semmit nem érzékelünk. Valamennyit érzékelünk a háttérben az utcán lévő lakótelepről, a parkoló autókról, a házról és a boltsorról, de ez is tulajdonképpen amiatt, hogy életlenben van tartva, kevésbé érzékelhető. Tehát, ha egy döntést kéne hozni, akkor vagy az a döntés, hogy az ablak a tükröződését használjuk arra, hogy a belső térből valamennyivel többet megmutassunk, vagy pedig a hátteret a mélységélesség megválasztásával élesben tartjuk, és egy olyan háttérhelyzetet választunk, amibe mint történetbe ez a kis rovar beépülhet. Most azáltal, hogy ennyire kicsi a mélységélesség, ezáltal ez a képalkotó elem önmagára utalva megmarad itt a kép közepén nekünk, mint egy lepkegyűjteményben, de ennél nem tud többet most ez a kép, tehát ez a jövőre nézve most egy javaslat, hogy önmagában egy ilyen történet nem biztos, hogy megáll a lábán, valamivel meg kell támogatni. Úgyhogy ezt a 13-as lecke, épített környezetre köszönjük szépen, de nem tudunk rá disznót adni. (szőke)

Kifelé

A gondolati megközelítés az én meglátásom szerint jó. A halott légy a fugázott padlástéglák mellett és a purhabbal kitöltött műemlékvédelmi ál-régi ólomüvegablak, de igazából olyasmi tűnik itt, minthogyha egy nagy kép, egy nagy kompozícióból egy részletet látnánk csak. Én ezt nem tudom értelmezni ezt a képet. Visszaadnám ismétlésre. (szőke)

látkép

A fekvő formátumú fekete-fehér kép a városképek sorozatba illik bele, amelyekből nagyon sok jó megfigyelés és nagyon sok jó munka készült már. Hármas tagozású - előtér, középtér, háttér -, amelyben a középtér az maga a Duna, vagy egy szürke folt, az tulajdonképpen egy elválasztó vonal az előtér és a háttér kapcsolatában. A háttér, ami egy szimbolikus üzenetet is hordoz, az Országház látványa, mindenféleképp ez a kulcsa képnek, amely a megfigyelés szempontjából egy nagyon radikális és jó ötletet dolgoz fel, hiszen a közvetlenül közelünkben lévő előtérben amorf felületeket látunk. Kőformákat, sérült mészkőfelületeket és szinte mintegy bombatölcsér, középen egy üreget. Mivel ezek nagyon hangsúlyosan vannak jelen a kép nagyobb hányadában, az előtérben látható felületek, ezért azt kell mondani, hogy ennek a képnek a súlypontozása tehát ez. És ebből a szempontból az előtér részlethangsúlyozottsága fontosabb lenne. Ezeket esetleg tükörrel, reflexekkel, celofánnal, alufóliával egy picit manipulálva föl lehetne erősíteni. Gondolok itt a jobboldali bazalttömb árnyékban lévő felületeire. Valami oknál fogva a háttérben lévő szinte sziluettes Országház és az előtérben fekete-fehérben tartott színvilágban, az előtérben lévő foltfelületek hasonló tónusokat is tartalmaznak. Ezért nem válik le, nem különül el sarkalatosan ez a bizonyos közelünkben lévő látvány és a távolban lévő szimbolika. Ennek a kapcsolódása természetesen egy nagyon jó ötlet és nagyon fontos, ahogy az amorf kőformák asszociatívan utalnak az ember által alkotott hatalmi jelképre, de ehhez jobban ki kellene emelni a kép szegélyét képező sötét felületeket. Egy pici fénnyel játszani kellene. Ugyanúgy, ahogy a világos, napos időben a talapzatot jelentő mészkőfelület sérülései a beérkező fény hatására árnyék foltocskával díszítettek és talán pont ettől van egy olyan érzése az embernek, hogy olyan ez, mint egy bombatölcsér, ami itt középen az elhaladó ember előtt látható. Tehát az ötlet nagyon jó, nagyon jó az irány is, csak megint egy picit azt érzem, hogy amiben a Bara erős érzékelni a párhuzamokat, érzékelni az abszurditást a megfigyelésekben az azonnal, szinte csettintésre megvan, és utána nagyon könnyedén megtörténik egy lezáró alkotói folyamat és aztán kimondódik, hogy akkor a kép készen van. Én itt érzek egy kicsi problémát és pont a Bara érdekében, merthogy szeretném, hogy ezek fejlődjenek ezek az alapvető kérdések, egy disznóra értékelném ezt a képet. Várom a továbbgondolását ennek az üzenetnek, ha elfogadható. (szőke)
értékelés:

Ablakok

Áginak nagyon jók a megfigyelései, a külvilág feltérképezései. Most is ilyesmi történik. Tehát a Bartos Ágnes-féle szociológus, néprajzos rögzítő, összehasonlító, elemző ember küldi ezt a képet be az épített környezetre. Nagyon jó kapcsolódások láthatóak ilyen értelemben a képen. A fenyőfa és a mögötte látható ablakforma, az üres tetőtéri ablakok a kiégett, lepusztult tetőszerkezet alatt és a lentebb bezárt alsó ablakformák, baloldalon a talán pinceajtó és a beszögelt ablakhelyek. Nagyon jók ezek a kapcsolatok. Ugyanakkor így egészében, itt egy képen látva mindezt egy picit olyan, minthogyha vagy hiányozna még valami erről az alkotásról, akár az előtérből, akár egy szekeres kocsi, vagy bármi fura emberi esemény, vagy pedig fényben lenne érdemes más időszakban fotografálni ezt az épületet. Hiszen az egyik izgalmas játék itt a két fölső üvegablakon, üvegablak helyén átlátható égbolt. A nappali megvilágításban túlságosan naturálisak ezek a falfelületek. Érdemes lenne várni egy másik napszakot, amikor ezek a sérült falfelületek surlófényben még több drámaiságot kapnak. A megfogalmazásaim azok arra próbálnak utalni, hogy miközben jó a helyszín kiválasztás, jó a témakeresés, jó a megfigyelés, nincs véleményem szerint teljesen kiérlelve az időpont, az exponálás időpontja. Ha visszatérhet az ember ide, erre a helyszínre, akkor érdemes lenne még ezt egy picit variálni, megfigyelni a fényviszonyait. Többször szóba került már az Estiskolán a Roueni katedrálisról készült festmény sorozat, amely reggel, délben, este is - az impresszionizmus egyik fontos képéről beszélünk – alkotásként elkészül. És ezek a különböző napszakban megfestett megfigyelések gyökerében más üzeneteket hordoznak. Nem az történik, hogy a festő három napszakban elmegy és ezt az épületet háromszor fénytanilag megfigyeli és megfesti, hanem egészen más érzelmi üzeneteket is küld. Ezért próbálok erről ennyit beszélni. Úgyhogy ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Természetes szecesszió

Abszolút egyetértek ezzel a megfigyeléssel, ahogy a talán a szőlő termesztő gazdák világában, azt hiszem ezeket kacsoknak hívják ezeket a kis kunkorodó felületeket - majd aki a botanikához ért az megmondja, hogyha ez nem szőlőforma, akkor mik ezek a kiálló kis szerkezetek - mindenesetre itt olyan érzete van az embernek, minthogyha egy kovácsoltvas különleges kapurészeit látná. Nagyon jó pillanatot választ a Mariann, az úgynevezett demerungot, naplementét. Nekem annyi megjegyzésem lenne talán, hogyha jól érzékelem, akkor ott a horizont, vagy egy kerítésfal, valami éppen határolja a lemenő nap fényeit és véleményem szerint még hatásosabb tudna lenni ezeknek a kunkorodó formáknak a megvalósítása, ha egy nagyon picit várt volna és hagyta volna, hogy a napkorong alábukjon ott a sötét takarásnak és már csak a reflexfelületek, ugyanígy az égbolttal megmaradjanak. Mert ugyan nagyon-nagyon jó és nagyon fontos, ahogyan a fény kirobban itt a pici kis fűszálak és ilyen kandikáló kis kacsok között, de lehet, hogy még jobban hangsúlyt kapott volna ezeknek az indáknak a játéka, ha ez a fény nem marad uralkodóan a kép jobboldalán. Más kérdés, hogy akkor a kép baloldalán lévő sötét folt, az épület foltformája hogyan ritmizál ehhez? De úgy gondolom, hogy a kettő disznó megvan a képhez és ugyanúgy várom továbbra is a következő munkáit, mert jó irányba halad. (szőke)
értékelés:

meglesni a belső világot

Nagyon, nagyon szeretem ezt a képet, hogy mondjam, sebezhető vagyok, mert kicsit ott van benne az egész roncsfilmes időszak, vagy akár a Sárkány utca a belső udvaraival, a gangjaival, az egyszobás lakásaival, szóval az a tipikus pesti környezet. Igaz, hogy ez a VIII. kerületben ívódott belém, de nekem nagyon hozza ezt az érzelmi részt a sokszor újrafestett, zománcozott, aztán olajfestékezett, aztán mázolt különböző maradék színek, amiket a gyárból, vagy a Láng Művelődési Központból haza lehetett hozni. Szóval hoz mindent ez az üzenet. Talán csak annyi pici megjegyzés, hogy itt valami falragasz darabka, vagy emberi jelenlét itt ebben az egész közeli előtérben még becsusszanhatott volna, de mint megfigyelés nagyon jó és van humora ennek a képnek. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt elküldted nekünk. Ez egy, nekem egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Variációk

Svolvaer házai. Játszottam egy kicsit. :)

Nagyon szeretem Viktória megfigyeléseit és jóknak is tartom. Konszolidáltak, precízek, nem akarnak nagyobbat vállalni annál ami, apró lépésekkel, de nagyon szépen mondja ki az alap mondatokat és ennél a képsorozatnál is úgy gondolom, hogy ezek megtörténnek. A színvariációk, a ritmika, a dinamikával való játék, vörösben hagyva a falakat, barnásítva, és fekete-fehérben tartva ezt a három tájképet. Színvariációs játék ez, ami egy fontos és jó dolog. Ugyanakkor elfogadható az, hogy ő egy aránylag, egy logikusan gondolkodó ember a fotógráfia szempontjából, tehát mindezeket, valószínűleg, hiszen az ő döntései, hozta meg, látja, akkor el kéne tudni fogadni azt, hogy ezek a képek saját rendszerükben és erejükben is megállnak a talpukon és esetlegesen el lehet felejteni ezeket a gyászkereteket, nem kell külön kiemelni, ezek a képek és a kép hozzárendelések működnek ezek nélkül is, nem kell külön megerősítés. Azt tudnám neki mondani, ne bizonytalankodjon, hanem higgye el, hogy jó, amiket csinál. Én ezt egy háromdisznós kis gyakorlatnak gondolom a 13-as lecke, épített környezetre. (szőke)
értékelés:

A Világ ilyen egyszerű?

Igen, a Világ ilyen 1-szerű dolgok SOKASÁGA...

Nagyon szépen köszönöm ezt a képet. Egy belső és külső térből történő megfigyelés az, amit itt láthatunk. Elsősorban a függőlegesek, vízszintesek játéka, fényárnyék ritmusa látható itt és nagyon jó arányban vannak ezek a foltritmusok elhelyezve. Festészeti szempontból a 70-es évek, 80-as évek nagyon sokat foglalkozik ezzel a megoldási rendszerrel és ez egy jó tanulmány, jó fénytani tanulmány. És annak is örülök, hogy a hármas elrendeződés a kamera előtti közeli előtér tónusaiban egész közel hoz egy rendszert a teraszrész. A piramisszerű formával egy középteret és csak szinte jelzésszerűen a horizont talán tenger vagy más kék kis csíkocska éppen hogy jelzi a háttér ritmusát. Tehát ezt egy nagyon jó, nagyon átgondolt képnek gondolom, és nagyon örülök a hozzáírt megjegyzésnek is. Háromdisznósra értékelem a képet és várom az Évától a további munkákat és köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Ludwig látkép

Itt egy kicsit vitatkoznék a Barával, mert amiket a „barai” munkákból nagyon szeretek, a tükröződések, az elmosódottság és nagyon szeretek az épített környezetből való megfigyelésekben, itt – szórjon rám bárki követ, ellenkeznék és azt mondanám, hogy – azért az üvegtükröződések és az oszlopok és egyáltalán ez a felülnézeti kép nem adja teljesen azt az üzenetet kompozícióban, formáiban sem. Számomra hevenyészettnek tűnik ez a mostani levél, mostani üzenet. Olyan, minthogyha a gép elkattintódott volna és tudom azt, hogy őneki sokkal mélyebb, és sokkal erősebb értelmű munkái érkeztek már be pont épített környezet kategóriájába, úgyhogy éppen a Bara érdekében én visszautalnám a 13-as lecke házi feladatát és kérnék ismétlést, vagy pedig egy újabb kísérletet. (szőke)

Sarkon állva

A tükröződések nagyon kedvelt témái az Estiskolásoknak. Sokféleképpen voltak földolgozva már. Törött tükrök, szobában fekvő tükrök, torzítós, homorú és domború felületek. Egy ilyen játékot látunk itt is. És talán annyi lenne a megjegyzés, hogy ez a tükör kint a valóságban segítve a közlekedéseket, talán Budapesten a feladatát végrehajtja és dacol az időjárással. Sok ilyen apró jelzést látunk itt a fényképen, ahogy a kép legalsó sarkán, az épület frontfalán egy kis foncsorhibát láthatunk a vakolatot kitakarva, vagy mindazokat a festékfoltokat, amely a jobb fölső sarkon érzékelhető, ha jól látom fönt a tükrön, vagy akár a tükörkeret, amely felhívó jelként pirossal és fehérrel körbe van festve. Ott is a festék sérülései mind ezt az idővel dacolást jelzik. Én nem szégyenlősködtem volna, azzal, hogy ezt a keretet megpróbálom kihagyni. Már csak azért is mert maga az optika, a fotóapparát optikája is valamilyen módon torzít, tehát ha magát ezt a tükröződő épületformát szeretném ábrázolni, akkor vagy nagyon sokat kellett volna az épületből vágni, és mindez a szép ovális forma nem lenne látható, vagy pedig ugyanilyen nehézség jönne létre, mint amit itt érzékelünk, hogy a keret benne is van a mi valós keretünkben, a képkeretünkben és nincs is. Én igazából azt a döntést hoztam volna meg inkább, hogy ezt a furcsa, szoció, pop-artos, vörös és fehér zebraszerű keretet is megtartottam volna, mert nincs ezen mit szégyenkezni, hogy ez az anziksz úgy teljes. Kettő disznóra tudnám ezt értékelni. (szőke)
értékelés: