2. Építészet, enteriőr

A címből ítélve nyilván a mészkő faragott formák között megtalálható virágszirom a röneszánszból, amelyre az alkotó utal. Ugyanakkor az egész képen, hiszen egy kirándulási munkát látunk, a kovácsoltvas lámpa, a vakolat sérülései, a háttérben az oszlopívek, sok minden megint megjelenik. És miközben van egy nagyon határozott és nagyon jól értelmezhető cím, újra megkockáztatom, hogy ritmikájában, kompozíciójában is túl sok mindent akar elmondani nekünk ez a kép és így a nagyon fontos főszereplőtől, a virágtól messze kerülünk. Ha a kép egészét és motívumrendszerét megnézem, akkor szinte az 1/30-ad része lehet az a virágfilozófia, amire utal a cím, és ezáltal nem tudok eljutni a kép valódi üzenetéhez. Úgyhogy én tudom azt, hogy az Ágnes nagyon jó képeket tud csinálni, visszaadnám a 13-as leckét ismétlésre az Ágnesnek. (szőke)

Azok a fajta dokumentumfotók, dokumentum élmények – ilyen például az itt látható repülőgépen való közlekedés – ahol az embert ráébreszti a természetben, a világban mondjuk egy különleges szituációból látható vizualitáson keresztül arra, hogy a világ mennyire élőlényszerű, azok mindig csodálatosak. Tehát nehéz helyzet van itt, mert egyrészt ugye egy város fölötti látképet láthatunk, ahol mint egy érrendszer, mint egy ilyen véredény hálózat mutatja ennek az elő városnak a pulzálását, lüktetését valódi élőlényként, amit ott lent a mélyben a házak között, a beszélgetéseknél, az italoknál, a bevásárlásnál, a szatyroknál, a taxival közlekedésnél ezt nem láthatjuk. Ezek mindig erős élmények: a természet segítségével, amikor valamit összefoglalva érzékelhetünk. Nagyon nehéz ilyenkor ez a helyzet, mert a dokumentumfotó kategóriájában ezekben a helyzetekben annyit lehet rögzíteni, amennyit egy ilyen parányi ablakon kitekintve úti képként az ember meg tud figyelni. Tehát egyrészt azt mondom, hogy maga a megfigyelés iránya az jó, ugyanakkor önmagában a kép tulajdonképpen egy anzix, de az adott helyzetből valószínűleg nem lehetett többet kicsavarni. Én ezért mondanám azt, hogy meg van az egy disznó, de ott van a lehetőség is, mert a gondolkodás iránya, ahogy a Camilla gondolkodik most – amiket ugye jó ideig nem lehetett az ő alkotásaiban látni – az irány az nagyon jó. Én azt mondanám, hogy van időnk, nem kell rohanni a 13-as lecke, Épített környezettel ugyanebben a gondolati mélységben lehet foglalkozni és egészen biztos vagyok benne, hogy a Camilla tud még jobb képeket küldeni erre a házi feladatra. (szőke)
értékelés:

Ágnesnek volt egy hasonló képe nem sokkal ezelőtt, amin egy hóban eltévedt szúnyogot ábrázolt egy képhármasban, és azért is hozom ide ezt az előzményt, merthogy talán ezáltal érhetővé válik az, hogy ez a kép ahhoz képest – és saját magához mérjük – miért nem képviseli ugyanazt az értéket, mint az a kép, amire képes volt. Annál a képnél egy nagyon egyszerű történetből egy nagyon meghökkentő végeredményre jutottunk. Ez a mutatvány akkor jól sikerült és most is valami egészen furcsa állatkát – biztos vannak köztünk olyan biológiával foglalkozók, akik meg tudják mondani, hogy milyen kis nünüke ez – hát egy ilyen állatkát mutat Ágnes. Viszont olyan szinten redukálta a bogarat, a környezetet – nyilvánvaló azért, hogy meg tudja mutatni ennek a kis rovarnak a szárnyait, meg a kis csápjait, de olyan szinten redukálta magát a környezetet, hogy ez a kiemelés most már nélkülöz mindenféle kötődést, ahhoz a történethez, ami itt a háttérben esetleg megbúvik. A cím arra utal, hogy „ablakom”, tehát ez egy saját szoba lehet, ahonnan mondjuk Ágnes kinéz, ugyanakkor ebből a szobából semmit nem érzékelünk. Valamennyit érzékelünk a háttérben az utcán lévő lakótelepről, a parkoló autókról, a házról és a boltsorról, de ez is tulajdonképpen amiatt, hogy életlenben van tartva, kevésbé érzékelhető. Tehát, ha egy döntést kéne hozni, akkor vagy az a döntés, hogy az ablak a tükröződését használjuk arra, hogy a belső térből valamennyivel többet megmutassunk, vagy pedig a hátteret a mélységélesség megválasztásával élesben tartjuk, és egy olyan háttérhelyzetet választunk, amibe mint történetbe ez a kis rovar beépülhet. Most azáltal, hogy ennyire kicsi a mélységélesség, ezáltal ez a képalkotó elem önmagára utalva megmarad itt a kép közepén nekünk, mint egy lepkegyűjteményben, de ennél nem tud többet most ez a kép, tehát ez a jövőre nézve most egy javaslat, hogy önmagában egy ilyen történet nem biztos, hogy megáll a lábán, valamivel meg kell támogatni. Úgyhogy ezt a 13-as lecke, épített környezetre köszönjük szépen, de nem tudunk rá disznót adni. (szőke)

A fekvő formátumú fekete-fehér kép a városképek sorozatba illik bele, amelyekből nagyon sok jó megfigyelés és nagyon sok jó munka készült már. Hármas tagozású - előtér, középtér, háttér -, amelyben a középtér az maga a Duna, vagy egy szürke folt, az tulajdonképpen egy elválasztó vonal az előtér és a háttér kapcsolatában. A háttér, ami egy szimbolikus üzenetet is hordoz, az Országház látványa, mindenféleképp ez a kulcsa képnek, amely a megfigyelés szempontjából egy nagyon radikális és jó ötletet dolgoz fel, hiszen a közvetlenül közelünkben lévő előtérben amorf felületeket látunk. Kőformákat, sérült mészkőfelületeket és szinte mintegy bombatölcsér, középen egy üreget. Mivel ezek nagyon hangsúlyosan vannak jelen a kép nagyobb hányadában, az előtérben látható felületek, ezért azt kell mondani, hogy ennek a képnek a súlypontozása tehát ez. És ebből a szempontból az előtér részlethangsúlyozottsága fontosabb lenne. Ezeket esetleg tükörrel, reflexekkel, celofánnal, alufóliával egy picit manipulálva föl lehetne erősíteni. Gondolok itt a jobboldali bazalttömb árnyékban lévő felületeire. Valami oknál fogva a háttérben lévő szinte sziluettes Országház és az előtérben fekete-fehérben tartott színvilágban, az előtérben lévő foltfelületek hasonló tónusokat is tartalmaznak. Ezért nem válik le, nem különül el sarkalatosan ez a bizonyos közelünkben lévő látvány és a távolban lévő szimbolika. Ennek a kapcsolódása természetesen egy nagyon jó ötlet és nagyon fontos, ahogy az amorf kőformák asszociatívan utalnak az ember által alkotott hatalmi jelképre, de ehhez jobban ki kellene emelni a kép szegélyét képező sötét felületeket. Egy pici fénnyel játszani kellene. Ugyanúgy, ahogy a világos, napos időben a talapzatot jelentő mészkőfelület sérülései a beérkező fény hatására árnyék foltocskával díszítettek és talán pont ettől van egy olyan érzése az embernek, hogy olyan ez, mint egy bombatölcsér, ami itt középen az elhaladó ember előtt látható. Tehát az ötlet nagyon jó, nagyon jó az irány is, csak megint egy picit azt érzem, hogy amiben a Bara erős érzékelni a párhuzamokat, érzékelni az abszurditást a megfigyelésekben az azonnal, szinte csettintésre megvan, és utána nagyon könnyedén megtörténik egy lezáró alkotói folyamat és aztán kimondódik, hogy akkor a kép készen van. Én itt érzek egy kicsi problémát és pont a Bara érdekében, merthogy szeretném, hogy ezek fejlődjenek ezek az alapvető kérdések, egy disznóra értékelném ezt a képet. Várom a továbbgondolását ennek az üzenetnek, ha elfogadható. (szőke)
értékelés:

Abszolút egyetértek ezzel a megfigyeléssel, ahogy a talán a szőlő termesztő gazdák világában, azt hiszem ezeket kacsoknak hívják ezeket a kis kunkorodó felületeket - majd aki a botanikához ért az megmondja, hogyha ez nem szőlőforma, akkor mik ezek a kiálló kis szerkezetek - mindenesetre itt olyan érzete van az embernek, minthogyha egy kovácsoltvas különleges kapurészeit látná. Nagyon jó pillanatot választ a Mariann, az úgynevezett demerungot, naplementét. Nekem annyi megjegyzésem lenne talán, hogyha jól érzékelem, akkor ott a horizont, vagy egy kerítésfal, valami éppen határolja a lemenő nap fényeit és véleményem szerint még hatásosabb tudna lenni ezeknek a kunkorodó formáknak a megvalósítása, ha egy nagyon picit várt volna és hagyta volna, hogy a napkorong alábukjon ott a sötét takarásnak és már csak a reflexfelületek, ugyanígy az égbolttal megmaradjanak. Mert ugyan nagyon-nagyon jó és nagyon fontos, ahogyan a fény kirobban itt a pici kis fűszálak és ilyen kandikáló kis kacsok között, de lehet, hogy még jobban hangsúlyt kapott volna ezeknek az indáknak a játéka, ha ez a fény nem marad uralkodóan a kép jobboldalán. Más kérdés, hogy akkor a kép baloldalán lévő sötét folt, az épület foltformája hogyan ritmizál ehhez? De úgy gondolom, hogy a kettő disznó megvan a képhez és ugyanúgy várom továbbra is a következő munkáit, mert jó irányba halad. (szőke)
értékelés:

Svolvaer házai. Játszottam egy kicsit. :)

Nagyon szeretem Viktória megfigyeléseit és jóknak is tartom. Konszolidáltak, precízek, nem akarnak nagyobbat vállalni annál ami, apró lépésekkel, de nagyon szépen mondja ki az alap mondatokat és ennél a képsorozatnál is úgy gondolom, hogy ezek megtörténnek. A színvariációk, a ritmika, a dinamikával való játék, vörösben hagyva a falakat, barnásítva, és fekete-fehérben tartva ezt a három tájképet. Színvariációs játék ez, ami egy fontos és jó dolog. Ugyanakkor elfogadható az, hogy ő egy aránylag, egy logikusan gondolkodó ember a fotógráfia szempontjából, tehát mindezeket, valószínűleg, hiszen az ő döntései, hozta meg, látja, akkor el kéne tudni fogadni azt, hogy ezek a képek saját rendszerükben és erejükben is megállnak a talpukon és esetlegesen el lehet felejteni ezeket a gyászkereteket, nem kell külön kiemelni, ezek a képek és a kép hozzárendelések működnek ezek nélkül is, nem kell külön megerősítés. Azt tudnám neki mondani, ne bizonytalankodjon, hanem higgye el, hogy jó, amiket csinál. Én ezt egy háromdisznós kis gyakorlatnak gondolom a 13-as lecke, épített környezetre. (szőke)
értékelés:

Itt egy kicsit vitatkoznék a Barával, mert amiket a „barai” munkákból nagyon szeretek, a tükröződések, az elmosódottság és nagyon szeretek az épített környezetből való megfigyelésekben, itt – szórjon rám bárki követ, ellenkeznék és azt mondanám, hogy – azért az üvegtükröződések és az oszlopok és egyáltalán ez a felülnézeti kép nem adja teljesen azt az üzenetet kompozícióban, formáiban sem. Számomra hevenyészettnek tűnik ez a mostani levél, mostani üzenet. Olyan, minthogyha a gép elkattintódott volna és tudom azt, hogy őneki sokkal mélyebb, és sokkal erősebb értelmű munkái érkeztek már be pont épített környezet kategóriájába, úgyhogy éppen a Bara érdekében én visszautalnám a 13-as lecke házi feladatát és kérnék ismétlést, vagy pedig egy újabb kísérletet. (szőke)