2. Építészet, enteriőr

Vizparti kunyhó
egy rég elfeledett kép előtérbe kerülése...

Először is, ahogy írja is Bara, ez egy régebbi kép, túl nagy jelentőséget ennek nem akarok ennek tulajdonítani, de a képbe való beleírás, belerajzolás ahogy itt látjuk a Bara-art feliratot – hát, lehet szignózni egy képet, de egyrészt ezt az elektronikus formátumnál kevésbé tartom jól megoldhatónak, másrészről pedig szerintem a szignó inkább a falra kerülő képeknél jelentős, az interneten én hosszú évekig csináltam egy galériát, ezt gondolom tudjátok, és a hosszú évek tapasztalata az az, hogy a képbe írt szignó az nagyon ritka esetben szervül úgy a képpel, hogy ne hasson idegenül az elektronikus közlésnél. Tudom, hogy úgymond a saját munkákat védendő az emberek szoktak ilyen szignókat vagy layereket alkalmazni, vagy vízjeleket (amiket eddig megoldásként láttam hosszú évek alatt, abból egy se volt olyan, ami ne hatott volna idétlenül) – de igazából én itt az estiskolán ennek nem sok értelmét látom. Ennyit erről. A kép egy nagyon is 70-es évekbeli, retró vagy szocióhangulatot áraszt, és szeretném felhívni a figyelmet az ereszcsatornákra, amik mint kis vizipipák merednek ki a falsíkból, vagy arra az ajtóra, ami hát fantasztikus ott az emeleten, valami HÉV vagy buszajtóból lehetett összetákolva, egyszerűen őrületes az a fíling, amit ez a kép így sugall. Az, hogy vízparton van, hát én nem vagyok egy nagyon természetközeli csávó, nem tudom, hogy ez a növényzetből kellene kiderülnie, vagy másból, de picit én a kép fölső részéből egy ujjnyit vágtam volna, és azt lent hozzátettem volna, azért, mert a kunyhóhoz vezető út szerintem fontosabb, mint fent a tér. De egy jó fotónak tartom, egy jó képnek, abban nem vagyok 100 %-ig biztos, ezt a Bara tudja megmondani, hogy mennyire lehetett volna más irányból megközelíteni ezt, látom a kerítést, szóval nem biztos, hogy onnan lehetett volna használható képet csinálni, de engem pl. jobban izgat az a lépcső, ami felvezet az emeletre, mint ez az üres falrész. Ennyiből talán az egy fontosabb helyzet. De hát ezek a buszablakok, meg minden... hát egész egyszerűen eszméletlen. És mindazzal együtt, hogy ilyen talált tárgyakból meg fusiban van összerakva ez a ház, azért egészen korrektnek tűnik maga a megoldás, tehát ennek a kornak a lenyomatának tartom ezt, és a képet egy kordokumentumnak, úgyhogy én megadnám rá a három disznót. (hegyi)
értékelés:

Feszület

Én nagyon szeretem a Ferinek ezeket a képeit, mert olyan dolgokat talál meg, amik mellett én elmennék, mert neki több az ideje meg a türelme ezekre a helyzetekre, és nagyon szeretem azt is, ahogyan a nézővel tud bánni, mert itt erről szól a mese; a Ferinek van egy története, van egy vitája a Teremtővel, vagy a helyzettel, mert nem az első ilyen keresztes vagy istent érintő képe itt, és ezt a vitát folytatja le itt ezekbben a képekben. Ez egy nagyon jó dolog, hát itt még azt is el tudom képzelni, hogy a Feri játszik egy kicsit velünk, hogy itt a méretekben van egy kicsi játék, ebben nem vagyok 100 %-ig biztos, de ez a kereszt ilyen óriási lehet, mint ahogyan itt látszik? Még egy egészen kicsi kereszt is lehet. Szóval ez egy nagyon jó meglátás, de egy picit hiányolom a történet továbbmesélését. Tehát itt fel van vetve valami, nagyon szépen ábrázolódnak ezek a viharok a képen, nagyon szép a helyzet, bár a feszület felső részének, a fejnek a megvilágításával van egy pici problémám, de mindettől függetlenül ez csak egy felvetés – csak ez hogyan van tovább? Mi a mondat befejezése? Nem tudom, mennyire vagyok érthető, de itt elindul egy történet, és nemigazán látom a végét. Olyan, mintha felvétel közben pillanatálljra tették volna a magnót. Ez két disznó. De hogy mit keres az épített környezetben, azt csak a jó ég tudja. (hegyi)
értékelés:

Utca éjjel
Belgrád éjjel.

Itt megint ebbe a szerencsétlen épített környezetbe akarunk beleszuszakolni mindent, miközben ez a kép ez nagyon nem erről az épített környezetről szól; ez ha akarom, lehetne ágy vagy vágy, szóval én erről egy csomó mindenre tudnék asszociálni, az épített környezetre a legkevésbé, úgyhogy a Gábor segítségét várom, hogy hova tehetjük át ezt a képet, mert engem az épített környezetben ez nemigazán érdekel, ha épített környezetnek nézem, akkor ez egy igen kevéssé izgalmas kép, mert építészetileg ez semmi. Ha viszont mondjuk ágyra vagy vágyra veszem, akkor ez egy izgalmas történet, ugye látjuk ott azt a hölgyet, ugyan tele van grafittizve a hónalja meg az orra, keze, de ott fekszik ebben a nagy eladótérben – persze tudjuk a tudatunkkal, hogy ez egy plakát, és valamit reklámoz ez a néni, de mégis úgy tűnik, mintha egy ilyen góliát, egy Gulliver(ina) feküdne ott abban a boltban, és ott valamit szerelnek a testén a kis törpék, de ő itt nagy bőszen fekszik, és jön a törpe itt az utcán, még majdnem úgy is tűnik, mintha egy fegyver lenne a kezében, és kiszabadítja a Gulliverinát, aki az előző részben a Hófehérke szerepét kapta. Én ettől a játékosságtól, ettől a szürreális helyzettől is nagyon szeretem ezt a képet, úgyhogy ez három disznó – de keressünk már neki egy másik leckét, jó? (hegyi)
értékelés:

A világ peremén

Megint ugye kapunk az épített környezetbe valamit, ami hogy mondjam, ami át-, vagy továbbgondolásra serkent minket, ugyanis ennél a képnél maga az épített környezet a kép alsó negyedében foglal helyet, és a többi az ugyan az ember által megművelt, de mégiscsak természeti környezet, ami ráadásul mint egy nyelv, benyúlik ebbe a kis falucskába, belesimul ez a völgy vagy horpadás-rész. Tehát nekem nagyon tetszetős ez a kép, még úgy is, hogy lehet, hogy én vagy kevesebb eget adok, és ezzel ilyen panorámakép-szerűvé teszem a képet, vagy pedig még több eget, még úgy is, hogy nincs rajta egy darab felhő sem. Mert ha még több az ég fönt, az még jobban nyomná, még jobban kiemelné ezt az alsó történetet. Tehát bátran lehetne ehhez hozzáadni, akár mégegyszer ennyi eget, de legalább egy féllel többet. És a horizont, Feri, a horizont, az egyenes? (hegyi)
értékelés:

Kettős horizont

Hát, ez egy kicsit érdekes számomra, hogy ezt az épített környezetre küldi be a Bara – persze, biztosan van valami köze... ez valami hullámpala vagy nem tudom mi lehet ezekkel a deszkákkal, és itt történt valami színmódosítás is, mert kevéssé tudom elképzelni, hogy ilyen furcsa színűre festenének le deszkákat, tehát megvan a Bara trükkje ebben, megvan az is, hogy szépen osztódik ez a tér, azaz elkezdi felosztani ezt a teret hat részre. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez az osztás véglegesen elfogadható lenne, mert egy pici ellentmondást érzek, és vannak ebben az osztatban nagyon nagy lyukak. Súlyukban egy kicsit esetlegesek ezek az osztatok. Pl. ennél a képnél ha a kép jobboldalából akár egy negyednyit levágnánk, máris jobban bemozdulna ez a dinamika, és sokkal inkább másról beszélne. Hogy ez mennyiben épített környezet, azt nem tudom, és most annyira nem is akarok keresgélni, hogy máshova hova lehetne áttenni, így fogadjuk el épített környezetre. Egy disznót tudok adni rá, mert nagyon fontos, hogy ez a fajta kompozíció jól működjön, és hogy a Bara ezt gyakorolja még, és küldjön nekünk még ebből verziókat. (hegyi)
értékelés:

Kapu

Igen, igen, értem én, ez olyan nekem, mint a dörögdi színpad, mint az Ősök Háza színpada, igazából értem én, ez épített környezet, nem hiányzik, hogy ebben ember is megjelenjen, lehet meghozni egy ilyen döntést. Nekem az egész kompozíció balra dől, részben mert a függőlegesek nem függőlegesek, részben mert tömegében is az előtérben lévő ív tömege is balfelé pörgeti-dönti ezt a helyzetet. Azt gondolom, hogy magának a térnek a strukturálása, a térérzet keltése hiányzik ebből a képből, az kevés, hogy a tető gerendázata és deszkái hoznak egy utalást erre, mert ebben a térben azért mégiscsak ott középen elhelyezhető lett volna. Nekem ott egy kicsit üres ez a történet, mintha a színpadra várnánk a szereplőket, de ők nem érkeznének meg, és mi csak várunk, várakozunk de nem indul el a darab. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, egy disznó és várnám a folytatását ennek a műnek. (hegyi)
értékelés:

Sziget

A 13. leckére, az épített környezetre küldte be az alkotó ezt a képet, és számomra nem teljesen világos, hogy mennyire reális ez a helyzet – én szeretném azt hinni, hogy igen, és nem valamilyen trükköt alkalmazott itt a Feri, és így alakította ki ezt a helyzetet – bár azt is el tudnám fogadni, hogy ez csak egy mese. Mint egy Robinson sziget tulajdonképpen a kis házikókkal, a bokrokkal és fákkal. A képnek igazándiból az az ereje, hogy ezek a szántási vagy munkagép-vonalak, amik így körbefogják ezt a helyet, ezek ritmizálják, és mint egy tenger, mint vízáramlat, egy hullámzással, egy spirális körformával ölelik körbe a helyet. Egy nagyon jól komponált kép ráadásul, mert nagyon szépek azok a formai kapcsolódások, amik az égbenyúló kiszáradt fa által, a felhők által mutatkoznak. Van benne egy pici kettősség, mert ha az ember nem számítja az a pici kis házat, akkor az ember azt mondja, hogy vágyom egy ilyen kis szigetre, egy ilyen elbújási lehetőségre; miközben az a kis ház, és annak az állapota azért megkérdőjelezi ezt a vágyat, és a körbefogottság is amit ez a szántás érzékeltet. Nem látunk kitörési utat, nincs egy gyalogösvény, ahol ez a sziget megközelíthető, ez egy picit az üzenetnek ezt a pozitív jellegét ellenpontozza. Ennél jobban nem szeretnék belemenni ennek az üzenetnek az elemzésébe, mert lehetne itt hibákat keresni, vagy mondani, hogy miért nem tette oda Piroskát a szigetre vagy miért nem áll ott a Robinzon vagy Péntek – de mégis azt mondom, hogy én el tudom fogadni ezt a megoldást – akár az épített környezet leckére is, bár azt így ha én vagyok a Feri, ezt lehet, hogy a gyermekkor leckére küldöm be. De köszönöm a képet, és én ezt három disznósnak gondolom. (hegyi)
értékelés:

Klastrom

A Klastromnak egész nagy dokumentációja kezd lenni a táboros és estiskolás képek által, érdemes végignézni, hogy az alkotók milyen megközelítéseket alkalmaztak már. Anitának annyit tudnánk mondani, amit már az Eiffel torony esetében is mondtunk, hogy ezekben az esetekben, amikor ismert, híres épületet fotózunk, meg kell találni azt a személyes pluszt, amitől az a kép egyedivé válik és felül tud emelkedni az útikép kategórián. Jó a párhuzamba állítása a kiszáradt fának és a romnak, de ennél tovább kell menni, hiszen a klastrom mint háttér, mint színpad, vagy akár mint forma alap motívum, ami most nem jut ennél tovább. Abban nem szeretnénk ötletet adni, hogy mi tehetné személyesebbé, mert az Hegyi vagy Szőke személyessége lenne. Hogy ez akt, csendélet, portré vagy milyen irány, ki-ki döntse el maga, de a rom, az épület kisugárzása csak alap motívum, nem elég ahhoz, hogy személyessé varázsoljon egy helyzetet. Itt sem tudunk mást mondani, mint hogy ha Anita közel érzi magához ezt a témát, akkor az idő lesz a kulcs, az idő a megfejtés, amit kívülállóként passzívan kell eltölteni "vele" ahhoz, hogy kialakuljon a személyes "barátság". (szőke-hegyi)

Velence

Egy útiképet látunk, aki már járt Velencében az tudja, hogy millió kis ilyen utcát láthatunk, és mindig az a kérdés, hogy éppen az alkotó egy ilyen utazásnál kiválaszt szituációkat, hogy miért azt mutatja nekünk, amit éppen közöl. Itt a monokróm képi ábrázolás, egy öregített, barnított formában jelenik meg. Ennek az archaizálásnak megvan a maga értelme, hiszen ez a színpadi környezet itt amit Velence jelent, ez erre alkalmas, és mivel ez a kép ebben a formájában nem egy vidám közlés, tehát megvan egy melankolikus húzása is a történetnek. Ha kompozícióban, tónusrendben nézem ezt a történetet, akkor azt mondom, hogy ez ahogy már az előző képénél is felmerült, hogy a mélységélesség megválasztásával, és az élesség elhelyezésével a háromdimenziós helyzetből tulajdonképpen egy kétdimenziós helyzetet hoz létre. Igaz, hogy itt a perspektíva valamelyest hozzáad a térélményhez, de mégis, ezek a formák erősen egy síkra vannak hozva. A fények viszont ellendolgoznak ennek, hiszen a néző át akar menni ezen a hídon, de ugyanakkor nem oda fókuszál, a hídra, ahol történik valami, vannak emberek is, hanem mivel felette világosabb tónusban szerepel a házfal, ezért oda ugrik fel mindig a tekintetünk. Tehát ha valamennyi korrekciót lehetne tenni, akár maszkolással, akkor akárha csak azonos tónusértékűre hozzuk azt a felületet akkor máris más ritmikája indul el ennek a képnek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Halálra itélt
A pécsi szénmosó épülete, bontás előtt

Egy nagyon szép fényben és struktúrájában is nagyon szép megoldást látunk, egy dokumentációt erről a helyzetről, és az alkotó egy nagyon fontos döntést hozott akkor, amikor a kép arányait beállította; gondolok itt arra, hogy a kép több, mint fele az az eget birtokolja, és a másik, kicsivel kevesebb, mint fele az maga az épület, tehát az épületre mintegy ránehezedik az ég, és az égen lévő struktúrák. Ebben az asszociációs helyzetben filozófiai szerepe van annak a térnek, amit az alkotó az épület fölött hagy. De ha letakarjuk magát az épületet, és csak ezzel a fénytani jelenséggel akarunk foglalkozni, akkor egy kérdés felmerül bennünk, hogy nem kellett volna-e valamivel kiegyenlítettebb helyzetre várnunk, mert most a kép jobb és balfele nagyon nagy dinamikai jeleket mutat, és a jobb felső sarok teljesen becsukódik és elmegy feketébe, addig a bal felső sarok majdnem elmegy a fehérig, és itt, ennél a képnél most ettől van egy féloldalas érzete az embernek, mintha a kép bal felső része nem lenne befejezve, mintha ott kiszaladna ez a tömeg, és tónusérték. Tehát én abban gondolnám a megfejtést, hogy akár utólag beavatkozva, akár maszkolással, mivel viszonylag jól látszik, hogy hol törik meg ez a formai helyzet, kb. a kép harmadánál, és ide akár maszkolással valamelyest korrigálható. Egy pici kérdésem van a Ferihez, hogy akkor, hogy ha van egy ilyen riporthelyzet, amikor dokumentálunk, mint egy fotóriporter, akkor vajon ez egy ilyennek a nyitánya vagy záróképe lehetne, de én el tudnám képzelni ezt a történetet feldolgozva riport formájában, úgy, hogy ezt a történetet végigkérdezzük, és ebben megjelenhetnek a volt szereplők, tehát ez a történet szocióban feldolgozható lehetne, és akkor ennek egy nagyon szép része lehetne egy sorozatnak ez a kép. Tehát ha a Ferit izgatja ez a fajta házi feladat, ami van is, a riport, akkor akár ez a történet alkalmas is lehetne arra, hogy hogyan tudunk leirat nélkül, csupán a fotográfia eszközeivel létrehozni egy riportot. Visszatérve ehhez a képhez én azt mondom, hogy a háttérproblematika az a gond, ami miatt számomra ez a kép kétdisznós. (szőke)
értékelés:

Igy láttam én

Mindig nehéz feladat elé állítják magukat a fotósok, amikor valami nagyon ismert formát vagy helyzetet vagy történetet szeretnének ábrázolni fotográfiai úton – ugye itt az Eiffel tornyot látjuk alulnézetben, aminek egy érdekes utalása, hogy Budapesten a Nyugati pályaudvar hasonló szerkezettel, felfogással készült, tehát nekünk is megvan a magunk Eiffel által tervezett szerkezete. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon nehéz valami újat, valami személyeset találni és mutatni – a kép címe arról beszél, hogy így láttam én, azaz ezt a fajta személyességet próbálja a saját Eiffel-tornyom című dolgot akarja megmutatni nekünk – de hát ha visszalapozunk az estiskolán is akár, egy félévet, itt is egy nagyon hasonló beállítással találkoztunk már. Tehát itt is, a képben a megfejtés kulcsa mindig is a személyesség, az a fajta személyesség, amit oly sokszor számonkérünk a munkáitoknál, hogy hogyan kerül bele Polyák Erika ebbe a történetbe? Mert ezt a képet ilyenformán bárki, aki alááll ennek a szerkezetnek, az elkészítheti. És ezesetben nincsen más kapaszkodónk, mint az a személyes jelenlét, amivel mi rendelkeztünk csak – hogy én voltam ott, 2008 október 10-én Párizsban, ez az én történetem, az én élményem – és ezt az én-élményt kell valamilyen formában a képre ráhelyezni. Hogy milyen formán, arra nem tudok – nem is akarok tanácsot adni, azért nem, mert az a Hegyi vagy a Szőke Eiffel-tornya lesz, de mindenféleképpen ezt az irányt javaslom. Úgyhogy nagyon köszönjük ezt a leckét, és a képet, de ez a személyesség erről a képről hiányzik. (szőke-hegyi)

Belépni tilos
Belépni tilos!
Ott van a szoba...

Nagyon érdekes az, ahogyan a természetben az András jár-kel, lát és megfigyel, nagyon érdekesek itt ezek a szimbolikák is; de hogy ezen a Gimesi András nem jelentkezik, legalább annyira, hogy azt elérje, hogy az előtérben látható bokrok, vagy mik, ami háttérbe nyomja az épített környezetet, kapna egy ilyen előtér-háttér ritmizálást. Itt ezen a képen van egy ajtó, fal, grafittik és növényzet. Ha megnézzük ennek a falnak az izgalma ezekben a grafittikben van. Ez pedig azt jelenti, hogy el kell dönteni, hogy én ezt az egész épületet akarom ábrázolni, és ha ezt akarom, akkor olyan perspektívában kell ábrázolni, hogy a folytatása legalábbis sejthető legyen. Ez most nem eldönthető, hogy csak egy fal, egy garázs vagy micsoda. A másik helyzet pedig, ha engem ezek a formák érdekelnek, a kör, a fülecske, a repülő, a Belépni tilos, és az egésznek egy ilyen vegyítése-montázsa, és ekkor el kell döntenem, hogy nem állóban, hanem fekvőben fotózom, olyan szinten közel menve, hogy kiszakítsam a környezetből és csak a felület izgat. Most a kettő között vagyunk, és mivel az épület szempontjából ennyire szűkre van vágva a kép, a perspektíva sem érzékelhető, sem megvilágításban, sem mélységélességben. Úgyhogy ha ez nincs nagyon messze, és vissza tud menni, akkor én azt javaslom az Andrásnak, hogy tegye meg a maga kedvéért meg gyakorlásért – nekem azt mondta a mesterem, hogy ilyenkor az ember mintegy bünteti magát, és juszt is visszamegy, megcsinálni rendesen – tehát én ezt nem büntinek mondom, de gyakorlás szempontjából jó lenne, ha visszamenne, és értelmezné számunkra, hogy miről is akar ezzel beszélni. (szőke-hegyi)

Az apokalipszis négy teknőce

Hogy ez négy teknős-e vagy egy tükröztetett kép, azt én nem tudom eldönteni, a falon a világító lámpák az ezoterikus stúdióban? Négy teknős valószínűleg, mivel vannak a képen aszimmetrikus jelek is. Nagyon tetszik ez a világ, a rögzítéstechnika, hogy belelátunk valakinek a valamijébe, de hogy ezen a Gimesi András nem jelentkezik, legalább a kis kecskeszakállának az oldalsó szőrszála, az biztos, pedig annak nagyon örülnék. Ugye András, mindent átszűrünk magunkon? (szőke)
értékelés:

A csónakázótó maradéka
Lám, ennyi maradt a csónakázótóból...

Nagyon örülök, hogy egy ilyen emlékkép, egy anzix valahogy felülnézetben, egy látlelet, hogy az átadás-átvételnél 42 darab szék, egy kék műanyag kád, kiugró-beugróval, hátul egy vendéglátóipari egység műanyag alátéttel, stbstb... azt hiszem András, érted, hogy mire akarok utalni, hogy a cím üzenete, ami valami régi emlékképre fájdalommal utal, az nem írhatja felül azt, hogy a képzőművészeti munkánál az élményt meg kell adni, attól tudsz egy drámát létrehozni, hogy a mostani látvány is kompozícióban rendben kell, hogy legyen. Egy picit emiatt a fölső felületből a fáknál, vágni kellene, másrészt pedig ettől még, hogy egy ún. sajtófotó készül egy újságírói munkához, ennek ugyanúgy képviselnie kell a szerkesztés szabályait. Ezért én ezt visszaadnám ismétlésre, de egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Alkony

Szeretem ezt a képet, főként azért, mert a tükröződő felszínen megfigyelt formák és jelenségek egy nagyon jó példáját látjuk. Ugye a képen valamilyen épített környezetet látunk, amin egy lépcsősor, a lépcsősor korlátja utáni lezáróelem díszei, aztán a baloldalon ez a lépcsősor folytatódik tovább, itt egy csapadékvíz által létrehozott pocsolyát látunk, ami tükröződő felület, és ebben látjuk egy lezáró vagy díszítőelemnek egy másik darabját, ami azért érdekes, mert az alkotó úgy döntött, hogy ezt az elemet a maga reális formájában elvágja; több irányban is vágva van, azaz a felső sarokba kerül – de nem foszt meg minket ettől a vizuális helyzettől, hanem a vízben tükröztetve megismétli, ami ettől egy izgalmas helyzetet hoz. Ráadásul felfedezte azt, hogy grafittisek ennek a gömbnek festettek szemet-orrot-szájat, és alá is írtak valamit, de nagyon jó felfedezés, úgyhogy ebben a tekintetben a kép nagyon jól működik. Ami megint mintha - szintén a Barának egy előző képénél is felmerült, hogy hol húzzuk meg a kép határait, mivel itt is a normál mérethez képest egy vágást látunk, azaz ha már vágunk, akkor ennek a vágásnak határozottnak és jól átgondoltnak kell lennie. Itt megint azt mondom, hogy a képnek a baloldalával van gondom, hogy az a lépcsősor ott folytatódik, és nem biztos, hogy a néző szemét nem akarom arra elvinni, márpedig nem lett volna rossz, ha akarta volna arra továbbvinni, hogy lemegyünk a lépcsőn, de megállunk közben megszemlélni ezt a tükröződést. Úgyhogy nekem ezzel van egy pici problémám. Hogy az ötös lecke, vágy kategóriába tartozik-e ez a kép, arra azt mondanám, hogy a Barának nem ártott volna ebbe a képbe belesűríteni azt, hogy mi a vágy tárgya? Mi a vágy célja, vagy merre mutat ez, úgyhogy ha a Bara megengedi, én ezt az épített környezetre áttenném, és ha akarja, és megteheti, akkor érdemes még ezekkel a formákkal foglalkozni. Így a két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés: