2. Építészet, enteriőr

Börtön

Egy enteriőrt látunk, ez egy speciális helyzet, amit a cím is erősít, a dupla rácsozat, a vastag, négyzetvasból hegesztett ajtók is ezt mutatják, hogy ez egy börtön. Ugyanakkor ezek az ajtók a képen nyitva vannak, az egyik sarkig, a másik csak résnyire, de nyitva van. Látunk egy figurát is a képen, aki vélhetően, bár ez nem egyértelmű, de talán a sarkig tárt ajtóból jöhetett ki. Azért is vagyok ilyen bizonytalan, mert nekem a figura elhelyezése tűnik határozatlannak, meg az ajtók is, annyira rendezetlen az egész, noha értem én, hogy perspektivikusnak kell lenniük az ajtóknak, de ha hunyorítva nézem, annyira zavaros az egész, dől is jobbra, meg nincs igazán ritmusa sem az egésznek. Úgy érezzük - és Gábor cáfoljon meg, ha nem így van - hogy Gábor bekerült egy helyzetbe, ahol a helyzet újdonsága, vagy a helyszín intimitása, szokatlan volta egy hatást tett rá, és ez a hatás túlnőtt rajta, nem tudta feldolgozni, nem tudta belesűríteni egy képbe. Nem egészen olyan, mint egy turistafotó, hogy bent voltunk a börtönben és készült egy kép, mert ennél azért tovább próbált menni, de még nem sikerült eljutnia arra a pontra, amikor kellő távolságtartással, ugyanakkor kellő realitással ábrázolja ezt a helyzetet, és onnan formálja meg a maga üzenetét. A figura elhelyezése esetleges, ha ő beljebb került volna, hogy a feje az ajtónyílásnál legyen, és mondjuk még fél vállal még bent van, már egy történet elindul, vagy több értelmet nyer, és a kép alján a vágás egy picit szűknek tűnik, tehát ebből még a mozdulat sem igazán derül ki. A kompozíció nem elég erős ahhoz sem, hogy dekomponáltnak mondhassam, amit ez a figura húzna vissza. Ha a képet kicsit hunyorítva nézzük, és a rácsokat összemosva, foltként érzékeljük, akkor a kép bal oldala lyukas, a kép a baloldalon kifut, nincs lezárva. Van egy ritmusunk, és ez a bal oldalon a végtelenbe elvisszhangzik. És a kép felső részén is ezek a formák nyitva vannak. Ezek miatt a vágás picit esetlegesnek tűnik, és a kép függőleges viszonyrendszere is dől jobbra, és ez sem húzódik vissza. Esetleg el tudom képzelni, hogy ez volt a Gábor célja, hogy ránkdőljön, ránk záródjon a kép, de nem ezt érte el. (szőke)
értékelés:

Ideiglenes megoldás

Nem tudom, hol van a kép, akár egy bakonyi faluban, de nálunk pont ilyenek a terméskő falak, az épített környezetben a terméskő felületben láthatnánk egy átlátást, amibe be vannak rakva szárazon a kövek, ugyanakkor az egész egy agyagba falazott kőfal. Szeretem ezeket a falakat, mert a falunkban ilyenek vannak, de mégsem tudok a képpel mit kezdeni, nem tudom, mitől személyes, mi az, amitől az alkotó ebben benne van, mi az, amit közvetít azon kívül, hogy elkattant ez a kép, megintcsak az az érzésem, hogy egy nagyobb képből szűkítődött le, ekkorára, erre a befalazott ablak című képre. De nem elég dekomponált ahhoz, hogy dekomponáltnak mondjuk, nem eléggé komponált, hogy ez egy szimmetrikus történet legyen, hogy legalább az legyen a kapaszkodónk, és még a felületek sem függőlegesek, hogy legalább azt lássam, hogy a geometriát keresi. Úgyhogy ismétlést kérek szépen, mert maga ez a struktúra és hely jó. (szőke)

Kint és bent

Úgy látszik ez az Estiskolán divatos, vagy sokak által szeretett, használt fényképezési helyzet, egy nagyon régi, valójában egy halott épület ablakmélyedéséből látunk kifelé, ahol egy bányászlámpa, egy karbidlámpa van az ablakmélyedés peremén, és kifelé látunk, erre a termésköves, szomszéd fal felé. Nyilván ez a kép az elmúlásról, az épített környezetről is szól, egy úgynevezett ferde, döntött kameraállásban fényképezték ezt a képet, amit manapság szintén előszeretettel használnak a fotós, de akár a filmes alkotók is. Én megkockáztatom, hogy maga az ablakmélyedés függőlegeseihez mérten igazából nehezen tudom eldönteni, hogy a jobbra dőlő felület dőlésszöge az azon a határmezsgyén belül van-e, hogy karakteres fellépésnek vagy dőlésnek fogadjam el, vagy azon a mezsgyén belül van, hogy csak megbiccent kicsit a kamera. Nem tudom ezt 100 %-osan eldönteni, és ez az érzet valószínűleg azért van meg bennem, mert maga a kamera kompozíciós rendje bele is vág ebbe az ablakmélyedésbe. Talán ha a mélyedésben lévő tárgy elmozdul jobbra, akkor erősebb lenne a kompozíció. Tehát egy kicsit úgy érzem, hogy esetleges a ferde kompozíció, ezáltal az árnyékok ritmizálása, például az ablakkivágából látható szomszéd fal árnyéka is nem 100 %-osan pontos. Ebből fakadhat az, hogy nem kap igazából fajsúlyozást az épületbelsőben leomlott falrész, az épületbelsőben lévő sötétség, ami itt egyfajta keretként szolgál, a kiégettsége miatt viszont az ablakon át látható rész sem kap elég súlypontozást. Nincs eldöntve, hogy hová fókuszál ez az üzenet pontosan; a belső világba, vagy a belső világ repedésén, kijáratán keresztül a külső világba. A kettő között hezitál az egész kép, és a ritmikai problémák énszerintem ebből a sramatirgiai bizonytalanságból áradnak. Ettől függetlenül az is egy picit a problémám, hogy keresem az alkotó és a jelenlévő üzenet közötti erős, szubjektív kapcsolatot és ezt nem 100 %-osan találom most. (szőke)
értékelés:

Elmúlás

Fekvő formátumú kép, amin egy vakolt fal látszik a bal alsó sarokban, míg a kép jobb felén egy vaskazettás ablak, ahol egy rongydarab van berakva az alsó, kitört ablakba. Tehát egy műhelyépület frontfalát látjuk. A kép színes formátumú, és egy épített környezetet ábrázol, első ránézésre egy dokumentumfotónak tűnik. Az a kérdés vetődik itt fel, hogy az alkotó viszonylatában vajon azt kell-e értelmeznünk, a szubjektív kötődés miatt, hogy ez az ő műhelyépületének a fala, vagy a nagypapáé, vagy a kertből idelátunk? Sok-sok kérdést fel lehetne tennünk, de nem pontosan azonosítható a kép alapján, hogy mi a fotós személyes kötődése, üzenete ezen a képen keresztül; csak annyi, hogy a kamera, mint egy rácsodálkozó eszköz, lefényképezi ezt a sérült falrészt. Nem tudom ebben érzékelni azt sem, hogy mi a kompozíciós ereje, mi az egésznek a revelatív kommunikációja azon túl, hogy a múltat láttaja. Az elmúlást látni egy épületen, ami valamikor üzemelt, az 50-es, 60-as években, egy téglafalat látunk csak, leomlott vakolatot, de ennél többet igazából nem nagyon lehet kiolvasni, a kaszálatlan fű belógó felületein. Nem tudok ezzel a képpel mit kezdeni, úgyhogy igazából vagy ismétlés, vagy nem tudok rá disznót adni, ugyanis a néző számára a személyes érintettség, kötődés túl távoli és túl általános marad. (szőke)

Klastrom ablak
És ő vajon mit látott, ha itt kinézett?

Egy álló formátumú képet látunk a Klastromról, annak egy részletéről. Egy épületfotónál, mivel térbeli formákról van szó, nagyon fontos a megvilágítás megválasztása, vagyis hogy melyik napszakban készül a fotográfia, mert egy épület, egy falfelület teljesen más arcát mutatja kora reggel, délben és este. A fotós döntése, hogy az épületnek csak egy részletét vagy az egész épület formáját választja-e az ábrázoláshoz. Ezen a képen egy részletet látunk, ami jellegzetes részlet, de a kép nem tagozódik, nem ad térélményt, a falfelület mellett az egyetlen, ami egyáltalán létrehoz egy másik dimenziót az a távolban az ablakrésen át áltható erdőrészlet és az ég kékje. Azonban még ilyen esetben is van mód arra, hogy akár az előtérbe állított modellel, akár a rés mögötti térben olyan formai megoldásokat hívjunk be a képkereten belülre, ami segít abban, hogy a képnek térbeli kiterjedése is lehessen. Ami a kompozíciót illeti, nincs értelmező magyarázata annak, hogy miért tért el a fotográfus a függőlegestől, hogy miért dől jobb felé, pontosabban hanyatt a kép. Ezen kívül a már szokásos kérdés is újra felmerül, hogyan jelenik meg ebben az üzenetben a fotós, Anita, mi az, ami által érzékelhetünk kötődést, vagyis a kép bemutatása a technika és a fények miatt nem tárgyszerű, nem plasztikus, a személyesség pedig nem került a képre. Ha például egy ilyen épületromot fényképezünk, akkor három lehetőség is, három út is választható. Az egész közeli részletek megmutatása, a teljes épület bemutatása, vagy a falrészt díszletként használva női vagy férfi modellekkel a forma kontraszt megmutatása. Ez a kép jelenleg a háttér, de nem kerül kontextusba, nincs elindítva a történet. (szőke)

Ablakból
Majk

Az épített környezet lecke meghatározásánál nem kötöttük ki, hogy itt külső felvételekről vagy enteriőrökről van szó, mert mind a kettőt ide tudjuk érteni, és ilyen szempontból ez a kép egy jó meglátás és egy izgalmas felvetés, ahol ezt a két részt egyszerre oldja meg, egyszerre látunk egy belső térből egy árnyékjátékkal, egy ablakba helyezett virággal, és az ablakkerettel egy utalást egy belső térre, ahol állunk, és az ablakon kitekintve egy külsőbe, egy kis templomra egy parókiával, és a két meglátást, nekem külön még az is tetszik, hogy a kilátást szabdalja keresztirányban egy organikus forma, egy vadszőlő, ami felfutott a falra, tehát ez egy nagyon izgalmas kép. Ugyanakkor jó a kép, jó a kivágás is, jók az arányok is. Egyetlen egy problémám van ezzel a képpel, hogy van a képnek a határa, és a kép határai mindig vízszintesekből és függőlegesekből állnak, mint keret, és ehhez a kerethez képest most semmi nem párhuzamos semmivel, tehát hogyha én javasolhatnék ebben egy meggondolást, akkor azt mondanám, hogy ez a kép akkor lenne igazán dinamikus, és akkor kerülne igazán helyre, és akkor billenne helyre, mert most jobbra dől az egész, hogy ha a kép bal oldalán a képkeret bal oldala párhuzamost tudna adni az ablak bal oldalával, és ezzel kicsit nyugalmasabb lenne, lenne egy kiindulási pontunk, ahonnan a perspektíva érezhető, mert most innen, ezzel a perspektivikus ábrázolással, hogy minden dől, ezzel zavarba hozzuk a nézőt. (szőke)
értékelés:

Kerekeskút

Kis kút kerekes kút van a mi házunkba’
’riglizni!’
Kis kút kerekes kút van a mi házunkba’
’riglizni!’
című hangulatot látjuk itt, ahol a tavaszvárás van, mert a szépen meszelt barackfák alja nagyon jól látszik a fotoshoppal sötétített környezetben, és a felhők feltűnnek itt is. Ettől függetlenül ezt a képet szeretjük, nagyon mesei a Tapolcán készült öntött vasbeton kút a léces kis kerítéssel, a fehérek a fehérrel jól rímelnek, a korabeli Bramac cserép is gyönyörű szép, a kúttekerő vas is nagyon szép, nekem egy kérdésem lenne, hogy számomra most a kút objektuma - pont azért mert a cseréprész takarásában van, a tekerőre rá van lógatva - nekem most ez balra nyitódik, tehát balra néz. Mint egy portrénál, balra van az iránya. Ehhez képest az egész kút balra van komponálva, nyilván, hogy a barackfák is látsszanak, csakhogy mivel rajta van ez a lazúr, jobbról egy sötét tömeget látok, és a baloldali részen van a kút világos foltja, nekem most a kép, úgyhogy szeretem, és nagyon jó hangulatú - de balra bukik. Ha lehetséges, hogy az alkotó a helyszínre visszamenjen, bár már nem lesznek kopaszok a fák, de lehet, hogy újra tudja értelmezni ezt az épített környezetet, talán ha egy picit eltolja ezt a kompozíciós rendet, és a táborban játszottunk a világítással, a fényekkel, egy reflexet kellett volna a kerékre, ahogyan játszottunk a kis üveggolyóval, prizmával, oda kellett volna küldeni egy kis fényt, de az irány nagyon jó, hiszen nagyon jó, amit megtalált látványban, ha lehetséges, az alkotó menjen vissza, és ismételje ezt meg. Ha nem lehetséges megismételni, akkor viszont nem tudunk három disznót adni emiatt, pedig majd megreped a szívünk.
Kis kút kerekes kút van a mi házunkba’
Nagyon halkan Hegyi ezzel a nagyon besötétített képpel azért nem ért egyet, és Feri, ezen kívül Hegyi Zsolt azt mondja neked, hogy érti, hogy te miért akartad ezt ennyire sötétben és drámaiban tartani, mert megtetszett neked ez a vakító fehér formavilág, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy ennek most tónusértékben nagyon túlhúztad a sötét ellenpontját, mert nem maradtak benne részletek. Nem látom a fáknál az ágakat, a részleteket, még elgondolni sem tudom, csak a felhőknél a folytatását. Így Macbeth erdeje nem fog megérkezni hozzánk. Ismétlés. (szőke-hegyi énekkar)

Kazohinia

Az estiskolára látogatóknak megpróbálnánk beidézni, hogy a Kazohinia fogalma a mi értelmezésünk szerint körülbelül mi lehet.
   A Kazohinia Szathmári Sándor 1935-ben írt műve, témája egy modern, XX. század eleji Gulliver utazása egy ismeretlen szigetre, a műfaja antiutópia vagy disztópia és egyben szatíra is. A történet: Az ismeretlen szigeten a lakosság nagyobb részét a hinek teszik ki, akik egy megvalósult kommunista társadalomban élnek, ami az anyagi világon kívül mindent elutasít, nem ismeri az emberi érzelmeket, a lelket pedig a legsúlyosabb betegségnek minősíti. Ebbe a tökéletes társadalomba beilleszkedni nem képesek a behinek, akik egy börtöntelepen építették ki a saját civilizációjukat, amely az ellenkező véglet, a társadalom tagjai értelem és racionalitás nélküli szabályok szerint élik az életüket.
   Ha mindezt az információt megpróbáljuk összekapcsolni a kép számunkra értelmezhető jeleivel, fekete-fehér kép, álló formátumú, a pedellus sejtése szerint ez egy forgóajtó, én vidéken laktam, nem biztos, hogy forgóajtókkal találkoztam-e, nem mondanám azt, hogy 100 %-osan biztonsággal első ránézésre ezt meg tudnám mondani. Ettől még én nem érzem magam kevesebb embernek magam, mint a pedellus, egyszerűbben fogalmazva, vajon ez a kód, hogy itt egy forgóajtót látunk, fontos a kép szempontjából, akkor ez értelmezhető-e a nézőnek. A kérdésem az, hogy ha a néző nem tudja azonosítani, mert például még nem látott ilyen forgóajtót innen, ebből a látványból, mert nekem úgy tűnik, hogy felső gépállásos, nagylátószögű, vagy valamilyen torzított a kép, és a néző ezt a forgóajtót nem tudja értelmezni, ha a néző a Kazohinia fogalmát, amit az előbb felolvastunk - megmondom őszintén nem biztos, hogy tudtam volna, hogy a behinek mit csináltak a rabtelepen - nem ismeri, akkor értelmezhető-e a kép ezen a rendszeren keresztül? Azt sejtem, hogy talán nem. Azt is el tudom fogadni, hogy a kép címválasztásával próbál segíteni abban, hogy irodalmi anyagot is elolvassunk, abban is segít, hogy elkezdjünk a dekódolásáért melózni, utánamenni.
Ha a Haris képet elfogadtuk, mint utalást, ezt is elfogadjuk - aki a Haris Lacit nem ismeri, az éppúgy nem fogja tudni azt, hogy miről beszélünk, mint az, aki nem olvasta a Kazohiniát. Én azt mondom, hogy lehet ilyen utalást tenni, lehet arra sarkallni a nézőt, hogy nézzen utána hogy mi a fene történt velem, hova a fenébe keveredtem, mit akar mondani az alkotó ezzel a címmel. Merthogy ha a cím felől közelítjük meg, és tudjuk azt, hogy mi az a Kazohinia, akkor az irány jó. Tehát valamikor eljutok oda, hogy felfedezem, hogy ez a képen egy átjáró, egy furcsa, falanszterszerű helyre, mindazt tudom, amit a Kazohinia története jelent, és a képen, ami egy fekete-fehér kép, azt kimondhatjuk, hogy alapvetően vibráló, tengelyszerű formák vannak rajta, nem annyira részletgazdag, inkább ezeknek a fehér és fekete váltakozásaiból folyamatosan foltvibráció, de ez szögletes vibráció, és ezt hangsúlyozom, hogy nem hajlított formák, nem lágy formák, hanem szögletes, élekkel ellátott formák vannak, és ezeknek a nagy része függőleges irányú, vagy ferde egyenesek, amelyek lefelé tartanak, tehát az egész olyasmi, mintha egy mechanikus, gépi, épített környezetbe kellene beérkeznem. Ezek a szögletes, és elnyújtott és húzott egyenes formák feszültséget keltenek. A kép ezt is akarja közvetíteni. Feltételezem, hogy a Kazohinia történetrendszer, az egész vízió, az is ugyanígy nem a szép, új világba, nem egy örömteli történetbe, hanem épp ebbe a furcsa, falanszterszerű jövőképbe egy bejárat, és ez a kép ezt a bejáratot jelzi, amelynél ha nem tudom, hogy forgóajtó, ha nem tudom, hogy mi, azt mondom, hogy a bejárat zárva van. Ugyanakkor nagyon szűk a keret, talán pont ezért is nehéz értelmezni a bejárat fogalmát, tehát véleményünk szerint egy kicsit tágabbra kellett volna komponálni a keretet, nyitni, hogy a nagyobb térben még egyértelműbben lehessen látni, hogy itt középen van valami akadályrendszer, van valami szerkezet, amin át kell jutni. (szőke)
értékelés:

Meg nem épitett környezet
Tudom, hogy még kicsi vagyok ehhez a leckéhez, de pár napja találkoztam ezzel a házzal, és annyira elszomorított, hogy le kellett fényképezzem, mintegy síremléket állítva neki.

Szeretjük ezt a képet, hogy ilyen kockás ritmusjátékot találtál, amúgy ez egy filmszerű megközelítés, film helyett dolgozol a négyes mezővel. Jó ritmusban váltakoznak ezek a formák és a sötét négyzet, tehát miközben látunk a képen realisztikus elemeket, közben a kép ritmusokkal is dolgozik az alkotó. Az elszomorítás, vagy a síremléket állítással nem kell megerősíteni az üzenetet, mert ez működik magától, nem attól drámai, hogy fekete folt van, hanem a három kiválasztott fotóban is a keret nélküli ablakok és a mögötte látható sötétek váltakozásai egy vibráló felületet hoznak létre és ez az elsődleges ereje a képnek. (szőke)
értékelés:

Palkonyai pincék
Palkonyai pincék
Szeretem ezt a gyönyörű pincesort, a sok szép azonos tömegű, és nagyságú épületet, de szinte lehetetlen megfotózni a sok zavaró körülmény miatt.

Mind a két kép önmagában értelmezhető és megáll önmagában. A két kép a pince fogalom alapján összekapcsolható, de én mégis azt mondom, hogy ezek a képek önmagukban annyira sűrítettek, hogy nem igénylik a kettes kapcsolódást, sőt, gyengítik egymást, mert más és más formavilágot, geometriát és absztrakciót mutat egy stúdium munka egyes szegmensei. Ebben a stúdium munkában az ellentétpárok vonzák Ferit, olyan sötét felhőket látunk, hogy szinte leugranak a kis meseházikók, ez a kép dinamikája. Nagyon jók a képek, de nem érzem benne azt a pluszt így párban, hogy egymásra épülnének. Az ornamentika fotókon túl, ami benne lehetne bármelyik Magyarország könyvben, nem érzem ezekben a képekben azt, hogy mi ezekben a Mácsai, hol van itt Mácsai. Ha mint illusztrációt kezeljük, mondjuk egy borvidék bemutatásához, akkor pedig ebben az illusztrációban fontos az, hogy a nézőnek, az úgymond vevőnek valami maradandó hívogató élményt adjon, és ehhez a képeknél nem lehet lehagyni az embert, mert akárhogy akarunk egy struktúrát mutatni, ez a struktúra önmagában bárhol lehetne, még az sem derül ki egy idegen számára, hogy ezek pincék, aki nem ismeri a helyet, bármi másra is asszociálhat, nem kapcsolódik a borvidék attól, hogy épületeket látunk. Kell az a borosgazda, kell az a szőlővenyigét cipelő asszony, valaki, aki kapcsolatot hoz létre köztem és a néző között, a pince és a szőlő között, aki kontextusba helyezi a formákat, ráadásul azt kell mondjam, hogy a képről kompozíciójában is hiányzik ez, a fenti kép bal alsó része üres, az út üres, az alsó kép ablakai zárva, ajtói zárva, nem hívogat, hanem zártságával elutasít. Tehát mindkét képről ugyanaz a formai és logikai elem hiányzik. A meglátás, tehát az alap jó, de a történetet ki kell bontani. (szőke)
értékelés:

Minta
kilátás az ablakomból

Ez egy három disznós kép, mert bár elsősorban a formai ritmizálással, a formai hatással dolgozik, ami mint egy papír hajtogatós van itt nekünk kiterítve, de a forma mögött egy igen erős üzenet is megfogalmazódik, nem csak a magány érzete, ami egy lakótelepnek sokszor sajátja, de mivel alig van rajta emberi jelzés, emberre utaló nyom, ez az egész egyfajta felkiáltás is lesz ezáltal, egy csendes protestálás. (szőke)
értékelés:

Elfelejtett locsoló

Szeretnénk ezt a képet, jó volna, de az a baj, hogy túl sötét, túlságosan egyben van ez a dolog, olyan, mintha egy sötét lazúr rajta lenne az előtéren és a tájon, vagyis a sötét tónusokban már nincsenek részletek, becsukódtak, ezért a képi értelmezésből is elvesznek ezek a részletek. Ilyenkor laborban más papírt választottunk, itt most mintha kemény hívóval lenne hívva, szóval ha ez elektromos kép, akkor a fotosopban kellene másképp csinálni, mert így most túl nagy a veszteség. (szőke)
értékelés:

Betonturizmus
Micsoda látványosság.

Ennél a képnél muszáj beszélnünk a mozgósító, vagy akár a politikai plakátokról, azok szimbolikai megoldásairól, mert bár itt egy turistajelzést látunk, de ez akár felfogható lenne más szimbolikának is, és ez a kompozíció erősít is erre még az idegen tárgyi környezet és a fa kontrasztjával és a perspektíva rajzolatával is. Tehát tudjuk, hogy ez egy turista jel, de nem arra asszociálunk. A plakát fogalmának egyszerűsített meghatározása az, hogy gyorsan dekódolható, lehetőleg egyszerű eszközöket használó, szimbólumokat erősítő formába csomagolják az árut, azt, amit a plakát hirdet. Ha ez egy termék, akkor azt, ha politika, akkor azt. A plakát manipulálja a nézőt, éppen ezen szimbólumok ügyes használatával, a kompozíció erejével, a színekkel, formákkal. (szőke)
értékelés:

FV2 avagy állatok
Most hogy elkészítés után szembesültem az eredménnyel, ugrott be egy régi kedvenc.

Itt a címadásnál megint problémánk van, nem tudjuk, mi az az FV2. A kompozícióban pedig ha a fölső gázturbina csöveket levesszük, akkor nagyon átgondolt és összetett ez az egész sematikus forma, mintha egy képzőművészeti iskolában volnánk, ahol a perspektíva megértésére és megtanulásáraegy térbeli ábrázolási módhoz képest látnánk egy grafkai javaslatot. És ehhez képest ezek a valamik furcsák, pedig tudjuk, hogy ott kell lenniük, és attól mozdul be a kép, ami fenn van a tetőn, de valami nem stimmel. Talán a kontraszt, a tónusdinamika, mert ezek erősebb dinamikát mutatnak, mint maga az épület, a felhős szürke ég, tehát valószínű, hogy ez a differencia csökkenthető lenne azzal, ha más megvilágítási időszakot választottál volna. Ettől még a meglátás jó. (szőke)
értékelés:

Titanic

Ez a munka nagyon harátozottan és pontosan az amerikai, főleg a New York-i fotók világát idézi és egyben korkritika is, a hatvanas években készülnek ilyen felvételek, hisz ott találhatóak ilyen monumentális épületek és ezt a kép nagyon jól hozza ezt a hangulatot, miközben azért van kapcsolat a jelennel is. Jó, hogy Jóska elengedi ezeket a színritmusokat és a formákkal és a tónusokkal foglalkozik, ezek absztrakciójával, akár Kandinszkij képeit is megemlíthetjük előképként. A bal olda ívei pedig ezekkel az ornamentikával hoznak egy furcsa keleti hangulatot és ez a kettő így olyan, mintha egy lágyabb, nőiséghez tartozó lírai, táncos történet jelenne meg és a kiszámított, pontos, férfi jobb oldal sötéten, és ez a kettősség nagyon jól van ritmizálva és az a fontos, hogy nem egyszerűen egy absztrakt képet látunk, hanem annyit hagy a laborálásnál információban, hogy nem csak a tömegelhelyezés válik fontossá, hanem hagy valamit a realitásból is. (szőke)
értékelés: