2. Építészet, enteriőr

Alul-felül exponálás után, majd egybegyúrva sikerült elérni (HDR), hogy a külső fények se égtek ki, s a belső tér is kellően világos. Az istállót így üresen már nem sokáig tudjátok megtekinteni a Sziráki kastély kertjében, mert hamarosan érkeznek a lakók.

Hát köszöntünk Balázs az oldalunkon, mint új beiratkozott tanulónkat, aki, hát ugye kevesen tudják, vagy nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy aki a kezdetektől velünk van, merthogy ő csinálja az oldalnak a technikai dolgait - na jó, de Balázs, azt tudod, hogy ez nem jogosít fel, hogy ezért fogod kapni a három disznót erre a képre, azt tudja most mindenki azt szeretném elmondani itt még egyszer, ha Balázs nincs, akkor ennek az oldalnak sem a tipográfiája, sem a formája, sem a rendszere, sem a mozgásai nem működnének – vág Szőke osztályfőnök Zsolt szavába. - De ettől még írhattok bármit a képhez, nem csak azt, hogy köszönjük Balázs. - Hát persze, hogyne!
   Visszatérve a képelemzéséhez, még mielőtt nekifognék, annyit mondok, hogy Balázs, ha már ezt beküldted, akkor én azt mondom, hogy várjuk majd az első leckét, meg a másodikat, meg a harmadikat is, menjünk ezen a sorrenden az elején végig. Ennél a képnél pedig azt tartom érdekesnek és azt tartom fontosnak, hogy egy olyan helyzetet mutatsz meg nekünk, amelyik helyzetet nem csak a leiratból, hanem magából a képből is sugárzik, hogy amilyen helyzetet ritkán, hogy úgy mondjam csak beavatottak láthatnak, tehát, hogy nem egy akciódús helyzet van, ahol lófejek és mit tudom én, kismacskák látszanak a képen és közben jön a lovászfiú és hozza a szalmát, meg megy a gazdaasszony és viszi a tejet, aztán jön a lovászfiú és a gazdasszony... hanem egy nagyon nyugodt és csendes helyzetet mutatsz egy olyan környezetről, ami egyébként hát nem szokványos, nem ezt a hangulatot szokta hordozni. Ez olyan, mint egy nyitány, vagy mint egy bevezető egy filmnél, vagy akár egy westernfilmnek lehetne ez a bevezető képsora. Tehát én nagyon örülök ennek a képnek és a 13-as leckére egy abszolút adekvát és jó munkának tartom, úgyhogy három disznó megvan. Várjuk a további képeidet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ezt a házi feladatot én az épített környezetbe helyezném át, és abban mint vizuális gyakorlatot vizsgálnám, amelyben egyrészt az ellenfényes felületek, azoknak a játéka, és a háttérben megjelenő felhők nagyon jó ritmikája jelentkezik. Épített környezetben én ezt el tudom fogadni egy három disznós képnek, ugyanakkor azt szeretném mondani, hogy a tízes leckét, azt pedig kérném, hogy ismételje a Béla. (szőke)
értékelés:

Nekem tulajdonképpen egy régi film, egy játékfilm, mely Frida Kahlo festészetéről szól jut eszembe, az a fajta érzékiség, az a fajta vibráció, ami Frida világában, különleges gondolatvilágában és személyiségében megjelenik. Igazából azt kellene mondani, hogy még látszólag egy üres terem látható ezen a képen mindenfajta sallang, rekvizitum nélkül, csak az ajtók, csak a falak, csak az üres felületek, mégis tökéletesen belakott és tökéletesen teletűzdelt formanyelvileg az egész kép, és az az érdekes, hogy mindez közvetíti is azt a személyiséget amit Camilla eddigi munkáin láttunk. Ebből pedig számomra az következik, hogy lassan kezdünk, kezdetek eljutni az Estiskolán arra a pontra, ahol nagyon is jól érzékelhető az, hogy a szín dramaturgiája, a forma dramaturgiája, a képkivágások, a kompozíciók, a kamera mélységélessége, mind-mind nagyon is kapcsolódhatnak az alkotó személyiségéhez. Nem csak a konkrét formák, a konkrét – bocsánat, hogy így mondom - szájbarágós információk jelezhetik mindazokat a történeteket, amelyek bennünk zajlódnak, hanem a látszólag attól teljesen idegen, vagy más közegben létező fények, formák, színek is. Itt úgy gondolom, hogy az a paszteles, vörösbe hajló, sötét barnás, bordós, fojtott levegőjű, budoár-szerű világ nagyon is hoz egy, hát igazából déli, latinos, vagy akár a görög képzőművészetben megtalálható formanyelvet, színvilágot, és nagyon is jól adaptálódik a látszólag jelentéktelen formákon keresztül a belső személyiség és a belső érzelmi világ. (szőke)
értékelés:

Valójában egy olyan képet, szinte egy nézet alakú beállítást választott az András, ahol tényleg szinte iskolásan, a perspektíva szabályait vizsgálja az alkotó, beleértve a végtelenbe tartó vasúti síneket, vastraverzeket, azoknak az ismétlődéseit, amit szintén - ha Gimesi-filozófiát próbál figyelni az ember - megtalálhat, ezeket a formajegyeket ezen a képen is észreveheti, mert valójában a perspektíva az csak egy eszköz arra az eseményre, amit igazából fraktáloknak, ismétlődéseknek, geometrikus sokszorozódásoknak hívunk. Hiszen itt ezek az Eiffel munkájához hasonló vastraverzek, ezek megtízszereződve, megszázszorozódva hoznak létre egy geometrikus formanyelvet. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy valamitől - nyilván ez a csavarodás, a paralaxisa a fényképezőgépnek, az optikának, a nagylátószögnek - ugyan párhuzamosra vannak állítva a függőleges élek, de mégis egy picit csavar az egész kép, tehát valahova, mint egy ilyen kútba belenézünk ebbe a vas alagútba, mégis egy picit olyan érzése van az embernek, minthogyha az egész balra lefelé csavarodna és arra súlypontozna. Én azt mondanám, hogy talán ellensúlyozni lehetett volna ezt az aszimmetriát, valamilyen a térben, ebben a perspektivikus térben elhelyezett alakkal, formával, valamilyen gépészeti eszközzel vagy emberi alakkal, vagy az út végén, vagy valahol itt az első egyharmadában a képnek. Úgy gondolom, hogy megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Lehet, hogy ott a valóságban a Jóska képe az egy borús kép volt, de ezen a képen ebből semmit sem lehet érezni. Egy olyan gyönyörű kis meseképet küldött be ezekkel a kis nyírott fákkal, fűvel, ez vagy Anglia lehet, vagy a Loire völgye, nem tudom, de nem egzotikus, az biztos, azok a kis tornyocskák, ott össze-vissza, ez az egész egy gyönyörű mese, különösen a Jóskától megszokott mérnöki elrendezésekkel, arányokkal az ég és a talaj viszonya, az odavezető út a fákkal, hát minden tekintetben olyan. Még azt is jónak tartom, hogy fekete-fehéret választ ehhez a tanulmányhoz, és természetesen ott van benne a Jóska-féle játékosság és precizitás is, én ezt a kategórián belül egy jó utiképnek tartom. Egy embert lenne fontos megemlíteni, Gross Arnoldot, ő mindig ilyen kis városkákat rajzol és ilyen kis grafikákat, épületeket rajzol. (szőke)
értékelés:

Egy nagyon szép, és nekem nagyon kedves üzenetet látunk, röviden kitérek arra, hogy nekem nagyon tetszik, ahogy az avar ezen a kis mólón vagy hídon megjelenik, és ennek már van egy nagyon jó hatása, és talán két megjegyzésem lenne ehhez a képhez. Egyrészt egy picit ha a Feri lejjebb gugol, nagyobb hangsúlyt kaphatna ez az avarszőnyeg, és talán dinamikusabb lehetne ez a korlátrendszer, ami most a vízbe vezet minket. Nagyobb hangsúlyt kapnának a korlátok, és sokkal jobban bemozgatná ezt a kompozíciót. Ráadásul ami kompozíciós értékében nem túl fontos az az ég, az is kisebb szerepet kapna, és az arányok rendbejönnének. A másik az exponálás pillanata. Gondolom azt akarja sugallni a Feri, hogy a kisember és a nagyember, akik a kép jobbszélén kifelé mennek a képből, azok áthaladtak ezen a hídon; de szerintem ez nem a legszerencsésebb pillanat. Van ebben egy dekomponáltságra törekvés, hogy a híd centrális kompozícióját megbontsuk ezzel a két emberrel, ugyanakkor ez most nem elég erős egyrészt a méretkülönbségek miatt sem, másrészt azért, mert kompozícióban a háttér fáinak a rendje szintén megváltozik annál a résznél, ahol ez a két ember most van. Tehát szerintem akkor lenne ez a kép rendben, ha a két ember valahol ott a híd végénél haladna kifelé, már lefelé-kifelé a képből, de még ott kellene lenniük, mert az hozná rendbe ezt a kompozíciót, az tudná visszahúzni az egyensúlyt, ami a háttérnél ugye adott. A természet ezt adta, nekünk kell más eszközökkel rendbehozni, pl. azzal, hogy a két alak visszakerül a kép közepe felé. Sőt, akár még jobban tagolhatnánk ezt a képet, a balszélen ansnittben feltűnő harmadik személlyel, és akkor van értelme kikerülni a szereplőknek. (szőke-hegyi)
értékelés: